Tékozló Homár

Igazi kihívás analóg telefont szerezni a Telekomtól

2013.09.25. 14:48 | jackyll | 36 komment

Naiv ügyfél vezeték nélküli telefont próbált vásárolni a Telekom oldalán, de semmilyen böngészővel nem sikerült. A telefonos ügyfélszolgálat szintén elhasalt ezen a műveleten, de legalább kiderült, hogy annyira nem foglalkoznak ezzel már, hogy a készletbe sem veszik fel:

Éltes korú cordless telefon készülékünk megadta magát, 12 órás töltéssel is csak pár perces üzemidőt lehet elérni, de leszolgált legalább 10 évet úgyhogy tudomásul vettük és szerettünk volna újat rendelni. T-home honlapon bejelentkeztünk, kikerestük a készüléket majd megrendeltük volna, ha a megrendelés gombra kattintva nem dobott volna minden kísérletre hibaüzenetet. Némileg informatikához értve, itt még nem adtuk fel, nosza firefox helyett akkor próbálkozzunk chrome-al, hátha nem fért bele az ország egyik, ha nem a legnagyobb telekommunikációs cégének hogy honlapját minden böngészőre optimalizálja. Így sem jutottunk előrébb, ugyanúgy hibaüzenet lett a vége. Csak a vicc kedvéért kipróbáltam még operával is és az utoljára windows telepítés után egyszer elindított internet explorerrel is, eredménytelenül.

Pénzköltési vágyunk nem lankadt, felhívtuk a telefonos ügyfélszolgálatot hogy akkor megrendeljük telefonon. A telefonos kollégára egy rossz szavam nem lehet, segítőkész, udvarias, készséges volt. Ugyanakkor telefonunk így sem lett, mert a saját honlapjukon vagy intranetükön keresztül 3 nekifutásra sem sikerült a megrendelést felvennie a saját rendszerükbe. 3-szor futott neki, de a böngésző (ő chrome-ozott, rákérdeztem) változatos hibaüzenetekkel keresztbe tett neki. Az első kísérletnél a rendelés utolsó gombnyomásánál elvesztette a böngésző a linkjét, a második nekifutásnál a rendszer közölte hogy hiba történt a kapcsolat pontok felhasználása közben, harmadik nekifutásra meg a böngésző kinullázta az árakat és nem engedte tovább.

A konklúzió így 2013-ban hogy beballaghatok egy T-pontba és megvehetem a készüléket ha van, mert a rendszerükbe csak a mobiltelefon készleteket viszik fel, így arról fogalma sincs hogy sima vezetékes telefonkészülékekből melyik boltban milyen és mennyi van.

És ettől a jóképességű cégtől, aki a saját honlapját nem tudja normálisan működőképessé tenni, várjuk hogy telefont, internetet és tv-t szolgáltasson. Azt hiszem ez a „priceless” kategória :D

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Országúti Ninja 2013.09.25. 14:49:30

Igazi kihívás elsőzni a homáron!

Atörökk 2013.09.25. 14:57:50

Nyilván herkulesi feladat megnézni az akksi típusát, és neten keresni, majd rendelni hozzá egyet.

elwood 2013.09.25. 15:01:00

bemész a media marx-ba oszt lehet válogatni

somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2013.09.25. 15:02:12

a sarki kinaifűszeresnél is van szokocó

killerkaller 2013.09.25. 15:04:28

Volt szerencsém(?) Telekom webes rendszerével, hasonló eredménytelenséggel. Ügyfeles udvariasan közölte Explorerre optimalizált a rendszer, meg mit hol, hogyan állítsak be.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.09.25. 15:22:19

a blogmotor meg análizélje magát sünnel sokáig szeretve, faszér nem lehet belépni.

Hartmy 2013.09.25. 15:28:23

Létezik más bolt, ahol árulnak telefont. Tessék élelmesnek lenni.

hawkeye 2013.09.25. 15:35:51

A Telekomtól vásárolni????

Elég mazochista természet lehetsz.

Itt van egy link a sok száz közül, válogass:

panashop.hu/items/category/110/

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.09.25. 15:36:37

"A konklúzió így 2013-ban hogy beballaghatok egy T-pontba és megvehetem a készüléket ha van."

Bármelyik hypermarketban lehet venni, meg műszaki áruházban. De. 2013-ban ezt kijafaszom nem tuggya? T-pontban tán adnak hozzá fagyasztott kenyeret, ezüst tálcát, ingyen fánkot?
Or. Ismét azok a reklámok...
A jó embernek a zagya issza a zagyvát; a korlátlan szabadságot átélni nagyszerű érzés (T-Mobile honlapjáró').
Meg: Együtt. Veled. Lássunk csodát, működik. Megpróbálta otthon kényelmesen, egyedül, asszitte majd jól megcsillapítja a diadalszomját, legyőzi a technika ördögét. Majd, együtt, vele, a telefonos kollégával. Gondolta. Rosszul. Oszt be kell menni T-Pontba az értőnek, hogy fonálhasson? Milyen világ ez? 2013? Dolgozni mié' kell bemenni, otthonról, netről mié nem lehet fizikai munkát végezni?
Kis online életet kell az ilyeneknek alkotni. Online rendelhetne ételt, amit mailben elküldenek, majd letölti pendrivera, kiírja dvd-re, aztán megeszi. Google map segítségével akárhol lehet a világon, kirándulhat, nézelődhet, bárhol köpködhet, 20-ast dobálva zsebekbe. Mindent lehet csinálni, alkotni online. Kár elhagyni a szobát, azonkívül csak szmogot színi, embereket látni lehet, nemi bajt ekapni, az meg kinek jó? Ugye, ugye.
Jobb otthon békességben, idilli atmoszférában tanyázni és várni, hogy telefont, internetet, tv-t szolgáltassanak. Konklúzió: 2013, a poszter is megmondhassa.

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.09.25. 15:40:33

Pontosan! El kell menni egy akku boltba (vagy egy tucat az országban) és kérni bele való akkut. Ugye nem az egész autót cseréled amikor a gumik elkopnak?

Tisztviselőtelep 2013.09.25. 15:53:49

Tréhomtól nem veszünk semmit 2 éves szopóálarcot pláne nem!

CID 2013.09.25. 16:35:00

@Tisztviselőtelep: Vezetékes telefont akar, nem hűséget...

CID 2013.09.25. 16:37:45

@hawkeye: KB 20 %-al drágább mint a telekom ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.09.25. 16:40:19

"És ettől a jóképességű cégtől, aki a saját honlapját nem tudja normálisan működőképessé tenni, várjuk hogy telefont"
Leálltál egy hülye céggel szórakozni, legyőzött a rutinjával :D
Ha nem akarja, hogy nála hagyd a pénzed, akkor

1. cserélj akkut a telóban
2. vegyél vezetékes telefont bárhol máshol, vonalad már van...

" ha a megrendelés gombra kattintva nem dobott volna minden kísérletre hibaüzenetet. Némileg informatikához értve" végiggondolhattad volna, hogy az kliens- vagy szerveroldali hiba, így nem szívtál volna vele annyit, ha úgysem nálad rossz...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.25. 16:55:38

nahát! eltünt a másik poszt! pedig éppen bunkózni akartam:(( vagy meg volt?

Atörökk 2013.09.25. 17:10:56

@atpijkamo:
A szomszéd ugyancsak ki lehetett éhezve, ha ez akár csak telepatikusan is felmerült :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.25. 17:11:32

@atpijkamo: jaj nekem, jajajajaj...
bár mondjuk, nekem is volt már olyan érzésem, hoyg a kukkolós szomszéd bármikor megerőszakolna . telepatikusan.
de én is lelőttem volna

dBLOOD 2013.09.25. 17:44:26

Az Opera böngésző még nagyobb kihívás, nem neked való!
Mellesleg nem értem mi köze a böngészőnek a vezetékes telefonhoz.

szelidorzo 2013.09.25. 19:03:13

Hülye azért nem vagyok üzletben válogathatsz a készülékek között.

Akadnak jobb akku üzletek, ahol kötegelnek és forrasztanak neked megfelelő akkucsoportot, kicseréled és használod a régit. Na de ha Te a Tré-től kéred a szopóálarcot, akkor csak tessék.

peter3374 2013.09.25. 19:38:15

Én a cégnek akartam venni tőlük készüléket.... Ráböktem egyre a boltban, hogy akkor ezt kérném, erre elkezdte sorolni a nő, hogy akkor most aláírási címpéldány, meghatalmazás, bla, bla, bla, mondtam, hogy nem előfizetni akarok, csak egy készüléket szeretnék venni, minden kedvezmény nélkül, erre közölte, hogy mivel cégnek lesz számlára, ezek kellenek hozzá, én meg mondtam, hogy akkor elmehetnek a büdös francba és megvettem máshol...

tnt 2013.09.25. 20:01:29

Lúzer-e vagyol-e??????

Magentától bármit is venni????

Akár aksi akár telefon az internet korában ingyenes kiszállítással....tömegével a neten.....

Eudocimus Ruber 2013.09.25. 20:13:59

Én is csak az aksicserét tudom ajánlani a mindless poszternek.

gnme 2013.09.25. 20:28:36

rendeltem akkut egy szünetmentesbe

jóképességű szolgáltató (eladó) cég futárral nóperc alatt kiküldte, majd küldött egy marketing mélt, hogy aszongya: van egy tanulmány, miszerint pl. ÉN (is) rosszul használom a szünetmentest, azér' ment tönkre az akku

szal a tönkremenetel az ÉN hibám

hátt.. józan paraszti pálinkás ésszel ..mondok így bazZze, kis borrla leöblítve a torokgyíkot .. dehát egy szünetmenteshez hozzá se kell nyúlni .. hát mit tudok ÉN azon elbaszni ...

írtam nekik (névvel, címmel, mindenszarral) küldjék el nekem ezt a tanulmányt

azóta is küldik (kb. háromnegyed éve)

Ppix 2013.09.25. 22:00:52

Vannak azok a hülyék, akik bemennek a Tpontba számlát befizetni, mert postáról, ne adj isten banki átutalásról és csoportos beszedésről még sose hallottak.
Gondolom a cikkíró is ebbe a kasztba tartozik...
Telefont a neten kell keresni normális választékból, nem azt béna kínálatot lesni, ami a Telekomnál van...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.09.25. 22:01:53

Kell írni a Viktornak, hogy írják bele a zAlkottymányba, hogy a Trének meg aZinvitelnek kötelező Nemzeti Konkord Kordlessz-t árulni!

zsoci 2013.09.25. 22:12:32

Tényleg létezik olyan ember aki 2013 vége felé még vesz vezetékes telefont ? Azt hittem már a szolgáltatás sem létezik.

Én saját és a céges vezetékes telefont már vagy 10 éve megszüntettem, mert semmi értelme sincs(volt).

cso zsi 2013.09.26. 00:01:58

@zsoci: Biztos ingyen van a mobilod, vagy nagyon jó tarifád volt egy éve.
Ettől még a vezetékes telefon él, és virul, elvégre 5-6 szolgáltató van a piacon (sajnos területfüggő), de ha van mód választani közöttük, érdemes megnézni a hálón belüli, a helyközi, és a nemzetközi díjakat.
Ip-alapú szolgáltatást is lehet használni bármilyen vezetékes neten, valamint a Skype-hoz is létezik olyan készülék, amit usb, lan, és analóg vonali csatlakozóval is elláttak.

esef 2013.09.26. 08:08:45

vezetékes telefon
jézusúristen...

nandras01 2013.09.26. 21:21:52

@atörökk: és ha vak volt az a szomszéd?

naugye!
süti beállítások módosítása