Tékozló Homár

Kiderült, hogyan készül a gyros

2013.10.02. 13:22 | jackyll | 141 komment

gyros.jpgNaiv ügyfél véletlenül elcsípte, hogyan készül a répa nélküli gyros, amibe véletlenül mégis tettek répát:

Egyik (ex-)kedvenc étkezőhelyünkön, a 18.kerületi Pestlőrinci temetőnél levő Gyrososnál történt az eset. Szokás szerint rendeltem 2 Big Gyrost répa nélkül, majd vártam. Elég nagy volt a forgalom, gondoltam hogy nem készül el gyorsan, de azt nem, hogy az utánnam következő 5 rendelést hamarabb elkészítik mint az enyémet. Valamiért priorizálták a normál gyrost meg a gyros tálakat. Így a szokásos 10-15 perc helyett majdnem 40-et vártam. Nagy nehezen nekikezdtek a rendelésemnek, amiből az egyikbe természetesen raktak répát. Szerencsére észrevettem és szóltam érte. A megoldás a következő volt:

A gyrost készítő srác elfordult, a nyitott kuka fölött kikaparta a répát a gyrosból miközben a kanalat a kuka széléhez ütögette. A folyamat végén a kanalat visszatette a répába. Mindezt a pult alatt csinálta, szóval csak a gyros átvétele és a távozás után jöttem rá, hogy mit is csinált amikor észrevettem a kukát.

Ekkor már nem mentem vissza reklamálni, mert tömve volt az üzlet, de többet nem térünk be ide. A Gyros ment  a kukába természetesen, ezek után nem volt gusztusunk megenni.
 
üdvözlettel:
sipakolo

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.02. 14:12:32

@Manyecska: Tavasz is, tekercs is, ez egy tavaszitekercs.

Manyecska 2013.10.02. 14:14:24

@igi1: igen, de valami big izét kért, sza ez sima gyrostál csak praktice összehajtva ha jól látom két szem sültkrumplival. Fene se érti ezeket.

igi1 2013.10.02. 14:14:39

A pita ilyen tudtommal

www.restaurantwidow.com/2008/06/pita-hut-n-gril.html

A tekercs meg ez vastagabban

shapeshifter.blog.hu/2012/04/25/csirkes_tortilla_joghurtontettel_375_kcal_tortilla_tekercs

Aztán van a gyross, amikor simán 2 részbe hajtod a tésztát!

Fene se tudja de én nem látok ott csak tök egyforma hsokat.

Manyecska 2013.10.02. 14:16:16

@horex: :DDDD eszembe jutott a Mirigy Olyan vagy mint a fütyülőm..c. nótája, kár hogy levették már a juhtubról. A csúnnnya szavakat fütyülték ki,..gyakorlatilag szöveg se volt.. :DD
/+ forrás: Sex Action../

Manyecska 2013.10.02. 14:19:19

@igi1: és a gyjó? :P:DD bocsánat..

Troppauer_Hümér 2013.10.02. 14:19:27

@-creeper-: Lehet már említettem, de acconyom megboldogult jánykorában egy napig dolgozott egy kínai kifőzdésnél, a vécézés után nemkézmosás a vágottszeműeknél az alapműveltség része, de a csúcs a kirakott kaják közötti csótányok telibe lerovarirtózása volt. Még aznap otthagyta, és felénk alap, hogy kínait nemnemSOHA!

igi1 2013.10.02. 14:19:29

De mé van rajta a répán a zoldje?

Na ez nem kell temetőbe meg amellé járni templom helyett!

igi1 2013.10.02. 14:24:47

@batgirl: a narancsárga vásárlásra ösztönöz eze van a gyümölcsnél is elöl a narancs pl.

j311 2013.10.02. 14:25:04

Ha tudna mibol van a gyros akkor azt sem kerne, nem csak repat...

Troppauer_Hümér 2013.10.02. 14:26:23

Az újhoz nem enged kommentelni, tehát :ELSŐ!

Manyecska 2013.10.02. 14:26:31

@igi1: "a bombanő..lábaim közt a gomba nő.."

fokaorr 2013.10.02. 14:27:48

amugy ott a legjobb a girosz pesten, (temetonek van-e koze hozza, nemtudom),

Poszter szerintem csak az egesz repat szereti, a lereszelttel nem tud mit kezdeni
Jo csiposen kellett volna kerni, csiliolajjal megkeni a srac, akkor nem lenne ideje irogatni repasreklamaciot

jut eszembe, ha van is kuka a pult mogott, nem is lehet latni. De megnezem :)

igi1 2013.10.02. 14:29:38

@Manyecska: mellyeim alatt meg izzadás nő :)

Manyecska 2013.10.02. 14:31:15

@stillmátyás: @zsiráfffff: igen, ez Budakalászon volt a Cora mellett, egy órát röhögtünk rajta!:D

Troppauer_Hümér 2013.10.02. 14:34:04

@igi1: Elegánsan, úrinősen dobd át őket a vállad felett.
Mission accomplished.

bekbórd! 2013.10.02. 14:35:05

Répaallergia? Vagy csak hiszti a Homárnak?
Biztos fogják sajnálni, ha a posztoló nem megy többet oda :D

igi1 2013.10.02. 14:35:25

@stillmátyás: h ti mindenre tudtok megoldast!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.02. 14:42:52

@batgirl: "az új posztba kommenteltem"

Én felírtam a kéménybe korommal.

Troppauer_Hümér 2013.10.02. 14:43:35

@batgirl: Szerintem a blogmotor már megérett egy homárposztra.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.02. 14:45:23

@Manyecska: Az is lehetőséges.
Meghamár, ott a temető, lehessen már kérni jól hangzatos, valóságos menüket:
-Szűcsné Nagy Margit (72†), balkezes, óvodapedagógus, családon belüli erőszakot megélt, enyhe depresszívóval fűszerezett gyros
-Tóth József (67†), 44-es lábméretű, hű szoci, alkoholista, feketéző gyros, keserű felbújtásos körettel
-Kiss Julianna (16†), hamvas, extraszűz ártatlan gyros, árvalányhajszálvékony sültkrumplival
-Csirke Tamás (45†), karosszérialakatos, biopoláris zavaros, húsimádó gyrostál, R32 turbós zőccségekkel
-Lakatus Jolanda Mária Eszmeralda (53†), egzotikus örömlény és örömlány, nemi bajos gyros, hüvelygombával, és steril retekkel, sex on the beach vízzel
-Vándor Jakab (44†), notórius, nyugatról hazaköpködő taxis, geci, lehúzós gyros, ajándék taxióra
-Gyerekmenü: Rudolf (28†), egykori rénszarvas, jó szág, puhaszőrű gyros, cukorborsóval, ajándék nyúlós szarvastakonylabdával

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.02. 14:47:35

@YoZan Ace: ááááááááááááá..
hehhehee..kedvellek:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.02. 14:48:22

@stillmátyás: Asszonygyák azért szeretjük a ciciket, met olyan mint a segg, csak jobb helyen van. Hát nemtom...

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.02. 14:51:49

@atpijkamo:
Az utóbbi politikailag van jobb helyen

Faus to 2013.10.02. 14:54:46

Inkább a csajnak a csöcseit fotózta volna le rendesen, nem a répát!

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.10.02. 14:54:54

Van élet az Alkotás utcán túl?
Ez itt a kérdés.

Faus to 2013.10.02. 14:56:43

Véleményem szerint direkt szopatták a gyros-osok a posztolót. 40 perc + répa. Ezek alapján lehet, hogy a szakácsgyerek bele is verte a kislánynak a pitájába előtte!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.02. 14:57:59

@YoZan Ace: "Van élet az Alkotás utcán túl?"

Jelentem, van!

Azt nem állítottam, hogy értelmes élet, de az Iltreno szállít ide föl is pizzákat.

Troppauer_Hümér 2013.10.02. 14:58:11

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: Annyi időbe egy diszkrét kaki-pisi-turha kombó is belefér.

Különben is, miben van répa? A hányásban.

CID 2013.10.02. 14:58:56

Gyros, répa?Fene a gusztusukat. Mik azok a lapos barna izék a pitában?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.02. 14:59:01

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: "Inkább a csajnak a csöcseit fotózta volna le rendesen, nem a répát!"

A csajnak nincs is répája.

Faus to 2013.10.02. 14:59:33

@stillmátyás: Ja, a hányásban mindig van répa :-) Meg párizsi.

Troppauer_Hümér 2013.10.02. 14:59:34

@atpijkamo: Az asszonyállatok azért növesztették őket, mert nem szeretik, ha hosszasan a szemükbe nézünk.

Faus to 2013.10.02. 15:00:41

@atpijkamo: Nem is az ő répájára gondoltam, hanem amit kapott a pi(cs)tájába!

Manyecska 2013.10.02. 15:00:59

Léc, megyek a Lyiskbe meg giroszér:D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.02. 15:02:21

Ájjjjjáááájáájájááájáááááájjjjjjjáááájájjj!

"Benzinnel akart begyújtani a kazánba egy férfi a Somogy megyei Görgetegen, azonban súlyos égési sérüléseket szenvedett. Mentőhelikopter vitte kórházba. Mire a Nagyatádról és Barcsról riasztott tűzoltók kiértek a helyszínre, a lakóépület teljes terjedelmében égett"

www.origo.hu/itthon/20131002-benzinnel-akart-begyujtani-barcsak-ne-tette-volna.html

Manyecska 2013.10.02. 15:02:40

@stillmátyás: de, pl szex közben,..:D igen izgató főleg ha b.nejed az ajtóban áll:DDD

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.10.02. 15:07:03

@horex:
Átadom az első helyet, nem érek én erre rá

labi 2013.10.02. 15:23:42

Hát, nekem volt egyszer a Múzeum körúton, hogy több mint fél percet kellet várni amíg elkészül...
Persze igaz, attol hogy gyros még nem gyors...

Bérgyilkos Bohóc 2013.10.02. 15:45:45

Jól értem, hogy visszavitted a gyrost, hogy vegyék ki a répát belőle? Most komolyan, paralízisben szenvedsz, vagy mi okod volt arra, hogy egy ilyen pár másodperces egyszerű művelethez felszolgálói segítséget kérj?

Bérgyilkos Bohóc 2013.10.02. 15:51:10

@Bérgyilkos Bohóc: Ja, hogy készítés KÖZBEN vette észre. A kép megtévesztő volt. Azt hittem a posztoló fotózta. Abból az jön le, hogy már az asztalnál vette észre. Akkor, elnézést kívánok.

Hartmy 2013.10.02. 15:58:25

Egyem azt a semmihez hozzá nem érek, mert piszkos lesz a kezem hozzáállást. Van két kezed, amivel fogod a gyrost alapesetben. Az egyikben megtartod a gyrost, a másikkal kikaparod a répát és voala, répa mentes gyros. Persze kukához ütögetett kanál miatt sün a gyrosos seggébe, de a lehetetlenséged miatt neked is, postoló!

ouroboros 2013.10.02. 16:59:00

Te jó isten, a gyrosban mióta van répa? :O

qwertzu 2013.10.02. 17:06:45

@igi1: Görögországban a "gyros in pita", az pont egy ilyen összetekercselt valami.

t0m973 2013.10.02. 17:12:04

posztolot lehet már?

hobbitroll 2013.10.02. 20:05:29

@batgirl: rosszul olvastad. Borsó is van benne. Viszont nem minden hányásban.
Csak a tisztességes (vö. emberes) hányásokban. A hétvégi kocahányók nem tudnak olyat :P

@t0m973: ált. 10 komment után (vagy ez beugratós kérdés volt?) ;)

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.10.03. 00:57:37

40 perc alatt a csirket ki lehet nyirni es feldolgozni, a 40 perc egy vicc...
a gyrosonal sorban all az ember es azonnal kapja, ha nem ez van akkor akar be is ulhet az ember egy etterembe, ahol kint szaladgal meg az ennivalo :)))

bambanő (törölt) 2013.10.03. 04:00:00

1. temető mellett gyrosos? ennél már csak a dögkút melletti hamburgeres lenne durvább
2. minden hányásban van répa, de semmilyen gyrosban nem lehet tudtommal
3. hisztis picsa

én az ilyen hisztis picsának bele is verném a répámat a tzatziki helyére, aztán jó étvágyat kívánnék neki

blasiusii 2013.10.03. 08:10:25

temető, répás gyros, "utánna", 40 perc, mosolygós kép illusztrációként... ezmiez? Poszt nem, az biztos.

azarcakimeghúzottegymarslakót 2013.10.03. 08:18:15

"Te hallod, én mondtam, hogy ne rakjanak bele répát, ez a fogyatékos meg mégis rakott, baaazzz"
"Úúú gecc fényképezzé' má' le vele, hát megvan a tökéletes homárposzt, ilyet még nem b..tá', hazamegyek oszt tolom főő a homárra, kommentcunami lesz mááá"

Kb ezt a párbeszédet nézem ki belőlük...

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2013.10.03. 08:40:07

nemzetközi emberjogi bizottságot értesítetted-e? amúgy az ilyenre fütyülnöd kellene de hát nem tudsz mert nem eszel répát... menjék haza egyél otthon!

kanalat hozzáütögette-e kukához meméért köszi

Minyimányi Monyó (törölt) 2013.10.03. 08:54:26

Nem értem a fideszes rinyát!
Ti akartatok szocializmust bazzeg!
Akkor zabáljátok meg amit főztetek!
Répás gyros szalmonellával!
Jó étvágyat hozzá!

Nuuk 2013.10.03. 08:58:37

Ez meg mi a fene volt már megint? És miért került ki címlapra?

2013.10.03. 09:04:54

A képen az a valami olyan, mint ha a kutyámnak való jutalomfalat 'húslapok' lennének belerakva. Egy gyrosban husicafatkák vannak, nem széles, lapos csíkok.

Panelproli 2013.10.03. 09:08:06

Az addig rendben van, hogy minden hányásban a répa.
Na és melyik ételben van a legtöbb alkohol?
A falrahányt borsóban!
Amúgymeg gyrost az Aldiból!

ketroot 2013.10.03. 09:28:32

Gyrost csak az Aldiból!

Faus to 2013.10.03. 09:34:56

@HUN_Sector: ez biztos a "big gyros" velejárója, én sem láttam még ilyet. Különben erről a helyről írták egy blogban korábban, hogy az egyik legjobb gyrost adják Budapesten.

szepi79 2013.10.03. 09:37:26

Afrikában meg éheznek...

2013.10.03. 09:45:03

lehet, hogy az volt a baj, hogy nem egyben volt a répa :) akkor kivenni is eccerűbb :)

nyikk 2013.10.03. 10:31:00

Aki olyan helyen vesz gyrost,ahol sorban áll és azonnal kapja, az meg is érdemli, hogy olyan szart egyen...

vbn 2013.10.03. 11:38:33

Kedves Posztoló!

Láttad az 'Amerikai Pite' c. filmet? :-)

(asszem, abban volt, hogy az egyik srác visszaküldte a palacsintát, hogy nem kért rá cukrot... még a szakács gatyáját is megjárta a palacsinta!)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.10.03. 11:44:10

Én Görögországban sosem kaptam répát a gyrosba, de lehet hogy én nem vagyok eléggé sikeres.

harasta 2013.10.03. 11:48:24

Végülis mit vártál, kiszedhetted volna a répát magad is. :)

justizmord 2013.10.03. 11:55:50

Címlapgyanús, hiánypótló poszt. De rákanyarodva a répára, lehet, hogy az eltávolítása közben egyéb tartalmakkal pótolták vissza a keletkezett hiányt, csak az sem látszott a pult alatt (ld. csul, fik, másfajta rép stb.) Tény: ha az ember ilyen helyen reklamál, többet tényleg ne menjen oda vissza kajálni...

Lajos ghr 2013.10.03. 12:05:02

"Pestlőrinci temetőnél levő Gyrosos"
ez eleve annyira ijesztő...

agresszív kismalac mackója 2013.10.03. 12:18:17

A proszektúra mellett lévő kórházi konyhán is mindig van friss resztelt máj.

agresszív kismalac mackója 2013.10.03. 12:20:01

Én a pacalt is mindig sárgarépa nélkül kérem.
A mákostésztát nemkülönben.

agresszív kismalac mackója 2013.10.03. 12:22:54

@vbn: Nem abban volt, hanem a Cool-túra címűben, és nem palacsinta, hanem bundáskenyér. A gatya stimmel.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.10.03. 13:29:21

@agresszív kismalac mackója: én a pacalt mindig vaníliasodó nélkül kérem. Ízlések és pofonok.

exkalibur 2013.10.03. 13:59:28

Fura poszt. Számtalan helyen ettem már gyros-t. Soha nem volt benne répa, soha nem kellett 15 percet várni rá, nemhogy 40-et. Ez valami különleges hely lehet ott a temetőnél.

vittore 2013.10.03. 14:06:48

Semmi meglepő. A szerző helyesen írni nem, (utánna) modorosan fogalmazni (priorizálták) annál inkább tud. Szólni nem mer az eladónak, aztán itt billentyűhuszárkodik. Ugyanmár...

dr Smittpálelnökúr 2013.10.03. 14:14:19

1.40 percet nem várok sehol, semmire.
2. A büdös életben eszembe sem jutna, hogy gyrost répa nélkül kérjek.
Ugyanis a répa nem természetes alkotóeleme a gyrosnak. Ennyi erővel felsorolhatnám az szinte az összes ehető és nem ehető tárgyat rendeléskor, hogy ezeket nem kérem a gyrosba.

jet set 2013.10.03. 14:27:49

Olyan nehéz lett volna kézzel kiszedni a répát?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.03. 14:49:44

@jet set: "Olyan nehéz lett volna kézzel kiszedni a répát?"

Néha igen. Nem emlékszel, nagyapó mennyit szerencsétlenkedett vele?

Répát ültetett nagyapó. A répa nőni kezdett, s egyre nagyobb és
nagyobb lett. Amikor eljött az ideje, nagyapó ki akarta húzni a
répát a földből. Igen ám, de a répa olyan nagy volt, hogy egyedül
nem tudta kihúzni. Gondolta, majd nagyanyóval ketten kihúzzák.
.
.
.
Nagyapó húzta a répát,
nagyanyó húzta nagyapót,
az unoka húzta nagyanyót,
a kutya húzta az unokát,
a macska húzta a kutyát,
a kisegér meg meghúzta a macskát…

www.napkut.hu/naput_2009/2009_01/068.htm

Egy Srác 2013.10.03. 14:58:08

Drága Naiv Ügyfél!
A répát nem kikaparták a kukába, hanem VISSZAkaparták a kukába.
Csak hogy tudd...

AvgDvl 2013.10.03. 15:43:44

Temető mellett nem eszünk gyrost, régi akkád közmondás.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.03. 15:57:18

@AvgDvl: :))

Lécci, eredeti nyelven, ez így nem authentikus.

Perzsául: قبرستان، gyros خوردن نیست

Répalaki Edömér 2013.10.07. 22:27:20

Répa nélkül a gyros olyan, mint 69-es pozíció egyedül. Nem túl jó, de fogyaszt(hat)ó.
süti beállítások módosítása