Naiv szifonos előfizető majdnem kapott egy 800 forintos Domino-kártyát új iPhone 5-öse mellé a Telekom telefonos ügyfélszolgálatától büntetésből, amiért késve fizetett be egy számlát. A T-Pontban azonban kiderítették, hogy ilyen "akció" nem létezik, és törölték a megrendeléséről a tételt. Ekkor a központból állítólag azonnal telefonáltak, hogy ezt hogyan merészelte, de nem óhajtottak naiv ügyféllel beszélni, úgyhogy végül beletörődtek a sorsukba:
Tisztelt T-Mobile,
Pár nappal ezelőtt vásároltam Önöknél egy iPhone 5-ös készüléket, ám a vásárlásnak több előzménye is volt. Az egyik, hogy mivel még nem jártam az előző hűségnyilatkozatom végénél, csupán a 22. hónapnál, így nem vehettem volna készüléket, csak ha aranykártyás vagyok. Az voltam is, számlaelmaradás miatt azonban ezt a fokozatot elveszítettem. Amikor a telefonos operátorral beszéltem, azt mondta, hogy ezt kérésre vissza tudják állítani, így a 22. hónapban már tudok új készüléket rendelni a meglévő hűségnyilatkozatomhoz. Ez meg is történt pár óra után telefonon visszahívott, hogy sikerült visszaállítani, de a telefont csak rajtuk keresztül rendelhetem meg, majd egy T-Pontban átvehetem. Utolsó mondatként felhívta a figyelmem rá, hogy mivel utólagosan lett aktiválva az aranykártya, ezért plusz 800 forintot, összesen 10700 FT-ot kell fizetnem a telefon átvételekor (a 9900 helyett), de kapok ajándékba egy sim kártyát, ami havi 10 perc lebeszélhetőséget biztosít.Ám amikor berkeztem a T-Pontba, ott jelezték, hogy a plusz sim kártya, amit rendeltem, sajnos nincs készleten, ezért azzal nem tudnak szolgálni, vagy térjek vissza később, vagy ha meggondoltam magam törlik a rendelésből. Én elmondtam, hogy bizony nekem nincs rá szükségem, ám mivel az aranykártyámat úgy kellett visszaállíttatnom, azt mondták, hogy 800 ft-ot kell fizetnem, de ehhez cserébe kapok egy ilyen 10 perces sim kártyát. A 10700 forint úgy jött ki, hogy a 9900 ft-os készülékárból és a 990 ft-os sim kártya árból levonták az arany kártyán lévő pontjaimat.
Az ügyintéző hölgy meglepődött az eseten, majd elmondta, hogy ilyen nem létezik, és nem érti a dolgot. Így hát fogta magát, és kitörölte a rendelésből a sim-kártyát, amire a központból azonnal felhívták, hogy ezt mégis hogy merészelte. Én többször felajánlottam, hogy adja át a kagylót, majd én beszélek a központossal, ám a központosnak valami halaszthatatlan dolog jött közbe, így inkáb lerakta a telefont.
A készüléket, -hála a T-Pontban dolgozók becsületességének és talpraesettségének- sikeresen megvásároltam, amit már azóta megbántam, hogy Önöknél tettem.
Azt hiszem, hogy ez a vásárlói átverés fogalmát teljes mértékben kimeríti, és kérem az illetékest, hogy vizsgálja meg, hogy miként járhatott el így a központos, és mi vagy ki késztette arra, hogy hazudjon, és egy terméket adjon el nekem, amire valóban nincs is szükségem. Kérem, hogy emailben, vagy telefonon értesítsenek az ügy helyzetéről.
Jelen levelemet nyilvánosan is közzéteszem a világhálón.
AtiSnatch 2013.10.07. 13:42:46
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 13:44:50
A T meg megint nem meglepő, hogy a saját processeikről sincs fogalmuk :D
agresszív kismalac mackója 2013.10.07. 13:45:53
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.07. 13:49:34
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.07. 13:53:42
bumbi 2013.10.07. 13:53:43
Neela _ t 2013.10.07. 13:54:40
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.07. 13:57:21
Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 13:58:13
@ColT: Áfonya?
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 14:00:10
@batgirl: Az áfonya 5 úgy 150-200 ezer Ft :D
Mondjuk az is igaz : akinek olyan státusszimbólum kell, mint az ájfón, annak legyen pénze megvenni, mert különben szánalmas
Manyecska 2013.10.07. 14:00:18
SzerződésSertés 2013.10.07. 14:00:42
Ezt mégis miből szűrted le? A "poster" 700ft pluszköltség miatt rinyál, nem a telefonja minőségén.
Manyecska 2013.10.07. 14:01:35
Neela _ t 2013.10.07. 14:02:42
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 14:03:02
Akkor meg a ráknak veszed meeeeg vazeeeee
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 14:04:49
@SzerződésSertés: Meglepődött a T-n :D T-ényleg hülyék, de azt már megszoktuk...
@Manyecska: Ha csak vágódeszkát?
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.07. 14:05:59
Atörökk 2013.10.07. 14:06:41
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2013.10.07. 14:06:48
Öccáé a kicit, haccáé a nagyot!
Manyecska 2013.10.07. 14:06:50
Faus to 2013.10.07. 14:09:02
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.07. 14:09:37
ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 14:11:32
@batgirl: A okostelefon nem sokban különbözik egy számítógéptől ám.
@Manyecska: Jjjja!
Neela _ t 2013.10.07. 14:11:57
Házit csinálok rajta, olvasok meg miegyéb. Ettől nem vagyok vagyis nem érzem felvágósnak magam. De egyet veszek az fasza legyen alapon ezt szerettem volna.
Ez ilyen általánosítás.
Akkor én meg azt mondom, hogy: akinek Samsungja van, az nagyfülű :D
Faus to 2013.10.07. 14:12:13
Kemény, rendesen működik a belső ellenőrzés a T-nél!
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.07. 14:12:29
Supreme* 2013.10.07. 14:12:43
amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.10.07. 14:14:41
Supreme* 2013.10.07. 14:15:02
www.youtube.com/watch?v=CUYWl0lAJys
Faus to 2013.10.07. 14:17:38
dBLOOD 2013.10.07. 14:38:51
Csigorin 2013.10.07. 16:54:33
Nem volt simkartya. Nem az o hibajabol, hanem a thomenak nem volt. Toroltek, es megkaphatta az ajfont occoer, mert ami kellett volna hozza, azt ok nem tudtak biztositani.
Mi az ami itt nem korrekt?
FDToth 2013.10.07. 18:49:53
CID 2013.10.07. 19:14:52
Ugyandehogy (törölt) 2013.10.07. 19:51:09
ez a nap vicce??:)
Kifordított kacagány 2013.10.07. 20:11:33
Neela _ t 2013.10.08. 08:20:05
Te tényleg irigy vagy
Gombperec hídlakó 2013.10.08. 09:36:04
A poszter is ilyen olcsójános lehet, hogy 800 forinton problémázik.
Tomasz_a_gozmozdony 2013.10.08. 21:57:39
Layosh 2013.10.09. 14:17:17
Kifordított kacagány 2013.10.09. 14:44:34
Neela _ t 2013.10.09. 17:30:40
Nem baj ha nem egyezik a véleményünk az sem gáz ha minősítesz, de fejezd be.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 17:58:55
Kifordíccsam, megnyúzzam vagy citrommal a szájában tálaljam az átkozottat? Egy szavadba kerül.
A kisebbik lányomnak is ájfónja van, mégsem tagadtam ki. Eccer még homárt is olvastam rajta. (A mekbúkját meg majdnem annyira szar kezelni, mint a vinfost. Persze ez is biztos megszokás dolga.)
Neela _ t 2013.10.09. 18:07:33
Ugyan... De köszönöm
Kifordított kacagány 2013.10.10. 09:25:24
@atpijkamo: pedig igazán kitagadhatnád, most komolyan, mennyibe kerülne?