Tékozló Homár

Havi +10 perces sim-kártya "ajándékba"

2013.10.07. 13:41 | jackyll | 45 komment

Naiv szifonos előfizető majdnem kapott egy 800 forintos Domino-kártyát új iPhone 5-öse mellé a Telekom telefonos ügyfélszolgálatától büntetésből, amiért késve fizetett be egy számlát. A T-Pontban azonban kiderítették, hogy ilyen "akció" nem létezik, és törölték a megrendeléséről a tételt. Ekkor a központból állítólag azonnal telefonáltak, hogy ezt hogyan merészelte, de nem óhajtottak naiv ügyféllel beszélni, úgyhogy végül beletörődtek a sorsukba:

Tisztelt T-Mobile,

Pár nappal ezelőtt vásároltam Önöknél egy iPhone 5-ös készüléket, ám a vásárlásnak több előzménye is volt. Az egyik, hogy mivel még nem jártam az előző hűségnyilatkozatom végénél, csupán a 22. hónapnál, így nem vehettem volna készüléket, csak ha aranykártyás vagyok. Az voltam is, számlaelmaradás miatt azonban ezt a fokozatot elveszítettem. Amikor a telefonos operátorral beszéltem, azt mondta, hogy ezt kérésre vissza tudják állítani, így a 22. hónapban már tudok új készüléket rendelni a meglévő hűségnyilatkozatomhoz. Ez meg is történt pár óra után telefonon visszahívott, hogy sikerült visszaállítani, de a telefont csak rajtuk keresztül rendelhetem meg, majd egy T-Pontban átvehetem. Utolsó mondatként felhívta a figyelmem rá, hogy mivel utólagosan lett aktiválva az aranykártya, ezért plusz 800 forintot, összesen 10700 FT-ot kell fizetnem a telefon átvételekor (a 9900 helyett), de kapok ajándékba egy sim kártyát, ami havi 10 perc lebeszélhetőséget biztosít.

Ám amikor berkeztem a T-Pontba, ott jelezték, hogy a plusz sim kártya, amit rendeltem, sajnos nincs készleten, ezért azzal nem tudnak szolgálni, vagy térjek vissza később, vagy ha meggondoltam magam törlik a rendelésből. Én elmondtam, hogy bizony nekem nincs rá szükségem, ám mivel az aranykártyámat úgy kellett visszaállíttatnom, azt mondták, hogy 800 ft-ot kell fizetnem, de ehhez cserébe kapok egy ilyen 10 perces sim kártyát. A 10700 forint úgy jött ki, hogy a 9900 ft-os készülékárból és a 990 ft-os sim kártya árból levonták az arany kártyán lévő pontjaimat.

Az ügyintéző hölgy meglepődött az eseten, majd elmondta, hogy ilyen nem létezik, és nem érti a dolgot. Így hát fogta magát, és kitörölte a rendelésből a sim-kártyát, amire a központból azonnal felhívták, hogy ezt mégis hogy merészelte. Én többször felajánlottam, hogy adja át a kagylót, majd én beszélek a központossal, ám a központosnak valami halaszthatatlan dolog jött közbe, így inkáb lerakta a telefont.

A készüléket, -hála a T-Pontban dolgozók becsületességének és talpraesettségének- sikeresen megvásároltam, amit már azóta megbántam, hogy Önöknél tettem.

Azt hiszem, hogy ez a vásárlói átverés fogalmát teljes mértékben kimeríti, és kérem az illetékest, hogy vizsgálja meg, hogy miként járhatott el így a központos, és mi vagy ki késztette arra, hogy hazudjon, és egy terméket adjon el nekem, amire valóban nincs is szükségem. Kérem, hogy emailben, vagy telefonon értesítsenek az ügy helyzetéről.

Jelen levelemet nyilvánosan is közzéteszem a világhálón.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 13:44:50

Áfonya 5-öst 10 ropiért - oké, többet úgysem ér. De hogy kapsz-e mellé még egy simet is, vagy nem, ezen rugózni? Sóher-e vagy? :D
A T meg megint nem meglepő, hogy a saját processeikről sincs fogalmuk :D

bumbi 2013.10.07. 13:53:43

@agresszív kismalac mackója: poster rájött, hogy szar az ájfon, oszt most sírdogál egyéb vélt vagy valós problémákon.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.07. 13:57:21

jaj, már megint olyan furi poszt, amit nem értek. Emberek! Nem egyszerűbb venni egy telefont? Egy ócsót! Ami ha elromlik két év múlva , akkor kidobható. Nem lenne ésszerű, egyszerűen nem gyűjtögetni ilyen-olyan szar pontokat, és azon ríni, hogy nem váltható be? Egyszerűbb lenne,ha senki nem kötne hűségidőt, ilyen-olyan szar szolgáltatókkal. Legyen már q-va 3 ezer forintja mindenkinek.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.07. 13:58:13

"arra, hogy hazudjon, és egy terméket adjon el nekem, amire valóban nincs is szükségem.", "Jelen levelemet nyilvánosan is közzéteszem a világhálón." - tipikuskezdő. Nem homárdkommenter-szemmel, életrevalóságival.
@ColT: Áfonya?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 14:00:10

@Kellemes Zérókomponista: Ájfón

@batgirl: Az áfonya 5 úgy 150-200 ezer Ft :D
Mondjuk az is igaz : akinek olyan státusszimbólum kell, mint az ájfón, annak legyen pénze megvenni, mert különben szánalmas

Manyecska 2013.10.07. 14:00:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: Te hogy adod a makk alsót ott az erdőben?

SzerződésSertés 2013.10.07. 14:00:42

@bumbi: "poster rájött, hogy szar az ájfon"

Ezt mégis miből szűrted le? A "poster" 700ft pluszköltség miatt rinyál, nem a telefonja minőségén.

Manyecska 2013.10.07. 14:01:35

@ColT: én mondtam a nagyszülőknek ha ilyet vesznek a gyereknek kib..szom az ablakon:( már az ájfont meg ÁÁJpadot..:D

Neela _ t 2013.10.07. 14:02:42

@ColT: ezen logika mentén akinek egyszerűbb telefonja van csak azok nem hordanak magukkal státuszszimbólumot?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 14:03:02

@Kellemes Zérókomponista: " és mi vagy ki késztette arra, hogy hazudjon, és egy terméket adjon el nekem, amire valóban nincs is szükségem. "
Akkor meg a ráknak veszed meeeeg vazeeeee

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 14:04:49

@Neela _ t: Passz. Nemtom mitől számít státusszimbólumnak valójában, de a legtöbb ájfónos hülyegyerek csak felvágásra veszi. Akinek meg tényleg 5-ös Iphone kell, az nem ilyen 1000Ft-okon szórakozik...

@SzerződésSertés: Meglepődött a T-n :D T-ényleg hülyék, de azt már megszoktuk...

@Manyecska: Ha csak vágódeszkát?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.10.07. 14:05:59

@ColT: én aszondom, kényelmes ha helyettem gondolkoznak, nem kopik a saját agysejt, hátnem?

Atörökk 2013.10.07. 14:06:41

Ellopták a románok a simkártyát.

Manyecska 2013.10.07. 14:06:50

@ColT: figyejj, végre nem a gép előtt ül erre a telefonját nyomogatja még az ágyban is este:( soxor harmadszorra szólok azt veszi észre, idegesítő.

Faus to 2013.10.07. 14:09:02

Huh, addig olvastam, hogy Ájfón5 meg T-Pont, elég is volt, a posztolóból is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.07. 14:09:37

@ColT: öreg vagyok én már ehhez. Telefonon telefonálni szoktam. Na meg régebben sms-sezni. használom a netet, laptopon, és ebookon olvasok. Filmeket tv-én nézek, pendrájvocskámról. Zenéket, általában dvd-ről hallgatok. Játszani a laptopomon szoktam. Kihagytam valamit????? Szóval,ezen kivül mindennemű informatikai kütyű, számomra kínai. (és nem a gyártásra gondolok)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.10.07. 14:11:32

@zsiráfffff: :D

@batgirl: A okostelefon nem sokban különbözik egy számítógéptől ám.

@Manyecska: Jjjja!

Neela _ t 2013.10.07. 14:11:57

@ColT: kövezz meg... Nekem i4 van. Most is arról szemetelek ide :3
Házit csinálok rajta, olvasok meg miegyéb. Ettől nem vagyok vagyis nem érzem felvágósnak magam. De egyet veszek az fasza legyen alapon ezt szerettem volna.
Ez ilyen általánosítás.
Akkor én meg azt mondom, hogy: akinek Samsungja van, az nagyfülű :D

Faus to 2013.10.07. 14:12:13

" kitörölte a rendelésből a sim-kártyát, amire a központból azonnal felhívták"
Kemény, rendesen működik a belső ellenőrzés a T-nél!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.10.07. 14:12:29

@ColT: nem mondtam, hoyg ne használd, csak nekem nem köll.

Supreme* 2013.10.07. 14:12:43

Most tényleg a 800ft-on és a 10 perces lebeszélhetőség miatt lett ez a poszt? Aszondta az ügyintézőnek, hogy nincs rá szüksége,törölték, és most hisztizik? Nemértem, monjonle.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.10.07. 14:14:41

biztos jó lehet 9900-ért venni egy szifon 5-t, és 24 hónapig fizetni havi 20 ezret.. még a hülyének is megéri.. de komolyan..

Supreme* 2013.10.07. 14:15:02

Egyébként is ájfónöt, ember, hát már ötessset kell venni, mellbimbólenyomatolvasóval.

www.youtube.com/watch?v=CUYWl0lAJys

Faus to 2013.10.07. 14:17:38

@amsz: van, akinek igen, ezen nincs semmi kivetnivaló. Osztott-szorzott, és ez jött ki neki.

dBLOOD 2013.10.07. 14:38:51

Most nem értem, gayfont veszel, és 800-ért picsogsz?

Csigorin 2013.10.07. 16:54:33

Nem ertem a picsogas targyat. Rendelnie kellett egy simkartyat hogy aranykartyas legyen hogy kaphassa az ajfont occoer.
Nem volt simkartya. Nem az o hibajabol, hanem a thomenak nem volt. Toroltek, es megkaphatta az ajfont occoer, mert ami kellett volna hozza, azt ok nem tudtak biztositani.

Mi az ami itt nem korrekt?

FDToth 2013.10.07. 18:49:53

Iphone 5 10-ert? Na ilyet ne kene! 10-7 elofizeto, aki ilyen konstrukcioban veszi, csak par honapig fizet rendesen, aztan bedol... Akibek pedig nincs elmaradasa mar 20 eve es ceges ugyfel, az ugyanilyen havidij mellett 190-ert kapott iphone 5-t... Vhol logikus h a valllat fizessen tobbet, de a kulobsegbol a maganszemely adossagat torlesztik...

CID 2013.10.07. 19:14:52

@FDToth: A Telekom jogelődje ( Westel 900 GSM Rt)., 1994-ben kezdte meg a kereskedelmi szolgáltatást. Apád, tudja, mit csinálsz te a cégnél? ;)

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.07. 19:51:09

"Azt hiszem, hogy ez a vásárlói átverés fogalmát teljes mértékben kimeríti, és kérem az illetékest, hogy vizsgálja meg, hogy miként járhatott el így a központos, és mi vagy ki késztette arra, hogy hazudjon, és egy terméket adjon el nekem, amire valóban nincs is szükségem. Kérem, hogy emailben, vagy telefonon értesítsenek az ügy helyzetéről"

ez a nap vicce??:)

Kifordított kacagány 2013.10.07. 20:11:33

@Neela _ t: attól, hogy valami túl van árazva már rögtön fasza is? nyehehe. te tényleg felvágós vagy.

Neela _ t 2013.10.08. 08:20:05

@Kifordított kacagány: ki mondta neked, hogy vagyonokért vettem?
Te tényleg irigy vagy

Gombperec hídlakó 2013.10.08. 09:36:04

Hehe, nekem is van ilyen ismerősöm, aki folyamatosan kérdezgette fb-on, hogy hol lehet occsó új szifont kapni, aztán ha meg valahonnan szerez egy lopottat vagy ilyesmi, akkor büszkén kiteszi mindig az asztalra, hogy ő milyen nagymenő, hogy kétszázezres telefonja van.
A poszter is ilyen olcsójános lehet, hogy 800 forinton problémázik.

Tomasz_a_gozmozdony 2013.10.08. 21:57:39

9900ért ájfón, az kemény. 9900 kezdő befizetés, 24*7000 törlesztőrészlet, Mozaik M 24*8600 havidíj. Mennyi is az annyi? 384300? És ha jövőre kijön a szifon 6? Akkor már nem lehet ám a félmillás telefonra recskázni, mert van jobb, újabb, drágább! :D

Layosh 2013.10.09. 14:17:17

Csak én nem értem a problémát?

Neela _ t 2013.10.09. 17:30:40

@Kifordított kacagány: szépen kérlek ülj át másik asztalhoz mert ha megsértelek itt fogsz hőzöngeni, hogy hogyan mertem.
Nem baj ha nem egyezik a véleményünk az sem gáz ha minősítesz, de fejezd be.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.09. 17:58:55

@Neela _ t: "@Kifordított kacagány: szépen kérlek ülj át másik asztalhoz"

Kifordíccsam, megnyúzzam vagy citrommal a szájában tálaljam az átkozottat? Egy szavadba kerül.

A kisebbik lányomnak is ájfónja van, mégsem tagadtam ki. Eccer még homárt is olvastam rajta. (A mekbúkját meg majdnem annyira szar kezelni, mint a vinfost. Persze ez is biztos megszokás dolga.)

Neela _ t 2013.10.09. 18:07:33

@atpijkamo: ❤️ :* :*
Ugyan... De köszönöm

Kifordított kacagány 2013.10.10. 09:25:24

@Neela _ t: megsérteni? te tényleg felvágós vagy

@atpijkamo: pedig igazán kitagadhatnád, most komolyan, mennyibe kerülne?
süti beállítások módosítása