Tékozló Homár

Kifelejtődött a memória az iponos laptopból

2013.10.31. 13:56 | jackyll | 63 komment

A legegyszerűbb benézett sorozatszámot sem sikerült az Iponnak korrigálnia, inkább visszaadta a pénzt egy másik laptop helyett:

Hosszas keresgélés után tegnap végre megrendeltem magamnak egy új laptopot. A mostanit már 7 éve használom, és bár nagyon szeretem, eljárt felette az idő. Az iPon webshopján keresztül küldtem el a rendelést, alapos kutakodás után úgy tűnt, hogy itt a legolcsóbb a kiválasztott modell.  Ezúttal sem 1-2 év használatra terveztem, gondoltam legyen benne relatíve jó processzor és memória, és akkor pár év múlva is teljesen használható lesz. A webshopjuk nagyon korrektül kilistázta ezen a típuson belül az összes elérhető modellt, precízen felsorolva szinte az összes műszaki jellemzőt. Átláttam tehát, hogy milyen összeállításokban rendelhető és hogy nekem melyikre lesz szükségem. Másnapi személyes átvételt választottam, és meg is lepődtem, hogy ilyen hatékonyak és gyorsak a vevők kiszolgálásában. Reggel még smst is írtak, hogy délután 2-től vehetem át a kedves kis csomagom, és természetesen emailben is jelezték. Megintcsak korrekt és szimpatikus.

A meglepetés akkor ért, mikor a Francia úti üzletben át szerettem volna venni a terméket. Először természetesen kifizettették a vételárat (nem kevés…), majd a laptopot tartalmazó dobozt egy másik pultnál kirakták elém. Vonalkód olvasás, papírt kezembe nyom, garanciális javítást itt és itt intézhetem, viszlát.

Kérdezem a fiatalembert: akkor ennyi volt…? Azt mondja, igen. Közben mögöttem már a következő vásárló várt a sorára. Gondoltam azért csak meg kellene nézni ezt a dobozt, bármi lehet benne, végülis nincsen rányomva egyértelműen a tartalma, csak futárszolgálatos matricák látszanak. És milyen jól tettem. A doboz oldalán ugyanis, kb. 4-es betűmérettel rá volt nyomtatva, hogy 4 GB RAM. Hmm, ez pont a fele volt annak a memória-nagyságnak, mint amiért az imént kifizettem egy kisebb vagyont.

Megkértem a fiatalembert, nézzen utána mi nem stimmel. Hátha a dobozra került rá rossz matrica, vagy rossz dobozt hozott ki nekem a raktárból. Párperces kutatást végzett a számítógépén, majd közölte velem, hogy sajnos elírás történt, és az általam megrendelt és kifizetett kütyü valójában csak 4 GB memóriával rendelkezik, a hibát a nagyker követte el, mikor rosszul rögzítette a termékinformációt. Több okból is sántít a magyarázata. Egyrészt a webshopon volt ugyanilyen konfiguráció 4 GB-os memóriával, külön termékként és olcsóbban, tehát a két modellt nem moshatjuk össze. Másrészt ők nem ellenőrzik a nagyker által megadott információk helyességét? Ennyi erővel bármit átvesznek a nagykertől, vakon?

Szerettem volna valamilyen megoldást kitalálni, ha már átutaztam a fél várost és beleéltem magam. A fiatalember elmondta, hogy természetesen visszafizetik a vételárat, ha ezt szeretném, és elnézést kért a „hibáért”. Szerintem sajnos nem véletlen hiba volt, hiszen a memória méretét külsőre nem lehet megállapítani, így könnyen átverhető a vásárló. A dobozon lévő apró matrica pedig abszolút el volt rejtve.

Szerettem volna, ha odaadja ugyanezt a gépet más színben, ugyanis a webshopban még létezett az is, de ahhoz 15 ezer forintot rá kellett volna fizetnem az eredeti árra. Elmondtam neki, hogy átverve érzem magam, és hogy az volna korrekt, ha most odaadná a megrendelt gépet azért az árért, amit már kifizettem érte, még ha másik színben is. Sajnos hajthatatlan volt, többször is elmondta hogy visszaadják a pénzt, így belenyugodtam. Nem volt céljuk, hogy a kellemetlenség után mégis elégedett legyek egy másik termékkel, nem is próbálták megoldani a helyzetet. Ha a vevőnek nem kell a megrendelt terméknél gyengébb változat az eredeti összegért, akkor inkább vigye a pénzét innen jó messzire.

Jó messzire is vittem, és nem szándékozom többet tőlük rendelni semmit, és nem is tanácsolom senkinek. Egy dolog hibázni, de sunyi módon átverni és utána még le is rázni a vevőt, az nem fér bele. Ha tőlük rendeltek, alaposan ellenőrizzétek le, mit vesztek át, nehogy megint a „nagyker elgépeljen valamit”.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Faus to 2013.10.31. 14:01:34

"A fiatalember elmondta, hogy természetesen visszafizetik a vételárat, ha ezt szeretném, és elnézést kért a „hibáért”."

Akkor ebből miért is lett poszt?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.31. 14:02:50

Azt hittem, ez valami darwinista poszt: "Kifejlődött a memória az iponos laptopból"

a kisvakond 2013.10.31. 14:03:43

"Másrészt ők nem ellenőrzik a nagyker által megadott információk helyességét?"
Hülye vagy?

"Ennyi erővel bármit átvesznek a nagykertől, vakon?"
Igen.

heidt 2013.10.31. 14:05:48

Érdekes a cég névválasztása is, hiszen gyakorlatilag nem is forgalmaznak iTerméket (Apple).

AtiSnatch 2013.10.31. 14:06:39

@atpijkamo: baszkikám, én is azt olvastam :D

Faus to 2013.10.31. 14:07:33

@AtiSnatch a Komenista: szerintem az is volt kiírva, csak kijavították azóta. 3-an csak nem tévedünk!

a kisvakond 2013.10.31. 14:08:19

@heidt: ugye ezt csak viccből írtad ide....

Faus to 2013.10.31. 14:12:21

A történet vége: posztoló elment egy másik üzletbe és ott drágábban megvásárolta ugyanazt a gépet.

Manci néni, a szomszéd 2013.10.31. 14:14:01

Drágáim, ezt nem hiszem el! Már megint egy buta, naiv vásárló.

Hogy miért? Az elején leírta, hogy itt volt a legolcsóbb a laptop, ugye? De miért volt itt a legolcsóbb? Ha megnézi, hogy mennyivel is olcsóbb, rájön magától is, hogy pont a 4GB memória árával, és valóban elírás történt.

De nem, ő nem nyugszik bele abba, hogy több tízezer tétel között bizony lehet elírás, ő szeretne magának kicsikarni ingyen memóriát.

És itt teljesen igazat kell adnom az iponnak, hogy elhajtották a pénzével együtt.

2013.10.31. 14:14:59

tényleg ez miért lett poszt ?
visszaadták a pénzt és elnézést kértek.
Fűszoknyás lányokat várt a poszter ????

AtiSnatch 2013.10.31. 14:15:36

Hogy Eötvös Gábort idézzem: Van másik!

Dr. Kix 2013.10.31. 14:17:33

Azt nem igazán értem, hogy a poszt-toló miért feltételezi a szándékosságot a bolt részéről.

Faus to 2013.10.31. 14:18:39

A múltkor vettem egy 25 cm-es fekete análvibrátort, de csak otthon kibontás után derült ki, hogy 23-ast adtak. De nem reklamáltam, mert így is csak félig tudtam feltolni...

a kisvakond 2013.10.31. 14:18:40

Sok fillércsókolgató vásárló. :o)

Faus to 2013.10.31. 14:19:54

@Dr. Kix: "A dobozon lévő apró matrica pedig abszolút el volt rejtve."

AtiSnatch 2013.10.31. 14:23:16

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: de ha haza viszed, azé bekapcsolva már csak meg tudod nézni, hogy mennyi az annyi benne. 4gigáért meg már csak visszaviszem a gépet a másért nem is akkor az eladó és társai gigájáért :)

Dr. Kix 2013.10.31. 14:25:10

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: Szvsz minden dobozon pont ugyanoda ragasztják ezeket. Mármint gyártóspecifikusan. Nem igazán életszerű számomra egy "ezt most jól elrejtem, ráadásul a betűméretet is leveszem, és csak egy kisebb matricát használok" szituáció.

Ha át akarta volna b@szni:
- nem rak rá matricát
- kamu adatokkal rak rá matricát

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.31. 14:26:09

@heidt: "Érdekes a cég névválasztása is, hiszen gyakorlatilag nem is forgalmaznak iTerméket (Apple)."

Van még párezer érdekes cég aminek a neve i betűvel kezdődik.

Faus to 2013.10.31. 14:28:38

@atpijkamo: ....amelyik nem forgalmaz iTerméket (Apple). Csak a miheztartás végett!

Faus to 2013.10.31. 14:30:25

@Dr. Kix: én nem feltételeztem a szándékosságot, csak a posztoló a fent kiemelt mondatával utal erre.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.31. 14:32:54

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: :)) Ja. Énkérek elnézést!

@A Kisvakond: Pl. Bár. Az iFa, azt úgy képzelem, ilyen szép fehár múanyag henger, amihez oldalt derékszögben kisebb hengerek kapcsolódnak, megint derékszögben még vékonyabb hengerek. Szép fraktál. Van hozzá blútúsz és hálózati töltő, az is szép fehér.

Dr. Kix 2013.10.31. 14:33:08

@Magyar seggbe NEMZETI lófaszt: Áhá! Akkor a poszt-tolót innentől kezdve már lehet! :)

Bluemotion 2013.10.31. 14:33:47

Lehetne valami poszt szűrő, mert ez elég gyenge mára.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 15:18:42

Ezt a +15 ezret a kinézett színért nem értem. A megoldásuk meg az volt, hogy visszakaptad szó nélkül a pénzed (tehát nem teljesen áll az, hogy nem volt céljuk megoldani a helyzetet, csak épp nem úgy, ahogy te elképzelted), meglátszik, hogy nem olvasol Hombárt nap, mint nap, tudnád, hogy ezért majd' mindenki összetenné kacsóját.
@atpijkamo: jajj, de jó látomás! Benne van irónia, fricska, egészséges és vicces karikatúra, minden! Ja és beleszállni sem lehet, _csak van_? Úgy az igazi.

kakukk11 2013.10.31. 15:24:19

Üldözési mánia befigyel, mi?
Egyértelmű nem akartak átb*ni, mert rohadt nagy forgalmuk van, nem ezen törik a fejüket, a munkaerőt arra használják, hogy minél több embert kiszolgáljanak, és profitot termeljenek. A nagyker valszeg elkurta, van ilyen, vagy az ipon, olyan is van, de szándékosságot feltételezni ebben beteges.
Pénz vissza, gondolom javítják a honlapon is, gondolom nagykernek is szólnak, téma lezárva. Lehet, hogy a hiba miatt volt ennyire olcsó itt.

3aTi3 2013.10.31. 15:24:57

@atpijkamo: Apple TV-t, ipodot, imacet és mac minit is forgalmaz az ipon, bár nem hiszem hogy ezért került az 'i' betű a név elejére.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.31. 15:27:50

@3aTi3: Na de iPon-t forgalmaz-e? És mi az az iPon? Lehet, hogy jövőre jelenti be az Apple? És mennyibe fog kerülni?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.10.31. 15:31:26

@3aTi3: "nem hiszem hogy ezért került az 'i' betű a név elejére."

Hát mivel 2004-ben, amikor alakult, az i-betűsökből még cs az iPod létezett.

metal · http://electric.blog.hu 2013.10.31. 15:41:01

"Szerettem volna, ha odaadja ugyanezt a gépet más színben, ugyanis a webshopban még létezett az is, de ahhoz 15 ezer forintot rá kellett volna fizetnem az eredeti árra. "

Tippelhetek? Rózsaszín lett volna a drágább szín?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 15:56:54

@3aTi3: mi a jóég az az Apple Tv? Áh, nem akarom tudni.
@metal: kérdés, hogy a wapshopban 15 ezerrel olcsóbban szerepelt-e vagy annyiért, amennyi az ottlétekor került volna plusztizenötezerbe. Mer' nem mindegy. Az nekem se volna szimpatikus, ha látok egyfajta krix-kraxokat a képernyőn, a valóséletbe meg már megen másfajta krixkraxokat hallanak füleim. Ez így nem megy, főleg nem halmozottan.

Szűcslaci 2013.10.31. 16:05:07

Rakattál volna bele +4Gb ramocskát.

Atörökk 2013.10.31. 16:06:10

@Szűcslaci:
Az úgy túl egyszerű, akkor nem lehet telehisztizni az internetet.

Agyalap 2013.10.31. 16:06:37

@Manci néni, a szomszéd: Nem volt meg az egész történet úgy látom. Emberünk szerint volt ott 4GB-os is még olcsóbban.
Ha elírták az ő dolguk, posztolónak attól még a megrendelt 8GB-os darabot kellett volna megkapnia.
Más kérdés, a cigánykodás a más színű drágább géppel - az szerintem is gáz.

dBLOOD 2013.10.31. 16:15:26

Akár rosszul rögzítették az árát akár nem, amennyiben ez az ár volt kiírva a webshopban, ezen az áron meg kell kapnia az eredeti, ez esetben 8GB memóriával rendelkező terméket, így szól a törvény.

Szűcslaci 2013.10.31. 16:15:37

@atörökk: nemrég még álmodni sem mertem ekkora kapacitású vinyóról sem...10Mb volt az első PC-mben...640 K ram röpítette, 4,7 MHz órajel - turbóval 7MHz!!! Királyság volt, na.

Kifordított kacagány 2013.10.31. 16:24:15

nem értem, hogy ha a teszkónak annyiért kell adni a büdös parizert, amennyiért kiírta, akkor ennek az iponnak miért nem.

@Szűcslaci: de jó is volt

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.10.31. 16:48:15

Azért egy ilyen hibáért nem jogos elvárás, hogy ajándékba kapjál egy 15000-es ajándékot. (másik szín)

Pénzt visszakaptad mi a probléma? Megvetted máshol ugyan azt a gépet. (drágábban...)

Karatekutya3 2013.10.31. 16:56:22

@amsz: A probléma szerintem az, hogy ha nem lett volna elég körültekintő, akkor lazán átbasszák, mint kakit a palánkon. Te nem látsz ebben semmi kivetnivalót?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 17:46:09

Kicsit azért megvédeném a posztolót: 7 év alatt többször is megfordul tengelye körül a világ, lecserélődik a mindenkiben az összes sejt, meg ilyenek. Mit tudja ő, nem lát ő bele. Szerintem nem megalapozott az üldöző és mánia vádgya.
@Agyalap: lehet, hogy cigánykodási motívum is húzodott valahol legalul az eredők szintjén. Ámde szerintem csupán csak próbál érdekérvényesíteni, kiismertnek láttatni és látni belülről is magát, meglehet, kissé ügyetlenül. Nőként próbálják kompinalizálni a járatlanságukat, pasiirányított világban érdemesnek érzik ráerősíteni a dolgokra - aztán ki tudja miként sül el, ez már kétélű, szóval valahol még becsülendőséget is látok én ebben benne vala.
Most ha mindjárt bejelentkezik a posztoló, mint pasi, akkor tévedtünk. De nem, mi ilyet nem csinálunk, nem tévedünk mégsem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.10.31. 17:50:07

@atpijkamo: ez hihetetlen. Miért nem jó a monolit vonulat? Az egy olyan letisztult jelenség. Nem formát írok, mert több annál. Szín, anyag, hideg elegancia (már ami nem hótgagyi, csillogós-kopogós műanyag), szóval simán lehet preferálni a dolgot. Téglatest alakú komponensek, lapított téglatest tévék feketében. Mindegyik egy kis, formatervezett monolit. Épp csak a majmok nem gyűlnek köré zenére, mint a jelenetben. Ez az alma kiknek készült? Túlzás-e? Szeretném látni saját kis tervezett kontextusában, nézve, használva, örülve neki, látva a használóján az egyenvéleményt "életem legjobb döntését hoztam". Megnézném.

mr.eddiekrueger 2013.10.31. 21:15:11

Abból a szempontból meg kell védenem a posztolót, hogy:

1. Amikor egy műszaki cikket vásárolsz, az eladónak kötelessége megmutatni a tartozékokat. Ha laptopot vásárolsz, meg kell mutatnia ezen felül, hogy működőképes-e a gép, be kell kapcsolni. Be kell lépnie a BIOS-ba,és meg kell mutatni a hardverelemek leírását az adott BIOS oldalon. (minden BIOS-ban fel van egy helyen sorolva,hogy milyen hardverelemek vannak).
2. Ha ők x összegért nem 4 hanem 8 GB RAM-mal árulták a gépet, és ezt a vevő bizonyítani tudja, akár screenshottal, vagy az eladó weblapján elérhető az adott információk alapján, a törvény szerint az jár neki,amit előrendelt. (még akkor is, ha a helyszínen fizetett érte). Amennyiben nem tudnak extra RAM-ot rakni a gépbe (bár minden laptopot lehet fejleszteni),akkor visszajár a pénz.

A 2. pontban végül is helyesen járt el az iPon mert visszaadta a vevő pénzét, de az első pontban nem volt korrekt.

wazzu 2013.10.31. 22:26:13

"alapos kutakodás után úgy tűnt, hogy itt a legolcsóbb a kiválasztott modell."

Hát ha az én webshoppommal én lennék a legolcsóbb a piacon, akkor én is ilyen szolgáltatást nyújtanék! (Valamint garanciális igényed szlovákiában kellene intézned) :))

További magyar hang 2013.11.01. 06:04:00

„…a webshopon volt ugyanilyen konfiguráció 4 GB-os memóriával, külön termékként és olcsóbban…”

iPon megpróbálta átverni a vevőt, nem sikerült, pénzt visszaadta. Majd átveri a következőt, aki esetleg nem olyan szemfüles és majd csak otthon veszi észre a -4 GB-ot.
Most mennyiből állt volna nekik azt mondani "Hoppá, sorry, várj 5-10 percet légyszi, a szerelőnk belerak még egy 4 GB-os modult."?
Annyira egyszerű, célszerű, logikus lenne az ilyen szitukat win-win-re kihozni.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.11.01. 07:59:52

@Karatekutya3:
1. Ha veszünk valamit (főleg ilyen drága cuccot) akkor meg KELL nézni mit is kapunk.

2. Ismerve ilyen rendszereket, simán előfordulhat egy hiba úgy, hogy nem is tudnak róla. (Mivel nem kézzel frissítik a webshop leírását stb)

3. Első szóra visszaadták a pénzt. Ott helyszínen. Mit kellet volna még tenni?

@mr.eddiekrueger: "Ha laptopot vásárolsz, meg kell mutatnia ezen felül, hogy működőképes-e a gép, be kell kapcsolni. Be kell lépnie a BIOS-ba,és meg kell mutatni a hardverelemek leírását az adott BIOS oldalon. (minden BIOS-ban fel van egy helyen sorolva,hogy milyen hardverelemek vannak)."

Erre tudsz valami jogszabályi hivatkozást is vagy csak a saját képzelt hülyeségeidet írod le ide?

mr.eddiekrueger 2013.11.01. 08:35:32

@amsz: Ez minden boltban így van, ahol laptopot kell vásárolni. Amikor laptopot vettem pár éve a megboldogult Cora áruházban, bekapcsolta a gépet,és megmutatta a BIOS keresztül, hogy minden az,amit kinéztem.

Kb 1 hónapja új gépet vettem, és mivel ebből a típusból (ugyanazon sorozatszám alatt) 3 eltérő verzió van különböző processzorokkal, videókártyákkal, ismételten megmutatták a dolgokat,mert ez a törvény.

Ezek nem iponos boltok voltak, de nézzük meg, mit is mond az ipon a várárlási feltételek menüpont alatt:
1.
Az iPon.hu webáruházban eladásra kínált termékek képezik a vállalkozó és a vásárlók közötti szerződés tárgyát. A vásárolni kívánt termékek tulajdonságait és jellemzőit a konkrét termék leírásában találja meg részletesen.
Kérjük, hogy a termékleírásokat figyelmesen olvassák el, hogy pontosan azt a terméket rendelhessék, melyre szükségük van. Adott esetben kérjék az iPon.hu segítségét. Adott termékek használata veszélyeket rejthet magában, a termékleírások ebben a tekintetben is segítséget nyújtanak.

2.
Hibás teljesítés esetén a fogyasztó elsősorban — választása szerint — kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az az iPon Computer Kft. számára a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget.
Ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha az iPon Computer Kft. a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül nem tud eleget tenni — választása szerint — megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

3.
Jogérvényesítés
Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy amennyiben a megrendelt termék megérkezik, az átvétel igazolása előtt ellenőrizze, hogy a terméket hiánytalanul megkapta –e. Kiszállítás esetén máskülönben nehéz bizonyítani az esetleges hiányokat.
Amennyiben termékeinkkel kapcsolatosan minőségi kifogás merülne fel, úgy a jogszabályoknak megfelelően a 49/2003. GKM rendelet által meghatározottak szerint járunk el.
A szavatossági igényeket a vásárlást igazoló bizonylattal tudják érvényesíteni. Az iPon Computer Kft. a jogszabály értelmében jegyzőkönyvet köteles felvenni a minőségi
kifogásról. Az iPon Computer Kft. a jogszabály értelmében törekszik arra, hogy a minőségi hibás termék kijavítását vagy kicserélését 15 napon belül elvégezze.
A minőségi kifogásokkal kapcsolatban kérjük, keresse a fent található elérhetőségeinket.

Forrás: ipon.hu/site/disclaimer

Na most hogyan lehet bizonyítani azt, hogy nem azt kapta, amit megrendelt, kifizetett? Csak úgy lehet, ha előtte kibontják, megmutatnak neki mindent. És erre hívja fel a figyelmet az IPon vásárlási feltételei is, ismételten idézek: "Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy amennyiben a megrendelt termék megérkezik, az átvétel igazolása előtt ellenőrizze, hogy a terméket hiánytalanul megkapta –e."
Ennyi.
Mi itt a képzelt hülyeség te barom amsz?

mr.eddiekrueger 2013.11.01. 08:56:58

@amsz: Ja és hogy ne köss bele abba, hogy ugyanazon típusszámmal vannak eltérő konfigurációk, itt van egy példa:
1.
ipon.hu/webshop/product/acer_aspire_e1_530_nx.meqeu.011_fekete/519047

Itt Windows 8-al, Intel HD 4000 integrált videokártyával, 750 GB-os HDD-vel, 4 GB RAM-al adják az ACER Aspire E1-530G NX.MEUEU.001 Fekete színű laptopot

2.

ipon.hu/webshop/product/acer_aspire_e1_530g_nx.meueu.001_fekete/524406

Itt Linuxal, Intel NVIDIA GeForce GT 720 cserélhető videokártyával, 750 GB-os HDD-val, 4GB RAM-al adják az ACER Aspire E1-530G NX.MEUEU.001 Fekete színű laptopot

3.

ipon.hu/webshop/product/acer_aspire_e1_530g_nx.meueu.008_fekete/519051

Itt Linuxal, Intel NVIDIA GeForce GT 720 cserélhető videokártyával, 1000 GB-os HDD-val, 8 GB RAM-al adják az ACER Aspire E1-530G NX.MEUEU.001 Fekete színű laptopot.

Na akkor ebből a 3 verzióból hogyan tudod meg, hogy az van benne, amit kértél, meg hogy működőképes-e a gép?

Úgy, hogy bekapcsolják. És megmutatják a BIOS-ban hogy mi van benne.

spike179 2013.11.01. 09:56:51

@mr.eddiekrueger: de a linuxot is mutassák meg!

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.11.01. 10:25:37

@mr.eddiekrueger: Öngól... Ebben egy büdös szó sincs arról, hogy a kereskedőnek be KELL kapcsolni, és be kell mutatni a BIOS-t. Márpedig Te ezt állítod.
"Ha laptopot vásárolsz, meg kell mutatnia ezen felül, hogy működőképes-e a gép, be kell kapcsolni. Be kell lépnie a BIOS-ba,és meg kell mutatni a hardverelemek leírását az adott BIOS oldalon. (minden BIOS-ban fel van egy helyen sorolva,hogy milyen hardverelemek vannak)."

Szóval keressgessél még egy kicsit.

----

Látom Te sem vásároltál még túl sok laptop-ot életedben.

Elárulok egy hatalmas titkot. A doboz oldalán van 1 matrica amin rajta van, hogy GYÁRILAG milyen HDD-t, memóriát, stb tartalmaz a készülék. Tehát NEM kell kinyitni, és bekapcsolni. Max akkor ha a bolt saját maga építi bele a plusz 4GB memóriát.

Azt hiszem nem én vagyok a barom hanem a jó kurva anyád.. ha már belekezdtél a másik sértegetésébe.

Arilian 2013.11.01. 10:35:39

Rajtam az ipon egy EGÉRALÁTÉT árát követelte vissza már jogi úton fenyegetőzve:

(A meg nem kapott egérpad reklamáció ügyében írok Önöknek.
Azon információ alapján miszerint nem kapták meg az egérpadod utána néztünk a dolgoknak és visszanézve a biztonsági kamera felvételeit, tisztán látszik, hogy az egérpad a tévesen rendelt samsung merevlemez alá került csomagolásnál egy kifordított alaplapi dobozba amit végül a kolléga összefóliázott a notebookkal és az egérrel.
Ennek fényében tartozás áll fent Önöknek cégünk felé.
)

3 levél után erre jutva:

(
Ahogy írtam a merevlemez alá csomagoltuk az egérpadot és mivel azt dobozával együtt visszahozták így az visszakerült hozzánk. A félreértés sajnos abból adódott, hogy sem Önök, sem mi nem néztük át rendesen a csomagolást.

Ezért szíves elnézésüket kérjük és előző emaileimet vegyék tárgytalannak.
)

De minek kell eriasztani egy eddig több 100e-t költő embert egy egérpad áráért??? Még ha igazuk is lenne....

mr.eddiekrueger 2013.11.01. 10:45:02

Elég sokat segítettem másoknak laptopot venni, és a sértegetést te kezdted: " csak a saját képzelt hülyeségeidet írod le ide?"
Gratulálok a hangnemhez, az anyádnak nem kívánok hasonló jókat.

Itt van amit keresel: Kérjük kedves vásárlóinkat, hogy amennyiben a megrendelt termék megérkezik, az átvétel igazolása előtt ellenőrizze, hogy a terméket hiánytalanul megkapta –e. Kiszállítás esetén máskülönben nehéz bizonyítani az esetleges hiányokat.

Hogyan ellenőrzöd, hogy minden hiánytalanul megvan-e? A matricából? És ha a GYÁRI matricán rajta van pl egy töltő leírása, és nincs a csomagoláson hogy ellenőrzöd?
Ha 8 GB RAM-al árulják, a matricára rá van írva, hogy győződsz meg vásárlás alatt hogy tényleg annyi van-e benne?
Eddig ez az első eset, amit leírva látok, ahol tételesen nem mutatták meg, hogy minden az-e amit akarsz venni.
Amikor hosszú fogyasztási cikkeket veszel, pont azért mutatják meg a BIOS-ban a dolgokat, hogy meggyőződj arról, hogy ezt rendelted-e. Vagy te úgy szoktál kidobni több mint 100 ezer forintot, hogy nem győződsz meg róla a helyszínen, minden oké-e? Ehhez jogod van,és automatikusan be szokták kapcsolni jobb helyeken a gépeket.

mr.eddiekrueger 2013.11.01. 10:47:01

És ha a GYÁRI matricán rajta van pl egy töltő leírása, és nincs a csomagoláson hogy ellenőrzöd?

Elírtam, helyesen így hangzik: És ha a GYÁRI matricán rajta van pl egy töltő leírása, és nincs a csomagoláson BELÜL hogy ellenőrzöd? Otthon megnézed?

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.11.01. 13:04:43

A posztrolót nem értem...
Visszakapta a pénzét, elnézést kértek, mi kellett volna még? Nyilvános seggnyalás a körúton csúcsidőben?

Amúgy a magas áfa miatt ezek a boltok kinntről hozzák a cuccot. Szlovákia vagy cseh, esetleg lengyel raktárakból.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.11.01. 15:04:16

@mr.eddiekrueger: Te azt állítottad, hogy az eladónak kötelessége kibontani, és bekapcsolni a gépet.
"Ha laptopot vásárolsz, meg kell mutatnia ezen felül, hogy működőképes-e a gép, be kell kapcsolni. Be kell lépnie a BIOS-ba,és meg kell mutatni a hardverelemek leírását az adott BIOS oldalon. (minden BIOS-ban fel van egy helyen sorolva,hogy milyen hardverelemek vannak)."

Én erre kértem egy jogszabályi hivatkozást amit te nem tudtál belinkelni, tehát ez az állításod nettó baromság. Nem kötelessége az eladónak hogy bekapcsolja a laptop-ot, és a BIOS-ben mutogassa neked a tulajdonságokat.
De ahelyett hogy beismerted volna a tévedésed a töltőn lovagolsz.

Az hogy a corában neked az eladó kibontotta a te szerencséd. Én tuti csak azután bontanám ki ha már kicsengetted a vételárat. Mert sajnos elég sok olyan van, hogy kibontatja, aztán mégsem kell neki. A következő okos pedig nem akarja elvinni mondván nem eredeti lezárt a csomagolás.

Az általad említett Ipon hivatkozásban is annyi van, hogy a vevő ellenőrizze le hogy mit vesz át. De ott sincs hogy hogy az eladónak ki kéne bontani.

Szóval úgy gondolom tévedésben vagy. Csak túl nagy arcod van ezt beismerni.
süti beállítások módosítása