Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tékozló Homár

Fantomkurvázás egy budai hotelnél

2013.11.08. 14:20 | jackyll | 58 komment

wendy.jpgSzívmelengető történet esőben taxira váró naiv sétálóról, aki a gépjármű érkezéséig behúzódott egy szálloda bejáratához, ahol találkozott egy kedves fiatal lánnyal, aki majdnem becsatlakozott a buliba, de aztán mégsem:

A belvárosból sétálva hazafelé egy második kerületi, ismert, régi hotel bejáratánál húztam meg magam, hogy taxit hívjak az út végére, mert nagyon esett az eső. Igen, kedves trollok, szeretek nagyot sétálni, és igen, szántam egy ezrest arra, hogy ne ázzak el teljesen. Visszatérve tehát: hívtam egy taxit a szálloda bejáratához. 10 perc, küldjük, köszönjük.

Néhány perc múltán egy kedves, 25 körüli picit molett lány lép a bejárai lépcső ellentétes oldalú korlátjához és rám köszön. Volt gyerekszobám, nyilván ha köszönnek nekem, visszaköszönök. Nem is volt úgy öltözve, hogy azonnal kiderüljenek szándékai. A párbeszéd:

-          Szia
-          Szia
-          Itt laksz?
-          Igen, errefelé.
-          Mit csinálsz?
-          Taxit várok.
-          Aha, és hova mész vele?
-          Haza a feleségemhez és a gyerekekhez (itt már gyanús volt, ezért a részletes válasz).

Itt kis csendes szünet következett, majd néhány sikertelen kísérletet tett, hogy megbeszéljük az esti időjárást, az őszt és a hotel külsejét. Egyikhez sem akartam hozzászólni, igyekeztem metakommunikációval és egyszavas válaszokkal tudtára adni, hogy nem én leszek a következő.

Sikerrel jártam, mert feladta és visszament a hotelbe. Nem írom le a hotel nevét, mert nem tudom, hogy a szállodában ismerik-e a hölgyet, vagy bevett szokás-e ahogy megpróbált (vélhetően) beinvitálni egy rövid időre az ő közreműködésükkel, vagy anélkül. Nekem úgy tűnt, hogy ha ilyesmire fanyalodnék, akkor 5 perc alatt simán valamelyik hotelszobában lettem volna és – pénztárcámtól és teljesítményemtől függően – fél, egy, két, három, tíz…oké, ez túlzás órával később már otthon.

Meglepődtem, hogy egy Pasaréthez közeli, nagy szállodánál ilyen szolgáltatás is van. Ha meg csak tetszettem egy arra kószáló fiatal lánynak, aki beszélgetni és ismerkedni akart, akkor tőle elnézést kérek, és ha ezt olvassa, akkor a számom 1-800-SORRY, és akkor az egész bejegyzés fantáziám, téves helyzetfelismerésem és furcsa önbizalmam szüleménye.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2013.11.08. 14:26:55

Szociális munkás lehetett. És jó lenne ha visszaadnád a meleg ételt amit kaptál tőlük mert a közeli hajléktalanok hiányolják amíg te ezresért ringatódzol a taxiban!! Hallatlan!:D

Patiszon83 2013.11.08. 14:28:03

Szerintem te értetted félre kedvesz posztoló én pl. recepciósként dolgozom és ha szünetem van, vagy nincs semmi más teendőm akkor ki szoktam menni a cég bejárata elé (akár akkor is ha esik, a tető alá), hogy szívjak egy kis friss levegőt. És már olyan is előferdült, hogy szóba elegyedtem az ott álldogálóval, akár így is, hogy szia, szia, erre laksz... főleg ha tetszett.

Manyecska 2013.11.08. 14:32:02

@Seggturkász Agyturkász: én nem bírtam a röhögéstől.....mondjuk bele is verhette volna a fejét a csajnak a korlátba:P

CBF 2013.11.08. 14:33:03

@Rocco az erdei állat: vagy rábízza a Józsi komondorára... :)

Atörökk 2013.11.08. 14:35:22

Posztoló most panaszkodik, vagy dicsekszik?

Manyecska 2013.11.08. 14:35:35

@CBF: :DD "igyekeztemmetakommunikációval":D bábozott neki?

Seggturkász Agyturkász 2013.11.08. 14:36:18

@Patiszon83: akkor akár mondhatta volna a hölgy hogy ott dolgozik és ő a recepciós/cseléd/bellhop/vízvezeték szerelő...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.11.08. 14:37:08

Ez most egy post? Se füle, se farka, se teteje.
Részemről ha helyes a csaj, akkor eldumálok vele, és pá. :) Aztán kit érdekel, hogy örömlány-e.

Seggturkász Agyturkász 2013.11.08. 14:38:09

@CBF: elmutogatta hogy valaki már pedig meg lesz baszva...de az nem ő lesz.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2013.11.08. 14:42:13

Még szerencse, hogy az Aldiban ilyen nem fordulhat elő!

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.08. 14:42:35

egy, két, három, tíz…oké, ez túlzás órával később már otthon.

Miért túlzás? Messze laksz!
én egyszer a szomszéd csajtol csak másnapra értem haza

horex · http://horex.uw.hu/ 2013.11.08. 14:45:08

@ColT:
Igaz
Egy időben kijártam a törökbálinti depóba
Az uton ott álltak a csajok, köztük egy igen csinos, volt van 40fok nyár
Visszafelé hoztam neki egy hűtött üditőt
Aztán néha megálltam dumálni velepár mondatot, de semmi kefélés, ő sem invitált soha

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.08. 14:45:25

akkor ez nem volt szopás. ilyen ez a szelavi.

a kisvakond 2013.11.08. 14:49:46

Fotósopp.
Csak az idióta amerikai filmekben kezdődnek 1-800-al a telefonszámok.

a kisvakond 2013.11.08. 14:50:46

Amúgy lehet a posztoló meleg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.08. 14:51:17

@horex: hideg kóla kevés lesz tarifának!! pénzt adj neki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.08. 14:54:01

@A Kisvakond: nem csak a filmekben

amugy lehetett beepitett kurva is, fejlettebb orszagokban mukodnek
azt mondod OK, mentek / mennetek dugni/ es felfedi magat, hogy rendor
es maris visznek a bortonbe
a legnagyobb gaz az, hogy utana a felesegedet hivjak fel, hogy valtson ki, mert eppen kurvazni akartal
szoval; csak ovatosan ha a keleti parton jartok

Csigorin 2013.11.08. 14:54:17

Posztolo se sok oromlannyal talalkozott meg.
Azok a beszelgetesek ugy kezdodnek hogy
"Szia, van kedved?"
Aztan nezel mint a hulye hogy mi van, mihez van kedved, mit akar ez? Mire vegre leesik...

Csigorin 2013.11.08. 14:56:28

@hagyma: hat ugy kell azt, hogy kijelented hogy nem fizetsz szdxualis szolgaltatasert, viszont o nagyon szimpatikus neked, es ha randizik veled es felejthetetlenre sikerul, emlekul odaadnad neki nagy peldakeped a hires elnok mindig tarcadban hordott (speci papirra nyomott) fenykepet...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.08. 15:03:39

@A Kisvakond: lebuziztad a posztolot?
ehhez meg koran van
@Csigorin: ah, nem kurvazok
nekem erkolcseim vannak
mondjuk nem is gyaloglok, de ha megis, akkor nem zavar az eso

a kisvakond 2013.11.08. 15:07:12

@hagyma: Hányadik poszt után ér?

gabors 2013.11.08. 15:11:59

@A Kisvakond: hol van a telefonszam ??

az en kepemen sehol ...

ez a hetvegi ?? gondolom direkt olyan hogy a cikkhez semmit sem lehet szolni mert nincs erteleme.

Csak egy kibaszott inszinuacio az egesz.

elwood 2013.11.08. 15:13:59

volt külföldi ismerősöm aki a várbeli hiltonban szállt meg. mivel nem tudott aludni az egész éjjeli járkálástól, vihogástól, ajtócsapkodástól amit a fenti szakma képviselő bemutattak, elköltözött onnan.

Darth Revan 2013.11.08. 15:14:24

Ez mit keres a homaron?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.08. 15:15:23

@A Kisvakond: 30 erdemleges hozzaszolas utan mar nem akadaly, olyan 25 korul jarunk...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.08. 15:17:05

@Darth Revan: dzseki / vagy szily/ taxit hivott, mert esett az eso, de nem akartak kurvazni, mert ronda volt a no, meg nem volt penz se ra
hat igy

Atörökk 2013.11.08. 15:18:20

Ronda kurva nincs, csak józan kliens.

Manyecska 2013.11.08. 15:24:10

Ma kirámolták exem lakását. Köszönöm!!!!:DD

elwood 2013.11.08. 15:35:12

@hagyma: szily már a cink.hu-t írja és két kommunistázás között egész vicces dolgokat ír.

"Az amerikai férfi pedagógiai okokból ráhívta a fiára a rendőröket. Agyonlőtték. Ha ebből nem tanul, semmiből."

Peggy Bundy 2013.11.08. 15:39:16

Ezt most miért?
Most arról kell péntek délután olvassak,hogy "hogy nem kurvázott be a posztoló"?
Ne máááár!!!!

...Valaki meg tudná adni a szétázott gnocchis spagetti receptjét, vagy a száraz pirítósét?
A torta nem kell, diétázok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.08. 15:44:51

@elwood: az OK de szelleme itt lebeg
O mindig vicceseket ir
gondolja
ultraliberal
de neha vigyazo tekintetet raemeli a homarra is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.08. 15:46:34

@Peggy Bundy: a kedvedert attesszuk hetfo reggelre
a szaraz piritos ugy keszul, hogy a kenyeret beteszem a toszterbe es szetegetem, majd agyonfokhagymazom
azt a kulfoldi etelt nem ismerem

2013.11.08. 16:02:31

mi a posztoló problémája ?
hogy megszólították?
vagy hogy egy szállodában vannak kurvák ?

hmmm..

a gyereket vajon a gólya hozza?

vicces sztrovacsek

Peggy Bundy 2013.11.08. 16:04:07

@hagyma:
Hátha megírják hétfőn a recepteket, ugye posztot kell írni majd valamiről.
De lehet gépelek én is egy sztorit,hogy hányta össze magát a macskám, miután bezabált a kitekatból.

Taxomükke (UK) 2013.11.08. 16:26:34

Mi ez a baromság, hogy nem mered leírni a szálloda nevét?
Ilyen egy hülye poszt(oló)t... nem történt semmi, de azért megírja.

Taxomükke (UK) 2013.11.08. 16:27:55

@A Kisvakond: nem, ott 555-tel kezdődnek. Az 1-800 az ingyenes szám.

oc 2013.11.08. 16:51:03

ez a poszt tényleg arról szól, hogy egy csóka beszélgetett egy nővel egy szálloda előtt?

amúgy arra gondolt a posztoló, hogy mennyire életszerű az, amit feltételez? azaz ezek szerint ha a nő kurva volt, akkor kint lófrál a szálloda előtt ügyfélre vadászva?
ismerősöm szállodában dolgozik, mesélt cifrákat, de az is biztos, hogy az ilyen kényes ügyeket a lehető legnagyobb diszkrécióval kell intézni, mert a főnökség nem nézi jó szemmel. azaz nem hogy a szálloda ajtajában nem lehet kuncsaftra vadászni, de még a szálloda előtti utcán sem látják szivesen a prostikat.

helianthus 2013.11.08. 17:26:08

Kurvázás a címben és szex a címke.
Ez kicsit erős hétvéginek.

Baluci 2013.11.08. 18:05:13

@atörökk: áááá... pont ezt akartam én is írni!

Patiszon83 2013.11.08. 19:51:14

@Seggturkász Agyturkász: Mert te ha a melóhelyeden összefutsz egy idegennel, akkor teljes szakmai önéletrajzot adsz neki egy 2-3 perces szóváltás alkamával. Teljesen életszerű, kimegyek pl. esik és akkor mondom a másiknak, de csúnya az idő, amúgy recepciós vagyok itt a cégnél..... cöhh...

biorobot (gyönyörű metálkék) 2013.11.08. 23:37:24

Megértem a posztolót, vannak ilyen gyanús nők. Ma délután megyek a kocsihoz a parkolóban, és egy lány pont akkor ment a kocsim mellett álló autóhoz. Gyanúsan kedvesen rám köszönt, és a következő párbeszéd zajlott le köztünk :
-Helló!
-Szia!
-Hú, de hűvös van ma!
-Húz anyádba te ribanc, én egy tisztességes családos ember vagyok!
Erre elszégyenlette magát, és vöröslő arccal beült a kocsijába és elment. Ebből is látszott, hogy miféle, különben nem égett volna.

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.08. 23:50:31

@Patiszon83: Szia-szia-erre laksz? Nekem ez kb = dugná, akarná, avval aki tetszik? Vagy, hogy kell ezt értelmezni?

A poszter szarul csinálta. Mer’:
1: Szia!
2: Szia!
1: Itt laksz?
2: Igen errefelé.
1: Mit csinálsz?
2: Taxit várok.
1: Aha, és hova mész vele?
2: El a környékről, de csak nyugodtan. El kell mondjam, most voltam kurvázni, de nem akarta a picsa seggbő-szájba, meg nem gesztenye barna volt a körömlakkja. Be is pöccentem, de bőszen. Persze megbasztam, a kivéreztetett olcsó lotyó hulláját, miután a szart is kirúgtam belőle. Most nézem, a foga talán nyomott hagyott-e a cipőm orrán. Áh nem, ügyes vagyok, nemde? Látsz rajtam valami vért, vércseppeket – így kell ezt csinálni. Bár csak ott lettél volna, látnod kellett volna baszod, ahogy visított, meg küzdött, elismerésemet is kivívta, ahogy próbált telefonálni, vagy segítséget hívni, de nehéz volt neki átvágott torokkal, meg törött végtagokkal. Na mindegy, az eltüntetéséről nem szeretnék itt fecsegni, meg dicsekedni, megérted, ugye? Jössz velem? Talán van még bennem egy kis kraft, pillanat, legurítok egy enerdzsí drinket, és máris ready to roll vagyok.

Nekem kurva csak eddig annyit mondott - mit szeretnél?
Munkából éppen haza tartva, kissé fáradtan, csak annyit tudtam neki mondani, hogy egy kurva nagy grill csirkét tepsis krumplival, forró zuhanyt, de egyébként jobb fizetést, egy Yamaha MT-09-et racing blue színben meg világbékét. Nem volt vevő a terveimre, illetve lerítt, hogy nem baszok ki pénzt (rejá), szó szerint.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.09. 03:55:53

@Peggy Bundy: OK
engem erdekel a storyd
engem utoljara olyan 12 eve szolitott meg egy kurva, hajnali 6-kor, hogy 50 dollarert leszop
szoval nem teketoriazott
de ronda is volt, meg mentem melozni
adtam neki egy szal cigit, hagy szivjon azert valamit
/akkor meg cigiztem/

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2013.11.09. 10:15:02

ez most komolyan Homár-cikk?
ezzel az erővel olyan is megjelenhet, hogy "a múltkor vettem sajtot, és észrevettem, hogy penészes. de lehet, hogy márványsajt volt, és csak nekem tűnt romlottnak. akkor bocs..."

Peggy Bundy 2013.11.09. 13:45:02

@hagyma: hát a story ennyi, bezabált reggel, majd fél órára rá tolt egy színes hernyót a magasföldszinti erkélyre. Minden arra járó ember láthatta.
Szerintem van benne elég esemény, ármány és fordulat,hogy poszt legyen belőle hétfőre.

Székely Máté László · http://l4c1.blog.hu/ 2013.11.09. 20:31:08

@Bogoj: Én meg láttam egy hajót, de gyanús volt, hogy fehér csíkot húz, ettől zavarba jöttem. Aztán a pszichiáterem megpróbálta elmagyarázni, hogy az egy interkontinentális repülőgép volt, és én fejen álltam.

Patiszon83 2013.11.10. 00:50:11

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici:
Engem a mútkor a nyugati aluljáróban talált meg egy ffi prosti, barátnőmre vártam, az meg odajött, hogy "szia, bocs a zavarásért, tudnék neked segíteni"... modom neki, kösz nem elfordultam, erre közelebb lépett hozzám és bizalmaskodva halkan elkezdi, hogy "én egy kis anyagi ellenszolgáltatásért cserében olyan gyönyöröket tudok neked nyújtani, amit a pasid nem"...... nem tudom a női prostik hogyan szólítanak le faszikat, de ez konkrétan nekem beajánlotta magát a második mondtatra....

YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici 2013.11.10. 01:48:30

@Patiszon83: Oszt volt-e a zavarás után gyönyöröket okozás cselekménye, lezajlódva léven, amilyet a "pasid" nem tud kilátásba helyezni - kilátásnak hívhatom a pinát?
Mer' ez nem derült ki.
Én még pénzt sem szoktam kérni ilyenért, hiába áldott jó lelkem van, a kurva életbe is!

_____________ 2013.11.10. 19:58:38

Tele kellett volna hugyozni a ribanc picsáját, abból tanult volna és többet nem érdekelné ki merre lakik
:-D

Manyecska 2013.11.11. 14:12:24

Ez mekkora tahó már.

Patiszon83 2013.11.11. 15:58:44

@YoZan Ace a.k.a. A Lenyalthaj Nevű Strici: Azért nem fizetek amit ingyen is megkapok és tudom, hogy minőségi, nem lutri...

Panelproli 2013.11.12. 09:56:45

Aham...és akkor ez most fogyasztóvédelmi szempontból rettenetesen aktuális történet.
MAjdnem meg lett károsítva egy fogyasztó, ráadásul egy hölgy, aki ajánlatot sem tett, megszólította.
Komolyan, hogy ilyen világban élünk! Meg vagyunk szólítva! Fel vagyunk háborodva!

"Mit csinálsz?
-Taxit várok.
-Aha, és hova mész vele?"

Na és mi van akkor, ha a csaj is taxival szeretett volna menni valahova, csak arra gondolt ha valakivel egyirányban-egyidőben haladna egy ideig, akkor a tarifa feleződne?!

-Mi az, sarkon áll és fehér?
-Kurvára esik a hhó!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.11.12. 10:23:21

@Panelproli: Igaz... lehet, de nem valószínű. Egyébként engem kurvanéni utoljára negyven éve szólított le. Talán nem járok olyan környéken...

Apropó:

- Sarkon áll és szeret?
- Kurvaanyád.
süti beállítások módosítása