Naiv utas átszervezte a BKK helyett a tömegközlekedést, mert aggódik, hogy az nem elég gazdaságos. Muhaha, állami cég által végzett szolgáltatás fizikailag nem tud soha gazdaságos lenni, de azért köszönjük a javaslatot:
Teljesen laikus utasként szeretném felhívni a figyelmet egy általam észlelt és engem is érintő járatszervezési problémára. A Boráros tér közelében, a Soroksári úton dolgozom egy irodaházban és a Fülemile utcánál lakom. Hazafelé a 212-es járattal közlekedem Svábhegyig, ott átszállok a 21-es vagy 21A buszok valamelyikére. Nincs ezzel semmi problémám, nem jelent gondot az átszállás, nem emiatt, panaszkodásképpen írom e levelet. A probléma szerintem az, hogy a Szent Orbán tértől felfele (ahol általában már viszonylag kevés utas tartózkodik a járműveken) előfordul, hogy csúcsidőben három busz szorosan követi egymást. 21, 21A és 212. Ennek így nem sok értelme van, nem is hiszem, hogy gazdaságos. Kérdeztem már a sofőröket is, azt mondták, a 21 és 21A olyan gyakorisággal indulnak, hogy ha valamelyik mondjuk műszaki ok miatt kicsit lassabb hegymenetben, vagy éppen megfogják a lámpák, a másik utoléri 3-4 megállón belül. És a Szent Orbán téren csatlakozik hozzájuk a 212-es is.
Utánanéztem, -kérdeztem a három vonalnak. Mint már írtam, a 212-es csak Svábhegyig közlekedik, a 21A Normafáig, a 21-es pedig Csillebérc KFKI-ig. Normafa és KFKI közötti szakaszon megint csak nagyon kevés az utas, mivel a KFKI dolgozóinak többségét különjáratok szállítják.
Arra jutottam, hogy egy kis átszervezéssel hatékonyabban ki lehetne szolgálni a helyi igényeket. A 21A járatot eltörölném, a helyét a 21-esnek adnám át, ami csak Normafáig járna. A mostani 21-esnél ritkábban közlekedő 212-es pedig felmehetne egészen a KFKI-ig.
Az alábbi érvek szólnának a változtatás mellett:
1. A turisták, kirándulni vágyók átszállás nélkül eljuthatnának a Normafáról a város több fontos csomópontjára (Kosztolányi Dezső tér, Újbuda központ, Boráros tér) és fordítva.
2. A 21-es járat némileg tehermentesülne az előbbi révén. Most jóval többen utaznak rajta, mint a 212-esen. Így egyenletesebb lenne a kihasználtság.
3. A hozzám hasonlók megspórolnának egy átszállást, ami télen nagyban megkönnyítené az életünket.
4. Felszabadulna némi kapacitás, így talán több újabb, jobb állapotú busz közlekedhetne a környéken. A turisták miatt ez fontos lehet.
5. Nem vonatoznának hármasával a buszok, nem tartanák fel egymást, illetve az autósforgalmat.
6. A járatsűrűség megfelelőbb lenne. Értem ez alatt, hogy kevesebb busz járna ott, ahol alacsonyabb a kihasználtság.
És még annyi megjegyzés, hogy a 212-es járat menetrendjét/menetidejét érdemes lenne felülvizsgálni. Nem ismerek még egy olyan vonalat, ahol ennyire lassan közlekednének a buszok és egy-egy menet alatt ennyiszer állnának félre 1-2 percre azzal a gépi üzenettel, ami a menetrend betartására hivatkozik. Magyarul túl sok időt kalkuláltak ki az illetékesek az útra és mivel a buszoknak tartani kell a menetrendet, nem érkezhetnek meg (sokkal) előbb a végállomásra, ezért a sofőröknek valahogy húzniuk kell az időt, amiből aztán jó kis konfliktusok alakulhatnak ki, hiszen az átlagos budapesti utas nem kérdez, hanem egyből támad.
Biztos vagyok benne, hogy hasonló észrevétele utastársaimnak is van más járatokat illetően, ezért arra bátorítanék mindenkit, írja meg gondolatait, ezzel is segítve a BKK-t abban, hogy az utazóközönség valós igényeihez tudja igazítani a szolgáltatást.
Üdvözlettel:
Etelka
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2013.11.18. 14:35:12
Manyecska 2013.11.18. 14:36:38
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 14:39:06
Na, hány játékos kell az ultihoz?
Persze, hogy legalább 3.
Ha négyen vannak, az sem baj, az osztó akkor kimarad.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 14:55:53
neked azzal kene foglalkoznod, mi legyen a vacsora ma este a fulemile utcaban, miutan hazaertel az irodahazbol
mi vagy Te? buszfigyelo?
azt meg megmondhatnad, gyoz-e ma a patriots charlotteban
ez fontosh lenne
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 14:58:50
az oszto kimehet hugyalni, toltheti a borospoharakat felfele, meg ilyenek
killerkaller 2013.11.18. 15:01:50
Momentán spontán ez jutott az eszembe
Seggturkász Agyturkász 2013.11.18. 15:03:14
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 15:07:49
Seggturkász Agyturkász 2013.11.18. 15:07:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 15:09:34
de a buszsoforok nem is tudnak ultizni
maximum fajerozni
ahhoz is 4 ember / vagy buszsofor/ kell
Komojtalan 2013.11.18. 15:12:10
Seggturkász Agyturkász 2013.11.18. 15:15:57
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 15:17:44
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 15:21:59
az nem tudott
amugy regen a kurvak is harmassaval jartak
es amugyis a 3 nevezetesen szerencses szam
Manyecska 2013.11.18. 15:22:57
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 15:24:38
Manyecska 2013.11.18. 15:27:31
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 15:30:52
Manyecska 2013.11.18. 15:31:27
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 15:32:51
Komojtalan 2013.11.18. 15:35:12
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 15:41:28
@Komojtalan: Akire te gondolsz, az református.
Mérgező Hulladék 2013.11.18. 15:54:39
Rocko- 2013.11.18. 15:55:44
5 éve létezik ez a pazarlás, már a buszt is átnevezték, de hogy a pénzt locsolják elfele, az nem fontos.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 16:26:18
najo de Igie az origo
a kiindulopont
a tokeletesseg
a mell maga
sot mellek
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.18. 16:32:10
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 16:34:34
ellenkezo esetben is vannak
Manyecska 2013.11.18. 17:03:47
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 17:35:00
tejbe apritod az Igi csocseit?
ma ejjel egy ezres a clippersre
a thundersre
es a pingvinekre
harmas kotesben
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 17:40:23
Manyecska 2013.11.18. 19:57:48
Manyecska 2013.11.18. 20:26:15
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.18. 20:57:02
a 85 c szamomra tokeletes meret, de szo mi szo Igi mellei a magyar orokseg resze lett
meg kell becsulnunk
popszegecs 2013.11.19. 00:16:22
a megfejtés: a végállomáson szeretnek együtt cigizni-kávézni-ultizni. na meg a műszak végén egymást hazavinni.
Manyecska 2013.11.19. 07:53:38
Manyecska 2013.11.19. 07:55:16
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.11.19. 10:07:32
meg a traktoros sincs meg...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2013.11.19. 13:29:35
Disznó Úr 2013.11.19. 13:48:13