Tékozló Homár

Karácsonyi felárazás a játékboltokban is

2013.12.04. 13:24 | jackyll | 44 komment

Pamutmacska talált egy eredeti, nem felárazott akciós terméket az Árkád Játéksziget boltjában, de nem adták oda neki azon az áron:

Történt tegnap, hogy a budapesti Árkád 2-ben található Játékszigetben szerettünk volna megvásárolni egy akciós játékot. Ebből korábban, nagyjából egy hónapja, vásároltunk ezen az áron (990.-) 3 db-ot is. A játékok még mindig akciósak voltak, igaz, már drágábban. Kivéve egy darabot, amelyen még a régi akciós ár szerepelt (990.-). Én előreosontam a gyerkőccel, hiszen karácsonyra szántuk a szerzeményt, és férjem, valamint a testvérem álltak a pénztárhoz azzal az egy példánnyal, ami még a korábbi akciós áron volt.

A pénztárnál közölték, hogy a játék nem annyiba kerül, amennyi rá van írva. Ők hivatkoztak a törvényre, miszerint tudtunkkal annyiba kerül az áru, amennyi rá van írva, de az üzletvezető ezt cáfolta. Gyorsan le is szedte az akciós árat, ami rá volt matricázva. A polcon nem volt kiírva az ár, a termékekre egyesével vannak rányomtatva, matricával. Tehát számomra egyértelműen az üzlet dolgozói hibáztak.

Az üzletvezető hölgy "kötötte az ebet a karóhoz", hogy neki van igaza. Szerintem meg nekünk, ezért kérdezem a nálam tájékozottabb homárokat, mi is az igazság (tudom, odaát van, de azért mégis....). (Ezért sem voltunk biztosak a panaszkönyves dolog létjogosultságában.)

Bizonyítani az esetet utólag nem tudom, és nem is szeretném, csak hát kissé felborzolták az arcomat. Most akkor rájuk nem vonatkoznak a törvények, vagy én ismerem rosszul a fogyasztói jogaimat?

(Poszt tolót már lehet. :))

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2013.12.04. 13:28:19

Amúgy az "Igazság odaát van" az egyik legnagyobb félrefordítást a magyar félrefordítások történelmében. A "The truth is out there" egészen mást jelent. :)

A poszt tolónak pedig igaza van, a játékot annyiért kellett volna adniuk, amennyi rá volt írva.

Atörökk 2013.12.04. 13:28:36

Üzletben kutyát kikötni nem állatkínzás?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.04. 13:32:17

@atörökk: De. Én a plüssállatoknak szoktam megnyomni a szemét, hogy dudál-e. Szegény blöki nem örülne a tesztnek.

Atörökk 2013.12.04. 13:34:12

@atpijkamo:
Van, amelyiknek a hasát kell megnyomni. Az mégis humánusabb, akkor az eb legrosszabb esetben leokádja a nadrágod szárát.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.04. 13:40:52

Egy keze és négy lába van, mi az?
.
.
.
Pitbull megy haza a játszótérről.

a kisvakond 2013.12.04. 13:41:00

"ezért kérdezem a nálam tájékozottabb homárokat"
Homár vagy te! :o)

a kisvakond 2013.12.04. 13:42:25

Egyértelműen a vevőnek volt igaza.

"az üzletvezető gyorsan le is szedte az akciós árat"
Kezét letörni és a seggébe dugni.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.04. 13:42:32

@Dr. Kix: "félrefordítást"

Szerintem meg jobb, mint az eerdeti.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.04. 13:52:33

@A Kisvakond: vagy pitbullt ráereszteni, hozd ide, mutatni a karjára.

copass 2013.12.04. 13:52:57

mindíg a termékre kiírt ár az érvényes.
az üzletvezető tudta ezt, ezért vette le gyorsan a matricát...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.04. 13:57:13

Ezezk a raffellok, egyre kisebbek lesznek:(

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.04. 13:59:25

raffaellók!!!!!!!!!!!!!!! és már a mandula sem ugyanaz!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.04. 14:04:26

@dr. phil. Sün‼ ツ: régebben szuper nagy mandula volt benne,, és szép nagy gombóc volt a raffaelló. most egy miniatür mandula található benne.
7 db raffaello 70 g.

Stefidzsi · http://bringalap.atw.hu 2013.12.04. 14:05:46

1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
IV. Fejezet A fogyasztók tájékoztatása
14. § (4) Több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén az áru eladási árán, vagy a szolgáltatás díján a feltüntetett legalacsonyabb eladási árat vagy szolgáltatási díjat kell érteni.

Faus to 2013.12.04. 14:08:59

Az végül is nem derült ki, hogy mennyire árazták fel! 990 helyett most már 1000-ért adták, tehát jogos a panasz.

puszt 2013.12.04. 14:09:46

Te magad írod: "A játékok még mindig akciósak voltak, igaz, már drágábban. Kivéve egy darabot, amelyen még a régi akciós ár szerepelt (990.-)", tehát pontosan tudtad, nem annyi az ára. Egy emberi, alkalmazotti hibát használtál volna ki. Hát Te tudod... De szerintem ez kimeríti a joggal való visszaélés fogalmát nálam. De egyébként sem biztos, hogy igazad van, ha nyilvánvaló, észlelhető, az üzlet tévedése! Legközelebb szedd le az árat, úgy próbálkozz...Hátha odaadják ingyen...(remélem hozzám nem jársz be!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.04. 14:17:09

@puszt: biztosan azt kellett volna tennie, hogy, kedvesen szól az eladónak, hoyg tessék már ezt is felárazni, mert alacsonyabb, mint a többi és én nem szeretném megkárosítani a kedves üzletet.

Lady Ann 2013.12.04. 14:27:36

Maga a karácsonyi felárazás is genyóság. Tessék legközelebb augusztusban bevásárolni a karácsonyi ajándékokat!

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2013.12.04. 15:06:28

Tudom, öntudatos vásárló vagy, a törvény a te oldaladon áll meg minden, de az ilyen egyértelmű alkalmazotti hiba, és sokan még akkor is ragaszkodnak az olcsóbb árhoz, ha tudják, hogy szegény Marika fizetéséből levonják. Sőt, még a saját anyjukat is megbasznák 75Ft-ért.

@Dr. Kix: Mi lenne a helyes fordítás?

helianthus 2013.12.04. 15:35:19

@puszt: alkalmazotti hiba? Nem véletlen arról van szó, hogy hátha a vevő nem veszi észre és elviszi drágábban? Ha pedig hibázott, fizessen.
@biorobot (gyönyörű fosbarna): és az az eladó, aki nem képes 75 ft-ért olcsóbban adni, ha már hibázott? Lehet többet keres, mint a vevő. ???

puszt 2013.12.04. 16:47:29

@batgirl: Akár igen. Csak ismételni tudom: a vevő tudta mennyi az ára a terméknek! Ha jól értem nem is felárazás, hanem akció szűnt meg. Vicc addig keresgélni, míg bele lehessen kötni a kereskedőbe. Egyébként -tapasztalat- rengeteg vevő árazza be "önszorgalomból" az árut. Ez külön sport lett. Csak a kereskedőt nem védi senki. Mi vagyunk a tápláléklánc legvégén.

puszt 2013.12.04. 16:53:03

@helianthus: Ha elolvastad, akkor nem, nem arról van szó..Jó tapasztalataid lehetnek, ha így állsz embertársaidhoz...
És igen! Ha hibázol, fizess de Te is! Kívánom ne tudd elsumákolni!Remélem megingathatatlan az erkölcsi tartásod!

ALW 2013.12.04. 16:54:13

Karácsonykor általában leengedik a duplájának a felét... mindent meg kell nézni alaposan.

helianthus 2013.12.04. 17:10:21

@puszt: én olyan helyeken dolgoztam, ahol így volt. Ha hibáztam, fizettem. Így vagy úgy. Az embertársaimhoz való hozzáállásom köszöni szépen jól van. Csak kicsit álszeteskedésnek tartom, hogy míg a tecsót tele pofával szidjuk, mert a 15-20 ezres árukészletében valami nem stimmel, egy kisebb boltban mondjuk 100-as árukészlettel ez rögtön bocsánatos dolgozói hibává "" minősül. Hogy is van ez?

ignore all 2013.12.04. 17:21:53

Szezonális felárazás :D
Én már játékot is webről, ott egyből össze tudom hasonlítani a többi árral. Egyből kiderül ha nem ákcijós. poszt tolónak meg ajánlom redir.ec/jateknet
neki is legyen kiskarácsony.

pamutmacska 2013.12.04. 17:27:58

A játék 500 forinttal volt drágább. Igen, ki tudom fizetni. Nem, nem vagyok boldog, ha másnak kell helyettem fizetni. Igen, más is hibázik, én is szoktam. De ha hibázok, elismerem, betartom a törvényt, és nem a másik felet (ergo a vásárlót, akikből a bolt és az alkalmazottak élnek) nézem hülyének. Én is dolgoztam kereskedelemben, igaz, jó 13 éve, de ezt már akkor sem mertük megcsinálni.

A játékból vásároltunk nagyjából egy hónapja 990 forintért. Most egy játékon szerepelt ez az ár, a többin a drágább. Tehát egyértelműen felárazás történt (vagy lejárt az "akció"), és a nyilvánvaló hiba ellenére sem tartották be a törvényt. Elnézést is az eladó kért, az üzletvezető csak az igazát szajkózta. Nem a néhányszáz forint fájt, csak nem szeretem, ha hülyének néznek. Evvan.

pamutmacska 2013.12.04. 17:30:05

@puszt@puszt: a "vevőkvótak" tipikus kereskedői hozzállás. Tesco-ban, Auchan-ban nagy divat. Nyilván Te is ott dolgozol. Vagy az erkölcsrendészeten. :)

pamutmacska 2013.12.04. 17:32:43

@biorobot (gyönyörű fosbarna): ha én hibázok a munkahelyemen, börtönbe kerülök. Senkit sem érdekel a nyomorom. Ha figyelmesen elolvasod, nem az a gond, hogy hibáztak, van ilyen, hanem hogy nekik állt feljebb.

2013.12.04. 18:08:09

Először is, ritka paraszt szokás ez a felárazási leárazás. Nem csoda hogy nem tudnak az üzletek lépést tartani az átárazással. Nem értem miért a homárt kérdezi a posztoló? A felelős szerveknél kellene intézkedni. Vagy bejön, vagy nem.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2013.12.04. 20:09:21

@puszt: Baromi nagy tévedésben vagy. Jobban mondva nem, mert azt írtad, hogy "neked" ez joggal való visszaélés. Ha kereskedő vagy, marha gyorsan kezdj valami más vállalkozásba!
Az volt a visszaélés, amit az üzletvezető csinált, konkrétan törvénysértésnek hívják. Egyszer jutnánk el oda, hogy betartják a leírt szabályokat...

Antalbaba 2013.12.04. 20:51:00

A "szemétkedés" valahol ott kezdődött volna, hogy az alacsonyabb áron akarok vinni mondjuk 10 darabot. És igen, lenne hozzá jogom. Egyrészt a törvény erejénél fogva /a legalacsonyabb kiírt áron kell adni/, másrészt miért ne feltételezzem, hogy az enyémen van a jó ár és az összes többi lett elárazva? Ide nekem az olcsóbbat, máskor majd nem álmodoznak árazáskor;-)
Mondjuk én erre "allergiás vagyok", egyszer szívattak a PLUS-ban, egy ideig kinyomtatott fogy. védelmi szabályzattal jártam vásárolni:-)))

panic_button 2013.12.05. 22:37:21

@pamutmacska: abbol az otszaz forintbol vehettel volna a teszkoban ket es fel akcios dvd csomagot!

Gera 2013.12.06. 11:31:37

Ha én lennék a kereskedő, természetesen odaadom a ráírt áron egy ilyen ötszáz forintnál mindenképpen, pláne ha egy hónapja még annyiért árultam, hisz nincs veszteség. Aztán lebaszom az alkalmazottat és megmondom neki, hogy a következő ilyen a fizetéséből megy. Ez az egyik oldal.

A másik oldal meg tényleg az, amit itt páran már említettek, jól le is lettek baszva, pedig igazuk van: kifejezetten szarrágó mentalitás a kedves vásárló részéről az, hogy ő pontosan tudja, hogy el lett árazva a termék, de azért bepróbálkozik. Mert ugye saját bevallása szerintis tudta, nem csak úgy levett egyet a polcról, hogy aztán annak tudatában vigye a pénztárhoz, hogy az annyiba kerül. Ennek ahhoz semmi köze, hogy korábban mennyibe került és fel lett-e árazva. Mégis mi a túróért ne lehetne árat emelni? Lehet újat mondok, de ez nem valami karitatív tevékenység, a pénzért csinálják kizárólag. Ha úgy gondolják, hogy ennyiért is elmegy, mert karácsony előtt elmegy az esze a vevőknek, akkor persze hogy árat emelnek, én is ezt csinálnám. Ha tévednek, ők basznak rá.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.06. 12:26:27

@Gera: Pontosan. Nagyon szépen összefoglaltad.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.06. 12:34:51

@Dr. Kix: "Valami ilyesmi:"

Ott is leírják, hogy nincs igazán jobb alternatíva. A fordítás nem pontos, de a szellemiségnek éppen jól megfelel.

Dr. Kix 2013.12.06. 14:06:08

@atpijkamo: Hát nálam "Az igazság odaát van" és "Az igazság kitudódott" nem igazán ugyanazt jelenti.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.06. 14:10:08

@Dr. Kix: Stimmel.

Mulder 7 évadon keresztül keresi az "igasságot". Valahol ott van, az biztos, de nem olyan egyszerű megtalálni. Pláne nem tudódott még ki, mert az betenne a sorozatnak.

brand_boy 2013.12.06. 16:16:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: De Manhattan, és a raffaellok nem !
süti beállítások módosítása