Tékozló Homár

Majdnem meghaltam a vonaton

2013.12.13. 13:12 | jackyll | 57 komment

Naiv ügyfél kis híján kipottyant a szerelvényből, amikor kisétált a mosdóba, de a hátsó vagonok helyén már csak a szél süvített:

Körülbelül 1 éve történt, hogy a Szombathelyre közlekedő intercityn utaztam Sopron felé. Nos azt kell tudni erről a vonatról, hogy győrben ketté szedik, és csak az egyik fele megy tovább. Vaksötét volt. Ki akartam menni a mosdóba, ezért hátrasétáltam, és a két szerelvény közötti harmónikában ösztönösen rátenyereltem az ajtónyitó reteszre.

A retesz ki is nyílt, vákuumszerű huzat, jéghideg szél fogadott, a puszta lélekjelenlétemen múlott, hogy nem zuhantam a száguldó vonat mögé a sínekre. Ha esetleg még el is ájultam volna, és a következő vonat elüt, valószínűleg öngyilkosságként állították volna be az esetet.

Előrementem és szóltam a kalauznak, aki visszament, azonnal bezárta az ajtót majd közölte, hogy nem is volt nyitva, különben is minek mászkálok, üljek le.

Nem jeleztem a dolgot a máv felé, örültem, hogy életben maradtam és amúgy sem számítok semmiféle kártérítésre tőlük, időm sem volt, de azért nem árt vigyázni a kettékapcsolt vonatokkal!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CBF 2013.12.13. 13:13:23

Bréking nyúúúúúúúúúúúúúúúz

CBF 2013.12.13. 13:14:38

Úristen, Úristen és a hello kitty babádnak nem lett semmi baja?

CBF 2013.12.13. 13:17:12

trolloloooo (voltam)

a kisvakond 2013.12.13. 13:19:11

A kalauznak volt igaza.

a kisvakond 2013.12.13. 13:20:07

Ha nincs ülőhely hőbörögtök, ha van ülőhely mászkáltok. Idióta utasok.

AtiSnatch 2013.12.13. 13:20:47

@A Kisvakond: a kalóznak? vonatrablás volt?

gabors 2013.12.13. 13:20:50

harom .... de nem ertem a posztolot !!!

reszeg volt hogy nem vette eszre hogy nincs tobb kocsi ???? kinyitotta az ajtot es ???

ezert miert lenne a MAAAAAAAV felelos

ezenkivul ez most evfordulos visszaemlekezes a szent unnep tiszteletere???

tenyleg nem ertem ...de hetveginek jo lesz

ki hogy halt meg majdnem lehet irni ....

en is majdnem meghalltam amikor afrikaban szafariztam mert csak a lelekjelenletemen mult hogy veletleneu,l nem szaltam ki a robogo zsipbol es ha elajultam volna es egy ehess oroszlan eppen arra jar meg is ehetett volna kar hogy nincs malev mert azzal mentem volna

Atörökk 2013.12.13. 13:21:46

Ez dúúúúlva. Közé is lövethettek volna.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 13:21:48

"Nem jeleztem a dolgot a máv felé, örültem, hogy életben maradtam"

Egy év alatt hányan is haltak meg miattad?

Ádám 2013.12.13. 13:32:16

Horrrorrr! Ma le sem fogom tudni csukni a szem héjaimat! :)
Ezért, azért meg te vagy a felelős! EZT VEDD KOMOLYAN! :):D

Manyecska 2013.12.13. 13:37:22

Azta kva. Ez tényleg?:OOOO

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 13:42:43

@Rocco az erdei állat /Mátészalka Rencs/: Az amerikai haverom, meg tágranyílt szemmel bámulta a reklámot: "Az új sampon olyan enyhe, akár naponta is moshatod vele a hajad."
- Baszki, én a régi samponnal is naponta mostam. Most megkopaszodom?

Én meg azon bámultam, hogy hülyeamerikaiak naponta mosnak hajat. Elég azt hetente, a fogmosással együtt.

Dr. Kix 2013.12.13. 13:47:29

Én egyszer úgy jártam, hogy:

Hazafelé tartottam késő este vonattal, bringát is vittem magammal. Mivel bringatároló nem volt, így a vonat legvégén tudtam csak letenni a bringámat a folyosó/leszálló résznél. Beültem a legközelebbi fülkébe. Indulás után nem sokkal vészjósló zajt hallottam. Megnéztem: hát a bringám félig kilóg a vonatból, a vagon ajtaja pedig kinyílt. Jó eséllyel nem sikerült rendesen becsuknia valakinek - neménvótam' - és a menetszél kinyitotta.

Nem volt kellemes becsukni ~90 km/h-s menetszéllel szemben.

Azóta lóval járok mindenhova.

Manyecska 2013.12.13. 13:48:19

@atpijkamo: ha pohárban tartod a fogaid nem kell hetente:DD

AtiSnatch 2013.12.13. 13:55:23

@Dr. Kix: és a románokkal jóban vagy?

hagymama 2013.12.13. 14:08:09

en a rohogestol haltam meg majdnem
mikor a fiam azt meselte hogy sikeres ember

2013.12.13. 14:09:07

Én úgy jártam egyszer, hogy felszálltam a vonatra, leültem, és fejtegetem a Füles rejtvényújságot, amikor hidegre és huzatra figyeltem fel. És ott ültem a síneken a fülesemmel, mert a vonat eltűnt körülem.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.12.13. 14:10:03

Várjuk a "meghaltam a vonaton" című írásokat is. Nekem is volt ilyen - és tényleg igazsága van gaborsnak, mert elkezdődnek a Nagy Sztorizgatások - majdnem leléptem egy nagy dombrúl a szakadékba. De aztán mégsem. Megálltam. Lábaimmal.

Dr. Kix 2013.12.13. 14:12:26

@AtiSnatch: Hát, a lókolbászuk az finom, de szerintem sunyítanak valami miatt.

Ádám 2013.12.13. 14:16:51

@hagymama: már régess régen halottnak kéne lenned!!!:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 14:18:44

@vén szivar: Haggyámá! Vénasszonyok 90 évig simán elélnek.

Ádám 2013.12.13. 14:21:23

@Kellemes Zérókomponista: én kivagyok rekesztve? ja mert cigó vagyok s vonatot csak a híradóban látok.

Csak ótóval járok. kérném a kiírást felül írni!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 14:25:01

@vén szivar: Haggyámá! Először a fijára gyanakodtam, de ez tud magyarul. Aztán a kiscsillagra, de ez nem olyan fergeteges. Igazán nemtom ki. Én nem.

kopaszsop 2013.12.13. 14:46:30

a gyorsokat osztják meg győrben. az icéket csornán. utazott (vagy legalább érben volt) egyáltalán a posztoló? ;)

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2013.12.13. 15:09:32

Azért a máv a felelős, mert ezek már elektromosan vezérelt ajtók és nem arról van szó, hogy izomból szét kell feszítened a tolóajtót, mint a régi szovjet kocsiknál. Ott ugye azért nem volt ez nagy gond, mert láttad, hogy mi a helyzet. Itt meg véletlen megnyomta a gombot és ajtó már tárult is szét, és akkor nem tudod abbahagyni az ajtónyitást.
Na mindegy, nem okoskodok, a lényeg, hogy az ajtónak letiltva kellett volna lennie.
A posztoló meg szíjon kevesebb marihónalját és akkor nem lesznek ilyen kinyíló ajtó látomásai :D

Ádám 2013.12.13. 15:15:52

@Kellemes Zérókomponista: bárki szabadon meghalhat.

NEM-NEM! Az öngyilok büntethető...

gabors 2013.12.13. 15:27:24

@Kellemes Zérókomponista: sajnos nem a hetvegi igy tobb bitet nem pazarolok pedig 4873 karaktert írhatsz még mondja a blogmotor

Black Hole 2013.12.13. 15:34:53

Így én is jártam már, vagy 30 évvel ezelőtt. A nagy kérdés az, hogy a kalauznál volt-e ragtapasz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.13. 15:37:32

@atpijkamo: @vén szivar: kocsogok tullottok a celon, a jo kurva anyatokat
ravatalon
testverrel egyutt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.12.13. 15:40:11

egyszer en is kieztem majdnem
nem volt hely es alltunk ott a budi kornyeken
es nekidoltam az ajtonak es az mar a kifele nyilos volt es nem volt becsukva
bezzeg a regi jo vonatokon befele nyuilt az ajto es meg racs is volt hogy ne akarhogy tudd kinyitni
fejlettebb orszagban meg sosem ultem vonaton

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2013.12.13. 15:51:32

@hagyma: "@atpijkamo: @vén szivar: kocsogok tullottok a celon, a jo kurva anyatokat
ravatalon
testverrel egyutt"

Azt nem úgy kell mondani, faszfej. Olvasnád el inkáb megint a 3000 Hahotát ahelyett, hogy itt vergődöl.

igi1 2013.12.13. 16:36:02

@vén szivar: a csoportos meg pláne!

Ádám 2013.12.13. 17:27:14

barom! feszültnek tűnsz! barom!

kamushamus 2013.12.13. 18:53:07

Én egyszer majdnem meghaltam a vonaton, amikor majdnem felszálltam rá :)
Ha leírom hosszabban lesz-e belőle
homár poszt?

magichorze 2013.12.13. 19:00:51

na ezert voltak jobbak a regi vonatok a Nyiregyhaza-Zahogy-Szolnok vonalon. Annak biztos nem nyitottad ki veletlen az ajtajat.

kopaszsop 2013.12.13. 20:11:15

@00000000-0000-0000-0000-000000000001:
nem nyert, ezek az átjáróajtók levegőnyomással működnek

Black Hole 2013.12.13. 20:33:50

@Kulics: ez kemény! És nem maradt a vonaton semmid (táska, laptop)? És hogyan értél haza? Ezernyi kérdés, és mind kínzó!

nandras01 2013.12.13. 22:18:52

én egyszer majdnem utaztam vonaton, de eszembe jutott, hogy lehet, hogy nyitva van az ajtó, aztán mégse utaztam.
én sem szóltam erről a mávnak.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2013.12.14. 01:43:48

hasonló történt már velem is. nyitottam az ajtót, ki is nyílt - nem számítottam semmi rosszra - aztán ott volt előttem az az émelyítő magasság.. és a sebesség.. visszahőköltem, iszonytató volt na. a végén azért csak leszálltam, mert csak addig az állomásig vettem jegyet.

mrZigi 2013.12.14. 02:01:07

Vannak olyan szakaszok (na nem a szolnok-záhony, mert azt egész tisztességesen megcsinálták), ahol az utolsó kocsit úgy dobálja, hogy kapaszkodás nélkül nem lehet hátra menni.
El tudom képzelni, hogy ilyen részen tántorgott ki a retyibe (mint egy részeg ... pedig a MÁV volt beszívva), kapaszkodott amibe tudott ... és hát az bizony amit megfogott az ajtónyitó volt.
A kaller megérdemelne egy Batzpapucsozást, amiért nem zárta be, majd még kettőt, mert még le is tagadta a mocska.

Beauregard 2013.12.14. 07:27:27

Jogos az utas sérelme. Amúgy meg genyók vagytok, hogy kifigurázzátok :P. Valakinek el akarta mondani a szívfájdalmát, ti meg kirehegitek. A MÁV-hoz hiába megy panaszra, utólag úgyse tudnak mit csinálni. Mivel nem halt meg, ezért kártérítés sem játszik. Tessék szörnyülködni. Pl: "-Atyaég (két tenyér az arcra, lassan ingassuk a fejünket), mi lett volna, ha egy gyermik játszadozik a vagonokkal? Talán nem is tud megállni és kiesik! -Még jó, hogy bele nem lépett!" Amúgy sose értettem, hogy miként esnek ki emberek a vonatból, mert volt már pár a híradóban. Gondolom az ablakok keretére se véletlenül van kiírva, hogy "Kihajolni veszélyes". Biztosan ott is kiesett pár ember. Nekem eszembe nem jutna kiülni az ablakba, vagy babrálni az ajtókkal. Amúgy rosszul emlékszem, hogy a vagonok hátulján lévő átjáró ajtaján ablak van?

esef 2013.12.14. 09:20:59

az első hiba az volt, hogy felült a vonatra, a többi már csak bónusz... :D

esef 2013.12.14. 09:22:05

amúgy miért nem előre ment, ha ott kiesik még lett volna esélye hátul visszakapaszkodni...

Aureliano Buendía 2013.12.14. 09:48:17

Amúgy jogos a poszter felháborodása, de azt nem értem, miért csak most? Az elmúlt egy évet egy sötét szobában töltve próbálta feldolgozni a történteket?

A Homár egy gané 2013.12.14. 14:47:09

Poszternek: ha az utolsó kocsi harmadik fülkéjébe tévedtél volna, akkor az ott utazó gambiai fekete srác análisan magáévá tehetett volna, hogy végbélvarrásra szorulhattál volna.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2013.12.14. 16:55:15

Már nem azért, de nem marha feltűnő, hogy az átjáróajtó mögött nem a másik kocsi kivilágított előtere van, hanem rohadt nagy sötétség? Meg egyébként minek átmenni a másik kocsiba? Mindegyikben van mosdó.
@kopaszsop: Nem nyert, mert az ajtót nyitó szelep elektromosan vezérelt, ergo az ajtó is elektromosan vezérelt.

Beauregard 2013.12.14. 20:21:13

@SomiTomi: Van, csak vagy foglalt volt, vagy le volt fos a kilincs,netán bokáig volt húgyozva a padló. Hidd el, nem ok nélkül kóricál az ember. Legalábbis én nem.

2013.12.15. 17:01:26

Még jó, hogy a postoló nem tart igényt kártérítésre azok után, hogy SEMMIFÉLE KÁR NEM ÉRTE! (Azon kívül, hogy megijedt a saját hülyeségétől. :))

kicscsávók 2013.12.17. 10:26:44

Oké, vigyázni fogok a vonaton! Köszi!

kopaszsop 2013.12.19. 15:54:03

@SomiTomi:
az a vezérlés, de maga az ajtó levegővel megy. nincs levegő, nincs ajtónyitás sem.
amúgy meg (ezek szerint te is jól tudod, hogy) az átjárólépcsőn van egy fizikális/manuális nyitásgátló is. ha rendesen fel van hajtva az átjáró, reteszeli az átjáróajtókat.

Core 2013.12.31. 06:49:52

A sok hozzáértő mellett legyen egy kis szakmai. A vonat átvételekor a jegyvizsgálónak kötelezettsége ellenőrizni, hogy az első és az utolsó kocsi ajtaja le van-e zárva. Ha nincs, akkor nem indulhat el a szerelvény az állomásról, amíg nem oldják meg a lezárást, ha nem lehetséges, akkor ki kell sorozni a kocsit. Ezt nem veszik ilyen egyszerűen a vasúton, ugyanis ilyenért pillanatok alatt lehet repülni, vagy akár börtönbe is kerülni, ugyanis gondatlan veszélyeztetés. Sajnos, mint sok helyen a papírforma itt sem mindig tartható be. Hangosban is kiabálják, hogy a vonat nyitott kocsiajtókkal nem indulhat, aminek tényleg így kellene lenni. Amennyiben be lenne tartva és a jegyvizsgáló becsukna minden ajtót, akkor pontosan közlekedő vonat nem lenne. Ma a modernebb kocsikkal könnyebb, de a papírforma és az eljárás változatlan. Én is találkoztam már sok olyan helyzettel, ami elméletileg kizárt, de gyakorlatban mégsem. Sokszor rántottam már vissza utast.
süti beállítások módosítása