Tékozló Homár

Fagor: csere csak kitartóknak

2014.01.21. 13:58 | jackyll | 1638 komment

Naiv ügyfél kommunikációs nehézségekbe ütközött, amikor akciós Fagor főzőlapja hibásan érkezett. A márkaszervizt ugyanis átlagosan egy hét alatt lehet elérni: kizárólag az üzenetrögzítőn hagyott számon hívnak vissza egyszercsak. Az instant hibát végül 2 hónap alatt kijavították, de amikor 2 év múlva újra meghibásodott, a teljes csere már nem volt ennyire egyszerű:

Nem egészen 2 évvel ezelőtt vásároltam egy Fagor félindukciós főzőlapot a márkakereskedésben. Ennek pusztán annyi oka volt, hogy így biztosan megkaptam a termékre az akkori 5 év garanciát, illetve akciós volt pont az általam kiválasztott főzőlap. Már a megrendelésnél is voltak kisebb problémák (először nem az akciós árat számolták fel, majd nekem kellett ismételten felhívnom a figyelmüket az 5 év garanciára), de összességében nagyon kedvesek, udvariasak és segítőkészek voltak, nem bántam meg, hogy tőlük vásároltam.

Amikor megérkezett a készülék, éppen ordított a gyerek, így csak átvettem, lerakattam az előszobába, és rohantam a gyerekhez. Így aztán később vettem észre, hogy a csomagolás egyik sarka meglehetősen sérült. Ezt kibontás előtt, biztos, ami biztos több oldalról is lefényképeztük. Jött a villanyszerelő, beszerelte, és kiderült, hogy az a lap, ami a sérült oldalon volt, nem működött.

Hívtam a boltot, mondták, hogy átvettem a készüléket, így már nem hozzájuk tartozik a probléma, hanem a márkabolthoz. Hívtam őket. Illetve hívtam volna, mert egyszerűen sosem vették fel a telefont, mindig csak üzenetrögzítőre kapcsolt. Nem szeretek üzenetrögzítővel tárgyalni, így írtam e-mailt, amire nem érkezett válasz. Így kénytelen voltam mégiscsak üzenetet hagyni. Majd még egyszer, majd harmadszor is, mire végre visszahívtak. Nem vitatták a problémát, jött is a szerelő.

Megnézte, majd közölte, hogy alkatrészt kell rendelni, kb. 2 hét. Eltelt a 2 hét, sehol semmi. Megint a telefon, e-mail, üzenetrögzítő procedúra, ismét sokadszorra sikerült elérnem, hogy visszahívjanak, de végül megtörtént, majd megnyugtattak, hogy az alkatrész beszerzés alatt áll, majd jelentkeznek. Eltelt még egy hét, majd még egy, végre telefonáltak, hogy jönnek szerelni. Összesen 2 hónapig nem tudtam az egyik lapot használni, egy vadonatúj főzőlapnál.

A főzőlapot szerettem, nem volt vele gondom. Aztán egyszer csak (majd 2 éves volt ekkor a készülék) elkezdett minden átmenet nélkül csipogni, mintha ráfolyt volna valami, vagy túlmelegedett volna. Ilyenkor nem reagált semmire, ha éppen főztem, kikapcsolta magát, így nem tudtam tovább főzni, ha nem főztem éppen, pusztán csak a csipogás idegesített. Ezt hol magától abbahagyta, hol le kellett hozzá kapcsolni a kismegszakítót, hogy befejezze végre, ekkor újraindult, és lehetett tovább használni. Hajnali négykor felmászni a kismegszakítóhoz, hogy alhassunk végre, nem volt túl felemelő.

Úgyhogy ismét elkezdtem a játékot a márkaszerviz elérésével. Itt azért megjegyezném, hogy számomra érthetetlen, hogy miért van egyáltalán e-mail címük, ha soha egyetlen egy e-mailere nem sikerült válaszolniuk. Végül megint kb. 1 hét volt, mire sikerült velük beszélnem, elmondtam mi a probléma, mondták, hogy jövő héten jön a szerelő.

Meg is érkezett az úr a megbeszélt időben, személyesen neki is elmondtam a tüneteket a készülék előtt állva. Erre közölte, hogy ki kell cserélni a kezelőpanelt, megrendelik az alkatrészt, kb. 2 hét, itt írjam alá, elköszönt és elment. Meg sem nézte a készüléket 1 méternél közelebbről.

Éééés ismét eltelt a 2 hét, sehol semmi, telefonos játék, várjak türelemmel, majd még 1 hét, telefonos játék, még türelem, még egy hét, telefon, még türelem. Végül már nagyon-nagyon nem volt türelmem. Erre a kedves kishölgy közölte, hogy jaa, hát már eltelt 1 hónap a bejelentésem óta, és még mindig nincs meg az alkatrész, így valószínűleg készülék csere lesz, utánanéz, és visszahív. Meg is történt, közölte, hogy ki kell cserélni. Na, és innen indul a csoda!

Ez ugyanis úgy működik, hogy a márkaszerviz idejön, elviszi a hibás készüléket, és itt hagy helyette egy csereutalványt, amivel keressem meg az üzletet, ahol vásároltam, és itt vagy levásárolhatom, vagy visszautalják a vételárat. Mondtam a hölgynek, hogy ez egy vicc, nem fogok ki tudja mennyi ideig főzőlap nélkül lenni, arról nem beszélve, hogy ha nincs a boltnak félindukciós főzőlapja, és visszaadják a pénzt, azzal ma mit csináljak, abból a pénzből nem tudok másikat venni. Közölte a csaj, hogy ez a szabály, nem tud mit csinálni.

Felhívtam a boltot, ott az úr sokkal segítőkészebb volt, mondta, hogy egyértelmű, hogy ezt így nem lehet, szkenneltessem be a csereutalványt, ő az alapján megrendeli nekem a főzőlapot, egyeztessek a szervizzel, és összehozzuk, hogy max. 1 napig ne legyen főzőlapom, lediktálta, hogy melyik napokon jár felénk tutira autójuk. Ismét telefon a szerviznek, ahol közölte a hölgy sajnos ők nem tudnak sem szkennelni, sem faxolni (2013-ban.. ?????), de menjek be a szervizbe, és akkor oda tudja adni egy átvételi elismervény ellenében az utalványt.

A bökkenő csak az, hogy nem Budapesten lakom, nem annyira a közelben vannak, mondtam neki, hogy nem fogok ezért kilométereket utazni, adja meg az utalvány minden adatát, megpróbálok a bolttal egyezkedni. Mire a hölgy totál kiakadt, hogy minek egyáltalán a boltnak előre az utalvány, nekik az tök ráér akkor, amikor kihozzák a főzőlapot. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy valami alapján nekik rendelniük kell, mert ugye ha az ember vásárol, akkor is előbb kifizeti, és csak utána rendelik meg. Nagy duzzogva bediktálta a hölgy az adatokat, amit megadtam a boltnak, és meg is rendelték nekem a főzőlapot.

Vagyis a forgalmazó kiállít egy utalványt, amit odaad a szerviznek, ők odaadják nekem, ezt a csereutalványt elküldöm a boltnak, akik ez alapján a forgalmazótól megrendelik a cserekészüléket. És nem, ezt nem lehet máshogy elintézni, nem tudja a forgalmazó egyszerűen elvinni innen a rosszat és hozni helyette egy jót.

Ja, és természetesen az új készülékre már csak 2 év a garancia, fizetnem kell a kiterjesztett garanciáért, plusz ki kellett fizetnem a szállítási költséget, és még a villanyszerelőt is, aki az új készüléket beszerelte, hiszen a márkabolt csak forgalmaz, nem szerelők hordják ki a készüléket. Tehát így összességében nem tudtam rendesen használni a főzőlapomat 3 hónapig (jó, ebbe belejátszottak az ünnepek is), és 14.000 Ft-omba került a meghibásodott, de még javítható garanciális készülék lecserélése, és akkor nem számoltam bele a rengeteg telefonálás költségét, valamint azoknak a napoknak a „költségét”, amit itthon kellett töltenem.

Ha ezt előre tudom (mármint a 14000 Ft-t), lehet hogy inkább a pénzt kérem vissza, mert azzal a pénzzel, meg a 14000 Ft-tal már tudnék venni most egy bármilyen másik márkájú főzőlapot, csak a Fagor márkaszervizzel ne kelljen még egyszer kapcsolatba kerülnöm, de hát nem tudtam előre, úgyhogy most már mindegy. Pláne, mert a bolttal, különösen pedig azzal az úrral, akivel én végig beszéltem az ügy kapcsán, maximálisan elégedett voltam. Vagyis mindenkinek, akinek a MERITUM-TRADE Kft. (1071 Budapest, Damjanich u.11-15.) a körzeti Fagor márkaszervize, nagyon alaposan gondolja meg, hogy bármennyire is jó a készülék, amit kinézett, megéri-e vállalnia a kockázatot, hogy egy ilyen céggel kelljen küzdenie a garanciális javításért.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.26. 22:59:49

@Black Hole: Csak nem ez?

collection-papyrus86.wifeo.com/images/SCHLOSS-EXPORT-50cl-.JPG

Mondjuk ez is csak német viszonylatban szar, itt ez már simán elmenne egy jó sörnek :D

Black Hole 2014.01.26. 23:06:53

@Nattramn: ilyen lehet, hogy van itt, a lidl-ben. Ismerős, bár még nem kóstoltam.

kawaii malac 2014.01.26. 23:10:08

@Nattramn: Egy szar sör nem lesz attól jobb, ha elviszed oda, ahol vannak még nála is szarabbak. (Paolo Malacho)

Black Hole 2014.01.26. 23:10:56

@Black Hole: valamikor, amikor elkezdtem sörözgetni, akkor még a kőbányai világos jó sör volt. Az ászok sört meg nagyon szerettem. Meg jó volt a kinizsi, platán és a budapest sör.

Black Hole 2014.01.26. 23:12:06

@Nattramn: amit magamnak írtam, azt Neked írtam :)

Black Hole 2014.01.26. 23:17:22

@kawaii malac: nekem az amerikai sörök okoztak csalódást. Az egy Budweiser ami ízlik, de azt hiszem, hogy nem sokkal finomabb, mint a borsodi világos, bár azt meg már régen ittam.

Anomalocaris (törölt) 2014.01.26. 23:25:27

@Black Hole: Hát a Kőbányai ma már kínzóeszköznek minősül. De a förtelem pálmáját nálam a Riesenbrau nevű szörnyűség viszi.

alazzmeg.blog.hu/2007/08/03/riesenbrau_a_gagyisorok_kis_hercege

Black Hole 2014.01.26. 23:29:55

@Nattramn: ez már tényleg durva lehet :). De kik isznak ilyen mocskot meg?

Anomalocaris (törölt) 2014.01.26. 23:34:18

@Black Hole: A Riesenbrau sör és a Koccintós bor az egyetemista lét elmaradhatatlan kísérői.

Black Hole 2014.01.26. 23:49:46

@Nattramn: a koccintós neve is 1 vicc. Nem valami fantázia dús. Volt egy vasúton dolgozó haverom, mozdony szerelő volt. Ez még a komcsiban történt. Mivel értett mindenféle vasúti járműhöz, kocsihoz, így a bort szállító tartály kocsikat tudta nyitni, és persze szoktak bort kivenni. Egyszer akartak bort lopni, oszt' víz volt a tartályban. Valami mesét kitalált, hogy hogyan vette észre, és szólt a főnökének, aztán kíváncsian várt. Hamarosan jött egy fazon a feladó cégtől, a szerelőkkel kinyittatta a tartály, és amit vitt magával cuccokat, azokat bele kellett borítani. Kérdezték, hogy mi az, aztán mondta nekik, hogy mire ez a kocsi oda ér a palackozóba, már fasza bor lesz benne. Azt nem tudom, hogy ebből mi az igaz, de a srác nem volt kamus. El tudom képzelni, hogy így készül a koccint os:)

Black Hole 2014.01.26. 23:56:42

@Nattramn: fincsi lehet. Egy házibuli hangulatát biztos feldobná pár karton belőle :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.01.27. 00:10:47

igy van a sor lelke a viz minosege
a technologiat at lehet venni de a viz nem lesz ugyanaz
mikor bejott hozzank az amstel, az valami kurva fasza volt, hollandiabol hoztak a cuccot
azutan atvette komarom es eg es a fold
a fel vendegkorom elfogyott
amerikai sior sokfele van en igenis kedvelem a lightos soroket, merm indig szomjas vagyok
de lehet kapni itt mindent
a heineken kedvelt es jo sor, termeszetesen nehany cseh es nemet veri, de atttol meg jo

Black Hole 2014.01.27. 00:14:34

@Nattramn: fene tudja, nem láttam. Viszont a móri borkombináltban dolgozott egy kollégám, az mondta, hogy a címke változott ugyan a palackozónál, de a bor mindig ugyan abból a tartályból jött :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.27. 01:57:10

Az öröklődés alapelveinek jó részét már Mendel előtt felfedezte egy birkatenyésztéssel foglalkozó magyar gróf, Festetics Imre. Festetics használta először a szakirodalomban a „genetika” szót. Azt nem tudjuk, hogy Mendel mennyire ismerte Festetics munkásságát. Bár mindketten tagjai voltak a brünni Természettudományi Társaságnak, Festetics egy évvel Mendel taggá válása után meghalt.

www.origo.hu/tudomany/20140122-festetics-imre-egy-magyar-birkatenyeszto-volt-mendel-elofutara.html

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.27. 02:01:40

Találós kérdés: A Kossuth-hídról lehetett-e látni a metróépítést? Szabad guglizni.

gabors 2014.01.27. 03:14:58

tul vagyunk mohacson !!!!

Ádám 2014.01.27. 05:07:53

@atpijkamo: IGEN! De most csak havat látok, amit el kell lapátolni!

Gyengék voltunk, vagyunk NYOMORONCOK! 5nap alatt 1559. vége a dalnak s a Homárnak......

cobre 2014.01.27. 09:25:56

Mi a szösz van, soha nem lesz már új poszt?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.27. 10:02:20

MÉÉG MINDIIIGGGG?????????????????????

kamushamus 2014.01.27. 10:02:38

Mindenki szabadságra ment?

Manyecska 2014.01.27. 10:11:09

@kamushamus: nem én vajúdok és hánynom kell.xd

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.27. 10:16:43

@batgirl:
Már megint.

@cobre:
Nézz vissza februárba.
Ez az ehavi.

AtiSnatch 2014.01.27. 10:17:37

Havi egy poszt bőven sok!

Atörökk 2014.01.27. 10:31:40

Új posztot, de izibe'!

Mr.paksimogyoró 2014.01.27. 10:34:36

Tékozló Homár: olvasás csak kitartóknak

2014.01.27. 10:35:13

Dzsekill elhunyt?

Manyecska 2014.01.27. 10:44:01

Londonban maradt. ott volt, láttam.xd

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.01.27. 11:13:28

boldog egyfőt kívánok, aki elsőzni akar az húzzon sorszámot!

Bluemotion 2014.01.27. 11:37:20

Legyen már új poszt, mert a helyi és külföldi nyugdíjasok már nem tudnak mit kezdeni magukkal.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.01.27. 12:16:28

Szerintem felfalta dzsekillt egy nagy fehércápa.

The Good Boy ! 2014.01.27. 12:26:02

Szeretném megkérdezni, hogy ez már a hétvégi?

kézműves étcsokimikulás 2014.01.27. 12:40:48

a kovetkezo poszt(figyelem,szpojler kovetkezik)hazmesteri attila megprobaltatasairol fog szolni-egyenesen dzsekill tollabol-aki elment kotelet vasarozni es teszteles kozben fuggve maradt,mint kerdes...

igi1 2014.01.27. 12:57:44

@kamushamus: mondom én h jackyllt elvitte a vakbele

az még hagyján h egy hete de csak 1600?

szégyen ez ránk nézve kommentelőkre

Black Hole 2014.01.27. 12:57:51

@The Good Boy !: jól kicsesztél velem, ezt én akartam megkérdezni.

igi1 2014.01.27. 12:59:30

v a multik és hostesst terrorizàlók eabolhatták el jackylkt

más tippem nincs

mer a békemenetről mindenki visszajött már

Black Hole 2014.01.27. 13:00:36

@igi1: persze, mert nincs benne náci néni, meg ribanc hostes, aki a konkurenciát itatja kv-val :)

igi1 2014.01.27. 13:01:00

@batgirl: nem hinném h ráfanyalodott vóna javkyllre

ahhoz nagyon kétségbeesettnek kéne lenni annak a fehércápának

igi1 2014.01.27. 13:02:18

@Black Hole: v holokausztra ment emlékezni?

de tutira a náci néni intézte el

jackyllt is

aki tud az tud na

Black Hole 2014.01.27. 13:06:06

@igi1: ja, mert flusztrált, mert iszik az ura, meg a hostessek kikészítik :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2014.01.27. 13:10:13

Átvételkor legalább a csomagolás sértetlenségét ellenőrizni kell.

kawaii malac 2014.01.27. 13:10:22

It's not a bug, it's a Fagor.

Atörökk 2014.01.27. 13:12:36

Posztolót már lehet?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.27. 13:17:01

A Microsoft b@ssza meg a büdös kvva anyját a ravatlon, csókolom.

igi1 2014.01.27. 13:25:18

@ColT: ámen

nem tudok frissiteni sehogy se eindoz 8.1- re

azóta se

mer rendszergazdába nincs áruház más felhasználóba meg van áruház de a frissítés csak rendszergazdai jogosultsàggal
vki segijjen mer külön letölteni nem lehet

Manyecska 2014.01.27. 13:26:53

@Black Hole: bedobott a telóról a nikkedbe, ejj..xd meg R.G.I. voltam.
Fodrászom is félreértett valamit mer Nena-frizkót csinált /ilyen punkosat/, még ki is vasalta.xxxd..asszonták ezentúl csak ilyen lehet pé xd először bele akartam verni az ásót.@kawaii malac: asszonták a papír belül volt sza gyanús.

kawaii malac 2014.01.27. 13:28:40

@igi1: Valamelyik női komment-társunk állítólag végzett informatikus.
Mindjárt eszembe jut, melyik...

Rosszindulatú Vászka 2014.01.27. 13:33:39

@igi1: aggíál a más júzernek rendszergarázda jogsit és csíny letudva.

megamenn 2014.01.27. 13:33:50

A pina a legszebb magyar szó, mert ha egy betűt hozzáadunk, néhányat meg kicserélünk, az jön ki, hogy fagor.

Manyecska 2014.01.27. 13:34:54

@megamen: nekem Fagifor jött ki. Bocs.

Black Hole 2014.01.27. 13:35:02

@Szőkenő Szarvas: nálad mindig van egy ásó? Gondolom csak egy kicsi, összecsukható gyalogsági, ami belefér a retikülbe:) tényleg, az miért retikül? Miért nem ridikül?

Black Hole 2014.01.27. 13:37:54

@megamen: ugye, neked van Kazinczy-díjad?

megamenn 2014.01.27. 13:38:03

@Szőkenő Szarvas: hátúgyislehet.
egyszer már nekem is kijött az, hogy faginaforsz.

Manyecska 2014.01.27. 13:39:03

@Black Hole: nemtom, én most punk vagyok!
még jó hogy felül hagyott hajat xd naon állat lett.

Atörökk 2014.01.27. 13:43:21

@megamen:
Én akárhogy keverem, nekem mindig pina jön ki.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.01.27. 13:45:05

@megamen:
Nekem a verhovina jött ki!!!4

@Szőkenő Szarvas:
Belenyútá a konnektorba?

megamenn 2014.01.27. 13:50:26

@atörökk: jó ember vagy, vazze.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.27. 13:50:28

@igi1: Ne használj windózt

@atpijkamo: Az ami megkeseríti az életed :D

Black Hole 2014.01.27. 13:54:19

@Szőkenő Szarvas: tarajad van-e? Meg valami extrém zöld szín?

Manyecska 2014.01.27. 13:56:25

@Black Hole: xdddddd még nem volt időm de gondolkodom de nem ződön!xd

Manyecska 2014.01.27. 13:59:16

@Black Hole: akkor már piros, hamár xd

igi1 2014.01.27. 14:06:04

milyen lehetett az a csirkemell ami között döglött egér is van!?

ráadásul bőrös ha jól làtom

hiába már az egerek is inkább megdögőlnek mint h megegyék a tescós kaját :P

Manyecska 2014.01.27. 14:06:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, mer a gyalogsági ásóval verném agyon.

igi1 2014.01.27. 14:07:32

hallod batgirl ez a te posztod

amúgy meg a többi egér hol merre lehetett?

jackyll meg nincs...

Manyecska 2014.01.27. 14:10:47

@igi1: Jaki túlórában csomagolja az egereket lehet..xdxdxd poszt-hiány lehet..

igi1 2014.01.27. 14:11:19

@ColT: sajnos a macet nem tudom használni a munkámhoz értede

igi1 2014.01.27. 14:13:49

@Szőkenő Szarvas: tuti biztos belerakta a védőnő

nem akárki találta megérdekes egyed lehet ez a vèdőnő is ha aszongya h tapintásból érezni lehetett h nincs rendben vmi és duplán fóliázott

mennyire nem nézi meg a zemberek nagy része h mit vesz

pedig ő egy védőnő ügyelni kéne h mit ad a családnak enni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.27. 14:14:19

@igi1: Az elég gáz meló lehet

Különben wine, virtualizáció meg a mesében?

igi1 2014.01.27. 14:19:03

egy szabály van

semmilyen húst fagyasztott húst ne vegyetek áruházba!

mert mindegyik áruház egy kamionból kapja a húsokat amíg el nem fogy mind nem hoznak újat

ugyanezt csinálják a gyümölcsökkel minden áruházba és a piacon egy körzetben egy szállítmányt terítenek el

pl. spanyol körte júliusban mindenhol akcijós vót még a zöldsègesnél is

aki előrecsomagolt húst vesz inkàbb legyen öngyilkos az gyorsabb

meg kímelné magát

igi1 2014.01.27. 14:20:18

@ColT: nincs nekem idő ezekkel b@ szakodni örülök ha feltelepítek mindent

kéccer

ha virtualizációt akarok veszek 1 macminit

helianthus 2014.01.27. 14:30:02

Van új poszt, miért szívjátok itt az állottt levegőt?

Manyecska 2014.01.27. 14:37:02

@helianthus: und du?:D én lécek mer dolgom van. Lehet a Zoltán ma fogom ásóval agyonütni mer tranzakciózik, basszus.

Black Hole 2014.01.27. 14:44:47

@Szőkenő Szarvas: akkor ma az ásó pörög rendesen :) szoktál vele ásni is?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.01.27. 16:29:53

@igi1: Persze, tehát inkább szopsz a windózzal, mint hogy egyszer megcsináld rendesen :D
süti beállítások módosítása