Tékozló Homár

Érdemes lenne a postaládáig kézbesíteni az újságokat

2014.02.24. 14:43 | jackyll | 2085 komment

Ricsi a postaláda előtt 150 centiméterre találta meg az esőben nagymamája tévéújságját, és rögtön le is filmezte:

Egy Budapest-közeli kisvárosból írok, lényegében teljesen mindegy, hogy honnan, mivel úgy gondolom, hogy nem csak nálunk van probléma a Magyar Postával. Az már rendszeres és sajnos megszokott is, hogy a napilapok délután érkeznek meg, gyakran a szomszédhoz bedobva vagy összecserélve. Először vicces is, hogy a Népszava előfizető Magyar Nemzetet, a Magyar Nemzet előfizető pedig Népszavát kap, de sokadszorra már inkább bosszantó. Az is rendkívül idegesítő, hogy a napilapok szét vannak szakadva itt-ott, de arra legalább már kaptam magyarázatot: összegumizza az újságokat, és ahogy kihúzza, az sajnos szakad. De ne is törődjek vele, általában csak a teteje szakad el, oda meg nincs írva semmi. Testvéremmel egymás közelében lakunk, rendszeresen kapjuk egymás leveleit, számláit.

Többször szóltam már miatta, szépen, aztán még szebben, aztán szinte könyörögtem, utána kicsit már morcos voltam, de semmi hatása nem volt eddig, volt, hogy még a postás rótt meg, hogy nem ér rá mindent elolvasni a címzésen o_O

A mai napon nagyanyámhoz mentem, akinek a mellékelt videó tanulsága szerint megjött a tévé újság. Ha ez valami különleges esemény lenne még át is siklanék felette, de mint írtam egyáltalán nem az. Sajnos szinte mindennapos.

Én úgy gondolom, hogy nagymutter fizet az újságért, fizet a kézbesítésért amiért egy minimális szolgáltatást elvárhatna. Kilencven évesen már nem tudja megtenni azt, amit én, hogy lemondja az előfizetést és inkább elmegy ő megvenni azokat a lapokat amik érdeklik. Pedig ezután az lesz a megoldás, hogy én szerzem be az újságokat is neki.

Direkt nem írok helységet, mert igaziból nem akarom, hogy a postásnak hátránya legyen saját trehányságából. Lehet, hogy birka vagyok, de tudom, hogy milyen állapotok vannak a postánál, nagyjából sejtem, mennyire dilettáns vezetéssel kell naponta megküzdeniük a postásoknak, túl is vannak terheleve és még én köcsög is elvárnám, hogy ne a járdára baszarintsa le a kétszáz forintos lapot. De én mégis szeretném, hogy próbálják normálisan végezni a munkájukat akkor is, ha nem rohanok minden panasszal a postához és elégtétel helyett sajnálatot éreznék ha fegyelmit vagy valami súlyosabb megrovást kapna az aki hibázik.

Előre is köszönöm annak a postásnak aki megérti!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atörökk 2014.03.03. 20:16:25

Ferenc Jóskát leszarták a legyek!

Manyecska 2014.03.03. 20:19:32

@jacques shiraz: hógyne, apjafia! bár mintha én mondtam volna egyszer ezt..@dr. phil. Sün‼ ツ: :DD várjá most arcpakolást tettem fel /igazit!!!:DD/ meg tusoltam. Mi van?? százados /hadmérnök/, igasságügyi szakértő. Mellesleg doktorátusa is van, magáról:D

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 20:22:16

@atörökk: Pallasz Athéné kezéből pedig megint ellopták a lándzsát

igi1 2014.03.03. 20:27:06

Má a manyecs is rólam izmozik :(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 20:28:06

@Szőkenő Szarvas:
Olyannom nekem is van, ez nem izgi!
Arcpakolásom viszont nincs.
Lesel ki az uborkaszeletek mögül?

Aureliano Buendía 2014.03.03. 20:28:15

@atörökk: mindig a magyar népet éri a csapás. Mindig.

Manyecska 2014.03.03. 20:28:45

@igi1: ez biztos??..:P áá, csak az apját szivatta skájpon..:DD főz-mos-vasal szentháromság volt itt:D de most!! lefexem:P:D

Atörökk 2014.03.03. 20:30:51

@uraaam:
Mindegy. Visszafoglaljuk!

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 20:30:54

@igi1: Még szerencse, hogy ennyi halkonzervet halmoztam fel a spájzban.

Aureliano Buendía 2014.03.03. 20:31:25

@atörökk: tudom, a nőket kéccer is!

Szorgos népünk győzni fog!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 20:31:41

Két suttyó. Az egyik csak úgy csinál. A másik meg megpóbál vicces kenni.

www.youtube.com/watch?v=jLkVHXMgX1U&t=8m10s
Mogács Dániel a Mokkában

"Mikor indul a fal?"

gabors 2014.03.03. 20:32:27

eljen putyin

!!!

karpatalja Magyar !!!!

elore !!!

Atörökk 2014.03.03. 20:33:21

@uraaam:
Előtte ungabunga!
Utána iszunk!

gabors 2014.03.03. 20:33:34

elmultak 1960 -as evek is !!1

eljen 2000+

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 20:34:53

@atörökk: mivel nem mondta hogy David Bowie-rajongó, ezért gondolom kettőt :-DDD

Manyecska 2014.03.03. 20:35:46

@gabors: nyugoggyá le, csütörtökön lesz itt a nátó-találka..@dr. phil. Sün‼ ツ: óó, csak bőrradír. Fontos találkozóm lesz. Jut eszembe te is rendelkezel NATO-iratokba betekintéssel?:D Ez gáz hogy lelőnek ha túl sokat kérdezek:D:P

Aureliano Buendía 2014.03.03. 20:38:05

@gabors: előre partizánok!

Я Венгерский партизан!

Atörökk 2014.03.03. 20:38:56

@jacques shiraz:
Setét, vagy világos kéket?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.03. 20:43:20

@atörökk: égszín

a sötétkék kifogyott, világoskék nem is volt

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 20:43:55

Mogács Dániel (ATV)
www.youtube.com/watch?v=EUjVmnxF1sg

Szegény Kálmán nem tudott rögtönözni, de nem vesztette el a jókedvét.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 20:47:06

@Szőkenő Szarvas:
Én minden iratba betekinthetek!44
A nőkébe kéccer!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 20:49:15

aki ellenzi a védművet, az a teljes sávot a sorsára hagyja, köztük azokkal a lakóházakkal, amelyeket legálisan építettek meg az 1920-as, 30-as években.

www.origo.hu/itthon/20140303-a-vizugyi-foigazgatosaghoz-fordul-a-romai-part-ugyeben-tarlos-istvan.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-2&utm_campaign=sec

Manyecska 2014.03.03. 20:50:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: na igen. ezt ismered?
www.youtube.com/watch?v=0EWbonj7f18&feature=kp
Cu/na/mi..:DD valaki írt egy sms-t a Music FM-nek hogy a szomszéd néni egész nap! operát hallgat fullon erre odament a stáb és ezt nyomatták maxon. Állítólag mindenki rázta a fejét:DDD kár hogy nem láttam. Na de léc!:D pá.

Manyecska 2014.03.03. 20:52:39

@atpijkamo: én nagyon remélem addigra télleg elköltözünk és nem kell az ablakból kiugrálnom a csónakba:DD:(( ijesztő! Folyton helikopterek köröztek itt éjjel is:(:D@dr. phil. Sün‼ ツ: ..mondjuk fenti zenét 1.18-tól két brutál hangfalból maxon, állítólag remegtek az ablakok:DD

Aureliano Buendía 2014.03.03. 20:56:50

@atörökk: és ha a sün babot eszik, akkor a sün dörög?

Manyecska 2014.03.03. 20:57:22

@atörökk: ja, ezen röhögtem én is reggel.:D meg volt még egy: Ádám szenved mert nem tud szexelni..címmel:DD

Atörökk 2014.03.03. 21:00:42

@uraaam:
Arról ne is beszéjjünk!

@atpijkamo:
Én sem lábatlankodnék a közelében.

@háromlábúbogár:
Sebaj. Leszögeszhettyük, a Sün egy állat!4!!

igi1 2014.03.03. 21:06:37

@Szőkenő Szarvas: ezzel csak az lesz ha baj h ha nem szívassa de a másik assziszi akkor lesz majd baj

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.03. 21:08:51

@atörökk:
Ez nem én vótam!44
Csak rokon.

@Szőkenő Szarvas:
Ilyen bonyolútt zenéket nem hallgatok.
Inkább illyet:
www.youtube.com/watch?v=v2AC41dglnM

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 21:10:11

Ferenc pápának sikerült véletlenül egy nagyon csúnya olasz kifejezést mondania, amikor követőihez beszélt Rómában. Az Argentínában született, spanyol nyelvű környezetben nevelkedett pápa a "caso", azaz "ügy" helyett "cazzo"-t mondott, aminek még a legszebb "fordítása" is így hangozhat: "a szarba"

hvg.hu/vilag/20140303_Video_Ferenc_papa_veletlenul_karomkodott

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 21:14:08

index.hu/kulfold/2014/03/03/80_ezer_dollarjaba_kerult/

"Apa és anya megnyerte a pert, ezért most már hivatalosan is a Guillver fizeti az európai vakációmat idén. KAPJÁK BE!"

pontosan azt az egy dolgot tette, amit szerződésben kötöttek ki, hogy nem szabad.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.03. 21:19:09

Sok átok szállott Rockefellerre és sok ezer embert tett tönkre utjában, amelyen rengeteg vagyonát megszerezte. Kiméletlen volt, erőszakos, a nálánál gyöngébbek eltiprója. Érthető hát, hogy legutóbb Klivlendben azt prédikálta, hogy a megbocsátás az emberi erények legszebbike.

„Mindnyájunknak meg kell tanulnia a megbocsátást”, mondta kenetteljesen, „de nem zugolódva kell megbocsátanunk, hanem örömmel és szivesen, hogy Isten áldása szálljon le ránk”.

Bizony, bizony, kevés embernek van nagyobb szüksége a megbocsátásra, mint éppen Rockefellernek.

index.hu/tudomany/tortenelem/anagyhaboru/2014/03/03/hogyan_lehet_meggazdagodni/

helianthus 2014.03.03. 22:13:07

Dzsekill, szabad a gazda.
Hol az új poszt?

igazságos 2014.03.03. 22:35:36

@helianthus: megerőszakolta a sün

mármint az új posztot

helianthus 2014.03.03. 22:39:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: a szisza? De hát minek neki? :O
@Nattramn: hát.
@igazságos: elaludt? Mármint az új poszt. :D

helianthus 2014.03.03. 23:01:42

@Nattramn: volt. A levelezőm megint kifújt. :O

Black Hole 2014.03.03. 23:02:45

Szerintetek hány évig lehet új poszt nélkül homározni?

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2014.03.03. 23:06:48

@Black Hole: EDÉre visszagonolva, elég sokáig :)

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 23:08:15

@helianthus: Vettem is észre, hogy kong a ládácskám, ha megütögetem göcsörtös faággal, amit nyálkás gombák közt leltem az aljnövényzetben.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 23:10:08

@Black Hole: A rothadásnak indult posztok előbb-utóbb felrobbannak, mint a partra vetett bálnák.

helianthus 2014.03.03. 23:11:20

@Nattramn: :8/ akkor JÉP.
Ma nincs erőm tovább küzdeni.

Anomalocaris (törölt) 2014.03.03. 23:16:49

@helianthus: Erőtlenül hullasz a formalinos tartályba?

Black Hole 2014.03.03. 23:28:56

@Nattramn: a bálnák sok bifiduszeszenziszt esznek? Mástól mitől robbannának fel?

Black Hole 2014.03.04. 00:03:42

@jacques shiraz: állítólag ő is Edénél nyaralt, attól gőzölt be. Először megcsinálta a Szovjetuniót, aztán feltalálta a rockandrollt. De ne vedd készpénznek, lehet nem így volt.

Kupon Károly 2014.03.04. 06:05:46

A homár téli álmot alszik? Tavasszal?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.04. 06:32:13

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/743752898991044/?type=1&theater

Amúgy ha Jackyll igazán szemét lenne, akkor 1 hét múlva hétvégére időzít pár postot :D

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 06:59:12

joreggeltet...

kv,ebredeshez...
addiktoknak dupla adag,parosan ebredoknek meg szabadon valasztott...

insider.am/wp-content/uploads/2014/02/segafredo_italian_coffee.jpg

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 07:16:30

@ColT: nyo,meg vagy (huvelyk)ujjazva...
:p

helianthus 2014.03.04. 08:24:52

@kézműves étcsokinyuszi: nocsak. ;)
Miből maradtam ki?
Tudom, mindenből. :D
Jó reggelt!

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 08:45:29

@helianthus: nem maradtal ki semmibol...
:)
ha jol olvastam itt ugy is mindenki buzi,ugyhogy egy bokdosessel tobb vagy kevesebb mar mit szamit...
:D

AtiSnatch 2014.03.04. 08:48:18

jó reggeli perverziókat! :)

helianthus 2014.03.04. 08:57:48

@kézműves étcsokinyuszi: nana! Azért a bökdösést ne értékeljük alul! :)

AtiSnatch 2014.03.04. 09:08:46

@helianthus: egy jó kis pillangókéssel már érdekes lehet! :)

helianthus 2014.03.04. 09:24:26

@AtiSnatch: pávatollal meg csikis lehet.

AtiSnatch 2014.03.04. 09:37:24

@helianthus: na pávatollam momentán nincs... :D

ki küldte ránk a munkavédelmiseket? köszönöm neki, van egy kis szabadfoglalkozás :D

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 09:38:22

@helianthus: nem szokasom alulertekelni semmit,bar most nincs kit bokdosnom sajnos...
:(
pedig igeny lenne ra...

kézműves étcsokimikulás 2014.03.04. 09:42:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: addig cukkoltal a malnapalesszel,mig beszeltem a medvevel es beneveztem egy uveg rezangyal fele malnalere...
jofele...
kosz az 5letet...

helianthus 2014.03.04. 09:43:07

@AtiSnatch: nem én voltam. Szerintem mennek maguktól is pénzgyűjtési céllal. :D
@dr. phil. Sün‼ ツ: a csokinyuszit!!444!!

helianthus 2014.03.04. 09:44:51

Na összeboronáltam őket.
Mai jócslekedet letudva.
Fűű, de nehéz volt.
:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.04. 09:48:25

@kézműves étcsokinyuszi:
Nincsenmittankesün!

@helianthus:
A csokinyuszit kéccer!44!44
A helimelit is!

Ma farsang naptya vagyon, tessék mindenkinek átöltözni maskarába!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.04. 09:50:08

lehet, hogy megdöglött a homár?
Azért illene, egy cédulát kitenni, hoyg "ennyi volt kartársak, tessék tovább haladni"

helianthus 2014.03.04. 09:59:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: most nem érek rá, megyek dolgozóba! Bökdösést kezdd a nyuszival!!!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.04. 10:00:42

Kérésed parancs:
__________________________________________________
| ennyi volt kartársak, tessék tovább haladni |
__________________________________________________

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.04. 10:36:49

@sugargiraffusplumps.:
Akkor 2080-nál lezárom a kommenteket!
____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Manyecska 2014.03.04. 10:52:33

@sugargiraffusplumps.: az átélt éjszakai élmények hatására épp most robbantottam ki hat adag kávét-szó szerint-mer a szűrőt nem tettem bele:P..pedig itt most fontos olasz vendégek gurultak be /ezek folyton gurulósbőrönndel járnak:OO:D/:) sza fojtassátok:D

Aureliano Buendía 2014.03.04. 18:57:04

Hálátlanok vagytok, van új poszt és egyből leszarjátok a postást.

gabors 2014.03.04. 19:54:10

@jacques shiraz: mivel tennek mindezt meg az 1950-es chevikkel ??? nem hiszem hogy pl a mig-ek akar lotavolba is tudnanak kerulni ...

komolytalan hasonlat
süti beállítások módosítása