Tékozló Homár

Javíthatatlan Toshiba ledtévé

2014.03.05. 12:43 | jackyll | 95 komment

László szeretné használni Toshiba ledtévéjét, de hetek óta nem jön hozzá panel a szervizbe:

Tavalyi év szeptemberének végén vásároltam egy TOSHIBA Led TV-t a budakalászi EURONICS üzletben, azonban sajnos nem minden működött rajta megfelelően, illetve mondjuk az extra funkciók egy jó része vagy egyáltalán nem, vagy mondjuk az esetek kb 20 %-ban működött. Ez okból kifolyólag először 3 napon belül vittem vissza a készüléket, egy hét után visszakaptam és mondták, hogy minden ok vele. Hazavittem, pár nap múlva összeraktam ismét a tv-t, de igazából semmi változás nem történt a tv-ben, ekkor azonban már azt mondták, hogy ők már nem tudnak a dologgal foglalkozni, csak max a garanciások.

Következőleg tehát jött a garanciás cég, időpont egyeztetés után végü eljöttek helyszínre, mire azt mondták, hogy nem tudják megjavítani helyben és beszállítják a szervizbe később. Szóval pár nap múlva ismét haza kellett mennem, elvitték a tv-t, kb egy hét múlva visszakaptam a készüléket, de sajnos a készülék továbbra sem működött jól, sőt még lassabb volt, mint korábban. Jeleztem feléjük a gondot az ünnepek után, mire újra, immáron 4. alkalommal is hazakéredzkedtem a munkahelyről, hogy ismét elvigyék a tv-t, mert továbbra sem működött rendesen.

Ez volt 2013. Január 10-e környékén. A javításra 7-10 napot mondtak, ahogy előzőleg is. Folyamatosan hívogattam a szervizt, mire sikerült elérnem őket és azt mondták, hogy már sokadjára hívták a Toshibát, de nem küldik a hiányzó panelt a készülékhez (kb 2-3 hét után jeleztem feléjük először, hogy mi a helyzet). És hogy ÉN hívjam fel őket, hátha majd nekem elmondják, hogy mikor lesz fejlemény. Több nap próbálkozás után sikerült elérnem őket és azt mondták nincs alkatrész, majd valamikor hetek múlva talán.

Sőt megadtak ők is valami kft-t, akit hívjak ha tovább vinném a panaszt. Ők felvették először a telefont, majd mikor elmondtam mi a gond azt mondták, hogy a kolléga aki ért hozzá vissza fogja hívni Önt. Hát azóta is hív, azóta pedig fel se vették a telefont. Több hete próbálkozok mind a szervizzel, mind a Toshibával, de csak újra és újra a habogás a telefon másik oldalán.

Most március 3-át írunk, circa két hónap telt el, és semmi, de semmi visszajelzés. A sokszor 10-15p-es beszélgetések összegét se tudom ki téríti, mint ahogy azt se értem, hogy ha egy tv többet van a szervizben, mint nálam, miért nem fizetik vissza az értékét.

Megmondom őszintén teljes mértékig kiábrándultam mind a Toshiba, mind a Garanciaszerviz hozzáállásán. Két hónap után is talán majd egyszer visszakapom a készülékemet, és megmondom őszintén már nem vagyok rá egyáltalán kíváncsi rá, már annyira rossz szájíze az egésznek, hogy el sem mondhatom.

Térítsék meg a káromat (és ebben a 2-3 hónapig nem is volt nálam a tv, noha fizettem érte és a telefonszámlák még benne sincsenek, illetve, hogy x alkalommal hazamentem ebédidőben), és levonva a következtetést legközelebb elgondolkozok rajta, hogy mikor veszek ismét Toshiba készüléket.

Még csak annyi, hogy email-en is kerestem több fórumon őket, de onnan is, még csak visszajelzést se kaptam.

Várom szakértő hozzászólásotokat, illetve aki tudja, hogy ilyen esetben a fogyasztóvédelem tud-e segíteni szintúgy.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.05. 12:53:32

oszt minek az a tévé? hát barátnőd nincs, vagy hogy-e?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.05. 12:57:38

Hiba.
Toshiba.
Svejci tv-t kő venni, abba több az anyag!44!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 12:59:12

2013 januárja óta molyolnak a tévével? Azóta se anyátok közt, se híradó? Ejnye.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.05. 13:00:18

@Tanácstalan: cseréld ki a blogod linkjét erre: shipengine.blog.hu/ mer ez a szar blogmotor 404-et böfög ha rákattint valaki :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:00:39

"10-15p-es beszélgetések összegét se tudom ki téríti"

Ötven forinton görcsöl. Én inkáb az időmet sajnálnám.

Manyecska 2014.03.05. 13:02:27

@atpijkamo: mér az előző posztban a szendvicsek árán rugózott a pószter.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:10:38

@Szőkenő Szarvas: Aha, az is vicces volt. Nincs az embereknek arányérzékük.

Hapott plusz két nap nyaralást szállodai szobával, de az nem elég neki.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 13:11:01

@atpijkamo: Egyrészt csak beszélgettünk a jaffaszörp mellett, meg nem interjú volt.

2014.03.05. 13:12:15

asztán kondenzátor van benne ?

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 13:13:15

@sugargiraffusplumps.: kicseréltem, bár az ön kisfröccsében lehetett a hiba. És nem is az én blogom, csak belírkálok, oda, bizony. :D

Manyecska 2014.03.05. 13:15:48

@Kulics: ..oszt a csipketerítőt hová rakja..???:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.05. 13:15:53

@Tanácstalan: az én kisfröccsöm rennbe van. ha bírod a www-t elé akkor megáll benne a tudomány.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.05. 13:17:03

Gennyesgazdag lehet ez a László, ha csak így LED tévéket vesz. LED háttérvilágítású LCD tévéje van, azaz csak lenne, hauau, ha lenne, de nincs. Nah, többször nem mondám el!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:21:18

@Tanácstalan: Attól még leírhatod, az az érdekes benne, hogy másodkézből való infó. Leírod az igaz tötrénetet, és kiemeled azokat a részeket, amit megerősített, vagy csak tőle tudod.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 13:22:18

@sugargiraffusplumps.: Egyrészt milyen arányban kevered, másrészt milyen borból? Azt akárki mondhatja, hogy rendes a kisfröccse.

Manyecska 2014.03.05. 13:24:15

@Tanácstalan: tuti kempingsajtot tesz bele..:OO

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 13:24:56

@atpijkamo: De én nem vagyok írói vénával megáldva. Az est 2009-ben történt. 2011-ben beszélgettem vele szőrmentén. A jaffa is a fejembe szállt. A lényegre emlékszem, részleteiben nem. Mondjuk az még megvan, hogy a jaffa mellé volt Jedi erő is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:26:22

Ez ilyen LCD tévé lesz valami médialejátszóval megokosítva. Én inkább butatévét vennék, és külön egy használható médiacentert. Lehet, még olcsóbban is jön ki, és külön cserélgetheti őket, nincsenek összenőve.

Azt sose értettem, mikor valaki szkenner-nyomtató kombót vesz, az egyes komponensek árának többszöröséért. Aztán egyszerre nyiffannak ki.

Atörökk 2014.03.05. 13:28:13

Nem segíthet itt már csak a piócás ember.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 13:28:43

@atpijkamo: Nekem eddig is jó volt. Illetve nem annyira. De majd letelik ez is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:28:54

@Tanácstalan: Jó, mindegy.

Az üzenetem az, hogy az olvasó számára a konkrétunok az érdekesek, az általános "nem igaz a történet" nem. Tudom, tettél egy linket a konkrétunokhoz, de az nem ugyanaz.

Az írói vénád okés, nem kell miatta szégyenkezned. Csak legyél kissé összeszedettebb!

AtiSnatch 2014.03.05. 13:29:36

valami biztos toshibás benne...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:30:34

@atörökk: :))

Pl. eltáncolhattya élőben a pijócás táncot, ha véletlenül pont az menne az M1-en.

Atörökk 2014.03.05. 13:31:40

@atpijkamo:
A képernyőre kell tenni a pijócát!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:33:54

@atörökk: :)) Nem. Nekem a tarkómra. Különben agyfaszt kapok a jóbarátokközttől.

Az már volt, hogy beég az RTL logó a képernyő sarkába?

Okos tévé buta embereknek.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:35:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: Sün 4 prezident!

Mostantól felmentést kapsz, ezután a tarajossült rendeljük a gezciknek szaráshoz.

Atörökk 2014.03.05. 13:36:02

@atpijkamo:
Nemnem, oda vereshagymát kell szorítani!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 13:36:48

@atpijkamo: mert lathatoan kibaszott elfoglalt vagy

Manyecska 2014.03.05. 13:39:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezért fejlövés jár.:DD Századosi, ja. Hiába is tizezredelsz.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 13:40:42

@atpijkamo: Egyszer,ha sok időm lesz leírom majd. De az eltelt idő miatt már inkább lesz az én általam összerakott kép, mint a szikár tények. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:41:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: :)) Nemtom. Sznaccs kolléga kicsit viccesebb, Sün kolléga szarkasztikusabb.

A férfiak váltójában Sznaccs-Sün-Török-Uram holtversenyben vezetnek, mögöttük kissé lemaradva Malac és Cicmen, a sok igazolatlan hiányzás miatt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 13:41:25

na mondjuk - fejlettebb orszagokban - ez ugy megy hogy aznap, masnap 2 het mulva 1 honap mulva visszaviszem, akkor nem ulnek rajta eleve egy hetig hanem elbol kicserelik masikra vagy visszaadjak az arat

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:43:02

@atörökk: :)) Kellett neked a Növényt emlegetned, mos assziszi szóltam hozzá.

@Tanácstalan: Okés. Ideszólhasz akkor a homárra.

Atörökk 2014.03.05. 13:43:03

@Tanácstalan:
Lottó ötösöm jönne így :D

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.05. 13:47:27

@atpijkamo: nem azért mondom de cicmen sztem így is toronymagasan vezet

bocs a többiektől

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 13:48:22

@atpijkamo: Csak nehogy a hálivúdi tekkesek megkeressenek miatta. :D

Manyecska 2014.03.05. 13:48:25

@hagyma: AZ AZ IGAZSÁG :D hogy mink pont így jártunk egy monitorral /hasonlóképp/, kétszer is visszavittük mert szartse csináltak vele /nem Toshiba volt hanem passz/,..addig másikat vettünk, sza úgy látszik kulturhánkhoz hozzátartoznak ezek a visszásságok..

Atörökk 2014.03.05. 13:50:19

@Tanácstalan: Még várom. Először is kéne hozzá vennem egy lotyót, izé, lottót :D

Manyecska 2014.03.05. 13:50:46

@hagyma: telefon, benzinkőcség kiahalálfa@szára kétszer..,stb.mondjuk jó tizenéve de szerintem nem sokat változott a heJzet..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 13:51:13

@atpijkamo: noveny kis betu@Tanácstalan: reggelizni a homar elott szoktam, he nem epitem a kapitalizmust
ma csak tejfol, kenyer, paprikas szalami
zold hagyma / offos vagyok ma lehet/ retek, zoldpaprika
neki is latok
on
tenyleg hihetetlen mit meg nem engednek magyuknak az uzletek
3 napon belul visszaviszi es nem cserelik ki azon nyomban?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 13:54:32

@Szőkenő Szarvas: nezd, ha valamit hazaviszek es nem jo, de akarcsak nem olyan amilyennek gondoltam
visszaviszem es visszaadjak az arat
legtobb helyen 1 honapig, van ahol 3
2 eve kb vettem tv-t es a Samsung mellett dontottem
hazahoztam, neztuk vagy 2 hetig es valahogy nem jott be
sem a szinek sem az egesz
visszavittem es kicsereltem Sonyra
5 perc volt
a sony tv-ben jo
/Mary akarta a a Samsungot es hallgattam ra, de Kentucky nore nem szabad, kulonosem muszaki dolgokban/

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 13:56:19

@atörökk: Hát az jelentősen javítaná az esélyeidet. Nekem is mondták már, hogy anélkül nem megy. De én kivárásra játszom.

Aureliano Buendía 2014.03.05. 13:56:51

Hamvazószerda van, böjtölhetek és tartsatok bűnbánat!:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 13:57:02

@jacques shiraz: A régi pontok elévülnek. Kemény vagyok, mint az asztal széle.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 13:58:13

@atpijkamo: a homar neked a stand up show:)))
ez mindent elmond:)
muhhahaha

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 13:59:23

@atpijkamo: mint a furdokad szele
ne a hahotabol idezz!444!

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 14:02:22

@hagyma: Csináltam tejbegríz- szerűséget. Azért szerűség, mert soha nem sikerül. Ez is, híg mint a .... szóval olyan. De jön a fedélzetmester, aztán meg az összes fülöp ott sertepertélt. Este 9-kor még harapnak valamit, lefekvés előtt (itt már este van). Ma ippeg a tejbegrízt. Kimerem a porciókat nekik is, elmotyogatok, ne a szakácsnak kelljen, megyek, hát látom, bőszen locsolják a kecsöpöt rá, meg fokhagymás chilipaprikát mellé. Ovazze. :D És volt már ilyen a világtörténelemben. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.05. 14:03:05

@hagyma: Sztendápnak jobb, mint önigazolásnak, hogy talán mégsem cseszted el a szaros éltetedet. De humor hiányában, ezt te úgyse értheted.

AtiSnatch 2014.03.05. 14:06:41

@hagyma: ez tényleg olyan, mint a sztendáp, ide is be esik néha egy két mogács, bruti stb. féle humortalan egyén. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 14:09:37

@AtiSnatch: ez igaz
sok mindent mondtak mar ram, de humortalannak meg nem neveztek:)
de hat itt a klikk eldontotte, hogy nincs humorom van
onigazolok
szaros az eletem
Mary tart el
20 dollart kuldok evente anyamnak

en meg vigyorgok mint a tejbetok:)
mert pont Ok onigazolnak, hogy nekik milyen fasza:)

Aureliano Buendía 2014.03.05. 14:10:30

Nézd a jó oldalát: van időd könyvet olvasni, családdal beszélgetni, dugni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 14:10:51

amugy a poszt egy toshiba tv-t vasarlo szopatasarol szol
csaxoltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 14:12:08

@uraaam: en ezt a harmat siman tudom tv nezes kozben is
mondjuk csaladdal beszelgetni ,... az a nejemre korlatozodik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.05. 14:13:12

ha van itt labdarugoszakember, az szoljon, megverjuk-e a finneket?
mennyit tegyek ra?
es van stream?

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.05. 14:13:14

@hagyma: "humortalannak meg nem neveztek"

biztos nem akartak ráadásként még beléd is rúgni

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.03.05. 14:39:48

@hagyma: Annyira nem volt szar.

Pontosítanék: még 20 dodót sem küldesz. Erre ügyeljél. :)

Iksz lesz, falábú fiaink otthon tartanak egy pontot - ez szigorúan magánvélemény.

2014.03.05. 14:48:10

@Szőkenő Szarvas: jaja meg a szegény macska is eltörik amikor ezekre a szar lapos tévékre akar feküdni.

AtiSnatch 2014.03.05. 14:48:37

@hagyma: ne felejtsd, nem mindegy, hogy rajtad, vagy veled :)

Zirowe 2014.03.05. 17:39:15

Mondjuk aki a 3 napon belül előjövő hibánál hagyja magát leszerelni, az meg is érdemli, tuti itt is okosabb a tv, mint a tulaj.

Kenderice 2014.03.05. 17:42:03

"Várom szakértő hozzászólásotokat, illetve aki tudja, hogy ilyen esetben a fogyasztóvédelem tud-e segíteni szintúgy."
1. Szervizzel nem beszélgetünk, az eladó üzlettel állsz jogviszonyban, intézzék ők.
2. Három napon belüli meghibásodás esetén cserélniük KÖTELEZŐ, nem javíthatnak.
3. Többszöri sikertelen vagy túl hosszúra nyúlt javítás (általában 30 napnál több) esetében elállhatsz a szerződéstől és visszakérheted a vételárat. Ez ügyben szintén az eladót kell megkeresni. Ha púposkodnak, ott a vásárlók könyve (panaszkönyv) amiben rögzítheted az elállás tényét. Harminc napjuk van a pénz visszafizetésére.
Ha nem fizetnek akkor békéltető testület és/vagy fizetési meghagyás a cég ellen.
A végén polgári per, ha hamarabb nem fizetnek.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.05. 20:52:25

Budi or not budi!
Csikkar a hamvasztó szerdai csülkös-pacal!

Black Hole 2014.03.06. 01:54:53

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: mert nem tettél bele babot. Meg aztán pár köröm sem árt bele. Legközelebb próbáld ki. Mikor már majdnem kész, akkor mehet bele egy kis velő. Így tudja kifejteni a béltisztító hatását.

Black Hole 2014.03.06. 01:57:15

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: húha, kifelejtettem, hogy nem árt főzni bele néhány szem cseresznyepaprikát. Úgy viszont már nem csak béltisztító, hanem méregtelenítő is.

Krisz101 2014.03.06. 09:32:40

Kedves elsőzők és hasonló idióta barmok... Miért nem húztok el innen a jó édes anyátokba, vagy akár oda vissza? Nem vhettétek volna észre, ez egy fogyvéd blog. Miért nem csináltok magatoknak egy idióták blogjat, ahol irkalhatjatok egymásnak a cseppet sem vicces baromságaitokat, és egymásra is verhetitek, mert elhiszitek, hogy a kutyát nem érdekel?? Nem szégyellitek a pofatokat, hogy az op normális leirja a problémáját, erre itt szétoffoljátok a témát :-///? komolyan, hány évesek vagytok bazmeg? :-// szánalom... Tisztelet annak az 1-2 kivételnek, aki értelmesen hozzászólt. Pár éve itt jó sztorikat lehetett olvasni, most meg pár törzsidióta párbeszéde, akik viccesnek gondolják magukat :-/ de kurvára nem azok :-/

Scipovicsné 2014.03.06. 10:13:26

Hasonlóan jártam én is a DigitalPlaza nevű céggel. Négy hónap javítás után visszaküldték ugyanúgy a TV-t, ahogy elvitték (hibásan). Fogyasztó védelmet felhívva azt mondták nem tudok mit tenni. Tértivevényes levélben kértem a pénzt vissza - leszarják.
Ötlet?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.06. 10:32:05

@kismaci74: "Ötlet?"

Szerzel egy ügyvédet. megbeszélitek, hogy csak annyi pénzt kap, amennyit a bíró neki megítél, azt a vesztes fél fizeti nei. Ha így nem vállalja, keresel másikat.

M.o.-on a vesztes fél fizeti a ügyvédeket. Nem lehet akármennyit kérni, de tisztes díjazásra rábólint a bíró. Volt egy csúnya perem nagy multi ellen, én még százezret ráfizettem az ügyvédnek, de minden forintja megérte, hogy győztem. A nagyobbik részt ígyis a multi fizette neki. Meg a saját puccos ügyvédjét is a százötven eurós órabérével. Szarjanak sünt!

Scipovicsné 2014.03.06. 10:38:03

@atpijkamo: Most komolyan: szerezzek ügyvédet és pereskedjek. Az min. két év. És ha addig valami csoda folytán megcsinálják, pofán röhögnek, hogy "Dehát mi megjavítottuk!"
A gumi jogszabály a szar, azt csinálnak, amit akarnak.
Lehet, hogy megírom az egész sztorit a Homárra, sokszor beleírva, hogy Digitalpalaza, Digitalpalaza, Digitalpalaza (segítem a Google munkáját).

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.06. 10:46:30

@kismaci74: Most futni hagyod őket? Ha komolyan gondolod, hogy igazad van, akkor perelj. Előtte még érdemes elmenni a békéltető testülethez, ezt kihagytam. Miért? Egyrészt ingyen van, másrászt a perben a bíró örül, ha már más eldöntötte az ügyet, azon nem szeret változtatni. Figyeld meg, a Digitalplaza hamar észhez fog térni, ők se ellenségük a saját pénzüknek.

Digitalplaza köcsög Digitalplaza. :))

Valójában nem tudom, hogy csöcsögök-e, de készséggel elhiszem neked. Digitalplaza.

Scipovicsné 2014.03.06. 10:52:13

@atpijkamo: Köszi az együttérzést. Még a békéltető testületet mindenképp meglépem, hátha elég lesz az is. Digitalplaza.

Aureliano Buendía 2014.03.06. 16:56:13

@Krisz101: világosan le lett írva, hogy nemelső. Mit nem értesz ezen? Ne irigykedj, írj normális posztot.

MCTY 2014.03.07. 07:52:48

@Krisz101: Ebben egyetértek tényleg rengeteg retardált agybeteg magát viccesnek gondoló beteg ember van itt! Takrodjatok el a kurva édes anyátokba valami chat blogra és ott rinyázzatok meg irkáljatok sok faszságot!!! Beteg idióta barom banda!!!!! Ez a sok fasszopó aki mindig irogat rendszeresen baromságokat meg elsözik és azt hiszi hogy ez igy vicces!!! Pattanásos kiskamaszok akik itt élik ki magukat és döbbenet mennyire humortalanok!!! Miért nem segitetek az embereknek akik irnak, nem azért lenne az oldal??? Offolós gecik tényleg huzzatok abba a bárcás mitringes picsáju, döglötthalszagu csöves kurva anyátokba!!!!

dailyvicodin 2014.03.07. 10:22:06

ennek még a nevében is bennevan hogy hiba.

Aureliano Buendía 2014.03.07. 15:54:47

@MCTY: mélyenszántó soraid alapján te is csak egy offos geci vagy:)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.03.07. 18:16:34

@Kenderice: Köszi a kiváló hasznos ON-t.
Én nem írtam volna meg _ennek_. Arra nem volt képes, hogy a rohadt garancialevélen lévő törvényhivatkozást megkukkantsa, telefonálgat meg regényt ír helyette.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.06. 13:24:55

@ahanem01: Ki az a debil, aki mobilon hívja az ügyfélszolgálatot???

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.06. 13:26:10

@ahanem01: Egyébként ha van netje a mobilon, akkor VOIP-pal fillérekért telefonálhat, vagy ingyen.
süti beállítások módosítása