Tékozló Homár

A Wizzair önkényesen dönt az útlevél érvényességéről

2014.03.14. 09:28 | jackyll | 162 komment

Judit elképesztő története szerint a Wizzair úgy döntött, hogy a lejárat előtt fél évvel ők már érvénytelennek minősítik az utasok útlevelét, úgyhogy nem is hagyták felszállni:

Rendkívül megalázó és igen költséges élményben volt részem. Izraelbe szerettem volna utazni tíz napra, a visszajegyem március elsejére szól. Mindkét jegyet kb. két hete vettem a Wizzairnél, az online becsekkolást választottam, ahol meg kell adni az útlevelem lejáratát is, ami június 16. Innentől kezdve szinte naponta kaptam különböző "emlékeztetőket" a légitársaságtól, amiben kocsit, nagyobb 'legroomot', szállodát, taxit stb-t ajánlgattak, arról az egyről azonban elfelejtettek értesíteni, hogy ha az útlevelemnek fél évig érvényesnek kell lennie, különben nem hagyhatom el hazánkat.

Igen, valóban utána nézhettem volna ennek az információnak magam is, meg az apróbetűnek is, hogy az útiokmány a kedves utas felelőssége, akinek a kényelme a legfontosabb a Wizzairnek, de mivel a becsekkolásnál elfogadták, eszembe sem jutott. Az egyébként tényleg segítőkész reptéri alkalmazott, aki kivezetett a sorból és kiterelt a reptérről, mint potenciális öngyilkos merénylőt, azt mondta ez naponta 4-5ször fordul elő és forduljak a fogyasztóvédelemhez, amit meg is teszek.

A reptéri Wizzair irodánál ülő nyegle fiúcskától azt a felvilágosítást kaptam, hogy holnapra potom 30 ezer forintért át tudják tenni a foglalásomat, különben ennyi, csókolom. A leggyorsabb útlevél, 40 ezer forint plusz költségért, ami széntén agyrém, feltételezem aranyból készül, holnap legkorábban délután kettőre lesz kész a Visegrádi utcában, de maximum teleportálással tudtam volna elérni a négykor induló gépet, mert nem akartam kockáztatni, hogy mondjuk dugó van a Ferihegyi úton vagy mégsem tudom átvenni az útlevelet pontban 14 oo-kor. Elvileg péntek reggel ismét megkísérlem elhagyni az országot, és nagyon drukkolok, hogy a Wizzair is minél előbb a Ryanair sorsára jusson. Plusz nem értem, miért van az útlevelen lejárati dátum, ha az fél évvel előtte már nem érvényes.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Biyadhoo 2014.03.14. 13:57:17

Vannak még ostobák. HA Izraelben szigorúan veszik, akkor nem engednek be az országba, és a fuvarozó költségére küldenek vissza. Ez ezer éve így van, tehát teljesen jogos, hogy nem engedett felszállni a wizz a gépre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 13:59:38

amugy szerintem ez amerikara is ervenyes
mar a fel ev, nehogy barki itt ragadjon
nekem elorelatoan volt is meg vagy 9 evig ervenyes
mar lejart:)
de van masik!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 14:28:59

@hagyma: gratulálok, te vagy a sokadik aki ezt beírta, jutalmad egy virtuális vállonveregetés

Atörökk 2014.03.14. 14:31:56

@Kulics:
Magára valamit adó férfi régem sem a Neckermannal utazott!

Yumurdzsak 2014.03.14. 14:41:00

@kakukk11: tudom,h a wizzair nem fogyasztóbarát, de basic programozási képességgel lehetne írni erre egy parancssort kb. 3 perc alatt.

if passp_valid<6 months display "error!!!"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.14. 14:44:51

@jacques shiraz: 3 uj poszt eseten, igy reggel, a tokom olvassa el az osszes hozzaszolast
a poszt is eleg volt, meg a barom cim

meg valami?

anarch 2014.03.14. 15:04:49

Mondjuk ez special nem a Wizzair, hanem Izrael követelménye.

Forrás: AMADEUS
www.staralliance.com/en/services/visa-and-health/

Israel (IL)

Passport required.
- Passport and/or passport replacing documents must be valid for at least 6 months beyond the period of intended stay.

Visa required, except for A max. stay of 3 months:
- for nationals of Hungary;
...
Vaccinations not required.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.14. 15:05:23

@hagyma: azért ha a legelsőt megnézted volna, már nem fáradtál volna a pötyögéssel hiába

a még valamihez: a tegnapi posztban kommentáltam a sakkot :-D

Jessybátsi 2014.03.14. 15:25:10

@atpijkamo:
Kiirtottuk volna? Én ugyan nem! Sőt! A felmenőim sem! Úgyhogy legyél olyan jó, és ne "népirtózzál" itt. Eszem megáll....
Posztoló meg hülye. Mehet panaszkodni, ha már nem nézett utána, hogy egy adott országba mik a beutazás feltételei.

Ádám 2014.03.14. 15:48:20

A zsidók nem kukoricáznak, HA NEM KÓSER, akkor repül! ill. NEM repül......

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 15:51:48

@Jessybátsi: "Én ugyan nem! Sőt! A felmenőim sem!"

Jó, akinek nem inge, ne vegye magára. Én a magyarokról beszéltem.

Ha március tizenötödikét magunknak érezzük, a honfoglalást, Mátyás királyt, akkor a holokausztot is vállalni kell, nem lehet kimazsolázni az élvezetes részeket az örökségből. Az, hogy a németek csinálták, mi csak kelletlenül asszisztáltunk, az durva történelemhamisítás, a gyávák eszköze.

A lényeg, hogy lehet békénhagyni a zsidókat, tótokat, meg minden nációt. Aki magyarnak vallja, érzi magát, az magyar, a génektől függetlenül. Ezt a szabadságharc mártírjai is gyönyörűen megmutatták. Minden tiszteletem az övék.

Jessybátsi 2014.03.14. 15:59:40

@atpijkamo:
Csak az a baj, hogy rohadtul unalmas ez. Magaménak érzem-e március 15-ét? Nem, hiszen nem voltam ott. Minden tiszteletem azoké az embereké, akik vállalták a halált is fiaik szabadságáért, ugyanakkor nem az én érdemem, és nem is kérek érte dicséretet. Ugyanezen oknál fogva bűnösnek sem érzem magam a történelmi tragédiák miatt, mivel ott sem vállaltam semmilyen szerepet -feltételezem nem vagyok egyedül-, és jó lenne, ha ezt tiszteletben is tartanák, mert ilyen hozzáállással bármelyik nemzetet lehetne mocskolni az egykori/aktuális vezetésük által elkövetett embertelenségek miatt.
</OFF>

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.14. 16:12:48

@Jessybátsi: Semmi probléma, kiiratkozhatsz a nemzetből.

A németek oldották meg ezt jól, vállalták a nácizmus bűneit, elszámoltak és leszámoltak vele. Nem próbálnak hetven évvel utána is hamis mentségeket kreálni.

Mi meg német megszállási alibi emlékművet építünk a Szabadság téren, hátha valakit be lehet csapni vele.

Én büszke vagyok az elődeinkre, szerintem ez az egészséges hozzáállás.

Aureliano Buendía 2014.03.14. 16:31:42

Judit, jobb lett volna, ha Tel-Avivban fordítanának vissza a reptéren? Akkor kit szidnál? Meg az mennyire lenne PC?

Ádám 2014.03.14. 16:34:27

@uraaam: Istent?! de melyiket? :)

Répázó 2014.03.14. 16:48:59

Hát aki Izraelbe akar utazni, az meg is érdemli. HÁHÁHÁÁÁ!

Ádám 2014.03.14. 16:50:58

@Dávid András: DÁVID! te ne szólj egy szót se! :)))

Répázó 2014.03.14. 16:56:02

@Ádám: Te vagy az ezredik ökör, aki azt hiszi, hogy a vezetéknevem a zsidó származásomnak köszönhetem. Ha mindenki annyira lenne zsidó mint én és a családom, nem lennének a földön bibsik. Szóval mindenki nyugodjon le a picsába! :-D

Répázó 2014.03.14. 16:59:27

@Ádám: Kovács Béla meg edényeket és fegyvereket gyárt. Gondolom!

Ádám 2014.03.14. 16:59:39

@Dávid András: nagyon feszültnek tűnsz!

"Szóval mindenki nyugodjon le a picsába!" , ez főleg rád vonatkozik, dávid :)))

Aureliano Buendía 2014.03.14. 17:02:40

@Ádám: vagy a Júdea Népi Frontot:)

szelidorzo 2014.03.14. 17:41:54

Idióta panaszkodó.

Talán ha utazni akar, nézze meg a fogadó ország beutazási feltételeit!
Örüljön, hogy itt nem engedték fel a gépre és nem Izraelben lökték be a tranzit váróba, hogy onnan sehova, csak vissza.

A barom nem tudja mit csinál, mi a szabály, mert nem néz utána, és még hisztizik is.

SÜNT neki!

Répázó 2014.03.14. 18:03:35

@Ádám: Ezek szerint nem ismered azt a képet, ami a napiszaron szokott megjelenni. www.napiszar.hu/Thumbnails/17651.w-800.h0.q100.jpg

Feszült nem vagyok, nem idegesít, ha lezsidóznak a nevem miatt. Ha lenáciznak, annál inkább.

program készítő 2014.03.14. 18:26:58

Nincs ezzel a kérdéssel gond,gondolj a személyi igazolványodra 1500 ft vagy 3000 ft,aztán ott van a jogosítvány első oldala,meddig érvényes.Van aki elő sem veszi.

Black Hole 2014.03.14. 21:14:12

@Dávid András: és akkor Lakatos Odüsszeusz lakatokat gyárt, vagy csavarog? :-) :-)

Zirowe 2014.03.15. 01:59:50

@atpijkamo: maradtak azért.
Kapcsold be a tv-t, ha amerikai műsor megy, 75% esélyed van arra, hogy zsidó ember büszkélkedjen a vonásaival/szokásaival.
Most ez a menő, szomorú.

Gera 2014.03.15. 09:52:36

Felesleges Izraelt ekézni emiatt, jó pár ország van, ami előírja a fél évet, de 3 hónapot szinte biztosan, pl a schengeni övezetbe (tehát pl hozzánk...) sem lehet belépni az itt tartózkodás hossza plusz 3 hónapnál hamarabb lejáró útlevéllel, de az USA-ba se.

gzeevi 2014.03.15. 19:29:25

Judit, sajnálatos, ami történt - én nem téged okollak, nem is az izraeli hatóságokat - ugyanis a világ legtöbb államában megvan ez a 6 hónapos feltételi hülyeség! Pár éve kezdték valahol, és gyorsan elterjedt az egész világon. (Nem tudom, hogy áll ehhez az EU. Én az USÁ-ba készülök, elolvastam a feltételeket - ott is ott van). A Wizzairnak lenne kötelessége erre előre figyelmeztetni, ill. a programot igen egyszerűen úgy alakítani, hogy a becsekkolást már eleve ne fogadja el, és figyelmeztessen. De nekik a legfőbb a visszavonhatatlan bevétel, a többi lényegtelen.
A jövőben, akárhova utazol, gondoskodj a min. 6 hónapról!
A sok rosszindulatú, hülye megjegyzásre meg .... köpj egyet!

gzeevi 2014.03.16. 09:26:27

@hazank fia: szia, biztosan igazad van, de én nem magyar állampolgárként, nem is EU-sként utaznék oda. Az én számomra további vegzálások vannak érvényben, pl. hajnali sorbaállás a konzulátus előtt, a 180-ik sorszám végigállása után rövid beszélgetés angolul a konzullal, miközben ő pofavizit közben mérlegeli, hogy megadja-e vagy sem. Így megy ez a "szövetséges" Tel Aviv polgárai számára...

Fée verte · www.malacful.blog.hu 2014.03.16. 18:46:36

@atpijkamo: hááát. a posztoló éppen a fogyvbédnél készül felnyomni kedvenc államodat...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.17. 09:59:13

@gzeevi: Én is telavivinek maszkíroznám magam, ha terrorista lennék és az USA-ban szeretnék gyilkolászni. Sokkal könnyebb és olcsóbb lenne, mint svédnek vagy japánnak...

gzeevi 2014.03.17. 10:33:27

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ez csak neked tűnik így, logikus is lenne - de nem az. Egy svéd sokkal könnyebben és olcsóbban jut be az USA-ba, mint egy TA-i, mint ezt már fenn leírtam. Még akkor is, ha 70-en felüli nyögdíjas vagyok, és csak rám kell nézni - szőke, zöldszemű, nem-tipikus merénylő...
Na, de mindegy, elmegyek Mikronéziába, ott szívesebben fogadnak.
@hazánk fia: lehet, hogy elvileg nem kell, de gyakorlatilag benne van a hosszú helyi szabályzatban, amit végigolvastam. Az is beírandó, hogy milyen géppel érkezem, és hogy az a reptársaság elfogadott-e általuk, hl fogok lakni, és hogy be kell mutatnom az oda-vissza repjegyet, és hogy a jegy és a vízum ellenére is a reptéri hivatalnoknak jogában áll kártérítés nélkül visszaküldeni. Mindegy, Mikronézia még vár!

xJelena 2014.03.17. 10:35:54

Hülye a posztoló. Rendszeresen utazom Wizzairrel, mindig nagyon kedvesek és előzékenyek.
Lehet, hogy nem a víz hülye, ha a hal nem tud úszni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.03.17. 11:48:23

@gzeevi: ... mintha Carlos (a Sakál) is szőke hajú és zöld szemű lett volna (legalábbis alkalmanként, amióta a hajfestéket és a színes kontaktlencsét feltalálták, semmi nehézség sincs ezekkel)...

Krisz101 2014.03.19. 03:59:22

Izraelbe utazni :-/ ?? Én dupla büntetést fizettetnék veled, és 3 évre bevonnám az útleveled. Náci országba nem utazunk :-/

ahanem01 2014.05.13. 13:09:23

Minek mész oda, lassan itt van az összes...

2014.07.17. 11:55:15

@gzeevi: ugyanebben a juditos cipőben járok (dettó Tel-Aviv egyébiránt), úgy keveredtem el ide. azt kell mondjam, az egyetlen normális hozzászólást tőled olvastam. ami miatt nár csak sportból is nekimentem a Wizzairnek, az az, hogy nem ugyanaz a szolgáltatás minősége a telefonos meg az online check innél, holott annak kellene lennie. ui. a telefonos csajszi simán szól, hogy nem jó az útlevél. a gép meg nem, és tényleg csak beállítás kérdése az egész. meg aztán minek beírni akkor a lejárati dátumot?

gzeevi 2014.07.17. 12:42:12

@Krisz101: minek is? Sokkal egyszerűbb neked a saját országodat nácivá alakítani, és akkor fel sem kell kelned a székből, onnan ülve tunyán szajkózhatod a gyűlölet jelszavait. Hajrá!

gzeevi 2014.07.17. 12:45:25

@ahanem01: Remélem, a "hozzászólásodat" olvasva mindegyik köp egyet, és ott hagy téged és a hasonszőrűeket a p..ba. Egy szép reggel arra ébredsz, hogy nincs egy sem, sem a termékeik, amiket kigondoltak, megcsináltak, megírtak és megépítettek az elmúlt 200 évben - mind eltűnik. De szép is lenne!

Krisz101 2014.07.17. 13:43:33

@gzeevi: te nézel/olvasol híreket, hogy pont most épp mit művelnek, agyatlan? Baromi ízléstelen és rosszul időzített a hozzászólásod, amikor az egész világ fel van háborodva izrael terrorcselekményein, politikáján! Knock on the roof bombing megvan? Egy erőszakos, terrorista ország, ami magasról szarik az emberi jogokra, nemzetközi jogra, civilekre, és a legmagasabb állami szinten támogatja a militáns rasszizmust, kirekesztést! Ha csendben maradtál volna okosabb maradtál vna... :-/

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 14:14:25

@Krisz101: "@gzeevi: te nézel/olvasol híreket, hogy pont most épp mit művelnek"

Én olvasok híreket. Azt látom, hogy Izrael igyekszik megvédeni magát a terroristákkal szemben. Mint ahogy pár háborúban megvédte magát az arab túlerővel szemben. Én tisztelem őket ezért, főleg annak fényében, hogy hetven éve birkaként vonultak a vágóhídra.

A "Knock on the roof bombing" pedig ötletes, humánus megoldás a civilek védelmében, akiket a terroristák élő pajzsként használnak.

De ezeket nem itt kéne megbeszélni szerintem.

Krisz101 2014.07.17. 14:33:30

@atpijkamo: köszönöm, szépen bemutatkoztál, agymosott birka :-/ nem ezekről a cenzúrázott hírekről beszéltem. Ha tájékozódnál, tudnád hogy ez egy tipikus zsidó, cinikus jogi ugyeskedés, mert a figyelmeztetes után izraeli jog szerint harcoló félnek tekinthető BÁRKI!!! aki nem jött ki az épületből, még a 80 éves faterod is aki tolókocsis, vagy nincs lába :-/ de te persze bevetted a maszlagot a humánus figyelmeztetésről :-D meg érj ki te 1 perc alatt b+!! Amikor egy élet munkája van ott.

"védi magát " : ja, m1 tankokkal gyerekek ellen :-/ be kéne tartani a nemzetközi jogot és az ENSZ határozatokat, és máris nincs se terrorizmus, se élő pajzs - ilyen egyszerű b+

Ja.... És még te szólsz be??? o_O hogy mit ne kéne itt?? Te, aki az idióta haverjaiddal széttrollkodtátok ezt az oldalt? És a ti baromságaitokat kell olvasni értelmes fogyvéd, jogi hsz-ek helyett? Hogy hogy főzitek a pörköltet?? Hát húzzál a p... Ba, Eszem faszom megáll rajtad b+

gzeevi 2014.07.17. 16:01:55

@Krisz101: Nem, Krisztofer, én nem olvasok híreket, hanem szépen levonulok a betonszobámba, amikor a terroristák rám küldik a rakétikat. Agyatlannak sem hiszem magam, mert közvetett részem van a vaskupolának becézett kapedli megalkotásában, ami nem csak engem véd, hanem a szembenálló elállatiasodott fanatikusokat és családjaikat is, mert ha egyetlenegy rakéta becsapódott volna Tel Avivban, ezer ártatlan civil halálát okozva, akkor kényszerültünk volna pár perc alatt szőnyegbombázással eltörölni a földbe rejtett kilövőhelyeket és a felettük magasodó mecsetet, iskolát, kórházat. Így a kb 1000 rakéta csak 2 halált okozott, és pár tucat sebesülést, a mi 1400 bombázásunk pedig 200 halottat és 800 sebesültet. A mai 10 órától 15 óráig terjedő tűzszünet alatt élelmiszert, gyógyszeret kaptak, - és átrendezték soraikat. 14.59-kor lőttek újra, azóta 12 rakéta hullott ránk.
Halvány fogalmad sincs, miről beszélsz, sem a történelemről, sem az itteni társadalomról, csak a gyűlöletedet hinted szét az erre vevőknek. Kívánom, hogy ülj itt melletem, míg írok - az alatt 4 rakétát lőttek ki. Pedig még munkám is van: este arab kollégáimmal, (akik szintén fizikusok) találkozom, megbeszéljük, mit lehetne tenni a béke érdekében. Remélem, eljutok a találkára, és nem üt belém egy rakéta vagy egy repesz útközben.
Ja, és légyszi, ne használd ennek a szar országnak a termékeit (szívér-sztent, win XP, memóriakártya, stb) - legalább légy gerinces, ha már erkölcsi érzéked nincs! (ja, most még 2 raksi...)

gzeevi 2014.07.17. 16:17:42

Ja, és ne papold, hogy csak vissza kéne menni a 67-es vonalakra (azok nem határok, csak tűzszüneti vonalak, amelyek 19 éven át álltak, és 47 éve nem), mert 9 évvel ezelőtt erővel kiürítettük a Gázai sáv zsidó falvait, lakosait, akik 30 éve ott éltek, munkát és keresetet adtak a helyi lakosoknak, az utolsó miliméterig visszavonultunk a megszabott "határra" (egyetlen megszálló katona sincs Gázában!) - mire azonnal elkezdődött onnan a lövöldözés. Két évig lőttek onnan rakétákat, gránátokat, amíg zárlat alá vettük a sávot, de a "zárlat" alatt is mi adjuk a vizet, villanyt, élelmiszert, gyógyszert.
Szóval, a kísérlet megbukott. Tanácsokat pedig nem kérünk az elveszteni óhajtóktól.
Több szavam itt nincs, hová jutottunk a wisszértől...?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.18. 16:43:53

@Krisz101: Miközben Európában természetesnek tartjuk, hogy egy elvarázsolt kisebbség büszkén menetelhet, hogy nyilvánosan ünnepelje sajátos szubkultúráját (a budapesti Békemenetre gondolok), természetesnek tartjuk, hogy Tel-Aviv a melegek paradicsoma, senki nem meri megkérdezni, miért nincs pl. meleg büszkeség menete Ciszjordániában? Gázában? Ja, hogy ott helyben meglincselnék őket? Az más. Így van ez egy rakat más szabadságjoggal is, de ez senkit nem érdekel. Ja, hogy Izrael jogállam, ahol szabad a sajtó, ahol a független bíróság elítéli a korrupt politikusokat, ahol működik a hatalmi ágak szétválasztása? Ahol az arab nemzetiségű polgároknak az arab világban szinte ismeretlen jogai vannak? Ez lényegtelen. Egyedül az esti híradó képsorai számítanak.

Egyedül az számít, hogy ha háború van, akkor ne legyen több halott palesztin gyerek, mint halott zsidó gyerek, mert akkor az nincs arányban. Az akkor erőfölénnyel való visszaélés. És akkor egyre fokozódik "az erőszak spirálja", és akkor szépen lényegtelenné válik, ki a tettes és ki az áldozat, ki szólít fel egy egész nép elleni dzsihádra, és ki védekezik kétségbeesetten, a civileket (sikertelenül) kerülendő, előre odatelefonálva, hogy menjetek onnan, mert iskola vagytok, de nem ti vagytok a célpont, hanem alattatok a Hamász húsz rakétája. Miközben a fő-hamászos izraeli kórházban ápoltatja beteg édesanyját.

Véletlenül se essék félreértés: természetesen minden halott gyerek fáj. A gyász mellett azonban lássuk meg azt is, ki felel valójában ezért a gyászért, ki rejti iskolák, kórházak alá a halál infrastruktúráját, ki használja civil pajzsnak a saját lakosságát.

hvg.hu/velemeny.publicisztika/20140718_Seres_Nehogy_mar_a_zsido_nyul_vigye_a_pus

@gzeevi: A határokon lehet vitatkozni (tárgyalni), de amíg az araboknak a fixa ideája Izrael megsemmisítése, addig elég nagy butaság lenne bármiben megállapodni. Izrael addig is a bizonytalan helyzetet igyekszik a telepek létesítésével a maga hasznára fordítani. Maflának tartanám őket, ha nem így tennének.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.18. 18:21:01

Szinte látom, ahogy Sün kollega a kardjába dől.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.18. 18:22:35

@atpijkamo: Ha nem így tennének, lehet, hogy már nem lennének.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.18. 18:30:11

@atpijkamo: Máig nem értem, miért borult ki a minap néhány gondolattól, ami 0. Gáspárt érintette, mondván- ne a Homáron politizéljünk.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.18. 18:36:24

@agresszív kismalac: Asszonta, őt nem érdekli. Tisztelem Sün kollégát, ebből kifolyólag az álláspontját, előtte nem politizálok. Pont. Ő nincs most itt, nincs akadálya. Egyébként, ha ilyen agyhalottak kommentelnek, nem szabad szó nélkül hagyni, még ha járulékos károk is keletkeznek.

A legviccesebb, mikor agymosottak mondanak mást agymosottnak. Nem összetévesztendő a bolonddal, aki mindenki mást bolondnak vél.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.18. 18:44:26

@atpijkamo: Magam is nagy tisztelője vagyok, és eddig nem tapasztaltam tőle ilyen kirohanást, noha messze durvább dolgok voltak már itt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.18. 18:48:24

Egyébként, ha gzeevit elő lehetne keríteni, én az izraeli-arab vonalat szívesen folytatnám másutt. Például Féli bevonásával (meg lenne más ötletem is), hogy a másik oldal is méltóképpen képviselve legyen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.18. 18:50:01

@atpijkamo: Moháról én is megemlékeztem néhány cizellált gondolattal a napokban. Az más.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.18. 19:34:44

@agresszív kismalac: "hogy a másik oldal is méltóképpen képviselve legyen."

Egyetértek. Hangsúly a máltóképpenen.

Tessék, ez itt egy pompás alkalom. Küldheted a meghívókat.

Én igazán nem ismerem a részleteket. Különösen hiányolok egy objektív (amennyire az lehetséges) palesztín álláspontot.

Azza viszont tisztában vagyok, hogy legjobb indulattal se lehet, még fehér asztalnál sem igazságot tenni. Sok nagyon rossz megoldás közül kellene egy rossz megoldást találni, amit egyik fél se tudna elfogadni. Talán majd valamikor 200 év múlva... Onnantól 200 év, hogy a megoldást mindkét fél törvénybe foglalta, és vaskézzel betartatja.

Olyan ideáim vannak, hogy összeragasztanék pillanatragasztóval egy-egy zsidót és palesztínt, hogy mindkettő objektív képet kapjon a másik helyzetéről. Egy ideig élhetnének az egyik családjánál, aztán fél év a másiknál.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.18. 19:53:47

De nem is biztos, hogy szükséges. A vitakészségnek nem feltétele az objektivitás.
Sőt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.18. 20:00:01

Illetve előbb tisztázni kéne, hogy "palesztin", mit olyan, létezik-e.

Krisz101 2014.07.19. 04:51:20

@gzeevi: miket írogatsz te itt össze??? :-/ az első este mérlege: 1 izraeli halott kontra kb 300 palesztin :-/ és kb ez a nagyságrend van minden összecsapásnál... nálatok ez az egyenlő esély meg a demokrácia :D :D szuverén állam, persze, az agymosott amerikaiak adójából, onnan kapjátok az évi 5 mrd dollár (vagy mennyi) hadisegélyt, meg olyan modern f-15-ösöket, m1 tankokat, amik még usa-ban sem voltak rendszerbe állítva, amikor leszállították nektek!!

és ez áll szemben a csóró gerilla hadviseléssel, sufni tuning rakétákkal, öngyilkos merénylőkkel, persze, hisz nincs más választásuk!!! azt használják, amijük van, ők biza nem kapnak év 5 mrd-ot fegyverekre!

ugyhogy húzzál te innen az ájtatos manó, szegényzsidózó szövegeddel, 300 az 1 ellen gyilkolásztok, fullos, legmodernebb arzenállal, azt itt sajnáltatod magad, ebből van elege már mindenkinek 50 éve!! és még csodálkoztok, h mindenki antiszemita, meg mindenkinek kurvára elege van belőletek :-/ ha nem lenne az örjitő hátszeletek és túlerőtök, sehol nem lennétek a palesztinokkal szemben!

azt meg h a végén mit hadoválsz, lövésem nincs, ki ne találd már, h a zsidók szarták a windowst meg a memóriakártyát... max a hasznot fölözitek le, de azt rendesen. halál vámszedői :-/

Krisz101 2014.07.19. 04:56:52

@atpijkamo: ember, a mérték a mérték a Mérték a MÉRTÉÉÉÉÉK, na az ami nem mindegy... az h 1 zsidóért meghal 300 palesztin, a zsidók kapják az évi x mrd dollár hadisegélyt, legmodernebb fegyvereket, a másik fél meg sufnituningozik, és próbál amit tud. ha máshogy nem, felrobbant vmit, de ölbe tett kézzel ülni nem fog, hogy felzabrálják a hazáját, földjeit, életterét.

Krisz101 2014.07.19. 05:01:24

@gzeevi: be kéne tartani az ensz határozatokat, azt rögtön nincs rakéta, meg öngyilkos merénylő...

gzeevi 2014.07.19. 08:17:03

@agresszív kismalac: Mondd meg, hogy hol - én vagyok, mert gondolkodom. Találkozót tarthatunk a virtuális világ egy más kispadján is. Avagy: a való világban is mindig szívesen ajánlottam fel egy ingyen vendégágyat annak, aki éppen erre akar vetődni. Bár megjegyzem, itt most lűnek...! Én pedig hajnaltól éjfélig el vagyok foglalva érettségi dolgozatok (központi) javításával, még majd egy hónapig, idióta kérdésekre adott idióta válaszok "értékelésével". Csak a szirénázásra hagyom abba, és szaladok le a betonszobába, nehogy má... Én ágyban, párnák közt szeretnék, kérem szépen, ha lehet.

gzeevi 2014.07.19. 09:02:33

@Krisz101: El vagy maradva a tényektől..
1. HA egy Tel Avivra küldött rakéta leesne, lehetne pl. 1000 halott. És már többet is küldtek arrafelé. Akkor megelégedetten dünnyögnél? Mondd, hány zsidó halott nyugtatna meg téged, és "igazságérzetedet"? Komolyan, minden palesztín halottra 1000 zsidó és akkor elégedett lennél? Talán még sajnálkoznál is...? Na,azt talán nem!
2. Az amerikaiak 3 mrd dollárt adnak évente, annak durván fele josszú lejáratú kamatos kölcsön, amit vissza kell fizetni, ennek következtében az elmúlt majd 40 évben tökéletesen eladósodtunk az amerikai nagybácsi felé. A másik fele ajándék, amiből kötelező (!) amerikai hadi felszereléseket vásárolnunk. Azaz, U.Sam így szubvencionálja hadiiparát, ahelyett, hogy munkanélküli segélyt adna a munkásainak, azt nekünk adja, mi visszaforgatjuk, és így jobban megy az ottani hadiipar gépezete. Ennek fejében viszont beleszólhatnak minden katonai projektumunkba, annak el- vagy nem-eladásába, és hogy kinek, továbbá saját hadiiparunkat tönkreteszik. Pl most zárnak be itt egy katonai bakancsokat gyártó céget 50 éves fennállás után, 150 munkást szélnek eresztenek (akik 50-60 évesként sehol sem fognak munkát kapni), mert az amerikai "hadi segély"-ből majd ott vesszük a bakancsokat.
És hogy arányérzéked is legyen, Izrael évi bruttó termelése 291 mrd dollár, azaz, az amerikai "ajándék" kb 1%, a maradék 99% saját termés. Gondolod, hogy ez tart minket a víz felszínén?
Egyébként az arabok is kapnak az USÁ-tól, sőt, a palesztínek is. A Gázai sávban működő UNRWA, az ENSz egyetlen menekültügyi szervezete, amely csakis a palesztín menekültekkel foglalkozik (a másik az összes többivel a világon, és azok menekült-státuszát konzerválja időtlen időkig, évi 1 mrd dollár költségvetéssel rendelkezik. Épp most találtak az általuk működtetett gázai iskolában 20 kilövésre beállított rakétát.
3. Egy Szíriában vagy Iránban gyártott Grad vagy Fajer rakétát, ami Gázától Haifáig megy (151 km), és a fejében további 100 kg TNT van, nem nevezném sufni-rakétának, csak te kicsinyled le. Bárcsak téged, és becses családodat találná szemen egy ilyen csóró parittya, akkor átértékelnéd a világot! Bizony, kapnak a palesztínek pár milliárdot, ezen belül a gázaiak is, csak nem arra használják, amire kéne: már rég egy Szingapúr-stílusú, gazdag szabadkikötő lehetne a Földközi ezen partján! Talán nem rakétákat kellene gyártani, azok mégsem vannak ingyen, hanem ebből a pénzből a 9 éves teljes önállóság alatt a Dzsebália menekülttábort felszámolni, és lakóit tisztességes körülmények közé helyezni! De nem, akkor megszűnne az emberi robbanóanyag... Megjegyzem, a legtöbb Hamasz-vezetőnek emeletes villái vannak, uszodával, a gázai tengerpart közelében (bocs, voltak.. A pilóták maguk is megdöbbentek, amikor meglátták ezt a gazdagságot felülről, az utolsó pillanat előtt).
4. Tényekkel nem vitatkozunk. A memória-kártya izraeli találmány, az SD-kártya, ami a többinek azután szabványt adott, máig izraeli kézben van, bár nemzetközi vezetőséget alakítottak, és mindenhol gyártják, hogy a bojkottok ellenére is mindenhol eladható legyen. A pendrive is helyi, de azt nem szabadalmaztatták, mert úgyis lekoppintható, a feltalálója eléggé meggazdagodott belőle. Egyébként nem szokás szabadalmaztatni semmit, inkább eladni, ha a dolog megérett. Ha olvasol, akkor tudhatnád, hogy a Waze gps-rendszert tőlünk megvette a google egy milliárd 300 millió dollárért, az ICQ volt az első, ami hangot-képet továbbított online, azt az AOL és a Messenger építette be magának (400 millió), és így tovább. Ma már narancs helyett a Hi-tec az egyes számű export. Nem a hasznot fölözik le, hanem kreatívok, hogy a hozzád hasonló kicsinyes, irágy, gyűlölködő egyének is használhassák a termékeiket. Az Intel sokezer dolgozója itteni 3 gyárában gyártja a CPU központi csipeket, talán te is használod a Centrinót, vagy mást a laptopodban, mind itteni gyártmány. A Microsoft egyik aligazgatója izraeli (volt tanítványom), a haifai laborjukban fejlesztették ki az alaplapba épített hangkártyát az addigi soundblaster kártya helyett. Továbbá az XP és Win NT-t, amire a később a win7 épült. Ma már nemcsak a microsoft, hanem a google, az apple, a facebook, a motorola is ide helyezte fejlesztési laboratóriumait, a világ második szilikon-völgye lettünk.

Ha azt nevezed haszon-fölözésnek, háááát... Piti, irígy, tudatlan, gyűlölettel teli, a valóságot torz vágyálmokban látó, - hasonlítsz palesztín barátaidhoz. Szép lesz így a jövő!

gzeevi 2014.07.19. 09:15:59

@Krisz101: Ugyan! Ez csak te gondolod így, a palák nem. Főleg a gázaiak nem: a Hamasz alapokmányában Izrael és a zsidók teljes kisöprése szerepel, mint cél. Megjegyzem, az új Szíria-Irak muzulmán kalifátus állama igény tart minden olyan területre, amely valaha a próféta zászlaja alá került, így az Ibériai félszigetre is, és Budára is! Egyébként is, Aba Even egykori külügymin. szerint: ha az ENSz-ben az arabok beterjesztenék, akkor azt is megszavazná az automatikus többség, hogy a Föld kocka-alakú. Nem a határozatokon múlik bármi is, hanem az egyes embercsoportok megértési, együttműködési hajlamán. De gondolom, ezt te nem érted, mert ennek speciel híján vagy.

gzeevi 2014.07.19. 10:00:53

@atpijkamo:
@agresszív kismalac:
Gyerekek, összemostok bizonyos dolgokat. Mi az számotokra, hogy "palesztín"?
Az angolok 1918-ban megígérték a zsidóknak, hogy nemzeti otthont csinálnak nekik az előtte török vilajetből, és akkoriban nevezték el (a régi római név után) Palesztínának. Erre az ígéretre fel megkapták a Népszövetségtől ennek a területnek a közigazgatási jogát. Akkor kb 100 ezer zsidó, 90 ezer keresztény (főleg arab) és majd 600 ezer muzulmán lakta a területet. Ezek MIND a palesztínek! Ilyen feliratú útlevelet kaptak! Két évvel később az angolok levágták a megígért terület 70%-át, és ott államot létesítettek az araboknak Transjordan Emirátus néven, odahozva uralkodónak a mekkai serifet. A maradék 30%-ra jöttek a zsidók, és nyomukban az arabok is, a jobb munkalehetőségeket keresve. Így ezt a részt is tovább osztogatták a két népcsoport között. 1948-ban az angolok kivonultak, a felosztást a zsidók elfogadták, az arabok nem. Így nem jött létre a tervezett arab állam. A szomszéd arab államok támadása miatt kitört háborúban a zsidók kissé nagyobb területet foglaltak el, mint azt felosztási határok kejelöltek, ezek a vonalak az 1949-1967-es tűzszüneti vonalak, NEM határok, mint ahogy Krisz bloggerünk szeretné látni. A zsidók által uralt részből 700 ezer arab elmenekült részben a szomszédba, részben a környező arab országokba, ahol menekülttáborokba kerültek, és jó részük ott él máig. Másik 700 ezer a helyén maradt, és ma már izraeli állampolgárok, számuk ma kb másfél millió, választók és választhatók. Ezeket NE nevezzük palesztíneknek, hanem izraeli arab nemzeti kisebbségnek, amely teljes jogú állampolgár. Mostanában (meg az elmúlt 40 évben) együtt dolgozom számos kollégával közülük, a legkellemesebb baráti együttműködésben. A "vonalakon" kívül maradt, továbbá a hozzájuk egykoron menekültek A "palesztínok". 1963-ig nem nevezték magukat így, ez a fogalom akkor született, politikai céllal. Nagyrészt az arab félszigetről és Egyiptomból származtak el, többségük ugyanolyan bevándorlók leszármazottjai, mint a zsidóké is. Ebből a szempontból nincs mit hánytorgatni egyik félnek sem. A nemzeti "palesztín" öntudatuk később fejlődött ki, ma már népként határozzák meg magukat. Saját - erősen feltupírozott - statisztikájuk szerint Izrael szomszédságában (a Jordán nyugati partján)2,7 millióan, a Gázai sávban 1,7 millióan élnek, ezek a leendő Palesztín Állam (ma az Autonómia) lakosai. Ezek NEM izraeli állampolgárok, saját személyijük, útlevelük van, minisztériumaik, autórendszámjaik, stb - saját maguk intézik civil ügyeiket. Ez EGY MÁSIK ÁLLAM, Izrael nem tartozik nekik semmivel, teljes tudatlanságra vall felhánytorgatni pl, hogy "miért nem íratkozhatnak be egy haifai iskolába?". Egy izraeli arab gyerek beíratkozhat, de egy ramallai nem, ahogy egy macedóniai gyerek sem íratható a Veres Pálnéba.
Ezen kívül 3,25 millió palesztín él Jordániában, az a tulajdonképpeni palesztín állam! (az egyetlen arab állam, amely állampolgárságot adott az ott lévő vagy oda menekült palesztíneknek, no és persze Izrael is adott, a többi "testvér" -nem).
Mindkét fél - az arab és a zsidó - szeretné, ha egy éjjel a másik fél szépen eltűnne. De minthogy ez nem fog bekövetkezni, az egyetlen kompromisszum a lemondás a vágyálmokról, és az együtt élés. Most folyik a huzakodás a teljes állami elismerés feltételeiről: kölcsönös elismerés "a paleszín arab nép" állama, és "a zsidó nép állama" között. Ez még nem történt meg, mert a palesztínok ezzel lemondanának "a visszatérés" jogáról Izrael területére, ezt még nem képesek lenyelni. A gázaiakat meg külön megvadította az iszlám fundamentalizmus: számukra csak muzulmán uralom képzelhető el az egész területen. De legyünk optszimisták: még párszáz év, és minden rendben lesz... Mi az a párezer évhez képest?

gzeevi 2014.07.19. 10:07:45

Ja, hogy el ne felejtsem, a bűvös 700 ezer:
Izrael kikiáltása után az arab államokból kb 700 ezer zsidó menekült el, részben az ott kitört pogromok miatt, részben a kormányok hivatalos felszólítására, részben vallási vagy nemzeti indítékokból. Ezek is menekültek, minden vagyonukat hátrahagyva! Róluk nem szokás beszélni, az csak természetes, hogy Izrael letelepített őket, az első évek sátortáborai után... De miért is nem? Az arab menekülteket nem lehetett volna letelepíteni az elmúlt 60-70 évben? Dehogynem, ha a politikai érdekek játszmájában nem áldozták volna fel őket arab "testvéreik" meg a Krisz-féle "támogatók". Még egy pár ilyen testvér és támogató - és végképp elvesznek...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.19. 10:10:54

@gzeevi: :)) Ezért is szeretek ide járni, mert néha tanulok árdekes dolgokat. Nagyrészt tudtam, de jó így tisztába tenni.

PalesztínOk.

Egyébként szépen tudsz magyarul.

Írj valamit magadról!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.19. 10:32:33

@Krisz101: "1 zsidóért meghal 300 palesztin"

Szerintem is hülyeség így "háborúzni", de nekik nem számít az ember.

Ellenben a zsidóknak nagyon is számít. Az izraeli tankot nem m1-nek hívják - talán az M1 Abrams amerikai tankra gondoltál -, hanem Merkava Mk-4-nek. Az amerikainál fejlettebb, a motor van elöl, a személyzet hátul, mert ha kilövik, a motort könnyebb felújítani, mint a személyzetet. Hogy másnak ez miért nem jutott eszébe?

www.defense-update.com/directory/merkava4.htm

6 utast is tud szállítani, vagy 6x12 lövedéket az ágyúhoz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.19. 10:44:41

@Krisz101: "m1 tankokat, amik még usa-ban sem voltak rendszerbe állítva, amikor leszállították nektek!!"

www.globalsecurity.org/military/world/israel/army-equipment.htm

Tudtommal eddigelé az izraeliek ellenáltak az amerikai nyomásnak, hogy M1 Abrams tankokat vegyenek, hisz nekik fejlettebb Merkava (=harci szekér) tankjaik vannak. Az M1 Abramst 1980-ban állították szolgálatba az amerikaiak.

gzeevi 2014.07.19. 11:28:13

@atpijkamo:
PalesztínOk.

Nem tudom, mit írtam "palesztínOk" helyett. De kvittek lehetünk, kedves ismeretlen barátom, ugyanis "... tanulok árdekes dolgokat" - azt helyesen úgy írják, hogy Érdekes. Tudod, mennyi melléutásom van náhe?

Egyébként szépen tudsz magyarul. Kösz! Az anyanyelv mélyen be van ágyazva az agyba, a kultúra meg a lélekbe... De én több mint 40 éve izraeli vagyok, a két világ határán, látom itt is, ott is a hibákat és az erényeket. A gyerekeim, unokáim már szűkebben látnak, teljesen természetesen zsidók és izraeliek, mint ahogy egy spanyol az spanyol, vagy egy magyar az magyar. Fogalmuk sincs ezekről a polémiákról itt, és nem is értenék meg. Hála istennek!

Írj valamit magadról! Most nem tudok, mert félnapos levelezés helyett normában fizika érettségi dolgozatokat kellene javítanom. Képzeld el, milyen lehet héber kézírásos krix-kraxból kibetűzni, mit is akart mondani a szerencsétlen gyerek az ingáról és a lengésidejéről...
Amit ő 2 óra alatt ír, arra nekem 12 perc javítási időt adnak. Őrült munka, de jó pénz, 3 hét alatt kb 100 ezernyi Ft, de az igazi haszna, hogy ezután sokkal jobban tanítom a fizikát, mert tudom, mit nem szabad tévedni, mit hogy kell csinálni.
Ja, mióta levelezünk, kb 8 rakétát lőttek ki Gázából, fél óránként kettőt, de majd mindet kis távolságra, a környező zsidó falvakra, meg Askelon, Asdod és Beer Sheva városokra (min 3, max 40 km). Vicces, hogy 3 napja több izraeli arab város fölé is érkeztek rakéták, itt volt a nagy pillanat, leszedjük-e vagy sem... Mit gondolsz? Persze, hogy leszedte az egyik a Vaskupolát irányító 3 lány. Senki sem akar halottakat ideát, sem tőlünk, sem tőlük. Viszont a sivatagban egy beduin törzs fölött nem szedte le a kupola (lakatlan területnek tudta), ott 2 beduin kislány megsebesült, erre fel a gázaiak ilyen beduin tanyákat kezdtek rendre rakétázni, hogy valamilyen sikerélményük legyen. Hogy ebben nekik mi a jó, fel nem foghatom, így szabadítják fel Palesztínát? (Puff, most pityegett az okos telefonom applikációja, újabb három kilövés délen, a vakvilágba).
Na, szia!

gzeevi 2014.07.19. 11:35:39

Röhej - lenne, ha nem lehetne sírni rajta, - hogy tőlünk pár km-re, az északi határunkon túl a szíreknél eddig 200 ezer halott van, és vagy 2 millió menekült - jórészt mind civilek - gyerekek, nők, öregek. És a világ néma! Most felvonulnak ellenünk, "népirtás", "ölik a muzulmánokat", "zsidók, takarodjatok el Palesztínából" (70 éve még azt Pesten azt szajkózták, hogy "zsidók, takarodjatok el Palesztínába!"). De ha muzulmánok ölnek muzulmánokat, (minden gázai halottra 1000 szíriai halott jut!) az nem népirtás, az rendben van, nem vonult fel a Jobbik, és Krisz is hallgat.
Ebből is látszik, hogy nem az arabok mellett tüntetnek, hanem a zsidók ellen.
Jellemző lelki defektus...
Az antiszemitizmus NEM maga a betegség, csak annak a lázmérője. Ott valami más, mélyebb betegség lapul a társadalomban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.19. 11:36:17

@gzeevi: :))

"Az anyanyelv mélyen be van ágyazva az agyba, a kultúra meg a lélekbe..."

Már akinek van agya és kutúrája...
Azt látom, hogy az intelligens emberek megtartják az anyanyelvüket, a primitívek meg előbb elfelejtenek magyarul, minthogy megtanulnák a befogadó ország nyelvét. Erre itt a Homáron is van példa.

Az elütés nem számít. Kevesebb hosszú ékezetet használj, és az igekötőt írd egybe! Olvasgattam most a régebbi hozzászólásaidat.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.19. 11:39:13

@gzeevi: Mindig kell bűnbakot találni, aki miatt rossz a helyzet. Semmiképpen sem magunk miatt. Plusz jó utálkozni valamin. Erre kitúnő alany a zsidó, cigány, néger, indián, eszkimó, szőke, rendőr...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 11:44:48

@gzeevi: "...A nemzeti "palesztín" öntudatuk később fejlődött ki, ma már népként határozzák meg magukat." Pont erre gondoltam.
Határozz meg egy-két órás intervallumot, mikor gép mellett vagy, és én megpróbálok összehozni egy beszélgetést. (Mondjuk a blogomon, ahol bárki csatlakozhat.)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 11:48:38

@atpijkamo: Én a zsidó-, ill. cigánykérdést nem mosnám össze a helyedben. Azon kívül, hogy mindkettőre rá lehet húzni a "rasszizmus" kifejezést kevés közös vonásuk van.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.19. 11:50:31

@agresszív kismalac: Elfogadom, mert nem értek hozzá. Én életem során csak a hírekben láttam zsidózást, cigányozást, a környezetemből ez mindig is "hiányzott".

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 12:30:35

@atpijkamo: Nagyon érdekes felvetés! Avagy: zsidó-, és cigánygyűlölet a háború utáni Magyarországon.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 12:33:30

Lásd még: "...de igény lenne rá!" címszónál is.

gzeevi 2014.07.19. 13:21:15

Egyáltalán_nem_agresszív_Malacka, egész nap a gép mellett vagyok, reggel 6:30-tól ejfélig (zaba és pipi-szünetekkel), a hátam már iszonyúan fáj is tőle - de levelezés helyett dolgoznom KELL, még aug elejéig. Azután - szívesen!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 13:33:08

@gzeevi: Ráérünk. Itt, vagy a Palacsintálózóba' megtalálsz. :-)

gzeevi 2014.07.19. 14:04:06

1. Nem tudom, mi az a Palacsintálózó. Soha nem jártam arra, és nem hinném, hogy a közeljövőben fogok. (de imádom a palacsintát, és a palacsintalant).
2. Ráérünk... hmmm. Azért 20 éves kölcsönt már nem vennék fel, és ahogy így elnézem / hallgatom, hogy 20 percenként megszólal a sziréna, talán már rövidebb időre sem...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 14:20:43

@gzeevi: A Palacsintálózó az a blog, ami a nickem alatt található.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 14:23:23

@gzeevi: Ráérünk... (Sajnos) jó esély van rá, hogy az következő két hétben nem fog megoldódni az arab-izraeli konfliktus.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.19. 15:56:57

@agresszív kismalac: Van még egy öteletem. Nem teljes megoldás, csak egy apró részlet. Kötelező lenne érettségizni a másik fél vallás-ismeretéből. (Simán megbuknék mindkét oldalon.)

gzeevi 2014.07.19. 16:22:01

@agresszív kismalac: Közben rájöttem a Palacsintázó titkára. Voltam én már ott, csak nem figyeltem rá, hogy ott vagyok.
@atpijkamo: Jó ötlet! Mindig megdöbbent, amikor a TV-s trívia-műsorokon az átlag izraelinek fogalma sincs, mikor élt Jézus, Mohammed, - a neveken kívül semmit se tudnak róluk. Ebből a szempontból a legműveltebbek a keresztény arabok, - kisebbség a kisebbségben! Ők mindhárom vallást jól ismerik. Látogattam a názáreti St Joseph gimnáziumban, leveszem a kalapom az ottani diákok műveltsége, nyelvtudása, fegyelmezettsége, finom modora, ambíciózussága előtt. Ez minden olyan kisebbség attitűdje, aki bizonyítani akar: zsidó Magyarországon, vagy keresztény arab Izraelben, egykutya. Ők "a mi zsidóink", tanulhatnánk tőlük...

Manyecska 2014.07.19. 16:34:31

@atpijkamo: pedig divat mostanában:D

Manyecska 2014.07.19. 16:41:43

@agresszív kismalac: röhej mindenesetre hogy 50 éve irtják egymást, problémamegoldás címszó alatt. Megyek is mert behányok ide.

Manyecska 2014.07.19. 17:13:16

@atpijkamo: akkor tessék te is tanuljál b+: Palesztinát az ígéret földje helyett Kétszer elígért földnek nevezték az angolok:D.zsidók és arabok mindketten sémi nyelvet beszélnek amúgy..,Balfour nyilatkozat.., King-Crane bizottság, arab világ mandátumokra osztása /San Remo/, palesztinai mandátum, Transzjordán Emírség létrehozása, Palesztina első kormányzója /Sir Herbert Samuel/, Vaad Leumi, Hisztradrút illegális védelmi szervezete a Hagana, Lord Passfield fehér könyve, a Peel-bizottság, ENSZ feloszlatási terve.
Örülök hogy segíthettem, te még hagymánál is nagyobb troll vagy..!:D

Manyecska 2014.07.19. 17:19:24

@atpijkamo: továbbá: saháda, szalát, szaum, zakát, háddzs. Az iszlám több mint vallás, hit-életmód..google a barátod! bár nincs benne szerintem.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 18:43:25

Azért a konfliktus nem ötven éve kezdődött.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.19. 18:47:11

@atpijkamo: A vallástörténet nagyon érdekes témakör. A jómúltkor volt a Jazzyn egy beszélgetés Laár Andrással. Nagyon elgondolkodtató dolgokat mondott a vallások egymás mellett éléséről.

Manyecska 2014.07.19. 20:16:13

@agresszív kismalac: nem, itt nem az ötven éven értettem a hangsúlyt. mondjuk a húszas években is voltak villongások. meg hogy. Mondjuk a zsidók legnagyobb része Közép-Oroszországban élt a nyolcszázas években ez is elég érdekes.
süti beállítások módosítása