Tékozló Homár

Mese a végtelen mobilparkolásról

2014.07.16. 15:02 | Homár Hilda | 139 komment

1426393_3840d0b308db816ca5ed67dd314db638_wm.jpg

Túrórudi két napja írta ezt a levelet, de talán még most is parkol, mert a rendszer az istennek se akarta bevenni a mágikus stop szócskát. Futott is szegény oszloptól a parkolótársasághoz, parkolótársaságtól a mobilszolgáltatóhoz, mobilszolgáltatótól a Nemzeti Mobilfizetésihez, Nemzeti Mobilfizetésitől vissza a mobilszolgáltatóhoz, és onnan csak azért nem tovább, mert ott bizony a kedves ügyintézőtől kapott egy titkos kódot. Ami ugyan nem működött, de addigra este lett, és hősünk a dolgos nap végén lefeküdt aludni. 

Parkolás végén három gyerekkel toporgunk a parkoló oszlop előtt, elküldöm a "stop" szót, majd várunk, mert azt hallottam a rádióban, hogy minden esetben meg kell várni a parkolás kezdetéről és végéről a visszaigazoló sms-t. Nem érkezik semmi, hívom a feltüntetett hibabejelentő számot, ahol a kerületi parkolási társaság automatája közli, hogy a várakozási idő több mint két perc, de szerencsénkre csak kicsivel volt több.

Ügyintéző nem tud segíteni, hívjam a mobilszolgáltatóm, a T-mobile ügyfélszolgálati számát, ugyanazt a számot, ahol különféle kódokkal kell azonosítani magamat csupán azért, hogy a nagyságos menürendszer elé járulhassak a kereskedelmi szolgáltatásaikat igénybeveendő. Oda járulok, mert a bizodalmam rendületlen: csak jutott a megújuló nemzeti parkolási szisztémában a parkolásnak egy dedikált menüpont. De nem! Gondolkodtam, megvárjam-e az ügyintézőt magát, a beígért több mint ötperces várakozási idő azonban eltántorított.

Közben az oszlopra bambulva reményt adott, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. is ott szerepel a szolgáltatók között, ezért inkább ennek a cégnek a számát is felhívtam a további telefonos várakozás helyett. Persze, miért is ne hívtam volna őket, hiszen a rádióban azt hallottam, az újságban azt olvastam, hogy ez a cég egységesítette a mobilparkolást, ha valamelyik szolgáltató, akkor ők biztos tudnak lépni egy hirtelen adódó problémában.

Őőők? Mit is tehetnének, hiszen csak akkor tudnak velem ügyet intézni, ha előfizetőjük vagyok és rajtuk keresztül indítottam el a parkolást, beszéljek csak szépen a mobiltelefon-szolgáltatómmal az általános ügyfélszolgálati számon, ha jól tudják, tizennégyharminc. Jól tudják.

A félórás, eredménytelen közjáték után kikapcsolatlan parkolással érkeztünk haza. Időközben az is eszembe jutott, hogy este hat is elmúlt már, a fizetős parkolás ekkor magától befejeződik, ám erről sem érkezett sms.

Immár itthon, egy negyedórás kapcsolási processzus után (kódokkal belépés, nem kérem a forradalmian új szolgáltatást, a hangazonosítást, tizenhat jegyű hívásazonosító-szám meghallgatása, menükön végiglépkedés, öt perc várakozás) sikerült elmondanom történetünket az ügyintézőnek, aki nyomban ajánlotta, hogy volna ám egy titkos kód, amit jó is lenne, ha megjegyeznék a későbbiekre. Közlöm, nem fér több rohadt kód a fejembe, én úgy akarom használni a szolgáltatást, ahogy az ki van írva az oszlopokon, hiszen úgynevezett kényelmi szolgáltatási díjat számolnak fel, egy külön megjegyzendő titkos kód pedig nem kényelem, ami velünk történik, az meg végképp nem.

Ő sajnos nem tud segíteni, persze mélységesen megérti a helyzetemet és megígéri, így szóban, hogy a legközelebbi számlámon 1000 Ft-t jóváírnak. Viszont mégiscsak próbáljam azt a bizonyos kódot, és egy fél óra múlva visszahív, hogy lássam: az ügy rendeződött és leállított parkolással térhetek nyugovóra.

A kód nem működött, csupán az vigasztalt, hogy az ügyintéző tényleg visszahívott. Megnézte a rendszerükben, a parkolásom még mindig nincs leállítva, de nyugodjak meg, úgyis csak négy órát lehet egyben parkolni. A négy óra közben már rég letelt, a magyar-spanyol vízilabdameccset is megnéztük, sms sehol: se a parkolás leállításáról, se arról, hogy este 18 órakor befejeződött a fizetős időszak, se a titkos kódról, és a bejelentésemről se.

Majd egy hónap múlva, a számlámon találkozunk, gondolta a Parkolóművész és a fal felé fordult. Talán majd arra ébred, hogy nemzetivé és mobillá változott egy szép új világ hajnalán.

turorudi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.16. 15:06:42

Nemzeti Seggtúró Rudi.

Ritkán parkolok, de akkor beöntöm az összes 5-10 forintosomat. Nemszolgáltaásért nempénz lenne a helyes fizetség.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.16. 15:10:09

@atpijkamo: helló bébi, te mért vagy első? az az én helyem!

FDToth 2014.07.16. 15:12:47

Tudja vki h a 810-et miért kellett 763-ra változtatni? Mi ennek a logikája???
Egyébként gyorsabb a rendszer (mármint az sms-ek gyorsabban érkeznek a visszaigazolásról), sztem jobb, de ez a 810-763...

Manyecska 2014.07.16. 15:15:28

Há mért nem raktad arrébb az oszlopot?

Troppauer_Hümér 2014.07.16. 15:34:48

Kurva jó a víz a Balatonon, és ott ingyen parkoltam.

Fővárosiak járjanak gyalog, lusta népség.

rio.pete 2014.07.16. 15:36:14

hogy tud parkolni egy oszlop?

kgb_hun 2014.07.16. 15:41:10

Én a Vodafontól kaptam egy sms-t hogy a IX kerületben megkezdtem a parkolást, egy számomra idegen rendszámú autóval, miközben 200kmre voltam Budapesttől. Megreklamáltam, és lőn csoda elismerték, hogy a rendszerük hibásan működik, és majd jóváírják. Szegény ember aki parkolni próbált valószínűleg azóta is várja az sms-t

Hentes pékné módra 2014.07.16. 15:57:05

@kgb_hun: lebuktál.. szóval te rongálod az elektronikus parkolást..

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.16. 16:18:22

@atpijkamo: asszem te már célozgattál erre a szitura :-D

Atörökk 2014.07.16. 16:20:34

Sajnos várható volt, hogy ez lesz. Meg még ki tudja, mi...

bibi11 2014.07.16. 16:26:06

Én korábban is az evopay-jel parkoltam és most is velük parkolok. Simán vették az átállást. Igaz regisztrálni kell meg egyenleget feltölteni, de utána simán megy a rendszer több féle képen is. És élő ügyfélszolgálatuk van, semmi automata, semmi nyomkodás, azonnal felvették, mikor az átállásról akartam őket faggatni.

gabors 2014.07.16. 16:27:27

Minden jo ami Nemzeti most ez a meno !!

Azt hogy van Nemzeti Szinhaz azt meg megertem de Nemzeti Mobilfizetési Zrt ?!?!?!?

olyan mint regebben az imperializmus internacionalista meg a vilagbeke

Atörökk 2014.07.16. 16:29:30

@háromlábúbogár:
Mittomén, biztos megint migrénnel ébrett. Vagy nem gyött meg neki. Fassetuggya :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.16. 16:52:35

@atpijkamo: parkolásos poszt cunami várható
vagy nem? mer akko én kérek mellnézést ...

Aureliano Buendía 2014.07.16. 17:34:03

@Troppauer_Hümér: akkor nem Füreden, vagy SiLYófokon vagy.

Aureliano Buendía 2014.07.16. 17:35:32

@sugargiraffusplumps.: @atpijkamo: ne tudjátok meg, mit kaptok ezért Atitól. Le fog titeket sznaccsolni, és nézhettek rá ferde szemmel.

Valaki meg kezdheti majd feltörölni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.16. 17:39:15

@háromlábúbogár: Ja, persze. Triviális.

@uraaam: :)) Elsőzős kikötsögökért nem érzek szánalmat.

AtiSnatch 2014.07.16. 18:15:38

Kicsit nem vagyok egyből kinyílt a csipa...

Atörökk 2014.07.16. 18:16:56

@AtiSnatch:
Nem telefonáltál, hogy mikor jössz! :D

AtiSnatch 2014.07.16. 18:18:50

@atörökk: attól még elvárom a rendet s fegyelmet.

(jó a szemüveged, abban telefonáltál? :D)

Atörökk 2014.07.16. 18:22:02

@AtiSnatch:
NEM telefonáltam, értem? :D

AtiSnatch 2014.07.16. 18:25:01

@atörökk: de igény lett volna rá? :D

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.16. 19:51:57

The Story Of Luke (2012), jó film, nézzétek meg, főleg rántott cukkinivel jön elő a zamatja.
@uraaam: én értelek. Csaklementóban együtt festettünk szarral vászonra. Már akkoriban is egy húron rezdülpendül. Tünk.
@kgb_hun: inkább az ezótériában hiszek, mint Neked!! Ez túl hihhetetlen.

Manyecska 2014.07.16. 19:57:52

@Kellemes Zérókomponista: pontosan melyik résznél kell a cukkinit rántani?

Aureliano Buendía 2014.07.16. 20:05:33

@Kellemes Zérókomponista: mi meg Inkcognitoban együtt néztük, hogyan nől a kő. Szuper este volt.

Atörökk 2014.07.16. 20:10:01

Sehol egyetlen szakértő se? Ez így elég kárcsú.

Atörökk 2014.07.16. 20:17:45

@uraaam:
Szörrrrrnyű. Hirtelen felindulásból meg is nézem, milyen vöröset küldtek legutóbb.

Aureliano Buendía 2014.07.16. 20:20:40

@atörökk: én tegnap a Kobuciban végeztem minőség-ellenőrzést.

Aureliano Buendía 2014.07.16. 20:23:32

@atörökk: valami Vodku együttes lépett fel, de mivel ma várt minket a gyár, 8 körül asztalt is bontottunk.

Amúgy szerintem a Kobuci javallott hely a későbbiekre nézve.

Atörökk 2014.07.16. 20:24:51

@uraaam:
Vodkuékat is ismerem, és a helyet is. Mindkettő veszélyes, így nyáron, együtt meg főleg ;)

Aureliano Buendía 2014.07.16. 21:00:24

@atörökk: én nem ismerem, mert pont akkor kezdték a koncertet, mikor indultunk haza. Egyedül meg nem akartam maradni.
Neten kicsit kutakodtam tegnap, egész hallgatható a zenéjük szerintem. A Kobuci meg jó, voltam már ott párszor. Szóval felvehetnénk a listára, ha el tudtok szakadni a Marksz tér környékéről.

Nekem a kerthelyiség és a bringatárolás miatt szimpatikus.

Ja, igen. 2,5 óra alatt 1,1 liter bort ittam meg. Veszélyes volt:D

Atörökk 2014.07.16. 21:03:44

@uraaam:
LuFASZT. fORDÍTVa, na úgy veszélyes! :D
capslockszopjonle

AtiSnatch 2014.07.16. 21:10:23

hétköznapi alkeszok... :D

Aureliano Buendía 2014.07.16. 21:11:33

@atörökk: most én annyira nem értem, hogy mire gondolhatott a szerző.

Vagy odaengedted igit kicsit a géphez?

@AtiSnatch: irigykecc?:D

Atörökk 2014.07.16. 21:12:21

@uraaam:
1,1 óra alatt inni 2,5 liter bort, az veszélyes :D

Aureliano Buendía 2014.07.16. 21:13:43

@atörökk: az tény, de utána szerintem a bringát sem találnád meg, nemhogy a kijáratot:D

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.16. 21:17:27

alkesz banda!444!!
valaki 2003-as zamárdi olaszrizlinget? :-D

AtiSnatch 2014.07.16. 21:17:44

@uraaam: annyira nem, nem szeretem a bort. :)

Aureliano Buendía 2014.07.16. 21:19:05

@háromlábúbogár: én vörös párti vagyok;)

@AtiSnatch: adnak ott sert is.

Mit szólnátok, ha oda szerveznénk a kövkőt?

AtiSnatch 2014.07.16. 21:22:25

@uraaam: hát amá a világnak a másik fele :D

Atörökk 2014.07.16. 21:28:46

@uraaam:
Én nem vagyok kicsinyes, nekem mindegy, hol hívtok meg :)

Aureliano Buendía 2014.07.16. 21:30:19

@AtiSnatch: jaj, ne legyél már ilyen kislány. Gondold el, hazafelé több időd van telefonálni. Így, mire hazaérsz, már kibeszélted magad, és nem az oldalkocsid idegeit nyúzod a telefonszámláddal:D

Ja, és hazafelé az anderszen is útba esik;)

Aureliano Buendía 2014.07.16. 21:31:16

@atörökk: hívjon meg téged a terriblekk;)

Atörökk 2014.07.16. 21:33:27

@uraaam:
Á, az egy sóher geci :D

Troppauer_Hümér 2014.07.16. 21:56:18

@uraaam: Majdnem silyófok, Balatonvilágos.

De csak pár órára ugrottam le mártózni, itt lakom a környéken.
24,5 celsius fokos a víz, jelentem, és emelkedik.

Atörökk 2014.07.16. 22:04:04

@agresszív kismalac:
Kizárt, annyira fijatal, nemnincsenek még fogai ;)

Atörökk 2014.07.16. 22:30:32

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Dúlva, nattyon dúlva! Ennek a pályinkája egy vicc!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.16. 22:34:55

@atörökk:
Nó csipp!44!
Én má évek óta szajkózom!4!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.16. 22:43:29

Nem olvastam még a kommenteket.
Az volt már, hogy mi lehetett a TITKOS KÓD???
Szerintem ez:
"Megb.szom anyád a ravatalon"

D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.16. 22:45:57

@Jani haverja:
Áááá, ez má nem divat!
Meg köllene taníttani az újaknak.
Mongyuk próbákoztam vele, de immunissak!44!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.16. 22:53:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: Pedig ezzel a titkos kóddal régebben mindent meg lehetett oldani...
D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.16. 23:00:53

@Jani haverja:
Ja, változnak az idők...
Meg a júzerek.
Evvan!44!

gabors 2014.07.16. 23:05:28

hagyma-nak en ilyen jol nem tudtam megfogalmazni hogy mi gond hogy Orban mellett ult a fia a Maracanaban...

gepnarancs.hu/2014/07/nyilt-level-orban-gasparnak/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.16. 23:18:51

@gabors: Nem értette? Vajon miért nem csodálkozom? :-/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.16. 23:20:31

@gabors: bebaszna, ha te magyaraznal nekem:)
azert meg nem forditott vilagban elunk
van velemenyem
neked is
az ujsagironak is
a jegyeket szemelyre szoloan kapta, hogy a protokol szerint helyesebb lett volna a felesegevel menni, vagy Simicskaval, nem tudom, de hogy ebbol ekkora problemat csinalni?
persze vihette volna Gyrucsanyt is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.16. 23:23:05

@agresszív kismalac: mert Te sem erted, hogy ha Te ugy gondolod en valamit nem ertek, akkor en hulye vagyok, te meg okos
pedig csak lehet maskeppen latok dolgokat
de lehet makackezben van a bolcsek kove
tudom en?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.16. 23:23:38

@gabors: Ez tökéletes megfogalmazású levél, gratula a gépnarancsnak.

OFF: Nem sok időm van kommenteket olvasni, így Tőled kérdezném:

Hagyma tényleg nem értette, hogy a Gazsi gyereknek miért nincs semmi helye a díszpáholyban?
ON

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.16. 23:28:36

a homaron mar sok minden tortent
2 dolog tuti volt
nem politizalunk es nem anyazzuk egymast
na ez egy ideje par embernek hala megvaltozott
en nezem paholybol
ha nem is diszbol

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.16. 23:29:17

@hagyma: Na most már tényleg nem kell gabors-nak válaszolni az előbb feltett kérdésemre, látom, tényleg nem érted!

PROTOKOLL SZERINT a köztársasági elnököt (jelenleg Áder János), vagy a külügyminisztert, vagy valaki hasonlót kellett volna elvinnie a Csutifocistának, és nem a fiát!!!
Csak hát Csúton ezt nem tanították neki az oskolában.

Angela Merkel férje focibolond. Mégsem őt vitte el, hanem a német köztársasági elnököt a díszpáholyba, talán nem véletlenül...

Egyébként meg:
vastagbor.atlatszo.hu/2014/07/15/orban-gaspar-nem-kivan-szerepelni/

Mert megérdemlik azok, akik tahó módon viselkednek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.16. 23:31:29

@Jani haverja: nem, nem ertem, nem erdel
ott volt az apjaval aki miniszterelnok es kapott 2 tiszteletjegyet a szervezoktol
es akkor most beesett a ho?
qrwa nagy problema
/en is a fiamat vittem volna mert Mary leszarja a soccert:), de meg nem vagyok miniszterelnok se, kiraly se. lejhet mar nem is leszek, de ki tudja?/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.16. 23:34:19

@Jani haverja: irtam, lehet protokol szerint nem volt a legjobb dontes, de mi a faszt kell ezen rugozni ennyit, a vilag nem dolt ossze
O a fiaval volt, aki utalja Orbant annak faj , aki kedveli, mint en, az leszarja
de befejeztem
direkt nem jarok politkai blogokba, ne a homar is az legyen

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.16. 23:45:05

@hagyma: Ez nem a politikáról szól!
Ez az ordító tahóságról szól, amivel Magyarország miniszterelnöke (ismét, sokadszorra) leégette egész Magyarországot!

Albánia egy kis balkáni ország, de ha ilyent tett volna az itteni bármelyik miniszterelnök, akkor a hazautazása másnapját már nem érte volna meg, mert valaki egészen biztosan kitárazott volna rá. Pedig itt a mindenkori miniszterelnök minimális, és laza testőrséggel közlekedik, és talán ez az egyetlen ország a Világon, ahol az amerikai (USA) nagykövet kocsiját is csak egy sima rendőrautó kíséri a nagykövetségről haza...

gabors 2014.07.16. 23:49:45

@Jani haverja: hat latod !!! most is megirta !!!

neki ez a velemenye amihez szive joga ... (amugy is hagyma szerint neki senki ne magyarazzon semmit :-)

egy kommentben konkretan megkerdezte mi a gond ezzel en megprobaltam elmagyrazni az en kis egyszerusegemmel az en velemenyemet latszik, (Gazsi sem ertette.... ezert reklamalt hiszen O nem akarki ...)

na erre megint irom hogy magyarosh mentalitas !!

belinkeltem ezt mert szerintem nagyon jol megalapozott es szerintem helyes hozzallast mutat orulok hogy tetszett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.16. 23:59:02

@Jani haverja: tudjuk, hogy albaniaban / es az aldiban/ ilyen nem tortenhetne meg
az fura ha ezert albaniaban kivegzes jarna
dehat ha igen , igen
@gabors: nem senki
de ne mindenki
pl te:)
teketizi gajsz
elnezest kerek, hogy engem a tortenet nem zavar, sot nem is erdekel
lojjetek le
a fiaval egyutt
az a helyes, ugy mint albaniaban tortenne

gabors 2014.07.17. 00:03:22

@hagyma: "/en is a fiamat vittem volna mert Mary leszarja a soccert:), de meg nem vagyok miniszterelnok se, kiraly se. lejhet mar nem is leszek, de ki tudja?/ "

Ha mint magan ember-t hivnak meg ezt en is igy gondolnam termeszetesnek ...

De nem Orban Viktort, hanem Magyorszag Miniszterelnoket (aki eppen most Orban Viktor) hivtak meg (azt csak gondolom nem tudom) valoszinuleg vagy minden vagy a legtobb orszag vezetoit meghivtak. Szerintem pont azert volt ket jegy, hogy mint a nemeteknel, a kormanyfo es az allamfo is mehessen. Gondolod a brazil elnok ferje utalja a focit ??

Ennyit errol ...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.17. 00:11:12

"Mindenkinek alanyi joga, hogy hülye legyen, és sokan élnek is vele."

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.17. 00:14:03

@hagyma: Itt, ha egy miniszterelnök ilyen nyilvánosan leégetné nemzetközileg a saját országát, azt itt mindenki hazaárulásnak venné. Az albánok meg NAGYON szeretik a hazájukat...
Meg fegyver is van annyi kb. 1.000 főre számolva, mint az USA-ban... A többit a fantáziádra bízom.

De mivel itt ilyent se a mostani, sem az előző, sem a mégelőző, stb. miniszterelnök nem tett, így nagyobb biztonságban van bármelyik, mint a "békés" Magyarországon volt-van-lesz bármelyik miniszterelnök. Éppen ezért van pl. az, hogy én hiába nem keresem a miniszterelnökök társaságát, se az előzőét, se a mostaniét, de néha összefutunk különböző rendezvényeken. Az előző miniszterelnök pl. egy mg-i vásáron majdnem az ölébe vette a kisfiamat, csak az meg megijedt, és elhúzódott. Ott ült az egyik stand szélén (mármint az előző miniszterelnök még hivatali ideje alatt), aztán testőr meg sehol. Aztán jobban megfigyelve volt 2 vagy 3 "fülhallgatós" fickó a közelben, de mindegyik távolabb volt a miniszterelnöktől, mint pl. én, a feleségem, meg a kisfiam :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 00:15:44

@agresszív kismalac: Nem alanyi jog a szoba közepére szarni. Egyszer megteheted, nem lőnek le, de többet nem hívnak meg.

Nem volt mindenkinek gyerekszobája. Sőt, van akit meg láthatóan abuzáltak a szülei. Akkor lesz ilyen antiszociális.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.17. 00:24:04

@gabors: @Jani haverja: ugy latom nem ertitek
engem nem zavart , hogy a fiaval volt, nem is erdekel
\ar azt nem gondolom, hogy leegette az orszagot/
isteni mexikoi kajat falatozom eppen vacsorara
mit banom en kik ultek braziliaban a diszpaholyban, de annak orulok a magyar miniszterelnok kapott jegyeket
/az semmi hogy a gyereked majdnem az alban miniszterelnok olebe ult, nekunk volt miniszterelnokunk ami megmentett egy eltevedt kislanyt!
bezony
na kilepek, mert politizaltok
hiaba mondjatok hogy nem, magyarorszag errol szol
joejt

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.17. 00:25:51

@atpijkamo: ...és mivel az eset után csak az érintkezik vele, aki szintén a szoba közepére szarik, egyre inkább az lesz a meggyőződése, hogy az ilyesmi a normalitás határain belül mozog.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.17. 00:28:48

@atpijkamo: Pontosan.
És azon kívül egyik színházban sincsen kiírva, hogy nem szabad a nézőtéren hangosan fingani.
Mégis megvetés szokott járni annak, aki fingik egy jó hangosat, majd büszkén feláll,és nagy hangon megkérdezi, hogy kinek van valami problémája vele kapcsolatban, merthogy ő nem látta sehol, hogy ki lenne írva, hogy nem szabad hangosat fingani.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.17. 00:34:54

@Jani haverja: Szerintem ilyesmi nem fordulhat elő.
hagyma nem jár színházba.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.17. 00:43:19

@agresszív kismalac: Viszont a mindenkori miniszterelnökök néha szoktak...

Úgyhogy lehet, hogy van még lejjebb...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 01:05:15

Tegnap volt a holdraszállás 45 éves évfordulója. Amstrong nagyon belevaló legény volt, kézzel irányította a holdkompot egy sima leszállóhely felé. Leszálláskor még 20 másodpercre elegendő üzemanyaga maradt.

"Egy friss kutatás szerint az amerikaiak húsz százaléka gondolja úgy, hogy Neil Amstrong soha nem is lépett a Hold felszínére." :)) Mondtam már, hogy hülyeameriakaiak?

hvg.hu/kultura/20140716_Kozmikus_bloff_volt_az_egesz__45_eve_sza

helianthus 2014.07.17. 08:01:59

@agresszív kismalac: D Bolond vagy. :)
Jó reggelt!
Nagyon fáradt vagyok. Ajjjaj. Hosszú lesz a nap...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.17. 08:36:45

@atpijkamo: ÉS HOGY GYÜTT VISSZA, HA ELFOGYOTT AZ ÜZEMANYAGA??????????
Vagy tankolt a holdon?

Benoke2 2014.07.17. 08:47:31

Elolvasva tisztaszivbol orulok, hogy meg nem mobilparkoltam. Ezek utan soha az eletben nem is fogok...

helianthus 2014.07.17. 08:54:13

@batgirl: nekem az a fura, hogy most miért nem mennek? A mai techknikával egyszerűbb lenne. Vagy mennek, csak nem tudunk róla? Szondákat küldenek, embert miért nem?

helianthus 2014.07.17. 08:56:04

@helianthus: -k. Atyaég. Miket írok. A hejesírásom exponenciálisan romlik.

helianthus 2014.07.17. 08:57:48

Kétkávé megvolt. Hol marad a hatás???

helianthus 2014.07.17. 09:02:50

@Benoke2: pedig sokszor nincs választás. Mész ügyintézni, vásárolni, orvosi vizsgálatra. Nem tudod meddig tart. Vagy dobsz be pluszba, hogy biztos végezz addig. Ez mondjuk 300 Ft/óra esetén nem olcsó. Vagy csekély kényelmi díjért mobilparkolsz, akkor állìtod le, amikor vègeztél, nem fizetsz pluszba, nincs bünti. Ez egy jó dolog, amikor működik.

kgb_hun 2014.07.17. 09:12:07

@Kellemes Zérókomponista: Nem szép dolog mást meghazudtolni! Fogadjunk egy nagyobb összegben, hogy így történt! Nekem van vodafonos papírom róla amiben elismerik a hibát, panaszjegy azonosítóval.

Troppauer_Hümér 2014.07.17. 09:27:48

Hildácska kilengett az éjjel?
Hol az újposzt?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.17. 09:28:31

ne zajongjatok már annyit. örüljünk hogy a kolbászos szendvicset nem ott zabálta zsírpapírbul.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.07.17. 09:31:06

Ejj, hajj.. Néztem a Simpsonst, erre felkúrja az agyamat a Márdzs naivitása. Hát nem ki kellett kapcsolnom? Rendesen Q betűt nyomtam. Kurva anyját.
@kgb_hun: inkább a sárkányok.
@helianthus: te olyan vagy, mint egy nagyárÚház polcán türelmesen várakozó, jokedélyű, ámde beszélő löncshúskonzerv. Már így személyiségre.
@atpijkamo: csak 20? Múltkor nem több volt?
@Kellemes Zérókomponista: jó reggelt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 09:50:33

@batgirl: @Kellemes Zérókomponista: Húsz másodperc viszonylag sok idő egy ilyen leszállásnál, de nem rengeteg. Sok tartalékkal indultak pont az ilyen esetekre. Hát eléggé kicentizték.

Az újságírók úgy szokták írni, hogy fél percre se volt elegendő a maradék üzemanyag. Hát messze nem.

A visszaúthoz szükséges üzemenyagon felül maradt 20 másodpercre elegendő a leszálláshoz. Azt nem tudom, hogy a kettő el volt-e szeparálva, és a visszaúthoz mennyi tartalék volt rendelve a minimálisan kalkulálton felül.

A földön sokat gyakoroltak egy hasonló szerkezettel. Pedig automatikus leszállás volt tervezve. Nagyon nehéz volt irányítani, "repülő ágynak" becézték.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 09:55:15

@helianthus: "embert miért nem?"

Mert legfeljebb minden második küldetés sikerül, és emberből az 50%-os veszteség nem elfogadható.

A múltkor is elégettek egy szondát a Mars (?) légkörében, mert az alvállakozó font-méterben adta meg a tolóerőt, a NASA meg nyútonméterben számolt. Hát kissé mellément.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 09:57:44

@Troppauer_Hümér: "kilengett"

:)) Biztos összeszólalkozott egy kidobóemberrel, és megruházták. Most írja a szelfi posztot, csak nehezen lát a bedagadt szemével.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 10:01:44

@helianthus: "A mai techknikával egyszerűbb lenne."

Nincs sokkal jobb technikájuk. A számítógépek sokkal kisebbek, és a szilárd hajtóanyagok fejlettebbek, de különben nincs nagy előrelépés. Nagyon bonyolult rendszerek ezek. Ja igen, a számítógépes tervezés sokkal előbbre van, de akkor is.

Valamivel egyszerűb és biztonságosabb, nagyon kevésbé hatékonyabb, és semmivel sem olcsóbb, mint 45 éve.

Benoke2 2014.07.17. 10:31:24

@helianthus: Hát időben tervezni kell, másrészt ha lehet kerülök a kocsikázást BP -n. Sok idióta egy autónyi helyért ölre mennek. Rányitják az ajtót másra. 1 év alatt sikerült 34db ilyen sérülést összeszedni. Ha még is kocsikázom, akkor meg jóval több időt tervezek. Mondjuk a környezetemben is jó sokan szidják a mobilparkolást... Ráadásul a kényelmi díj is marha vicces. Olcsóbb fenntartás miatt még a parkoló fizessen pluszban. Hát biztosan nem fogom...

é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛ 2014.07.17. 11:57:57

ez a titkos kód olyan, mint a régiben a *181# ??? kérem máris!!!

umleitung 2014.07.17. 12:10:36

Ez a cirka 100 komment biztos erre a posztra íródott?
Amúgy meg mi a tököm ez a kényelmi díj? 2014 van basszameg.

min 2014.07.17. 12:17:38

Azért megemlatendő, hogy nem a végtelenségig parkol hanem max az aznapi hivatalos parkolási idő végéig. Onnantól automatikusan leáll a parkolás.

M_R 2014.07.17. 12:43:41

@min: "Onnantól automatikusan leáll a parkolás."

Vagy nem.. hanem másnap reggel 8-tól folytatódik. Elvileg indítható parkolás "előre" is...

Nemzeti = drága, szarul működik - de egy érettségivel sem rendelkező sógor-koma-jóbarát-unokaöccs lehet vezérigazgató havi nettó 2 milláért.

min 2014.07.17. 12:45:21

@M_R: nekem leállt de azt aláírom, hogy ebben a zűrzavarban bármi megtörténhet :-)

haggyadaszt 2014.07.17. 13:07:11

@uraaam: csak Füreden kell egy szaros piac kivételével mindenhol parkolódíjat fizetni a főút és a part között. Siófok ennyivel azért jobb, ott csak a Fő tér 1 km-es sugarában és a kikötőnél/sétánynál kell fizetni. Magyarul csak az fizet, aki nagyon kényelmes.

Mészáros Laci 2014.07.17. 13:09:16

érdekes, nekem működik. meg gondolom a többi 99.9%-nak is.

titan 2014.07.17. 13:38:32

@Mészáros Laci: ezért a 0,1%-ot le is kell szarni. Tudod az ügyfélszolgálat arra van, hogy az ilyen esetekben egyedi megoldást alkalmazzon a hiba orvoslására, nem azért hogy azt mondja
- nem az én feladatom
- nem értem a hibát
Lehet, hogy nem érti, mert az ügyfélszolgálatos is ember, de olyankor illik egy hozzáértővel felvenni a kapcsolatot, és vele együtt megoldani a problémát.

Mészáros Laci 2014.07.17. 13:43:36

@titan:

"ezért a 0,1%-ot le is kell szarni."

hát, ahogy gondolod.
szerintem nem kell leszarni.

titan 2014.07.17. 13:52:48

@Mészáros Laci: akkor légy szíves magyarázd el, miért is fontos a téma szempontjából a 99,9% (include te)

Mészáros Laci 2014.07.17. 14:03:25

@titan:

egy viszonylag nagy és összetett rendszert hoztak létre (nem csak a szoftverre, hanem a mögötte levő pénzügyi műveletekre és a teljes működtető szervezetre gondolok). ez meglehetősen nagy feladat, ráadásul elég egyedi.

ehhez mérten rövid idővel a bevezetés után nagyon jó hatásfokkal működik (sokkal jobban, mint amit korábban használtam, az EME Zrt rendszere). az ügyfélszolgálat a jelek szerint még nem rutinos - ami azt is jelzi, hogy nem tanították be őket rendesen, és azt is, hogy nagyon ritkán találkoznak ilyen esettel.

tudod, van az a bibliai részlet, amikor a kurvát meg akarják kövezni, és odamegy Jézus, kövezzétek, mégpedig az dobja az első követ, aki hibátlan. szúrós szemmel körülnéz -- és senki nem meri eldobni azt az első követ.

én baromi messze vagyok attól, hogy követ dobjak másokra, mert nem tökéletesek. ELÉG JÓ a rendszer. a hibákat meg kezelni kell, akkor is, ha ritkák.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 14:04:58

@Mészáros Laci: "érdekes, nekem működik."

Az miért érdekes? Nem az kéne, hogy minden esetben működjön? Vagy ha másnak működik, csak neked nem, akkor ebben megnyugszol, vígan veszed?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 14:07:33

@Mészáros Laci: A kurvát meg akarják kövezni, és odamegy Jézus, kövezzétek, mégpedig az dobja az első követ, aki szeplőtelen. Szúrós szemmel körülnéz, majd mikor egy nő egy bazi nagy kővel agyondobja a kurvát, rászól: - Anyám, néha nagyon fárasztó tudsz lenni.

Netuddki. 2014.07.17. 14:23:06

Nemzeti? Lófaszt! Fideszes.

Mészáros Laci 2014.07.17. 14:35:57

@atpijkamo:

De, természetesen, a tervezési cél az, hogy minden esetben működjön. A valóság meg az, hogy a mobilhálózat rendelkezésre állása nem 100%, a szerverek, adatbázisok rendelkezésre állása nem 100%, a programok nem hibátlanok stb.

Bennem, mint egy közeli szakma művelőjében, elismerést kelt, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen jól elindult.

Ami zavar, hogy (ebből a panaszból is látszik), nem oldották meg a rendkívüli esetek kezelését. Pedig még egy SPAR-ban is, ha a pénztáros véletlenül négy helyett negyven doboz tejet üt be, akkor másodperceken belül ott a boltvezető vagy a másik pénztáros aki egy kulcs átfordításával törli a téves sort. Itt meg mintha ez kimaradt volna.

Arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan kezelik azt a panaszt, amit így nem tudnak megoldani: változtatnak-e az ügyfélszolgálat működésén, hogy a következő (hasonló) esetet már simán megoldják?

De ez az én magánügyem, hogy a megoldást keresem, és ezen nem lehet annyit nyammogni, mintha csak a problémát keresném.

Mészáros Laci 2014.07.17. 14:37:35

@IGAZI_kovi1970:

Micsoda, a nemzeti mobilfizetési rt? nyilván. ha szoci kormány gründolja, akkor szocit vagy szadeszest embert neveznek ki főnöknek, ha fideszes, akkor fideszes embert. Ez nem öröm, de minden országnak olyan kormánya van, amilyent megérdemel.

Mészáros Laci 2014.07.17. 14:40:03

@titan:

egyáltalán nem jellemző, hogy ekkora rendszerek elsőre elinduljanak. hogy ne menjünk messzire, a biciklikölcsönző (nem állami) projekt nehézségei sokkal jellemzőbbek.

de ez nem az fidesz érdeme, meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a fidesz vezérkarban nincsenek szoftveresek :-) valószínűbb, hogy szerencséjük volt a projectmanager kiválasztásával.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.17. 14:48:46

@Mészáros Laci: Hgy jön ez ide? Agyhalott kommented, amire reagáltam, pont nem erről szólt.

Mészáros Laci 2014.07.17. 14:51:59

@atpijkamo:

félreértettem. én kérek bocsánat. tudod, akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek néz.

titan 2014.07.17. 17:01:15

@Mészáros Laci: ezt úgy sejtem nem nekem akartad, mert nekem már fentebb válaszoltál.

Viszont mindkét hozzászólásodra válaszolva: igen, pontosan, ennek úgy kéne működnie, hogy ha hiba van, az ügyfélszolgálatos megpróbálja elhárítani, ha nem, továbbadja annak, aki valószínűleg el tudja, és ez a lánc egészen addig folytatódik, amíg a probléma meg nem oldódik. Mi történt ehhez képest a történetben? Nos, nem ez. Akkor visszatérve a kérdésemhez: miért is lényeges, az, hogy 99,9%-nak működik, ha a 0,1% problémáját nem tudják vagy nem is akarják orvosolni?

Aureliano Buendía 2014.07.17. 17:19:11

@haggyadaszt: hát,a füredi parkolás az tényleg geci.

Mészáros Laci 2014.07.17. 18:34:42

@titan:

Arról azért nem volt szó, hogy NEM AKARJÁK a 0.1% problémáját orvosolni. inkább csak arról, hogy (úgy tűnik), nincs sok hiba a rendszerben, és az ügyfélszolgálatnak nincs rutinja.

Persze, akinek problémája van, annak ez egy embernek ez pontpsan száz százalék. Nem tudom a saját attitűdömet "exportálni", de amikor ügyfélként hasonló helyzetbe kerülök, akkor próbálom rendszerszinten kezelni a helyzetet.

Legutóbb a telekommal zördültünk össze (külföldi adathasználat díjazása kapcsán, tévesen kétféle tarifa szerint is megterhelték a számlámat egyazon adatforgalom miatt). Nagyon sajnálták, de a rendszer ilyen stb stb. Akkor kezdtek el komolyan venni, amikor megkérdeztem, hogy ez hogyan illik az ISO9001 minősítésükbe, amit ugye azért kaptak, hogy a rendszert hozzá tudják igazítani az új problémákhoz.

titan 2014.07.18. 12:55:22

@Mészáros Laci: ok, meg akarják oldani, de akkor miért nem veszik a kezükbe a helyzetet? Miért passzolgatják egymás között az embert? Valamelyik szolgáltatónak képesnek KELL lennie arra, hogy orvosolja a problémát. Nem az aktuális ügyélszolgálatosnak, neki csak az a dolga, hogy ha tudja, akkor kezelje a panaszt, ha nem tudja, akkor felvegye, és továbbítsa. Ez az ami nem történt meg, és ami miatt az ügyfél jogosan elégedetlen.
süti beállítások módosítása