Tékozló Homár

Méghogy minden Meki egyforma! FRISSÍTVE

2014.08.28. 14:10 | Homár Hilda | 259 komment

Nekem a McDonalds eddig a biztos pontok egyike volt az univerzumban. A helyeket jelentette, ahol tök mindegy, hogy melyikbe térek be, ugyanaz a kicsit praktikus, kicsit hervasztó dizájn, kiszámítható kínálat, sajátos kecsap-uborka kombó és viszonylag tiszta vécé fogad, mint itt a sarkiban. Mintha a föld alatt működne a Gyár, aminek kis, külvilággal kapcsolatot tartó csápjai az éttermek. Erre nem kiderül, hogy egyes csápok más áron adják ugyanazt a vegyészdiadalt? Miért? Miért?? (Megpróbáljuk megtudni.)

A McDonald's úgy döntött, a balatoni egységeiben nem érvényesíti az akciót. (Ami egyébként nem akció, mert mindig ennyibe kerül a fagyi, sőt, nemrég még 250 Ft volt, de hát van infláció (annak ellenére, hogy, mint a hírekből tudjuk, nincs is.)

Tehát mi is törnénik? Az egyenárairól ismert lánc (vagyis Nyíregyházától Sopronig mindenhol minden ugyanannyiba kerül (ha ez nem így van, akkor rosszul tudom, de hát ugye ilyen kérdésekben a fogyasztói percepció többet számít, mint a valóság)) úgy döntött, hogy márpedig nyáron a fagyi drágább a Balatonnál, hamár már egyszer fagyiszezon van és a Balatonnál ugye minden vendéglátós 6 hét alatt akarja az évi büdzsét letudni. (Természetesen körültekintőek voltak, és lábjegyzetben ott az infó, hogy hol és hol nem érvényes. Különösen az óriásplakát verziónál esélytelen, hogy ezt valaki lássa és elolvassa.)

Mit üzen ez nekünk, mekibe járó fogyasztóknak?

A verzió) Kedves városi lakos, Te, akinek nincs pénzed nyaralni (vagy, oké van, de most éppen nem vagy szabin), vígasztald magad nálunk egy nagyon kedvező árú fagyival. Te pedig, te tehetős nyaraló, aki ahelyett, hogy a horvát tengerparton sínylődnél, a drága Balatont választottad, nyaljál egyet négyszázért, fajlagosan még így is olcsóbb, mint a 280-as gombóc.

B verzió) nekünk 110 Ft plusz bevétel is számít, leszarjuk ez eddigi ideológiát.

Ha mekis dolgozó olvassa ezt, kérem, jelezze nekem, hogy a fentiek közül melyik a helyes megoldás (esetleg egy harmadik). Az első érdemben válaszoló vengédem egy McFreeze-re - természetesen a Balatonnál!

Zoltán

UPDATE 08.28. 21:43

A McDonald’s válasza. Annyi legalább kiderült, hogy egyáltalán nem egyforma minden Meki, sőt, az áraik sem.

A McDonald’s magyarországi éttermeiben az üzemeltető (az éttermek közel felét a vállalat, felét önálló vállalkozásban franchise-átvevők üzemeltetik) az árakat mindig a helyi körülményekhez igazodva határozza meg, ezért az árak éttermenként eltérőek lehetnek. Mivel éttermeink és franchise partnereink nem egységes árakkal dolgoznak, nem mindegyik egység vesz részt az egyes promóciókban, ezt a  kommunikációs anyagokon minden esetben feltüntetjük.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.28. 20:55:04

@Manyecska:
Mér?
Hadd tanujjon bátorságot, meg szorgalmat!44!
Én szeressem!

Manyecska 2014.08.28. 20:57:02

@dr. phil. Sün‼ ツ: oké. na lefekszem /aludni/ lóéjt:)

Atörökk 2014.08.28. 21:51:45

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Szerintem egyértelműen pina! Ha nem, akkor pina!4!!

igazságos 2014.08.28. 22:05:25

@atörökk: de csak azután, hogy én beleegyeztem!

igazságos 2014.08.28. 22:24:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: persze, miért is ne!?

:)

@atörökk:
néznéd!? ne irigykeggy

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.28. 22:25:43

@atörökk:
Namostan ez úgy van, hogy én nem házasodok, meg nem is ösmerkedek!4!
Megvagyok én jól, nem hijányzik a baly!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.28. 22:35:49

@igazságos:
Namost akkó valljál színt!
Ád egy: eljössz-e homárbuliba?
Ád kettő: Megengeded-e, hogy a Hilda is elgyűjjön?
Errű beszéjj!444!

igazságos 2014.08.28. 22:40:18

@atörökk: nem csodálkozom, a sok pályinkától csoda, hogy még nem lyukadt ki.

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát ha meghívtál, hunne mennék.

Felőlem gyühet a Hilda is, úccse akaszkodhat rá a törökkre, ha én is ott vagyok.

Csak akkor van esélye, ha én megengedem, úgyhogy gyühet Hilda is.

igazságos 2014.08.28. 22:42:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: azám biza, ha most meglátnál, lemellyeznél.

Még vékonyabb vagyok, mint a küldött fotón.

Lehet, le kellene cseréljelek, de nem visz rá a lélek. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.28. 22:43:43

@igazságos:
Na, pusszantalak!44
Mer meghívom a Hildát is, pedig nem homár-tag!
De én szeretném megismerni!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.28. 22:46:38

@igazságos:
Ááá,én vékony nőkre nem fexek!44
Aki deszkázni akar, tegye meg!44!4

igazságos 2014.08.28. 22:49:51

@atörökk: nem, még nem érem el a 100-at.

igazságos 2014.08.28. 23:08:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: nyugi, nem lennék lepényhal alattad

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:08:48

@atörökk: csak olvasgattam, de kellett valami könyvjelző ide is:)

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:10:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: támogatom.
Hogy miért nem nekem jutott ez eszembe???!!!
(irigykedik)
(mérgelődik)
(sün ellen áskálódik)

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:15:27

@atörökk: én olvasni is szoktam, nem csak írni:D

A lemilen most volt pár jó czikk.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.28. 23:16:20

@Aureliano Buendía:
Áááá,lófax!
Meghíjjuk, ugye?
Én szeressem a Hildát!
Illyen áskálódásrú én nem tudok.
Nem divat.

Atörökk 2014.08.28. 23:20:02

@Aureliano Buendía:
Jó, mindent még nem tanultam meg :D

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:20:54

@atörökk: vájjá, most a süny hívja a begyes. Hagymának ki szól?

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:21:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: meg-meg, mondom.

A zárójeles részek rám vonatkoznak. Mint cseten a /me

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:23:00

@atörökk: ha az elmúlt 62 évben nem sikerült, most már ne kezdj bele;)

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:26:12

@atörökk: én-e? Nem emlékszem, hogy így lett volna, tagadom:)
Mindegy, holnap megbeszéljük.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.28. 23:30:35

@Aureliano Buendía:
Szarjál rá!4!!
Híjjuk meg a Hildát!
Lesz rakendroll, meg minden bölcsesség!

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:31:43

Azt közben láttátok, hogy a meki szerint is lehet a posztert?

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:32:50

@dr. phil. Sün‼ ツ: mondom, támogatom. Híjjuk.

Atörökk 2014.08.28. 23:35:46

@Aureliano Buendía:
Nekem sikerült a Meki megerősítése nélkül is.

gabors 2014.08.28. 23:36:44

"A McDonald’s magyarországi éttermeiben"

what a fuck ???

a meki miota étterem ??

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:39:01

@atörökk: nekem is, ez nem volt kérdés. De az utóbbi időben néhány macskajancsi felvetette, hogy szétoffoljuk a témákat, és a szolgáltatók szarnak a homárra.

Nekik küldeném az alábbi dalt:

www.youtube.com/watch?v=t7Auv1zsY5w

:)

igi1 2014.08.28. 23:41:54

@Aureliano Buendía: majd én, de csak ha hozza a fiát is.

Atörökk 2014.08.28. 23:42:10

@Aureliano Buendía:
Hát kérem. Jelen esetben a szolgáltató is deklarálta, hogy neki van igaza és a poszter feleslegesen vekeng, ergo egy újabb visszacsatolást katunk arról, hogy igenis a helyes úton járunk.

Posztolónak azt kellene megértenie, érte haragszunk, nem rá.

igi1 2014.08.28. 23:45:31

Szerintem meg dögöljön meg a Meki, nem csodálkozik senki, hogy rossz idők járnak arrafele is.

Nincs orosz Meki, aztán a McNuggets - botrány, hogy valami rózsaszínű fekából gyúrják a húst.

Leone_510 2014.08.28. 23:49:15

meki éttermeiben...muhahahaha te barom aki megválaszolta a levelet, meki sosem volt étterem

ja és a mekibe hülyék járnak

Aureliano Buendía 2014.08.28. 23:52:21

@atörökk: a legtöbb esetben a poszterek java feleslegesen nyíg, ezt már megfigyelhettük. A legtöbben elég kemény aránytévesztésben élnek, erre jó mérce a Homár is.
Én tudom, hogy helyes úton járunk, a macskajancsik hőzöngése viszont kezd irritálni. De én vagyok a hülye, hogy ezeket a retardáltakat megpróbálom megvilágosítani.

(az Abbáziás válasza érdekelne nagyon)

igi1 2014.08.28. 23:54:51

@Aureliano Buendía: hát ez nem újdonság, a pia már neked is elvette az eszedet.

Atörökk 2014.08.28. 23:57:26

@Aureliano Buendía:
Akartam má' mondani, előző dalt férrecímezted ;)

helianthus 2014.08.28. 23:57:46

Én nem vagyok csúcsformàban, fogyni se fogytam. :/
Megyek bebújok egy szatyorba.
Léci tegyetek rám egy követ!

Atörökk 2014.08.28. 23:58:49

@helianthus:
Csak ha előtte elmegyünk 1 Mekibe.

igi1 2014.08.29. 00:00:08

@helianthus: neked 1 feladatod van, eljönni, ketten aztán végképp lenyomjuk a Hildát.

A pasik mindig odavannak az újtól.

helianthus 2014.08.29. 00:05:59

@atörökk: jajj! Ennyire szar a helyzet? O_O
@igi1: annyira kedves vagy, mint egy.....őő...szóval annyira.
De honnan veszed, hogy le akarok bárkit nyomni?
Pláne veled?
Úgyse veszem be, hogy neked ehhez segítség kell. :D

helianthus 2014.08.29. 00:08:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: olvastam. Ha nem szól hozzám, jöhet.
*az olyan ijesztő....*

Atörökk 2014.08.29. 00:09:19

@helianthus:
Mehetünk Burgerkingba, esetleg Gastlandba.
Vagy rendelek pizzát a Pizza faszomtuggyahonnét, onnan a nyóckerből.

igi1 2014.08.29. 00:10:27

@atörökk: szégyelld magad, most mér kellett megalázni, hogy nem a Burger Kingbe.

helianthus 2014.08.29. 00:11:35

@atörökk: èn olyan átverős oljukenítet akarok megpróbázni. Olyanom még sose volt.

igi1 2014.08.29. 00:12:05

@helianthus: egyedül nem bírok el Hildával, és a pasihordával, érted.

Az elején kell segítség a Hildával való elbeszélgetéshez. :)

itt mindenki a törökkre vágyik, esetleg félire, szóval nem kérdés, hogy nem szívleled a Hildát te sem, nőként

XD

Atörökk 2014.08.29. 00:12:28

@helianthus:
Arra ott a Gastland. Esetleg várunk egy kuponos torkos csütörtököt.

helianthus 2014.08.29. 00:13:51

Na csicsika manó ideért.
Gyere, bebújunk együtt az ágyba Csicsi!
*ásít*

helianthus 2014.08.29. 00:16:46

@igi1: hát nekem tök közömbös Hilda. Nőként. A pasikra bukok.

igi1 2014.08.29. 00:27:12

@helianthus: na, ezzel buktál most le.

:)

Black Hole 2014.08.29. 01:35:29

@helianthus: hát te meg mit csináltál, hogy követ akarsz magadra vettetni?

Troppauer_Hümér 2014.08.29. 03:49:02

@Black Hole: Trenírozza magát a jelmezbálra. Ha februárig elbír egy hatvankilós darabot, ő lesz a nagykövet.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.29. 07:47:56

jóreggelt, szép napot mindenkinek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.29. 07:53:15

a homar vegleg meghalt ennel meg a gyaloglo.hu is komolyabb volt

kaveet!
most!
beszaras

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.29. 08:02:17

@hagyma: tessék szépen átsétálni a gyaloglo.hu-ra.

Manyecska 2014.08.29. 08:43:34

@hagyma: kávéztál és beszartál??:DD:O Megesik abban a korban. Veszek pár üveges bébiételt, az diétás.:D na erre varrjál gombot...

helianthus 2014.08.29. 08:45:54

@Black Hole: Hát sziiiaaa! Hol bújkálsz? Egy kő alatt? :-D

helianthus 2014.08.29. 08:50:00

@Troppauer_Hümér: ...te vagy az, aki fölfelé zuhan és zuhantában nem követ, ismert pályát, másik követ, sőt minden más követ leelőzve zuhansz hozzám, követelőzől bennem....

helianthus 2014.08.29. 08:52:32

@AtiSnatch: te is eljöttèl hát?
Mekkora lett a telefonszámlád? ;)

AtiSnatch 2014.08.29. 08:54:36

@helianthus: eljöttem, milyen a buli? leszoktam a telefonálásról :)

Manyecska 2014.08.29. 08:55:20

@kézműves étcsokinyuszi: pasit!!! MOST!
:) jóregg.
Én beértem egy tál lasagnával kávé helyett, köll az energia.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.29. 08:59:50

áááá..látom, szép szerelmek szövődnek messze, bár messze még a tavasz

helianthus 2014.08.29. 09:00:49

@AtiSnatch: én meg a cigiről. :D Te hogy állsz?

AtiSnatch 2014.08.29. 09:02:55

@helianthus: május óta semmi cigi :) plusz 8-9kg :D

kézműves étcsokimikulás 2014.08.29. 09:18:12

@Manyecska: namer persze...
munkahelyei szex vagy mi...
:p

helianthus 2014.08.29. 09:28:39

@AtiSnatch: ügyes vagy. Pluszkilók, hát igen. Valamit valamiért.

Manyecska 2014.08.29. 09:39:30

A külker bank három hónapig szívatott minket a Széchenyi-kártyával mer jogászaik nem állnak a topon..:D most végre meghosszabbították cserébe kaptunk kedvezményes számlanyitási lehetőséget szerintem szupi!!:) Marha jó kondíciókkal. Bankom kinyalhatja @hagyma: te meg pláne... ingyenes kp-felvétel, napi 100.000-es limit,blablabla. :)

Atörökk 2014.08.29. 09:49:00

A pénteket ezennel megnyitom!

Manyecska 2014.08.29. 09:50:34

@igi1: hozzam az enyémet??:D 176 centi és igen jóképű. Már erősen hajtja a csajokat, általában hármasával szedi fel őket megfigyeltem.:DD ilyen bögyös 16 éveseket:) Szegény kutya folyton sétáltatva van mostanában ez okból. Felveszi a legjobb cuccait előtte, a lányok összehuggyantják magukat tőle, nagyon cuki a kis dzsásztinbíber..

Manyecska 2014.08.29. 09:55:03

@helianthus: ki mondta hogy Hilda nő???
Lehet hogy pasi. Bár nem hiszem.@atörökk: tik nem szerettek biliárdozni? vagy bowlingolni /azt mondjuk nem/. Tudok jó kis helyeket. Lehet ott is inni mint álat.

Atörökk 2014.08.29. 09:57:31

@Manyecska:
Billiárdozni nem szeretek, bowlingozni meg nem tudok.

Manyecska 2014.08.29. 10:25:07

@atörökk: a szex még megy azér?:P@helianthus: az egy dolog:)!

Atörökk 2014.08.29. 11:17:52

@Manyecska:
NEm tudom, én sose ismerkedtem bepiált, 30 feletti nőkkel se szórakozóhelyen, se máshol :D

Black Hole 2014.08.29. 11:57:06

@Troppauer_Hümér: Jah, de ugyanez betondarabbal nem ér, mert nagykövet van, de nagybetont nincs.

Black Hole 2014.08.29. 12:03:17

@helianthus: erről most az jutott eszembe, hogy ha valakit megköveznek, akkor annak tulajdonképpen bújócskázni segítenek rendes emberek?
süti beállítások módosítása