Tékozló Homár

Nem hasít a 4G, pedig kéne FRISSÜLT

2015.03.20. 10:33 | Homár Hilda | 38 komment

168782959_1.jpg

Kicsit zűrös, hogy akkor most milyen csomagja is van panaszosunknak, de az biztos nem oké, hogy vásárláskor nem kapott megfelelő tájékoztatást az akármilyenről és korlátairól. Azt megkérdezzük a Telekomtól, hogy mikorra várható a 4G neki és a többi Fun csomagosnak.

Tisztelt Tékozló Homár,

Még 2014. április végén vásároltam a Telekomnál egy drága okostelefont, drága előfizetéssel. Vásárláskor kedvesek voltak, beállították a telefont. Egy héttel később gondoltam utána nézek, hogy az internet csomagom nem 4G/LTE-e mert a telefon az, és mégse működik. Megnéztem a weboldalt mindenhol 150Mbit/s volt írva a NetPlusz L 1GB-os csomagra.

Ezen felbátorodva, bementem először az Árkádban lévő Telekom üzletbe, majd háromnegyed óra várakozás után, az ügyfélszolgálatos lenézően kérdezte, hogy mégis honnan kellene ezt tudnia, hogy miért nem megy?! Természetesen jött a kérdésem, mert talán mivel maga az ügyfélszolgálatos? Erre már nem tudott válaszolni, átirányított a Sugárba mert ott van szerviz, ott segítenek. Átmegyek, megint min. 30 perc várakozás, viszont itt nagyon kisegítő volt az ügyfélszolgálatos hölgy, másik sim-ekkel próbálgatta, telefont is bevitte, megnézték hát mégse működött amiért jöttem de legalább normálisak voltak. 

Augusztus végén újra befáradtam immár az Allee-ban lévő Telekomba, hátha ott jobban értenek ezekhez, természetes háromnegyed órás várakozás újra, szerviz, probléma kifejtése. A szervizes csávó azt mondta, hogy ennek mennie kéne, utána néz. Bevitte a telefont, nem működött, azt mondta akkor kicserélik egy újra garanciában. Meg volt a csere is, kb 10 percet vett igénybe, kipróbáltuk, nem ment. Azt mondta akkor itt más probléma lesz, átirányít az ügyfélszolgálathoz.

Hálisten 5 percen belül volt a várakozás, odamegyek teljesen nyugodtan, elmondom problémám, majd itt is rámförmednek, hogy ez egy Fun díjcsomag, amit igaz, hogy havonta fizetek, mint egy előfizetéses, és pont ugyanazok vonatkoznak erre a tarifára, mint a számlásokra (árak, meg még valamit említett az ügyfélszolgálatos) attól még ez egy Dominonak számító SIM kártya és ezért nem is fog menni. Természetesen erről semmilyen tájékoztatást nem kaptam amikor megrendeltem, hogy nem fog működni a beharangozott dolog, bárhol néztem mindenhol írták a 4G támogatottságot, ja és ettől fizethetek ugyanannyit, mint aki teljes szolgáltatást kap. Ügyfélszolgálatos erre annyit mondott hogy úgy néz ki, hogy jövőre már mindegyik SIM össze lesz kötve a HSS-el (ezen megy a 4G) és akkor működni fog.

Decemberben meg is jelentek hírek, hogy MárciusRA mindenkinek működni fog, akinek ilyen előfizetése van. Volt még több próbálkozásom is, hátha lesz valami ezzel kapcsolatba, sehol se szolgáltak érdemi információval. Hát március eleje eljött, 4G nuku. Hívom az ügyfélszolgálatot, most már kicsit tájékozotabbak voltak, mert rögtön első kérdés az volt, hogy Domino vagy korlátolt csomagom van. Mondom igen, de azt ígérték, hogy Márciusra (tudtommal ez azt jelenti, hogy Március 1-ig bezárólag) működni fog. Ügyfélszolgálatos: Igen, igen így volt... Ja, nem mégse, Március végéig kell várni. Köszönöm szépen, hangvétel a szokásos bunkó paraszti volt. Komolyan kezdem azt hinni, hogy erre a helyre azokat az embereket veszik fel aki a minnél bunkóbb tud lenni az ügyfelekkel.

Tudom, örüljek, hogy csak ennyi problémám van, nem is azzal van a fő gond, hogy nem működik, hanem azzal, hogy erről sehol se tájékoztattak, amikor megvettem a készüléket illetve előfizettem a díjcsomagra. A másik gondom pedig a stílussal van, ahogy bánni tudnak az ügyfélszolgálaton.

UPDATE márc. 23.

Ezt írja a Telekom:

Tisztelt Ügyfelünk!

A jelzett félreértésért ezúton is elnézést kérünk, és köszönjük megértését.

Örömmel tájékoztatjuk, hogy ma már a Domino kártyával is hasít a 4G! Azaz már feltöltőkártyás díjcsomagokkal is igénybe vehető a Telekom 4G mobilinternet szolgáltatása, így a feltöltőkártyás ügyfelek is élvezhetik a szupergyors mobilinternet előnyeit 4G-képes készülékükön.

Ugyanakkor a Telekom feltöltőkártyás ügyfelei által jelenleg használt SIM kártyák nem alkalmasak a kapcsolódásra a 4G hálózathoz, ezért SIM-kártya cserére van szükség a szolgáltatás használatához. A 4G-képes SIM-kártya a Telekom  honlapján, a www.telekom.hu/4g_domino felületen díjmentesen igényelhető. A megrendelt SIM-kártyát az ügyfelek kényelmesen, otthonukban vehetik át a futártól. 

A SIM-kártya csere az ügyfelek jelenlegi telefonszámát nem érinti, tehát az változatlan marad, és a 4G használatához nincs szükség díjcsomagváltásra sem.

Bízunk abban, hogy igénybe veszi a 4G szolgáltatást, és így Ön is megtapasztalja a mobilinternetezés új élményét.

Üdvözlettel:

Telekom

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2015.03.20. 10:42:18

Még 2014. április végén vásároltam a Telekomnál egy drága okosabbtőlemtelefont. Na így a helyes.

AtiSnatch 2015.03.20. 11:05:07

@Atörökk: pedig nem is vagy kisegítős...

Atörökk 2015.03.20. 11:10:02

@AtiSnatch:
Kevés vót az alvás, na ;)

igi1 2015.03.20. 11:15:24

sikerült fotózni a napfogyatkozást meg nem vakultam meg pedig belenéztem a napba

igaz rohadtul siratok most

ipaddel is nehéz volt

még tart amúgy

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.03.20. 11:26:16

Befáradtam a szervizes csávóhoz!4!!!

Huba77 2015.03.20. 11:27:12

Hú de nagy gond
Fél perccel később jön le a kecske pornó :))

Huba77 2015.03.20. 11:29:17

Hú de nagy gond
Fél perccel később jön le neki a kecske pornó :))

hobbitroll 2015.03.20. 11:54:03

first world problem?
poszt-o-ló írjon a
segitunk@telekom.hu -ra
jöhet a következő

telkoe 2015.03.20. 12:08:08

A Telekomot eppen most kapott egy meretes birsagot a kotberkezeles miatt. www.hwsw.hu/hirek/53729/nmhh-magyar-telekom-kotber-kotberkezeles.html Legegyszerubb lenne ajanlott levelben ertesiteni oket hogy a szerzodesben bennfoglalt LTE a lefedettsegi teruleten belul sem mukodik ezert kotberigennyel lepsz fel. Ahhoz neked semmi kozod hogy melyik SIMeket kezelnek az HLR/HSS-ben.

Atörökk 2015.03.20. 12:08:50

Júpíszí is leszophat modemestül, fosuk kiiktatva, saját wifi visszaállítva, mehetnek a picsába.

sunabajnok 2015.03.20. 12:16:37

Van egy flottás előfizum havi 2.500-ért. Dual sim-es telefonom, és benne a digis mobilnet 1gb 1500 forintért.
kell nektek százezres teló, havi tízezres előfizetéssel.......

homar4prez 2015.03.20. 12:19:16

@Atörökk: ha átváltod bridge módba a routerüket, akkor ki is kapcsolja a saját wifijét? És ha nem, attól még a wi-free marad?
Szerencsére nem UPC-nél vagyok, szóval nem tudok kísérletezni.

ptspts 2015.03.20. 12:20:46

Sajnálatos, hogy a posztolóval nem voltak udvariasak és segítőkészek az ügyfélszolgálaton, és sokat váratták. Köszönjük, hogy megosztotta velünk a történteket, ezek alapján mindenki eldöntheti, akar-e a T ügyfele lenni.

A posztoló igényelheti, de nem várhatja el, hogy mások (pl. az üzeleti partnerei) udvariasak és segítőkészek legyenek vele. Ha elégedetlen, van lehetősége másik szolgáltatóhoz menni, de ennek is van költsége és kockázata.

Sajnos megszokhattuk, hogy a szolgáltató ígérete vagy tájékoztatása semmit sem jelent. Ha valamit megígér határidővel, abból kb. annyi igaz, hogy most nem működik, és lehet, hogy a jövőben működni fog, de nem biztos. Ha a posztoló szeretne pénzt visszakapni vagy korábban szerződést bontani nemteljesítés miatt, akkor olvassa végig a szerződését, és beszéljen ügyvéddel. Ha a posztoló szeretné, hogy megoldódjon a problémája (tehát gyorsabb legyen net a telefonján), kevés eszköze van arra, hogy ezt siettesse. Kellemetlenséget tud okozni a T-nek, ha feljelentést vagy bejelentést tesz csalás miatt, esetleg bírságot is kiszab valamelyik hivatal a T-re, de ettől még a posztolónak nem lesz gyorsabb a net. Kereshet másik szolgáltatót, vagy díjcsomagot, hátha ott már eleve gyors.

Atörökk 2015.03.20. 12:23:50

@homar4prez:
Igen, akkor kikapcsolja. A wifree külön kikapcsolható. Itt volt szerelő, ő csinálta meg, mondta, rengeteg a panasz erre a fos wifis routerükre, egész egyszerűen gyenge a jelszintje.

Atörökk 2015.03.20. 12:26:14

@sunabajnok:
Drágább telefonnal gyorsabb a net, nem tudtad?

hobbitroll 2015.03.20. 12:41:00

@Atörökk: csak nem, +2K a wifis sz4rságért?

sunabajnok 2015.03.20. 12:53:27

@Atörökk:
Én 40 ezerért vettem egy málykroszoftot. Tán fillérbacó volnék?

Atörökk 2015.03.20. 13:01:49

@hobbitroll:
???

@sunabajnok:
Gyakorlott homárosként tudhatnád, azzal semmiképp nem vagy VIP ügyfél ;)

sunabajnok 2015.03.20. 13:04:22

@Atörökk:
Tudom, de elfogyott már a karó itthon, és a régi amibe beledőltem kezd itt ott nyomni.

Manyecska 2015.03.20. 13:11:14

@sunabajnok: óhh engem karóznak rendesen, gondoltam felajánlom de hiba lenne.:P

Atörökk 2015.03.20. 13:51:50

@sunabajnok:
Ezen sajnos nem tudok segíteni.

sunabajnok 2015.03.20. 13:57:21

@Manyecska:
Mi nem egy karóról beszélünk :P

sunabajnok 2015.03.20. 13:58:26

@Atörökk:
Persze csak az észt osztni tudod Te is.
:))))

Aureliano Buendía 2015.03.20. 17:14:00

segítünk kukac telekom vótmá?

Aureliano Buendía 2015.03.20. 17:17:18

„...de azt ígérték, hogy Márciusra (tudtommal ez azt jelenti, hogy Március 1-ig bezárólag) működni fog...”

ez hülye

Aureliano Buendía 2015.03.20. 17:19:12

@Atörökk: valamiért nekem itthon nem akarja a jupcos wifrít szerda óta a telefon.

Máshol meg igen.

Aureliano Buendía 2015.03.20. 17:21:27

@Atörökk: nekem a router mellett jó a jelerősség. A saját wifi ki van lőve, a wi-free megy alapból, és szerda délutánig működött is. Azóta meg lófasz habbal.

Ellenben nemithon tud rá csatlakozni.

Atörökk 2015.03.20. 17:27:25

@Aureliano Buendía:
Mert a jupcos wifi egy fosch. Ha van saját wifis routered, használd azt, upcös wifi routert meg átállítani bridge üzembe, és leszophatnak.

Mutatta a szerelő srác a kütyüjén, hogy egész egyszerűen gyenge a jelszintje az upcos fosnak.

Aureliano Buendía 2015.03.20. 17:41:59

@Atörökk: nincs olyanom. Nekem eddig faszául ment, merthogy a kettő közt van vagy fél méter távolság. Most is maximális a jel, de nem hajlandó csatlakozni. Azaz próbálkozik, de nem sikerül.

Már mindkettőt újraindítottam.

Tron65 2015.03.21. 13:20:10

Csak hogy közérthetőbb legyen a poszt toló felháborodása:

NEM kapott olyan szolgáltatást, amivel a HAVI adatkeretét KEVESEBB MINT 70 MÁSODPERC alatt tudná elhasználni.

Csimpi csumpi 2015.03.21. 23:21:22

Miert "befáradt"? Ha olyan fárasztó, akkor minek megy oda?

sírva_könyörgöm 2015.03.23. 09:36:53

Az alábbiak szerint már lehet Dominoval 4G-n netezni, csak SIM kártyát kell cserélni.
www.t-mobile.hu/lakossagi/mobil_szelessav/tarifak/4g_eleres

2015.03.25. 11:19:28

@hobbitroll: Margit há nóórmáális?!

Braverest 2015.03.28. 16:12:54

Most jövök a Telekomtól, ahol rá kellett döbbennem, hogy a NET Plusz XL csomaggal (is) csak addig jár a 4G amíg ki nem próbálod. Utána szembesülsz vele, hogy bizony ez csak 10 Mb körül mozog, ami nem több mint 3G-vel előtte,amiről váltottál. Amikor bátorkodtam erre rákérdezni azt a választ kaptam,hogy Telekom nem szereti annyira a Dominosokat,ezért keményen lekorlátozta a sebességet. De könyörgöm erröl előtte miért nem szólnak. Bent voltam személyesen egyeztetni a váltás előtt, és persze végigböngésztem az agymosó igérgetéseiket a mámorító,hasító böngészési/letöltési sebességről. Szóval a tanácsom a következő. Ne higgyetek a Telekom 4G-és beugratásának ha Dominosok vagytok, mert ráfogtok fázni mint én.
süti beállítások módosítása