Tékozló Homár

Dögöljön meg a budakesziek lova is!

2015.04.20. 14:02 | Homár Hilda | 58 komment

bkk.jpg

Az elsőajtós őrületben én ott tartok, hogy az éjszakai buszokon ez a módi, de úgy látom, rég túlhaladt rajtam a történelem. Nem tudom, hogy az egész macera mennyire éri meg a BKK-nak, de különbséget nem látok a budaörsiek és a budakesziek között, úgyhogy tényleg fura a más eljárás. Rákérdezünk a BKK-nál a dologra,

T. Homár!
A budaörsi utasok nevében követelem, hogy vezessék be a Budakeszire közlekedő BKK járatokon is az elsőajtós felszállási rendet! Egyúttal magyarázatot várok arra, hogy ez eddig miért nem történt meg.

Felháborítónak tartom, hogy míg a rendkívül kihasznált és szinte percenként közlekedő budaörsi járatokon elsőajtós felszállási rend van érvényben, sokszor lehetetlenné téve a folyamatos haladást az egymás mögött feltorlódó buszok miatt, nem beszélve a sorozatos balhékról, addig a budakesziek kényelmesen és gyorsan utazhatnak. Hát nem! Dögöljön meg a budakesziek lova is! Ha minket így megszívattak, akkor szenvedjenek ők is! Semmi nem indokolja, hogy ők kimaradjanak a jóból: nincsenek többen nálunk és a buszaik sem közlekednek sűrűbben. Tessék csak szépen elsőajtózni! Egyáltalán nem érdekel, hány elvtárs lakik ott.

Sőt, akkor már dögöljön meg a belvárosiak lova is! Ha Budaörsön lehet elsőajtózni, akkor mindenhol lehet. Vezessék csak be szépen a rendszert az összes BKK-s járaton, a nyolcastól a hetesig! Nem érdekel, hogy azok tömve vannak utasokkal, a budaörsieken is rendre telt ház van, az mégse számít. Vegye csak ki a részét mindenki az élvezetből. Ne kivételezzünk, kérem!

UI: Remélem, mindenki értett...

Üdvözlettel:

Lóránt (egy budaörsi utas)

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blamm 2015.04.20. 14:04:20

Köszönjük, Lóránt!

Manyecska 2015.04.20. 14:09:56

A huszonkinyalcos buszon tegnap meg beálltak az első ajtóba. kicsit beljebb rugdostam őket /Klau-effekt/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.20. 14:11:43

Igazi magyarosch fagyasztói panasz :S

Manyecska 2015.04.20. 14:11:59

A metrókon is vazze, ne kivételezzünk már. Sőt, a nyóckocsis szentendrei HÉV-en is..úgyis 20percenként jár hétvégén.

Manyecska 2015.04.20. 14:13:45

Poszter vezesse be párjával az elsőajtós kiszállást szex közben. ha nincs sor éppen. xd bocsánat..

AtiSnatch 2015.04.20. 14:15:27

Követelem, hogy azonnal vezessük be a posztert a vágóhídra. Kö

Manyecska 2015.04.20. 14:17:54

A 29-es busz a Rózsadombra megy és elsőajtós percekig áll a Szépvölgyi-úton általában mire a sok hülye irodista egy megállóra felszáll ahelyett hogy felvonszolná a kuffert. tiszta heringparti..

Terézágyú 2015.04.20. 14:18:56

"Nem tudom, hogy az egész macera mennyire éri meg a BKK-nak, de különbséget nem látok a budaörsiek és a budakesziek között"

"Lóránt (egy budaörsi utas)"

Eddig én se láttam különbsége, det - e levél után - már látok... A budaörsiek [CENSORED].

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.04.20. 14:34:46

azért van valami igazsága. Bár azt kellene kideríteni, hoyg itt miért és ott miért nem?

mikimackó 2015.04.20. 14:39:05

sokat reklamálsz, az első ajtót se nyitják ki, aztán akkor szállj fel !

AtiSnatch 2015.04.20. 14:40:13

@batgirl: van, de annyi esze nincs szegény agyhalottnak, hogy azért sírjon, hogy nekik se kelljen első ajtózni...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.04.20. 14:40:45

@AtiSnatch: Szerintem ironizált. Legalább is én úgy olvastam.

Manyecska 2015.04.20. 14:51:24

Budakeszin vadaspark van annyi állat nem fér fel az első ajtónál..

AtiSnatch 2015.04.20. 14:58:00

@batgirl: amennyi hülye van erre, én semmin se csodálkoznék...

theface 2015.04.20. 15:16:12

mifelénk mindig is az első ajtós felszállás volt a módi, nem értem minek hisztizni
nem kell az első ajtónál megállni szépen hátra lehet fáradni, mert a busz hátulja is oda megy ahová az eleje

rizy 2015.04.20. 15:21:20

@batgirl: én is azt olvastam, jól esett, kedvesen ironizált.

Vadászbaszó nyúl 2015.04.20. 15:22:52

Brávó hilda, újabb, immáron sztratoszférai magasságokba emelkedő fofyasztóvédés.

lóri, te kis buzi: nem tetszik, járjál gyalog, magy maradj otthon a kis szottyadt picsádon. Surmó kis seggfej.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.20. 15:26:21

@AtiSnatch: hat ez ketsegtelen
az iras azert szuletett, hogy naluk is szuntessek meg
orulok ha segithettem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.20. 15:28:28

gyengebbek kedveert ott az utoirat is...

Manyecska 2015.04.20. 15:31:48

@hagyma: azt hittem azért mert Demalgonra tolta az almabort..

AtiSnatch 2015.04.20. 15:35:10

@hagyma: na nézd már, egy beszélő kutya...

Comment.Elek 2015.04.20. 15:45:50

@hagyma: csak azt a gyengebbek pont nem olvassak el. ;-)

AtiSnatch 2015.04.20. 15:51:15

@Comment.Elek: olvasgass vissza a homáron posztokat és rá fogsz jönni, hogy miért gondolom úgy, hogy komolyan gondolta.

Comment.Elek 2015.04.20. 16:03:41

@AtiSnatch: ahhoz nekem tul ironikus a hangvetel, hogy komolyan vegyem.
Mondjuk egy smiley-val egyertelmubbe tehette volna, hogy viccbol irta ezt le, vagy a negativ sztereotipiak elo megtestesitojekent ezt igy is gondolja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.20. 16:20:02

"Lóránt (egy budaörsi utas)"
Én ugyan nem rántom.

@Comment.Elek: Hát, aki nem ismeri a viszonyokat arrafelé, az komolyan veszi. Országos portálra írva lehetne úgy is fogalmazni, hogy az ország többi részében lakók is megértsék.

lcsaszar 2015.04.20. 16:21:32

Eddig úgy tudtam, hogy az elvtársak Dunakeszin laknak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.20. 16:35:58

Aki ezt komolyan vette, az beteg.

Aki viccesnek, az is.

megamenn 2015.04.20. 17:04:08

nem elég szívás az, hogy a budakesziek nem elsőzhetnek?

megamenn 2015.04.20. 17:06:59

elírás történt. lóránt nem budaörsi, hanem butaörsi utas.
(vagy geciörsi... )

Vadászbaszó nyúl 2015.04.20. 17:17:30

@AtiSnatch:
Kicsit nehezen tanul, de legalább reménytelen.

EvilHedgehog 2015.04.20. 17:32:10

@Manyecska: Az nem Donalgin? Akkor már inkább Cataflam.

Aureliano Buendía 2015.04.20. 17:49:39

@batgirl: gondolom, sokan lógnak a negyvenesen. Be fogják lassan vezetni a huszonkettesen is, idő kérdése. Lóri elébe szaladt az eseményeknek.

Aureliano Buendía 2015.04.20. 17:53:17

Lóri, értem én, hogy cinizmus, meg miegymás, én is rühellem az első ajtós felszállást, mert amúgy nincs jegyem.

Eljött az idő, hogy bérletet vegyél. Vagy kerékpárt. Vagy autót.

FDToth 2015.04.20. 20:57:00

Hulye a posztolo de igaza van: jo lenne mar mindenutt bevezetni az elso ajtost. De! Amig vannak olyan vonslak, ahol 4-5 eve ez van, de az emberek meg mindig nem kepesek megtanulni, addig birsagolni kene. Meg azt a sok parasztot is aki elso ajtonal szall le a hulye vezeto meg endegi...

Sandor Akarki 2015.04.20. 21:08:20

Ingyenes tömegközlekedést! Nem kell ellenőr, jegyeladó, nincs rajta áfa, stb. Bp-re behajtásért meg fizessék csak ki mondjuk 3 BKV bérlet árát, gyorsabb, egyszerűbb, tisztább lesz minden!

Sandor Akarki 2015.04.20. 21:09:34

@FDToth: "szall le a hulye vezeto meg endegi..."
Oszt micsináljon?

FDToth 2015.04.20. 21:11:51

@Sandor Akarki: egyszeru: szoljon neki h leszallas nem az elso ajton. Ennyi. Mondjuk az embereknek lehetne annyi eszuk h ha elol szallnak le akkor akik elol szallnak fel azokat feltartjak. Es persze h lassu az utascsere. Ha en szallik del es latom vki le akar szallni elol, annak szlok. Kb mindig megertik es szeepn elbattyognak a hatso ajtok fel.

Hedley Lamarr 2015.04.20. 22:35:17

igazán szórakoztató, magasröptű poszt volt. Jöhetne valami fogyasztóvédelmi érdemi cikk is!

budakeszi vaddisznó barátaimmal beborítunk valakit az árokba, ha nem jön!

Arcade Macho 2015.04.20. 23:04:31

a 8as busz nem tudom milyen nagy mostansag, de a 7es busz az tipikusan csuklos
nem mellesleg Budapesten par megalloban van elsoajtozo es nem elsoajtozo busz is

amugy meg a megoldas szimpla es egyszeru lenne...
par megallonal kordonnal lezart helyre allna meg a busz, teszem azt hetente egyszer, es a buszon levo jegyautomata meg a pontos idot nyomtatna ra, igy kiszurve az okosan jegyet valtok huncutsagait
igy lenne rendes buntetes, ergo lenne ra kesztetes hogy legyen meg az a berlet

shred 2015.04.21. 09:24:14

Azt vágja valaki, milyen logika alapján döntik el az üzemeltetők, hogy egy járatra hány ajtón lehet felszállni?

joska61 2015.04.21. 09:43:55

Azt nem vette számításba, hogy csak Budaörs polgármestere vette a bátorságot, hogy beszóljon a kormánynak. Hát tessék, itt az eredmény, lehet szívni a buszon.

2015.04.21. 11:03:13

@shred: Kérdezd meg Tarlós apádat .Amióta Vitézit menesztették, az egész BKK a haláltusáját vívja .

lcsaszar 2015.04.21. 11:44:00

Külföldön mindenki az első ajtón száll fel a buszra, jegyet vesz a sofőrtől, vagy a bérletét mutatja neki. Utána leül. Szépen kivárja mindenki a sorát, nem idegeskedik. Hátsó ajtón nem száll fel, mert nem lóg, jegyet vesz. Nem ír a Homárra.

2015.04.21. 11:51:33

@lcsaszar: Indiában ennyire megváltozott volna a tömegközlekedés ? Nahát!

Yumurdzsak 2015.04.21. 14:24:40

érdekes, isztambulban (ami egy kisváros) minden buszon elsőajtózás van. mondjuk ott a busz ott áll meg, ahol kéred.

fillérbaszó vadász 2015.04.21. 14:49:41

@FDToth: "egyszeru: szoljon neki h leszallas nem az elso ajton."

Hát tudod, ha te ülnél ott, akkor lehet hogy az ötvenötödik ilyen idiótát már te is leszarnád.

fillérbaszó vadász 2015.04.21. 14:52:22

@Diorella Queen: "Amióta Vitézit menesztették, az egész BKK a haláltusáját vívja ."

Szerencsére hogy menesztették. A kisköcsög dőzsölése nem kevés adóforintjába került a "sok dolgozó kisembernek" (trendi fidesz-kampány szöveg).

fillérbaszó vadász 2015.04.21. 14:57:07

Amúgy meg egy újabb rinya poszt! Ez egy szolgáltatás! Gondolom Lórántnak, a budaörsi lakosnak, senki nem tett pisztolyt a fejéhez hogy szálljon fel. Lóri! Ez egy szolgáltatás. Vagy igénybe veszed vagy nem. Ha nem tetszik lehet menni gyalog, lehet hívni taxit horribilisért, vagy lehet biciklizni, az ingyen van (mármint a biciklizés, nem a bicikli), igaz ha néha lerakod a belvárosban akkor láb kél.

nem várt fordulat 2015.04.21. 20:34:40

@fillérbaszó vadász: ez alsagos szoveg. Akkor lenne igaz, ha lehetne hasonlo arert hasonlo szolgaltatast venni. Egyelore jelenleg ez nem ilyen. Nincs alternativa, a taxi es a bico nem az.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.04.22. 08:07:36

Volános szlogenünk volt anno:
"...dejó ez az 5-ös ülés jó rajta a közös-ülés...." :)
Az utassal mindig keményen kell bánni! :)
(pláne ha jó pipi)

♔batyu♔ 2015.04.24. 08:33:37

Mióta elsőajtós felszállás van, azóta láttam cigányokat jegyet is használni. Öröm nézni, ahogy a bevezetésekor felpattan a srác a csajával és szembesül a ténnyel, mától csak jeggyel. Kikerekedett szemek, jé, ezért fizetni kell?????? Félig telt busszal ami addig nem indul amíg nem lyukaszt, pedig ugye nem mer emberkedni a sofőrrel, ahogy régebben az ellenőrrel.

aspectratio 2015.05.01. 04:00:49

Combinón és metrón is elsőajtóst... Meg héven... Meg a libegón
süti beállítások módosítása