Tékozló Homár

II. kerület, 1 Mbit/s FRISSÜLT

2015.04.21. 15:09 | Homár Hilda | komment

download_2.png

Azt már legutóbbi UPC-s posztunkból tudjuk, hogy szolgáltatók szabadon dönthetnek, hogy hova, milyen kábelt húznak, ha húznak egyáltalán, de arra szerintem kevesen számítottak, hogy Budán, a város egyik legdrágább részén nemhogy nem hasít a net, de a máshol minimum, itt egyben a maximum sebességet is jelenti. 

Kedves Homár!

Régóta izgat a gondolat, hogy megosszam Veled azt az Internet Kálváriát, amelynek idestova 8 éve a csapdájában vergődünk a csodálatos TÉ jóvoltából.

Ismerőseink, barátaink és üzletfeleink körében évek óta haknizunk a történetünkkel, miszerint 2015-ben (az évszám természetesen évente eggyel nő) él egy család a második kerületben, kettő utcával a Rózsadomb Center felett, egy zsákutca legvégén, ahol a Magyar Telekom által biztosított legmagasabb Internet sebesség - figyelj, most jön a jó rész! - 1 Mbit/s. Kiírom betűkkel is, nehogy azt godnold, hogy lefelejtettem egy nullát: egy megabit per szekundum.

Jelen levelemet természetesen csak a magam nevében írom, de valójában több család vegetál ezen a sávszélességen. Azt nem tudom, hogy a többiek már beletörődtek-e a helyzetbe, vagy pár évvel ezelőtt küldtek egy összefogásra ösztönző kör e-mailt, csak még nem kaptuk meg.

Természetesen nem arról van szó, hogy a Telekom teljesen megfeledkezett a Ruthén utca lakosairól, mert ez nem igaz. Nagy kegyesen az utca feléig elhoztak valamikor egy kábelt, ami állítólag hasít, de ezt mi csak hírból tudjuk. Aztán megálltak ott az utca közepén - ki tudja milyen okból -, hátat fordítottak a maradék 200 méteres útszakasznak, összecsapták a tenyerüket és azt mondták, “na, ezzel az utcával megvagyunk”. Az a maradék 20-30 család meg oldja meg az Internet igényeit azon a kőkorszaki kábelen, amit valaha ittfelejtettek. Egy ideig úgy éreztem magam, mint abban a régi klasszikus reklámban: bármelyik pillanatban rám nyithatja az ajtót egy turista csoport és megkérdezik, hogy mit eszem. Ugyanazt, tényleg, csak én nem online rendelem.

Sok évvel ezelőtt, még naívan felhívtam a Telekomot és megkértem őket, hogy csináljanak valamit, mert ez a sávszélesség már akkoriban is nevetségesnek számított. Évek óta az a válasz érkezik az ügyfélszolgálattól, hogy a következő fél évben nem látnak bővítési tervezetet a szóban forgó szakaszon, telefonáljak vissza fél év múlva, hátha lesz változás. Néhány évig telefonálgattam és próbáltam megértetni velük, hogy én nem a változás kegyeltje, hanem annak elindítója kívánok lenni. De semmi nem történt.

Nos, hiába vagyunk évek óta T előfizetők - náluk van az összes vonalas telefon és a céges flotta is -, nem vagyok én annyira lojális ehhez a nyomorék márkához, hogy ne váltanék, amint van alternatíva. A baj az, hogy nincs. A UPC optikai kábele ugyen eljön az utca végéig, de az is megáll a túloldalon, a szembe szomszéd háza előtt, messze elkerülve bennünket és még sok családot az úttest innenső felén. Ők legalább feldobták annak a lehetőségét, hogy elhozzák a házunkig a gyors Internetet, csak be kellene szállnom 800 000 Forinttal a buliba. Az méterenként kb. 80 000 Ft.

Itt mondtuk azt, hogy menjen az összes szolgáltató a fenébe és vásároltunk egy mobil Internetet routerrel és jelenleg havi 12 000 Forintot fizetünk 30 GB Internetért. Elmondanám, hogy nem vagyok egy nagy letöltögető, de ez semmire nem elég - sem mennyiségben, sem sávszélességben, 4G ide vagy oda. Hiába fizetek az online tartalmakért, az Apple TV-n nem tudok egyetlen egy filmet sem lebérelni vagy megvásárolni, mert néhány HD moziélmény és nem tudom megnyitni a Google naptáramat sem abban a hónapban soha többé. Arról, hogy Cloud-ban tároljam a cuccaimat, nem is merek álmodni sem. Amióta a telefonom, a laptopom és a tabletem online szinkronizálják egymás között a tartalmakat, hó közepén már nem tudom használni az Inernetet. És ez a legjobb megoldás, amit a Té kínálni tud nekünk 2015-ben.

Ezerszer megkerestük már őket, hogy ha már a Magyar Telekom 10 éve nem képes frissíteni a használhatatlan szar kábelét az utcánkban, akkor cégcsoporton belül legalább ajánljanak fel egy olyan egyedi lehetőséget, hogy ezen a nyomorék mobil routeren keresztül korlátlanul használhassuk a netet ezért az összegért. (Mások fele ennyiért kapják az Internetet optikai kábelen) De nem. Ilyet ők nem tudnak felajánlani. Mintha nekik ez akkora költséggel járna. Helyette vásárolhattunk havi plusz 5000 Ft-ért egy olyan lehetőséget, hogy éjfél és reggel 7 között korlátlanul netezhetünk. Köszi baszki.

Ha sorozatok és filmek letöltésére használnám az Internetet, akkor ez baromira kecsegtető lenne, de nem erről van szó. Egy 6 hónapos gyerek mellől próbálok itthonról dolgozni. Ezt úgy tudom megoldani, hogy a kollégáimmal mindent Google Drive-on tárolunk illetve távelérést kaptam az irodai szerverünkhöz. Nyilván nem éjjel szeretnék a gépem előtt ülni, mert aki próbált már egyszerre pátyolgatni egy babát, miközben dolgozott, az tudja, hogy este 9-kor az ember arccal esik be a párnájába.

Azt gondolom, hogy ma már egy magára valamit is adó szolgáltató ezt nem teheti meg. Pláne nem ennyi kérés és könyörgés után. És nem vagyunk egyedül ezzel. Tudom, hogy a szomszéd 6 lakásos társasházban is szűkölnek a lakók. Egyszer kijött egy pasi és mindenféle igényeket mért fel, aztán eltűnt. Nem igényfelmérőnek kellene jönnie, hanem egy birgádnak, aki behúzza az utcába azt a nyomorult kábelt és azátn majd szépen sorban mindenki rácsatlakozik. Az Internet annyira a mindennapjaink része, mint a csapvíz vagy az elektromosság. Én jelenleg csak úgy tudom megoldani az életem, ha itthonról dolgozom, különben elveszítem a munkámat. Baromi rossz üzletpolitika új ügyfelek becserkészésére fordítani az összes energiát, a meglévőkkel pedig ennyire nem foglalkozni.

Ha valaha megoldódik a problémám, ígérem írok egy dícsérő levelet is, de eddig csak rosszat tudok mondani erről a béna cégről.

Üdv.
Melinda

UPDATE

Kissé lassan őröltek a malmok, de végül csak van miről beszámolni. Az hamar kiderült, hogy a Telekom vizsgálja a helyzetet, és a lakók is megkezdták az önszerveződést, aztán pár hét után az alábbi levelet kaptuk a szolgáltatótól:

Köszönjük ügyfelünk jelzését. Az érintett területen tervez a Telekom olyan fejlesztést, amely eredményeképpen nagysebességű, szélessávú hálózat állhat az ügyfelek rendelkezésére. Ehhez a szükséges tervezést elkezdtük, azonban a kivitelezés a különféle tulajdonosi és szakhatósági engedélyezések függvénye. A fejlesztés időzítéséről később, a szükséges engedélyek megszerzésétől függően születik döntés. A területen élő érintett lakosokat időben tájékoztatni fogjuk a fejlesztés megkezdése előtt. Köszönjük a lakosok szíves türelmét, mindent megteszünk, hogy az érintett területre eljussanak a korszerű szolgáltatásaink. 

Üdvözlettel:
Magyar Telekom

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarostehen 2015.04.21. 16:47:54

Mondjuk ha 20 család megköti a T-val 2 éves hűséggel havi 10.000-ért a szerződést, akkor nem értem a T miért nem vállalja a kiépítést (20x10000 x 24)

Amúgy UPC lesz a megoldás. 20 családnak a 800k a rózsadombon nem nagy pénz. (40.000/család)
És lehet erre is kaptok valami kompenzációt..

telkoe 2015.04.21. 16:51:48

@kakukk11:Ugy latszik arra mar eleg bena fillerbaszok " a város egyik legdrágább részén" lakok hogy 800eFt halozatfejlesztest osszedobjanak. Rinyalni olcsobb, hogy ez nekik ingye jar, mer hat appletv googlecloud huszonegyedikszazad es majd ir dicserolevelet.

sarostehen 2015.04.21. 16:55:23

Kedves poszter!

Nehogy azt hidd, máshol minden fenékig tejfel.. Nekem 100Mbit van... és lehetne akár 1000-is. De ahhoz be kéne szereznem egy Gigabites routert (kb 20.000Ft). Tudom.. nehéz az élet...

Szóval maradok a 100Mbitnél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.21. 17:17:28

@PITTA: naja azutan a szomszed meg elkoltozik, vagy ugy don't mar nem kell, Te meg fizeted a legnagyobb csomagot az 1 vagy 2 ev lejartaig
oromboldogsag
lofaszt mama

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.21. 17:21:07

@kakukk11: befektetesnek es beruhazasnak hivjak, meg fejlesztesnek
beruhazol 800.000 ft-ot
1 ev mulva nullszaldos vagy, utana hozza a hasznot
nem majd behuzom magmnak a kabeluket ok meg origotol termelik a hasznot
persze...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.21. 17:24:24

ja es nem kell 20-30 csaladdal szamolni mert lehet negyede sem akar szelesebb savot

telkoe 2015.04.21. 17:29:29

@hagyma: Befektetni / beruhani / fejleszteni ott szoktak, ahol megvan az elvart megterules. ha nincs akkor vagy nincs fejlesztes, vagy a felhasznalo fedezi a koltsegek egy reszet. Egyszeru kapitalizmus.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.21. 17:39:15

@telkoe: +1
Mondju a T esetében, aki egyes területeken monopolhelyzetben van, ez kicsit felháborító tud lenni, mert rengeteg embert megszívatnak, de alapvetően az ok ebben keresendő. :S

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.21. 17:45:08

@Komojtalan: :)) Már akkor emileztem, mikor még csak Bécsig ért az internet.

gabors 2015.04.21. 17:45:18

@Komojtalan: ilyenem nekem is van!!
meg egy 14.4K modem/fax PCMCI kartya elado !!! olcson ... bizony milyen jok voltak azok a BB-k porno kepbol fenykepezett gif-ekkel :-)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.04.21. 17:45:57

@s_marky: szintén második kerület, Telenor sokáig használhatalan volt. Gyakorlatilag csúcsidőben EDGE elérhető...
Állítólag két házzal arrébb jó... :(

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.21. 17:49:11

Követelező egy népség nőtt fel az utóbbi években
Én még betárcsázóssal 56kbit/sec modememl töltöttel le vagy 200 mp3 muzsikát és mégsem morogtam
Szerintem még mindig működik a 0651-es behivószám

USB13 2015.04.21. 17:50:53

Felhő meg Cloud... ja igen.. A bankkártyám adatai pedig:

Loginnév: 123456789
Password:987654321

Ha valamit nyilvánossá akarok tenni, akkor winfost használok és felhőkbe töltögetek....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.21. 17:57:43

Ha kell valakinek, nekem le van töltve az egész internet. 145 DVD. Pornó nékül 7.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.21. 18:08:03

@telkoe: 800.000 ft egy UPC-nek nem lehet akkora osszeg, ha nem mindenki kotteti be akkoris max 2 ev alatt megterul
ha ugy gondoljak nem eri meg akkor nem kotik be
fejlesztesek nelkul nem el meg egy ceg
ha ott nem akarnak hat nincs mit tenni
O dolguk

blue bob 2015.04.21. 18:20:07

tessék leköltözni egy q. lakótelepre, ahol van elég előfizető, ott van árverseny, a Gugger hegyen meg nincs.
viccet félretéve: a Verecke lépcső Ruthén feletti részén is 30 Mbps-os (akár 100 Mbps) kapcsolatot is tudnak produkálni, csak be kell húzniuk a kábelt (az utcán lévő rész teljesen őket terheli). nálunk behúzták, miután küldtek egy kisvállalkozót, aki az utca részért kért volna okosba' 100eFt-ot, de miután bementem megérdeklődni, hogy miként is van ez, repült a francba és megoldották. itt az a szűk keresztmetszet, hogy hiába hasít a 30 Mbps, eljátszanak a ping-gel, azaz kb. 1,5 havonta be kell jelentenem, hogy még egy weboldalt sem tudok betölteni a 100%-os csomagveszteség miatt.
sok sikert!

blue bob 2015.04.21. 18:21:42

@USB13: kész. jöhet a pornóbususos-partraszállós verzió.
adok helyette életre szóló 444.hu és fácsebúk előfizetést.

telkoe 2015.04.21. 18:34:02

@hagyma: 800.000 ft egy UPC-nek nem lehet akkora osszeg, ha nem mindenki kotteti be akkoris max 2 ev alatt megterul
Ez egy zsenialis meglatas, hogyan sikerult kiszamolni? Pl ha 2 lako vesz fejenkent 10eFtos csomagot a akkor a maradekot kipotolja a Mikulas?

fejlesztesek nelkul nem el meg egy ceg
Nem megterulo fejlesztesekkel meg egesz gyorsan tonkremegy. Kapitalizmus alapjai.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.21. 18:38:26

@horex: :)) Teherautód van-e?

5,25"-os teljes magas 40 megás wincsin nem jó? Ha MFM helyett RLL-lel formázom, akkor 80 MB.

dodi83 2015.04.21. 18:41:14

Senki se csodálkozzon, hogy egyik cég sem akar fejleszteni, főleg a kábelhálózatot (szarrá adóztatják őket alapból is, ráadásul, ha fejlesztik a hálózatot, akkor arra is rámegy a közművezeték-adó...)!

Aureliano Buendía 2015.04.21. 18:48:43

A kilátásban gyönyörködjetek, ne a monitort bámuljátok!:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.21. 18:52:25

@Aureliano Buendía: Asszem onnan nem látni rá a városra. A legrosszabb hely. Az egy lapos rész vége, onnan emelkedik megint.

Aureliano Buendía 2015.04.21. 18:57:16

@atpijkamo: hát, akkor marad a családdal beszélgetés:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.21. 18:57:33

@dodi83: Kisebb falvakban inkább a tányéros tévét nyomatja az UPC, mer hosszú a kábel, nagy rajta az adó, és kevés az előfizető.

Aureliano Buendía 2015.04.21. 18:58:20

Munkahely GYES alatt nem rúghat ki. Még nem is kötelezhet munkára ugyebár.

De, ha már dolgozol, miért nem adnak ők monilnet?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.21. 18:59:29

@Aureliano Buendía: :)) Vagy menjen templomba. Legalább a vasárnapja felszabadul.

Én nem töltögetek le filmeket. Az egérmozi. Megyek rendes moziba, nagy vászon elé ülök.

gabors 2015.04.21. 19:02:00

@horex: van .... de nem olcson !!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.04.21. 19:14:23

@telkoe: egy uzletkoto vegigjarja 1 ora alatt
kell-e neki nagyobb savszel, ha kell alairja
cask saccoltam

szeretem hogy tanitani akarsz a kapitalizmusbol de ne faradj bvele
a gazdasagot a fogyasztast a beruhazasok es fejlesztesek viszik elore
termeszetesen elokalkulaciot kell csinalni, hatastanulmanyt ilyenek

capitalismo basic

dodi83 2015.04.21. 19:19:38

@hagyma: Szerintem ezt pont elvégezték, és az lett a végeredmény, hogy nem érné meg nekik....

Dezsike 2015.04.21. 19:20:03

RDP kapcsolatra elég kéne legyen az 1 mega, már ha felfelé is annyi. Ha a kábelesek ennyire szarok mikrohullámra kell váltani, nálunk is az van az irodában (13. ker), mert bár van ott UPC 120-as csomaggal (és amikor épp működik jön is annyival), de instabil, szakadozik, gyakran órákra elmegy, az ügyfélszolgálatuk meg egyáltalán nem segítőkész, néhányan alig értik meg, hogy mi a probléma. 6 Mega szimmetrikus net korlátlan forgalommal 14 rugó, de adnak 20 megát is ha kell, egész BP-n van lefedettség.

telkoe 2015.04.21. 19:23:39

@hagyma: Orulok hogy szereted, mert meglehetosen butacska elkepzeleseid vannak a temarol.

Manyecska 2015.04.21. 19:59:26

Kiderült mâ hogy ki volt a gyilkos?

gabors 2015.04.21. 20:08:15

@hagyma: de a telkot nem lehet ravenni erre ... vajon miert ???

"termeszetesen elokalkulaciot kell csinalni, hatastanulmanyt ilyenek"

talan egy evfolyammale elobb is tanitottak ezt valamelyik OJK-n ???

gabors 2015.04.21. 20:09:45

^ bocs...

OKJ (pedig nem is vagyok diszlekszias )

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.21. 20:13:24

@atpijkamo:
Inkább teherautó!
Mert részenként másolnám át a két 10/tíz/mb-os MFM Seagate wincsimre

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.21. 20:16:21

@atpijkamo:
Ja, ha 80, akkor elég az 60-ra is

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.04.21. 20:18:28

@gabors:
Te csak ne akarjál nyerészkedni rajtam
Van nekem is jópár db. még és egy vadi új meghajtó is
:)
Össze kéne tennem egyszer, EGA monitor két 10mB wincsi és streamer

Manyecska 2015.04.21. 20:20:25

Szentendrén a Duna-korzón viszont tetű lassú a wifi. De nyomassàk rendesen..

Ne küldj levelet 2015.04.21. 20:22:37

Megértem a posztert, nekem 30Mb/s sebességet tudott a t-com biztosítani, én azt is köpdöstem. Nálunk ott volt az utcában a UPC, akik ingyen bevezették a házba, csak a lakóknak kellett hozzájárulni. Két lakógyűlés témája volt, mert a lakók egy része, a "minek az?, én nem szavazom meg" elvet vallotta. (A ház már be volt kábelezve telefon és tv kábellel is!)

És igen, nekem is volt majd 20 éve 33,6-os modemem, de akkor nem is azt jelentette a net mint most. Nagyanyáim meg a kútból húzták a vizet, hetente egyszer fürödtek, 100 éve, én meg naponta zuhanyzok. Esetleg kétszer is.

Szóval hagyjuk már ezt a "miért nem elég neki 30GB forgalom" dumát, mert az hogy neked elég, nem azt jelenti, hogy ez mindenkinek elégnek kell legyen.

Poszter, én a helyedben végigjárnám a szomszédokat, hátha összejönne annyi ember, amivel megérné áthozni a 800 ezer forintos netet. 10 családnál már csak 80 ezer, én évekkel ezelőtt 120 ezret fizettem az ISDN vonalért.

Mert az az 1Mbit/s még a galambra se lenne elég, feltéve ha lenne még Drótposta.

igi1 2015.04.21. 20:35:15

@Manyecska: a pornónézéshez kell az energia

@Aureliano Buendía: hja, ha fel lenne rendesen véve, nem megbízási szerződéssel :)

Manyecska 2015.04.21. 20:52:05

@igi1: egy 33 éves pasihoz szintén:-P XD monnyuk nem érzem öregebbnek magam õ a dominàns.vén koromra hülyültem meg xd

CID 2015.04.21. 21:10:42

A prosztoló azért fikáza a T-t mert csak 1 Mbitet tud neki biztosítani,a többi szolgáltató meg semmit? Igaza van, a jó kkurva anyját a Telekomnak...

igi1 2015.04.21. 21:12:34

@Ne küldj levelet: én egy hónapba 50 gb-ot használok el

számolnád ki utána az internetadót

amúgy 1 MB/s-es a sebességem, remekül elvagyok vele, de mostanság el szokta érni az 1,4-et, 1,5 eset is

evvan, csak két csomag van a T-nél

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.04.21. 21:16:58

De hogy konstruktív is legyek, ha összedobtok nekem a szembeházban egy lakásra, ingyen átlövöm nektek az elérhető legnagyobb sávot!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2015.04.21. 21:17:27

Csak mondom, hogy a T a Margit körúton a Mammut szomszédságában is csak 1Mit/s-et volt képes adni kb 1 éve. Azt is ADSL-en. Pedig az nem a világvágán van.

Ducasse 2015.04.21. 21:19:20

Az úri negyedek (XII, II) zöme ezzel a gonddal küzd. Ilyen ritkán lakott területen családi házas környezetben nincs olyan marha szolgáltató aki hajlandó lenne megfelelő (optikai) kábelt fektetni. Egyébként az én hasonló reklamációmra a konkrét válasz az volt, ne pattogjak mert elveszi a vonalas netet a T-COM. Mivel amúgy sem tudja még a minimális sávszélességet se garantálni.

Nbl 2015.04.21. 21:30:46

@atpijkamo: ha neked 33.6 kbps az egyharmad megabit, akkor inkább ne bonyolódj bele ebbe a sávszélesség témába.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2015.04.21. 21:33:44

@Manyúúl holnap is nyúúúlni fog mint a tak: "Haj, hogy örültünk egykoron 33,600 kbps kapcsolatnak! E g y h a r m a d m e g a b i t / s e c."

Akarod mondani, kb. egy _harmincad_ megabit/sec... ;)

Ne küldj levelet 2015.04.21. 21:36:10

@igi1:
értem én ezt drágám, ha neked elég, örülj neki.

Neki meg nem.

Ne küldj levelet 2015.04.21. 21:39:54

@Ducasse:
Családi házas környezetben élek, Digi 1Gbit/s, UPC 240Mbit/s. Egy társasház sincs 5km-es körzetben.

Szóval ez rossz duma.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2015.04.21. 21:40:23

Nem olyan rég gondoltam bele, hogy 2001-2002 környékén fenekem a földhöz vertem, amikor meglett a szélessáv... 512 kb/sec, Chello. Azóta volt szerencsém kipróbálni a gigabites netet is, tehát 15 év alatt _kétezerszeresére_ nőtt a sávszélesség. Szerencsés helyzetben van ez a ház, mert itt van választási lehetőség. Ahogy a Digi minden lakásig kihúzta a tyúkbelet, azonnal pattantam a T-től... de sok helyen csak egy lehetőség van, rosszabb esetben egy sincs. Sajnos általános, hogy itthon a régi ügyfelek vannak hátrányosan megkülönböztetve, legyen az telefon, vagy net előfizetés.

gabors 2015.04.21. 21:47:53

@horex: nem akartam en nyereszkedeni :-)

amugy nekem 5-1/4-es meghajtom mukodokepes mar nincs de van meg egy ZIP drive-om ami paralel porton ment viszont az mar nincs a mostani alaplapomon .... meg talan floppy meghajto port sincs ...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.21. 22:01:06

@Nbl: @Ne küldj levelet: :)) Ja, ja, 1/30. A 33600 akkor nagyon gyors volt, az 1 Mbps meg most nagyon lassú.

igi1 2015.04.21. 22:30:07

@Ne küldj levelet: most mér, hová akarjátok, hogy k@rvagyors legyen a neted

érted, legyen már elég ennyi neki b+

szerintem nem panaszkodhat, nem rossz a nete

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.21. 22:30:42

@atpijkamo: És minden filmet adnak, amit meg akarsz nézni? :)

Sorozatokat moziban hogy nézel? :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.21. 22:37:36

@ColT: :)) Mindig csak olyan filmet nézek, amit adnak. Ebből ötven éve engedek.

A tinpíkszet néztem sorozatot utoljára. Végigszenvedtem, és a végén nem derült ki semmi.

Na jó, a Monkot néztem, de az különálló elemekből van.

Atörökk 2015.04.21. 22:44:13

@igi1: kevesebb ratyipornót kéne letölteni.

Ne küldj levelet 2015.04.21. 23:17:11

@atpijkamo:
Más idők, más szokások.
15 éve ISDN kapcsolattal ujjongtam, mert az Index főoldal 25 másodperc alatt töltött be.

Ma: 1-3 másodperc, és nem ugyanaz az adatmennyiség.

igi1 2015.04.21. 23:17:28

@Atörökk: ahhoz előbb vissza kéne adnod az elemeimet

Beer Monster 2015.04.21. 23:19:14

Ausztriában 18 eurot fizetek a korlátlan mobilinternetért 14 Mbps sebességen (12-13 Mbps a valóságban).
Jól értem, hogy 30 nyomorult GB tizenötezer forint?

tcom 2015.04.21. 23:48:36

Tessenek olyan kormányost odaszavazni, aki nem adóztatja meg a Telekomot évi 30 milliárddal, vagy esetleg kifizeti az ígért 80 milliárdot, amihez az anyavállalat 300-t tesz!
Amire a post író gondol, hogy elég csak kihúzi egy kábelecskét, az betünként kerül 1 millióba. Annak a kábelecskének csatlakoznia kell valami optikai hálózatba, ami a látszat ellenére drága dolog tud lenni. Nem véletlen a UPC költsége sem.
Ki az a szolgáltató, aki 10 éves megtérüléssel számolhat ma Magyarországon, amikor a kormányzat éppen azon fáradozik, hogyan szivathatná meg a netes társadalmat?
Egyszerűen arról van szó, hogy az adsl központ messze, az optika meg sokba kerül. Minden féle hálózati építési munka hatalmas bürokráciába kerül. Engedélyek, önkormányzat, közmű egyeztetések. A közmű adó méterenként 100 ft.
Teljesen érthető a felháborodás, de a Telekomnak sem szórhatja a pénzt soha meg nem térülő beruházásokra. Az optikai hálózat építés költsége folyamatosan csökken, és egyébként is ez a jövő., ezért talán nem reménytelen.
Amit már írtak, hogy megoldás lenne a másik oldalon rendelni egy (vagy akár 2 db) nagyobb sávszélt és átlőni wifivel. Még komplikált esetben sem hiszem, hogy lenne nagyobb költsége 100 e forintnál.

Sandor Akarki 2015.04.22. 00:12:51

Nálunk itten vidéken 50 Mb/s van. És tényleg annyi. Haha, nincs átjátszóállomás a poszt-toló környékén és olyan drága az erre használható telek, hogy nem éri meg kiépíteni. Ezért szar ott lakni, és nem is fog változni.
Haha!
Haha!
Költözz olcsóbb helyre és lesz net, jó gyors, ismét, nálunk itten vidéken van!

Sandor Akarki 2015.04.22. 00:19:46

@tcom: Nem a kábel a gond. Ahhoz, hogy legyen benne kraft kell még pár dolog. Kell legyen hely ahova lehet telepíteni. Út mentén (járda szélén, út mellett) itt-ott lehet látni fém lemez szekrényeket jellemzően úgy 0.5x1.5méter vagy hasonló beton alapokon ahova meg jellemzően föld alatti kábelen megy a net. Szóval úgy tippelek (persze konkrét helyzet ismerete nélkül), hogy nincs neki hely, állati drága lenne a földmunka és a kiépítés, plusz az is lehet, hogy az úton a szabályos kiépítéshez nem is hagytak helyet a doboznak ami miatt csak kisajátítással vagy ingatlanra szolgalmi jog feljegyzésével lenne megoldható.

Sandor Akarki 2015.04.22. 00:24:45

Megnéztem a Ruthén utat (mert út, lol, nem utca) google maps street view-n. Nincs olyan hely ahova elférne a doboz, szűk ici-pici utcácska, minden autó szabálytalanul parkol mert nem fér el.
Nem lesz ott net hamarosan, vegyél satellite netet, az gyorsabb. Esélytelen a kapcsolódoboz telepítése hacsak valakinek a telkéből nincs egy kis felesleges darab.

Sandor Akarki 2015.04.22. 00:25:46

Poszt-tolót lehet már: biztos jogász vagy bőőcsész.

Sandor Akarki 2015.04.22. 00:42:42

De azért, hogy mondjak valami bíztatót is. Nálunk pont a ház előtt van a föld alatt futó kábelek szerelőaknája. Múltkor ásogatok a kertben és látom, hogy egy szomszéd faluból érkezett lelkes fémgyűjtő csapat éppen szedné le a betonfedelet (dupla, itt a regionális központ a ház mellett-alatt). Meglengettem a lapátot néhány cifra barátkozó szó kíséretében, mert ha megint kilopják mint eddig úgy félévente akkor két napig nincs net. Azóta nem láttam őket. Persze a rendszámot felírtam, hátha kell még.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.22. 05:35:10

@Dezsike: Hát RDP-zek néha anyámtól, amikor 2Mbites netje volt, akkor is horror volt, most hogy 4 megát ad a szolgáltató, egész használható.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.22. 05:36:21

@tcom: A T akkor is ilyen volt, amikor nem volt különadó. A beleszarás alaptermészete a Matávból kinőtt szarkupacnak.

szelidorzo 2015.04.22. 06:46:12

A XIV. ker. Fogarasi út nem zsákutca, mégis szintén 1 megát ad a T.

Más meg nem szolgáltat (mobil az más)

Szóval nem ér szidni a UPC-t, Digit és társaikat. A Tré a leggyalázatosabb.

Szilárdd 2015.04.22. 07:25:30

Nekem nehogy a szolgáltatót ócsárold amikor te vagy a szamár!12 000 Forintot fizetünk 30 GB

Izo 2015.04.22. 07:41:52

@ColT: A Matáv meg a Postából nőtt ki. Ez meg is magyaráz mindent.

Manyecska 2015.04.22. 08:26:35

@Sandor Akarki: ez tök így van, szerintem még le is vannak árnyékolva. De lehet nem de jól hangzik.

Vargga Imre (törölt) 2015.04.22. 08:28:25

2 kerületi gazdag, még van képe problémázni

Manyecska 2015.04.22. 08:31:12

@Sandor Akarki: nade már nagyobb háztetőkre is simán telepítenek tulaj is jól jár, öröm-bódottság! Szóval..

mekegavodanetem 2015.04.22. 08:33:31

@szelidorzo: Ha jól értem UPC, DIGI...nem is szolgáltat nálatok csak a T!!!! Lassan de működik és ő a legszarabb??? Mond fel a pi...ba! És akkor megoldódik! Akkor lesz tök szupi UPC, DIGI REKLÁM újságod....csak neted nem;)

killerkaller 2015.04.22. 08:38:22

Kedves Melinda! Dajcstompikának írtál-e már?
Eztet előbb meg kell konzultálni, oszt majd leszen valahogy.

Manyecska 2015.04.22. 08:39:49

Monnyuk mi a T-Izé mellett telephelyezünk 10 m-re, ŐK nem tudtak vonalat adni xdd ! viszont az Ész valami olyat adott amihez kellett vennünk egy komplett alközpontot, köszönjük Emese!:)
a negyedik -leendő-szolgáltatót meg elkaszálták két éve /biztos forrásból tudom/ sza lesz ez még xarabb is.

Manyecska 2015.04.22. 08:41:54

@igi1: haggyad már nekem itt komplett pasimat NYÚLták le, szerinted? Lehet még több kérdés?? Remélem legalább occsó vót.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2015.04.22. 09:01:15

Antennás kábelnetet köll venni, azzal nincs problema!4!!

Manyecska 2015.04.22. 09:07:31

vazze nekem gépem sincs otthon csak wifi..nemtom mit csinálok ha resetelni kellene:(( :D.. frankón minek a net?? Homározni? ugyan.xd

Manyecska 2015.04.22. 09:09:53

..van egy Ferrari libatopom köll valakinek? túl kicsi. Tudom nem a méret a lényeg. Vadiúj jól hasít mint egy fiatal szerető. Cím a szerkesztőségben.

joska61 2015.04.22. 09:19:41

Pedig egyszerű a képlet. X méter kábelnyi fejlesztés, y Ft. Bekötnek vele mondjuk 10 családot, aminek a havidíja z Ft. Ha Z forint sokkal kevesebb, mint akárhány évnyi y költség, nem fognak kábelezni... A szolgáltatók pedig egyedi igényeket nem tudnak, és rohadtul nem is akarnak kielégíteni.

Manyecska 2015.04.22. 09:28:25

@Beer Monster: látnád milyen koszorú-árak vannak!:(

kakukk11 2015.04.22. 09:38:31

@hagyma: Befektetés, hát persze.... Mert olyan hülye a T hogy befektetni se tud, meg számolni se, nyilván, hiszen alig szedett össze néhány száz/ezer milliárdot eddig. De TE biztos jobban vágod, gondolom, neked ez apró pénz, a TE vállalatod sokkal sikeresebb. Arra esetleg nem gondoltál, hogy kiszámolták és nem éri meg nekik?

cialci 2015.04.22. 09:55:13

Először is az országban még hány hely van ahol 1Mbit/s adható?
Másodszor az okot kellene megfejteni?
Ahogy elnéztem a térképen minimum 4 km-re van valami telefonközpontszerűség.
Onnan az 1 Mbit/s elég jó eredmény..:-)
De félre a tréfával, KábelTV-s net is van, ott mennyit adna a szolgáltató?
De azt is meg lehetne tenni, hogy támogató aláírásokat gyűjtesz ,hogy a szolgáltató figyeljen oda a területre.
Vagy megkérsz egy üzleti ügyfelet hogy adjon be egy 1Gigabites igényt..
Egy kis kormánytámogatás sem árt ha van, hiszen a kormány megállapodott a TELEkommal...:-)

CID 2015.04.22. 10:12:26

@Szilárdd: Pláne, hogy az ADSL-je mellé, 7590 HUF a 30 gigás csomag :D

közödeszed 2015.04.22. 12:04:08

pff micsoda problémák a rózsadombon...miért pont a T-t baszogtja a poszt toló.."mikrós" net van a környéken? nincs.. upc , digi, invitel, vidanet van? nincs...azoknak akkor nem a kuvv@ anyájukat?ilyenkor szokott jönni a 21. százados demagóg szar duma..gyerekek ugyan már még mindig papírral töröljük ki a seggünket, persze a falevélhez képest komoly fejlődés.. itt tartunk 21. század.....meg szélessávú internet, a rózsadombra..irigylem a gondjaid ember..

Manyecska 2015.04.22. 12:18:44

@közödeszed: kábellel nem lehet segget törölni xd!! Monnyuk én áttértem a fizikai kézbesítésre ami a leveleket illeti..:P az a tuti:P Nekűggylevélt megaqrvanyád, izé, megabájt.xd

szelidorzo 2015.04.22. 16:05:03

@mekegavodanetem:

Otthon választhatok, jelenleg UPC van. Fibernet után csodás. Ritka a hiba, stabilnak mondható.

Munkahely Tré 1 megás net, az is szakadozik, hulladék, de nincs más alternatíva. Rohadjanak meg.

CID 2015.04.22. 19:53:38

@szelidorzo: Már hogyne lenne, műholdas, mobil. Jahogy az drága. ?.

közödeszed 2015.04.23. 08:53:01

@Manyecska: :-D :-D el teccett gurulni valami gyógyszerrel vagy mi?? :-D

ferand1979 2015.04.24. 14:55:46

Bp. II. kerület... Tudok egy pontot, ahol 3, pár méterre 0 szolgáltató van jelen egyszerre... De de e két helyen épp nincs ház...
Egy kőhajnyitásnyi távolságra viszont a TÉ és a Chelló van...
Chelló akár 150Mbit/s -es vonallal.. A TÉ 1-2 Mbit/s-essel...
Valahol itt leledzik a posztoló is...
Van egy 3. alternatíva.. Meg kell keresni azt... NETfone ADSL....
Keress rá utca szinten, vagy hívd a szolgáltatót telefonon, kikeresi, hogy ott lehet-e olyat bekötni. Ugyancsak a TÉ telefonkábelét használja.. Ezért érthetetlen, hogy hogyan tud ez a cég 5-10Mbit/s-est bekötni ott, ahol a TÉ csak 1-2-t tudott szolgáltatni...

Sajnálatosan területenként van elosztva Budapest is és a vidéki települések is.. (GVH jó lenne ha foglalkozva vele, mert kartellgyanús...)
Bp. 13. kerületénél 12 éve a Frangepán utca Váci út felőli részén csak Chello-UPC működik, TÉ nem "tud" ott szolgáltatni...

ferand1979 2015.04.24. 15:19:50

@szelidorzo: Fibernet Százhalombattán 1-2 évig fél megás vonalat biztosított 5-6-7.000-ért..
Megvette az UPC, és egyik napról a másikra 5-10 Mbit/s-os vonaluk lett... Pár éve jól és stabilan megy, emeltek is a sávszélességen...
Sajnos ÉRDen csakis a TÉ szolgáltat... Az mostmár stabil ugyan, de drága...

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.22. 15:05:29

@Ne küldj levelet: "Mert az az 1Mbit/s még a galambra se
lenne elég, feltéve ha lenne még
Drótposta."
Ez azért így erõsen hülyeség és ezt te is tudod.

lrajmon 2015.09.02. 07:21:21

Rendelni kell a szomszédhoz 30Mb/s előfizetést, majd át kell lőni mikróval.... Ez kb. 60-70 Ft-ból megoldható, és ott még 5GHz-en is normálisan működik. Az egyetlen probléma a rálátás lehet.....
süti beállítások módosítása