Tékozló Homár

Csere-bere nevetek, fülest vissza nem veszek

2015.05.19. 15:18 | Homár Hilda | 134 komment

s2_headset_s_1.jpg

Az oké, hogy bugyit, fürdőrucit nem vesznek vissza, de én arról még nem hallottam, hogy a fülhallgató is ebbe a kategóriába tartozik, bár ha belegondolok, hogy milyen érzés lenne egy ismeretlen után a cuccot a fülembe szuszekolni, mélyen egyet tudok érteni a tiltással. Mindenesetre rákérdezünk, hogy mi a helyzet akkor, ha a netes vásárlásnál élő elállási jog és a higiéniai termékekre vonatkozó szabályozás üti egymást. 

Szia Homár,

szeretném elmesélni neked életem első vásárlók könyvébe való beírásának történetét röviden.

Vettem négy napja az A4Team webshopjában egy fejhallgatót. Nem vagyok se audiofil,  se gazdag, így egy néhány ezer forintos modell mellett döntöttem. Egy fontos dolog volt nekem, hogy legyen rajta hangerőszabályzó. Ezen a leírás szerint volt, úgyhogy megvettem. Az csak otthon, kibontás után derült ki, hogy az a bizonyos gomb a zsinóron nem szabályozza a hangerőt. Megállítja a zenét, meg következő zeneszámra ugrik, meg mindent csinál, csak azt nem, amire nekem szükségem lenne.

Visszamentem tehát ma a boltba, mondtam, hogy nem egészen azt tudja a termék, amit a weblapon leírtak, úgyhogy - élve a 14 napos, vásárlástól elállási jogommal - kérem vissza a pénzem. Nem adták! Az indok az volt, hogy a fejhallgató  higiéniai termék (!), ugyanis én ezt kibontottam és kipróbáltam, érintkezett a bőrömmel, tehát innentől kezdve a fejhallgató higiéniai terméknek minősül, és azt ők nem kötelesek visszavenni.

Vitatkoztunk egy sort, és bevallom, időnként épp csak nem küldtem el őket melegebb éghajlatra. Ugyanis előző nap én utánaolvastam a témának, és tisztában voltam vele, hogy amit mondanak, az egy ordas nagy kamu (az NFH honlapja nagyon is világosan fogalmaz a elállási jogról http://www.nfh.hu/node/2709, csakhogy az ő üzleti stratégiájuk abból állt, hogy magasról tojtak mindenre.

Bármit mondtam, bármivel érveltem, a válasz az volt a két eladónő  részéről: ő itt csak egy eladó, neki ezt mondták, ő nem tud csinálni semmit, higiéniai termék. Mint egy verkli. Egyszerűen képtelenség volt velük értelmes párbeszédet folytatni. Az ügymenet egyébként úgy zajlott, hogy időnként mind a két eladónő hátrament a pult mögötti gipszkarton fal mögé útmutatásért, sőt miután beírtam a vásárlók könyvébe, azt hátravitték és aláíratták, és közben ragaszkodtak ahhoz, hogy az üzletvezető nincs bent. Telefonszámát nem adhatják ki, max. e-mail címét. És akihez hátrarohangáltak, "az csak egy úr, aki itt van". Ki írta alá (olvashatatlan szignó) és pecsételte le a vásárlók könyvében a bejegyzést: nem tudják!

Úgyhogy beígértem nekik egy homáros bejegyzést, mint a fenyegetések netovábbját. Ja, meg azért már megkeresem a Fogyasztóvédelmet is, roppant kíváncsi vagyok az álláspontjukra. Neked meg hálás vagyok ha a fenti kis magyar abszurdot leközlöd.:)

Köszönettel,

Ági

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chili wili 2015.05.19. 16:40:47

Zavart érzek a vételben. Ez nem elállás, hanem (jogos) reklamáció. Ilyen esetben - higiénia ide vagy oda - kötelesek visszavenni, ahogy a bugyit is vissza kell venni, ha minőségi probléma van vele.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.19. 16:42:10

A vibrátorodat ha nem rezeg számodra +felelő ejaqlációs frekvencián visszaveszik szerinted, poszter??!
Nem biztos a készűlék a hibás hanem a nuni hugyköves!
Különben is ha be van barnulva akkor már használt termék!

Manyecska 2015.05.19. 16:43:18

@igi1: az uccso elotti mondatod telitalalat soxor eszembe jut. de en most megyek zuhanyozni ..

FDToth 2015.05.19. 16:45:29

@igi1: az a baj h amit neten veszel, azt 14 napon belül indoklás nélkül visszaviheted (tekintsünk el a kivételektől, amiből valljuk meg, nincsen sok, sőt...) és itt a vége, ez ellen egyik forgalmazó sem tud fellépni, hacsak nem a fogyasztó kárt okozott a termékben.

Manyecska 2015.05.19. 16:46:59

@Lenyalt Hayú Trónörökös: es ilyenkor a hanyasodat szurod?? ne...ne tegyel karitativ felajanlast..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.19. 16:54:36

"zt hátravitték és aláíratták, és közben ragaszkodtak ahhoz, hogy az üzletvezető nincs bent. "
Nem biztos hogy vele íratták :D

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 16:58:03

@igi1: "A cerumen feladata a hallójárat bőrének kiszáradástól, felázástól való védelme, emellett rovarriasztó, baktérium- és gombaölő hatású is. "
Eddig is a füleimmel álltam ki este, aztán mégis szarrá martak a szúnyogok. Tehát ez hazugság.
@FDToth: szerintem itt megáll, hogy ne dobja már vissza az ember a sajáttestnedvváladékkal bevont termékt. Méginkább én párezres tételen nem rinyálnák. Egyszerűen ciki. Elvi kérdésekben, pitiáner ügyeskedéseknél 5 ft-ért is, de ez itt most más lap.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.19. 17:13:29

Srntm a reklamáció felvételisek meglátták a poszter elálló füleit, (fent is, lent is) és arra a döntésre jutottak, hogy ha nem lenne vitorlázó repülőgép alatta, simán landolna az gépmadár nélkül fülei segítségével 3-as határ hegyen. HHH.
Még két tiszteletkör is beleférne!
v. Lokátoros. :)

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 17:17:04

" "az csak egy úr, aki itt van""
Ugye nem kérdezted meg ki az? Hogy mi a jogcíme neki ott erre? Nem hivattad elő? Nem lenne benned most ez az érzés most, ha megléped. Számomra bámulatos, hogy képtelen elapadni a vita, a leglényegesebb elemeknél meg beáll a vastagkuss. Te meg tudod magyarázni magadnak, miértnem firtattad ezt tovább? Nem az egészet, hanem konkrétan ezt, amit kérdezek. Szűrés
@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: most Ági majd jól agyoncsap.! Szűrés

Moisee 2015.05.19. 17:31:16

@igi1:
Izgalmas volt olvasni,ahogy belelovallod magad a fülzsír témádba :D
Kár hogy totál fölöslegesen. Mert ugye az egyáltalán nem gond hogy a posztolo FEJhallgatót irt nem pedig fülhallgatót ugye? :D
Google keresés esetén megtekintheted a különbséget.

Még egyszer köszönöm,hogy feldobtad a hétfőm. Gyökér xD

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 17:38:07

@Moisee: tényleg. Ezt én is benéztem. EZ azért is különösen vicces, mert direkt figyeltem, hogy ne nézzem be. déiksz Sorsunk elkerülhetetlen. Szűrés
@sarostehen: szemléletésre kevesen gondolnak, el vannak saját bajukkal foglalva. Nem baj, ha a lényeg kimarad, csak lgyen világgá kürtölve az igazságérzet. Nagyon jó a nicked, egyet sajnálok csak, hogy nem az enyém. Legközelebbi errejártadkor generálnál számomra fejeddel egy újat? Köszönöm előre is. Úgy érzem, neked van tehetséged az ilyenhez.

homar4prez 2015.05.19. 17:52:31

@igi1: voltam, belenezett, nuku zsir. Akkor mondta, hogy altalaban azoknak van tele a hallojarata, akik allandoan piszkaljak, basztatjak, fultisztito palcikaval visszanyomjak az anyagot.

Poszter meg dobhatott volna linket a kifogasolt arucikkrol.

Akifejhallgatotvett 2015.05.19. 17:54:39

Sziasztok, én vagyok az, aki a posztot írta.
Egy alapvető félreértés történt Homár részéről, FEJhallgatót vettem, nem pedig fülhallgatót. Tehát semmiféle fülzsír meg "testbe helyezés" nem kerülhet szóba.

Belinkelem a terméket szívesen, de azóta a webshopban már nem elérhető: www.a4team.hu/multimedia/fejhallgato_mikrofon-c18204/modecom/mc-400_fruity_narancs_-_s-mc-400-fruity-org-p70819

homar4prez 2015.05.19. 17:56:41

Egyebkent ugy tudom, hogy visszavitel elott a poszter nyalogatta, es meg is ragcsalta (rajta van a biztonsagi felvetelen)

Attila F 2015.05.19. 17:58:55

@igi1: Kicsi gyanús, hogy direkt trollkodsz, de azért megkérdezem: miért lenne tájékoztató jellegű a leírás?
Bár ha szerinted így van, akkor ez esetben szeretnék neked eladni egy gyémántberakásos fülhallgatót 1 millióért. Nyilván nem reklamálsz majd, ha csak üveggolyó lesz benne.

Egyébként a tanulópénzes példád így is festhetne:
A poszter visszaviszi a fülhallgatót (ami nyilvánvalóan fülzsírtól csatakos), a bolt visszaveszi, majd leselejtezi, mert nem akarja más vevőnek eladni. Ez volt a tanulópénz azért, mert rosszul hirdette a terméket.
Bár tudom, furcsa neked, hogy a fogyasztók érdekeit nézzük egy fogyasztóvédelmi blogon.

Aureliano Buendía 2015.05.19. 18:01:42

kérdés: hogy szerepelt a hirdetésben? Ha ahhoz képest nem az a termék, akkor bizony él az elállás joga, hisz nem volt módod kipróbálni személyesen.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 18:07:55

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: olcso Senheisernel barmi jobb, higgyetek el. Agipicsa is higgye el nyugodtan.

homar4prez 2015.05.19. 18:08:13

@Akifejhallgatotvett: na, igy kellett volna kezdeni :)
Nem ertem egyebkent, miert volt ez jo boltnak.
Amugy rokonnak is volt tapasztalata, tonkrement hdd-t 3 honap alatt csereltek.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.19. 18:11:32

@homar4prez: tonkrement eleteket nem cserelnek valahol?

homar4prez 2015.05.19. 18:11:39

@igi1: gondolom a webshop kurvara orulne, ha minden egyes vasarlo minden vasarlas elott minden, a termek adatlapjan szereplo parameterre rakerdezne. Tobbek kozott pont erre valo az elallas.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.19. 18:21:02

@Lenyalt Hayú Trónörökös:
Nem a tekkós kivitelekre gondoltam, hanem amejek 100 misiről indulnak!
De ki kell elégíteni a kupponos réteget is, mert a biznic az biznic!
Tudod amejiken jól látható a felirat mert az a menő a metrón!

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.19. 18:26:33

@Lenyalt Hayú Trónörökös: Óhhh én még a szürke VT/TV Videotonossal tömtem a lekvárt a dob hártyámba, recsegés és sercegés közepette! :)

Atörökk 2015.05.19. 18:27:22

Rajzold le és tépd össze őket, az segít.

M. Péter 2015.05.19. 19:32:53

@homar4prez: Hogy mi lesz vele, az már az eladó gondja. Ha az interneten árusít, akkor bele kell kalkulálnia, hogy a vevő minden ok nélkül is elállhat a vásárlástól, itt meg egyenesen arról van szó, hogy az eladó nem teljesítette a szerződést, mert nem az küldte, amit a vevő rendelt.

igi1 2015.05.19. 20:01:39

@Moisee: persze persze

Nézz utána

Egyes termékek van még pontosabbn

De te csak vidd issza :)

igi1 2015.05.19. 20:08:46

Szal vesz egy 2000 ftos noname fejhallgatót s csodálkozik h hangerőt ållítani em tud

Azon VAN HANGEŐSZABÁLYOZÁS poszter

Egy értékelés:

Hátrányok
Használhatatlan a hangerő állítás funkció. Csak a legerősebb állásban ad és akkor is gyenge hangot.

Lehet h csak 3 fokozat van gyenge közepes erős

Az h most fej v fülhallgató a egsaranb legolcsóbb termék lényegtelen

Nem lehet ezt visszavinni ha felbontottad s kipróbáltad

Higéniai okokból ezek nem cserélhetők

Lássátok ilyenek vagytok de nem jött össze

igi1 2015.05.19. 20:12:32

@homar4prez: ja BONTATLAN TERMÉKEK esetében fej és fülhallgatónál is hogy kiverhessétek

A boltban ugyanis kicserélték volna egy legolcsóbb 2000 ftos terméken mit cirkuszolnak

Ennél olcsóbb fejhallgató nincs ugyanis

igi1 2015.05.19. 20:19:13

De mondom

VAN RAJTA HANGERŐSZABÁLYOZÓ csak a legszarabbul működik a legolcsóbb fejhallgatón

Azt én se értem higéniai okokra hivatkozva miért nem veszik be

Beviszed lebásárolod a gyártó megreklamálja

A fürdőruha termékek esetében is szeretnek erre hivatkozni

Mindenki happy

Modecom mc400

Fülhallgató típusa Fejhallgató
Adatátvitel Vezetékes
Min. frekvencia 20 Hz
Max. frekvencia 20000 Hz
Érzékenység 108 dB
Kábelhossz 180 cm
Hangerőszabályzó Van

megamenn 2015.05.19. 20:25:03

a hangerőt szabályozni ősi román szokás, ma már csak a buzik élnek vele.

igi1 2015.05.19. 20:28:17

GYENGE KÖZEPES ERŐS 3 szintű hangerőszabályozó van benne de nem működik v te nem érzékeled

Mondtam h kell a típusa

Tehát akárhonnan néhed a poszter nem reklamált jogosan

de azért még ne adjátok fel

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.19. 20:35:47

Fülhallgatót a fülhallgató boltból!

megamenn 2015.05.19. 20:36:46

@igi1: nem kell reklamálnia, 14 napon belül INDOKLÁS NÉLKÜL elállhat a bisznyictű.

megamenn 2015.05.19. 20:42:12

a következő az lesz, hogy a tévét sem veszik vissza, mert biztosan összefogdostad a távirányítót a pöcsös kezeddel. vagy rákented a fikádat. meg ilyenek.
persze amcsiban ilyen nincs, ott a használt kotont is visszaveszik.

Escaped 2015.05.19. 20:49:48

@megamen: ezaz! Akkor megmindegy, hogy rábukkant-e a hangbogyóra, vagy sem.

Troppauer_Hümér 2015.05.19. 20:53:54

Posztoló fejhallgatóról mesél ugyan de a bloggerina mindezt fülessel illusztrálja.

Van akinek mindegy hogy ujjazás vagy öklözés.

Escaped 2015.05.19. 21:08:07

@Troppauer_Hümér: blog.hu alkalmazottak egymás közt.

AtiSnatch 2015.05.19. 21:10:57

@Troppauer_Hümér: szerintem egy laza pettingnek is örülne. :D

Józsi, a migráns köcsög 2015.05.19. 21:22:55

@megamen: csak előbb fölfújják, hogy kilukadt-e!!

Aureliano Buendía 2015.05.19. 21:26:09

@megamen: de csak akkor, ha ki van mosva

AtiSnatch 2015.05.19. 21:29:21

@megamen: használt cottont cask futóztatnak. nem hiába olyan gazdagok.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.05.19. 21:59:22

@Troppauer_Hümér: Na és? Tegnap meg magánnyugdíjról volt szó, oszt bezúzott egy önkéntes pénztáras logót, mert azt találta. Ne igényeskedjél már itt! :)

Manyecska 2015.05.19. 22:26:57

@Moisee: de az nem zavar ugye ha kedd van ma?? XD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.19. 22:47:06

@Manyecska: attol meg feldobhatta a hetfojet
ez maganugy
visszamnoleg lett feldobva, vagy jovo heten less feldobva
ne kukacoskodja xxd

igi1 2015.05.19. 23:08:53

@Manyecska: úgy láccik ma mindenki szabadságra ment

egyesek fel akarnak húzni

mások nem tudják, milyen nap van

megint mások fejhallgató helyett fülhallgatóval foglalkoznak, de közbe meg tökmindegy, mert mind a kettőt nem cserélheted ki, miután hozzányúltál kézzel s kibontottad

de ez ma senkinek se jutott el az agyáig mikor van elállási jogod

@megamen: HA NEM BONTJA FEL AKKOR ÁLLHAT EL INDOKLÁS NÉLKÜL

többet nem mondom el

igi1 2015.05.19. 23:11:18

@Manyecska: malackád megvan még!? :)

Attila F 2015.05.19. 23:25:44

@igi1: Jézusom, dehogyis. A terméket ki lehet próbálni, használni is lehet, és még utána is vissza lehet küldeni (bizonyos kivételektől eltekintve).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.19. 23:36:12

@Attila F: ne kuzdjel
szerintem rakapott a piara:)

igi1 2015.05.20. 00:19:20

@hagyma: te meg Mary pénzéből fogadsz.

Melyik jobb!?

:)

Még egyszer mondom:

TUD HANGERŐT SZABÁLYOZNI EZ A TERMÉK.

Tehát ha ez alapján vitte vissza, már bukta a dolgot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.20. 00:23:58

@igi1: neked ez maniad
amellett, hogy tobbet keresek mint O, nekem elkulonitett szamlam van fogadasokra
atlagban evi 6000 dollart nyerek
viszont Te gyanus vagy
ejszakazol
fulzsirozol
ordibalsz:)
szerintem iszol
palinkat gyanitok
barack vagy szilva, netan vegyes?

igi1 2015.05.20. 00:29:02

Mondjuk érdekesen mehetnek ott a dolgok ahol nem dolgozik az üzletvezető.

Biztos valami kapcsolati rokon lehet, ha ezt megengedheti magának az a4team.

Értem, hogy vidéken ez normális, de Budapesten!?

Meg hát kéne lenni valami üzletvezető-helyettesnek is rögtön, ha nincs főnökasszony, főnök.

Felénk ez úgy megy, hogy a főnökasszony akkor jön-megy, amikor akar, oszt ha úgy óhajtja kedve, még a munka mellett 2-3 vállalkozását is vezérli, munka közbe elszalad manikűröztetni, plusz beírassa magát hogy túlórázik, miközbe a hat napos munkarendből 1-2 -t dolgozott. De persze, ha ellenőrizni jöttek, azt mindig előre tudta hogy hogy nem, meg azt is, mikor kellett bennt lennie. Sose bukott le.

igi1 2015.05.20. 00:30:08

@hagyma: látom, te is megkukultál úgy látom

Mindgyá apák napja lesz, nyugoggyá mán le.

igi1 2015.05.20. 00:33:32

Pedig nincs is hétfő.

igi1 2015.05.20. 00:40:48

A poszter helyében ÍRÁSBAN kérném az elállást, hátha úgy már együttműködőbbek lesznek.

Igaz, akkor is be kell menned később, de hátha.

Még időben van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.20. 00:41:11

@igi1: en total nyugodt vagyok
apak napjat nem tartjuk
hat otthon mar szerda van, itt kedd
este VOICE
utana jeghoki
a kacsdaknak kell drukkolni

igi1 2015.05.20. 00:43:11

Azért néha nézni kéne az értékeléseket is, meg más árukeresős oldalakat.

Mindenhol le van írva, feketén-fehéren hogy ez

MINDENRE JÓ CSAK HANGERŐSZABÁLYOZÁSRA NEM.

igi1 2015.05.20. 00:44:34

@hagyma: jó-jó, de Marynak azért vegyél valamit, ha már kölcsönadott.

szerintem te úgy fogadsz, mint én

veszel lottót, mindig megvan a kettesed, tehát épp hogy megtérült :)

így meg minek

igi1 2015.05.20. 00:47:25

Hallgatom ezt az eurovíziót, Natalie Imbruglia Torn című számának átiratán kívül a 19 számból 10 feldolgozás volt.

Majd megírom még, miket lopkodtak össze.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.20. 00:48:09

@igi1: Mary kolcson adott?
tenyleg sok volt a palinka:)
/szerintem masok a fogadasi szokasaink:)
tegnapelott 75 dolcsit nyertem a canadai hokin
ezt ma feltettem 65 dollar remenyeben az Annaheim Ducksra
Marynek anyak napjan az volt ami itt szokas
agyba kapta a reggelit:)

igyal meg egy stampot

igi1 2015.05.20. 00:49:37

@hagyma: nem keresel te annyit hogy teljen fogadásra

pincérként

igi1 2015.05.20. 00:53:35

hagyma kezdte a beszólást

csak xólok

ha egyszer megiszok egy stampót az egészségére, azt ő is fogja tudni

igi1 2015.05.20. 00:54:40

Ajánlott levélben követelni az elállást, írásban.

Lehet, hogy 2000 forintér megéri, de ki tudhassa.

igi1 2015.05.20. 00:55:43

Vagy egy tagbaszakadt emberkével karöltve visszamenni, és úgy követelni a pénzvisszafizetést meg az üzletvezetőt.

Ha egyedül nem megy, majd segítséggel.

igi1 2015.05.20. 00:58:38

Egyébként ennyi pénzér nem rossz ez a hangerőszabályozós fejhallgató.

De akinek rossz a hallása, az vegyen komolyabbat, minimum a duplájáért. Gyűjtögessen rá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.20. 00:58:47

@igi1: teny hogy melyszegenysegben elunk
en nem szoltam be
az utobbi napokban piasnak tunsz, a megszokott eleg egyszeru, de szamomra kedves, hozzaszolasaid egyre agresszivabbak
ezek italra utalnak
egy joint jot tenne inkabb
most is ejjel 1, miert nem alszol?
/lehet megis kannasbor?/
honnan fogom tudni?
a stampot
lefekves elott mossal labat:)

igi1 2015.05.20. 01:00:48

@hagyma: tuti hazaviszed a kajamaradékot is. XD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.20. 01:08:32

@igi1: nana hogy, bar extranak vagy left overnek hivjuk
szombaton pl bbq porkot hoztam, babbal, 2 homart es 4 filet mignont asparagusszal es krumplipurevel
/a maradek az a szemetbe megy, az mas kategoria, bar vencigonak az is lakoma lenne/

igi1 2015.05.20. 01:09:33

@hagyma: ja titokba meg a vendégek elől lopkodod a svédasztalos reggelit

igi1 2015.05.20. 01:10:58

ej-ej mára is kigarázdálkodtam magam

pedig nem is vagyok itt annyira sokszor

csak kevesebbet, de elvetemültebben, mint valaha

ja tegnap a manyupnál is a poszternak adtam igazat

aki azt mondja, mindig lehúzom a posztert, az hazudik

ami jár az jár ami meg nem...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.20. 01:13:00

@igi1: nem jellemzo a svedasztal
semmit nem kell lopkodnom
amugy sem hozok haza reggelit, mert minek?
egyeb kerdes?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.20. 01:14:01

@igi1: OJK
Go kacsak!!!!
kell a piiiiiz:)

igi1 2015.05.20. 01:17:47

@hagyma: nem hagyhattam ki mán bocs

ha már a piát pedzgetted

de majd szólok, ha iszok egyet az egészségedre

Troppauer_Hümér 2015.05.20. 01:20:26

@igi1: Hülye vagy. De erre élvezel, így nem írom le sokadikként hogy miért.

Sandor Akarki 2015.05.20. 01:34:14

Azért nem veszik vissza, mert a kereskedelmi gyakorlat szerint:
- Kínai ad egy árat (mondjuk 100 forint per darab)
- És mondja, hogy 5% selejt van kalkulálva, mi legyen: visszaküldöd majd neki a hibásat vagy legyen 95 forint darabja
- Paraszt boltos megveszi 95-ért és a selejtet nem hajlandó visszavenni

Manyecska 2015.05.20. 05:29:59

@igi1: van helyette egy 185 cm.es xdd..amugy megvan csak a fa alà koltozott...

-creeper- 2015.05.20. 07:53:24

@igi1: Ezt olvasgasd, te tájékozatlan, öntudatos véglény:

"Kipróbálhatjuk-e a terméket az elállási határidő alatt?

Természetesen igen, hiszen pontosan ez az elállási jog lényege, hogy a 14 napos határidő alatt megbizonyosodhassunk arról, hogy a termék alkalmas a rendeltetésszerű használatra és megfelel az egyéni használati céljaink teljesítésére, tehát a csomagolás felbontása és a termék kipróbálása nem vezet az elállási jogunk elvesztéséhez [kivéve zárt csomagolású egészségvédelmi, higiéniai termékek, hang-, illetve képfelvétel (CD és DVD lemezek), számítógépes szoftver esetében]."

www.nfh.hu/node/2709#Kipr%C3%B3b%C3%A1lhatjuk-e%20a%20term%C3%A9ket%20az%20el%C3%A1ll%C3%A1si%20hat%C3%A1rid%C5%91%20alatt?

"Csere kizárása higiéniai okra hivatkozással

Gyakori, különösen fehérnemű, fürdőruha és alsóruházati cikkek esetén, hogy vagy még az üzletben – jellemzően a próbafülkében, vagy a termékhez csatolt dokumentumban - arról tájékoztatják a fogyasztót, hogy a terméket higiéniai okból nem cserélik ki. Amennyiben ráadásul egy ilyen tartalmú tájékoztatás egymagában áll, vagyis a fogyasztót nem informálják a másik három szavatossági jogáról – nevezetesen elhallgatják, hogy hibás teljesítés esetében a cserén kívül kijavítást, árleszállítást kérhet, vagy elállhat a szerződéstől – úgy a fogyasztók többsége a tájékoztatás jogellenesen félrevezető volta miatt azt gondol(hat)ja, hogy nincs értelme reklamálni. Nevezetesen: úgy értelmezik a tájékoztatást, hogy ha csere nincs, akkor – mivel más információt nem kaptak és nem ismerik jogaikat – semmilyen más igényük sem lehet, és vissza sem mennek megtenni a minőségi kifogást, hanem veszni hagyják valamennyi szavatossági/jótállási jogukat."

www.nfh.hu/node/2703#3.%20Csere%20kiz%C3%A1r%C3%A1sa%20higi%C3%A9niai%20okra%20hivatkoz%C3%A1ssal

Magyarán hiába verted a nyálat, a termék csomagolását fel lehet bontani és a terméket ki lehet bontani, valamint sem a fül-, sem a fejhallgató nem minősül higiéniai terméknek.

AtiSnatch 2015.05.20. 08:06:23

@-creeper-: most kidobtál egy csomó értékes karaktert... :( karakter gyilkosság!!!

Manyecska 2015.05.20. 08:39:36

Ma Galamb névnap van...

Belana 2015.05.20. 09:52:16

25. § A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Nem felel a fogyasztó az értékcsökkenésért, ha a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400045.KOR

Escaped 2015.05.20. 10:07:20

@-creeper-: No, a boltos pont arra hivatkozik, hogy a fejhallgató higiéniai termék.
(Fejhallgatót vezz, nem fülhallgatót, mint a cikk illusztrációjában).

Attila F 2015.05.20. 10:20:25

@Escaped: Ez OK, csak itt nem az elállás játszik, hanem egyszerűen hibás a teljesítés (ha minden igaz, a termék leírása nem felelt meg a valóságnak.)

De a válasz igazából a kolléga azon kijelentésére reagált (amit ráadásul többször, NAGYHANGON megismételt), hogy csak bontatlan termék esetében lehet elállni a vásárlástól.

joska61 2015.05.20. 10:53:55

Én sem akarnék olyan fülest, amit már más összezsírozott, de ettől még az üzlet ütögetni fogja a bokáját. Várom a frissítést is.

Manyecska 2015.05.20. 11:38:43

B+ vki irjon a toklaszokrol poszt met 21.000 huf.ba kerult az allatorvos most.deiksz. Kutya azota ki van utve ugy bealtattak..ez meg a penteki.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.05.20. 12:07:39

@Manyecska: Annyiért 3 kiskutyát adnak. Oltva-féregtelenítve. A háromból egy jó eséllyel életképes és nem kezd döglődni egy kis egérárpától. Nem úgy, mint én, mert én a porától is kiütéses leszek.
Nagyapám juhász volt, egyszerűen oldotta meg a kutyakozmetikát és a növényi részek eltávolítását. Juhnyíráskor lecsapta ollóval a koloncok nagy részét és benyomta a kutyát is a juhok rovarölőszeres fürösztő vizébe. Nyár közepére megint koloncosodni kezdett, úgyhogy egyszer-kétszer deleléskor, amikor úgyis összeálltak a juhok egy gombolyagba, a szalonnabőrt nem adta oda egyből a pulinak, hanem bedobta egy kökénybokorba. Utána ugrott egy koszos-koloncos-bogáncsos puli, és kijött egy szép tiszta zsinóros...
De az életre való munkakutya volt, nem holmi pinanyaló panelpatkány.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.20. 12:09:21

Hilda, te jol tudsz gyomlalni, igi is beleferhetne a szorasba, mert ez rosszabb barmilyen messzibe mutato offtopiknal. Ne mondd nekem, hogy nem erzed ezt. Miert vallalsz szolidaritast az infantilis kaosszal? A reggeli kavem melle nem elkeseredest es energialeszivast akarok, bassza meg.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.20. 12:16:17

@Kitalátor (másként) gondolkodó: en sem ertem igazan a dolgot, siman ontisztulok a kutyak. Domesztikalt mivoltuknal fogva persze van, hogy rasegites jol jon, de az nem ez a szint, amivel manyecska (angol+nemet) kuzd. A jovo ebjei mar levitalni fognak, az evolucio jelen szintjenek problemai pedig megoldodnak. Mas utat nem latok.

igi1 2015.05.20. 12:26:40

azé érdekes, hogy mindig a nők harapnak ennyire rám

Manyecska 2015.05.20. 13:09:14

@Kitalátor (másként) gondolkodó: a pasim is asszonta az pont 100 db sór xd

Manyecska 2015.05.20. 13:12:40

@Kitalátor (másként) gondolkodó: kolcsonadom xddd en specko talaltam az utcan nekem keverek kutyam vot.ez is az mellesleg..xd

Manyecska 2015.05.20. 13:15:36

@Lenyalt Hayú Trónörökös: azt nwm irja hogy max.az egyeves kort eltek meg valszeg.csodakutyak voltak.xd

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.20. 13:43:25

@Manyecska: tul vagy domesztikalva edesem, ezert ebeddel is igy jarsz el. Majd meghivlak benneteket egy hamisitatlan szarkoktelra, hogy visszatalalnal a gyokereidhez.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.05.20. 13:58:34

@Manyecska: Nem. Nem érte volna meg a fáradtságot a kiképzésük.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.20. 14:10:31

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: az igaz. Valoszinusitem itt meg a szin a fo preferendum. Szivesen formattalnam Agit, de inkabb nem. Ugy is mindenki a sayat fej utan megy.

metal · http://electric.blog.hu 2015.05.20. 16:49:55

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
29. § (1)
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;

Ebbe azért bele lehet érteni a fejhallgatót. Nem biztos, hogy a poszternek van igaza.
Amúgy as cégről annyit, hogy nekem sikerült egy hibás memóriát kicserélni egy másik hibásra (első próbára hibás volt mindkettő), majd nem értették, hogy miért nem szeretnék 3.-at is elvinni. De végül visszaadták a pénzt.

Black Hole 2015.05.20. 23:18:40

Akkor most mi van? Vót' a füles testnyílásban, vagy nem? Már semmi sem világos!
süti beállítások módosítása