Tékozló Homár

Így váltson okostelefonra az ember! FRISSÜLT

2015.06.09. 15:44 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-06-08_11_44_28.png

Csaba, ne engedd, hogy  a hordóhang appot és az expressz gyors kinyúvadást bemutató mobilod  úgy általában vegye el a kedvedet az okostelefonoktól, mert azok nagyon hasznos jószágok! A Mobilix nevű cég Debrecenben meg jobban tenné, ha  a félrebeszélés és terelés skillek helyett, a pontosságban, a megbízhatóságban és a szakszerűségben fejlesztené magát, mert egyelőre úgy tűnik, csak abban májerek. Azért megkérdezzük őket is az ügyről.

Üdv Mindenkinek!

Nem vagyok egy telefonőrült, nagyon jól el voltam a régi „buta” telefonokkal (Nokia, Samsung), de már annyit szekáltak, hogy kénytelen voltam haladni a korral és beruházni egy okosabbra. Mivel én -teljesen meglepő módon- a telefont telefonálásra használom, csak annyi volt az igényem, hogy egy megbízható, nem túl drága, de mindenképpen két kártyás készülék legyen a következő, mivel a munkámhoz is szükségem van telefonra és utálok két készüléket hurcolni magammal.

Amikor a neten bóklásztam a megfelelő telefon után, természetesen megjött az étvágy. Ha már ilyen modern, meg csili-vili gépek vannak, akkor lehessen vele jó minőségű képeket is készíteni. Végig olvastam rengeteg fórumot, sok hozzászólást, de azt nem értettem és most se értem, hogyha valaki vesz egy telefont, akkor két nap után minek ír róla véleményt?! Szerintem legfeljebb egy pár hetes használat után lehet egy reális képet alkotni a készülékről. (kivéve, ha két nap után tönkremegy) Egy pár nap szenvedés után már csak a Sony Xperia Z3 és a Doogee Dg900 Turbo 2 maradt versenyben. Az első akkoriban kb. 180.000 ft-ba a második pedig alig valamivel többe mint 80.000 ft-t került.

Ezután már csak egy versenyző maradt. Akkoriban a legolcsóbban a debreceni Mobilx cégnél lehetett rendelni ezt a tipust. Na, akkor hajrá! Pár csengetés után egy fiatalember vette fel a telefont. Segítőkész, udvarias hang, szakmailag felkészült eladó benyomást tette rám. Elmondtam, hogy mire lenne szükségem, és hogy melyik telefonra gondoltam. Megerősített választásomban, a Doogee DG900 Turbo2-ből már sokat adtak el és eddig semmilyen panasz nem érkezett hozzájuk. 2014.12.01.-én már a kezemben is volt a készülék. Tényleg csili-vili, tényleg nagyon jól néz ki, tényleg szuper, tényleg stb...

Két hét után már nem tetszett annyira, hogy hosszabb beszélgetéseknél a hang minősége borzalmasan leromlik. Egy idő után, mintha egy kút mélyéről vagy egy fazékból beszélne a másik fél. Néha inkább megszakítottam a hívást, mert csak torz hangfoszlányok jöttek át. De, mint írtam ez csak hosszabb (10 min+) beszélgetéseknél jelentkezett. Megpróbáltam zenét is hallgatni, de erről nagyon gyorsan leszoktam. A hátlapi 18 megás kamera általában tényleg szép képeket csinált, igaz néha csak átlagosakat, de összességében elégedett voltam ezzel a funkcióval.

2015.03.31-én a készülék egyszer csak magától kikapcsolt és nem tudtam újraindítani. Nem értettem a dolgot, mert este feltöltöttem és még legalább 80%-on kellett az akkunak lennie. Újra töltőre tettem, de nem vette a töltést. Próbálkoztam még egy darabig, de mivel nem jutottam semmire, ezért felhívtam a Mobilx-et és elmondtam, hogy mi a problémám. A fiatalember szerint valószínűleg meghalt az akkumulátor, küldjem vissza a készüléket. Ha tényleg csak ez a hibája, akkor pár napon belül megcsinálják, ha nem akkor sajnos visszaküldik Kínába. Ebben az esetben az eddigi tapasztalatok szerint három héten belül biztosan visszakapom a készüléket.

2015.04.02-án postáztam a telefont a Mbilx-nek.

Eltelt három hét.., eltelt négy hét.., eltelt öt hét.., Na, most már csak utánanézek, mi van a telóval.
„Sajnos ebben a szállítmányban még nem volt benne, de a jövőhéten biztosan meg fog jönni”

Következő hét: „Igen, megjött, de a kollégák még tesztelik, mert minden kínában javított készüléket ők még egyszer átnéznek, biztos ami biztos” (jól hangzik, nem?! Azt hogy meddig tart az átnézés, természetesen nem tudta megmondani, de a jövőhéten biztos, hogy postázzák.

Következő hét: „ Nem, az Ön készüléke még nem érkezett meg, a kolléga összekeverte egy másik telefonnal. De a következő héten biztosan benne lesz a szállítmányban.

Következő hét: „ Sajnos még mindig nem jött meg, szerintem adni fogunk Önnek egy új készüléket” (Igen, ezt már nevezem! Végre valakinek van fogalma a kereskedelemről ebben az országban is)

Következő hét:
-Sajnos nem a főnökség nem engedélyezte az új készüléket és az Öné még mindig nem érkezett meg.
-Jó, megkérném, kapcsolja a főnökét.
-Sajnálom, de házon kívül van.
-Jó, akkor kérném a főnök nevét és elérhetőségét.
-Azt sajnos nem árulhatom el Önnek.
-?? Ugye, ezt nem mondja komolyan
-De, igen. Igazán sajnálom és megértem Önt, de nem tudok segíteni
-Nézze, nem Önre haragszom, mert Ön egy alkalmazott, Azt teszi, amit Önnek mondtak vagy megengedtek. Legyen szíves, szóljon a főnökének, hogy hívjon vissza.
Igen, természetesen.

Két nappal később:
Várom a visszahívást a főnökétől, de ez eddig nem történt meg. Igen, még nem sikerült beszélnem vele, mert folyton úton van. Lehet, hogy neki is Doogee DG900 Turbo2 telefonja van és azt is több mint két hónapja Kínában javítják...?

Egy pár nappal később: Ez van most. Szomorú, de igaz történetemet megírom a Tékozló Homáron kívül minden lehetséges fórumon és természetesen megy a levél a Fogyasztóvédelemnek is. Az, hogy egy telefon elromlik, előfordul, ezzel nincs semmi gondom, (megérdemlem, miért vettem kínait). De az, hogy egy cég ügyvezetőjének titkos a neve és az elérhetősége, az hogy több mint két hónapja várok a telefonra, és annyi becsület nincs a Mobilx vezetésében, hogy ők hívjanak fel, és elnézést kérve a probléma rendezésére felajánljanak valamilyen megoldást, szerintem mindent elmond a Mobilx-ről.

Üdv!

Csaba

UPDATE

A posztot elküldtük a mobilx-nek, akik nemcsak válaszoltak, de elvileg tegnap meg is oldották az ügyet.

Tisztelt Holmár HIlda,

Sajnálattal olvastuk az Ön által küldött cikket. Cégünk minden esetben törekszik arra, hogy az esetlegesen elromolott készülékek a legrövidebb időn belül javításra kerüljenek.

Azok a készülékek amelyek helyben, Magyarországon nem javíthatóak, azokat vissza kell küldenünk a gyártónak, Kínába. Figyelembe véve a nagy távolságot a szállítással és a külföldi javítással kapcsolatos határidőket, sajnos a javítási idő akár több hét is lehet.

A cikkben szereplő esetben is ezt történt, mivel a készülék helyben nem volt javítható, ezért vissza kellett küldeni a gyártónak. A javított készüléket ügyfelünk a tegnapi napon, 2015.06.11-én átvette.

Meg kívánjuk jegyezni, hogy továbbra is megéri hazai webáruházból kínai telefont vásárolni, mert több olyan esettel is találkoztunk, hogy a kínai webáruházakból rendelt telefonok garanciális javításával a kínai cégek egyáltalán nem foglalkoztak. Illetve ha mégis foglalkoztak a javítással, akkor a visszaküldés költésége és a vámügyintézés is a vevőt terheli!

Cégünk minden hasonló esetben törekszik a tőlünk várható legrövidebb időn belül megjavítani vásárlóink készülékeit!

További kérdés esetén állunk rendelkezésére.

Gulyás Ákos
mobilx Hungary Kft.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.09. 15:47:03

"szekáltak, hogy kénytelen voltam haladni a korral és beruházni egy okosabbra."

Számomra ez felfoghatatlan.

AtiSnatch 2015.06.09. 15:48:07

Doogee... nagyon ismert márka... gratulálok :)

AtiSnatch 2015.06.09. 15:52:00

Nem volt sehol egy olyan ismerős a közeledben, aki ért a telefonokhoz?

gabors 2015.06.09. 15:54:18

turbo2 ez olyan mint a bitturbo???

nem ertem miert nem ertik az emberek hogy a tier 1 markak azer olcsobbak mert joval kisebb valoszinuseggel romlanak el es nagyobb valoszinuseggel meg is javitjak ha gond von ... jo en sem veszek iPhone-t mert ar/arany erzekeny vagyok ez olyan $200 plus-nak tunik (lehet rosszul szamolok???) azert mar samsungot ha nem is a legujabbak lehet venni ... ) normalis helyen is ...

valami amit kinaba kuldenek javitasra ... muhahahahah

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.06.09. 15:56:09

A poszt címe helyesen: "így ne váltson okostelefonra".

gabors 2015.06.09. 15:56:11

bocs "a tier1 markak azert nem olyan olcsoak ....
"
ami csilli villi ugyanaz 1/3 aron ... az 1000% nem eri meg !!! mert valoszinuleg 4-et kell belole venni hogy egy mukodjon egy darabig

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.09. 15:57:08

" Az, hogy egy telefon elromlik, előfordul, ezzel nincs semmi gondom, (megérdemlem, miért vettem kínait). De az, hogy egy cég ügyvezetőjének titkos a neve és az elérhetősége, az hogy több mint két hónapja várok a telefonra, és annyi becsület nincs a Mobilx vezetésében, hogy ők hívjanak fel, és elnézést kérve "
Az elnézéskérés nem hoz pénzt... Ha cserélik, mert 99% szürkeimport, az meg viszi :D
Szóval érdemes lenne valami komolyabb fellépés, mert maguktól nem fognak neked se pénzt, se telefont adni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.09. 15:59:20

mobilx Hungary Kft.
4024 Debrecen, Kossuth u. 8.
Adószám: 12878231-2-09
Cégjegyzékszám: 09-09-009690

Lánykori nevén Békés-TEL Kft.

homar.blog.hu/2007/09/27/harom_a_magyar_igazsag_laptopcserere_1

sarostehen 2015.06.09. 16:09:50

80-ért már kapsz 2 kártyás samsungot is. Lehet az sem az ipari csoda, de 1000X megbízhatóbb, mint egy ilyen kínai tákolmány.

KaTe 2015.06.09. 16:28:23

@sarostehen: Ha a Samsungot nem Kínában gyártják, akkor megeszem a ...

Az, hogy a gyártósoron az egyikre Samsung, a másikra "Doogee Dg900 Turbo 2 " logo kerül, szerintem már csak részletkérdés.

atal 2015.06.09. 16:50:47

@KaTe:

a "svájci" óra sem attól lesz olyan, mert olaszország, németország, franciaország és ausztria által határolt területen készítették, hanem mert olyan gyártó csinálta, aki ért hozzá.

A "kínai" termék sem attól kínai, mert ott készült, hanem mert szar. Tehát bőven lehet egy kínai samsung jó, míg egy kínai doogee használhatatlan.

Amúgy eszébe jutott valakinek a doge?
s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/8d/ec/f9/8decf9caed777b8d0d698e01270ce308.jpg

ilyen név után röhögve fordulnék el egy ilyen telefontól...

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2015.06.09. 17:01:54

Ez a Mobilix jó cég nagyon.

Egyszer én is kinéztem egy kínai készüléket, tokkal vonóval 40 ezer lett volna ha Kínából hozatom. Egy FB reklám kapcsán találkoztam a Mobilix nevével és láttam, h ők is forgalmazzák azt a márkát, de az adott típus még nem volt náluk. Gondoltam várok egy kicsit, biztos jön majd az is és akkor mégiscsak inkább tőlük a szomszédból, mint a keleti nyitás jegyében a gyártótól.

Számításom be is jött, hamarosan fel is tűnt a kínálatban több, mint 80 ezer forintos áron.

Csodálkoztam ám nagyon, tekintettel arra, hogy Mo -ra szinte minden ilyen cég free shipinggel szállít egy darabot is. Ha mákunk van tudnak EU -s raktárból küldeni (azaz még csak a vám miatt sem kell izgulni), de olyan cég is van, aki 5% felárért vámbiztosítva küldi, azaz ha mégis kiveszik és megterhelik, akkor a vámárnyilatkozatot (ill a rajta szereplő összeget) megküldve nekik vissza adják a vonatkozó összeget.

Gondoltam megkérdezem már tőlük mire ez a nagy felár, természetesen a kommentem egy perc alatt törölték az oldalukról, engem pedig kitiltottak.

Egy dolog indokolná az áremelést (de akkor se a duplázást) ha itt helyben, szűzlányok javítanák a készüléket egy óra alatt, de ahogy a poszter is írja szó sincs erről, ha nagy a baj ők is visszaküldik kínába, amit egyébként az is megtehet aki magának vesz egyet, mert garit mindenkinek ad a kínai, csak kinek van kedve oda postázni és heteket várni...

Szóval ez nem nagyon buli, ha kell inkább közvetlenül a gyártótól, ezeknek a harácsolóknak egy fillért se. Semmi pluszt nem adnak a telefonhoz, csak leszedik a zsíros sápot!

KaTe 2015.06.09. 17:08:51

@atal: Véleményem szerint egy termék attól lesz jó, hogy olyan gyártó készíti, aminek az adott termékkel kapcsolatban már komoly múltja van. Ebből következik, hogy ért ahhoz, amit csinál.

A Samsung 2000-óta van jelen a mobilpiacon. Egy dologhoz azóta is nagyon jól ért: a marketinghez.

Szerintem teljesen lényegtelen, hogy kínai, vagy Samsung, nem ezen fog a tudása vagy a megbízhatósága múlni eldőlni.

Józsi, a migráns köcsög 2015.06.09. 17:20:12

"Akkoriban a legolcsóbban a debreceni Mobilx cégnél lehetett rendelni ezt a tipust."

nincs több kérdésem.

Manyecska 2015.06.09. 17:23:19

off engem meg elvert a jég de a mobilom meg jol birja.âgyban.pàrnàk közt.friss főzelekkel.xd

Atörökk 2015.06.09. 17:42:36

Én nem szeretem a zextrémsportot (na jó, néha elmegyek egy új étterembe), szóval hosszas vívódás után vettem egy LG-t, kőkemény 13.000 ungarische pengő forintér. Lehet rajta telefonálni, fészbukkozni, e-mailt olvasni. Kb. ez volt az elvárásom, teljesíti.

metal · http://electric.blog.hu 2015.06.09. 17:49:29

El se olvasom. Vett egy olcsó noname szart, majd panaszkodik:)

Leone_510 2015.06.09. 17:51:38

Turbó 2 név a tipikusan gagyi telemarketinges termékek egyik megnevezése, azt hitte ha mobilt vesz akkor ez Turbo 2 módon cidázik?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.06.09. 18:24:37

Nejemnek kétévente választunk valami kifutó modellt, ami 20 000 alatt van, és nem noname, oszt' használjuk. (Nálam ugyanez, csak cégesben.) Buzi-e vagyok?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.09. 18:26:04

@metal: De nm a noname szarra, hanem a sóher cégre, aki eladta.

Manyecska 2015.06.09. 18:47:28

@Csokis: en a gyetekemtol oroklom apja minden evben vesz neki.

melaena 2015.06.09. 18:53:33

Az a durva, hogy a vilag egyik legnagyobb gyartoja az Asus is kezd atallni erre.
Veszel egy egy alaplapot 50-60k-ert.
elromlik,leadod a kiskerben.Bevizsgaljak.
Ha ok is tapasztaljak a hibat,akkor jo eselyed van ra, hogy kikuldik hajoval Taivanra, es az ugy biztosan tobb lesz egy honapnal.
A ketto sem kizart.
Mivel magyarorszagon megszunt a garancialis ugyintezesre kiszabott torvenyi hatarido, ez igy teljesen legalis.
Egyebkent ez a Maj gyerek mar megint okos volt.
A jiayu,xiamo,lenovo felsorolas hogy jott ossze ?
a Xiaomi egy premium gyarto,kurva jo telefonokat ad baromi dragan, es a vilag egyik legnagyobb mobiltelefon gyartoja.
A lenovo teljesen kiszamithatatlan.Az egyik model hibatlan,a masik egy szemet.
A Jiayu pedig kb. Doogee kategoria.
Jo ar/ertek arany, de azert nem hozza a nagyobb cegek szintjet.

AtiSnatch 2015.06.09. 19:09:56

Turbo2 telefonját turborágóra cserélné.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.06.09. 19:44:55

Aki arra veri itt magát, hogy noname, jó lenne, ha eljutna a tudatáig, hogy megette a bullshit.
A kínai gyárak gyártósorain műszakváltáskor esetenként logováltás történik és akkor épp nem a NAGY KOMOLY MÁRKÁNAK gyártanak, hanem belső piacra meg azoknak, akiknek nem tetszik az, hogy egy samsung árában 40 % reklámköltséget fizetnek.

Aureliano Buendía 2015.06.09. 20:37:32

Na, én meg vettem egy okostelót, mert a régi tönkrement. Mivel én SEM értettem hozzá, ezért nem szégyelltem megkérdezni olyanokat, akik értenek hozzá.
Vajon azok, akik cikiztek, értenek hozzá? Akkor miért nem segítettek?

Ha cikiznek az Opeled miatt, veszel egy Lamborginit?

Ugyan már.

hobbitroll 2015.06.09. 21:11:45

@atpijkamo: mi a baj ezzel? ha elég kitartóan szekálják, tá'n a qtba is beleugrik!négy!

@Atörökk: ha még nem jártál itt, akkor gyorsan látogasd meg őket. IMHO érdemes
www.charlieloft.hu/

Atörökk 2015.06.09. 22:21:23

@hobbitroll:
Jól néz ki, de hát ez Újpesten van. Az nekem már vidék. :D

hobbitroll 2015.06.09. 22:33:55

@Atörökk: hüje :)
lehet váltani 1napos turistavízumot, azzal ki lehet jönni a nyóckerbű' :P

Atörökk 2015.06.09. 22:42:13

@hobbitroll:
Csak úgy mehetek, ha legkésőbb este nyolcig visszaérek, mert akkor kell minden nap jelentkeznem a kerületi rendőrkapitányságon!

gabors 2015.06.10. 00:27:16

@KaTe: baszod az iPhone-t is kinaban gyartjak ala foxcom.... azt megsem romlik el (gyakran es kinaba sem kell vissza kuldeni .. ... ja nem is 80k)

Hentes pékné módra 2015.06.10. 07:58:02

@KaTe: Első iphone mikor jelent meg? 2007? tehát akkor az apple hulladék telefonokat gyárt, mert nincs 50 év tapasztalata okostelefonokkal.
Ja, olyan régóta nincs is okostelefon?
(Samsungot is írhattam volna, mind1)

Azt is vedd figyelembe, mennyi pénzt és energiát fektet egy samsung vagy apple a fejlesztésbe, és mennyit egy dogee.
Ezek a prosztó kínai márkák raktármaradékból összelapátolják a telefonokat, rátesznek egy instabil stock rendszert, és csókolom, lehet eladni.

-Ha már kínait vesz az ember, olyan márka legyen, amiről hallott már:
Lenovo, Xiaomi, ZTE

-Fogadja el, hogy majdnem mindnek vannak gyermekbetegségei. A legjellemzőbb a bugos szoftver, ha a hardverrel általában nincs is baj.

-Van egy ár (nem az itthoni, a kínai) ami alatt nem veszünk telefont, ez a bűvös 40ezer forint. Ez alatt szinte 100%-ban, felette 30-50%-ban találni szemetet.

-A fórumokat nem szabad olvasni. Általában 2-3 fanboy szoptatja a kispénzű közönséget, és tutorialt készít hogyan ékeld ki egy papírdarabbal a hulladékod akkuját, és "csak ennyit" kell vele csinálni, és egy "nagyon jó telefon"

muhahah.

posztoló nem tudta, de valójában egy vadász. Duplán (kínai telefon drágán + mobilx)

Terézágyú 2015.06.10. 08:22:01

Nem mondja meg egy cég, hogy ki a főnök? Sebaj, az anyját névtelenül is lehet szidni.

sarostehen 2015.06.10. 08:46:41

@KaTe: Tudod mi a különbség a noname Kínában gyártott, és pl samsung Kínában gyártott telefonjai között?
Pl a fejlesztésre szánt hatalmas összeg.
Pl a minőségbiztosítás.
Persze samsungnál is előfordul hibás készülék. De az arányok nagyon nem ugyan azok.

Tudod inkább bízok egy olyan gyártó készülékében akik több évtizede az informatikában, elektronikában vannak.

Manyecska 2015.06.10. 09:08:17

@Terézágyú: megannak aki lendületből jött tegnap du.mellettem a térdig érő vízben /kocsival/, még mondjuk idejében fékezett de mindegy volt.szarrá áztam addigra, elvert a jég és faágak szakadtak le amíg odatapadtam egy fához:D csalánba úccse üt a ménkő alapon. Amikor a hideg szél is süvített már sikoltoztam. Ezérttart itt az ország, meggyőződésem. Ezt már Aug.20.-án eljátszottuk eccer..

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.06.10. 09:19:12

@Manyecska: Hülye azért nem vagyok. Felajánlottam neki az én régimet, nem kellett. Mondtam, hogy 5000 Ft / 2 év a hozzájárulásom, egyébként meg a zsebpénzéből olyat vesz, amilyet akar. Vett egy 7000 Ft-os, érintőképernyős nemokost. Ha neki jó, nekem is az.

Leone_510 2015.06.10. 09:23:55

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Az a bullshit amit te állítasz. Egy tajvani számtech cég hazai kéviseleténél dolgoztam , náhány száz millió dolláros évi bevételük volt mégis több saját gyártóüzemmel rendelkeznek Kínában, akkor a sok tíz milliárdos bevételű majd ott gyártat mint a noname és épp olyan megbízhatatlan? Anyu odaengedett a géphez , hogy hülyeségeket írogass? :)

Az persze valószínű, hogy az egyik napról a másikra kitalált ismeretlen márkájú mobilokat bérsorokon gyártanak és ott megy a logócsere.

Manyecska 2015.06.10. 09:41:36

@Csokis: ja. Arra, hogy elhagyják, jó!! szoktam mondani..:)meg hogy a nagypárna alatt tárolják mint a keresztfiam, hívogathattam én tegnap xd:) engem idegesítenek a kütyük nem tehetek róla..

Escaped 2015.06.10. 09:50:06

@Terézágyú: Vagy néhány kattintással -ha már úgyis ,,gépközelben" van- kiderítheti, mint aptijkamo tette.

Aztán már mehet is az írásmű a sóhivataloknak.

Már meging egy nick 2015.06.10. 10:04:44

Egyébként én látom rosszul?

Ha valaki vesz egy terméket Kínából közvetlenül akkor olcsón kapja, ha gond van intézi, kivárja, stb. Bevállalja, vagy bejön vagy nem.

Viszont ha ugyanazt egy magyar kereskedőtől veszi - akár kínait, akár mást - akkor annak az árrésének (ha akarjuk tudjuk is mennyi) ha mást nem, de pont ezt kellene tartalmaznia, hogy a vevő helyett visszaküld, garanciáz, intézkedik, na meg igen, eleve elő szűri, hogy egyáltalán kínaiból is mit ad el és mit nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.10. 10:46:12

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: A nem létező kínai telefonom esetén ugyanaz az alaplap volt GAlaxy S3 koppintásban, ájfón koppintásban, meg egy rakás egyéb dologban is (Androiddal persze) :D

Balint Gyuri bacsi 2015.06.10. 11:02:42

1. telefon 80 ezerert
2. kinai ami valaminek a masolata
3. azert vette mert a kornyezet "szekalta" (no persze)
4. debrecenbol rendeli interneten
5. hagyja hogy hulyenek nezzek
...es naivan csodalkozik

Ezekbol az emberekbol, az elet sok teruleten, koklerek hada el egesz vigan.

2015.06.10. 11:10:37

@Már meging egy nick: igen jól látod, de ez az elmélet.
a gyakorlat meg teljesen más.
családban is a nagyokosok rendeltek kinából olcsó telefont. gagyi szar.
nem tanultak, második körben egy nevesebb márka (ZTE) csúcsmodelljét. az már jól működik, de telefonálni nem lehet vele, mert pont olyan kútbóljövő hangú visszhangos szar, mint a posztoló írta.
Kínában élelmesnek okosnak tartják azokat a honfitársaikat, akik a nyugatiakat átverik, ellopják a technológiát...stb. Ez a mentalitásuk.

RS-MBIK 2015.06.10. 11:35:34

Van egy nagyon jópofa tájékozódási lehetőség:
www.e-cegjegyzek.hu/index.html

Amely szerint:
13. A képviseletre jogosult(ak) adatai
13/11. Gulyás Ákos Sándor (an.: Benedek Julianna)
Születési ideje: 1979/07/10
5520 Szeghalom, Széchenyi utca 58.
Adóazonosító jel: 8410973936
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
Jogviszony kezdete: 2010/12/15
A változás időpontja: 2013/01/30
Bejegyzés kelte: 2013/02/10 Közzétéve: 2013/04/18
Hatályos: 2013/01/30 ...

13/12. Sipos Viktória (an.: Koós Katalin)
Születési ideje: 1979/08/12
4400 Nyíregyháza, Család utca 45. fszt. 1.
Adóazonosító jel: 8411302318
A képviselet módja: önálló
A képviseletre jogosult tisztsége: ügyvezető (vezető tisztségviselő)
Jogviszony kezdete: 2010/12/15
A változás időpontja: 2013/01/30
Bejegyzés kelte: 2013/02/10 Közzétéve: 2013/04/18
Hatályos: 2013/01/30 ...

Esetleg így el lehet érni a Hölgyet/Urat.
A biztonság kedvéért jelzem: nyilvános cégadatok ezek.
:)
És rendelés előtt érdemes letesztelni a céget, no, meg a fórumtalálatokat is...

De aki vadász akar lenni, erdőbe kell annak menni...

Már meging egy nick 2015.06.10. 14:01:28

@Kulics: ja, hát igazad van.

Én most led fényforrást akartam venni, nézegetem a kínai oldalakat, még a gyári adatok se voltak valami meggyőzőek, nem tudom balekokra utaznak, vagy fogalmam sincs. Több hét mire megjönne... ha nem jó küldözgethetem a világ másik felére, vagy dobhatom el, aztán végül rendeltem abból a magyar webáruházból ahonnan már máskor is gond nélkül, két nap alatt megkaptam, 4 év garancia, van márkája és nem volt drágább mint az alibaba, tinydeal, banggood, stb. oldalakon.

Csak azt akarom mondani ezzel, hogy attól még hogy Kína könnyen elérhető magánembereknek is akár, nem biztos hogy mindenkinek való.

SarahConnor 2015.06.10. 14:30:42

Úgy telefont venni, ahogy poszter vett, nem szabad. Amúgy meg telefonálásra és jó képek készítésére fapados okosok is jók max 30-40 ezerért. Miért kell egyből 180ezreseket méricskélni?

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.06.10. 16:39:13

@melaena: Ha a Xiaomi neked drága, akkor a 2vezető mobilgyártó... Samsung és Apple mi!? Ponthogy egy Xiaomi ár/értékben a legjobb... prémium teló! (a JIAYU és Lenovo már egy szinttel lejebb van)

Vagy akkor neked - nálad melyik a "jó telógyártó"? Hmm!?

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.06.10. 19:09:16

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Akkó az biztos tök véletlen, hogy 20 év alatt egy komoly gyártó által összeeszkábált villanydelejjel működő eszközöm (tv, monitor, telefon, HDD, alaplap, proci, DVD, estébé estébé) nem ment tökre, csal érdekes módon a kínai fröccsöntött szarok. De biztos én vagyok a statisztikai hibahatár, és a Samsung tv ugyanazt tudja mint a Xiouhung. Mint ahogy az Adidos cipő is ugyanaz mint az Adidas, csak az egy betű eltérésért kell kétszer annyit fizetni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.11. 14:15:09

Hogy jön ide a számitógép laptop szervizelés?
A poszttolónak azok is elromlottak?

Ha minőségit akar valaki Palkovicsné félét vesz
süti beállítások módosítása