Tékozló Homár

Pénzért sem ad pótöntet a Meki

2015.06.29. 14:40 | Homár Hilda | 288 komment

screenshot_2015-06-15_12_34_57.png

Próbált már ovist  vigasztalni, amikor a világ működése épp méretes fityiszt mutatott neki? Elég kemény meló. Főleg, ha maga a felnőtt is azt gondolja, hogy rosszul működik a világ, vagy, ha eleve ő maga sem érti a működését. Szegény Ildikó helyzete sem lehetett könnyű, de mondjuk a Mekiben nem jutott volna eszembe visszamenni epres trutyit kérni a fagyira, és nem hiszem, hogy a mekis csaj egy genyó. Ön szerint?

Tisztelt Homár!

A lellei McDonald's pénzért sem ad plusz eperöntetet az autista ovisnak.

Nagyon friss a negatív élmény, ami a mai nap délután történt meg velem. Hazafelé a Balatonról beugrottunk a lellei McDonald's-ba.Kislányom vanília fagylaltot kért eperöntettel.Leültünk, a fagyi felét elfogyasztotta, amikor kiderült sajnos elfogyott az eperöntet. Mondtam neki, hogy megyek, s a nénitõl kérek rá.

Odamentem a pulthoz, s kértem a hölgyet legyen szíves adjon egy kis öntetet. Azt felelte nem tud, mert nem tudja beütni a gépbe.Mondtam, akkor otthagyok valamennyit, csak szeretném ha adna öntetet. Azt mondta azt nem lehet, mert nem tud vele elszámolni. Kértem, akkor csak egy nagyon picit adjon a félig elfogyasztott fagyira, tényleg nem kell sok, éppenhogy mutatóba.Azt mondta nem adhat.Kérdeztem , hogy mililiterre ki van számolva s tudják a fogyasztást, mert egy autista kislánynak lesz, akinek nem biztos el tudom magyarázni, miért nincs öntet.Kislányom ép értelmû autista , de bizonyos helyzetekben rugalmatlan a gondolkodása.A hölgy azt mondta , akkor sem ad, s igen mililiterre ki van számolva a fogyasztás.

Úgy gondolom, hogy a hölgy emberségbõl megbukott.. Nem is igazán részletezném, hogy mit éreztem abban a helyzetben..Nem hiszem hogy hiányt okozott volna 2ml eperöntet.

Tisztelettel,

Ildikó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2015.06.29. 14:42:31

ajjaj, baj lesz még a vaníliával..

bekbórd! 2015.06.29. 14:56:19

Máskor menjen pár házzal odébb, a Geletába, ott nem robotok dolgoznak

AtiSnatch 2015.06.29. 14:59:30

miért nem vettél még egy fagyit és adtad oda a lányodnak az eperöntet róla. te meg elnyalhattad volna a maradékot.

venszivar 2015.06.29. 14:59:44

IGAZUK VAN! Nehogy mán azt higgyétek, hogy pénzért minden kapható!:)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2015.06.29. 15:02:50

eddig adtak mindenhez plusz cuccot jó pénzért...

hobbitroll 2015.06.29. 15:05:33


alakul, lassan érkezik a terhesnős pószt is

venszivar 2015.06.29. 15:05:50

hilda! már kezdesz a barom haverod szintjét hozni!!!

Pénzért sem ad pótöntet a Meki

hobbitroll 2015.06.29. 15:13:34

@AtiSnatch: túl 1xü, túl 1értelmű, nem elég bonyolult. Ő inkább élvezi a problémát, nem a megoldást keresi.

homar-fan 2015.06.29. 15:16:03

Azért a kérdezőt sem tudom megérteni...

Megpróbálta, kért még, teljesen oké.
Pultos lány közölte nem lehet. Gondolhatná a kérdező is, hogy nem azért nem lehet, mert direkt szemét, hanem mert egy MUNKAHELYEN szabályok vannak és a dolgozó kötelessége azokat betartani.

De ha már nem lehet akkor kellőképpen meredek és gusztustalan nekiállni érzelmileg zsarolni - az amúgy nem döntésképes - pultos azzal, hogy autista a gyerek. Már bocs, de neki ehhez mi köze?!

Inkább vettél volna még egy 200 pénzes fagyit oszt' adtad volna a gyereknek róla az öntetet.

Leadfoot 2015.06.29. 15:20:41

A málna kifogyott, csokoládé nem is volt.

Manyecska 2015.06.29. 15:24:23

@hobbitroll: epres kutyát be lehet vinni a mekibe vajon? kellett volna venni fél kg epret a csimótának. sajnos..

vprof 2015.06.29. 15:26:35

@Leadfoot: Pisztácia. Klasszikusokat csak pontosan. ;)

Black Hole 2015.06.29. 15:28:05

Nekem erről az jutott eszembe, mikor a gyerek a bevásárló-központban fel akart mászni a pultra, de nem tudott. Erre anyuka nem szólt rá, hogy hagyja abba a kísérletezést, mert nem kell oda felmászni, hanem egy elegáns mozdulattal feltette. Szerintem egy gyereknek szembesülni kell azzal, hogy nem lehet mindent, sőt mi több, nem szabad mindent. Ezt akkor is meg kell tanulni, ha autista. Már csak a saját érdekében is.

Manyecska 2015.06.29. 15:28:17

ide meg bejön egy p.csa hogy válcsak fel neki két 20.000-est..a recepcióról küldték..mondom elfogyott.:DD Szegényt rövid úton ba.sztam ki..állítólag valaki ismerőse volt az meg itt reklamált.Őt is kib.sztam. még valaki??:D:(

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2015.06.29. 15:30:20

Anyuka nyugodtan vehetett volna egy másik fagyit (azt már be tudják ütni), és az arra csorgatandó öntet a gyerekére került volna.
Eccerű...

trolololo 2015.06.29. 15:31:09

Kedves Ildikó, sajnos emberségből megbukott. A pultos világosan elmondta, hogy nem adhat plusz öntetet. Nem ő vezeti az éttermet, nem ő hozza a döntéseket, ő csak a szabályok szerint szolgálja ki a vevőt. Ha ezt ön nem képes felfogni, nem hinném, hogy gyerekekkel kéne foglalkoznia.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.29. 15:31:53

Nem adhat, mert megb*ák mint a macskát szarni. Anyuka nem fogja fel, hogy ott nem az emberrel beszél.
Amúgy szerintem is geciség, meg az az idóta, amelyik kitalálta, hogy az öntetet nem lehet külön kérni... De sajnos az alkalmazott örül, hogy van munkája, neki lesz rossz, ha ad.
A Meki meg majd folytatja a szegény gyerekek melletti kampányait...

venszivar 2015.06.29. 15:33:36

@Manyecska: te is egy mekiben takarítasz....? össze taposta a felmosásod? xdDXXdxDdxxxxxXXDdxXDXXddXxdddXXddXDDdxdx

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.29. 15:34:25

@homar-fan: Amúgy nem szokták felfogni, hogy szabályok vannak. Melóhelyen is kifejezetten veszekedni kell a dolgozókkal, hogy a céges polocyket tartsák be, mert ha megfelelő nagy fejes veszi észre, hogy pl. az asztalánál kajál, akkor simán kib*sszák...

Manyecska 2015.06.29. 15:38:30

@venszivar: irodát takarítottam már másodállásban-hétvégén-amikor hároméves volt a csimótám és tik a strandon vakargattátok a..valszeg,..de otthon is összetapossák. OLX hát most nagyon jót röhögtem köszönöm!! :DDD

Rosszindulatú Vászka 2015.06.29. 15:41:00

Kispórolták a pisztáciát.

sarostehen 2015.06.29. 15:45:30

Kihagyhatatlan tény volt hogy autista kisgyereknek kell az öntet...

kombusz 2015.06.29. 15:48:02

Kedves anyuka!

Nem kellett volna fillérbaszonak lenni és akkor nem fogyott volna el az öntet.
Ugyanis lehet kapni alul-felül öntetes fagyit.
Igaz az kicsit drágább és akkor most nem lett volna miért picsogni.

Rosszindulatú Vászka 2015.06.29. 15:49:57

Nemzeti falodákat, ingyér tejfellel!

Hentes pékné módra 2015.06.29. 15:51:21

Posztolót lehet már?

Beteg gyerekkel takarózni a saját balfaszságunk és fillérbaszóságunk miatt mennyire prosztó alpári dolog?

Pfejj de felbasztam magam. A pultost megértem, hogy nem baszta le, de ha előttem állt volna a sorban tuti elmondtam volna neki.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2015.06.29. 15:53:26

A szülő rontotta el a dolgot, hogy olyat ígért a kislányának, amit nem tudott betartani. Előbb meg kellett volna kérdezni, hogy lehetséges-e, és ha a kiszolgáló igent mond, csak akkor ígérgetni eperöntetet a kisgyereknek.
és igen, lehetett volna még egy eperöntetes fagyit venni, amiből az epret át lehetett volna kanalazni a félig telt pohárba, a maradék fagyit pedig vagy megenni, vagy kidobni.
Sajnos ez egy ilyen világ. Multiknál semmit sem adnak ingyen.

kombusz 2015.06.29. 15:58:17

@Bogoj: A meki nem multi hanem franchise.

cmx85s 2015.06.29. 16:03:32

Hajj, de régen volt már az Esőember c. film! (Rain man)
A sok posztolót ekéző olvasónak alapmű!!!!

gabors 2015.06.29. 16:04:47

VANILIA FAGYI !!! es meg nyaljak is !!!!

tiszta erkolcsi ferto van mar ott is (ala moha) nem eleg hogy szegeny autista meg ovis most meg "buzinak" nevelik ....

gabors 2015.06.29. 16:07:32

amugy mikor fagyizni mentunk tegnap (mint irtam is) es elfelejtettem a felesegem fagyijara valami ontet kerni visszament es nem szegyeltek magukat +50 centet kertek ... es nem is multi hanem Carvel ... mivel penztarca nalam volt es en kint varakoztam a blokivel (o is nyalt egy kicsit) ki kellett jonie egy dollarert hogy azt a baszott csoki ontetet rategyek ... tiszta terror

agent_x 2015.06.29. 16:08:40

Ha jól látom, a kislány el tudta fogadni a választ, az anyukával ellentétben.

Terézágyú 2015.06.29. 16:09:07

@cmx85s:
"Hajj, de régen volt már az Esőember c. film! (Rain man)
A sok posztolót ekéző olvasónak alapmű!!!! "

Abban is nyalni akartak de nem lehetett???

gabors 2015.06.29. 16:11:46

@ColT: na ott se dolgoznek .... ahol az irodai asztalomnal nem lehet enni...

csak kerdezem teat/vizet lehet inni vagy ki kell menni az epulet moge ahol a dohanyosok vannak... ????

gabors 2015.06.29. 16:14:57

@cmx85s: ott mintha olyan kb 40-45 lett volna Dustin Hoffman Tomi Cruze meg 30-as ...

mi a fasz koze van ennek a hulye anyuka (valszeg nem is autista csak az ma divat) gyerekehez ????

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.06.29. 16:19:39

Mek Dodo és egyéb moslékos multi ellenes a családom, de...
A poszter vehetett volna egy másik nyalost, a gyerek lelefetyelhette volna annak is a szinit, azt mindenki boldog!
Ildikó meg bevághatta volna a két maradékot mint konyha röff.

ptspts 2015.06.29. 16:20:30

Áthidaló megoldásként legközelebbre: ,,Kérek egy eperöntetes fagyit, de az öntetet nem rá, hanem erre, a már félig elfogyasztott fagyira kérem.''

Ha túl drága, akkor a posztoló írja meg nekem a bankszámlaszámát, és átutalom az árát.

Köszönjük a posztot, az eset kapcsán volt lehetősége a Homár olvasóinak megismerni, hogyan működik az apró vevői kérések teljesítése a McDonald's-ban.

Mindenkinek azt kívánom, hogy legyen annyi szabadideje és pénze, hogy a legvendégbarátabb éttermekbe és cukrászdákba járhasson, ahol a vevők kéréseit természetes módon teljesítik.

atal 2015.06.29. 16:29:42

megfelelő technikával még egy kutya is idomítható a nemkívánatos viselkedés kerülésére. Autista gyerek is nevelhető arra, hogy nem feltétlenül kell minden szarért balhéznia. Úgy nem bírom, amikor pusztán szimpátiakeltés miatt hangsúlyoznak ki minden fogyatékosságot.

Darth Revan 2015.06.29. 16:38:44

@homar-fan:
"nem azért nem lehet, mert direkt szemét"

Dehogy nem!

gabors 2015.06.29. 16:39:53

@atal: "Úgy nem bírom, amikor pusztán szimpátiakeltés miatt hangsúlyoznak ki minden fogyatékosságot. "

Itt sem errol van szo mert a gyerek egyszeruen (talan) autista az anyuka a fogyatekos (szellemileg)....

Darth Revan 2015.06.29. 16:41:17

Az eperontet nem olyan szigoru elszamolasu dolog, hogy ne tudott volna egy picit ratenni a fagyira.
Hazmestertempo. Nem adott, mert "nem jar".

persze az anyuka fizethetett volna egy uj fagyit, es csak az eperontete keri el belole.

AtiSnatch 2015.06.29. 16:44:31

@Darth Revan: láttam már skandináv kisfiút a kfcnél a 2 literes üvegét "újra"tölteni.

Terézágyú 2015.06.29. 16:46:34

@Darth Revan:
"Az eperontet nem olyan szigoru elszamolasu dolog, hogy ne tudott volna egy picit ratenni a fagyira. "

Te dolgoztál a mekiben?

Manyecska 2015.06.29. 16:54:30

@Terézágyú: xd volt ilyen resz?? Neba..xdd

Darth Revan 2015.06.29. 16:55:49

@Terézágyú: nem, de mar ettem ott fagyit.

Black Hole 2015.06.29. 16:56:58

Meg kellett volna próbálni egy pohár csapvizet kérni! Ez annyira sokkolta volna a fagyiscsajt, hogy inkább adott volna plusz öntetet 3 példányban, csak húz már el!

Rosszindulatú Vászka 2015.06.29. 17:09:16

"Leültünk, a fagyi felét elfogyasztotta, amikor kiderült sajnos elfogyott az eperöntet."

Ez hogy történhetett meg?

Mecccsuda talkány...

Aureliano Buendía 2015.06.29. 17:09:56

Ildikó, és az nem jutott eszedbe, hogy veszel MÉG EGY adag fagyit? Nesze neked problémamegoldó-képesség.

Aureliano Buendía 2015.06.29. 17:11:22

@AtiSnatch: én tudom a választ,m de ha leírom, még téged is kitiltanak innen:)

Aureliano Buendía 2015.06.29. 17:18:09

Kedves Ildikóm ha elmondják neked, háromszor, hogy nem tudnak plusz öntet adni, mert nem tudják elszámolni, akkor nem a fagyis alkalmazott a szívtelen, hanem te vagy ostoba, és fillérbaszó. Miből állt volna venni még egy adag fagyit?
Az meg, hogy a gyerekeddel takarózol, eléggé kontra produktív. Biztos, hogy (csak) a kislányod autista?

AtiSnatch 2015.06.29. 17:21:39

@Aureliano Buendía: ha én leírtam volna amit először akartam, még az index is lehúzta volna a rolót.

Remélem a mekdonáldc méltányos lesz és elküldi postán a 2ml eperöntetet...

Manyecska 2015.06.29. 17:25:43

A megoldhatatlan feladat anyosomtol elszedni a fogamzasgatlo pharmatex tablettakat..pez cukorkanak nezte..Ãkoson szerint valszeg a suomszed gyerekeket kinalgatja Ò xd XDXD ..nab+.uj mentolos pez.xdd

vanek ur 2015.06.29. 17:29:01

@Rosszindulatú Vászka: Viszonylag egyszerű: a csoki és karamellöntettel ellentétben az eperöntet, illetve a benne levő eperdarabkák nem folynak le a tálka aljára. Ezt aztán könnyű a tetejéről lekanalazni úgy, hogy a fagyiból alig eszel.

A mekis "vaníliának" csúfolt alapfagyi valójában inkább fagyasztott tejszín, vaníliát még aroma formájában se nagyon látott - szóval alapból nem sok íze van.

A sokak által írt okos ötletet (vegyen a hölgy még egy fagyit, az öntetet meg tegyék a másikra) a pultos is felvethette volna, ha igazán kiszolgálni akart volna.

Emberi jóérzésre, segítőkészségre lehet apellálni, de elvárni, mindenáron kikövetleni nem.

Manyecska 2015.06.29. 17:29:33

@Hentes pékné módra: en is fel..azota még ket nyomorultat tettem még nyomibbâ. Kar volt mekis poszt olvasni.

Aureliano Buendía 2015.06.29. 17:31:01

@AtiSnatch: arra gondoltam, hogy dobjunk össze Ildikónak egy mekfrízre. Én hajlandó vagyok beszállni 20 forinttal.

venszivar 2015.06.29. 17:34:38

Vajon hilda Tunéziában van?:)

szombi 2015.06.29. 17:35:16

Ezek azt hiszik ha szopTATni már lehet akkor szopATni is.

Rosszindulatú Vászka 2015.06.29. 17:36:48

@vanek ur: "fagyasztott tejszín"

na ne komojtalakoggyunk mán!

szombi 2015.06.29. 17:37:43

@Aureliano Buendía:
Benne vagyok, de csak ha kettőt veszünk: az extra öntét a kislányé lesz, az üres fagyit meg a pénztáros pofájába nyomjuk.

AtiSnatch 2015.06.29. 17:43:00

@szombi: miért nyomnád? Mert betartja a céges utasítást?

AtiSnatch 2015.06.29. 17:45:06

@Aureliano Buendía: 30forint az öntet, mire véljem ezt a nagylelkűséget? :D

Aureliano Buendía 2015.06.29. 17:51:41

@szombi: nézd, a pénztásos csaj nem tehet semmiről. Nem ő találta ki, hogy működjön a rendszer. Az anyuka jobban megérdemelné az arcába a fagyit. Miből állt volna neki venni még egyet?
A baj az, hogy a posztoló nem a megoldást kereste, hanem a problémát.

gabors 2015.06.29. 17:52:27

Itt a folytatas ... Feri-bá ujabb huzasa valamit tudhat az oreg ....

"Mr Machicao said the government offered the Pope coca tea and the pontiff had "specifically requested" to chew coca." BBC

nem tudom mi igaz mi nem BBC-bol idezem ...

Aureliano Buendía 2015.06.29. 17:53:55

@AtiSnatch: én vennék neki (azaz a kislányának) egy másik adag fagyit, ha már az anyuka annyira ostoba és/vagy fillérbaszó volt, hogy erre nem volt képes.

Csak nem akartam egyedül ennyi pénzt áldozni, mégis csak 200 forintról van szó, bassza meg a kutya!:D

igi1 2015.06.29. 18:08:18

Mivel mindennel el kell számolni nem adhat pótöntetet csak ha veszel még egy menüt

Ez előiras minden étteremben

AtiSnatch 2015.06.29. 18:13:14

@Aureliano Buendía: és a kedves feleségét is! Meg 400 az a 200. Amúgy küldöm az én huszasom, a homár amúgy is az összefogásról híres. Biztos meglesz az az egy megfríz, csak egy kicsit legyen türelmes a pószter. :D

venszivar 2015.06.29. 18:16:25

@igi1: "mindennel el kell számolni"

csak a mekiben! különben....

Aureliano Buendía 2015.06.29. 18:19:45

@AtiSnatch: már 400? A kurvaanyjátarablólultinak!!!!

Ezek szerint rég jártam már mekiben, utoljára 200 körüli összegre emlékszem.

Szerintem 20 embert találunk, aki beszáll Ildikó fagyijába. Azaz csak 18-at, ketten már vagyunk:D

Aureliano Buendía 2015.06.29. 18:23:37

nem ír árat, viszont tele van csupa egészséges dologgal, kalóriabuziknak kötelező:

www.mcdonalds.hu/termekek/desszertek/epres-mcfreeze

AtiSnatch 2015.06.29. 18:28:24

@igi1: @Aureliano Buendía: fészbúkon olvastam, hogy 380 a sima, 410 meg a duplaöntetes. Állj lovon itt!

mt-03 2015.06.29. 18:29:20

az autista kartyat nem tudom miert kell ilyenkor elohuzni...

akkor meg mi lett volna ha szerencsetlen ad, es az anyuka elhuzza a nav igazolvanyt hogy akkor most lenne itt egy kis ellenorzes?

venszivar 2015.06.29. 18:35:04

Sülnek már a palacsinták! Lesz túrós, mákos kakajós s öntetes....

de én anti szociális vaok, még magamnak sem adok!

Rejtélyes 2015.06.29. 18:37:04

Arra senki se gondolt, hogy higiénia okokból nem adhatnak már kiadott cuccra bármit is?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.29. 18:42:54

@gabors: Inni elvileg lehet.
Mindnki fent kajál, csak ha fejesek vannak, akkor kell rendnek lennie.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.29. 18:44:25

@mt-03: Poszt a Munkahelyi Terroron a Homár helyett :D .

gabors 2015.06.29. 19:05:02

@ColT: Ertem ... magyarossan ha nem nezik akkor lehet amugy meg nem ... :-)

De tenyleg nem tudom milyen hely lehet ahol tilos az irodaban enni. Nalunk peldaul, minden emeleten van huto mikro kavefozo (amibol lehet foroor vizet vetelezni teanak) hideg/meleg viz ... van kantin is (amit epp most zarnak be valamilyen agyament okbol) ... Na jo nem Google ahol a kaja is van es meg ingyen is (ezt tapasztalatbol is tudom...) De van egy bizonyos pozitiv hatasa a dolgozok szemelyes kenyelmenek is ....

Ja fagyit is lehet nyalni az irodaban ontettel vagy anelkul. Csak hogy relevans is legyek .... bar nincs Meki olyan kozel hogy a fagyival elerjek az irodamig annelkul hogy szarra ne olvadjon (nem mintha eppen erre vagynek).

igi1 2015.06.29. 19:05:15

Még mindig LOPNI AKART A POSZTER.

vagy veszel újat vagy megdöglesz jegyezzétek már meg

Ha ad öntetet, kirúgják az alkalmazottat

Te nem kérhetsz öntetet, ha elfogyott, a fagyidra, akkor kérj a mcnuggetshez is még egyet, meg a kólához is egy decivel többet

Komolyan mondom ez már gáz amit egyesek megengednek maguknak csak mer hisztizik a gyerek

Lvettem volna tőle még a maradék fagyit is a pulyától

cmx85s 2015.06.29. 19:07:06

@gabors: Mondjuk, ha megnézed a filmet, megtudod.
De aki még erre is lusta, annak infóként: megmutatja az autisták viselkedését, ha valami nem úgy alakul, ahogy megszokták / szeretnék.
A film forgatása előtt Dustin Hoffmann hetekig autisták között élt...

milyennőazilyen 2015.06.29. 19:12:20

Mc Flurryt kell enni m&m's-el baszott jó, öntet sem kell hozzá...

gabors 2015.06.29. 19:16:06

@Rejtélyes: "Arra senki se gondolt, hogy higiénia okokból nem adhatnak már kiadott cuccra bármit is? "

Mert hogy ???

A kiadott cucc higenikus volt mikor kiadtak?? Adnak ki meg cuccut az mar nem higenikus ??? Hogyan rontana ez az osszenyalt fagyin ??? Vagy a megnyalt fagyitol kap ebolat a mekis ???

Az uj cussot RAteszik nem pedig a megnyaltatat teszik VISSZA ??

gabors 2015.06.29. 19:21:38

@cmx85s: mibol gondolod hogy nem lattam ???

Attol fuggetlenul mi koze ehhez a poszthoz??? ...

A posztolo itt is meg a mekiben is csak erzelem dusitonak (utokartyanak) hasznalta hogy nem csak hogy ovis meg autista is raadasul... fuj meki.... (megint csak ez az autizmus egy spektrum dolog es ma nagyon nepszeru ha kicsit problemas a purde akkor mindjart autista) ettol meg miert "jarna" neki mas ... a vilag ilyen (szar) hogy nem az en vagy az autista problemajatol forog....

venszivar 2015.06.29. 19:22:00

@igi1: NA vegyél vissza! kirúgatlak hildával, hogy a csöcseid sem érik a fődet...

majd ha visszajön Tunéziából!:)

igi1 2015.06.29. 19:24:19

@venszivar: ugyan én előbb voltam itt mint te :)

MrZed001 2015.06.29. 19:25:14

Húúúú mikor még megvolt az az isteni Magnum-os Mcfreeze fagyi, hogy én mennyit coptam a meki pultosokkal.

Merthogy aki kitalálta, hogy fagyiba csokidarabkát, az se volt normális. Csoki hideg hatására megfagy, megkeményedik. Igazi kis fognyüvő.
Ellenben a Magnum csoki öntet meg valami fenomenálisan finom volt, nem olyan mint a mekinek a saját sz.r csokinak nevezett valami öntete.

Szóval a probléma az volt általában, hogy úgy kértem a McFreezet, hogy csokidarabok nélkül, extra Magnum csokiöntettel.
Na ebből a következő szituk kerekedtek ki:
- ő nem hagyhatja ki belőle a csokidarabkákat, mert ez a termék ilyen (aha, peeersze). Aztán a végén mégis megoldotta nélküle.
- ő semmi ilyesmit nem tehet, nem tehet rá extra csokit. Aham, előző 10 mekiben, meg tegnap itt is tehettek, csak te vagy még annyira gyerek, hogy azt se tudod hol vagy és mit árulsz.
- ő csak extra mekis csokit (béna) adhat rá. Aham, azt próbáld meg, rád is borítom.
- ő nem tudja beütni az extra Magnum csokit a gépbe. Aztán egyik fele extra mekis csokit ütött be, másik meg valami mást.

És volt egyetlen hely, egy meki ahol értelmes emberek dolgoztak.
Mivel nem kértem a csokidarabokat nem kértek extra pénzt az extra Magnum csokiért, mert hát ez azért így logikus (egy elhagy, egy másik bele), meg ügyfélbarát is.

Na idén már nem is kapni Magnumos csokit. Lehet enni a mekisz.rt.

igi1 2015.06.29. 19:30:59

@MrZed001: így igen tehetnek rá ha VÁSÁRLÁSKOR KÉRSZ TÖBB ÖNTETET

venszivar 2015.06.29. 19:31:38

@igi1: "csak" akkor bújtál el, mikor toszni kellett volna.:) baszódnál +! azóta is száraz vagy!:):D

igi1 2015.06.29. 19:35:26

@MrZed001: se a meki se az emberek nem hülyék már akkor amikor erről van szó h kapjál extra magnumo csokidarabok nélkûl

A meki meg hirtelen agyon sok rajtukmaradt csokidarabokat látott

Mit tett?

B@szott mindenre és az egészet kiiktatta

mint az aligida a Romero jégkrémet

Pedig biztos agyok benne h népszerű volt az is csakhogy azt bonyolult lehetett előállítani mert elòször kisebbïtettek és drágítottak de. Gyártási költségek nem fedezték már a 200 ft-os árat amiből áfa is lejön meg a szállïtás

ez lesz a kóláal is

igi1 2015.06.29. 19:37:05

@venszivar: most már nem bújok el de azért 2:1 felállás nem volt igazságos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:11:20

@homar-fan: szerinted ha ralottyent egy feldecit az egen es foldon let volna valaki, aki hianyt alapitott volna meg az ontetben
a mekiben...
persze nem csodalkozom, ahol meg a kecsapert is kulon penzt kernek....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:13:16

@Black Hole: nem, az eladonak kell megtanulnia, hogy ilyen semmisegen nem tokol es mosolyogva meglottyinti

igi1 2015.06.29. 20:14:01

@hagyma: azt látja a kamera és ha k@cs@g a fönök kirúgnat

Te se zabálhatnál eg egy croissantot amikor kiteszed a közös reggeli asztalra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:14:58

@trolololo: embersegbol a pultos bukott meg
Te tudod milyen ertekrol beszelunk?
es mit jelent az a negyed deci eperontet egy mekinek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:16:58

@igi1: en enni szoktam nem zabalni ez egy
ketto akkor ennek kroasszantot, amikor akarnek de nemkedvelem
sajtkremes bagels tejjel az johet es lilahagymaval
amelyik fonok a kamerat lesi ok nelkul az buzi, amelyik meg negyed deci eperontetert kirug valakit az meg buzibb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:18:35

a kommenteket elolvasva, mar ertem miert tart ott az orszag,, ahol

igi1 2015.06.29. 20:20:34

@hagyma: nálatok is engedélyezték a elegházasságot akkor meg mit nem értesz!? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:29:09

@igi1: ha minden kotel szakad es kotelezove is teszik lekoltozok Alabamaba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:39:43

Michael Douglas modszeret kellett volna kovetni a Falling Down-bol
let volna eperontet

NyuszivagyMcPride? 2015.06.29. 20:40:06

@hagyma: Miért? Inkább a déliek Qrjanak seggbe? XDXDXD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:45:24

@NyuszivagyMcPride?: ott felfuggesztettek az osszes hazassagkotest
nem hazasitanak, igy nincs diszkriminacio
a lakossag 95 szazaleka homokellenes
szoval ott tuti nem teszik kotelezove
de itt sem, ugyhogy nem aggodok magamert cask a vilagert

Black Hole 2015.06.29. 20:46:16

@hagyma: mivel nem ismered az ottani viszonyokat, ezt nem tudhatod. Lehet, hogy valami köcsög főnöke van, aki figyel az ilyesmire. Te hasonló esetben kockáztatnád az állásod? De ettől függetlenül is tartom amit mondtam, egy gyereknek meg kell tanulni, hogy nem mindig az van, amit akarok. Persze lehet, hogy egyszerűen a fagyiscsajnak volt rossz napja, azért nem adott.

gabors 2015.06.29. 20:48:16

@igi1: "ha minden kotel szakad es kotelezove is teszik lekoltozok Alabamaba "

ott is csak egy jarasban van hogy SENKI nem hazasodhat (egyelore) mert akkor "kiveteleznenek" amit szinten tilt az alkotmany hagyma ??veletlenul?? felinformal .... amugy eleg barom lehet az a biro is szerintem majd levaltjak a kovetkezo valasztasokon ... megiscsak keptelenseg hogy mondjuk egy adott terseg anyakonyvvezetoje senkinek nem add ki hazassagi bizonyitvanyt ...

amugy semmi nem kotelezo ... nem lett tobb vagy kevesebb "buzi" sem az usa-ban sem mashol csak az allam elismeri az egynemuek "hazassagat" mint jogi szerzodest (es a valast is) itt olyanokrol van szo mint pl orokles adozas stb...

ugyanezek es ezek felmenoi tiltottak feherek es feketek kozotti hazassagot "ugyanarra a bibliai szablyokra hivatkozva" ... hogy mindez isten ellenes ... erdemes emlekezni hogy Mandela 1990-ig volt bortonben

ez nem vallasi kerdes szo nincs rola hogy barmelyik egyhazat arra koteleznek hogy mint vallasi kategoriakent fogadjak el ezt ... ugyanugy mint az "elso aldozas" "megkereszteles" sem egy allamilag elfogadott jogi kategoria ....

gabors 2015.06.29. 20:52:19

@hagyma: " ott felfuggesztettek az osszes hazassagkotest
nem hazasitanak, igy nincs diszkriminacio"

legalabb baromsagokt ne terjessz a sajat orszagodrol ... figyelj oda jobban ... megismetlem EGYETLEN JARASBAN EGYETLEN biro (neked kulonn surrogate court judge) dontott ugy hogy O (illetve az o altala vezetett hivatal) nem ad ki hazzasagi engedelyeket senkinek ... olyan mintha az Egri Jarasi hivatal vezetoje ugy dont hogy szerinte a ciganyok nem hazosodhatnak es ezert o senkinek nem jegyzi be a hazassagat az anyakonyvbe ...

gabors 2015.06.29. 20:53:40

". megismetlem EGYETLEN JARASBAN EGYETLEN biro (neked kulonn surrogate court judge) dontott ugy hogy O (illetve az o altala vezetett hivatal) nem ad ki hazzasagi engedelyeket senkinek ."

amugy ezt nem is most hanem februar ota csinalja ....

gabors 2015.06.29. 20:59:12

@hagyma: March 2015 Wall Street Journal poll found that 59% of Americans favor same-sex marriage... no comment

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 20:59:32

@gabors: igy van, mondjuk en megyerol tudok
de olvastam tobben gondolkoznak rajta mas megyekben is, sot bizonyos varosokban is akadozik a dolog
amugy Alabama nem eppen a kedvencem
de igen kar volt az egyes allamok feje felett donteni az ugyben
OK tudjak
engem nem zavar a dolog cask nem ertek vele egyet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 21:01:04

@gabors: alabamaban masok a szamok erre utaltam
te meg ugrassz
magyarorszagon hany szazalek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 21:06:32

@Black Hole: en tudom, hogy itt ilyen helyzetben nem veszitenem el ezert az allasom
mondjuk nem a mekiben melozok halistennek, mert kutya kemeny melo lehet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 21:09:18

@Black Hole: ja es itt nem a gyerekrol van szo
5 perc alatt elfelejti
elvi kerdes
negyed deci ontetrol beszelunk
eletemben nem ettem vaniliafagyit eperontettel a mekiben, de gondolom valami tartalybol csorgatjak ra
ha az edeny falan tobb marad

igi1 2015.06.29. 21:16:25

@gabors: ott sem szeretik a vaníliafagyit

klebsiella · http://zsofiadel.blog.hu 2015.06.29. 21:20:54

@atal: jártas vagy autizmusban? Úgy értem, értesz hozzá?!

Escaped 2015.06.29. 21:26:24

@cmx85s: Ah, ne is mondd! Abban van,bhogy a híres színész nem hii el, hogy pont az ő occsének nem jár pluszöntet?! Oké, az auti -úlpörgött anyukájának- jár. És a munkanélküli apuka kislányának? A vidéki kisunokának? A kerekesszékes meleg kismamának? Egy egész 2 vagy 3 h-s osztálynak?!

Egy kis személyeskedés: ugye te láttál a vásznon kívül -átlagos IQ-jú- autistát?

@ptspts: Az a Don Bosco, ha már szeretetről esik szó! A neve sokat sejtet. Családi kedvezmény meg minden. www.donboscocukraszda.hu/

@hagyma:
Kukucska kamera van. A gonok nemi preferwnciajatol fuggetlenul rugja ki a ,,renitens" dolgozot, jon helyette ezer a holnapi felvetelire.

@Black Hole: Auti, aspis FELNŐTT sem tudja, hogy nem mindig az van, amit akar. Mondjuk, minden második kommunikációzavaros kölyökre ráhúzzák, hogy auti. Eddig a hiperaktív jelző volt a divat, most az autizmus.

@gabors: Utolso napja lenne birokent.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.29. 21:35:00

@Escaped: Tök mindegy, nem csak kommunikációzavarosra, hanem amelyiket a kedves mama nem bírja megnevelni, az hiperaktív, figyelemzavaros, diszlexiás stb., és ne mondjon rá csúnyát senki.

Aki kövér az meg mind beteg, még véletlenül sem azért kövér, mert nem mozog és zabál.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.29. 21:36:35

@gabors: Itt az egész hely akkora hogy van rá egy konyha. A másik magyar telepen több van, de ott se szintenként egy.

Ahol dolgoztam gyárakban, ott meg LOOOOOL, mi az hogy enni? :D Amikor szüneted volt, akkor ha kimásztál a termelési területről vaze .D

Black Hole 2015.06.29. 21:40:07

@hagyma: szóval, te ott vagy, én itt, a történet meg Magyarországon történt. Annyi eszem nekem is van, hogy pénzben nem kifejezhető értékről van szó! Lehet, hogy az alkalmazottak korábban pofátlanok voltak, loptak, ismerős adagját megnyomták, vagy a rossebb tudja mi volt, aztán a főnöknél behúzott a relé, és megmondta, hogy plusz adagért, útilapu lesz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 21:50:47

@Black Hole: lehet ragzani, ha en allok ott, minden tovabbi nelkul meglottyintem a fagyit es mosolyogva atadom
es az elet meg tovabb mindenki happy a meki talan nem megy tonkre, olyam hulye meg nincs aki ezert kirugja a pultost
ha van, akkor jobban jart hogy kirugtak

gabors 2015.06.29. 22:05:02

@hagyma: " igy van, mondjuk en megyerol tudok"

Rendben arrol vitat lehet nyitni hogy "county"-t minek erdemes forditani ... a gond az hogy minden allamban kicsit mas jelent marmint nagysagrendileg ... pl. New York Allam-ban egy county lehet 20 ezres lelekszamu (a legkisebb) es 2.2 millios Queens County ami kb New York City-t egynegyedet jelenti ...

Alabama-t nem ismerem ... de en jarasnak erzem inkabb mint megyenek ha magyar kozigazgatasra probalom ertelmezni... ez az alabamai county (wikipedia alapjan) 33 ezres inkabb jarasnak tunik mint megyenek...

Antalbaba 2015.06.29. 22:05:38

Az éltet merőkanállal "pofára" adagolják. Mondjuk megkérdezettek volna a nála 2 hónappal tanultabb /vagy nem/ főnökétől és nincs bibi.
Manapság -kis előrelátással- lehet kérni pl. alul csokis felül epres fagyit, remek; -)
Régen ha kérdeztem, az volt a tipp, hogy beüt kettőt, kapok egyet üresen, egyet dupla öntettel. Mondtam: anyád - aztán csak megoldották.
Amúgy szép lenne az öntet magában: fizetek és befekszem a gép alá, lehet tölteni;-)))

Antalbaba 2015.06.29. 22:07:54

Epret és megkérdezhette:-) Hüle tablet...

kombusz 2015.06.29. 22:08:37

@hagyma:
"a kommenteket elolvasva, mar ertem miert tart ott az orszag,, ahol"

vénszivar után szabadon:BAROM!!

te csak nagy ivben ne okoskodj nálatok ba..od aki a macskát beteszi a mikroba száritani és meghal a macskája perelheti a mikrogyártot hogy nem szolt erröl.
akkor melyik ország tart és hol???
a meki minden gyorsétkezdéje magánvállalkozás ugyhogy nem a meki hanem a vállalkozo megy tönkre ha mindenkit megsajnál az elado és joszivüségböl ingyen osztogat árukat.
amugy meg már irtam van dupla(alul öntet rajta fagyi és felül öntet) öntetes fagyi nem kell a fillért szexuálni.
te csak löttyintgesd a mérikédet ne okoskodj bele mindenbe.

gabors 2015.06.29. 22:10:36

@klebsiella: azt nem is mondta hogy autistaban jartas de lehet kutyaban jartas .... mert az hiheto :-)

Black Hole 2015.06.29. 22:15:45

Azért a mekiben vanília fagyi ziher biztos, hogy nincs! Csak valami undorító fehér színű lötty, jól lehűtve. A jó vanília fagyira vétek bármilyen öntetet borítani. Főleg ilyen eperöntetnek nevezett piros akármit. Jóóó vaníliafagyi otthon készül, és nagykanállal esszük, vájlingból.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.29. 22:23:49

@kombusz: es aZ ilyen bunkok miatt tart ott, ahol
a felesegemet feljtsd el, foglalkozz anyaddal
/se sajnalatrol, se mikrosutorol nincs szo a posztban, fejlesztd az ertelmezo olvasasodat/

kombusz 2015.06.29. 22:37:48

@hagyma:
ne anyázzál kö..ög kivándorlo.
foglalkozz a randa feleségeddel ne okoskodj mindenbe bele.
senki nem kiváncsi itt a mérykédre mégis mindig azt kell hallgatni.
okoskodjál ámerikába te lecsuszott mosogato.

Black Hole 2015.06.29. 22:53:08

@hagyma: milyen Bélával? Vajon nálam miért nem mosódik össze a vaníliafagyi meg a melegség? Lehet azért nem értem, mert nem vagyok az, és nem tudok a fejükkel gondolkodni? És ha meleg lennék, akkor mi lenne? Tele vagyok kérdéssel :)

kombusz 2015.06.29. 22:58:13

@Black Hole:
ettöl a fogyatékos hagymátol akarsz értelmes választ? :)
jobban jársz ha inkább egy páfránnyal beszélgetsz :D

Escaped 2015.06.29. 23:18:27

@hagyma: jah, Nagy orom ma munkanelkulive valni.

@Antalbaba: Apucimék ezt csinálták ,,tejgyárban" a tejszínadagoló alatt. Kb. 50 évig rá sem tudott nézni a tejtermékekre.

@Black Hole: Bourbon! Anyóca azt borít a házi vaníliakrémbe. Fagyit még nem prtóbálta, én sem. Mondjuk a vanília/ puncs krémje alattomosan leitatós.

Gyümölcstorta! Tutti Homini, tutti Femini & tutti Fruiti.

Black Hole 2015.06.29. 23:19:08

@kombusz: szerintem velem együtt, te is csak az eszét irigyled :)
Engem kb egy éve tart buzinak, mert szeretem a vaníliafagyit :)
Amúgy ne vedd komolyan amiket mond, akkor tudsz rajta néha jókat röhögni. Amúgy ő mindenkinél okosabb, sikeresebb, ráadásul jóképű, és ami a legfontosabb: USA állampolgár! :)

gabors 2015.06.29. 23:27:00

@kombusz: "így a szerint az olimpiai játékokból származó költségvetési többletbevételeket"

Ne sertegesd O nem kivandorlo ... O bevandorlo !! (volt illegalis egy kisebb/nagyobb ido utan legalis most meg mar kicsit tobb mint 2 eve allampolgar (naturalized citizen) nem akarmi az sem)

Black Hole 2015.06.29. 23:27:03

@Escaped: ha a gyerekem lennél, most százszor leíratnám veled, hogy "vaníliakrémet, vaníliafagyit, nem keverünk semmivel, hanem tisztán tömjük bele a pofánkba!" Bourbon-kekszet szeretem nagyon. Mindig azt reggelizek. Hatalmas bögre kv, és sok Bourbon-keksz. Ezért hagyma biztos le fog megint buzizni, ha olvassa :)

gabors 2015.06.29. 23:28:18

^^^ ctrl C rosszat tett be mindegy az akart lenni hogy

"ne anyázzál kö..ög kivándorlo."

Escaped 2015.06.29. 23:45:41

@Black Hole: Olyan nehéz vaníliaízű vaníliát venni! Mintha ki lennének főzve. Van egy üvegvsőben vesztegetett fajta, talán még az valamennyire ízes.

Black Hole 2015.06.29. 23:55:38

@Escaped: valami nagyon tömény vaníliát szoktunk venni. 1 liter olyan € 15-20 között van. Kb 1 évig elég. Színe ugyan csúnya, barnás és zavaros, de amelyik szép tiszta, az meg nem ilyen finom. Márpedig vaníliafagyiban kompromisszum nincs :)

Escaped 2015.06.30. 00:24:02

@Black Hole: Ez rúd. Mármint a vanília.

igi1 2015.06.30. 00:29:50

@Antalbaba: perze odamégy a fönökhöz aki az irodában facebookozik épp egkérdezd tőle h a hisztis kancigga lányának öntetek e még többet a pofájãa mer addig se fog isïtani a pulya!?

igi1 2015.06.30. 00:34:17

A westendben a burger kingbe se akart kijönni az üzletvezető szőke pics@, hiába szóltak neki

De egyébként rettegtek is rőle, mer nem akárkinek jött ki

Black Hole 2015.06.30. 00:36:21

@Escaped: vágom! Itt az olyan áron van, hogy a mi vanília fogyasztásunk mellett az kész anyagi csőd lenne.

Escaped 2015.06.30. 00:38:57

@Black Hole: Nekem is az. Esszenciából jót nem találtam. Rúddal ízesítem amcukrot.

Black Hole 2015.06.30. 00:46:26

@Escaped: Ravel a márka neve. Ez valami profi felhasználóknak készült szirup. Nem tudom, hogy van-e arra felé?

2015.06.30. 00:47:35

A lellei McDonald's pénzért sem ad plusz eperöntetet az autista ovisnak.

És a down kóros anyukának!

Black Hole 2015.06.30. 00:51:36

@igi1: cigány kölykök nem is rosszak. Láttál te már hisztiző fekete gyereket? Na, azok tudják hogyan kell csinálni. Mikor még busszal jártam, egyszer egy 5 éves forma kis feka gyerek olyan műsort csinált, hogy a sofőr szólt az anyjának, hogy vagy elhalgattatja, vagy leszállnak, vagy a járat nem megy tovább! Ehhez azért már nagyot kellett alakítani :)

Black Hole 2015.06.30. 00:53:24

@igi1: azért csak kijött. Különben nem tudnád, hogy szőke :)

Black Hole 2015.06.30. 01:11:22

@Cicmen: menjen el egy magyar lángos-sütőhöz, vegyen lángost, aztán majd ott kenhet kétszer a fokhagymás kecmeregből, meg sózhat észnélkül, és nem kell felárat sem fizetni. Max akkor, ha sajtos-tejfölösre kér dupla adag kenőcsöt.

igi1 2015.06.30. 01:14:47

@Black Hole: hát vártam rá egy ideig mire előbújt az odújából

Szemi Alsafejri 2015.06.30. 01:36:41

Probléma megoldó képesség nulla, én kértem volna még 1 fagyit ÖNTETTEL meg egy műanyag kanalat, majd az ÖNTETET ÁTLAPÁTOLTAM VOLNA A GYEREK FAGYIJÁRA.

Érteem???

igi1 2015.06.30. 01:52:02

@Black Hole: persze visszamenekult a bungallójába

A háromból meg ponn a két csaj maradt ott akik összebeszéltek aki meg a hambit visszarakta már nincs ott

igi1 2015.06.30. 01:53:34

@Szemi Alsafejri: ez meg pazarlás meg pénzkidobás l

A poszternek nem vot még egy fagyira pénze neki csak az öntetre volt még aprója

venszivar 2015.06.30. 03:17:39

@igi1: 2:1, az csak nekem lett volna "hátrányos"!:)

venszivar 2015.06.30. 03:40:13

@kombusz: Tisztelettel, ha kérhetném...NEM BAROM! hanem barom!

Az az unatkozó, senkiházi, félkegyelmű, unatkozó, dicsekvő (de MIRE?), pökhendi félkegyelmű, kinek volt akkora szerencséje, hogy azt az undorító rőt pofájút elvette egy echte indián-lengyel hugyos vénasszony, kit mari terezának hívnak....

ez az unatkozó barom eddig állandóan dicsekedett, kérkedett s kanyalintott mindig, mindenről. 5-en, 6-an leszoktattuk róla. Már kisebb a pofája, de ott SENKI nem áll szóba vele, ezért ugat itt a barma! Ha kérhetném, idézni csak pontosan s szépen, ahogy...:)

ő csak egy félkegyelmű barom! LÉPEM!

CID 2015.06.30. 08:13:30

Szerencsétlen gyereknek van elég baja, erre az anyja ilyen szarokkal tömi....

Shopping 2015.06.30. 08:27:59

1. A McFreeze NEM FAGYLALAT!!!!fagyasztott tejturmix vagy mi.
2.ha meghúzód a kart, forog egyet a számláló , ezért nem lehet dupla öntetet kérni, mert akkor a nap végén eltérés lesz a kasszában eladott, és a kinyomott adagok között.
3. Kicsit demagóg belevenni a sztoriba azt, hogy a vendég gyerek+autista. SENKI sem kap dupla adagot...

joska61 2015.06.30. 08:29:27

Kedves Ildikó, nem magának van igaza. Az pedig alapban gusztustalan, hogy a gyermeke betegségét aduként használja bizonyos előnyök megszerzése érdekében.

Már meging egy nick 2015.06.30. 08:34:26

A McDonalds ilyen. Aki ilyen helyre jár annak ezt tudnia kell, hogy ez másképp működik mint egy kis büfé.

Anyuka esetleg vehetett volna még egy éppen olyan fagylalt izét, öntettel a tetején, odaadja a gyereknek amitől az újra boldog és nem érti hogy lehet a világ ilyen jó, hogy csak öntetet kért és kapott egy új fagyit.

Van amikor úgy alakul, hogy bemegyünk, vagy szülinapra oda hívják a gyereket, ilyenkor már előre megmondom neki, figyi itt egészségtelen szart adnak, de néha azért meg lehet enni. Évente kétszer oké, többször nem oké. Gyerek megérti. Igaz nincs is nagyon választása.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.06.30. 08:47:21

Azt hittem hogy már nincs lejjebb. De van. Hilda! Mi is van azzal a mondatoddal, hoyg igazi fogyasztóvédelmi blogot szeretnél?????
Ennek mi köze a fogyasztóvédelemhez?
A fagyi elfogyasztása ???

♔batyu♔ 2015.06.30. 08:58:53

Ez így van megcsinálva, ennyi. Nem ők gecik, a rendszer ilyen, ezért értelmetlen nyafogni. Ja, csak mutatóba. Ha annyira fontos, miért nem vettél egy másik fagyit, azt már sajnáltad mi?

Az ovis lányodat pedig nem a mekiben kellene etetni.

Muad\\\'Dib 2015.06.30. 08:59:51

Ungarisch betyárvirtus szabályok, avagy én mindent megtehetek, mert:
- terhes vagyok
- dolgozom, sietek
- autista/fogyatékos/stb. a rokonom
- öreg vagyok
- gyerekkel vagyok
...
Ezen esetekben nekem több jár, mint másnak a BDSRSTNT...

2015.06.30. 09:10:31

@trolololo: akkor is droid, buta, közönyös szarrágó tapló gyökér volt a pultos. ment volna inkább árvízkor homokzsáknak, akkor több hasznát vennénk.
Aki nem ad pótöntetet az sikeres ember nem lehet.

2015.06.30. 09:11:44

@Muad\\\'Dib: nem erről van szó, hanem egy autista gyerek ha nem kap plusz öntetet, akkor legéppuskázza az egész rohatt mekit. a temetés meg baromi drága. olcsóbb plusz öntetet adni neki.

2015.06.30. 09:13:00

Az volt már, hogy miért nem vett egy új fagyit és odaadja arról az öntetet ?
mert ha volt már akkor nem írom le újra.

Manyecska 2015.06.30. 09:17:07

@NyuszivagyMcPride?: javasolnám, inkább a prájdra menny!! a nyuszi agyonvágna egy lépésben. Bár a te fajtádat a prájd is kivetné magából..

drover(fanyul társa) 2015.06.30. 09:19:35

Yeah...
Ronald vagy mi a fax a neve gyerekecentrikus McDonalds logobohóc..
Az.

2015.06.30. 09:20:45

@Muad\\\'Dib: Mondjuk így:
Autista gyerekkel vagyok terhes és olyan öreg vagyok, hogy sietek a harmadik műszakomba dolgozni, akkor kaphatók pótöntetet ?

Manyecska 2015.06.30. 09:31:42

@drover(fanyul társa): haggyad már bmeg a Trófeában is volt bohóc, majdnem felrúgtam. xd

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 09:34:11

@AtiSnatch: " láttam már skandináv kisfiút a kfcnél a 2 literes üvegét "újra"tölteni""

:)
Hasonlót én is láttam. Móricz Zs. körtér, KFC. Míg döglött csirkéért álltam sorba, arra leszek figyelmes, hogy az utcáról 2 roma fiatalember odamegy az űdítőlófaszhoz, fejenként egy másféliteres üveget megtöltöttek kólával meg gyömbérrel, és balra el. Bár a pultosok látták az esetet, de nem szóltak. Nem akartak balhét. Meg egyébként is a rejtett erőforrásoknak ez "jár".

Kékcsillag 2015.06.30. 09:34:46

Nálunk rokon lány dolgozott a Mekiben, ha szépen néztem rá, már locsolta rá a dupla öntetet pénz nélkül, gondolom, ez a kis nő is megtehette volna kivételesen, nem ellenőrzi senki, és nem mindennapi kérés.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 09:41:39

Szokás szerint látszik a kommentelőkön, hogy micsoda aljanép a magyar... :(((
Ennyi rosszindulatú, aljas tahót máshol nem nagyon találni.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2015.06.30. 09:43:05

Valóban a megoldás az lett volna, ha anyu vesz másikat. A franchise gazdák Magyarországon többnyire közel sem érnek a nyugati példákhoz. Simán kirúgják a pultoslányt ha látják, észreveszik adott extra öntetet. Hivatkoznak egészségügyi okokra - osszenyalt fagyira nem lehet öntetet adni -, vagy arra, hogy nem kért érte pénzt, vagy nem jól ütötte be. Ez nem a pultos és nem is az anyuka hibája. A köcsög főnöké.
Az autista gyerek meg tényleg nem mentség, de baszki aki nem jar ebben a cipőben baromira nem tudhatja milyen nehez ezt feldolgozni, milyen gyomorgorccsel kimenni emberek koze, hogy na ma milyen műsort fogunk előadni amire majd jol megbamulnak minket. Mivel a gyerek kicsi valszeg új a diagnózis, anyu is meg birkózik vele, ne szivassatok mar ezzel, hogy megemlítette. Bocs a felreutesekert, eleg nehézkes mobilról potyogni.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 09:44:53

Egyébként itt inkább a pultos vagy a helyi üzletvezető volt... hogyismondjam... nem túl kedves. Ilyen apróságon nem szoktak fennakadni.
Persze, ha belegondolok, hogy kezet mosni is csak már kifizetett számla birtokában lehet... szóval nem véletlen, hogy nem járok ezekbe a burgeres izékbe.

AtiSnatch 2015.06.30. 09:45:06

@Kékcsillag: akkor locsolta, amikor a fagyit kérted? vagy akkor amikor már megetted félig? naugye...

@fillérbaszó vadász: szerintem csak a szemed káprázott. azok 100%, hogy finnek voltak! :)

Manyecska 2015.06.30. 09:46:16

@fillérbaszó vadász: :DDD áááááááááááá! a csapvíz már nem is jó b+ :(( igényesnek kell lenni beláthatod:D!

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 09:47:24

@sEm: az a baj, hogy akiknek ezt írtad, azokat egy csimpánz, de talán még egy Julien (gyk: gyűrűsfarkú maki) is megelőzi mind IQ, mind EQ terén. :(((

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 09:49:12

Anyukának egy tipp, ha ezek után mégegyszer képes lesz mekibe menni: azt hiszem, ők ajánlgatják, hogy alul-felül öntet.

venszivar 2015.06.30. 09:51:00

@fillérbaszó vadász: Ez égbe kiáltó "baromság"!!! Kamerák veszik, RÁJUK KELL HÍVNI A JARDOT! Mért nem teszik!?!
De ők is szólhatnának, kizavarhatnák őket s a cigók nem "győzhetnének"! Töketlenek vannak, abban a KFCben!?!

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 09:52:45

@hagyma: persze, te ha eladó lennél kockáztatnád az állásod egy bunkó vevő miatt. Szájhős.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2015.06.30. 09:53:27

@pythonozok: Azt hiszem erre ra kellett volna jonnom mikor elküldtem. Egyszeruen elkeserít, hogy mennyire gonoszak es sotetek itt jópáran.

Ha valakit érdekel az autizmus szivesen segitek, boven tudok mesélni.

venszivar 2015.06.30. 09:58:06

@sEm: igazad lehet, itt 99% szembe megy a forgalommal.

mesélni ne mesélj! arra tartjuk a barmot! te már nem hiányzol!:)

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 09:59:40

@kombusz: Egyet értek veled. Imádom mikor a jenkik lenéznek és kioktatnak mindenkit és mindent jobban tudnak, hogy mi a jó neked. Mert ők a tökéletesek. Való életben meg utálja őket az egész világ.
Átlagban sokkal butábbak az polgáraik, mint az európaiak, egynémelyik még a saját fővárosát sem tudja. Az meg az hab a tortán, hogy egy olyan retardáltat, mint ifjabb Bush, kétszer választottak meg.

Manyecska 2015.06.30. 10:01:08

@pythonozok: és ezeket a szitukat nem lehetne megelőzni..épp ezért..??..:(((

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:01:15

@sEm: egy aspergerest ismerek... kb. hasonló színvonalú, mint az itteni gyökerek. Nem tudom, hogy ez neveltetés következménye vagy a betegségének a jele... az empátia hiánya a betegségé.

AtiSnatch 2015.06.30. 10:03:20

@pythonozok: én egy agyhalottat ismerek, csak az kint van amerikában... na az veled van egy szinten.

Manyecska 2015.06.30. 10:03:35

@pythonozok: érted. A gyerek miatt, pont. Ilyenek mindenhol előfordulnak: nem tudja megvenni azt a játékot, mittudomén. stb..:( valami bevált séma csak van rá??

Manyecska 2015.06.30. 10:06:10

@drover(fanyul társa): ja a ronaldházak? Na igen!!! :( az eladók szinttyéig eme szellemiség nem jut el. Talán más se:D

Rodolfo63 2015.06.30. 10:06:32

kellett volna kérnie mégegy fagyit, és annak az eperöntetét a félig elfogyasztott fagyira kellett volna rakatni

majd a balaton parton egy gyakornok csaj elkezd adócsalást végrehajtani, persze - ugyanilyen dumákkal kaszál a nav mindenfelé, 100 forint borravaló miatt óriás büntetések

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 10:07:53

@pythonozok: "Szokás szerint látszik a kommentelőkön, hogy micsoda aljanép a magyar... :((("

Aljanép a magyar? Rasszistának tetszik lenni?
Jótanács! Azt a "magyar" szót a mondatban ki ne cserélje"zsidó" szóra, mert akkor az már gyülöletböüncselekmény, és szegény Áder Jánosnak is majd bocsánatot kell kérnie.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:08:13

@AtiSnatch: anyád Amerikában van? Nem tudtam. De te összekevertél magaddal. :D

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:10:09

@fillérbaszó vadász: sajnos amíg a tetves náci fajtád kisajátítja magának a magyar jelzőt, addig még rasszistának sem nevezhetsz igazán. És kicserélheted akármire, a magyarok közt találni a legtöbb hozzátok hasonló férget.

AtiSnatch 2015.06.30. 10:10:36

@pythonozok: na, menjél szépén szólj az ápolódnak, hogy mára elég volt a netből és adja oda a gyógyszereid. :)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:12:14

@Manyecska: ezt - ha a poszt témájára gondolsz, mint megelőzendő - te sem gondolod komolyan. Nézz utána, hogy a valóságban mivel jár egy autista gyerek! :(

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:13:31

@AtiSnatch: mondtam már, hogy összetévesztesz magaddal.

venszivar 2015.06.30. 10:15:08

hilda! hilda! hííílda! :):D

Kékcsillag 2015.06.30. 10:17:51

Jut eszembe (lehet, hogy más is írta, nem olvastam vissza végig), de lehet dupla szósszal kérni, alulra is tesznek, rá a fagyi, meg fölülre is. (Mondjuk úgy már tök geil, de ha úgy veszi a hölgy, akkor megmagyarázhatja, hogy edd le a fagyit kicsim, és ott lesz az eperszósz még alatta.)

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 10:19:13

@pythonozok:
Ha a magyar az szerinted aljanép, akkor a cigány szerinted mi?
Te általánosítottál egy egész népről. Tehát ha valaki náci, akkor az te vagy! Beleolvastam a blogodba. Ekkora, demagóg, proli-közhelygyüjteményt még nem olvastam. Hagyd abba az írást, mert látszik, hogy nem a te asztalod. Logikád nincs. "Érvrendszered" (blogon is látszik), kb. egy ócska talponálló törzsvendégének az "érveivel" vetekszik, a 6 nagyfröccs után. Mivel értelmes vitát veled nem lehet folytatni, ezért részemről a vita lezárva. Ja és még valami: szopd le anyádat (Rózsa Dénes után szabadon)

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 10:24:48

@venszivar: "Ez égbe kiáltó "baromság"!!! Kamerák veszik, RÁJUK KELL HÍVNI A JARDOT!"

Szerinted meddig tart 2 másfél literes flakont megtölteni? 1 perc. Addig szerinted kiérnek a rendőrök? Aztán, ha megnézték a felvételt szerinted mi lesz? Nyomozócsoportot alakítanak, hogy elfogják az üdítőtolvajokat? Ilyen újratöltős bisz-baszból még a lopott értéket sem tudnák nagyon meghatározni.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:30:40

@fillérbaszó vadász: látod, te mélymagyar szarcsimbók? Mást se tudsz, csak cigányozni, zsidózni. A magadfajta tetvek ennyire képesek.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:33:07

@fillérbaszó vadász: két mondattal továbbolvasva a fröcsögésed, te valamelyik pszichiátriai intézetből szöktél az orvosaid és ápolóid elől. Jobban tennéd ha visszamennél hozzájuk és folytatnák a kezelésed, mielőtt végképp közveszélyessé válsz! :D

venszivar 2015.06.30. 10:36:12

@fillérbaszó vadász: "csak" tökösnek kell lenni! nem olyan tesze toszának mint te is! Rájuk kell szállni, VISSZA TARTANI őket! Ha hagyják akkor a fejükre szarnak!
Ha megfogod s balhé lesz belőle akkor onnan kikopnak! Tenni kell ellene, NEM csak sírni!

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 10:37:02

@pythonozok: Libbant barom. Te mit tudsz a magyarok mocskolásán kívül. Beleolvastam a szánalmas kis blogodba. Látom te is az a fajta lilaködös libsi féreg vagy, amelyik, persze kellő fizikai távolságból, imádja a cigányokat és a bevándorlókat. Szart sem tudsz a világról, csak osztod az észt. Én nem mocskoltam egy népet sem, veled ellentétben. Ha te mocskolsz egy népet, akkor milyen jogon kéred ki magadnak, ha más is ezt teszi? A kérdés költői, mert értelmes válaszra nem számítok, tudván, hogy egy retardált turbódemokratával állok szemben.

Kékcsillag 2015.06.30. 10:37:09

@Rejtélyes: Ez nekem is egyből megfordult a fejemben. Más szutykos keze által összetapizott poharat vegyen a kezébe az alkalmazott, és a beleevett poharat tartsa oda, amíg ráteszi az eperszószt (bár én higiénia mániás vagyok amúgy is.)

Manyecska 2015.06.30. 10:37:58

@pythonozok: már hogyne gondolnám komolyan? Csakis és kizárólag a gyermek érdekében:( egy dolog az autizmus és MÁS dolog a szülő hogy kezeli. A hiperaktív gyerek na az tényleg brutális!! pfff tudnék mesélni kétszer mentettem ki a tűzből! a kétéves gyereket mert felgyújtott, aztán szülei nem bírták tovább anyja lelépett, apja 14 éves korától lesz.rta a gyereket az most 20éves és egy csődtömeg épp a pszichiátriáról jött ki, öngyilkos akart lenni:(..sajnálatos dolgok ezek:((

venszivar 2015.06.30. 10:38:45

@pythonozok: húzzál már a faszba...:)))

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 10:40:25

@pythonozok: Ebben mi volt a vicces? Kímélj meg az óvódás szintű oltásaidtól. Ennél még Kiszel Tünde is kreatívabb lenne.

@venszivar: Nekem kellett volna visszatartanom őket? Miért is? Nem az én üdítőmet lopták.

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 10:42:54

@venszivar: Ne írjál ám neki csúnyát, mert jön és leolt valami primitív, óvis beszólással.

Manyecska 2015.06.30. 10:46:30

@pythonozok: szólj már annak a húgyagyú baromnak, ha látod-most már megnéztem a blogod én is..-eccerűbb ha leszereli az első kereket, a hülyéje, fele annyi idő pont...láttam már..hátnem, hátde.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.06.30. 10:54:33

teccett volna inkább óvszert használni idejében, akkor most nem léne ilyen súlyos gondokkal megküzdenie.
meg ehetne dupla öntetet merbfutná arra is.
maaaóóórgittttt.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:54:55

@venszivar: jó, csak köss pórázt a nyakadra, akkor majd elhúzlak.

Kékcsillag 2015.06.30. 10:55:02

@Shopping:
Eper öntetnél nem kart húz, hanem egy csöbörből méri kisméretű merőkanállal, szemre. (Csokinál és karamellánál viszont karos megoldás van, gondolom, ez epernél, mert a trutyi darabos, nem vinné a gép.)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:56:00

@Manyecska: a biciklire célzol? Az vagy egy hülye poén vagy reklám. :)

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 10:56:09

@sugargiraffusplumps.: Szegény gyerek, nem elég hogy autista, még ilyen idióta anyja is van.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:57:08

@fillérbaszó vadász: tudod, ez egy magadfajta, takonygerincű náci tetűtől kész dícséret. :D

Kyria 2015.06.30. 10:57:17

Miért kellett szívességet kérni? Vettem volna egy másik fagyit és az öntetet átkanalazom róla. Probléma megoldva.

venszivar 2015.06.30. 10:58:41

@pythonozok: te tényleg csak egy gyenge ugató molyfing vagy...

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:58:53

@Manyecska: vélhetőleg a betegség terén kezdő anyukától te elvárnád, hogy minden ilyesmire fel legyen készülve?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.30. 10:59:59

@venszivar: bocs, hogy a náci csőcselék "véleményét" leszarom! :D

Kékcsillag 2015.06.30. 11:00:33

@fillérbaszó vadász:
Bakker!!!:((
Én meg, amikor kb. egy évben kétszer KFC-ben kajálok, szégyellek egyszer is visszamenni üdítőért (pedig úgy nyomják a kezembe a poharat, hogy akárhányszor lehet). De úgy vagyok összerakva, hogy ha szomjas maradok az egy pohár után, akkor sem nyomok újat.

AtiSnatch 2015.06.30. 11:01:26

@venszivar: na bakker, ezt megkaptad. Náci :D

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2015.06.30. 11:03:32

@venszivar: Az első hozzaszolasomat is olvastad vagy csak azt amire viccesen bunkót valaszolhatsz, hogy te legyél a faszacsavo? Amikor azt irtam jópáran rosszindulatuak azt arra ertettem, ahogy az autizmussal szemben megnyilvanulnak. Tolem lehet a posztolot, mert szerintem sem homarra való az eset, máshogy is meg lehetett volna oldani, de az autistakon viccelodni/gunyolodni stb. az elegge a legalja.

Manyecska 2015.06.30. 11:06:41

@pythonozok: azért az nem ovis korban alakul ki, vannak jelei korábban! /olvastam róluk asperger is ismerős../ mindegy, nem erről szól de én a megelőzésben hiszek..ez még egy piti ügy mi lesz később??? tényleg nem rosszindulatból írom..

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.06.30. 11:07:13

@pythonozok: nem az a baj, hogy nincs rá felkészülve hanem az, hogy ezt a fingbuborék-sztorit beküldi a homárnak.

AtiSnatch 2015.06.30. 11:09:53

@sugargiraffusplumps.: az hagyján, de még ki is rakja Hilda...

Manyecska 2015.06.30. 11:12:52

@Kékcsillag: Én se!! Tök ciki. Odaküldöm a gyerekem..:DD

Kékcsillag 2015.06.30. 11:14:15

@pythonozok:
Pl. legutóbb a Campona Mekiben ettem eperszószos vaníliafagyit, kismerőkanállal tették rá (a lányomnak a karamellát gépből). Én epret még gépből karral adagolva nem láttam tényleg. (de attól még lehet.)

Kékcsillag 2015.06.30. 11:15:43

@Manyecska:
Én meg a férjem küldöm vissza,(amikor velem van ő is) ő meg aztán mondja, hogy lehet ilyen élhetetlen, amikor jár (és tetejébe tényleg csak egyetlen "ismétlés")

Manyecska 2015.06.30. 11:19:56

@Kékcsillag: áá, 3-4x simán..alá kell feküdni nem ilyen szánalmas csóró megoldással mint másfél literes flakonokkal, ecsém, pfff.:P....

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2015.06.30. 11:20:27

@Manyecska: Teljesen mindegy mikortól vannak jelei. Az autizmus akkor válik teljesen valóságossá amikor a szülőnek kimondják a szemébe. Onnantól kezdodik a gyaszfolyamat ami sokaknal évekig is eltarthat. Anyuka nagy valószínűséggel meg abban a fázisban van amikor kurvara nem tudja mit kezdjen a diagnozissal, "elmondom hat mindenkinek", elmondom a játszótéren ha a gyerek csakúgy mint a többi lenyúlja a kismotort a játszótéren. Ezt a szülők lassan feldolgozzak, kinovik az állapotot. De egeszen egyszeruen ez meg egy jo szar resze a folyamatnak. Nyilvan nem muszaj toleransnak lenni ezzel szemben sem, lehet jokat röhögni az autista kolkon is, de hat hogyismondjam nem valami elegáns dolog.

Manyecska 2015.06.30. 11:21:31

@Kékcsillag: öccázér? azért a színes lóhúgyér'? há vödörrel mennyé ne viccelj:D Jobb híján!! ofkorz:)

Manyecska 2015.06.30. 11:23:24

@sEm: :( értem én hogy gyászfolyamat de attól nem a gyereknek lesz jobb. Nem érted te sem /?/ Mindegy. Dolgoznom kell.:)

AtiSnatch 2015.06.30. 11:24:19

@sEm: hol láttad te azt, hogy az autista kislányon röhögnek, gúnyolódnak? a kommenteket olvasva mindenki a kedves anyukát ekézte. a gyereket is ő keverte bele.

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 11:27:27

@AtiSnatch: Tudtam, hogy megint előfogja venni az ütőkártyáját, az adu-ászt, a csodafegyvert: a nácizást. :)
Ez a barom azt hiszi, hogy a Rákosi-érában van, hogy bárkit el lehet lehetetleníteni, ha lenácizza.
Szerinte ezzel a szöveggel "felnyítja az emberek szemét".
Közben, pedig az emberek 99%-a, ha olvas ilyen nácizós agyhalottat, akkor legyint egyet és megjegyzi, "jól van, még egy idióta, ugorgyunk"!

További magyar hang 2015.06.30. 11:27:47

Világosan megmondta a mekis droid, hogy nem adhat külön öntetet. Nem azért mert ő egy érzéketlen szemétláda, hanem ez a céges policy. Nem akarja elveszíteni az állását, ezért mindent úgy csinál, ahogy azt neki előírták.
Autista anyuka tán full rugalmatlan gondolkodású, hogy ezt nem tudja felfogni a kis sérült agya?
Amúgy meg vesz egy új epres öntetes fagyit, és azt is félig megeszi a kis ovis. Ennyi.
Tanítsa meg a gyereknek, hogy nem kell az öntetet rögtön lezabálni, be kell osztani, hogy a végére is maradjon.

Ha valami vélt v. valós sérelem éri a gyereket, akkoz mindig autista, leukémiás, rövidebb az egyik lába, stb... nyavajája van, mint ahogy minden elveszett kiskutya gyógykezelés alatt áll és beteg kisgyerek várja haza.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2015.06.30. 11:30:08

@Manyecska: Dehogynem ertem. Nem kellett volna bedobni az autizmust mint utokartyat de megtörtént. Az én gyerekem is inkabb jatszana a laptopon egesz nap, de kirancigalom, nincs a kezében mobil pedig mondhatnám, hogy autista szegeny hagyjuk. Pedig baromira nem konnyu am ha beborul egyszerubb lenne hagyni hadd potyogjon valamin. A szülő aki kifogasnak a használja az autizmust az arra neveli a gyereket, hogy tehetetlen legyen. Mondom egyetértünk.

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 11:30:42

@AtiSnatch: Én inkább sajnálom a gyereket mert ilyen anyja van. Meg persze az állapota miatt is. (már ha nem csak kamuzta az anyuka, mert az sem lehetetlen)

Manyecska 2015.06.30. 11:31:03

basszátok meg anyósom tegnap egyórás kiselőadást tartott a felelős fogamzásgátlásról :DDD lapítunk fél napja a párommal /:DD/, ráadásul ok nélkül, nem érdekes hogy regényt ír a kedvesemmmm, Németországban kiadták könyvét is.etc:) bazdmeg MI vagyunk a hülyék :DD ON

AtiSnatch 2015.06.30. 11:32:21

@Manyecska: biztos olvassa a kommentjeid a homáron.

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 11:35:31

@További magyar hang: plusz 30 forintért, vehetett volna alul-felül öntetet (öntétet, ahogy Stewie mondaná), és akkor mindenkit megkímélhetett volna a cirkusztól.

Manyecska 2015.06.30. 11:35:33

@AtiSnatch: az a főnököm!! már vörös a feje a röhögéstől.bmeg.:DD@sEm: ja jó. épp akartam mondani hogybááár nem értek egyet az asperg..kommentelőkkel az ekézésben:P:P nade hogy jön ide ez. Hátnem? Na ON. reggeli kávé.:D

Manyecska 2015.06.30. 11:49:56

@sEm: ja hogy a tiéd is? gondolhattam volna. részvényem, sajnos nem mi választjuk:(

Manyecska 2015.06.30. 11:51:09

@AtiSnatch: lófaxt, traviánozik /fia megtanította../ meg csetel! rosszabb mint én.

-creeper- 2015.06.30. 11:54:08

Szerintem mindenki megért mindent, de valahol röhejes és nonszensz, hogy - mivel otthon is teszel tejfölt a túrós tésztára még, ha elfogyott - egy szolgáltatásból élő vállalatnál nem tudod elérni, hogy plusz pénzért (!!) még tovább szolgáltasson.
Elhiszem én, hogy az állását senki nem kockáztatná, satöbbi, de hogy még nekem kelljen alkalmazkodni a magasságos mekihez, nem pedig az ő számlázási rendszerüknek, rugalmasságuknak az életszerűséghez, hát, ez sokat elmond a mindennapjainkról (meg az is, hogy a kommentelők nagyrésze ki alá adja, pontosabban ki alól veszi ki a lovat).

♔bаtyu♔ 2015.06.30. 11:56:55

@fillérbaszó vadász: Megfigyeltem, ez a csákó kifejezetten imádja, ha elküldöd az anyjába. Ezért is nácizik, magyarozik.

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2015.06.30. 12:01:34

@Manyecska: Es nem csak a gyerek ;) azert mondom, szivesen beszelgetek rola, csak venszivar leugatott. Nem egy tragédia a dolog, foleg ha nem hagyja az ember maganak, hogy belefulladjon az onsajnalatba, a gyerek meg azzal takarozzon. Kamaszkorban lesz akkor nagyon húzós. A posztolo gyereke is épelméjű autista tehat barmi lehet belole. En meg megyek vissza dolgozni a hullaimhoz. Ebédszünetben leszek.

Manyecska 2015.06.30. 12:06:08

@sEm: ??? milyen hulla?? :D nekem is kell mert holnap pont gyereket akarunk csinálni a párommal /:P/ már ami a gyártási folyamatot illeti:D!! valami közszolgák napja lesz lógni fogunk már múzejumba akarunk menni:)...

Manyecska 2015.06.30. 12:08:30

@sEm: postás is..aranyhal..?:) épp ez az hogy épelméjű tehát..., ráadásul a dackorszakon túl!! ami nem egy rossz terep idézőjelben.....

venszivar 2015.06.30. 12:15:24

NA MOST MÁR MINDENKI NYUGODJON MEG! A "PICSÁBA"...

Kisasszony! Öntet nélkül kérem a Mc Freezt! A felgyülemlett gezemicét + adja oda a beteg gyerekeknek + a beteg anyukáiknak IS!

Lóétvágyat! LÉPEM!

venszivar 2015.06.30. 12:17:46

@Manyecska: Melyik anyósod? B+! A 17 közül!?! XDDxdDDxxDXXXxDXd

Manyecska 2015.06.30. 12:22:47

@venszivar: őket legalább meg lehet számolni a népszámlálásban egy nap alatt miér? XD XD hóember kisszék XD

Black Hole 2015.06.30. 12:24:51

Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!

fillérbaszó vadász 2015.06.30. 12:36:03

@♔bаtyu♔: Azt nem tudom, de hogy beteg ember az egyszer biztos.

melaena 2015.06.30. 13:01:00

- en se adtam volna,max szolok a fonoknek, hogy o mit gondol errol ?
azert kapja a tobb penzt,hogy ilyen ugyekben o vigye el a balhet.

beteg gyerek meg nem takarozas.
en lattam mar par egeszsegeset azutan,h nem kaptak meg,amit akartak.Nem is ertem,egyeseknek honnan van ilyen kotel idegzte.Nekem nekiallna a kispatkany a teszko kozepen hisztizni,kb. masfel perc utan olyat belerugnek a fejebe,hogy leszakad.

Manyecska 2015.06.30. 13:05:22

@fillérbaszó vadász: nem tudod /vénszivart nem merem megkérdezni ő bizti/ van olyan kedvezmény múzejumba hogy 26 éven aluli két közeli hozzátartozójának ingyenes a belépő minden 3. szombaton. Kell személyi hozzá???? Csak azért mer én kéxemű-világosbőrű vagyok a gyerekem sötétbarna hajú és barna szemű, a pasim szintén kéxemű + szőkésbarna, viszont rohadtul hasonlít egymásra a két hóhányó... mondjuk lehet rokonok vagyunk kéccáz évről ammár kiderült hogy felmenőink egy helyen születtek Erdélyországban, többen is:O bár ők ruszin beütéssel, mindegy. Valami kutyabőrt vigyünk vagy mi a rák kell????
Köszönöm a pozitív válaszokat. a HIV + is.

Manyecska 2015.06.30. 13:14:03

@melaena: és akkor csinálsz másikat? Vagy mifasz..O

AtiSnatch 2015.06.30. 13:22:40

@melaena: téged is így rendszabályoztak?

Majmász Gedeon 2015.06.30. 13:25:42

Hilda: Te el is szoktad olvasni a címeket, miután leírod?

További magyar hang 2015.06.30. 13:49:54

Amúgy meg Balatonlellén a Mekitől pontosan 240 m-re a körforgalom felé haladva van egy forgalmas cukrászda, ahol lehet FAGYLALTOT kapni. Öntettel is.

winterrain 2015.06.30. 13:52:20

Ja a meki ilyen ultra merev cég.
Én szerettem pl. a sajtburgerüket, de egyszer csak kitalálták hogy 10 óra előtt csak valami reggeli menüt lehet enni, sajtburgert nem. Tudtak volna csinálni, de nem volt szabad. Azóta nem megyek oda.

Netuddki. 2015.06.30. 13:57:31

Csókolom a kisz kezít! Hát leüttünk íppegg és elfogyoot a pohárbul a fadzsí, tessík szípen újratőttení. A kisz pulyámnak lesz aki autíszta...

melaena 2015.06.30. 13:58:08

@AtiSnatch:
persze.
kaptam,ha megerdemeltem.
sot,eleg sokat meg is usztam,ahol alaposan kijart volna :D
80-as evekben meg alapveto resze volt a nevelesnek.

melaena 2015.06.30. 13:59:58

Egyebkent azt lehet tudni,hogy Hilda egy letezo szemely,vagy pedig egy tobb indexes altal hasznalt account?

AtiSnatch 2015.06.30. 14:21:18

@melaena: de azért remélem a fejed nem rúgták le :)

Hilda létezik...

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2015.06.30. 14:26:39

@Manyecska: Milyen hulla? Hát emberi. Csontvazformaban. Neked mi kell, ebédszünet vagy hulla?

sEm · http://autizmusmesek.blog.hu 2015.06.30. 14:33:22

@AtiSnatch: Nem tudom neked most egyenkent beidezni, egyreszt mobilról irok masreszt meg rovid az ebedszunetem, mennem kell vissza a gödörbe. Az autista szot hasznaltak negatív értelemben, volt aki írta, hogy gyerek autista anyja downos, a masik írta, hogy anya is autista. Aztán ott vana sok csodálatosan tájékozott vadbarom aki szerint minden hisztis gyerekre ramondjak, hogy autista es minden masodik betegségnek mondja a dolgot. Hat most igy hirtelen ennyi.

KUHULIN 2015.06.30. 15:34:01

Kell venni még egy kibaszott fagyit öntettel és átlapátolni a gyereknek. Nagyon bonyolult.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.30. 15:45:27

@sugargiraffusplumps.:
Azért elmehetnél a p*ba ezzel a megjegyzéseddel, és most finom voltam
Soha nem tudni kinek miért születik autista gyereke.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.30. 15:47:35

A ki/felszólgáló csajnak igaza volt hogy nem adott

A NAV mindenre képes, még arra is hogy au.gyerekkel kérjen eperöntetet és ha nem ütik be a gépbe, azon nyomban milliós bírság
Emlékezetes ugye a cippzár javitás sztori!

gabors 2015.06.30. 15:57:44

275 egy epres ontetert siro autista ovis miatt

HILDA !!!! de jo poszt volt ez is ...

meg egy kigyo is idetevedt hogy

Aureliano Buendía 2015.06.30. 17:48:33

@AtiSnatch: hagyd, ez egy ostoba vaksi idióta, tényleg az a szint, mint hagyma.

Aureliano Buendía 2015.06.30. 17:52:34

@fillérbaszó vadász: ne idegesítsd fel, mert megint cukros az istenbarma, és ha felmegy nagyon a vércukra, még a végén megvakul, és akkor ki fog ide írni, akin röhöghetünk?
Én csak a posztjainak a címeit olvastam el, de biztos vagyok benne, hogy Újpest csak több lesz, ha ez az idióta nem ott fog élni.

Mást akartam írni, de inkább nem;)

Aureliano Buendía 2015.06.30. 17:55:54

@fillérbaszó vadász: én csak úgy hívom, hogy a komcsi maxvall:)

Escaped 2015.06.30. 19:43:14

@sEm: Nemnemnem! A hisztis gyerekekre hiperaktivitást fognak rá ( s meglepő módon nyugibogyóval ,,kezelik") az MDB kölyköket meg lazán autinak nevezik. Jópár retardot láttam akinél a mamapicifia ha nem kommunikál (jól) akkor az nem szefo, hanem auti, és nézd meg a Rainmant, mamapicifia is pont olyan.

Van még egy jó: az érettségi előtti évfolyamon kiderülő részképesség zavarok. Ahapersze.

cardiobascuralis 2015.06.30. 21:06:48

És legalább megszop(t)athattad az autista gyerekedet a főasztalon állva, a terem közepén?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.06.30. 22:26:05

@horex: ha az ember gyereket szül akkor minden megeshet és tökjó lenne ha szülő nem a nyúltartás szintjén kezelné a gyereknevelést. tarcson kaktuszt inkább.

Escaped 2015.07.01. 07:15:08

@sugargiraffusplumps.: Most képzeld el, ahogy beráncigálom az elefántkaktuszomat a mekdöncibe!

KisIst79 2015.07.01. 10:50:36

Vehetett volna dupla öntetes fagyit is, akkor nem fogy el...

Ha vesz a gyereknek egy menüt és elfogy a krumpli a szendvics előtt azt is kért volna pluszba???

atal 2015.07.01. 15:56:53

@klebsiella: azért azt gondolom, hogy még a legretardáltabb ember is okosabb egy kutyánál.

Escaped 2015.07.01. 16:40:33

@atal: Ne tegyél rá túl nagy összeget!

@Józsi, a köcsög: Áh,dehogy. Tudatos fogyasztó. Mindig az ablak mellett akar ülni, órákig netezik a Starbucksba' , meg ilyenek. Szúrós egy alak.

Trackback 2015.07.11. 08:47:55

Azért az erősen röhej, hogy 2015-ben még mindig nem értik az emberek, hogy hogyan működik egy vonalkódos rendszer.

Ugyanis nem arról van szó, hogy egy autista kislány nem kapott eperöntet, kár a hisztériát kelteni, hanem arról van szó, hogy a mekiben nincs plusz öntet. Nem létezik ilyen termék, nincs vonalkódja. SENKINEK.

Ahogy a benzinkúton sem lehet kapni két deci benzint, kis műanyag pohárkába csomagolva.

Más eperöntetével egyébként meg kurva könnyű nagyvonalúnak lenni. Attól, hogy meki, még neki is pénzbe kerül, miért kéne jófejségből osztogatni egy alkalmazottnak azt, ami nem az ő tulajdona?
süti beállítások módosítása