Eleve ronda dolog bárkit is átvágni. Az kölünösen visszataszító, amikor önmagukat megvédeni nem tudó emberek jóhiszeműségével, kiszolgáltatottságával vagy tudatlanságával élnek vissza. Ahhoz pedig egyáltalán nem kell Hulknak lenni, hogy az ember kiakadjon, amikor épp azok művelnek disznóságot idősekkel, akiknek az ő érdekeiket kéne képviselni. Vérlázító történet következik.

Tisztelt Tékozló Homár!

Remélem, lapjukhoz méltó az alábbi történet.

Ez év június 27-én megtekintettem egy 20,9 millió forintért hirdetett ingatlant, és még aznap 100 ezer forintos – az ingatlanos által óvadéknak nevezett – összeg kifizetése mellett az ingatlanoson keresztül tettem egy 16,5 milliós vételi ajánlatot. Azért erről az összegről szólt az ajánlat, mert az ingatlanos szerint innen még tudunk fölfelé menni (ennek később jelentősége lesz). Én július 4-én ez ügyfélkapun keresztül letöltöttem az ingatlan tulajdoni lapját: tiszta volt.

Ezt követően még egyszer, július 3-án sikerült beszélnem az ingatlanossal, aki szerint az eladók 19 milliót képzelnek el végső árként, én ajánlottam 17-et (gondolván, hogy majd alkudozunk tovább), ez 7-e, kedd estig volt érvényes. Ez utóbbi üzenetváltás szóban zajlott, erről papír vagy egyéb bizonyíték nincsen. Egy adott pillanatban az is elhangzott, hogy van egy másik ajánlattevő, de nem az ingatlanoson, hanem a tulajdonosok (négy idős, Győrben élő személy) képviseletében eljáró győri ügyvéden keresztül (akiről még szintén szó lesz).

Az ingatlanos ez után hosszabb időre eltűnt, majd július 14-én ezt írta: „Azt a visszajelzést kaptam, hogy 18 M-ra felment az ajánlat” [ti. az ismeretlen másik potenciális vevőé], mire én azt feleltem: „18,5-ig elmehetünk” (ezek sms-ek, megőrizem őket).

(A lakás ekkor már legalább egy hete, el volt adva, amint ez a július 20-án általam ismét lekért tulajdoni lapból kiderül: a széljegy dátuma július 7.) 16-án 9 óra 16 perckor ezt írja: „tegnap reggel átadtam a 18-as ajánlatot, ma [16-án] estig van idejük válaszolni”.

Július 15-én azután elmentem a házba, amelyben a lakás van, és a közös képviselő feleségétől megtudtam a győri ügyvéd nevét és telefonszámát. Másnap, azaz 16-án délelőtt 10 óra 57 perckor (tehát nem egészen két órával az ingatlanos fentebb idézett üzenete után) sikerült beszélnem vele; minősíthetetlen tónust használt, nem volt hajlandó kimondani azt, hogy a lakást már eladták („ezen már túl vagyunk, […] én önről nem is tudtam” – mondja). „Tehát hogy akkor el van adva ez a lakás” – kérdezem én; „kérdezze meg az X-től (az ingatlanostól)” – válaszolja az ügyvéd. Végül amikor közlöm vele 18 milliós ajánlatomat, nagy csönd következik, majd azt mondja: „én nem hiszem ezt el”, majd lecsapja a telefont.

Ekkor még persze nem tudtam, hogy a lakás már rég el van adva. Délután írtam egy-egy tértivevényes levelet a tulajdonosoknak, amelyben tájékoztattam őket 18 milliós ajánlatomról, és felhívtam a figyelmüket, hogy amennyiben ennél olcsóbban adja el az ügyvédjük a lakásukat, úgy nem az ő érdeküket képviseli.

A levél nyomán 18-án délután telefonált nekem a legidősebb tulajdonos, egy 90 éves és szellemileg teljesen friss néni, aki előbb ügyesen kiszedett belőlem egy 19 milliós végső ajánlatot (amelyet én azóta sem bántam meg), majd elmondta, hogy 17,5 millióért eladták a lakást, és a szabotőr ingatlanosnak is kifizettek 720 ezer forint jutalékot. Ez utóbbi azért szép, mert 16-án délután az ingatlanos felhívott – akit e-mailben tájékoztattam, hogy írtam a tulajdonosoknak, ezt pedig igen nehezményezte – és így nyilatkozott: "én ott vagyok, hogy hát ebből én, nagyon jó, hogy segítettem meg minden, de egy forintot nem keresek" [...] "nem kizárólagos a szerződése" [...] "ha most őszinte akarok lenni, tehát és ha én mondjuk nyélbe ütöm ezt az üzletet annak [?] a tizennyolcas áron, az nekem háromszázhatvanezer forint".

A megfejtés a következő: az ingatlant nyomott áron kellett megszerezni az ügyvédnő spanjának, hogy közben az is bebizonyosodjék: drágábban akarva sem lehet eladni. Ennek az eszköze volt az ingatlanközvetítő, akinek az volt a dolga, hogy bebizonyítsa a tulajdonosoknak: nem lehet magasabb áron eladni a lakást. Ezért javasolta, hogy az általam ajánlott induló ár legyen 16,5 millió (vagyis minél alacsonyabb) az egyetlen olyan ajánlat gyanánt, amiről papír is van. Amikor ez megvolt, meg lehetett lobogtatni, majd eladni nyomott áron a havernak (aki vélhetőleg szintén nem volt hálátlan). Az idős tulajdonosok pedig végül (az eladási és az általam ajánlott ár különbségén, valamint az ingatlanos jutalékán legalább 2,2 milliót buktak az üzleten.

Ami dokumentálható: az említett sms-ek, az ügyvéddel és az ingatlanossal folytatott beszélgetések (a hangfelvételt illetően az e cikkben foglaltakat tartom mérvadónak).

Kérdésem a következő: van-e esély a már létrejött adásvételi szerződés megtámadására (hiszen nemcsak a tulajdonosok, de én is károsult vagyok, amennyiben mind a tulajdonosokat, mind engem megtévesztve megakadályoztak a tulajdonszerzésben)? Illetve: van-e arra esély, hogy a nyilvánvalóan szabotőr ingatlanostól, aki nemhogy nem teljesítette szerződéses kötelezettségét, de egyenesen a megbízói kárára járt el, a tulajdonosok a 720 ezer forintos jutalékot visszaszerezzék? (A rafinált ügyvéd nyilván eléggé vigyázott arra, hogy baj esetén ne ő, hanem kizárólag az ingatlanos vigye el a balhét, ugyanakkor nagy örömömre szolgálna, ha ezt az ügyvédi hivatásához és esküjéhez méltatlan személyt ki lehetne záratni a kamarából.)

Az ügyvéd adatai: dr. ..... ....... (irodája címe: 9022 Győr, ........); az ingatlanos adatai: ........ (Palace Ingatlan, 1036 Budapest, Nagyszombat utca 1.). A bejegyzés alatt álló új tulajdonos: ......... (1111 Bp., ..............). Az én nevem .......... Csaba (1011 Bp., ..............).

Tisztelettel,

Csaba