Tékozló Homár

Egy csodálatos barátság kezdete: Homár - GVTI-fogyasztóvédők együttműködés

2015.09.15. 09:41 | Homár Hilda | komment

logo_gvti-800.png

Tádááááám! Nyár elején már belengettük, hogy nagy terveket szövögetünk egy fogyasztóvédelmi tanácsadással foglalkozó szervezettel, és örömmel jelentem, kánikula ide, nyári szabadságolások oda, összehoztuk a dolgot! E héttől kezdve rendszeresen lesznek olyan posztjaink, ahol a GVTI fogyasztóvédői megszakértik, sőt (ami még sokkal jobb!) konkrét lépéseket javasolva megtanácsolják a levélben beküldött problémát. Nagy lépés és nagy öröm ez nekünk, az új dizájnnal együtt pedig egy új időszak kezdete a 10 éves Homár életében. Fogadjátok szeretettel őket.

Tisztelt Homár Közösség!

A magyar kultúrának szerves része a panaszkodás, ami okoz ugyan némi megnyugvást a háborgó léleknek, de a problémákra általában nem megoldás. Mi, GVTI-fogyasztóvédők viszont épp a megoldások keresésben tudunk segíteni a hozzánk fordulóknak - és most már a Homár olvasóinak is. 

Kik vagyunk?

Nevünkben a 4 betű (GVTI) a  Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodák elnevezés rövidítése. Anyaszervezetünk a  Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME), egy 12 éve működő civil fogyasztóvédelmi szervezet, mely  a Gazdasági Versenyhivatal támogatásával tavaly hozta létre ingyenes tanácsadó irodáit öt nagyvárosban: Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsen és Győrben. Ezekben az irodákban dolgoznak a GVTI fogyasztóvédők.  Munkatársaink  jogász és közgazdász végzettségűek, akik közül többen ügyvédek, egyetemi oktatók,  békéltető testületek aktív tagjai.

Mit csinálunk?

Fő célunk, hogy szakmai tanácsainkkal segítsük a hozzánk forduló fogyasztókat és vállalkozókat, illetve programokkal, előadásokkal, kitelepülő tanácsadásokkal, lakossági fórumokkal elősegítsü k a fogyasztói tudatosság növekedését és a tiszta verseny kialakulását. A GVTI fogyasztóvédők irodáit online vagy személyesen felkeresők teljeskörű, egyénre szabott tanácsadást kapnak, és segítséget a panaszlevél megírásában, jogérvényesítési kérdésekben. Sőt, nem csak akkor lehet felkeresni minket, ha már beütött a baj! Szerződéskötés előtt is bátran fordulhatnak hozzánk az ügyfelek.

Milyen esetekkel foglalkozunk?

megtévesztő reklámok I szavatosság és jótállás  I üdülési jog  I  termékbemutatók  I fogyasztói csoportok  I internetes vásárlások  I  jelentős piaci erővel való visszaélés  I   utazási szerződések  I  csomagküldő kereskedés  I üzletfelek megtévesztése

Mennyibe kerül a tanácsadás?

A szolgáltatás ingyenes.

Mit csinálunk a Homáron?

Célunk heti 3-4 esethez fűzött szakmai véleményezéssel a Homár Power növelése. Az, hogy tömör, de érthető nyelven megírt szakszerű válaszokkal és tanácsokkal segítsük a panaszosokat, és kiegészítsük a Homár jól működő önmegoldó mechanizmusait. Soha nem fogjuk állítani, hogy az egyetlen és objektív igazság birtokosai vagyunk, hiszen egy panaszlevél mindig szubjektív, és nem feltétlenül tartalmaz minden fontos tényt. Arra viszont mindig törekszünk, hogy egy megalapozott és tudatos fogyasztói nézőpontot adjunk mindannyiunk okulására. 

Kedves Homár-olvasó! Ha kíváncsi vagy ránk vagy részletesebb véleményünk érdekel, írj nekünk az info@fogyasztovedok.hu címre, vagy látogass el honlapunkra (www.fogyasztovedok.hu  I  www.versenyugyi-tanacsadoiroda.hu).

És szépen kérünk, panaszkodj tovább rendes fogyasztó módjára a Homár blogon!

Üdv.: 

GVTI-fogyasztóvédők

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hintalo 2015.09.15. 09:43:01

ANgyon szíp a zúj dézigna, mondjuk szart sem ér, mert a j a jobb oldali menü olvashatatkan és szerintm írni sem lehet ide. Toljatok be inkább egy drótos marhavagont...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.15. 09:45:25

Ehhez mondjuk nem kellett volna új design (tök trendi, pont ezért nem tetszik) - a megtanácsolást meg eddig is lehetett kérni, sajnos a gond az, hogy az ügyfelek egy része teljesen hülye ahhoz, hogy megértse amit olvas. Ezeknek aztán lehet tanácsolni... De ettől függetlenül az együttműködés mindenképpen pozitív.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.15. 09:46:55

@ColT: régen minden jobb volt. a dizájn is.

sarostehen 2015.09.15. 09:48:21

Nekem tettszik ez az új design.

digitime 2015.09.15. 09:53:19

Tényleg jobb lett, de sokkalta.

hintalo 2015.09.15. 10:04:46

egyre jobb! a láthatalnak kommentek világa is eljött!

(-o-) 2015.09.15. 10:31:26

szar. komolyan. szilyék idejében még úgyahogy jó volt, de ez az erőltetett közszolgálatiasság - "elküldtük kérdéseinket, de még nem kaptunk rá választ" dolog szar. sajnálom. ide senki sem ezért jár. bazdmeg, betűk nem látszanak ebben a csúcs dizájnban. áh, botrány. fel is kúrtam magam.

Manyecska 2015.09.15. 10:38:49

Csókolom! Én a Leszbi kutyát akarnám csodálatos barátnak, lehetne? :P ... Janem.bocsi.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.15. 10:41:34

ez jelzésszerű hungarista pirosfehérződ meg egy kicsit száncsi nekem.
amúgymeg simán csak ronda. borítókép nemláccik, azért se mert rosszul van pozícionálva, meg azért se belelóg az oldaldoboz.

köszönöm a kommentált 2015.09.15. 10:49:28

@Józsi, a migráns köcsög: hát igen. Ide egy piócás ember kell, html opcióval. Nehéz lesz így tovbb élni.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.15. 10:54:02

@köszönöm a kommentált: szerintem már az is jó lenne, ha a blog.hu alapvető opcióiban rejlő lehetőségeket kiaknázná a bloggazda. bár ő most el van foglalva a lobbizással , szal salynálatosch módon nem ér rá ilyesmikre.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2015.09.15. 11:00:10

Hát ez elég lehangoló design, pláne, hogy az egész nyár munkája bene van. Ja, hogy nyári szabin volt a tervező?
A "megtanácsoló" szó mióta magyar? Az inkább valami bikkfanyelv:)
A kezdeményezés eredményét kíváncsian várom, legalább ennyivel is kevesebb levelet kell Hildának küldözgetnie.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.15. 11:07:04

A z új dizájn szar. Egyszerűen.
A másik dolog meg az, hoyg felhívom kedves izé figyelmét, hogy nem csak a magyar ember szokása panaszkodni. PAnaszkodni minden féle népség szokott. Bizony ám! Örülök, hoyg lerántottam a lepelet erről a tényről.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.15. 11:07:21

@Andrass9: hozzákunkorít, aláhatalmasodik, végbekezd, széjjelgyűjt, szembehátrál.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.15. 11:10:15

és ha lehetne kisebbre venni az arcotokat. A homár képére gondolok, ott legfelül. Irritáló és nem látok tőle semmit.

Manyecska 2015.09.15. 11:11:35

@(-o-): kínos hogy a sok baromság vastagon látszik xdxd nem?

melaena 2015.09.15. 11:12:50

Uj design ...
Ja.
Kb. atirtak 10 sort a CSS-ben :D
Uj engine kene (mar vagy 10 eve).
Meg olyan alap dolgokat sem lehet megoldani, hogyha elottem valaki ket hozzaszolast irt,akkor egyertelmu legyen,melyikre valaszolok (pl sorszamozott hozzaszolasok)

Terézágyú 2015.09.15. 11:26:53

A posztolót lehet mán...? :)

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2015.09.15. 11:26:55

@melaena: Az engine nem Hilda feladata. A válasz pedig egyértelmű, ha a "válasz erre" gombot használod.

Manyecska 2015.09.15. 11:36:00

Nekünk jó volt az Igi4582.. sorozat, ehh...

AlulírottFentemlített 2015.09.15. 11:40:47

E örö e bódottá.
Mondjuk a design az pont nem.

CID 2015.09.15. 11:54:15

Milyen, új design? Mobilon olyan mint múlt héten.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 12:11:57

A dizájn izlés kérdése. Viszont világi ötlet volt szürke háttérre szürke betűkkel írni. Mongyuk ezt pont elbaszták, mert még nagynehezen el tudom olvasni.

Új dizájn a régi szar blogmotorra az olyan, mint amikor egy szétcseszett alkesz kurva enyhén izléstelen virágos új kartonruhát vesz fel, pedig inkább az ivást meg a kurválkodást kéne abbagynia.

A poszt meg egy semmi. Illetve annál kevesebb, mert ez a semmi volt már.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 12:21:14

Ja, ami a legszarabb: a homar.blog.hu/comments oldalon a kommentek és a posztcímek színe nem tér el, így összemosódnak. A hivatkozások címe sem tér el, ez is nehezíti az olvasást. Nem tökéletes, de azért el kell ismerni, sokat dolgozott a dizájner azon, hogy kibasszon velünk. Nem akarok ötleteket adni, de ha mintás lenne a háttér, még több homárost el lehetne üldözni.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 12:25:44

Basszák meg, tényleg mintás a háttér! Azért olvasom olyan nehezen. Nem tőlem vették az ötletet!

KaTe 2015.09.15. 12:26:34

Olvashatatlanok a betűk. Sürgősen javítsátok, mert baromira idegesítő mind a karakter, mint annak formázása, színerőssége. És igen, Chrome-ot használok, felejtsétek el a rendszerzabáló, használhatatlan firefoxhoz való optimalizálást. Bár firefox alatt meg darabosak a betűk, de legalább élesek.

Továbbá, szörnyű a görgetés chrome alatt (mint ahogy minden egyéb), míg firefoxnál az egész hibátlanul siklik, sokkal élvezhetőbb az oldal használata. Még a betűk gépelése is simább a komment fülön.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 12:33:33

Az, hogy a hivatkozás színe beleolvad a szövegbe, de ha fölé viszem a kurzort akkor megpirosodik, az marha hasznos fícsör, mert csak akkor kolbászolok oda a kurzorral, ha már úgyis eldöntöttem, hogy rákattintok. Ez mutatja legjobban a dizájner nettó rosszindulatát.

hobbitroll 2015.09.15. 12:36:59

a dizálynot már véleményezték (0 pont),
"megtanácsolni" ?! wot? ha a tanácsok is ilyenek lesznek, kár erőltetni
meglássuk feleim szümtükkel, hátha kisül belőle valami

@atpijkamo: egerrel jobbkatt a hát-térre, kép blokkolása. sokkal lyobb monnyuk nem lesz :/ lehet el kellene kűldeni szervÍzbe a dizálynert :P

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.15. 12:43:09

@digitime: Sokallta. Már a én a dizáLYnt.

@hobbitroll: Azokat a GVIH adja, azok lehetnek jók.

hobbitroll 2015.09.15. 12:43:26

@atpijkamo: fordully orvosho'!négy!
színek
text: #363636
link: #191919
és eszt mindenki láthassa!négy!

@hilda: plíz, dobjátok le a padlóla a dizájnelt, de dúlván! (szürke háttéren, szürke szöveg, a szövegbe "beleolvadó" linkek ... nemár, légyszííí, javíccsátok ki, mer' eretvágok magamon -vagy a dizályneren)

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.15. 12:51:23

na jólvan, akkor az új dizájnot leszavazottnak tekintem.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.15. 12:52:26

ahogyan az ősi dakota mondás is tartja: don't fix it if its not broken.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 12:52:42

@hobbitroll: Aham. Egy nagyon picit jobb lett, de a dizájner nem buta, a szürkefoltos háttérképkép alá is szürke színt tett. Látszik, hogy nem véletlenül cseszte el, ez szándékos.

A hozzászólás helye csak hét sor magas, ha hagyok pár üres sort, alig látok belőle valamit. (Halkan mondom, itt elfelejtett a fehér háttéren rontani, ne szóljon neki senki!)

A fölső képet már töröltem, de a bazinagy üres hely még ottmaradt. Talán a jobb oldali boxot kéne törölni, hogy összeessen...

Egyébként nem értem, hogy jött ki neked nulla pont. Akárhogy számolom, negatív.

hintalo 2015.09.15. 13:00:51

Nincs ott senki más, akivel beszélhetnék?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 13:02:41

Azért nagy gondatlanság, hogy a címben nincs durva helyesírási hiba, az is zavaró lehetne.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.09.15. 13:05:46

en latok egy arcimkevel, akcioval, folpackkal, homar powerrel letakart homarnak latszo etelt + szem szam harang hagyma kovetes haz

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.15. 13:07:20

@hagyma: pálcika pálcika kisszék hóember nincs?

melaena 2015.09.15. 13:14:03

@Andrass9:
Mi egyertelmu?
A "valasz errre" csak a nicket dobja be,ele egy kukacot
Ebbol te honnan tudod, hogy az adott nick tiz hozzaszolasa kozul melyikre reagalok?

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.15. 13:20:06

@melaena: onnan, hogy ha rákettyintesz a kommancsban kreált linkre akkor arra a hozzászólásra ugrik amelyikre válaszoltál. nincs mit.

hobbitroll 2015.09.15. 13:20:19

@melaena: pl. abból, hogy rákattintasz a @+nick-re, és odadob a hozzászóláshoz, amire válaszoltál?

melaena 2015.09.15. 13:31:08

Nem szoktam kattintgatni.
Nem is vagtam, hogy ez igy mukodik.
Egyebkent sorszamozott,vagy idezheto hozzaszolas hive vagyok.

hobbitroll 2015.09.15. 13:33:18

@melaena: seráfütty, majd kinövöd ;)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 13:33:46

@Homár Hilda: Azt szeretném, ha ez a mostani dizájn maradhatna. Ha a tervező hozzá akarna nyúlni, kérlek, vágd le a kezét, mert csak még rosszabb lesz.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 13:36:59

@melaena: @Józsi, a migráns köcsög: @hobbitroll: Fontos a space a kettőspont után. Ha leírod, hogy kukac + nick + kettőspont + space, akkor kap emilt a kommentről, ha az emil értesítés be van neki állítva. Akkor is, ha egy kommentje nem volt a posztban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 13:40:43

@melaena: "sorszamozott"

Tíz-húsz év míg a tudomány és technika odáig fejlődik. De addig még annyit fog tökölni a dizájner az oldallal, hogy úgyis teljesen olvashatatlan lesz.

Komojtalan 2015.09.15. 13:53:32

Eleinte poénnak gondoltam, de ténylen nem látszik minden betű? Legalább jobban figyel mindenki :-). Vagy csak nekem van szelektív látásom.

AtiSnatch 2015.09.15. 14:02:27

jajj deszíp... aggyatok egy kötőtűt!

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2015.09.15. 15:15:22

AAz én géAz én gépemen konkrétan nem jelenik meg a komment.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 15:19:44

@bikmakk: Ha kikapcsolom az adblock plust, akkor én se látom a kommenteket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.15. 16:14:59

@bikmakk: Az tök alap a bloghus kommentmotorban.

McZozo 2015.09.15. 16:51:34

SZVSZ az otlet jo, csak sajnos magyar viszonyok kozott ugyse er semmit, mert a szolgaltatok egy resze pont leszarja hogy mint mond az ugyfel vagy egy fogyvedo civil szervezet de sok esetben meg a fogyvedo illetve a bekelteto testulet hatarozatat is.
Plusz ha valami megis megindula fogyvedoknel akkor sok esetben az azt jelenti csak, hogy az adott szolgaltatot jol megcseszik par milliora amit allambacsi kap meg de, hogy az ugyfelell mi van az tovabbra se erdekel senkit.

McZozo 2015.09.15. 16:53:18

Hogy az uj kinezetrol is irjak nalam a betukkel semi baj, de ez a piros borzaszto, munkahelyen olvasni? :) Igy mindenki azt nezi mi virit az ember kepernyojen, arrol nem is beszelve hogy beleeg a retinamba :)

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2015.09.15. 17:32:52

A kommentek fontjait nem lehet valami alapra tenni? Nálam elég fura, "zizis", kimondottan rossz olvasni. Köszi! :)

Gukker 2015.09.15. 17:44:31

Miért vettétek át ti is azt a kommentkomos hülyeséget, hogy a cikk elejére teszitek a kommentek számát???
A faszomért nem lehetett a végén hagyni, ahogy volt???

Aureliano Buendía 2015.09.15. 17:45:25

@ColT: a régi design nekem is a szívemhez nőtt, nyilván megszokjuk majd ezt is.

Viszont nekem hiányzik a „Fogyassz, herdálj, szenvedj” jelmondat. Az remekül foglalta össze a posztolók cca. 95%-át.

gabors 2015.09.15. 17:52:15

a karakterek fele nem latszik a nagybetuknel meg tobb is ...

nagyon "jo" kis elorelepes !!!

eßemfaßom meg áll 2015.09.15. 17:52:24

Elég ocsmány lett

hamár itt vagyok, valaki tudja hogy lehet a teljes blog.hu-n eltüntetni a jobbfelsőből azt a kibaszott számlálóskövetős gecit meg az alsó sorból azt a mindig felugráló fekete csíkot? noscript-uBlock párossal takaritom a netet, ezekkel ki lehet irtani őket?

Aureliano Buendía 2015.09.15. 17:53:08

viszont még senki nem idvezelte a GVTI csapatát. Hogy lehettek ilyen neveletlenek?

Üdv nektek a fedélzeten.

Aztán csak óvatosan mert kurvára sok sértődés lesz a posztolók részéről, ha (immár hivatalosabban) nem azt a választ olvassák tőletek, amit várnak.

ui.: ez a kommentablak komoly? Kifolyik az ember szeme. Nem lehetne továbbra is feketével írni? Szürke alapon szürke betűk? Nóóóóóóórmális?

eßemfaßom meg áll 2015.09.15. 17:56:26

A világosszürke mintán sötétszürke dizájnbetű majdnem annyira felhasználóbarát mint némelyik blogon a kommentenként más színű dobozokban levő halványszürke szöveg

2015.09.15. 18:00:32

Ez olyan "szervezet", mint a Nemzeti Érmekibocsájtó Intézet?

Souky Sanjay 2015.09.15. 19:19:36

This is a begining of beautiful friendship.

mt-03 2015.09.15. 20:26:50

betukkel csinaljatok valamit, iszonyat rosszak, szorossek (xp,ffox).

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.15. 20:39:30

@mt-03: engedélyezd a JS-t! Vagy a franc tudja. Nekem az index címlap volt "szőrös" win7 alatt, míg tiltva volt a javascript, viszont a blog.hu tudtommal nem működik nélküle. Úgyhogy ha mégis, akkor próbáld engedélyezni, ha nincs tiltva, akkor passz...

lost hope 2015.09.15. 20:52:37

azzal a lendülettel javasolnam egy erös kezü moderator alkalmazasat, aki kiszorja a semmitmondo szemetet, es csak az ertelmes, relevans hozzaszolasokat tartja meg.

szivesen olvasnek ujra homart...

látjátok feleim szümtükkel 2015.09.15. 21:08:31

@ColT: "Ezeknek aztán lehet tanácsolni.."

Mennyire igazad van. Ezt is "Hasba szúrta a férje, elment dolgozni, majd hazatért, és akkor megfojtották"

Persze nem ez volt az első eset, hogy családon belül bántalmazták, de sosem tett feljelentést, most is maga ment a végzetéért.

Mi baj van ezzel a dizájnnal? Lehet ezt jól látni is, és olvasni is. Jól kell bellítni a képernyőt.
Ötlet jó, majd elválik milyen lesz a kivitelezés.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 21:12:17

@lost hope: "kiszorja a semmitmondo szemetet, es csak az ertelmes"

Nagyon várom én is, hogy az ilyeneket, mint te, kiszórja.

Bankszámla Mutyista 2015.09.15. 21:28:24

Az egesz homar egy szarfos, fosos szar. Nyilvanvalo, hogy egy ujabb fideszes mutyirol van szo, HOMARMUTYI.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.09.15. 22:09:23

Látom, hogy a moderációról szóló felirat a moderátort helyettesíti...

agyamputáltak 2015.09.15. 22:39:40

értem én, hogy modernizálni kell, fel lehet mutatni valamit a főnöknek, de b+ legalább olvasható lenne a szöveg! kepfeltoltes.hu/150915/hom_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.09.15. 22:51:11

@agyamputáltak: Megvan a hiba: nem használsz adbolck plust. Az kapásból kiirtaná azt a jobb oldali hülyeséget, és a háttérképet egyszerűen törölhetnéd. Úgy is szürke marad, de már majdnem olvasható.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2015.09.16. 06:34:34

8-10 éve még komoly brand volt a homár, most már csak egy kiöregedett, erőtlen blog a millió közül, tele annyi offtopic kommentel ami még jó szándék esetén is lehetetlenné teszi a követést a nem bennfentes hardcore-ok részére, a hardcore-ok meg kb. leszarják az érdemi kommenteket.

Persze ha lesz index címlap az sokat segít. Majd kiderül.

Hilda, ez most egy teszt. Van egy aktuális téma ötletem a másik oldal, a fogyasztóvédelem hozzáállásáról. Ha érdekel reagálj itt és küldök mailt :)

joska61 2015.09.16. 08:53:52

Szerintem meg jó lett. Jobban olvasható. Még a kommentek is.

fánderfej 2015.09.16. 10:13:06

Kedves Negatívan Fröcsögő Tipikus Magyarok!!!
Ahelyett hogy fröcsögtök, savazzátok az online teret, meg fikázzátok a dizájnt, észrevehetnétek a lényeget. A Fogyasztóvédők jelenléte nagyon fontos, akár itt a Homáron is. Már puszta jelenlétükkel garantálják, hogy például teljesen kontrolálatlanul működjenek a szolgáltatók. Nem kell mindenben a közvetlen hasznot keresni, de ha egy szolgáltató azt tapasztalja, hogy rendszeresen az orrára van koppintva, hogy a fogyasztóvédők odafigyelnek, akkor hosszútávon beépül kultúrájába a tisztességes működés. Ez közvetve nektek is jó lesz! Üdv :)

faszópo (törölt) 2015.09.16. 10:25:04

király!

FDToth 2015.09.16. 10:37:09

A design jó, bár eléggé kicsik a betűk :)
A GVTI jó dolog (ki is próbálom majd 'őket'), de annyi ilyen kis szervezet van már, de sajnos egyiknek sincs hatásköre. Persze ajánlanak vmit, de az adott forgalmazóra nem nagyon lesz hatással. NFH impotens, tehát kilőve, Békéltető jó dolog, egy peres eljárásban sokat segít a véleményük, döntésük, de még mindig nincs Magyarországon - a bíróságon kívül - olyan szervezet, ami piti ügyekben eljárhatna és kötelező érvényű lenne az általa meghozott döntés. És ugye itt jön képbe a korrupció, ami miatt talán jobb is h nincsen... ;)

hobbitroll 2015.09.17. 02:48:50

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: összetettebb kérdés ez ennél. Ha nem lennének ennyire lusták a vadászok, és először gondolkoznának, keresnének, akkor sok problémát meg lehetne előzni (persze poszt nélkül maradnánk, de a 12 1 tucat posztokért nem kár). Ami hetente - havonta x alkalommal előkerül, azon nincs mit rugózni. A megoldás már le lett írva. Soxor. Vegye a fáradtságot, és használja azt a kib*szott keresőt (hamár szopás előtt nem tette). Mert fárasztó hetente többször ugyan azt leírni (arra meg nem vagyok kíváncsi, hogy menjek máshova "beszélgetni", itt jó a társaság, van sok értelmes arc, jól érzem magam, akinek nem tetszik, megcsókol6ja a seggemet). Másrészt volt már több olyan poszt is, ahol még 200 környékén is ontopicoltunk. Még a hardcore mag is. Értelemszerűen az nem a 12 1 tucat poszt volt. Ezek sajnos qrva ritkák. Ez lenne ám a minőségi változás. Ha Hilda elkezdene értelmes posztokat kirakni (értemén, abból tud főzni ami van, de -szerintem- nem kellene minden szart kitenni, csak azért, hogy legyen napi 2 poszt)
süti beállítások módosítása