Tékozló Homár

15 éve nem érti az E-on

2015.11.02. 16:19 | Homár Hilda | komment

eon-se-logo_2621_20100813_2.jpg

Hagyatéki ügyekkel sok macera van, de előbb-utóbb azért elrendeződnek. Kivéve, amelyik nem, mert mondjuk a 15 év talán az utóbb kategórián is túl van már.

Elkeseredésemben írok erre az oldalra, hátha végre az E-on a fejéhez kap és bocsánatot kér az eddigi zaklatásért, kegyeletsértésért és végre az óra leszerelésével lezárják ezt az ügyet.

A történet 2000-ig nyúlik vissza, amikor apám meghalt. Mivel szüleim elváltak és nem tartottam a kapcsolatot vele, nagynéném intézte a temetéssel kapcsolatos ügyeket, annyi kérése volt, hogy a közüzemi számlákkal kapcsolatos ügyeket rendezzem el. Annak rendje szerint telefonon érdeklődtem a teendőkről és az ott kapott információk alapján levélben tájékoztattam az E-on akkori területi illetőségi irodáját apám haláláról, az utolsó óraállás leadásával és a halotti anyakönyvi bizonylat másolatának postázásával. Kértem, hogy zárják le a számlát, mivel a házban ezután senki nem lakik. Ezzel azt hittem, hogy vége a dolognak, mivel közben megtörtént a hagyatéki tárgyalás és mivel nem került a szóban forgó ház apám nevére, így nem szerepelt az én hagyatékomban sem. Akiktől valamikor vette, azok is rég halottak.

2008-2009 körül el kezdett az E-on az én levelezési címemre, de apám nevére kiállított számlákat küldeni, melyen alapdíj szerepelt. Többször jeleztem az akkori időben már, hogy az „ügyfél” elhunyt. Sajnos nem történt semmi változás sem, továbbra is küldözgették évente az 1875 forintos alapdíjról a felszólító levelet. 2010-ben és utána is többször bementem Pécsett az E-on irodába, ahol jeleztem problémámat. Majd 2013-ban  végrehajtó cégnek adta át az E-on a követelését. Az EOS inkasszócéget is tájékoztattam a körülményekről. Sőt írtam az E-on panaszirodának is, hogy töröljenek a rendszerből. Ismét elküldtem mind a halottit, mint a hagyatéki végzést mindkét helyre.

2014-ben ismét kaptam számlát, ismét átadták az az évi tartozást egy másik behajtó cégnek. Nekik is elküldtem az előző cégnek küldött levelet és dokumentumokat, ahonnan visszajött a válasz, hogy az E-on nem tudja bizonyítani, hogy miért akarja behajtani tőlem ezt az összeget, ezért megszűntetik a végrehajtási eljárást. Eközben ismét panasszal éltem a pécsi irodában. Az ügyintéző által felvett lapot 13 éve halott apám nevére írták meg és ezt akarták velem aláírattatni úgy, hogy csatolták mellé a halotti anyakönyvi kivonat másolatát és a hagyatéki végzésemet, melyen nem szerepel a ház és a szóban forgó villanyóra sem. Tehát ismét nem jutottam az E-onnal dűlőre.

2015-ben ismét kaptam számlát N. László nevére és M., Fő utca 27. sz. házszámra kiállítva, majd 2015.10.09-i dátummal az EOS-KSI Kft-től egy behajtási felszólítást az E-onnak velem szemben fennálló követeléséről, melyet 5 munkanapon belül fizessek ki. Megjegyzem, elmentem M.-re, lefényképeztem a házat, melynek se ajtaja, se ablaka már, ahol az E-on állítólag kint járt, utána küldtek egy levelet, melyben egy fogyasztóváltozás bejelentéséről szóló nyomtatványt küldtek ki. Akkor ismét feladtam…..

Könyörgöm 15 éve halott embernek küldenek számlát az én címemre. Miért? Amikor ezt személyesen megkérdeztem, azt mondták be vagyok írva eltérő fizetőnek. De ki írt be? Miért? Mondtam már kínomban, ha mutatnak egy olyan dokumentumot, ahol én ezt aláírtam, azonnal kifizetem azt az összeget arra a házra és villanyórára ami nem az enyém.

TEHÁT 15 ÉVE HALOTT, „drága” E-ON!

És kikérem magamnak, soha nem volt egyetlen egy szolgáltató fele sem tartozásom!

Üdvözlettel:

N. Judit

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Unbiased 2015.11.02. 16:47:18

Szerintem anno kérni kellett volna a villanyóra leszerelését. Másrészt az Eon viselkedése furcsa: hosszú éveken keresztül megelégedett az alapdíj beszedésének kísérletével, és nem érdekelte őket, mit mutat a villanyóra?! Tehát ők valamilyen szinten tudomásul vették, hogy nincs fogyasztás, de az ügy lezárására már nem volt erejük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.02. 16:55:03

@Unbiased: Vagy gondolták majd beszedik a büntit...

AtiSnatch 2015.11.02. 17:00:10

Wake up EON! Follow the yellow check! Knock-knock...

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.02. 17:11:06

Sötétbe' jönnek a második posztok újabban.
@sugargiraffusplumps.: tegnap szitakötők szálltak rám. De nem sikítottam. Először a jobb combomra, majd a bal alkaromra, ahol makramét akart fonni a pihenő repülőegység - miközben lélegzett a törzsével - a szőrömből, de mondtam, hogy ezt azért mégse, mondta, hogy jó és napoztunk tovább.

Poirot ebizódba illő, döbbenetes fordulat a 15 éves kiküldés. Hanyaghülye kis picsaládák mindig vannak ilyen hibák, csak halottsággal az egyenletben máshogy súlyozódnak. Ettől még dádá.
@AtiSnatch: ha mondasz új csokit, a héten az lesz a sláger.
@Az antiochiai szent kézigránát: lol, hogy örülsz már.:D

Rosszindulatú Vászka 2015.11.02. 17:39:55

Már előre röhögök, mi lesz a halálom után.

Mivan 2015.11.02. 17:44:40

ajjaj, de akkor most kie a haz? Attol meg, hogy nem vót bejegyezve, meg siman lehetett az apae. Nembeszelve arrol, hogy ha befizeti a villanyszamlat, meg elbirtoklasi eljrast is indithat. Ha nem mondott le az oroksegerol. De ilyenre nem utal. Najo...de kie most a haz??

Az antiochiai szent kézigránát 2015.11.02. 17:54:18

@ide nem jöhet csak úgy be: Meg kell becsulni a normalis posztokat. Amugy nalunk nagyfater ket eve halt meg, azota is az o nevere jon minden. Multkor a vitaminkiraly kuldott neki termekmintat. Jeleztrm nekik, hova kezbesitsek.

atörökkk 2015.11.02. 17:56:40

Posztumusz rezsicsökkentés.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.11.02. 18:20:58

@Mivan: nem az apjáé volt a ház, ergo nem is örökölhette tőle a pószter.

Manyecska 2015.11.02. 18:54:28

@ide nem jöhet csak úgy be: majd ha légyraj követ akkor majd fürggye' le !!

Aureliano Buendía 2015.11.02. 19:11:46

kicsit zavaros, hogy most akkor kinek a tulajdona került, vagy nem került kinek a nevére. Ha nem szerepelt a hagyatékiban, akkor az apuka csak bérlő volt? Vagy hogy? De föntebb azt írta, egy rég halott embertől vette az amúgy elhunyt szerződő fél is.

És akkor tulajdoni lap szerint kinek a tulajdona az ingatlan? És az e.on tényleg nem reagált? Vagy küldött papírokat szerződéskötésre/felmondásra de a halott nevére, címére? Simán kinézem belőlük.

A: leszarod, évente egyszer elhajtod a behajtót a picsába
B: MEKH

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.02. 19:23:33

@Aureliano Buendía: Behajtó jöhet, felnyomod zaklatásért, mert semmi közöd hozzá, zsebre teszed a kártérítést :D

Aureliano Buendía 2015.11.02. 19:28:53

@ColT: engem mondjuk az is érdekelne, hogy a posztoló adatai milyen formában vannak az elhunyt fogyasztónál. Levelezési cím, vagy fizetőcím? És hogy került oda?
Ha levelezési (szerintem az), akkor nincs nagy gríz.
A követeléskezelő cég nem tehet róla, ők csak megkapják/megveszik az adatokat. A trágya itt az e-on ügyintézése.

Manyecska 2015.11.02. 19:30:12

@ColT: addigra kinyir.pont...

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.02. 19:45:16

@Aureliano Buendía: valszeg a pószter édesanyjáé akitől elvált az elhunyott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.02. 19:47:04

@Aureliano Buendía: Tök mindegy, ha ők bejelentették, hogy az a szolgáltatás már nem annak az illetőnek a nevén van, akkor ennyi. Legalábbis nem létező személytől követel az e-on, követeljen attól, akinek a nevén van a cucc, vagy akitől legalábbis jogos...

Aureliano Buendía 2015.11.02. 19:54:13

@Józsi, a migráns köcsög: ez lett volna a tippem félig-meddig, de akkor a kedves mamának lett volna dolga a szerződéskötés. Így most a leánykáját szopattya.

Meg van egy nagynéni is a történetben.

Amúgy én, ha nagyon elunnám, akkor írnék a MEKH-nek, oszt szombat.

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.02. 19:57:28

@Aureliano Buendía: jó, hát nem ismerjük a családi viszonyokat, de tökmindegy is.

Aureliano Buendía 2015.11.02. 19:58:29

@ColT: ennyire nem egyszerű a történet. Ha ott van a falon egy villanyóra, akkor arra kell lennie szerződő félnek is. Sőt, a törvény (VET) kimondja, hogy 15 napon belül be kell jelenteni a szerződő fél személyében beálló változást. [-->ha a 15 nap ismerős, az nem véletlenül, pont mint az autónál, ott is be kell jelenteni. Olyan nincs, hogy egy autónak nincs tulajdonosa.]

Tehát ha megól a szerződő fél, az örökösök közül valakinek a nevére kell vennie. Ha csak egy örökös van, nincs probléma. Vagy le kell szereltetni a picsába a villanyórát. Azt nem is értem, hogy az e.on miért nem kapta még le a falról tartozás miatt.

atörökkk 2015.11.02. 20:01:49

@Aureliano Buendía:
No de ha 15 napon belül nem zajlódik le a hagyatéki tárgyalás, mi alapján döntik el, kié legyen az óra, ki szerződjön?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.02. 20:01:50

@Aureliano Buendía: Nem tehet, francot nem, ha nem fogják fel, hogy azt bukták, akkor viseljék a következményeket.

" Annak rendje szerint telefonon érdeklődtem a teendőkről és az ott kapott információk alapján levélben tájékoztattam az E-on akkori területi illetőségi irodáját apám haláláról, az utolsó óraállás leadásával és a halotti anyakönyvi bizonylat másolatának postázásával. Kértem, hogy zárják le a számlát, mivel a házban ezután senki nem lakik. Ezzel azt hittem, hogy vége a dolognak, mivel közben megtörtént a hagyatéki tárgyalás és mivel nem került a szóban forgó ház apám nevére, így nem szerepelt az én hagyatékomban sem. "

Tehát akárkié is az óra, az NEM a postoló.
A postoló levélben jelezte, hogy ennyi vót' , és az e-on tudomásul vette.

atörökkk 2015.11.02. 20:14:05

@ColT:
Az óra az a szolgáltatóé.

Aureliano Buendía 2015.11.02. 20:27:07

@atörökkk: valóban nem záródik le, el sem kezdődik, de halottal sem lehet szerződésben állni. Ilyenkor valamelyik egyenesági rokon berongyol a halotti ak-val, és a nevére veszi, vagy leszerelteti a picsába.
Általában az szokta a nevére venni, aki feltehetőleg örökös is lesz, azoknak az érdeke ugyebár.

atörökkk 2015.11.02. 20:32:48

@Aureliano Buendía: Nem tudom, mennyi most az óra le- meg felszerelése, meg ha jól tudom, ha nem óracsere történik, akkor már kötelező az új szabvány szerinti mérőhely kialakítás. Henzel szekrény csilliárdokért, stb. Akkor nem eccerűbb visszavenni az átalányt kb. havi 1000 forintra, ami lesz nagyjából az alapdíj, aztán majd boxolnak utána az örökösök egymással?

Manyecska 2015.11.02. 20:42:29

ezt mar a Zaray Marta is megenekelte a Szeretnem a villanyorat megallitani..c.szamaban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.02. 20:43:47

@Aureliano Buendía: A postoló meg nem örökös.

Manyecska 2015.11.02. 20:44:54

ezeket le lehet lakatolni? most kaptunk ujat de nincs rajta plomba

Manyecska 2015.11.02. 20:54:40

@Józsi, a migráns köcsög: van helye a lakatnak gondoltam rozsaszin cuki plussbilincset teszek ra de ezeknek semmi nem jo!!

Aureliano Buendía 2015.11.02. 20:58:43

@ColT: tehát akkor az óra leszerelését kellett (volna) kérni. Ha megtörtént, lehet menni a MEKH-hez, írtam fentebb párszor.

Aureliano Buendía 2015.11.02. 21:03:44

@atörökkk: de, úgy érdemes, és normálisabb ügyintéző szerintem le is veszi az átalányt nullára, és csak az alapdíj ketyeg.

Nem tudom én sem, mi a szerelési díj, szerintem le ingyér, max a kiszállást kell fizetni, ami 5-8e körül lehet. Törvényileg van szabályozva szerintem ez is, meg lehet keresni.

Egy éven belül, ha nem ótvar, szar a hely, ahonnan leszedték, és nincs veszélyben az élet és vagyonbiztonság, akkor nem kell szabványosítani. Ha nagyon gatya (kókány), vagy egy évnél régebben lett leszedve, akkor bizony szabványos mérőhely kell, na az meg nem olcsó.

A leszerelést azért írtam, mert a posztban szereplő ház elvileg egy rom, én úgy vettem ki. Ha tudják ezt a örökösök, egyszerűbb leszedetni, és akkor a csöves/cigány sem költözik be.

Aureliano Buendía 2015.11.02. 21:05:54

@ColT: nem az, de belekerült valahogy a neve és elérhetősége az egészbe, rajta keresik az alapdíjat évente egyszer.

Amit nem értek: miért nem szerelte le az e.on a vellanyórát? Lett volna rá pár éve, az alapdíjat meg leírják veszteségnek, mindenki boldog. A követeléskezelő nem ingyér zaklaTTYa a posztert.

atörökkk 2015.11.02. 21:15:59

@Aureliano Buendía:
na most ha posztoló "csak úgy belekerült a rendszerbe", de nem örökös, sőt tulképp senkije az elhunytnak, akkor simán vitatható a követelés jogossága. Mellette jó nagy balfék is, hogy nem basz oda az asztalra és hagyja magát vegzálni. Szóval itt a négyszög nekem megint nem gömbölyű.

Aureliano Buendía 2015.11.02. 21:22:31

@atörökkk: valszeg felvehették levelezési címnek őt. De akivel ezt 15 éven át el lehet játszani, az tényleg nem lehet sikeres ember.

atörökkk 2015.11.02. 21:23:33

@Aureliano Buendía: levelezési cím egy fogyasztói szerződésben nem jogalany.

Aureliano Buendía 2015.11.02. 21:34:06

@atörökkk: @Aureliano Buendía: kérdés: volt-e bármikor is számla, amit esetleg befizetett...

ide nem jöhet csak úgy be 2015.11.02. 21:36:58

Beteg kis szar vagyok, belenéztem az Édes Élet c. Tv2 produkcióba. Érdekes látni, ahogy Alekosz mellett Baukó Éva hat - és itt most egy hihetetlen jelzõ gyön - normálisnak.
Más. Volt már, hogy valakivel az idõjárásról beszélgetteteklül?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.02. 22:03:49

@ide nem jöhet csak úgy be: Én tudom, kik azok, nem vagyok műveletlen. Alekosz a faszpropelleres, a Baukót meg láttam ecer a tévében, örömében a földön fetrengett valamiért.

Serivor 2015.11.03. 01:38:13

Adatvédelmi oldalról kell megtámadni a dolgot. A szolgáltatónak nincs joga a poszter adatainak tárolásához, mivel nem áll vele szerződéses jogviszonyban.

Első körben tiltakozni kell az adatok jogtalan kezelése ellen, és követelni az adatok törlését.

Ha utána még levél érkezik, mehet a feljelentés.

melaena 2015.11.03. 06:28:46

@ColT:
Ne legyel mar naiv.
Az ilyen visszatero hulyeseg a homaron, hogy egyesek belekepzelnek a tobb tiz/szazezer ugyfellel rendelkezo cegekbe egy osztalyt,ami csak az ugyfelek szivatasara,lehuzasara koncentral.
Az osszes ilyen ugy abbol fakad, hogy balfaszok az ugyintezok,vagy valami gond van a rendszerrel,a folyamatokkal.
Ezeket az ertesiteseket nem ugy kell elkepzelni, hogy valaki bemegy reggel es kitalalja,hogy o ma egy halott ember lanyanak fog 1500 forintos csekket kikuldeni,hatha befizeti.

A kulonbozo hatralekokrol listakat kerdeznek le a vallalatiranyitasi rendszerben,majd szazas,ezres nagysagrendben kikuldik a felszolito leveleket,szinte teljesen automatizalva.

Amikor ugyfelszolgalaton dolgoztam,tobbszor kaptam olyan hivasokat,hogy raneztem az ugyfel elozmenyeire,es nem akartam elhinni,hogy minden alkalommal valamilyek agyhalott barom kollegamat sikerult kifognia.

Jartam jopar cegnel allasinterjun,es tobb is bizonyitotta,hogy a HR egy kalap szart nem er.
Az ertelmes embereket,akik tudnak gondolkozni,de mondjuk agyfaszt kapnak a hulye szituacios jatekoktol,vagy nem gyongybertukkel irnak,meg az elso korben kiszorjak.
Aztan jonnek a kedves,mosolygos lanyok,nenik,akik az o elvarasaiknak megfelelnek,csak annyi a baj veluk, hogy azt se tudjak,hol a power gomb a pc-n,vagy elmennek egy telekommunikacios ceghez ugy dolgozni,hogy nem tudjak,mi a kulonbseg a hdmi es az usb kozott.

^LutheR^ 2015.11.03. 06:56:52

@Aureliano Buendía: Ez szép gondolat, és a legtöbb szolgáltató így is jár el. Azonban a Díjbeszedő/Vízművek nem volt hajlandó átírni, mondván lehet van több örökös, és jajakkormileszavízzel. Ebben az egy esetben meg kellett várni a hagyatéki ügyintézés végét. (Mi a fenét csinál az önkormányzat/közjegyző ennyi ideig?) 9 hónapig egy halott embernek érkeztek a levelek. Még az értesítési címet sem tudtam megváltoztatni.

Troppauer_Hümér 2015.11.03. 08:41:54

Bezzeg a tolnai cigányok az EON tudtával még életükben lopják az áramot patkolásos módszerrel, rájuk sem mernek nézni. Ehelyett megfizettetik a legális fogyasztókkal a kiesést.

Manyecska 2015.11.03. 08:56:46

@Troppauer_Hümér: próbáld ki két és fél év alatt össze is jöhet akár:D!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.03. 09:13:13

@melaena: Ezeket én is tudom. Ugyanakkor nem elképzelhetetlen egy utasítás, ami jön valami idióta főnöktől, hogy hirtelen minden létező dologért követeljünk pénzt, mert köll a bevétel. Mit tehet szerencsétlen számlázás? Átnéznek minden ügyet, amiből lehet követelni, és valamiért valamikor egy balfasz ügyintéző nem vezette fel.

Ugyanakkor a posztból kitűnik, hogy már jó ideje a követeléskezelő cég zaklatja a posztert, ami valószínű megvett egy ilyen át nem vezetett marhaságot, és fut a pénze után.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.03. 09:14:40

@melaena: "Aztan jonnek a kedves,mosolygos lanyok,nenik,akik az o elvarasaiknak megfelelnek,csak annyi a baj veluk, hogy azt se tudjak,hol a power gomb a pc-n,"
Ilyeneket supportálok, igen.

Troppauer_Hümér 2015.11.03. 09:23:06

@ColT: Remélhetőleg a WC-n megtalálják a power gombot. Vagy oda is menned kell helyettük öblíteni?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.11.03. 09:24:19

@Manyecska: Ebben a műfajban Galambos Lajos jobb volt. Neki sikerült is, mondhatni megfújta, mint a trombitát.

joska61 2015.11.03. 09:49:38

Ez a halál dolog nagyon nem fér az eon fejébe... Egyik ismerősömön évek óta próbálják behajtani az elhunyt anyukája hétvégi házában megmaradt valami fél havi villanyszámlát, mondván, hogy a néni azokban a hetekben hozzájuk volt ideiglenesen bejelentve.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.03. 13:23:55

Ami szinte biztos: az EON először az ilyen "holt lelkek" adatbázisát fogja élőként átadni a ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-nek.

lcsaszar 2015.11.03. 14:33:33

Mindegy, hogy kié a ház. A tartozást az örökösök öröklik. Lehet, hogy volt díjtartozás az EON felé, ezért nem vették le az örökösök nevéről a szolgáltatást, aztán persze ketyegett az alapdíj is. Azért a nagynéni is megéri a pénzét, lerázta magáról a macerás dolgokat...

Aureliano Buendía 2015.11.03. 18:52:05

@^LutheR^: jogos, a Vízművek külön állatfajta.

A közkehygő ugyebár kutat veszettül a nap 8 órájában mindenféle értékeket az elhunyt után, hogy az örökös a teljes örökséggel tisztában legyen, és védje annak érdekeit.:)

A Főgáz is mókás cég, a gázóra az oldalkocsim nevén van. Aztán elkövettem azt a badarságot, hogy a nevemre vettem. Mármint az oldalkocsimat.

Igen ám, de hiába küldtük be a házassági ak. másolatát, csak nem írták át a nevét azóta is a leánykori nevén kapja a számlákat. Igaz, hogy csak a nevemme+né gyarapodott az ő neve, szóval le is szarom. De az mókás, hogy bárhova máshova elég volt pdf-ben elküldeni az anyakönyvit.

Van baj.

Aureliano Buendía 2015.11.03. 18:53:12

@ColT: itt leginkább egy balfasz ügyintéző, vagy balfasz eljárásrend lehet a háttérben.

n_judit 2015.12.09. 15:06:49

A ház azon örökösöké, akiknek a szüleitől annak idején apám megvette a házat, de nem irattatta át. Gondolom én. Mindenesetre az enyém nem. De ezt nem gondolom, hogy nekem kellene kideríteni.

n_judit 2015.12.09. 15:13:50

A szüleim elváltak, tehát anyámnak ahhoz a házhoz semmi köze sem volt. Apámnak egy szem örököse voltam, de a ház nem volt az övé, így az az enyém se lett. Az E-ont pedig az évek folyamán kértem, hogy szerelje le az órát.
süti beállítások módosítása