Tékozló Homár

Lassú és körülményes a segélyhívás?

2016.01.14. 10:04 | Homár Hilda | 90 komment

sos-112.jpg

Én arra tippelnék, hogy a segélyhívós operátoroknak valamiféle protokoll szerint kell az adatokat felvenniük, nem a saját heppjük a sok kérdés, és az, hogy akár többször is visszakérdeznek, de mivel Tamás mérgelődő levele nem az első a témában, most már megkérdezzük a bonyolultan semmitmondó nevű Nemzeti Infokommunikációs Központ Zrt.-t ORFK-t a miértekről. Aki nem tudja a válaszukat kivárni, az nézzen körül addig a 112 GYIK-jában.

Kedves Homár!

már nem első alkalommal kellett mélységesen csalódnom a 112-es segélyhívó vonal "szolgáltatásának" színvonalában. Márha ezt lehet szolgáltatásnak nevezni. 

ennek okai röviden:
1. nevetségesen hosszú válaszidő
(hála Istennek sosem az életemért küzdve hívtam őket, hanem mások balesetének bejelentésére, de a reakcióidejük nem egy életbiztosítás) csomó ideig fel sem veszik a telefont, aztán meg hosszú percekig tart, míg a megfelelő helyre továbbítják a telefont. közben még egy csomó tök lényegtelen kérdést tesznek fel, ami ismét csak rengeteg időt vesz igénybe.

2. mindent kétszer kell elmondanom (legalább), mire a kezelő felfogja!!! Gondolom (hisz a 21. században élünk) úgyis mindent felvesznek, akkor minek kell 10x visszakérdezni???

Ma egy egyértelmű tűzesetet jelentettem volna be, de a 112 egyáltalán nem érte el a tűzoltókat, ami szerintem egy vicc. Aztán amikor végre valahára a tűzoltó felvette, én elmondtam neki mit látok és körülbelül a címet (hiszen pár házzal odébbról láttam csak), nekiállt velem veszekedni, hogy mi az, hogy nem látom, hogy a házból vagy a ház mellől száll-e föl a sűrű fekete füst?!!!! Basszameg, menjen ki és állapítsa meg! Ő a tűzoltó. 

tiszta vicc! ennyi erővel a 112-t meg is lehetne szüntetni, semmi értelme. 

Bocsánat a hangvételért, de épp az imént baszták föl az agyamat. És sajnos már nem először!

Jó lenne, ha valaki tudna tenni valamit, hogy a 112-nek legyen végre értelme.

Üdv,
Tamás
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lalikám 2016.01.14. 10:09:39

Majd odarendelnek egy kancellárt és felgyorsul ;)

The Crazy One 2016.01.14. 10:10:00

az karma, ha valaki rutinos segélyhívó?

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.14. 10:15:37

Minden óvodás tudja: mentők: 104, tűzoltóság: 105, rendőrség: 107. De be is írhatod a telefonodba, ha nehéz megjegyezned.

(Sajnos meg fogják szüntetni. A 112 is csak odakapcsol, feleseleges lassítás azt hívni.)

Egyébként meg semmi konkrétat nem mondott a poszter nekünk - ebből csak arra tudok következtetni, hogy ez szokása -, feltételezhető, hogy a 112 operátorának se, nem csoda, ha annyit kell kérdeznie.

Az meg, hogy valahol valami ég, elég gyér infó, én biztos odaszaladtam volna, hogy többet megtudjak, a mobiltelefonok korában ez telefonálás közben is véghezvihető. Pláne, ha olyan sokáig várakoztatták, már haza is ért volna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.14. 10:17:28

mentők: 104
rendőrség: 107
tűzoltók: 105

nem olyan bonyolult, az általános segélyhívót az ámcsiknak találták ki akik nem tudtak megjegyezni három számot. csoda, hogy az is nem három nulla lett hanem 911.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.14. 10:22:42

Mentalistákat kéne felvenni 112 operátornak, őket nem tudná a buta betelefonáló feltartani azzal, hogy mindent harapófogóval kell kihúzni belőle, és így mindig gyorsan kapcsolható lenne.

milyen nőazilyen 2016.01.14. 10:22:43

Örülj neki, hogy nem üzenetrögzítőre kapcsolnak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.14. 10:23:01

amúgy meg a gyikban benne van a válsza a pószternek: "Ne hívja a 112-t, ha forgalmi információkat, időjárás-jelentést, vagy egyéb, általános tájékoztatást szeretne kapni! Az indokolatlan hívások túlterhelhetik a rendszert, veszélybe sodorva azoknak az életét, akik valóban a készenléti szervek segítségére szorulnak."
a sok unatkozó marha akkor is a 112-t hívja ha kifogyott a sör a hüttőből vagy kicsukta magát a lakásból.

McZozo 2016.01.14. 10:24:52

tenyleg eleg macerasak. En ketszer hivtam oket. egyszer mikor az M0 -on ejjel a forgalommal szembe szaguldott el melettem egy auto a belso savban, egyszer meg mikor a sarki kisboltot hajnalban eppen kiramoltak. Mindketszer mire egyaltalan ahivas vegere ertem mar szinte okafogyotta valt a hivas mert annyi ido telt el hogy a betores mar befejezodott a forgalommal szembe hajto meg vagy meghalt mert felkenodott egy kamionra vagy lehajtott valahol ha eszrevette magat

ghck 2016.01.14. 10:24:52

3 számot megjegyezni mindenki megtud, és mindenki fújja is ezeket. Otthon a gép előtt. Amikor meg valódi stresszhelyzet van, nos, simán előfordul, hogy a tűzoltókat hívod a mentők helyett. Amíg nem vagy abban a helyzetben, nem tudhatod, addig csak a szád a nagy.

Amúgy ja. Ennek a szolgáltatásnak így, ebben a formában nem sok értelme van... Azt sem értem amúgy, nálunk miért nem lett 911 a szám? A filmekből stb. eléggé benne volt már ez a szám a köztudatban. Kinek fájt volna?

McZozo 2016.01.14. 10:30:18

@ghck: Mert mi nem vagyok rohadt mocskos bolsi libsi kapitalista amcsik :) de hogykomoly legyek ugy tudom ezt kivetelesen nem mi valasztottuk hanem csatlakoztunk europahoz mert az 112 egesz europaban igy van

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 10:35:32

@McZozo: "112 egesz europaban igy van"

Hát pontosan Angliából indult, 1937-ben 999 volt a szám. Hogy ez hogy evolválódott 112-re, azt nemtom. Az amcsiknál meg 911-re. Biztos lassú volt a tárcsás telefonnal. Ha már nem 999, akkor tök mindegy, hogy 112 vagy 911, nem?

joska61 2016.01.14. 10:36:45

Ez egy igen rosszul működő rendszer. Valóban egyszerűbb megjegyezni AZT a három számot, de ha mód van rá, leginkább a helyiek közvetlen számát beírni a telefonba.

McZozo 2016.01.14. 10:38:14

@atpijkamo97: Ez annyiban erdekes, mivel ma angliaban a nem mobilos segelyhivo szam nem 999 hanem 991. Szoval erdekes akkor hogy hogyan is let a 999 bol 112 illetve 991

atpijkamo98 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 10:38:26

@McZozo: A 112-t 1972-ben javasolták. 1. Ne legyen csupa egyforma szám, mert a véletlen hívásokra az jellemző. 2. Kicsi számok legyenek, hogy a tárcsás telefonon gyorsan lehessen tárcsázni. Logikus nem?

Darth Revan 2016.01.14. 10:39:04

@sugargiraffusplumps.:
"csoda, hogy az is nem három nulla lett hanem 911."

Az Ausztralia. UK-ben pedig 999.

@ghck:
"Azt sem értem amúgy, nálunk miért nem lett 911 a szám?"

Europai dontes, meg egy 1972-es ajanlas alapjan.
112-> a 3ik szamjegy kulonbozo, hogy csokentsek a kockazatat a veletlen tarcsazasnak. Alacsony szamjegy-> konnyu hivni tarcsas keszulekrol is.

milyen nőazilyen 2016.01.14. 10:41:38

@atpijkamo98: @Darth Revan: hehe, mi a zenekar neve? Egy húron pendülünk? :)

atpijkamo99 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 10:42:02

Kéne valami központi európai szám, mondjuk +2223, és akkor a közös uniós diszpécser adná át a hívásokat a megfelelő tagállam központjának. Eurpéer megoldás lenne, nem?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.14. 10:42:57

@Darth Revan: na igen, de ők foyton részegek, szóval érthető a dolog :D

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 10:43:26

@milyen nőazilyen: @milyen nőazilyen: :)) Nagy szellemek ha találkoznak.

Az üzenetrögzítödön még mindig röhögök.

KaTe 2016.01.14. 10:48:46

Posztoló.
Érdekelne, hogy milyen - számodra - lényegtelen kérdéseket tudnak feltenni neked és ezek közül melyek azok, amik ennyire felbosszantottak?
Felhívtad őket, hogy tűzesethez kérsz segítséget. Megkérdezték netán a szemed színét, vagy hogy nem te vagy -e a gyújtogató?
Mennyi a "nevetségesen hosszú" válaszidő? 5 másodperc, 5 perc, 1 óra?
Miért kell mindent kétszet elmondanod? Nem érti, vagy rossz a vétel? Vagy nem beszélni magyar? Mi köze van az élő beszélgetéshez ahhoz, hogy ők mit rögzítenek?
Arra nem gondoltál, hogy időközben a tűzoltók már meg is kezdték a vonulást, miközben az ideges tűzoltó bővebb információt kér?

Ray Log 2016.01.14. 10:50:45

Egyszeru miert 112, a vezetekes telefonhalozatnal a korzetszam nelkuli hivasnal nem kezdodik igy egy szam se. A telefonrenszer a szamokat sorba kuldi el igy pl ha egy bpesti szamot ugy tarcsaznal hogy 061 nelkul csak 1124321 akkor az a segelyhivonal csorogne, mindegy mi all utana. Ez mondjuk igaz a masik 3 szamra is.

Ray Log 2016.01.14. 10:52:03

Egyszeru miert 112, a vezetekes telefonhalozatnal a korzetszam nelkuli hivasnal nem kezdodik igy egy szam se. A telefonrenszer a szamokat sorba kuldi el igy pl ha egy bpesti szamot ugy tarcsaznal hogy 061 nelkul csak 1124321 akkor az a segelyhivonal csorogne, mindegy mi all utana. Ez mondjuk igaz a masik 3 szamra is. A 112t konkretan tenyleg eu-egyseges szam, bar euban nagy reszen normalisabban mukodik.

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 10:55:37

@KaTe: Meg amikor a mentő fél órát kering a környéken, mert a hülye 104-es operátornak nem sikerült értelmes címet kihúznia az okos betelefonálótól.

juhaszvik 2016.01.14. 11:01:40

a 112 a hülyéknek van, akik nem tudnak megjegyezni néhány számot, illetve nem tudják eldönteni, hogy kinek is kellene szólni.
egyszerű ám megjegyezni, növekvő sorrendben:
104 < 105 < 107
mentőautó mérete < tűzoltó autó mérete < rendőrök egója, böszmesége

azért a posztoló is nálam kicsit leszerepelt:
1. "hála Istennek sosem az életemért küzdve hívtam őket, hanem mások balesetének bejelentésére" - azért hálálkodik, hogy másnak lett baja, nem neki...
2. mi a tökömért nem lehetett tényleg megvizsgálni, hogy mi is ég? az állításainkért is felelősséggel tartozunk, ilyen esetben pedig minden releváns információ sokat számíthat...

FDToth 2016.01.14. 11:09:48

sztem mindegy h 112-t, 104-et, 105-t vagy 107-et hívod, mindegyik lassú:

104-et hívtam anno egy aluljáróban, arccal a földön fekvő emberhez. mivel 10 perc múlva sem voltak ott, hívtam még egyszset. eltelt 20 perc, hívtam másodszor, 30 óra múlva jöttek a mentősök azzal a felkiáltással h 'tuti részeg' .. gyorsan ott is hagytam ezeket a parasztokat..
105-öt hívtam h tűz van, tőlem is kérdezték h merre, nagyjából elmondtam, jöttek is 4-5 perc múlva
112: pályán leállósávban húzott el mellettem egy autó, felhívam őket, kb. 100 km múlva a rendőrökkel beszélgetett az autós

egy avarégetés kapcsán még 2 éve hívtam a köztereseket (3. ker) h jöjjenek ki, mert vki nagyon füstöl, méghozzá durva szélben. azt nem láttam h merre és melyik utcában, de elmondtam h kb. hol keressék (ők is látják majd ha erre jönnek). azt mondták h ha nem tudom megmondani pontosan hova menjenek, akkor nem jönnek... :D

sáros_tehén 2016.01.14. 11:10:18

Te mit fogsz itt kapni ezért poszter..

"2. mindent kétszer kell elmondanom (legalább), mire a kezelő felfogja!!! Gondolom (hisz a 21. században élünk) úgyis mindent felvesznek, akkor minek kell 10x visszakérdezni???"

Mert aki a segélyhívót hívja, az 99% hogy stresszhelyzetben van. És egy átlag ember ilyenkor nem éppen úgy tudja elmondani a dolgokat, ahogy fontos/értelmes lenne. Esetleg akaratán kívül elhalgat olyan részletet ami nagyon is fontos a mentés szempontjából.

"nem látom, hogy a házból vagy a ház mellől száll-e föl a sűrű fekete füst?!!!!"

Van két lábad, mobiltelefonod. Odamész megnézed mi ég, és esetleg vannak-e sérültek. Így még pontosabb információt tudsz adni. Ráadásul kurvára nem mindegy, hogy egy utcai szemetes ég, vagy mondjuk egy festékraktár / hegesztő üzem stb.

Terézágyú 2016.01.14. 11:11:50

@atpijkamo101:
"Meg amikor a mentő fél órát kering a környéken, mert a hülye 104-es operátornak nem sikerült értelmes címet kihúznia az okos betelefonálótól. "

Mondjuk az is igaz, hogy itt a fővárosban néha perceket kell gyalogolni, amíg az ember talál egy normál házszámtáblát. Pláne amin az utca neve is van...

Terézágyú 2016.01.14. 11:14:31

@sarostehen_:
""nem látom, hogy a házból vagy a ház mellől száll-e föl a sűrű fekete füst?!!!!"
Van két lábad, mobiltelefonod. Odamész megnézed mi ég"

Na jó, mondjuk egy nyugdíjas kerekesszékes is hívhatta őket a negyedik emeletről... :)
Tehát mi mondhatjuk, hogy "vazze nézd meg", de a diszpécser ilyet ne mondjon... ő örüljön, hogy valaki bejelentett egy tüzet, ahelyett, hogy legyintett volna, hogy nem foglalkozom én vele...

Pink Pancser 2016.01.14. 11:17:07

@sarostehen_: Végre valaki átlátja a dolgokat! Dolgozok tűzoltókkal és mesélték hány olyan hívásuk van amivel nem tudnak mit kezdeni. Mert tényleg nem mindegy, hogy milyen kocsit küldjenek, mennyit, milyen oltóanyagokkal, milyen cuccokat, kinek szóljanak még...

Leadfoot 2016.01.14. 11:17:50

A 112 egy nagy szar. Ezt én tudom, most már a poszter is tudja, na de az átlagembernek, aki talán 10 évente telefonál egyszer hasonló segítségért, ezt honnan kéne tudnia? Bakker, ez nem vicc!

Egyszer hívtam a 112-t, sajnos egy halálos (akkor még nem tudtam, hogy halálos) baleset szemtanúja voltam, ez még valamikor a 2000-es évek elején történt.
A diszpécser azt szerettem volna, hogy menjek oda, és nézzem meg, él-e még a balesetes. Letettem, hívtam a 104-et, de addigra már valaki más is telefonált oda, pár perc alatt ott volt az esetkocsi. Mint később kiderült, akkor még élt a páciens, de a másnapot már nem érte meg.

Azóta egyszer kellett a rendőröket hívnom, és sajnos többször a mentőket. Minden esetben 107/104, és egyik esetben sem volt semmi gond, mindig profi volt, aki felvette a telefont.

Leadfoot 2016.01.14. 11:19:35

@Leadfoot: Annyi hozzátartozik a konkrét esethez, hogy nem tudtam odamenni, megnézni él-e még az ember. Messze voltam, de jól ráláttam az esetre.

andand 2016.01.14. 11:27:46

Nekem Romániában nem volt problémám velük, amikor hívtam mindig hamar felvették és kapcsoltak a megfelelő helyre. Az már más kérdés, hogy:
- egyszer hiába kértem magyar ügyintézőt, nem kaptam (pedig létezik, hivatalosan is)
- amikor nemrég lezuhant egy repülő és az egyik túlélő felhívta őket és megadta a GPS koordinátákat, mégse tudták beazonosítani, hogy hol is vannak...

De legalább gyorsan válaszolnak.

Amúgy az 112 lényege, hogy bárhol működik az unió területén, bármely mobilról hívható lezárt billentyűzet esetén is és akkor is, ha a te szolgáltatód (vagy roaming partnere) nem elérhető, de más szolgáltatónak van térereje ott, ahol vagy. Helybeliek használhatják a helyi direkt számokat is, ha akarják, sok helyen van ilyen, viszont ha utazol nem hiszem, hogy tudod, hogy most épp 105, 114, 991 vagy mi a helyi rendőrség száma.

UI: Megkerültek az ékezetek. :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.14. 11:31:50

@Leadfoot: olyankor rá kell kiabálni jó hangosan. ha összerezzen akkor még él.

andand 2016.01.14. 11:34:06

Ja, és elméletileg nekik van olyan berendezésük, amelyik beméri a telefonodat, hogy tudják honnan hívod és egyéb, nem annyira publikus, adatbázishos is hozzáférnek. Ismerek 112-nél dolgozó embert, sajnos tényleg rengeteg a telefonbetyár, aki csak unalomból, viccből hívogatja őket.

Leadfoot 2016.01.14. 11:36:34

@sugargiraffusplumps.: "olyankor rá kell kiabálni jó hangosan"

Először azt hittem, a diszpécserre. :-)

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.01.14. 11:36:40

En egyszer hivtam a 112 szerencsere nem eletveszely miatt. Tenyleg kisse retardalt az operator. Aztan ketszer a mentoket, az egyik eset eleg bonyolult volt, megis megtalaltak a ferjemet ( cserbenhagyasos gazolas ), elobb ertek oda mint en. A masik esetben is flottul ment minden, sokkal profibbak es nagyon jol tudjak kezelni a helyzetet es az ideges embert is. Tenyleg le a kalappal elottuk.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.14. 11:41:04

@anitám83: már megbocsáss, de biztos lehetsz benne, hogy az operátor nem retardált hanem megpróbálja nyugodtan kiszedni belőled a fontos információkat. ha szerinted retard, akkor mégis mi a francnak hívod fel őket? én tutira nem bíznám se a saját, se a hozzátartozóim életét egy olyan emberre akiről úgy gondolom, hogy értelmi fogyatékos.

juhaszvik 2016.01.14. 11:47:50

@anitám83: "En egyszer hivtam a 112 szerencsere nem eletveszely miatt. Tenyleg kisse retardalt az operator."

Azt ugye tudod, hogy többen vannak?

Terézágyú 2016.01.14. 11:50:13

Ace Ventura és Lois Einhorn a nyomozó:
-Figyelj Maugli! Súgd meg, hogy tudnám pokollá tenni az életed ?
-Hát, most nem mennék bele egy kapcsolatba Lois, de kösz a kérdést. Egyszer talán majd felhívlak. A számod még mindíg 107 ?

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 12:07:21

@juhaszvik: "104 < 105 < 107
mentőautó mérete < tűzoltó autó mérete < rendőrök egója, böszmesége"

:))

Sorrend megvan. Akkor már csak a számokat kéne megjegyezni.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.01.14. 12:11:50

@atpijkamo102: Nekem erre is van egy jó módszerem. Elöl van az egyes, utána a nulla, és a legvégén egy harmadik számjegy.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.14. 12:12:39

@atpijkamo102:
a mentőautó szóban benne van az "n" betű, tehát százNégy
a tűzoltóautó szóban benne van a "t" betű, tehát százhéT
a hüje szóban meg benne van a "h" betű, tehát százHét

KaTe 2016.01.14. 12:17:51

Valaki mondja már meg nekem hogy mi a különbség a 112 meg mondjuk a 107 között? Melyik hova kapcsol, kik veszik fel?

Úgy beszéltek a 112-ről, mintha az az UFÓkhoz kapcsolna, holott a különbség lehet hogy csak 1 szobával arrébb...

"Ha 2013-tól áprilisától hívjuk a mentőt, a rendőrt vagy tűzoltót, akkor a hívásaink már nem is a megyébe, hanem két gigaközpontba, Szombathelyre és Miskolcra futnak be. Miskolcon egy egykori honvédségi bázison, Szombathelyen pedig az egykori határőrlaktanyában épül ki a 112-es országos segélyhívó két központja. Mindkét szigorúan őrzött objektumban 500-500 ember dolgozik majd. Ők fogadják a hívásokat, és riasztják a mentőket, tűzoltókat, rendőröket, gyors elsősegélynyújtási tanácsokat adnak, vagy éppen elirányítják a telefonálót a közelben lévő orvosi ügyeletre. A jövőben elvileg bármilyen vészhelyzetnél elég lesz, ha a 112-es európai segélyhívó számot hívjuk. Ugyan átmeneti ideig még a 104-es, a 105-ös és 107-as számok is működnek, de jövőre már ezeket is automatikusan a két nagy országos központba kapcsolják."
index.hu/belfold/2012/12/13/112-es/

Most akkor ez mi?

KaTe 2016.01.14. 12:22:43

@Terézágyú: Hibás. Régen 07 volt és nem 107. Az eredeti szinkronban is 07-et mond,

Terézágyú 2016.01.14. 12:24:48

@KaTe:
Tudom. de modernizáltam, mert nem akartam hamis infókat terjeszteni :)

KaTe 2016.01.14. 12:29:53

@Terézágyú: Pont ezt csinálják a "szinkronművészek" is a régebbi filmekkel. Aztán olyan lesz mint pl. a Szellemirtók új szinkronja. Pont csak a poénokat cseszték szét. Jegyezze csak meg mindenki, hogy régen bizony 04,05,07 volt a 104,105,107.

Terézágyú 2016.01.14. 12:31:42

@KaTe:
Kérlek, bocsáss meg... :(

KaTe 2016.01.14. 12:34:28

@Terézágyú: Ha Ace Ventura "fan" lennék, biztosan vérig sértve érezném magam, Elfogadom a bocsánatkérésed. :)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.14. 12:34:34

Poszter elfelejti, hogy az a dolgozó, aki felveszi a telefont, még amikor az a mentőknél/tűzoltóknál is csörgött, tudja, tudta mit kell kérdezni.
A lassú válaszidő és az elérhetetlen tűzoltóság valóban a processz hibája. Ezzel egyetértek, nem erre fizetjük az adót. De a postoló se teljesen van képben, ami nem is meglepő, látva a mostanában szokásos elhülyülést a lakosság körében.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.14. 12:40:41

@atpijkamo95: Ja, hát hogy nem értik, mit kérdeznek tőlük, az alap. Meg nem a kérdésre válaszol. Aztán a kérdező a hülye.

The Crazy One 2016.01.14. 13:05:08

Kevin, a resszkesetek betörőkben felhívta a 911-et és csak lediktálta a címet, majd lecsapta a kagylót. Erre a következő snittben már a SWAT is jelen volt. Ott úgy, itt így.

Komojtalan 2016.01.14. 13:11:35

@milyen nőazilyen: Itt az intenzív osztály üzenetrögzítője beszél, kérjük a hosszú sípszó előtt hagyjon üzenetet.

pengusz 2016.01.14. 13:21:39

Önkéntes rendőr :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.01.14. 13:44:51

A 112 uniós szabvány, uniós követelmények alapján kell operátorköztontot kialakítani, amely mindhárom szolgáltatást kapcsolja. A 112 előnye hogy nem kell három számot fejlben tartani és azon filózni hogy jó számot hívtam, és nem is tehetik le hogy hívjad a másikat. A 112 pedig egyrészt könnyű, másrészt nem fogod váletlenül beütni, mint a 111-et.

Ezen felül így egységesen olyan dolgokat is tudnak amit pl a tűzoltók nem szoktak (pl hivófél-helymeghatározás).

Az egyetlen gond a számmal, hogy a fél világ úgy tudja hogy a hívószám 911, pedig szinte csak Észak Amerikában használják....
en.wikipedia.org/wiki/List_of_emergency_telephone_numbers

Szarazkoro 2016.01.14. 13:57:42

@atpijkamo97: Angliaban meg mindig 999 az altalanos segelyhivo.

atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 14:14:48

@Semmitnemérszakitiltással: :)) Meg az a halálom, mikor vagylagos kérdést igennel vagy nemmel válaszolnal meg.

atpijkamo106 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 14:17:21

@Szarazkoro: Köszike! Látod, nem tuttam, pedig többször voltam hetekig Angliában.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2016.01.14. 14:21:34

@Szarazkoro: angliában is 112 az általános segélyhívó. De hagyományosan a 999 is. Sőt a 911ről is működik.

káposzta 2016.01.14. 14:22:17

@atpijkamo97: Angliában már új szám van, 0118 999 881 999 119 7253 :D
www.youtube.com/watch?v=ab8GtuPdrUQ

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 14:26:48

@káposzta: :)) Naon profi!

De mit keres Gobbi Hilda egy angol "reklámban"?

juhaszvik 2016.01.14. 15:12:08

Alan Rickman RIP :(

de hogy témába is vágjon: az egyik Harry Potter könyvemnek szakadt volt a borítója, de csak otthon vettem észre, a Die Hard első részét pedig ócska szinkronnal adták valamelyik csatornán...

ja hogy ez így még nem vág témába. mindegy. :(

ancsika 2016.01.14. 15:24:45

úgy kell felhívni őket, hogy magyarok cigányokat rúgdosnak és már folyik a vér... 3 perc és 3 járőr ott lesz

Dikusz 2016.01.14. 16:42:37

@atpijkamo107: az nem Gobbi Hilda, hanem Magdi anyus a "Szomszédok"-ból.

kamushamus 2016.01.14. 19:00:28

Basszus. Valaki lát egy feketén felszálló füstöt, farkast kiállt, és csodálkozik, hogy megnézetnék vele, hogy valóban a ház ég-e? Hm. No komment. :D

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 19:15:13

@kamushamus: :)) Rögtön visz is egy vödör vizet, oszt ha csak egy szemetes ég, el is oltja.

Tsakazertish 2016.01.14. 21:26:52

Bármelyik segélyhívót tárcsázod, alapvető dolgok:

1./ érthetően bemutatkozol, lakcímed (telefonszámod látja, ha akarod, ha nem)
2./ mi történt - baleset, bűncselekmény, tűz, katasztrófa, egyéb -, személyi sérülés történt-e, vagy valószínűsíthető
3./ a helyszín lehető legpontosabb címe, ahol a segélyhívásodat kiváltó esemény történt
4./ az operátor minden további kérdését lehetőleg minél pontosabban megválaszolni

Az első pont a bejelentés valódiságát, a bejelentő azonosítását (esetleges tanút) biztosítja - azon se csodálkozz, ha később esetleg visszahív az operátor vagy a kivonuló egység. A második pont meghatározza, hogy melyik szervhez/szervekhez kell továbbítsa az adatokat, a harmadik pont logikusan azt határozza, hogy hová kell menjenek. A második-harmadik pont sorrendje ha nem is mindegy, de felcserélhető. EZ A HÁROM PONT ELENGEDHETETLEN A HATÉKONY SEGÍTSÉGNYÚJTÁSHOZ. A többi már csak a hab a tortán.

De! Hogyan is várhatjuk el ezt egy segélyhívást indítótól, ha három háromjegyű számot sem tudott megjegyezni?

lesifotos_szh 2016.01.14. 21:28:06

"Egyszer hívtam a 112-t (...) ez még valamikor a 2000-es évek elején történt."

Mondjuk a 112 segélyhívót csak jó tíz évvel később tudták felvenni...

reunalla 2016.01.14. 21:55:47

@lesifotos_szh: az tényleg elég lassú ;) XD

Nick-son 2016.01.14. 22:11:43

Én úgy tudom, meg a tapasztalatom is az hogy a112 -t mindig a rendőrök fogadják. Nem a legokosabb dolog, de ez van.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2016.01.14. 22:30:58

tegyük tisztába a dolgokat: ha a 107-et hívod, mindig a 112 veszi majd fel, Miskolcon vagy Szombathelyen. onnan kapcsolnak tovább az illetékes rendőrségre, tűzoltóságra, mentőkhöz, vagy egyszerre a háromhoz.

Andrea Gerene Petenyi 2016.01.14. 23:11:58

Van profi kezdeményezés civil oldalon: HelpyNet
www.helpynet.com
itt egyszerre értesíti a renddzer az utcán járőrözőt és a központot,ami közben az általam beállított személyeknek is megküldi a segélykérést és a pozíciómat is! Sőt sms-ben nem okos telefonnak is továbbítja.. király! 16 településen működik,pl Gyálon február 1-el indul.. Töltsétek le nyugodtan! ( Androidra és Applere lehet..) :-)

Liberalis velemenyTERROR 2016.01.14. 23:45:33

- Halló! 2-222-222?
- Iigen.
- Kérem, hívja a mentőket, beszorult az ujjam a tárcsába.

BéLóg 2016.01.15. 01:10:33

Halló mentők? A társam meglőtte magát vadászat közben, úgy látom súlyos.
Oké. Meg kéne győződnie arról hogy még él. Megnézi?
Igen.
(Csend, majd egy durranás.)
Mentők? Nos biztos meghalt. Most mi legyen a következő lépés?

Phteven 2016.01.15. 08:04:21

- Jöjjenek gyorsan! Tűz van! - telefonál a riadt nénike a tűzoltóságra.
- Hol?
- Hát itt a házban!
- Úgy értem, honnan beszél? - kérdi az ügyeletes tűzoltó tiszt.
- Az ebédlőből - feleli a nénike.
- De hogy jutunk oda?
- Mi az, már nincs meg az a szép nagy piros autójuk??

Netuddki. 2016.01.15. 09:30:18

Szerintem a levélíró telefonszáma már benne van a rendszerükben, és ha arról a számról telefonál valaki akkor automatikusan várakoztatják...

Netuddki. 2016.01.15. 09:31:45

Mondjuk az tényleg prosztóság, hogy mindent 2-szer kell elmondani. Ez sajna valóban így van.

neet 2016.01.15. 10:08:55

Hehe, nekünk volt "szerencsénk" a rendőrséget hívni, nem a 112-t meg ilyenek, hanem a 7jegyű, normál, irodai számukat itt a kerületben. Hát asse 2 perc volt, mire dűlőre jutottunk, hogy akkor kijönnek. "Betörő" volt, vagyis mint kiderült, csak egy szerencsétlen csóka, aki a mi kertünket választotta úticélja elérése érdekében a legrövidebbnek, dehát ha reggel meglátsz egy szakadt csókát a kertedben a kocsid mellett ólálkodni, csak felmegy a pumpa, nem? Aztán valami 3000 pénz lett volna a feljelentés, méltányosság nulla, szal futni hagytuk. Hátöcsém.

djmcs 2016.01.15. 12:17:16

@KaTe: Alapvetően a 112 a két központ valamelyikébe fut be (Miskolc Szombathely) attól függetlenül hogy te hol vagy földrajzilag. Ők szakképzett kérdezők, de nem tűzoltók (ha tűzesetről van szó). Azért kérdez újra vissza hogy kiszűrje a barmokat és azt aki annyira stresszel hogy összevissza beszél. Ha megvannak az alapvető infók akkor elkéri a számodat és megkér maradj a helyszinen majd leteszi. Ezután hivja az adott helyhez tartozó tűzoltóparancsnokságot pl Szolnok ha ez abban a megyében van, elmondja az alapinfókat és megadja a számodat. A Szolnoki parancsnokság (JÁSZ) riasztja mondjuk a karcagiakat akik indulnak a kárhelyre, de közben téged visszahív a a JÁSZ és szakmailag kikérdez mindent amit tudni akar, amit EDR rádión már az úton lévő szernek jelenti mi újat tudott meg és az infók alapján kér mondjuk esetleg emelést, riasztja a társszerveket stb.
104,105,107 is hivható az egyből oda fut be ahova a mobiltornyod a legközelebb van mondjuk Jászberényből Szolnokra, onnan a process ugyanaz a 112 viszonylag ritkán ad át kamu riasztásokat a tűzoltóknak, mentőknek, max ennyi a szerepe.
(egyébként a 911 itthon is működik persze nem hivatalosan és ugyanoda fut be mint a 112.

devilstrueface 2016.01.15. 13:50:58

@ghck: emlékszem még gimiben jöttek a rendőrök tájékoztatót adni. megkérdezték tudjuk-e mi a segélyhívó mire én benyögtem jó hangosan a 911-et :D

wrstjnethn 2016.01.15. 14:41:19

@sugargiraffusplumps.: az megvan, hogy állítólag régen "kilenc-tizenegy"-ként hivatkoztak rá, de inkább megváltoztatták "kilenc-egy-egy"-re mert sokan nem találták a 11-es gombot a telefonon?!

Ha ez igaz egyáltalán, én úgy hagytam volna, mert szerintem aki ezt a feladatot nem tudja abszolválni, nem érdemes rá, hogy megmentsék.

Macropus Rufus 2016.01.15. 15:20:51

nekem 1x volt egy estem amiért hívni kellett a rendőröket.
A 112-es felvette, Elmondtam honnan telefonálok és, hogy mi a gond. Várjon kapcsolom a területileg illetékes kapitányságot (wtf???) Nekik is elmondtam, hogy mi van, ők kapcsolták a területileg illetékes körzeti megbízottat és itt harmadszor is elmondtam, hogy mi a fene bajom van. Ennyit a 112-ről. Egy szar. Legalább is így nem ér semmit. 1xübb felhívnom a körzeti megbízott rendőr őrsöt, mint a 107-et ui. az is első körben a területileg illetékes kapitánysághoz kapcsol.
A hülye jenkiknél meg miközben veszik fel a bejelentésed, már küldik a tűzoltókat/mentőket/rendőröket ami kell. Nálunk meg kapcsolják, őket.
Ennek így semmiféle értelme nincs, csak időhúzás.

SarahConnor 2016.01.16. 08:31:15

Egyszer a villamoson rosszul lett egy nő és valamilyen epilepsziára hasonlító rohamot kapott. Mindenki állt és nézte, én kaptam elő egyedül a telefonomat, hogy akkor mentők, meg az egyik tátiszájúnak mondtam, hogy vészcsengessen a vezetőnek. A villamos megállt, vártuk a mentőket. A nő körül csődület, én valahogy középtájról beszélek az operátorral. Az sokkal fontosabb volt neki, hogy hogy írom pontosan a nevem (elég bonyolult), mint hogy valakit gyorsan értesítsen. Mikor harmadjára betűztem végig, és nem értette, annyiban hagytuk, mondom, rátérhetünk-e az esetre. Kérdi, magánál van-e a nő most. Ezt a kérdést továbbítottam egy elől állónak a tömegben, erre az operátor kiakadt és rámordított, hogy mi van, nem is vagyok ott a helyszínen?! Mondom de, csak hátrébb állok kicsit. Erre aszongya: jó vicc. Igen, mi is jól szórakoztunk, mindenki qrvára elkésett a melóból, suliból, szegény nő biztos kórházba került, szóval jó buli volt. :(
Ennyit a 112-ről.

Potpolett 2016.01.16. 12:52:19

egyszer hajnalban elestem otthon, felszakadt keresztben az egész állam, felhívtam a 112-t, abban a számban biztos voltam, és ez a beszélgetés zajlott le:

- Halló! (semmi bemutatkozás vagy valami)
- XY vagyok, ez és ez történt, szeretnék mentőt hívni.
- De ez a szám a rendőrség.
- Nem, ez az általános segélyhívó.
- Miért nem a mentőket hívta?
- Kapcsolna esetleg akkor a mentőkhöz?

Szó nélkül kapcsolta a mentőket, persze nem jöttek ki, be kellett taxiznom a sürgősségire, de legalább csalódtam egyszerre minden szervben pár perc alatt.:))

anarch 2016.01.21. 11:38:00

@atpijkamo95: Eszerint a 1981-es kártyanaptár szerint meg 05 a tűzoltóság. Már az óvodásság sem a régi.

kartyanaptarak.files.wordpress.com/2013/09/c3a1b-topinform-05-tc5b1zoltc3b3sc3a1g-1981.jpg?w=235&h=373&crop=1

Egyáltalán működnek ezen számok 1-el kezdődő modern változatai mobilról? Mert skype-ról nem.

anarch 2016.01.21. 11:46:01

@Tsakazertish:

1./ érthetően bemutatkozol, lakcímed (telefonszámod látja, ha akarod, ha nem)

112-t még egy lezárt billentyűzetű mobiltelefonról is lehet hívni... de a számát annak a mobilnak Te nem biztos, hogy tudni fogod.

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.21. 11:59:19

@anarch: Fiatal koromban 04, 05, 07 volt, valamikor a gengszteváltás után változtatták meg.

Magyar VOIP szolgáltatónál működnek a rövid hívószámok, meg a 06-40- is. Csak arra kell vigyázni, hogy a bejelentett címen legyél. Nem tudják, hogy mondjuk Vietnámból hívod őket, és a magayrországi bejelentett címre megy ki a tűzoltóautó.
süti beállítások módosítása