Tékozló Homár

Mi igenis jó kávét csinálunk, csak magának nincs ízlése! / Frissült a MLM válaszával

2016.03.16. 09:10 | Homár Hilda | 143 komment

dsc_0051-2.jpg

Hát a spanyol inkvizíció mellett szerintem erre sem nagyon számított senki! A kínálata tekintetében extra igényes, megjelenésében pedig végletesen letisztult My Little Melbourne sztárkávézó egy felkiáltójelhalommal, beragadt caps lockkal, sőt, minden írásbeli modorosságok csimborasszójával, a Mondaton Belüli Nagy Kezdőbetűk büntető alkalmazásával súlyosbított levélben oktatja ki a vendégét, csak azért, mert megírta, hogy picit csalódott a hidegen megkapott kávéja miatt.

Kedves Homár!

Többszöri látogatás után kb. 2 hete ismét felkerestem a My Little Melbourne-t. Az ott rendelt flat white azonban jóindulattal is csak langyos volt, és valószínűleg a hőmérsékletének köszönhetően nem túl finom. Gondoltam, mivel ez bárhol megeshet, privát üzenetben jelzem nekik jófejségből és nem írom fel rögtön a Tripadvisorra. A kapott válasz azonban annyira megdöbbentett, hogy nyilvánosságra szeretném hozni.

Sziasztok, gondolkodtam rajta, hogy elmondjam-e, de végül csak nem tudom magamban tartani. Előrebocsátom, hogy többször jártam nálatok a múltban. Kitartóan keressük a legjobb flat white-ot és a tavalyi tapasztalatok alapján bizony jó esélyekkel pályáztatok az egyik legjobb flat white címre. Az USA-ba emigrált barátnőmmel aztán, aki kb. 2 hete egy rövid időre hazajött, beültünk újra hozzátok, azzal a felkiáltással, hogy ismerem a helyet és ilyen meg olyan jó...

Személy szerint laktózérzékeny vagyok, ezért laktózmentesen kértem a flat white-ot. Az egy dolog, hogy sokára érkezett meg, de langyos (majdnem hideg!) volt és enyhén szólva nem finom. nem tudom, hogy csak a hőmérséklete miatt, de kimondottan nem ízlett. Szerintem 900 Ft-ért egy kávénak minimum melgnek kellene lennie. Meg ha independent kávézó, akkor még jónak is... előtte pár nappal a Costában ittam ilyen kávét. Az ár ugyanannyi (880 Ft), viszont cserébe jó volt és legalább meleg. Bár tendenciára ebből nem következtetnék, sajnálom, hogy Magyarországon majdnem minden, ami jó vagy annak tűnik, elromlik egyszer...

Üdv.,
Kriszta

Kedves Kriszta!

Semmi sem romlott el Nálunk!!! A Te ízléseddel lehet a baj! Nem mennénk itt és most bele szakmai részletekbe!!! Az jó, hogyha úgy érezted, hogy nem tartod Magadba ami bánt, tartsd is meg ezt a "jó" szokásodat! Egy-két jó tanácsot azért fogadj el Tőlünk! Ne általánosíts!!! Ne hasonlíts Minket a Costához ( egy Multihoz )! Ha valamivel elégedetlen vagy, azt Mindig, hangsúlyozzuk MINDIG, a helyszínen orvosoltasd!!! Szívesen megvitathatjuk személyesen is a "dolgot", ihatunk közösen egy kávét, nézzük meg, hogy tényleg "majdnem hideg" vagy sem! Ok? Mikor találkozhatunk???? Állunk elébe!!! Mikor jössz be Hozzánk??? Természetesen azt is megértjük, ha más az ízlésed, de ne Minket okolj ezért!!! NE BENNÜNK KERESD A HIBÁT!

További Szép Estét Kívánva, Maradunk Tisztelettel:
MLMC

Megvan a válasz: többet nem megyek! Azért mert nem szóltam a helyszínen és nem akartam elbaszni a találkozónkat a barátnőmmel, attól még meg tudom állapítani egy kávéról, hogy meleg-e. De ahogy mondani szokták, a legjobb védekezés a támadás! További sok sikert ehhez az üzletpolitikához!

Itt csak Maga támad, kedves Kriszta! Ezek szerint már az a "bizonyos" Gyógyszere is elgurult! Sajnáljuk! Tudja? No Worries!

Hamarosan a Tripadvisorra is kiteszem az értékelésemet.

Üdvözlettel:

Kriszta

UPDATE márc. 20. 8:16

A posztot megjelenése után azonnal elküldtük a My little Melbourne-nek, akiktől 2 nappal később az alábbi üzenetet kaptuk:

Sajnálattal tapasztaljuk, hogy egy - bármelyik fél részéről is - hibásan "értelmezett" flat white milyen indulatokat képes fakasztani. 

Részünkről továbbra is a minőségre és vendégeink maximális kiszolgálására törekszünk.

A szóban forgó esetből a szükséges tanulságot levonva a jövőben is arra biztatjuk vendégeinket, hogy ne habozzanak azonnali visszajelzést adni baristáinknak, amikor minőségi problémát tapasztalnak és kollégáink azt ott, a helyszínen ’orvosolni’ is fogják majd!

Köszönettel:

My Little Melbourne csapata

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.03.16. 13:58:14

@-creeper-: Ja, mondjuk a Starbucksban nem tudnak normális kávét készíteni, már az áraikhoz képest. Olyan szinten vannak minőségileg a hagyományos kávékat illetően, mint egy sima pékség, ahol éppen kávét is vehetsz, ha olyanod van. Viszont folyékony kávés desszertekben jók, ha éppen arra támad gusztusod.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.03.16. 14:01:10

@Jemi: Á, nem védekeznek ők, dehogy védekeznek, inkább kikérik maguknak, hogy a posztoló egy "egyen-lánchoz, pfúj-multihoz" hasonlította az ő kis kézműves ékszerdobozukat. Kár hogy hamisak azok az ékszerek :P

tejfölbiztosítás 2016.03.16. 14:10:24

@Jemi: úgy értette: egy multi nem engedheti meg magának, hogy egy EQ- és IQ-low parasztot alkalmazzon. Valóban nem fogja senki összekeverni így.
@Hátrányos helyzetű kaviár: szarral bekent évek.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2016.03.16. 14:36:01

@Komojtalan: szakmai oldalról a 900 Ft-ból majdnem 300 Ft az ÁFA. Marad 600 Ft, ebből a deci tej 12, a pár gramm kávé kb 50. Szóval tényleg nem az alapanyag ára teszi ki a kávé árának nagy részét.*
Épp ezért, egy igazi vendéglátós elnézést kért volna, és felkínál egy ajándék kávét kárpótlásul.

*: további költségek: belvárosban horror bérleti díj, áramszámla, online pénztárgép díja, Artisjus 100.000 ft-ot kér csak zért hogy szóljon a rádió a helyen, stb... Ha érdekel, hogy egy vendéglátósnak miket kell kitermelnie, szívesen mesélek. (De nem, nem azért, hogy a védjem a mundér becsületét, csak tényleg mint érdekesség. :-) )

Vágyak Világa · http://www.vagyakvilag.info 2016.03.16. 14:37:59

Hipszterek szenvednek. Biztosan emo-s hipszterek. Nem értem ezt a flat-white mizériát. A presszó kávé már senkinek sem jó?

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2016.03.16. 14:40:32

Ja, szakmailag meg a hideg kávé oka lehetett az is, hogy nyitás után nem volt ideje bemelegedni a kávégépnek. És erre a tulaj nem gondolhatott....
Mert a kávéfőzőnek kell 15 perc, hogy meleg legyen benne a víz, már gőzölni is tud ilyenkor, de annak legalább 40-60 perc kell, hogy teljesen átmelegedjen, hogy a tetején a csészetartón lévő csészék, és a főzőfej is forró legyen. Ha ezek nem melegednek át, akkor a kávé és a tejhab is kihűl a nem előmelegített csészében mire kiviszi a pultos.

Egysimaegyfordított 2016.03.16. 14:41:06

Ilyen az, mikor a sznob utcaembere meg a sznob vendéglátós találkoznak .......:) Röhejes, komolyan.Flat white, flat white....Nincs annak vmi telibek...magyar megfelelője??????

Drago Brutic1 2016.03.16. 15:03:12

@Egysimaegyfordított: És minek kell baszakodni ilyen franszija "croissant"-okkal, amikor megvan nekünk a jó pozsonyi kiflink?!

sáros_tehén 2016.03.16. 15:07:39

@Meister: Anno nálunk úgy volt, aki elsőnek bemegy az bekapcsolja a kávéfőzőt. És mivel legalább 1 órával nyitás előtt már bent volt valaki (nyitás előtti előkészületek) ezért ilyen nem fordulhatott elő. Igaz nem is ilyen faszom kávézó, hanem egy kockás abroszos étterem volt...

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 15:23:44

@Egysimaegyfordított: Tejeskávé vagy kapuccsínó vagy latte vagy eszpresszókávé gőzölt tejjel.

tejgőzkávé
pöttyös kávé
bársonyoskávé
tejhabfoltos kávé
presszó kávé gőzölt tejjel
lapos fehér

www.szomagyarito.hu/szocikk.php?id=156

gabors 2016.03.16. 16:06:37

"flat white" no comment

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2016.03.16. 16:07:25

@sarostehen_: Igen, ezt mindenhol így csinálják, csak ugye ha elfeledi, vagy késik. :-)

MrZed001 2016.03.16. 16:17:43

Egy ilyen válasz alapból megérne egy asztalborogatást. Mekkora tahó lehetett, aki ezt a választ írta ? Na oda se teszem be a lábam.
A Starbucks is max középszerű, vagy még az se. Az is megvolt 3 országban 1-1 alkalommal kipróbálva (hátha csak a magyar sz.r, de nem)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.03.16. 16:27:57

hát bélájim, én sokféle kávét ittam mán, de lapos fehéret még nem.
itten a tanyán nem dívnak ilyen úri huncutságok, pedig nállunk is lehet kérni négyféle kávét is:

-feketekávé
-feketekávé cukorral
-feketekávé tejjel
-feketekávé tejjel és cukorral

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 16:48:29

@sugargiraffusplumps.: Kihagytrad a fekete habtejszínnelt. Ez a habosítot tej a tejszínhab fapados változata.

@MrZed001: "megérne egy asztalborogatást"

Azt elszalasztotta a poszter. A lépcsőházban jutott csak eszébe a panaszkodás.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.03.16. 16:55:11

Azé nagy fac a poszert. Megissza a langyos kávét duzzogva, gondolom még motyogtak is az ámerikái flacos barinővel, hogy milyen hely ez, de annyi vér nem volt a pucájukban, hogy szóljanak is, ne adj isten ne fizessék ki a szart. Persze a neten hőbörögni már van arc meg bátorság. Marha szánalmas azér ez valahol.

Egysimaegyfordított 2016.03.16. 17:02:54

@Firestarter.18:

Megmutatta az igazi magyar virtust. Lapít, sunyít..utána meg beírogat.

MrZed001 2016.03.16. 17:11:00

@atpijkamo100:
Nem az a gáz, hogy ha szar a kávé meg hideg (istenem, megesik), hanem ahogy válaszolt neki az a tajp.raszt.
Én se megyek oda panaszkodni (jajj de rühellem az olyat aki mindenért megy oda rögtön és nyomatja a denemtecciket). Nem az én stílusom.

Igen is a posztoló megoldását tartom civilizáltnak, nem nyilvános fórumon járatta le őket, privát üzenetben szólt, hogy van egy kis probléma.
Ha erre valaki akkora dákó raj, hogy ilyen felháborodott támadó választ ír, az meg is érdemli a negatív reklámot.

És nem, nem kellett volna a kávézósnak ingyen kávét felajánlani vagy hasonló. Elég lett volna ha annyit ír, hogy ELNÉZÉST KÉREK, valószínűleg ez és ez lehetett a gond, legközelebb oda fogunk figyelni hogy kiváló kávét tudjunk felszolgálni.

Magyarán egy értelmes ember megérti a kritika miértjét, kitalálja az okát és orvosolni tudja.
Egy IQLite fallosz meg hőbörög.

Amúgy a szavazz a pénztárcáddal híve vagyok, az ilyet messzire kerülöm. Nem belőlem fog megélni, az tuti.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2016.03.16. 17:17:12

"nem akartam elbaszni"
csak kibújt! :o)

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 17:19:16

@MrZed001: "ahogy válaszolt neki az a tajp.raszt"

Igen, erre írtam, hogy megtalálta a zsák a foltját.

"Én se megyek oda panaszkodni"

Akkor utólag se tedd. Ott helyben ha panaszkodsz, elviszik a hideg kávét, hoznak helyette egy tűzforrót. Utólag mit tud tenni?

"orvosolni tudja."

Utólag nem tudja orvosolni. Ott helyben leteremti a főnök azt, aki elcseszte a kávét, utólag nem tudja kideríteni, ki hibázott, ha hibázott egyáltalán valaki.

Ha szar a kávé otthagyom. Vagy szólok, vagy nem, de nem utólag jut eszembe.

"szavazz a pénztárcáddal híve vagyok"

Én is, de megadom nekik a lehetőséget, hogy javítsanak, nem titkolózom.

MrZed001 2016.03.16. 17:50:23

@atpijkamo100:
"megtalálta a zsák a foltját."
Én meg erre írtam, hogy a posztoló nem az véleményem szerint, sőt maxi korrekt.
Tehát egy normális ember futott bele egy bunkóba.

"Akkor utólag se tedd. Ott helyben ha panaszkodsz, elviszik a hideg kávét, hoznak helyette egy tűzforrót. Utólag mit tud tenni?"
Tudod, ha azt akarnám, hogy elvigye és adjon egy másikat (ami jobb esetbe csak beleköpött) akkor ja, ott panaszkodnék ... DE NEM teszem én se.
Utólag mit tud tenni? Szerinted aki ért hozzá, ezt csinálja, az nem tudja a panasz első sora (vagy egy kérdés) után megmondani, hogy mi lett elQrva avval a kávéval?
Ha nem, akkor ugyebár egy senki szakbarbár, annyit is ér mint a felmosórongya.
Ha igen, akkor meg tud tenni ellene (szervezés kérdése, vagy ami kell).

Úgy mellesleg könnyű párhuzamokat vonni. Ha felhívod a rendszergizdát, hogy hangosan riceg valami a gépedben, és erre nem egyből vágja rá, hogy ok vszínű egy venti lett csapágyas, akkor az is csak egy béna kezdő.
És miért kellene kezdőkkel bajlódni, amikor vannak vérprofik is ?!??
A fodrászom 5 (vagy több, már nem számoltam egy idő után az érmeket) országos 2. helyezett volt (amíg el nem hagyta az országot).
Az autószerelőm már vagy 3-4x-es típus világbajnok lett (azaz a világon a legjobb szerelője a márkának). Őket megfizetem. Sőt, nekik boldogan adok a borravalón felül is borravalót.
A szakbarbárok meg tőlem éhen is pusztulhatnak.

"megadom nekik a lehetőséget, hogy javítsanak, nem titkolózom"
Akkor most képzeld el ez alapján a válasz alapján, hogy egy ilyen tájbunkó raj kiscsákó ott helyben hogy fogadta volna a panaszod. Hááát, kösz, nekem nem kell se a színház, se az ingyencirkusz. Hep A-C meg még úgy se. A vérnyomásom is inkább egy kellemes habos kávéval nyomnám fel, nem a fenyegetőzésével.

Továbbra is a posztoló tetteit én maximálisan kulturáltnak és tisztelettudónak tartom.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 18:17:45

@MrZed001: "maxi korrekt."

Különbözik a véleményünk. Nem kötelező szólni. De ha ott kussol, szépen elfogyasztja a hideg és szar kávét, legalábbis azt, amit ő annak tart, nem elegáns utólag problémázni, amikor nem tudja a vendéglátós a helyzetet megvizsgálni, és rajta esetleg javítani.

"egy ilyen tájbunkó raj kiscsákó ott helyben hogy fogadta volna a panaszod"

Ha felvállalom a panaszkodást, nem ijedek meg egy paraszttól. Sőt, ha lemegy kutyába, azt is meg fogja bánni, mert és is le tudok.

5 éves voltam, és az Állatkert előtt a léggömbömet egy huligán a cigijével szándékosan kidurantotta. Az én édes jó szerető édesanyám, akit kenyérre lehetett kenni, úgy lekapta a huligánt a tíz körméről, hogy az megszégyenülten kullogott el. Eltáttottam a számat.

De ha nyuszi vagy, nem baj, nem lehet mindenki oroszlán. Nem panaszkodsz és nem mész többet oda. Nincs ezzel probléma.

A Nagycsarnokban vettem csirkét, másnapra bebüdösödött a hűtőben, ment a kukába. Következő héten szóltam nekik. Mondták, hogy miért nem hoztam vissza. visszavették volna. Mondtam, hogy nem kellett vona hozni, egy hét alatt az már a saját lábán mászott volna. Mindegy, ennyiben maradtunk, én szóltam, és többet ott nem vásárolok.

ööö,izé 2016.03.16. 18:33:57

Ez szerintem vicc, ilyet vendéglátóhely képviseletében nem írnak vissza. A tartalom, a forma, hát vagy agybajos, vagy ittas a manager. Meg aluliskolázott, meg bunkó. A kis és nagy kezdőbetűket alternatív módon és teljesen randomra használja, minden mondat végén felkiáltójel, minden mondat végén sok felkiáltójel. Ha ezt a kirohanást szemtől-szembe elereszti 100-ból 100 vendég akkora sallert elküld, hogy átrepül a pulton.
Vagy a tulaj 13 éves gyereke írta, vagy egy pszichésen terhelt alkalmazott.

MrZed001 2016.03.16. 18:34:25

@atpijkamo100:
" nem elegáns utólag problémázni, amikor nem tudja a vendéglátós a helyzetet megvizsgálni, és rajta esetleg javítani."
Látod, itt kezdődik a probléma. Mi a fuxért akarná a vendéglátós "megvizsgálni" amit adott ? Nem ő adta? Meg van nála egy komplett CSI labor vagy mi ?
Ha azt mondom, hogy ennek fekália íze van, szerinted belekortyol ő is ? Vagy hogy akarja "megvizsgálni" ott helyben, hogy tényleg megalapozott-e a panaszom ? Hát sehogy. Vagy elhiszi a vevőnek, vagy leáll hepciáskodni (és elég nagy számban ilyen tájbunkók).
A posztoló külön plusz pontot érdemel, hogy nem nyilvános csatornán írta le neki a problémáját, hanem privátba. És ez a másik, ami ismét a kávés ellen szól, hogy a posztoló nem akarta lejáratni, nyilvánosan megszégyeníteni a kávést, jelezte hogy volt egy probléma (még majdhogynem ő kér elnézést első bekezdésen át érte).
Nem kér másik kávét, nem kér kártérítést, nem kér a probléma feltárásáért jutalmat meg semmi. Talán max legközelebb egy jó kávét. Akkor ugyan miért nem hitte el a kávés, hogy bakker, ezt bizony ők Qrták el ?

"Ha felvállalom a panaszkodást, nem ijedek meg egy paraszttól. Sőt, ha lemegy kutyába, azt is meg fogja bánni, mert és is le tudok."
Én nem vagyok hajlandó. Igen bölcs mesterem megtanított rá, hogy ne süllyedj le az ő szintjükre, mert esélyed sincs. Te 5 percet töltesz azon a szinten, ők az életüket, így nem jöhetsz ki belőle győztesen. De ha mégis, az is olyan érzés, mintha a rokiolimpián nyernél futásba. Keserédes győzelem.

"Mindegy, ennyiben maradtunk, én szóltam, és többet ott nem vásárolok. "
Látod, látod, hát nem pont ezt mondom én is ?

vizsla_barat 2016.03.16. 18:44:24

@-creeper-: ...akkoriban kerult oda a Moszkva teri flaszterre az elso szovjet kaveautomata. Ide kivankozik egy regi-regi, haboru elott vicc is, hogyaszongya a pesti kavenak van egy elonye, egy hatranya es egy titka: elonye hogy nem keszul potkavebol, hatranya,hogy nem keszul kavebol es a titka? hogy mitol fekete. Na szoval ott van ez a kaveautoama, bedobtad a belast es vegignezted hogy a ket forintod elfoly. Ugyanis az automata nem adott poharat. Es hogy a sztalini megalaztatasod teljes legyen,mit csinalt az automata? A vegen rapottyentett egy poharat. Akkoriban azt mondtak,hogy kollektiv tarsadalom vagyunk de ezt a problemat sehogy se sikerult megoldani. Csak egyetlen embernek kellett volna ott hagyni a poharat es akkor mar vegig mindenki tudta volna inni a kavet de nem. Egyesek kleine fishe gute fishe alapon elvittek paradicsomot palantalni, masok szilaj indiantancot lejtettek a poharon."

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 18:52:10

@MrZed001: "Mi a fuxért akarná a vendéglátós "megvizsgálni" amit adott ? Nem ő adta?"

Pfff... nem ismerem a helyet, nem tudom, ki ott a főnök, hányan dolgoznak, milyen beosztásban...

Mondjuk, ha vendéglátós lennék, megvizsgálnám. Sajnos nem nagyon értek hozzá. talán beledugnám az ujjamat, milyen meleg/hideg, kiskanállal megnézném, van-e benne egérkaki, milyan a színe, állaga, nemtom. Ph. mérő? Mindenesetre meg kell neki adni a lehetőséget.

"szerinted belekortyol ő is ?"

Nemtom. Lehet. A cukorbajt régen a betegek vizeletének ízéből állapította meg az orvos.

"a kávés ellen szól, hogy a posztoló nem akarta lejáratni"

Ez nem szól a kávés ellen, legfeljebb a poszter mellett.

"Akkor ugyan miért nem hitte el a kávés"

Én az ilyen pszichopatáknak nem ismerem az észjárását.

"pont ezt mondom én is ?"

Nem, a két helyzet egészen más, éppen ezért mondtam példának. Nem utazom fél órát, hogy azon melegében az orruk alá dugjam a büdös húst. Poszternek megvolt a lehetősége szólni, nem élt vele.

"ne süllyedj le az ő szintjükre, mert esélyed sincs."

Mondom, nincs azzal baj, ha félsz a kávéstól, nem kötelező minden konfliktust felvállalni. Csak ha helyben nem mersz szólni, később ne bátorkodj.

Merylla 2016.03.16. 18:57:28

Koszi a poszot, ide sem megyunk!

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 19:01:25

@MrZed001: "komplett CSI labor"

Például főznék egy tuti jó kávét, és megkóstoltatnám vele. Ha izlik neki, akkor a kávéval volt a baj, ha nem, akkor a vendéggel.

CID. 2016.03.16. 19:42:15

Sosem tudtam megérteni, mifaszért iszik valaki kávét, ha telebassza cukorral, tejjel, tejszínnel, meg egyebekkel. Na, mined1, ízlések és ficamok

neet 2016.03.16. 20:45:44

Erről eszembe jut a múlthét, amikor a beteg gyerek mellett egy műanyag padon töltöd az éjszakát a kórházban, majd reggel, nulla alvás ám annál több aggódás után a kantinban kapsz ilyen macikávé-féleséget. Menny és manna és örömkönnyek.

neet 2016.03.16. 20:47:32

@CID.: ficamom szerint a kávé egyedül úgy iható, ha ujjnyi, és arra megy 2 deci tej és kanál cukor. Azért nem utálsz? ;-)

neet 2016.03.16. 20:49:53

@neet: ja, és ráadásul a komlót se szeretem magába', de felfőzve, ezzel-azzal (árpa vagy mittómén, nem olvsagatom, iszom), na úgy már egész iható anedű...

2016.03.16. 20:59:24

@atpijkamo100:
Teljesen korrekt utólag panaszkodni. A vendéglátós figyelembe veheti ezt a véleményt, hogy jobb legyen, javítson ha ők hibáztak.

tejfölbiztosítás 2016.03.16. 21:01:57

@CID.: ennek 2-ét okat van; mer' a népszokás meg az ínyenc soha nem yár kéz a kézben, eltanulja, lemásolja a hülyeséget. Namegmer'-amiér' az argentín engüsz sztéknek való szelettye 16ezer/xelet; a jó kávéh sem épp Tszchíbó árában van. Kultúrák tucatjai sayátították el a normális, S igényes kávézás alapyait, minékünk pont nem sikerült.
@atpijkamo100: hehe, håt ezzel meg hány 100 év múlva (se) jutnának dűlőre szerinted? Egyik behozná az "ízlésről vitatkozni uram/hőőlgyem?"-et, mer' hallotta valaholbár nem érti, de vitában aduász jelleggel bír. Épp emiatt nehéz az ilyen és kell tárcsázni az ízlésrendőrt, a kerékfúvót, a présgépkezelőt, a bártendert, majd ők közösen kinyilatkoztatják mi is a jó.
@vizsla_barat: manuál-beleavatkozni az otomatikába, normális?
@ööö,izé: mondomén, hogy nem ismeritek e fajt. Véktelenül xomorru, de tényleg felnőtt produkál ilyet.
az első döccenőig rendben is van minden, de ha minima eltérés is keletkezik a betanított rutinfeladat útvonaljátøl, hát jaj annak, aki ott van. Nem tudják kezelni, nincs meg rá se a mintájuk, sem a érzelmi inteligensziójuk.
@Meister: hallja, uram, egy fontos adalékot gépelt be ma. 100 ezer azokért a szarokért? Ennyiért már válogatott undeerground- és jazzválogatás járna, közülösömalássan. Külföldben abbaja kávézóba tértünk be, ahol dnb szólt ésbizony nem csak a hanghullám volt igényes. A dógok együtt járnak.

tejfölbiztosítás 2016.03.16. 21:06:05

@neet: a te segged nagyon plöttyedt már vagy még nem annyira?

Komojtalan 2016.03.16. 22:16:07

@Meister: Nagyjából tisztában vagyok vele, nem fizetésből élek ... Akik felveszik a havi X forintot gondolják úgy hogy a szemét vállalkozók átverik őket, mert semmi fogalmuk az egyéb költségekről. Ha otthon kijön a rántott hús 400 -ból, akkor hogy adhatják 2k -ért? Tuti lehúzás ...

psmith 2016.03.16. 22:45:19

@Meister: "szakmai oldalról a 900 Ft-ból majdnem 300 Ft az ÁFA."
Szakmai? Az a majd' 300, inkább 192.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 22:50:07

@sugargiraffusplumps.: "nini. megkerültél :D"

Dehogy kergült meg! Mindig is kerge volt.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 22:53:26

@nagybalfasz: "javítson ha ők hibáztak"

Utólag honnan tudja, hogy hibáztak-e, vagy akármit adtak volna, hideg és szarízű lett volna a Kedves Vendég szerint?

Freddy a Krüger 2016.03.17. 00:45:00

Kriszta mikor kúrt utoljára egy olyan jó visítóskarmolászóst?

2016.03.17. 07:57:12

@atpijkamo100:
Ha igaza van a vendégnek, akkor nem valószínű, hogy egyedi eset lenne. Ha nem, akkor viszont a panasz is ritka.

Igenis örülni kéne az utólagos visszajelzéseknek, még ha nem is tudja a tulaj, hogy mennyira van igaza a vendégnek.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.03.17. 08:50:56

@atpijkamo100: Tényleg nem értem, mi bajod. Nem mindenki borítja az asztalt, ha valami nem tetszik neki, de azért még véleménye van. Én általában szoktam jelezni, ha valami nem oké. Általában, de nem mindig, mert van, hogy inkább nem rontom el napom egy konfrontációval. Igaz, én nem is levelezgetek utólag, mert Budapest, hál'istennek elég nagy, találni mást.
A poszter is így lehetett vele, nem akarta elrontani a találkozást a barátnőjével egy szájkaratéval. Viszont attól még véleménye volt, és ezt jelezte, privátban. Nem, nam facebookon, nem a hely vendégkönyvében (már ha van neki olyanja), hanem privát üzenetben, normális hangnemben. Amire kap egy tajtparaszt, bunkó választ.
És te a poszter kapcsán értetlenkedsz, meg adod itt a hülyét.

2016.03.17. 09:43:59

posztolót már lehet ?
De tényleg, ott helyben kisnyuszi volt szólni, hogy hideg a kávé ? Semmilyen kávét nem innék hidegen. Honnan van az emberekben ilyen sutaság, hogy nem emberileg rendezik a problémákat.
Levelet ír. Éééééééééééédesistenem.

joska61 2016.03.17. 10:09:35

@nagybalfasz: Figyedmá'. Egyetértünk. :-)

errrrrrrrrr 2016.03.17. 12:25:15

majdnem ugyanezt mesélhetném el én is csak élőben. szar kávé, bunkó paraszt tulajdonos, ordibálás, sohatöbbetoda
igaz ez a vilniusi üzletükben volt még a nyócvanas évek idusán

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.03.17. 12:27:21

@Hátrányos helyzetű kaviár: de ha a kave hideg es ez nekem nem jo, akkor nem iszom meg a hidegkavet, mint egy birka, hanem szolok kulturalt modon es jelzem a problemat. Ezer oka lehet, miert hideg a kave, lehet hogy van egy tanulo es ez volt elete elao kaveja, lehet rossz a gep, vagy elbaszta a barista, vagy tul sokat ult a kave a pulton mielott felkapta a pincer. Ha szolsz, kijavitjak a hibat. Ha nem javitjak ki, akkor felallsz es fizetes nelkul tavozol. Nem kell se asztalt borogatni se szajkaratezni.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.03.17. 12:30:27

Egyebket tok jo lenne egyszer egy posztot olvasni a hulye vendegek hulye reklamacioirol, amikor azt se tudja mit rendelt, vagy annsk a kajanak hogyan kellene kineznie, de reklamal. Vagy utolag ir a tripadvisorra hulyesegeket hazudozva, tulozva, dramatizalva az esemenyeket. Amire ugye mar hiaba reagal s vendeglatos, nem tudja megvedeni magat. Lehet egyszer irok egy ilyen posztot.

Kékharis 2016.03.17. 12:33:30

engem elküldtek anyámba, mert tejszínt kértem a kávémba, mert az elveszi a kávé ízét. Mondtam, hogy sebaj én ilyen kőbunkó vagyok, direkt a rosszat szeretem. Nem adtak, kioktattak. Akkor voltam ott először és utoljára.

halaloszto 2016.03.17. 12:45:17

ez brutál. lehet el kell mennem oda, mert így messziről nem hiszem el hogy ilyen taplók léteznek.

Vajk

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.03.17. 12:50:20

Meg egy dolog: ezzel a posztal is az a baj, mint a posztok nagy reszevel, lehety hogy ordas nagy kamu. Honnan tudjuk, hogy vslobsn ez tortent? Honnan tudjuk, hogy ez valoban a szoban forgo ceg valasza? Honnan tudjuk, hogy az egeszet nem mondjuk a Costa egyik dolgozoja kuldte be? Semmi konkretum nincs az egeszben, persze privatban ment minden, utolag. Szerintem ilyen esetben Hildanak kotelessege lenne legalabb egy telefont megeresztenie, hogy mrghallgattassek a masik fel is, mert ez igy lehet sima lejaratas is a konkurencia reszerol.

Advanced Flight 2016.03.17. 12:54:22

@atpijkamo100: "5 éves voltam, és az Állatkert előtt a léggömbömet egy huligán a cigijével szándékosan kidurantotta."

Most már mindent értek XD

2016.03.17. 12:55:03

A magyar vállakozások többsége megérdemli a sorsát. Mindent le bír utánozni, ami kényelmes neki: árak, külsőség, csomagolás. Csak a lényeget felejtik el lemásolni: termék minőség, ügyfélkapcsolat. Ezekkel sajnos dolgozni kell folyamatosan, nem csak egyszer elkészíteni.

Advanced Flight 2016.03.17. 12:59:06

@neet: hohó, legalább két kanál cukor! egyébként egyetértek :-)

Advanced Flight 2016.03.17. 13:00:59

@Hátrányos helyzetű kaviár: "Tényleg nem értem, mi bajod"

Kidurrantották a léggömbjét, az a baja XD

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.17. 13:15:11

@Advanced Flight: :)) Igaz, hogy 40-50 év kellett hozzá, de kihevertem.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.17. 13:16:50

@Mokaka: +

A nagy arc. Az. Annak a kialakítása meg legjobban... pedig az nem is feltétlen szerepel a specifikációban...

Bobby Newmark 2016.03.17. 13:32:57

Mondjuk aki kávéért kifizet majd' egy ezrest, azt szerintem teljesen tökjogosan nézik hülyének.

báró Csekonics 2016.03.17. 13:37:44

Nem ismerem a helyet, de ezek után eszembe nem jut majd bemenni ha arra járok.

Kedves tulajok:

Ügyfél vette a fáradságot és:
1. kifizette a langyos mosogatólevet amit kávé gyanánt adtatok.
2. Privát üzenetben jelezte hogy valami nem klappol, ellenőrizzétek amit ilyenkor kell.

Erre kap egy ilyen felkiáltó és kérdőjelekkel teletűzdelt kb. 'menj a sunyiba' kategóriájú választ? (A nyelvtani hibákat most lépjük át nagyvonalúan).
Hadd segítsek: ilyenkor illik szépen megköszönni az észrevételt, esetleg ha NAGYON megbántva érzed magad ÉS tényleg nem szólt még senki ilyesmiről, akkor ezt a tényt zárójelben jelezni, de mindenképp felajánlani valami apróságot (pl. legközelebb egy ajándék kávé / süti stb.) ami _visszaviszi_ az ügyfelet hogy egyáltalán legyen alkalmatok bizonyítani...

MrZed001 2016.03.17. 13:38:12

@Bobby Newmark:
Egyszer eljátszottuk a Starbucksben ami a Legó moziban volt.
Mikor odaadták a röhejesen drága (és még béna is) kávéjukat, majd mondta az árát, az 5000-es mellé kapott még egy igen vidám SZUPER-t is :D

vNHM 2016.03.17. 14:17:42

Ez bizony minden normalis helyen ugy vegzodott volna, hogy: Kedves vendegunk! Nagyon sajnaljuk a kellemetlen elmenyt, amit okoztunk! Biztosithatjuk, hogy igen ritkan fordul elo velunk, hogy nem megfelelo homersekletu kavet szolgalunk fel a vendegunknek. Kerjuk, fogadjon le egy kavet nalunk, legyen a haz vendege, barmelyik On altal kivalsztott idopontban. Remeljuk, be tudjuk bizonyitani Onnek, hogy nem csak kaveban vagyunk a legjobbak, hanem vendeglatasban is!

GQ 2016.03.17. 15:52:40

- cukrot mennyit tehetek bele?
- 5 kanállal, de ne keverd fel, nem szeretem, ha túl édes

:))))

neet 2016.03.17. 16:27:50

@tejfölbiztosítás: hát attól függ, diót pl nem törnék rajta, de egész jó. Te farkaddal mi a helyzet, ha már barátkozunk? ;-)

Parajpuding 2016.03.17. 16:39:11

My Little Melbourne? Látom az arcuk mérete már a kávéjuk minőségét is túlszárnyalja, ellenben az IQ hányadosuk meg alulmúlja.
Tudjátok bunkókáim, úgy nem írunk alá, hogy MLMC. Másrészt meg kellene tanulni - ha már fingotok nincs a vendéglátás szakmáról -, hogy a vendégnek mindig igaza van. Harmadrészt annyira tényleg ennyire sötétek vagytok, hogy azt hiszitek, most jól megmondtátok és igazatok van?
Remélem sok ember felfigyel rá, hogy a My Little Melbourne nem sztárkávézó, hanem szarkávézó. Emberileg kétségtelenül.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.03.17. 17:13:15

@Firestarter.18: Nem tette, mindegy miért nem tette. Utólag jelezte, privát üzenetben, ismétlem, privátban. Ez van, a vendég már csak tud ilyen hülye is lenni, de ez a kibeba ... kávézós a vendégből él. Mondjuk, spec ez nem sokáig fog, mert eljátsza ezt esetleg élőben pár külföldivel is, és a Trip-en kap olyan értékeléseket, hogy csak pisloghat.
Szóval, tök mindegy, hogy a vendég miért nem szólt helyben. Ilyen stílusban a kedves édesanyjával kommunikáljon, aki egy antiszociális bránert nevelt belőle.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.03.17. 17:16:29

@Firestarter.18: Kapsz tőlem egy veder jeget ... for your burned area :P

Steerio 2016.03.17. 17:28:52

@zserzsenne: Nézz be a Printába, ha még nem ismered, ordas jó kávéjuk van, és nem szoktak seggfejek lenni.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.03.17. 18:07:43

@Hátrányos helyzetű kaviár: honnan tudod, hogy a kavezo valaszat olvasod? Mer a poszter mondta? Honnsn tudod, hogy nem kamuzik?

230e 2016.03.17. 18:28:55

A facebook profilján is hasonlóan osztja a panaszkodókat.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.03.17. 18:46:32

@Firestarter.18: Ritka rossz lehet a te életedet élni .... te szegény.

PabY 2016.03.17. 19:51:17

mi a faszom az a flat white?

djangyu 2016.03.17. 20:03:32

Kriszta! Mi a szamod? :O

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.17. 20:06:51

@PabY: "mi a faszom az a flat white? "

Habostejes kávé fütyi.

KovacsZ67 2016.03.17. 22:50:22

"We love to make coffee for coffee lovers" aki ezt kiírja, az ablakára tartsa magát ehhez. Egyrészt akkor örömmel készítsen olyan kávét, ami élményt és örömet ad a vásárlónak is. Vagy vegye le ezt a feliratot. Elgondolkodtató, hogy milyen ez a vállalkozás, ahol ilyen stílusban kommunikál a vevőkkel a főnök? A példa ragadós. Az internet meg remek forumot kínál a panasz széles körben történő megosztására.

A magyar barista elit néhány prominens képviselőjének a gőgje is felismerhető ebben a sztoriban. "Ja, Te nem érzed ebben a kávéban, hogy milyen gyümölcsös? Ja, Neked ez ecet savanyú? Ja ez neked hideg?" Akkor veled van a gond valóban! Mit tudsz Te a kávéról egyáltalán? Én csak a pénzemért olyan italt akarok kapni amit, amiért máskor is szívesen visszajövök és pénzt költök megint.

Veled van a gond, valóban. Ami jó, hogy Te legalább tanulhatsz ebből. Rossz helyet választottál. A My Little Melbourne-nön kívül rengeteg sok kávézó van, ahol komolyan veszik az elvárásaid. Azért mert ők nem csak a mának élnek, hanem, a vevőknek.

FikkFakk 2016.03.18. 04:50:28

@The Crazy One: +1
Tovabba kernem a bunkot a feher cabrio saabbal, hogy ne veszvillogjon a kavezo elott minden alkalommal, amikor heti 1x arra jarok, hanem parkoljon le rendesen.

CoffeeCoffeeCoffee123 2016.03.18. 06:12:08

Kedves P.!

Hm, a Costa összehasonlításra nem alkalmas mert szerinted egy multi?
Azt a mindenit, ez mit jelent?
Mitől lenne a magyar Costa ebben a szövegkörnyezetben egy szitokszóval egyenértékű "multi"? Tudod, hogy ezzel a multi szóval hány munkatársam mennyi munkáját negligáltad anélkül, hogy tudnád mi kell ahhoz, hogy mitől lehet a minőséget biztosítani több kávézóban?

A Costa azért jó volt, hogy a "for coffee lovers" szlogent lecsippentse tőle valaki? Arra megfelelő, hogy a minőségi friss tej forrás megoldódjon itt Budapesten? De ami a legfontosabb: a képzett, gyakorlott Costás baristák :-)? Ugye?

Marad még terület a fejlődésre Nálatok: a mindennapos operational exellence biztosítása és a kedves vendég visszajelzéseinek megfelelő kezelése.

Szerintem egy tökéletes Costa flatwhite elkészítésében ezek is benne kell, hogy legyenek. És benne is vannak, gondoskodunk róla. (A visszajelzéseket szívesen fogadjuk, hogy jobbak lehessünk minden nap.)

Üdvözlettel, Miklós

briggancs 2016.03.18. 08:27:56

Kedves Kriszta! Igyatok egy flat white-ot a Feketében, isteni. És meleg :)

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.18. 09:02:53

@KovacsZ67: ""We love to make coffee for coffee lovers" aki ezt kiírja, az ablakára tartsa magát ehhez."

Ez csak melbörni születésűeknek szól. Magyar paraszt úgyse érti, örüljön, ha nem zöld a kávéja.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.18. 11:10:00

@neet: De. Igyál kakaót.

@Firestarter.18: Így van, szerintem is valamelyik haragosa tudja, hogy a tulaj nem olvas a homárhoz hasonló szennyoldalakat, ezért itt keni rá a szart.

Életszerűtlen, hogy egy enervált sznob így írjon vissza.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.18. 11:12:39

@TothJanJ: very hungrish.

Látszik, hogy nem a Nagy Ámerikába szakadt barátnéja írta.

Lefogadom, hogy vagy a konkurencia vagy valamelyik ellenlábasa próbálja besarazni a helyet.

-el Pulpo- 2016.03.18. 13:15:09

Kevés önteltebb majom van ebben a műfajban itthon, mint ennek a helynek a főnöke.
Valahogy nem lepődnék meg, ha ő kezelné a profiljukat is.
a

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.18. 16:12:23

@-el Pulpo-: Mi Vagyunk Túl Előkelő Ahhoz, Hogy Beszélni Magyart.

Matteo79 2016.03.18. 18:45:00

Poszto igazi hulye paraszt.
Egyreszt sugarzik soraibol a kivagyisag, masreszt gyava hogy szoljon a helyszinen.

230e 2016.03.20. 10:26:12

Jó az MLM válasza, ugy tűnik hogy még mindig nem ment át nekik, hogy mi a gond.

lobster thermidor 2016.03.20. 17:06:35

Kriszta vajon azt tudja, hogy a pénztártól való távozás után nincs helye a reklamációnak?
Egyébként pedig nem utólag kell rinyálni, hanem valóban ott, és azonnal rendezni kell az ilyen apró ügyeket. Elég ostoba indok arra hivatkozni, hogy nem akarta a drága barátnővel tartott találkozó hangulatát elrontani a reklamációval, ugyanis az ilyesmit rendszerint néhány szóval helyre lehet tenni. A Tripadvisorral való fenyegetőzés enyhén szólva is gusztustalan egy ilyen erősen kétségbevonható valóságtartalmú ügyben.

Pink Pancser 2016.03.21. 10:56:47

@lobster thermidor: És a pénztártól való távozás után szabad véleményt alkotni?

2016.03.22. 08:43:43

@lobster thermidor: szerintem mindkét félnek igaza van. A problémát a helyszínen kellett volna rendezni, és a hölgy kissé túllihegte a dolgot. A langyos, de legalább méregdrága KV pedig elfogadhatatlan.

Tomasz_a_gozmozdony 2016.03.24. 07:41:53

Bazd, valaki komolyan bemegy ilyen helyre inni egy 900 forintos hanyadekot, mert meno? A facebookon azert becsekkoltatok gondolom. :D :D

Ashariell 2018.07.27. 12:49:00

@PabY: Kávé? Talán... Deehet pálinka. :D
süti beállítások módosítása