Tékozló Homár

A szürkeimport, ami nincs és mégis van

2017.03.27. 14:57 | Homár Hilda | komment

75585-lost-love.jpg

A szürkeimportra keresve leginkább az derül ki, hogy nem létezik. Legalább  is elméletileg, ahogy ez az akkor még létező Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkori szóvivője szépen le is vezette 2010-ben. Az alábbi levél viszont épp azt igazolja, hogy azért érdemes óvatosnak lenni. 

Kedves Tékozló Homár!

Röviden megpróbálom leírni  történetemet a Samsung Magyarország ügyfélszolgálat "félre tájékoztatásáról".

Egy Samsung S7 EDGE típusú telefonon jelentkezett egy kis fekete folt a kijelzön. Az s7 edge fórumon azt írták hogy garanciában több embernek is javították, ezért írtam a Samsung Magyarországnak, ebben a levélben jeleztem a híbát, azt is, hogy egy boltban lett vásárolva ami felszámolás alatt van, ezért nem elérhető.

Többszöri levélváltás után  (garanciajegy fénykép, sorozatszám, készülék, dobozról fénykép) után azt, írták, hogy mivel nem a Samsung Magyarország hozta forgalomba, így ők nem javítják, ekkor megkérdeztem, hogy hová forduljak fogyasztóvédelem vagy a Samsung anyacéghez. Ezután jött az e-mail, hogy jár a 12 hónap garancia és bármelyik szervizbe vihetem. Hihetetlen, de megint megkérdeztem, hogy biztos nem fognak elküldeni, a válasz , igen vihetem.

Nem így történt ,a fiam vitte be, és elküldték,"félrelettem tájékoztatva",  hiába mondta, hogy az ügyfélszolgálaton azt írták, hogy javítani fogják.

Ezután, írtam ismét egy levelet, hogy miért hűjitettek, egy hét múlva jött a válasz,hogy nem ők hozták forgalomba,jogutódot, vagy keresek egy kontakt személyt aki a bolt felszámolását intézi,a félreértés ,pedig a "készülék eredetét nem tudták megállapítani" ezért lehetett,..... utolsó e-mail. Persze három hétig leveleztünk 19 e-mail és 3 tel.hivás kellett ,hogy ez "ismét" kiderüljön.

Elég szomorú, hogy egy ilyen nagy cég mint a Samsung,nem tudja ,hogy egy gyári hibás  készüléket javítson vagy nem.

Egy pár képet a levelezésről és a megszünt boltról még csatolok.

Köszönöm szépen. 

Mihály

Kedves Mihály!

A jótállási kötelezettség teljesítésére a jogszabályi rendelkezések értelmében az a vállalkozás köteles, amely az adott terméket értékesítette. Ez a gazdasági társaság jelen esetben a Star Marmara Kft. A cég hatályos cégadatait áttekintve megállapítható, hogy nem felszámolási eljárás, hanem kényszertörlési eljárás hatálya alatt. A cégközlönyben megjelent hirdetmény adatai alapján a gazdasági társaságnak a már bejelentett hitelezői igények teljesítésére nincsen fellelhető vagyona, így a jótállási igények teljesítése ettől a cégtől reálisan nem várható.

Az új Ptk. bevezette a termékszavatosság jogintézményét, amelynek alapján a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy a terméket cserélje ki. A termék akkor minősül ez esetben hibásnak, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalkor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. A törvény szerint gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. Samsung Elektronics Magyar Zrt. ezen jogszabályi rendelkezés esetén lenne kötelezhető a termék cseréjére, azonban a cég tájékoztatása szerint nem ők hozták a telefont forgalomba, így ez a gazdasági társaság sem köteles az igényt teljesíteni.

Az esettel kapcsolatban megjegyezzük, hogy az interneten az adott terméket sokszor több cégtől is meg lehet vásárolni. Az ajánlatok között gyakran több tízezer forintos különbségek is vannak. A vásárlást megelőzően azonban minden esetben javasolható az adott cégnek utána nézni az ingyenesen elérhető www.e-cegjegyzek.hu oldalon. Az itt található adatokból például rögtön megállapítható, hogy Star Marmara Kft-vel szemben az adóhatóság már 2014. október 29. napjától végrehajtási eljárást folytat, így a felszámolási vagy kényszertörlési eljárás megindítása előrevetíthető lett volna, amely a jótállási kötelezettségek teljesítésére is hatással van.

Érdemes tehát olyan cégtől vásárolni, amelynél a felszámolási eljárás megindításának lehetősége nem áll fenn és végrehajtási eljárás sincs folyamatban, így meghibásodás esetén a jótállási igények teljesítése is biztosabban megtörténhet.

Felhasznált jogszabályok:
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 
- 2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska. 2017.03.27. 15:07:03

jahát ha zöldségesboltba vásárolsz..:D

Manyecska. 2017.03.27. 15:09:57

telefont csak a MATÁV-tól, ne zöldségesboltból, ez fontos..! hová tűnt a kommentem..

Terézágyú 2017.03.27. 15:15:13

Azé a nyolc általánost kár hogy nem végezte el a pószter... :(

Cycmen 2017.03.27. 15:23:53

@Terézágyú: Ne légy már földhözragadt, az élet iskoláját járja na!

Terézágyú 2017.03.27. 15:25:43

"Az új Ptk. bevezette a termékszavatosság jogintézményét, amelynek alapján a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy a terméket cserélje ki. A termék akkor minősül ez esetben hibásnak, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalkor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. A törvény szerint gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. Samsung Elektronics Magyar Zrt. ezen jogszabályi rendelkezés esetén lenne kötelezhető a termék cseréjére, azonban a cég tájékoztatása szerint nem ők hozták a telefont forgalomba, így ez a gazdasági társaság sem köteles az igényt teljesíteni."

Magyarul a samsung hiába világcég, hiába vannak jelen ebben az országban is, hiába eredeti a telefon, hiába ők gyártották - ha máshonnan került a vevőhöz, akkor bukta.

Terézágyú 2017.03.27. 15:26:58

@Cycmen:
"Ne légy már földhözragadt, az élet iskoláját járja na!"

Éppen a szamszungvizsgát kellett volna letennie?...
Sikeres...?

Cycmen 2017.03.27. 15:48:38

@Terézágyú:Éppen a szamszungvizsgát kellett volna letennie?...

Biztos kint volt a cégtáblán, hogy
SZAMSZUNG OKOSTELEFONBOLT
Alapítva 1870.
És megbízhatónak tűnt!

Terézágyú 2017.03.27. 15:51:22

@Tehetséges ugandai buzi:
"Soha nem veszek koreai szart."

hanem, milyen szart veszel?

melaena 2017.03.27. 15:55:30

Ket iranybol is nezhetjuk a sztorit :
Egyreszt az apja faszat a Samsungnak, ok gyartottak a szurkeimportos telot is!
Nekik ugyanannyiba kerulne a javitas/csere ha meg letezne a ceg es ok kuldik,mintha az ugyfeltol atvennek.
A szurkeimportnak nevezett jelenseg az allamot,vagy a telekom szolgaltatokat feji meg,nem a samsungot.
Szerintem az sem realis elvaras,hogy egy atlag vevo cegjegyzeket meg telefon regiokodot nezzen vasarlas elott.
A hatosagoknak kellene megoldaia,hogy ne alljon minden minimalberes arab mobilboltja elott Amg Merci.

Masreszrol viszont egy itthoni nagykerbol szarmazo S7 Edge 40-60 K-val dragabb,mint a sufnigsemek kulfoldrol behozott cuccai.
Ha szo nelkul gariznak a szurket,akkor semmi ertelme nem lenne hivatalos forrasbol vasarolni.
Ezzel a lepessel a smsung inkabb az allam munkajat vegzi.

Cycmen 2017.03.27. 16:03:14

@Tehetséges ugandai buzi: Soha nem veszek koreai szart.

Mi van, megjött a segély hogy így nagyképűsködsz?

vizsla_barat 2017.03.27. 16:04:28

Lehet szidni a multikat. De. Az tuti hogy egy Verizon vagy amazon esetében azonnal csere. Szakadjatok már le a garázs boltokrol. Fillerbaszas off.

melaena 2017.03.27. 16:06:08

Egyebkent sok helyen 2 ev garival hirdetik a Samsung mobilokat,de igazabol 1+1 ev jar rajuk.
Az elso evben a magyar torvenyek szerint szamla VAGY garipapir kell.
A masodik evet mar onkentesen vallaljak, es netes regisztraciot szoktak kerni,illetve ott mar nem eleg a szamla,vagy garijegy,hanem mindketto kell.
A sufnigsmek gyakran oda se adjak a samsungos garijegyet,hanem sajat garipapirt irnak,aztan ha bezar a bolt,akkor igy jartal.

enrico palazzo 2017.03.27. 16:15:48

@Terézágyú:
"A törvény szerint gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója. Samsung Elektronics Magyar Zrt. ezen jogszabályi rendelkezés esetén lenne kötelezhető a termék cseréjére, azonban a cég tájékoztatása szerint nem ők hozták a telefont forgalomba, így ez a gazdasági társaság sem köteles az igényt teljesíteni."

De azt írják, hogy mint előállító gyártónak minősül és a termékszavatosság hozzájuk tartozik, nem? Akkor most döntsék már el. Nekem ez így ellentmondás.

Terézágyú 2017.03.27. 16:16:28

@enrico palazzo:
"De azt írják, hogy mint előállító gyártónak minősül és a termékszavatosság hozzájuk tartozik, nem? Akkor most döntsék már el. Nekem ez így ellentmondás. "

Nekem is.

Cycmen 2017.03.27. 16:16:57

Már a szürke galléros bűnözők sem a régiek!

Terézágyú 2017.03.27. 16:19:26

@Cycmen:
a szürkegalléros egy szó :)

Sam Crow 2017.03.27. 16:27:31

First world problems, szoktam írni gyakorta, most sincs kivétel.

Beerhead 2017.03.27. 16:28:47

KopaszEmberGSM-ből ezért nem veszünk szamszung S7-et a piaci ár alatt. Ugorgyunk.

Cycmen 2017.03.27. 16:30:14

@Terézágyú:a szürkegalléros egy szó :)

Te kis tudós!
Terézágyú nem egy szőkegalléros csaj ám!

melaena 2017.03.27. 16:41:31

@Beerhead:
Azert ennyire nem egyszeru.
Az index tobb,mint 1 eve megirta az itthoni mobilpiac mukodeset :
index.hu/gazdasag/2016/01/25/afacsalt_mobilokkal_van_tele_az_orszag/
Ekkor mar 10 eve legalabb igy mukodott, es semmit nem csinalnak veluk.
Ha illegalis,be kell zarni,ha legalis akkor meg kell valtoztatni a szabalyozast.
De nem 50 ev mulva.

Dinkainka 2017.03.27. 16:44:58

A Samsung telefonok gyárilag kémprogramokkal telepítve jönnek. Akárcsak a televíziók. A fekete pötty az már csak a ráadás lehet.

Bendeguz 1001 2017.03.27. 16:59:44

@enrico palazzo: Valoszinuleg a Samsung Mo es a koreai anyaceg jogilag nem egy es ugyanaz igy nem gyarto a magyar, raadasul nem ok hoztak forgalomba igy nem is forgalmazok.

enrico palazzo 2017.03.27. 17:08:10

@Bendeguz 1001: Leányvállalat. Hogy az istenbe ne lenne jogilag összekötve?

Beerhead 2017.03.27. 17:39:31

@melaena: tudjuk nagyon jól, hogy itthon nem így mennek a dolgok. Ha "legális" valami, az még nem zárja ki az ordas nagy szopás lehetőségét. Lásd még: unit-linked biztosítások.

melaena 2017.03.27. 17:45:52

@Bendeguz 1001:
Ha nincs kozuk hozza ,akkor miert kepviselhetik itthon a samsungot ?

Ez olyan,mint amikor kijon a szerelo,csinal 500 ezer kart,majd a szolgaltato szettarja a kezet,hogy alvallalkozo a szerelo,beszeljem meg a bedolt btjevel a dolgot,nekik semmi kozuk hozza ....

Nick-son 2017.03.27. 18:01:08

A termék előállítója a gyártó. Amennyiben nem hazai gyártás akkor az importőr minősül gyártónak, őt terhelik ezek a kötelmek. Mivel a nevezett zrt. nem hozta az országba a telefont - nyilván hasznot sem húzott belőle - így a terheket sem kell viselnie ugyanúgy mint az összes többi vállalkozásnak sem ami szintén nem hozta be a telefont.

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.03.27. 18:18:15

Telemax a szamszung szervize. A másik poszt ugye oxidálódó IC-rol fog szólni...

englandboy 2017.03.27. 19:15:45

masfel eve vettem a zasszonynak egy lg g4-et
ebayen.brand new original box.
3 hete bootloop issue
telefon tul a 12 honap garin
irtam az lg uk-nek
dpd jott felvette a telot 2 nap mulva hozta vissza.
alaplapcsere.egy pennyt nem fizettem.
igy is lehet....

englandboy 2017.03.27. 19:20:57

imei szamot meg paypal szamlat kertek osszesen.meg a cimemet ahol felvehetik.es ok irtak hogy az imei alapjan ezt franciaorszagnak gyartottak de semmi baj ingyen kicserelik a motherboardot.
igaz az lg nem szamszung....

englandboy 2017.03.27. 19:28:32

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One:

nem kaccsolt be a telefon.nem bootolt be.bekapcs utan feljott az lg logo es utana kikapcsolt.
egyebet nemtudok elmondani

Szubrina 2017.03.27. 21:14:13

@enrico palazzo: "A törvény szerint gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója."...cég tájékoztatása szerint nem ők hozták a telefont forgalomba"
Mivel nem ők hozták forgalomba, nem kötelezhetők rá.

Mi olyan bonyi ebben?

enrico palazzo 2017.03.27. 21:28:07

@Szubrina: Az a bonyi, hogy az előállító=gyártó hatásköre a termékszavatosság, mivel itt a forgalmazó már kiesett a pixisből. A gvti-sek nem először írnak ellentmondó dolgokat.

Szubrina 2017.03.27. 21:32:46

@enrico palazzo: olvasd újra az előállító ÉS FORGALMAZÓ, mivel a forgalmazó nem ő volt nem köteles...gondolkozzál már, mennyire logikus, h lopott cuccot garanciálisan javítanak?

FDToth 2017.03.27. 22:31:45

Kizart dolognak tartom azt h mem magyar telo, ezert nem figlalkoznak vele. Apple cuccokat utt-ott vettem, sose mondtak azt h nem magyar. Apple apple, samsung, samsung.
Nem lehet h amagyar jogszabalyok lyukasak?

Csipyke 2017.03.27. 22:38:16

@FDToth: bedoglott a masfel eves iPad Minim (power gomb) Svajcban, helyi cegtol, de nem Apple. Elvittem az almahoz, kerdi svajci a cucc? (Kaptam a ferjemtol). Mondom ja, itt vettük. Megnezi: Thaiföld vagy Tajvan, mar nem emlexem. Innentol bukta. A ceg akitol vette meg 50 Frankert "bevizsgaltatta" hogy leesett-nem esett le es tokban volt vegig. Szivas.

Bombaló 2017.03.28. 05:16:20

Englandboy, ha 1+1 év van a Samunál, másfél év után lehet a gyártó itt is jó fej lesz. A poszter nem árulta el, hogy megvolt-e a számlája. Ha nincs, az már bukta.

Dani23 2017.03.28. 06:16:37

@melaena: Egyáltalán nem biztos, hogy ugyannyiba kerülne a Samsungnak a javítás. Mivel nem ők a forgalombahozók valószínűleg nem a "klaszikus" adócsaló utat járta be (magyar nagyker-kulfold-vissza-magyar kisker-kulfold-vissza), mert akkor ők lennének a forgalombahozók. Valószínűleg egy Ázsiából vagy Amerikából szerzett készülék (posztoló gondolom átalakítót is kapott), ott pedig más a típusszáma a készüléknek és valószínűleg nem csak a chipset miatt.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.28. 07:34:56

@Terézágyú: pedig elvégezte, nem látod? 3 első + 5 második, az pont nyó'c :P

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.28. 07:43:42

@englandboy: 1., nem értem, hogy jön ide az angliai gyakorlat. 2., ezt pont így csinálja a samsung az ITTHON forgalomba hozott/értékesített (akár a telefon szolgáltatók által) készülékeivel kapcsolatban, annyi különpsékkel, hogy nem a DPD megy és viszi el a telefont, hanem a szerelő, és nem viszi el, hanem ott helyben javítja. Na? Ki a faszagyerek? (van még hova fejlődnie az lg-nek angliában is)

Terézágyú 2017.03.28. 07:44:23

@Szubrina:
"olvasd újra az előállító ÉS FORGALMAZÓ, mivel a forgalmazó nem ő volt nem köteles..."

ha valóban ez van a törvényben, hogy "ÉS", akkor ez a törvény szart sem ér az egyszeri tulajdonos számára... A törvénynek éppen arról kellene szólnia, hogy ha a forgalmazó el is tűnik, a gyártója akkor is megvan még...

"gondolkozzál már, mennyire logikus, h lopott cuccot garanciálisan javítanak? "

Miért volna lopott??? Hogy milyen csatornán keresztül jött be az országba, ahhoz mi köze a szamszungnak?
ott van rá @Csipyke: példája.

Terézágyú 2017.03.28. 08:00:44

De jellemző, hogy az előző blogban ki háborodott fel azon, hogy egy cég törölt egy negatív kommentet - és most most ugyanazok teljesen rendben levőnek tartják, ha egy cég nem hajlandó javítani a saját gyártmányát...

Kutyahoroszkóp 2017.03.28. 08:09:39

Kussollyámá. Ja mégse. Jade. Anyádnemanyád, csak a fórummotorját, meg ne sántulyon.
@Cycmen: ű.d:DD dédé

Manyecska. 2017.03.28. 08:11:57

@Kutyahoroszkóp: no!! jóvan. nálam meg csöpög az a fránya csap, addig kommenteljetek majd jövök! meg kell húzni jóerősen:D aki fel mer hívni most azt lelövöm és ugrálok a hulláján!!! :DD

szamaritánus 2017.03.28. 08:29:26

Bazmeg posztolo, olvasgassal sokat, hatha megtanulsz irni.

Szubrina 2017.03.28. 08:31:05

@Terézágyú: Kábé pont leszarom, aki sundám-bundám vásárol, az így járt.

Szubrina 2017.03.28. 08:34:35

@Terézágyú: Te nem látod a különbségeket, tök ostoba vagy most már látom, ha észrevennéd én mindkét esetben a becstelenséget ítélem el, egy cég nem baszhatja át az ügyfelét az első esetben a másodikban pedig, nem javaslom, h negyed vagy feleáron nyilvánvalóan lopott (legalább is adómentesen az országba került) szajrét vásároljon valaki és aztán rinyáljon, ha a cég nem ismeri el a garanciát, az ismeretlen eredetű árúnak.

De azért nyugodtan puffogjál magadban a saját faszságodon!

Terézágyú 2017.03.28. 08:40:12

@Szubrina:
Én nem puffogok. :)
csak szűrlek. Már nem először.

Szubrina 2017.03.28. 08:45:32

@Terézágyú: Az a probléma veled, hogy ha nem látod, h valaki következetes és lefikázod, akkor ahelyett, h magadba néznél, hogy "jaj de fasz vagyok istenem, megkövetem az illetőt" inkább támadsz és azzal próbálod elkenni, h ne legyen oly ciki.

Mondom, h kábé pont leszarom, se a lopást, se a hazudozást nem szívlelem, ha ez számodra gond, akkor kopj le a bánatos faszomba! Köszcsike!

Kutyahoroszkóp 2017.03.28. 09:04:45

@Manyecs: ez ilyen költői kép, aforizma, nem? Vagy ennyire közhelyese az életed? Vannak, akik még használnak csapot?! Megőrülök.. :D dé(y) A vízcsepegés napja ma van, a ninjafutási mammaátugrálási nap, meg pár napja vót! Elképzelem a bociszemű egyszerű lépcsősanyukát, ahogy néz, s miközben a seggpicsa-lábszárrendszered lassítottfelvételként szeli át a térlevegőt, annak feje felett.
@Szubrina: öld meg kérdőjelekkel. KURVA ANYJÁT. Agybeteg kis szar. Majd beljövök másik nicken és eljátszom a férjed neked meg.

Becstelenségen agonizálni ősi fiatal szokás!

Brigantizmuson becsmérelegni is!

Telefont venni, telefont imádni uncsi, na jó, venni nem, de nem sokáig boldogít enter.

Szubrina 2017.03.28. 09:07:53

@Kutyahoroszkóp: Ez nagyon jó és ki fogja eljátszani a feleséget?
Egyébként engem sem boldogít a telefon, van akinek a telefonja okos és van olyan telefon, akinek a gazdája én utóbbi vagyok. Felőlem bárki feldughatja az ánuszába az ájfonját, de még a szamszungját is.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.28. 09:28:55

@Terézágyú: pedig érhető. Mármint az, hogy nem hajlandó javítani. Tudod ez más, hasonló garázscégeknél is így működik.
Megveszik okosba Piréziában, ott jelentkezik a nyereség az értékesítésen. Elhozzák ide orbánisztánba, eladják okosba, így ebből itt nem lesz nyereség. A készülék egyszercsak hopp elromlik, így beviszed a szevÍzbe, mer' aszon'ták, hogy világarancia. Egy ideig ... mert azzal, hogy itt csak a szervÍzelés történik, csak költség van, tehát veszteség. Így a kis garázscég egy idő után több lehetőség közül szok választni. a) megszünteti a világaranciát (erre már volt példa); b) csak az adott országban értékesített termékekre nyújtja a szolgáltatást (erre is); c) kivonul, mert ha csak veszteséget termel egy országban (az idióta szabályok vagy a szabályokkal VISSZAÉLŐ gyökerek miatt az mindegy), minek maradjon ott, inkább kivonul
hát ennek fényében tessenek okoskodni. Tényleg, ha kivonul a samsung orbánisztánból, akkor hol teccenek majd reklamálni, hogy a labancoknál okosba, majd itthon sufnibótba vett termék elromlott, és nincs szervÍz, pedig itthon vette az átba-szlak bt -nél, és még pöcsétes papírja is van a világaranciáról, oszt szervÍz meg sehol?
De ezzel a problémával nem csak a samsung találkozik, tudom, ez az egybites fogyasztót nem érdekli. Viszont ha kivonulnak orbánisztánból, felszámolják a szervÍzhálózatot, akkor fogja.

Amusing 2017.03.28. 09:38:23

posztoló legközelebb is használja az árukereső "top5" legolcsóbjából válasszon

Kutyahoroszkóp 2017.03.28. 09:46:33

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: az 1bitest lehet, hogy nem érdekli, ám pontosan átlátja azt, amit kifejtettél. Az látja át legjobban, amelyik legnagyobb telpipofával veri a tamtamot. Ezt hívják prolijellemnek.

NEXTPOST ANYÁD ENTER //// OSTOBA KIS HILDA, HULLDÁBA VELE! FEJ LEHULL, IDIÓTA GVTI FELJŐ

Terézágyú 2017.03.28. 09:50:05

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:
Ilyenkor kellene ugyebár azt mondani a szamszung jó hírneve érdekében, hogy egyetlen vásárló se mondhassa, hogy "szamszungom vót, de csak baj vót vele" inkább megcsinálják.

De hát nem.
Oké.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.28. 10:08:38

@Terézágyú: látom továbbra sem érted. mind1.
Tessék megvenni itthon, márkaboltban (nem aluljáróban, sufniboltban, gombokér' okosba számla nélkül) vagy valamelyik szolgáltatónál, arra érvényesíthető mindenféle baszakodás nélkül a jótállás. Ennyi és nem több. Mi olyan kibaszott bonyolult ezen?

Bendeguz 1001 2017.03.28. 10:14:50

Vilaggarancia altalaban telefonokra nem vonatkozik. Nem is olyan reg volt hasonlo poszt a homaron csak arra nem emlekszem almas vagy samsung telorol volt szo. Akkor a ceg honlapjan mindenre jotalast vallaltak es barhol lehetett javitatni, egyedul a telefonok voltak a forgalmazott orszaghoz kotve.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.28. 10:15:34

@Terézágyú: juteszemhelyére ...
Mi van akkor, ha rádmelegítettek egy replikát? Volt a kezemben olyan kínai note2, hogy engem is majdnem megtévesztett. Átlagjúzer pedig simán beszopja. Mi van, ha tönkremegy a kezedben, azzal is bemész a samsunghoz, ők bebizonyítják neked, hogy átvertek, de cseréljék ki, mert a kicioccó ráírta, hogy samsung?

Terézágyú 2017.03.28. 10:24:30

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:
"Mi van akkor, ha rádmelegítettek egy replikát?"

Nem, az más. Erről már beszéltünk fentebb, hogy a szamszung elismerte, hogy ők gyártották.

Manyecska. 2017.03.28. 10:25:06

@Kutyahoroszkóp: elmentem izé megjöttem!:D Tényleg nincs újposzt??

Kutyahoroszkóp 2017.03.28. 10:44:32

@Manyecs: nem, nincs még újpénz, nem kaptam fizetést!
@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: azhogy beragadt a kí baszott kérdőjelgombja. Az íráskép valahogy mindig visszaigazolja az elme szintjét. A magyra virtus megkívánj a fillérbaszást. Szocialista örökség is ez, nem is mindenki/minden mértékben hibáztatható ezért, hogy műveli. Vannak persze vérprofik a témában, akik nagyon tudják mívelni.

FÁKJÚENTER

síp síp síp síp
????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

ANYÁD TE SZAR

Manyecska. 2017.03.28. 10:53:25

@Kutyahoroszkóp: nincs itt a nagyfőnök itt havaLY van:D mondjuk én is most értem be. ON

Kutyahoroszkóp 2017.03.28. 10:54:16

???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
anyádanyádanyádanyádanyádanyádanyád
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????
???????????????????????????????????????????????

Manyecska. 2017.03.28. 11:04:09

@Kutyahoroszkóp: Vótmá. :DD én éhendöglök, addig kimegyek kajáért. :D

szmoker (Homo Trollicus) 2017.03.28. 11:13:48

A Sumsangont még a TMX javíccsa?
Hö hö

Cycmen 2017.03.28. 11:35:12

@Terézágyú:@Szubrina:
Én nem puffogok. :)
csak szűrlek. Már nem először.

Miért szűröd? Vedd fel a harcot, küzdjél mint a fogatlan tigris! Magyarhoz nem illik a gyáva megfutamodás!

Szubrina 2017.03.28. 11:36:11

@Cycmen: Ja szűr, de közben olvas...á bazmeg:D

Cycmen 2017.03.28. 11:39:17

@Kutyahoroszkóp: Mi a faxom van veled hogy idefosod ezt a sok kérdőjelet???????????????
Na szedd össze magad, hallucinálj valami ökörséget mert unatkozom és még kénytelen leszek manyecsot baszkurálni amíg meg nem sértődik rám amit nem akarok úgyhogy mindent bele (verjed).

Manyecska. 2017.03.28. 11:40:22

@Szubrina: ha kettő nikkje van, lehet:)

Szubrina 2017.03.28. 11:42:45

@Manyecs: Nem kell ilyen messzire menni, ezzel is olvas, mert ha szűr, hogy válaszol, nem de bár?

Manyecska. 2017.03.28. 11:42:51

@Cycmen: köszönöm, van ki baszkuráljon....:DDDD

Manyecska. 2017.03.28. 11:45:48

@Szubrina: Nem. De. bár, cukik vagytok:)!!
Most valahogy olyan kellemes ködben lebegek kemény meló volt a szerelés, ilyeneket ma ne kérdezz :D:P

Szubrina 2017.03.28. 11:48:59

@Manyecs: Ja én cuki vagyok, de ő meg tökre nem...
Ha egy csaptelep vagy mi a szösz meghúzása ennyire leizzaszt, akkor mennyire izzadhatsz, amikor téged húznak meg?:)

Cycmen 2017.03.28. 11:52:30

@Manyecs: Nemúgyértemperverzdög! :D ?P ON OFF ON OFF ON OFF!

Cycmen 2017.03.28. 11:54:22

@Szubrina: Ha egy csaptelep vagy mi a szösz meghúzása ennyire leizzaszt, akkor mennyire izzadhatsz, amikor téged húznak meg?:)

Húzd meg!
HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!

Szubrina 2017.03.28. 11:57:13

@Cycmen: Én ugyan nem, a hetero ligában focizok;)

Jessybátsi 2017.03.28. 13:52:11

Ezért nem rendelünk a Star Marmarától és társaitól. Ha olcsó kell rendelj aliról. Vámmal, áfával olcsóbb, mint itthon, ha meg átcsusszan, akkor pláne. Garancia nincs ugyan rá, de anyit ér, mint amit ezektől kaptál.

KaTe 2017.03.28. 15:55:00

Tehát akkor a lényeg röviden az, hogy a posztoló megszívta?!

KaTe 2017.03.28. 15:58:41

Hozzáteszem, ha a gyártó, a Samsung boldogan javítaná a nem magyarországi import telefont, akkor a Samsung Magyarország lényegében be is zárhatna, ugyanis egy kicseszett ember nem lenne, aki hajlandó lenne 27%-kal többet adni ugyanazért a telefonért. :)

englandboy 2017.03.28. 20:14:15

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:

az lg uk pont leszarta hogy nem toluk vettem a telefont hanem valaki mastol
az 1 ev gari reg lejart a telefonon
a telcsit nem is a uk-ba szantak ha elolvastad amit irtam
sok sikert a magyar szamszung szerelokhoz akik haznal javitjak a telcsit
DDDDDDDD

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.03.31. 18:02:39

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:

"pedig érhető. Mármint az, hogy nem hajlandó javítani."
Nem, én nem értem.

"Megveszik okosba Piréziában, ott jelentkezik a nyereség az értékesítésen. Elhozzák ide orbánisztánba, eladják okosba, így ebből itt nem lesz nyereség. A készülék egyszercsak hopp elromlik, így beviszed a szevÍzbe, mer' aszon'ták, hogy világarancia. Egy ideig ... mert azzal, hogy itt csak a szervÍzelés történik, csak költség van, tehát veszteség."
Ez egy kurva önámítás, a feltörekvő középvezető nem látja át, hogy mi a cége érdeke. Kb. ennyi.
Gondoljuk már végig egy percre! Ott kezdődik, hogy MEGVESZIK Piréziában. Csing-csing, samsung kettes pénztár (elhelyezkedés pirézia): bejövő lóvé .
Elhozzák ide-oda-amoda. Nem mindegy? Megkapta érte az általa kitalált árat. Beviszik orbánisztánban a rottyos telót. Neked nem mindegy, hogy a norvég fjordok csücskibe' adják be az általad kreált selejtet, vagy a bolgár tengerparton? A selejt az selejt. Bele van kalkulálva a gyártási folyamtba. Azt is kifizették piréziában. Egy globális cégnél tökmindegy kéne, hogy legyen, hogy melyik értékesítési ponton viszik be a selejtet.
És a samsung magyarország bété mit veri magát és rendőrködik? Ha egyszer a gyártótól a csere/javítás összegét úgyis le fogja hívni?!?
Nekem ez tökre nem érthető. Sima könyveléstechnikai kérdés az egész, ehelyett a vásárlót szopatják.
Egyben biztos lehet a samsung, én rohadtul egy forintot nem fogok hozzájuk vinni.

"ha kivonul a samsung orbánisztánból"
Magával baszik ki, ugyanis az ide így-úgy eladott termékek ugyanúgy eladott termékek. Ha kivonul, akkor a trükközés marad, de a full legál vásárlók megszűnnek.
Ja, és ha kivonul, én leszek az első, aki boltot nyitok és teherautószámra fogom a beszerzési országba szállítani jutalékért a meghibásodott fost. Mindenki elégedett lehet, mert visszakerül a garis ügyintézés piréziába. Sokkal jobb. :D
süti beállítások módosítása