Tékozló Homár

Micsoda Posta!

2017.09.11. 10:43 | Homár Hilda | 48 komment

Szegény Magyar Postát elég sokat osztjuk, pedig tudjuk, hogy az elmúlt 15 évben az emailezés, az online bankolás, a webshopok és a nagy csomagküldő szolgálatok megjelenésével - hogy csak a legmarkánsabb változásokat vegyük - alapvetően kellett új alapokra helyeznie a szolgáltatásait, miközben folyamatosan emberhiánnyal küzd,  ami nem könnyíti meg, hogy lépést tartson a megváltozott körülményekkel. De valahogy mégis a heroikus küzdés helyett az embernek az jut eszébe, ami a fenti youtube-feltöltést látva: ha egy ekkora cég a saját 140 éves évfordulóját képes egy olyan videóval köszönteni, aminek a hangját letiltják szerzői jogi okokból, és a 9 percből 3 percig egy logó látható, az megérdemli a sorsát.

Reklamációm a magyar postának

Reklamációmat szeretném azzal kezdeni, hogy megértjük, milyen igények kielégítésére született meg a modern posta, melynek nevét Önök kissé érdemtelenül, de mégis viselik. Franz von Taxis állt elő I. Miksa császárnak az ötlettel, miszerint megszervezi az üzenetek küldésének váltott lovas rendszerét. Először Bécstől Brüsszelig, majd Tirolon át Milano, Mantova, Velence és Rómáig, cserébe a posta teljes hasznáért maga és családja számára. I. Miksa kapott az alkalmon és szerződött Taxis-sal. Ez mutatja az ember természetes igényét az üzenetküldés gyors és kulturált formájára.

Érdekes, hogy a Brüsszel-Insbruck távot 5 napra vállalták, ami még ma is szép teljesítmény, hiszen tapasztalatom szerint egy-egy Németországból érkező levelem, miután megtette a hosszú utat 2 nap alatt az Önök logisztikai központjába, ott szeret további 4-5 napot eltölteni. Gondolom, akklimatizálódásra van szüksége, hogy a nyugat európai viszonyok után megszokja a magyar valóságit.

Bár tagadhatatlan, hogy a modern posta aminek valahol Önök is részei, ha nem is gyorsultak, kiterjesztették a szolgáltatást az átlagemberek részére is, ami a 19. századig bizony nem volt magától érthetődő. Taxis vállalkozása egy mai érelemben vett profitorientált vállalkozás volt, ez vezethetett a gyors sikerhez és terjeszkedéshez.

Ez a profit és ügyfél központú hozzáállás szöges ellentétben áll az Önök szocialista állami vállalati rutinjaival. Bár a haszonszerzés láthatón az Önök céljai között is megjelent, hisz ma már lehet kapni csokit, ropit, DVDt, sorsjegyet illetve  hitelt felvenni is , és bele se merek gondolni mire van még lehetőség postákon. Azonban úgy érzem, eltolódott az egyensúly. Az Önök neve Magyar Posta, ennek a névnek mégiscsak köteleznie kellene Önöket a leveleink kézbesítésére. Ennek az elkötelezettségnek nyomát se látom, mintha a levelek már csak a szükséges rossz lennének a Posta portfóliójában. Ezen tapasztalatom miatt messziről kerülöm a Postát. 

Amiért ma mégis írok: Ma tértivevénnyel kellett eredeti számlákat küldenem. Úgy éreztem, ezzel meg tudnak birkózni, ezért eljöttem hamarabb a munkahelyemről és a XI. kerület Fehérvári út (Móricz oldalán lévő) elején található postát kerestem fel. Első meglepetés a sorszám osztónál ért, ahol a 9 kategória közül csakis egy a 3. szólt a levél feladásról, sajnos együtt a csekk feladással, posta bolti vásárlással és ki tudja még mivel. Tehát 9-ból 1. 

Sebaj bíztam a sorszám hívó rendszerükben, gondoltam azért majd több ablak fogja a 3-sal kezdődő sorszámokat hívni. Van egy bizonyos vonzalmam a folyamat optimalizáláshoz. ezért gyorsan felmértem az esélyeimet. A számom a 3107-es volt. A kijelzőn ekkor láttam  3-sal kezdődőd számot, majd kb 5 perc múlva feltűnt a 3080-as. Ekkor rémültem meg igazán hiszen 26 ember volt előttem. Ami azért érdekes, mert gyors számolás után 36-an voltunk a postán várakozók, ami hétköznap 16:30-kor nem is lenne vészes.

A pszichothriller ekkor vette kezdetét. 

Ugyanis a 11 ablakból csak 7 működött és abból is csak 1 hívta a 3-as sorszámot. Értik? Egy postán csúcs időben 1 ablak hívja az embereket, akik levelet akarnak feladni. 

Itt kellett volna otthagynom az egészet, de a kíváncsiság hajtott. 3-mal kezdődő hívószámból számból mire elértünk a 3100-hoz, tehát 20 ember lement, aminek a fele feladta. Így  10-12 ember adhatta fel a levelét, addig csekkbefizetésre 47 ember került sorra. 

Kíváncsiságom kielégítve éreztem. Joggal vonhattam le a következtetést, hogy a rendszer egyszerűen szar, ezért szóvá tettem a dolgot.  A csoportvezetőhöz irányítottak, de mire ő előkerült hirtelen mégis 3 ablak kezdte hívni a 3-as hívószámokat. Ezért megnyugtatóan közölte a csoportvezető, hogy igen, igazam van, de máris 3 ablaknál folyhat a levél feladás.  Eközben a sorszámosztógép a 3140-es sorszámot osztotta, tehát 40-en szerettek volna levelet feladni a postán. A szerencsétlenek nem is értem mit gondoltak, levelet egy postán? 

Miután beindult a 3 ablak, és mivel sokan feladták a várakozás közben, végül sorra kerültem. A hölgy tényleg darálta az ügyfeleket, le a kalappal, rajta nem múlt. Megkérdeztem, miért nincs kitéve toll és ajánlott levél nyomtatvány? Erre azt válaszolta, hogy azért, mert ellopják. Tehát, nincs kitéve toll egy postán, így a pultnál kell töltögetni, mert mi, a szemét ügyfelek ellopjuk. Ezt meg is érteném, de közben a posta bolt teljes tartalma csoki, ropi, DVD viszont ki van pakolva őrizetlenül, azt nem lopjuk el, csak a tollat? 

Összefoglalva: Meglepő, de hétköznap 17 óra a csúcsidő. Biztos, ezer munkaszervezési kifogásuk van, de mégis legalább ekkor legyen már nyitva minden ablak. A posta fő feladata az elmúlt 500 évben nem változott: levelek kézbesítése. Nagyon szép, hogy bővítik a portfóliót, mindenféle baromsággal, de előbb talán az alapfunkciót, a levél kézbesítést kellene ellátni. Csekket befizetni az összes banknál lehet online, aki 2017-ben ezt nem képes megtenni, vagy nem tud rá valakit megkérni, annak ne tartsunk már fel 7-ből 4 ablakot. Ha nincs kitéve toll, akkor ott fog a pultnál töltögetni mindenki, amíg többi birka a sorára vár.

Üdvözlettel

Szűcs István

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyúúlacska 2017.09.11. 10:58:31

Na már megint a Posta.

Dezsike 2017.09.11. 11:04:13

Valóban kritikán aluli a posta, a legjobb le sincs írva a postban: A településen ahol élek 2 posta van, egy nagy posta a városközpontban, egy kisebb pedig a kertvárosi részen, a város szélén - mi az utóbbihoz tartozunk. Egy nyomkövetéses külföldi küldemény azért késett egy hetet, mert először (talán tévedésből?) a központi postára vitték, majd onnan visszavitték a logisztikai központba, ahonnan másodjára ért csak célba. Ennek mind nyoma van a rendszerben. Ezek után simán el tudom képzelni, hogy bizonyos küldemények teljesen más településre érkeznek meg előbb, ahonnan visszaküldik, ezért tart néha a mezei levelek (pl. számlák) kézbesítése is egy hétig, vagy akár tovább.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.09.11. 11:04:30

Amig nem szuntetik meg a M. Cs. es Kir. Posta monopolhelyzetet, addig sajnos nem sok remeny marad. A szolgaltatasuk botranyos, az araik magasak. Ahol csak lehet, kerulom oket (a szamlakat atutalassal fizetem), de bizonyos teruleteken megkerulhetetlenek. Most is varok egy csomagot, ami 3 nap alatt Japanbol az orszagba ert, azonban a magyar posta 2,5 het alatt meg nem jutott el odaig, hogy ki is kezbesitse (annak ellenere, hogy az orszagba erkezes napjan bekuldtem nekik a szukseges igazolasokat es meghatalmazast). Aki kulfoldrol akar karacsonyra ajandekot rendelni, jobban jar, ha mar most megteszi, hatha akkor megkapja januar elejen...

Jónapot kívánok! 2017.09.11. 11:12:36

Bar Szucs urnak igaza van magat a problemat illetoen, de foguasztovedelmi szempontbol semmi hatrany nem erte. A levelet feladta, talan mar oda is ert, lapozhatunk. Amugy meg ha nincs munkaero, akkor nem tud mokodni az osszes ablak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2017.09.11. 11:13:20

Modorkás "külön írós", fontoskodó poszter. Olyan, aki netbankon tud utalni, de írószert nem tud magával vinni. Pedig létezik olyan telefontok, amelyikben van helye egy kis vékony tollnak.
A postának tudtommal az alapszolgáltatása, a levélkézbesítés, gyakorlatilag kész ráfizetés. A szirszarok és nőgyógyászsorsjegyek árusítása fedezi részben azok költségeit.
Persze itt is jöhetne a mindent megoldó liberált totem, a privatizáció, csak meg kell nézni, hogy mennyiért szállít a már itt lévő néhány futárcég levelet. Egy magánember, sőt a legtöbb vállalkozás számára ez szinte mindegy, csakhogy képzeljük már el a közigazgatást futárpostával küldött tartásdíj-határozatokkal! És nem kell azzal jönni, hogy elektronikusan, meg ügyfélkapu, stb. A közigazgatási ügyfelek, kiváltképp a szabálysértési ügyekbe keveredettek és a helyi adó örvényébe bekerültek nem interneteznek. Legfeljebb faszbököznek, de ott is leginkább csak élőznek, t.i. nem igazán tudnak írni-olvasni. Ennek az ügytömegnek a költségéhez meg kellene duplázni az adókat, ha privatizált levélkézbesítés lenne.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.11. 11:40:38

@Dezsike: "a központi postára vitték, majd onnan visszavitték a logisztikai központba, ahonnan másodjára ért csak célba."

Már dolgoznak rajta, hogy az ilyen bakik...

.

.

.

...ne látszódjanak a követési rendszeren. :))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.11. 11:43:03

nekem a postával csak egy bajom van

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.11. 11:44:57

pontosabban mondva bizonyos dolgozókkal

Sluck Ödön 2017.09.11. 12:05:48

@Jónapot kívánok!: Dehogynem fogyasztóvédelmi ügy. Csak nem a szokott vacakot adtak nem vették vissza hanem közösségibb: kb. 50-en próbáltak levelet feladni csak amíg a poszter ott volt. A felesleges várakozási időt mindenkitől ellopták. Akkor kezdtek foglalkozni a dologgal amikor szóvá tette mifenéért csak egy ablaknál veszik fel a leveleket. Rögtön 3 is kezdett foglalkozni az ügyfelekkel azaz volt munkaerő. A rendszerükben látszik a várakozók száma, miért vártak az első panaszosig? Talán mert tojtak a vevők fejére? Javaslom szakirodalomnak Bukowsky Posta című könyvét.

Nick-son 2017.09.11. 12:06:25

Az az igazság, ahogyan láthatjuk is, hogy a posta áttért a váltott lovak rendszeréről a furgonok és teherautókra, most már az eredeti számlák küldözgetésénél is át kellene térni az elektronikus számlázásra. Egy percen belül a címzettnél van, nincs cécó. Na de hogyha már nem, mert hát nincsenek felkészülve a kibocsátásra és a befogadásra akkor is most már minden számlázó program elő bírja állítani a számlát pdf formátumban (eredeti és másolati példányt már nem kell megkülönböztetni), még azt is át lehet küldeni, ha már egyszer.

Költségeiben, ha valaki sok számlát küldözget elképesztő az az összeg amit a levélküldésen meg lehet spórolni.

Szóval oké, hogy a posta retro módon üzemel, de amelyik ügyfél nem osztozna ebben az élményben eleve be sem megy ilyen célzattal, hogy eredeti? számlákat küldözget postán.

Egyébként igaz, kb. ez a szint, kb. ezért a bérezésért ezt a humán erőforrást lehet kapni és ilyen állami cégeknél kb. ilyen rendszerekre lehet számítani, szóval jogos a poszt, ha úgy akarom látni.

.Manyecska 2017.09.11. 12:26:45

..ezen még a négyhónapos is röhögne- igaz azt hajnalban szokta másfél órákat..:D -..
ez eccerűen elképesztő!!! :D Flórián posta ugyanez, már múltkor sorszámot húztam és lementem elintézni a szemüveg javítást de még így is várni kellett!! :D Nonszensz. pedig ott még működik is minden ablak..

user_man 2017.09.11. 12:27:48

"lehet más hogy is" Németország, ha amazonról rendelek és prime (olyan vip elöfizu ) és este 6 ig leadom a rendelést akkor másnap délig kihozzák (német posta =DHL) a holmit , akkor is ha a másnap az szombat, ha nem vagyok otthon akkor legközelebbi postán leadják, postaládában értesités és következö nap reggeltől felvehetem, max 2 ember van elöttem, 5 perc. Bármilyen levél, csomag Németországon belül max 3 munkanap. Magyarországról levél , pénteki feladással kedden megjön..Klassz elektromos furgonnal járkálnak amit külsö cég tervezett de posta saját cége gyártotta le öket. Profik és gyorsak.

cmx85s 2017.09.11. 12:45:22

Azért azt a nyomtatványt szép csendben ki tudod tölteni az egyik asztalnál is, majd beállsz a sorba és feladod a levelet. Lehet kulturáltan is, a többi ügyfelet nem feltartva.
Nekem legalábis szokott sikerülni ez a mutatvány.

Jessybátsi 2017.09.11. 12:50:00

A videó már nem érhető el :D Kíváncsi vagyok, mi lehetett a háttérzene?

heidt 2017.09.11. 12:59:20

A Keleti pályaudvaron található "főposta" pont ilyen. Sorszámosztón levélfeladás kiválasztása. Van opció is, hogy 10-nél több, vagy kevesebb levelet akar valaki feladni. Két levelemmel a 10-nél kevesebbet választottam. Sorszám szerint 9-en voltak előttem. 10 perc múlva, még mindig 7-en. Megnéztem, mi lehet ennek az oka. Egyszerű, itt is csak egy ablaknál vették be a leveleket és "természetesen" a 10-nél többet feladókat is itt fogadták. Volt előttem olyan, aki egy komplett szatyornyi levelet tett a pultra.
Az árra meg ne hivatkozzanak már. Egy 60 grammos ajánlott, tértivevényes levél feladása Budapestre (Tudom, már nincs különbség a helyi és távolsági kézbesítés között. De. miért is?) 785,- Ft volt. Ez azért nem kevés.

user_man 2017.09.11. 13:38:50

Nem tudom a költségvonzatát de a prime az évi 42 euró és utána minden prime rendelés ingyenes posta szállitással jön.. Valószínűleg nem horror az ára. Otthoni postával ez nem összehasonlítható , számomra ez a "fényposta"

Girhes 2017.09.11. 13:48:19

@cmx85s: A posztban benne van, hogy nincs kint a nyomtatvány, mert "ellopják". Na ezért nem sikerült az asztalnál kitölteni.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.11. 13:55:26

@Girhes: "nincs kint a nyomtatvány, mert "ellopják". "

Én loptam el, mindig van itthon néhány blanketta, a fasz fog ott töltögetni.

wrstjnethn 2017.09.11. 13:59:16

@Jónapot kívánok!: Azért megnézném az arcát, ha mindenhol ennyit kellene sorban állni. Mondjuk a boltban laza két óra alatt kerülne sorra a pénztárnál, esetleg a buszmegállóban is ácsorogni kellene egy órát. Fogyasztóvédelmi hátrány magát sem érné, szóval nincs miről beszélni, ugye?

Bafana 2017.09.11. 14:01:23

Nem a posta hibája, de én attól kapok agyfaszt, amikor délután 4 körül, a munka végeztével megyek postára, egy csomó öregasszonnyal és kisgyerekes anyukával találkozom. Nekik pont akkor kell postára menni, egész nap tök elfoglaltak és nem érnek rá. Amikor meg rákérdezek, csak hümmögnek.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.11. 14:04:21

@Bafana: én bármikor megyek postára mindig tömeg van

cmx85s 2017.09.11. 14:17:09

@Girhes: de ha kérsz, adnak, és ezért még egy ügyfél sem akart megverni.

sámli 2017.09.11. 14:45:28

A nyomtatványt le is lehet tölteni. És kitölteni. Azért a M. kir. Póóósta is halad. :)

HgGina 2017.09.11. 15:09:14

Nem a kevés postai dolgozó a probléma, hanem, hogy funkcionális analfabéták.

Josagos 2017.09.11. 15:09:28

Mi ha lehet, kerüljük a postát, de vannak állami szervekkel dolgaink, akik csak a papíralapú dokumentumokkal képesek bármit kezdeni.
Szerencsétlen postásoknak KÖTELEZŐ mindenféle szarokat ajánlani nekünk. Biztosítást, sorsjegyet, faszomtuggyát. Pedig még ismernek is, és tudják, hogy elvből nem vesszük csak azt, amit venni akartunk amikor odamentünk. (levélküldést)
A csekkes embereket nem bírom megérteni. Simán online lehet intézni mindent, a számlázást meg eszámlával az irodából.

2017.09.11. 15:25:00

a postásokat sajnálom
de azért a Postát megszüntetném
Milyen hivatalos dokumentumot lehet még (csak) Postán feladni?
Van már Ügyfélkapu.
Kötelező Cégkapu.
Megnyílt az E-Kapu.
Kisvártatva jön az E-Lkapunk!
Végül mindenkinek lesz kötelező Csillagkapu regisztrációja!
Minek ide Posta?
:)

p_ilonka 2017.09.11. 16:01:25

Ha már a postáról van szó, ezt a verset javaslom olvasgatni: ( mslittlewood.blogspot.hu/search?q=posta )

Postáskisasszony

Piszok hosszú a sor, nem halad semerre.
A gyakran emlegetett panaszra és perre
csak az árucikkes mamóka bólogat,
majd a falon függő szabályzatra mutat:
nincs benne szintidő, nézze csak meg, itt ni.
Ami azt jelenti, ha nem tetszik, tipli.

A kalitkában egy elvarázsolt lény ül.
Szomorkás és fáradt. Munkájához fényül
csak neonlámpa jutott, az is gyakran remeg.
Talán ezért tűnnek zöldesnek a kezek,
amelyek megállnak. Aztán megindulnak.
Majd megint megállnak. Egymásra borulnak,
malmozgatnak kicsit. Aztán, mintha szellő
legyezné meg őket, az egyik ujj szökellő,

fürge táncba indul. És aztán ledermed.
Többet már nem moccan. Peregnek a percek.
Mozdulatlan leány mozdulatlan térben.
Néz a levegőbe, talán alszik éppen.

Mi lelte a fülke szépséges lakóját?
Mi okozza szíve mély, enervált búját?
Mit vétett, hogy ifjan lesújtott a baj már?
Vajon mért fürgébb egy ikerterhes lajhár?

Elmondom. De jó, ha már előre féltek,
mert ez aztán tényleg borzalmas történet.
Nem segíthet rajta a ritmus meg a rímek.
Mindent összevetve rosszabb, mint a Grimmek,
hát csak az hallgassa, kinek szíve erős.
A lány valójában tragikus mesehős.

El van varázsolva. Igen alaposan.
Rabságban tengődik. Rémálomkórosan.
A gonosz megragadta, mint holmi kacatot,
átkot mondott rá, és közben jót kacagott.
(Csipkerózsika is így járta meg szegény).
De rajta más zsarnokol. A szörnyű Tértivevény.
Neki nincs hét feje, a teste csupa betű.
Levélszekrény útján nem kézbesíthető.
Kőkemény egy alak. Ő az úr a postán.
Sőt, a posta melletti McDonaldson is tán,
bár ezt csak suttogják. Annyi viszont biztos,
hogy a szíve jeges, és a keze piszkos,
a varázserejétől Merlin is frászt kapna,
és aki suttog, az eltűnik másnapra.

Rettegte a világ postabirodalma.
Tértivevény lelkét egy dolog zavarta,
és az a gyorsaság. Utálta, de mélyen.
Aki kapkod, annak nincs ideje, hogy féljen,
ez volt a mottója. A sietség káros,
itt az ideje, hogy megtudja a város,
meg a vidék. Irány sorban állni.
És nekiveselkedett példát statuálni.

Ki hinné ma már, hogy a pult mögötti lélek
lomha végtagjai egykoron még éltek,
és úgy szökdécselt, mint a pinty az ágon,
mikor Tértivevény meglátta a nyáron.
Futott a busz után. Ennyi volt a bűne.
És ő postáskisasszonyt varázsolt belőle.
Hallotta az egész küldemény-iktató.
Kimondta az átkot. S átka irtóztató:

Addig tengeted itt szomorú életed,
míg agyvérzésbe hajszolsz tízezer ügyfelet.
Nem szabadulsz addig, a rabszolgám leszel,
bélyegzel, pepecselsz, nyomkodsz, teszel-veszel,
és ha a sorsjegyet nem tukmálod önként,
feladlak standard postai csomagként.
Előre utalással. Hát ehhez tartsd magad.
Ja, a sor ideges, és a bélyeg ragad.
Ezzel a két hírrel fegyverezlek fel még,
hogy szent küldetésed el ne szúrjad végképp.
Többet nem mondhatok. Mindent tudsz, leányom,
ahhoz, hogy egy napon átkom porrá váljon.

És sorsára hagyta. Azóta senyved itt.
Igyekszik megtörni a zord átok szavait.
Tudja, mi a célja, nem gondol a mával,
a feloldozást várja postafordultával,
zöld keze elidőz egy levélen csöppet,
álmodozva kérdi a kedves, idős hölgyet
hogy mit adhat, aztán elmereng szendén,
a postán, a világon, az élet értelmén,
azon, hogy változik ősztől a díjszabás,
azon, hogy miért nem dolgozik senki más,
azon, hogy előre vagy utánvétellel,
azon, hogy hogy írják, eggyel vagy két ellel,
azon, hogy mi az a postakész boríték,
a kordonon, amit a tömött sor borít épp,
és nem mozdul. Ajkán mosoly játszik.
Elképzeli, ahogy nemsoká teázik.

Fejben strigulázza a szívhez kapó nagyit:
ez még mindig csak a hatszázhatvanadik.
Keresi a tollát, az előbb még megvolt –
és mozdulat közben kicsit elbóbiskolt.

vizsla_barat 2017.09.11. 16:31:36

fejlettebb orszagban kinyomtatod online feluletrol a "belyeget" (de amugy egy sima levelre van forever belyeg - ez aztan a talalmany mi?) ranyalod az ojjektumra es maris mehet be - a sajat leveles ladadba ahonnan a Posta kiveszi. Mert ez egy ketiranyu utca.

2017.09.11. 16:59:49

@Josagos: "A csekkes embereket nem bírom megérteni."
Ja úgy könnyű ha van a számládon pénz, nem csak tartozás.

GallaiG 2017.09.11. 17:01:13

Szegény Magyar Postát már megint bántják...
Csak a leglényegesebb kérdést nem teszi fel senki:
Miért is kellett kijátszani az EU előírását, amely már évekkel ezelőtt kötelezővé tette VOLNA a versenyhelyzet létrehozását, szakmai befektetők beengedését a magyar kormány számára. Nem-nem, az "borzalmas" lett volna (a haveroknak). Maradt a kommunista mamut monopóliuma, aztán mindenki csodálkozik. Tényleg nem lehet érteni, hogy mi a csudán.

heidt 2017.09.11. 18:25:38

@sámli: Ja, persze. Egy paksamétát akartam feladni Ausztriába. Posta honlapon online kitöltöm (Hivatalosan: ON-LINE CÍMIRATKITÖLTŐ). Ugyan háromszor kellett újra kezdeni, mert a vége előtt kétszer kidobott a rendszer. Kinyomtatom, természetesen saját költségemre. Minden szépen rajta volt. Címzett, feladó, tartalom, súly, vonalkód, meg egy csomó egyéb szám. stb. Csomaggal és cédulával irány a postahivatal. Csomagocskát és a kinyomtatott papírt büszkén átadom. Gondoltam, így egy csomó időt megspórolok magamnak és a mögöttem állóknak is. Ekkor jött a fordulat! Postás kisasszony néz rám értetlenül, majd megkérdezi:
-Ez mi?
- Online kitöltött címirat.
- Há' nem jó, mer' nem ragad a háta.
- Miért baj, hogy nem ragad a háta? - kérdezem.
- Me' csak olyant lehet kézbesítésre foganatosítani!
- Akkor most mi a teendőm?
- Adok ragadós hátút és töltse ki azt!
Adott egy pont olyan cetlit, de annak öntapadó volt a háta. Van az a szint, ahonnan lefelé én már nem vitatkozom. Kitöltöm kézzel, soron kívül beadhatom.
Elveszi, megnézi, beszkenneli, majd elővesz egy öntapadó hátú tasakot, abba berakja az immár kézzel kitöltött cédulát, lezárja és az átlátszó tasakot felragasztja a csomagra.
GRATULÁLOK!!!

reunalla 2017.09.11. 18:30:43

@Nick-son: ezt mond meg az egészségpénztáraknak, valamiért mindig az eredeti számlát akarják papíron

reunalla 2017.09.11. 18:33:43

@heidt: ma 3 pont ezen a szinvonalon lévő szöke libával kellett hasonló beszélgetésekbe fogjak... az egyetlen bibi, hogy egy helyen dolgozunk és muszáj velük napi szinten beszéljek....kezdek őszülni...

Jónapot kívánok! 2017.09.11. 18:38:37

@wrstjnethn: A szavatossagi vagy a jotalasi jog serult Szucs ur eseteben? Fordulhat bekeltetohoz. A poszt szerintem amugy tele van csusztatassal de ez mas kerdes.
Amugy rengeteg bolt, aruhaz van, ahol sok kassza van es fele mukodik, vagy fele sem, mikozben sor van. Ismetlem, a posta szar, a rendszer szar, de jogilag velemenyem szerint semmilyen fogyasztovedelmi hatrany nem erte az illetot.

Nick-son 2017.09.11. 20:04:03

@reunalla: nincs már eredeti meg nem eredeti. Az eü pénztár egy darabot kér. Küldözgettem én is régen x forintért, aztán lett kártya azóta nem kell küldözgetni.

DesmondTutu 2017.09.11. 21:04:55

Nem kell ezen semennyire csodálkozni:
- amíg egy cég nem piaci versenyben működik, hanem
- jogszabállyal körbebástyázott monopóliumban, addig pont így fog működni: 0 hatékonyság, 0 verseny, 0 innováció, 0 ktg optimalizálás.
Hozzáteszem, hogy én is ezt tenném a helyükben...
Hova versenyezzek, ha csak nálam lehet pl. jogszabálynak megfelelő "pöcsétes" tértivevényt kézbesíteni, nem? :)

lakit 2017.09.11. 21:16:23

Posta: nekem a kedvenc táblám Zalaegerszegen van. Este hatig tart nyitva és a táblára kiírták, hogy a legközelebbi tovább nyitva tartó posta Szombathelyen van, ami este hétkor zár :) Nagy segítség.

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2017.09.11. 23:16:07

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Talán a toll hiánya felróható nekem, bár esküszöm napi irodai munkám során is már csak telefonálgatás közbeni firkálásra szolgál, ezért nem tartok magamnál. A fő problémám mégis az ügyfél hívó rendszer teljes logikátlansága. Az meg, hogy mennyi az ára nem igazán érdekel, elhiheti, hogy 1 óra szabadidő árából, akár külön motoros futárral is el vitethettem volna.

anr96 2017.09.12. 02:03:53

Akinek van sejtelme arról, hogy hogyan működik a közigazgatás azt szorozza meg vagy 4x és közelítőleg megkapja a postát. Agyament törvényi kötelezettségeken felül a gyakorlatban alkalmazhatatlan szabályzatot (családod semmire sem jogosult, vegyél ki egy nap szabit, vagy mindenki elvárja, hogy egy százasért a kézbesítő megoldja és aztán legelső alkalommal feldobja, jó esetben csak kirúgják és nem kell vagy az éves fizetését kipengetnie és bíróságra járnia), amik nem arra vannak kitalálva, hogy egyszerű és ésszerű szolgáltatás nyújtson, hanem posta minden felelősséget hárítson az ügyfélre és a dolgozókra (pl. egyszemélyes postákon a postavezető az ötszázadik nyilvántartásban nem húzott ki egy négyzetet, leveled milliméterrel nagyobb, mint a sablon...).

Fókusz egyébként is értékesítésen van, magyarul a biztosítás (persze ha az államnak már nem adsz el elég állampapírt akkor EXTRA büntit kapsz a tervből, és a terv alapján ítélik meg a postád) és mellékesen a sorsjegy, levél és csomag csak egy mostohagyerek.

Bónusz állami meglepetések (Erzsébet utalvány, választási kiadvány és propaganda) pl. ünnepi szezonban amikor a futárszolgálatok is letérdelnek.

Aki szeretne bizonyítani és letenni a névjegyét ("make a difference"), van üresedés dögivel, minden területen, diplomások is jöhetnek. Sokak által szidott kézbesítők egy ésszerű és effektív rendszerben pl. Post AG keresett megbízható munkaerők, szinte komplett posták mondanak fel. Most már talán nem véletlen, hogy mindenki megkapja a szakmunkás minimálbért a különböző tanfolyamok elvégzése után, mert a tavalyi nettó 90 ezer elég gyenge az új osztrák kézbesítő központok 500 kilójához képest (mindent fizetnek, a német órákat is). Ismeretlenek azok a magyar horror történetek, ahol defektet kaptál és az útba eső első helyen (15-20+km-re Salakszentmotoroson ahol még számlát is kaptál Dunavirág utcára és nem u.-ra, megjavíttattad és aztán felelősségre vonattál, hogy nem kértél előzetes engedélyt, és ezt követően engedélyt és nem a legközelebbi (?) piaci árrést használó helyen persze ezt, NEM TOLERÁLJÁK, ofc mind saját zsebből hitelezed).

Az a szépséges főváros a budaörsi központtal együtt egy fekete lyuk, az ország átellenében levő legutolsó kis falvak között megfordul szinte (20:1) minden időben feladott csomag (még a 2 napos is) 1 azaz egy nap alatt.

Sokan csodálkoznak, hogy miért létezik/nem szűnt meg működni (mert pl. Kína... = aha az ahol az állami fizeti a szállítást, hogy minden 200 forintos szart megvegyél és néha csak a holland raktárban rohad izé... tölti az időt), ez az "építmény" még azért áll, mert saját idejüket és anyagiakat nem kímélve magyar virtusból, aka majd megmutatjuk mi nekik dolgoznak a postások (amire épít is a vezetés) és egy politikai melegedő a legfelsőbb szint.

Gyűjtőjegyes 2017.09.12. 07:56:57

Pár kérdésre válasz:
-Miért nem nyit ki minden ablak? Hát mert NINCS ELÉG dolgozó. Akinek van esze, az lelép (ahogy tettem én is), akinek nincs, vagy még nem telt be a pohár, marad. Napról napra egyre többen mondanak fel, nem véletlen. Hozzájátszik az is, hogy a szakszervezetek kúva büszkék arra, hogy KIHARCOLTÁK, hogy a MINIMÁLBÉRT kaphassuk (akinek van vizsgája, az bérminimumot kap) és csókoljunk nekik kezet, hogy mekkora hatalmas béremelést harcoltak ők ki nekünk... folytassam?
-Nincs kint toll? Nagy dolog. A Posta a kézbesítőinek se biztosít tollat, saját zsebből kell azt megvenniük, anélkül meg ugye nem is tudnának dolgozni. Egyéb rémmesét olvashattok még a fácsé postás csoportokban (például szolgálati biciklit nem biztosít a Posta a kézbesítőnek, vagy gyalogol a pusztában, vagy vesz sajátot és használja azt, ami ha tönkremegy a túlhajtástól, akkor a kézbesítő IJ és vesz újat). Megoldás, hogy viszel saját tollat feladáshoz (nekem pl mindig van a zsebemben egy, pedig már csak nagyritkán lát napfényt), akármihez, kérsz az ablakostól egy szelvényt (vagy többet), kitöltöd és kész. Persze először sorszámot húzol, mire sorra kerülsz, végzel is.
-Miért csak egy ablaknál lehet levelet feladni? Hát mert... mondanám, hogy az a magyarázat, hogy SAP, meg társai (egy helyről lehet begyűjteni a levélhalmot, hatékonyabb, stb), de ez a Postánál nem így van. Régóta csak a szirszarok eladása a lényeg...
-Úristen, sorsjegyet akart eladni a kézbesítő/felvevő! Nos... havi kvóta van, kötelező. Napi szintre lebontva ez kézbesítőnek 10 000 alatti sorsjegy (olyan 7-8), ablakosnál nem tudom. Ha nincs meg, akkor saját zsebből megveszi és kapar (és gyakran mákos és nyer... volt kollégám vitt már el 150 000 sorsjegyet is), ha nem teljesül a kvóta, akkor ugyan repülni nem repül, de nem is teszik neki kellemessé az ottmaradást.

Tehát igen. A Magyar Postánál rohadt nagy bajok vannak. Én élvezettel nézem kívülről, ahogy omlik össze, de nagyon remélem, hogy nagyon kevés normális ember marad ott, mire végleg beborul... a söpredék vezetést meg temesse alá és zúzza össze.

Gyűjtőjegyes 2017.09.12. 08:12:30

És egy örök klasszikus:
- A kézbesítő csak értesítőt dobott be! szemét!
Ha egy kézbesítő kilép a Postától, vagy lebetegszik (szabi nincs, csak a csókosoknak), akkor azt a társa oldja meg, járatösszevonással. Azaz el kell vinnie a saját járatát ÉS a másikat IS. Plusszpénz erre nincs, de az eddigi minimum 8 órás munkaköre felszalad 16 órára és max 12 órát dolgozhat ugyebár. Ezért mind a két járáson, ha végezni akar, csak végigszalad, végigszórja az egészet értesítővel és még ígyse végez 12 órán belül. Extra infó: túlórát nem számolják el, tehát 8 óra papíron, 8 órát kap kézhez, de...
Szabálytalan, etikátlan, ez tény, de máshogy nem tud végezni, fizikai képtelenség. Persze az állandó emberhiány miatt a járatösszevonások egyre gyakoribbak és az állandó járat is folyamatosan nőnek és nőnek (azaz ami eddig 800 címhely volt, fél év múlva az emberhiány miatt felkúszik szépen 1200-ra alapból és utána erre jön rá még egy másik 1200-as összevonás).
Aki akarja, matekozza ki, adok kis segédletet:
Munkaidő azzal kezdődik, hogy összekészítik a küldeményeket, majd 2 óra múlva meg is kapják a pénzellátmányt és mehetnek ki a járatba (marad 6 óra).
A járat végén leszámolás, ami fél óra (5 és fél óra marad)
Kiérkezés a járásba 15-30 perc + visszaút 30 perc (mivel a járások úgy vannak szervezve, hogy a vége mindig távol esik a tömegközeledéstől...) (marad 4 és fél óra)
1 lépcsőház sima levelei+szórólap beszórása kb 5 perc.
1 ajánlott küldemény kézbesítésére 3 percet kell szánni + az út a lépcsőházban (lift/lépcső) + az értesítő megírása (ha nincs szabálytalanul előre megírva). Ez kb 5 perc. +, ha nagyon szabályos akar lenni, akkor szig ellenőrzés, mire azt előkaparja az ügyfél...uh...
1 utalvány kézbesítése ennek a duplája. Szig ellenőrzés, pénz kétszeri leszámolása + ha az ügyfél akarja, ő is átszámolja. Távozás után reklamációnak helye nincs!
Két tömb között se teleportál a postás, számoljunk "sétaidővel", tömbönként 2 perc (és akkor fut)
Jöjjenek akkor a számok:
Átlagos járat: 45 lépcsőház (7 tömb), 120 ajánlott küldemény, 30 utalvány.
Tessék kiszámolni, hogy ez belefér-e 4 és fél óra munkaidőbe. És utána tegyük hozzá az összevonást, ahol ugyanezek a számok vannak. És tegyük mellé még a kötelező értékesítést is.

Nos, ki milyen eredményt kapott? Egy volt kolléga az említett fészcsoportban kiszámolta. Sajnos a vezetőség nem ért a számokhoz, így neki kellett. Meglepő eredményeket kapott (ami volt kézbesítőként nem is meglepő).
Jó szórakozást :)

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.09.12. 09:05:36

@Gyűjtőjegyes: "szabi nincs, csak a csókosoknak"

Az én postásom kiveszi a szabadságát. Aki helyette jön, ugyanabban az időszakban jön.

Budapest, II. ker.

joska61 2017.09.12. 10:32:01

Dugja fel magának a posta, hogy egy istenverte sürgősségi levelet nem tudnak kivinni Budapestről egy 10 km-re lévő városba 2 hét alatt egy levelet... És nem a kézbesítőket szidtam.

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2017.09.12. 11:59:47

Szeretném tisztázni, én itt nem a kevés munkaerőre panaszkodtam. Teljesen megértem, hogy ha nincs elég ember. Én itt a rossz munkaszervezésre panaszkodtam. Amire egyébként látszólag van egy autómatikus rendszerük. Ahogy a levélben is leírtam, 47 csekk befiztést intéztek el amig 10 levél feladást. Úgy, hogy mikor beléptem 36 emberből több mint 20an vártak levél feladásra. Ezt a helyzetet a sorszámhívó algoritmusának kellene kezelnie, de szemmel láthatóan van lehetőség beavatkozásra, hisz később mégis 3 ablak kezdte hívni a 3as számot a panaszom hatására.

Permetező 2017.09.15. 11:40:41

Hah ezutan a post utan minden fizetnivalomat csak csekken fogom befizetni :)

anr96 2017.09.20. 22:50:48

@Gyűjtőjegyes: Utolsó kis posta a halálf.-án a határ mellett, napi 16 kilóért kell eladnia sorsjegyet, hogy meglegyen az éves terve.
süti beállítások módosítása