„Gyarmatáru”. Ezt a szót ízlelgette a Homár, miután az õsz érkeztével kiújult konzervéhségét csillapítandó feltépte az ígéretesen kinézõ cseh füstölt osztriga fedelét. A zamatos szó azért jutott az eszébe, mert a papírdobozon Ferenc József feje a legerõsebb vizuális elem a barnán csillogó osztrigatestek után, nem beszélve az óarany színû ’Kaiser Franz Josef.’ feliratról. „Pedig nem is gyarmatáru, bár nem lett volna rossz, ha valaki egyszer jól leigázza Franciaországot vagy a norvégokat” – gondolta a haspók rákszabású, aztán felpattintotta a perforált bádogfedelet.

Az osztriga csodás étel és már a híre elég ahhoz, hogy az embernek bizseregni kezdjenek az erogén zónái, a héjon belül pedig maga a sûrített tenger lakik. Sült változatban nem ennyire éteri a helyzet, mert a kagylóhús ilyenkor megszilárdul, de ettõl persze még lehet finom. A Ferenc József például egészen kiváló. Erõsen füstölt ugyan, mégis hagyja érvényesülni az eredeti zamatot. Így megfüstölve-megfõzve az osztriga sokkal jobban hasonlít egy mezei kagylóra, mint nyersen, de annyi megmarad a különleges stichjébõl, hogy 599 forintot megérjen. Citromlével, pirítóson, vékonyra vágott uborkával kóstoltuk és rajongói lettünk azonnal.

Még annyit, hogy a klasszicizáló fekete-barna-arany csomagolás ügyesen rájátszik a gyarmatáru-érzésre: az ember azzal az áhítattal áll neki, mint kiskorában, amikor Margit néni kaviárt, füstölt lazacot és makrélát hozott New Brunswickbõl, amirõl azt hittem, messzebb van a Holdnál.

Viszont a nagy össze-vissza vásárlásban elfelejtettem, hol vettem a cseh csodát. Ha valaki látna ilyet, kérem írjon a fórumba!