Egy igazi, szívhezszóló, karácsony-környéki turistaszivatást dokumentált Szabolcs, amibõl kiderül, hogy az ellenõrök is szeretnek adni, de információ és segítség helyett inkább a csekket részesítik elõnyben.

Remélem, elnyeri tetszéseteket a történet, a Merlin Nemzetközi Színházban vendégszereplõ Peepolykus híres-neves mûvészei körében osztatlan örömet okozott. Én pedig gyõztem dícsérni magam, amiért voltam olyan megfontolt, hogy azt a tanácsot adtam angol-spanyol vendégeimnek, hogy a Széchenyi fürdõbe a Deák térrõl igen gyorsan és hatékonyan jutnak el a hírös milleniumi földalatti igénybevételével. (Nagy marha voltam, mondhatom, hej! világváros!)

A megfontolt vendégek már tudták (tõlem), hogy elõre kell jegyet váltaniuk, amit meg is kíséreltek a kis ablaknál, ahol a hölgy unott arccal annyit mondott nekik, hogy "Tikett, dáun!". Mindezt annak ellenére, hogy a vendégek jól érthetõen emlegették a "yellow line" szavakat.

Csepûrágóink el is indultak a jelzett irányba, azaz lefelé, a kettes metró mozgólépcsõjén. Odalent már várták õket, csapatostul, a BKV ellenõrei. Pénzzel a kezükben jegyet próbáltak vásárolni tõlük.

"Nó tikett! Nó tikett" - üvöltözték kulturáltan az egyenruhások. A csapat hölgytagja megkísérelte elmagyarázni, hogy odafentrõl irányították õket le, hogy itt lehet jegyet kapni, és hogy Széchenyi fürdõ. A legõszintébb ellenõr az elsõ szónál félbe is szakította: "Lédi! Nó tikett! Problem! Big problem!" - kiáltozta, többször is, a nyomaték kedvéért.

Ekkor az urak is megkíséreltek beleszólni a beszélgetésbe. "Fájn! Péj fájn náv! Big problem! Big problem!" - harsogták européer módra az ellenõrök. "Lédi! Sátáp! Nó máni, polísz! Telefon, polísz!" - emelte bunkofónját harci állásba a legbölcsebb tag.

Elámulva a BKV világvárosi szintû gyakorlatiasságán, az esti elõadás hõsei belátták, nincs mit tenni, hiszen egy szót nem mondhattak még ki az õket taszigáló, harsány BKV-kórus ügyes ellenmanõvereinek köszönhetõen, így elõ is kotorták a fejenként kétezer forintos büntetést.

A büntetés egy rózsaszín kartonpapír volt, ami nem jogosította fel õket arra, hogy megforduljanak és az így kifizetett 2000 forintos jeggyel legalább eljuthassanak a Széchenyi fürdõig, ugyanis külföldieknek csak egy egyszerû szívatópapír jár, amivel nem lehet eztán utazni. Jogos és megfontolt intézkedés, õket, végül is, egyszerûbb lerántani, meg hát külföldiek, tehát a pénzük is több a szemeteinek.

Persze, az, hogy kétféle büntetés létezik a BKV-nél, és hogy ez a nyolcvanas évek végi, balatoni, németbaszogató kététlapos éttermek halzsírszagú gyakorlatát idézi, jól belefér fõvárosunk önmagáról alkotott világvárosi imágójába.

A jegy kiállítása során az egyik - nõnemû - BKV-s specialista éreztette, hogy az ellenõri szókincs még az eddigieknél is gazdagabb: "Ver jú from?" - kérdezte, morális fölényét a nyilvánvaló csalók orra alá dörgölve. "England" - válaszolták a csalók. Erre a hölgy sokatmondó mosollyal jegyezte meg: "Jesz! Inglis! Hahá! Éénglis!"

Ezt követõen a csapat taxival utazott a Szecskáig.