Vannak, akik nem bírják a békés kisvárosi sebességet, állandóan rohannának, nyamvadt 13 perc várakozás után máris felmondják a számlájukat. Trobi visszatér, hogy a hozzá közel álló bankot csicskáztassa a sarki benzinkút után.

Mivel cégemnek a Kõ és hõ-nél van számlája, ezért anno dacu engem is rávettek, nyissak én is ilyet. A gond csak ott volt, hogy az a fiókjuk esett hozzám legközelebb, amelyik úton a Kagylós sztori is megesett velem, ezért ha intézni kellett valamit a számlával kapcsolatban (sajnos ;-) mindig oda ugrottam be. Nem vagyok túl igényes fogyasztó, de ezek az unott, alulképzett „banki szakemberek” többször kihoztak a béketûrésembõl. Az utolsó elõtti csepp a pohárban az volt, hogy egy állandó idõpontra adott átutalást nem teljesítettek. Gondoltam magamban nem gond, bemegyek, megreklamálom – mint szoktam- majd megyek tovább dolgozni.

Aztán jött az utolsó csepp.

8 óra 42 perckor, egy másik ügyféllel egyszerre lépünk be a fiókba. Köszönünk. Néma csend. Egy darab biztonsági személyzet, pult mögött újságot olvas.

8 óra 45 perc. Továbbra is néma csend. Kezd a helyzet gyanússá válni. Ez most vagy filmforgatás, vagy bankrablás.

8 óra 47 perc. Szöszmötölés egy hátsó helyiségbõl, ahonnan második darab biztonsági személyzet elõballag. Köszön.

8 óra 50 perc. Megkérdezem az egyes számú biztonsági személyzetet, hogy van-e rajtunk kívül más is a bankfiókban. Válasz: persze, a fõnök-asszony (mint késõbb kiderül hazudik), egy kollegina az értéktárban, egy másik pedig a fõnök-asszonynál. A többiek sajnos betegek. Megkérem, hogy legyen szíves szólni valamelyik személyzetnek, mert mi ügyintézés végett jöttünk volna, és én legalábbis mennék tovább, dolgozni.

8 óra 52 perc. (igen, pontosan 10 perc telt el a fiókba történt belépésünk óta) Kettes számú biztonsági személyzet beszól értéktárba. Egyes számú tovább olvas. Értéktárból pénztáros kisasszony, félig teli joghurtosdobozzal kezében, száját törölve elõjön és beül a pénztárba, majd nagy kegyesen magához szólítja másik ügyfelet.

8 óra 54 perc. Kettes számú ügyfélszolgálati kollegina leballag az emeletrõl, gondolom én véget ért a megbeszélés fõnök-asszonnyal.

8 óra 55 perc. Pénztáros kollegina szólít. Mondom mit szeretnék – számlaegyenleg lekérdezés, utána pénzfelvét. Kéri a számlaszámot. Mondom a számlaazonosítót- egy betû és öt szám, kis kártyáról amire még másik három számlaszám is fel van írva. Erre õ, mi az a számlaazonosító? Mondom amivel a számlámat azonosítom. Olyat õ nem ismer, adjam oda a papírt. Mondom nem adom, mert más is van rajta. Erre õ, sértõdõtten, akkor a személyi igazolványát kérem.

Na ez volt utolsó csepp a pohárban. Ha már itt vagyok és ennyire ráérünk mindannyian, akkor meg is szüntetném ezt a számlát. Azt õ nem tudja, csak a kollegina.

Át kolleginához. Egyenleg. Ennyimegennyi. Kérem kifizetni, számlát megszüntetni. Rendben. De õ nem tudja kifizetni, mert nála nincs apró. Vissza pénztáros kolleginához. Összeg. Ennyimegennyi – mínusz kb. egy ezres, gondolom számlazárási díj. Számolja le a pénzt, de keveslem. Nézem bizonylatot. Összeg – mínusz mondom! mínusz mégegyszer ezer forint. Készpénzkifizetési jutalék! Tehát nem elég, hogy kifizetem a számlazárás díját, de a rajta levõ pénzembõl is levesznek mégegyszer annyit!

Közben fõnök-asszony fiókba be! (tehát kettes számú kollegina nem vele tárgyalt!)

9 óra 10 perc.

Elhagyom a bankfiókot. Meg az eszemet is. A bankot végleg, az eszemet remélem nem.