Végre egy ember, aki beletörõdik a sorsába! Chuck levelébõl kiderül, hogy mégis érdemes piszlicsáré kezelési díjakkal szivatni az ügyfeleket, hiszen sok kicsi sokra megy, és úgyis befizetik, hiszen jobb a békesség:

Tavaly decemberében némi készpénz hitelt vettem fel egy magánbanknál. A kamatok és a feltételek nem voltak rosszak és két évre fel is vettem a kívánt összeget. Január végén kapok a banktól egy levelet benne egy csekkel. A szív megáll, ráncok megszaporodnak és a rohammentõ tárcsázva. Átnézve a két darab lapot, éves hitelkeretem leírását kapom. Eddig ez jó is, de mindenütt sok nullát látok a 2005-ös évben, mert mint említettem, hogy december hónapban vettem fel a pénzt. És a pofátlanság itt kezdõdik. Ezért a levélért, ami nem is volt ajánlva sem, 750 HUF-ot kértek el, ezért volt a csekk. Két darab papírért, amin lényegében semmi nem volt 750 magyar valutát kell fizetnem.

Ez azért felháborító. De jó, ezt még befizetem, de úgy okoskodtam, hogy jövõre nem kívánok ebben a rablásba részt venni, ezért fel is hívta az ominózus bankot, ahol közöltem, hogy köszönöm a levelet, de nem kérek ilyet többet. A hölgy közölte, hogy ez nem kívánságmûsor, hanem ez kapom és kész.

Mert mi van, ha nem fizetek idõben? Vagy egyáltalában nem fizetek? Akkor jöhet a felszólítás, mondtam a választ. Na de, az más, mert egy felszólítás 1400 forint lesz. Ekkor kész lettem.

Nyugodt embernek tarom magam, de ekkor éreztem, hogy el kell valakit küldeni az anyjába. Végül is lecsillapodtam, mert tudtam, hogy nem a vonal túlsó végén lévõ hölgy a hibás, hanem a vezetés a barom. Ekkor úgy gondoltam, hogy nem éri meg a veszõdséget, hanem inkább a legközelebbi ilyen levelet is kifizetem, mert ha minden hülyén felhúznám magam, akkor egész nap csak pörögnék, mint a búgócsiga.