Pozitívnaivügyfél-napon következzen egy másik hepiendes történet. Mondjuk tétje sem igen volt, de ettõl függetlenül elszorulhat a torkunk egy pillanatra, ha diznisen cukrosra fantáziáljuk Elemér sztoriját (lassított felvételeken potyog az utolsó spórolt pénz a gépbe, szomorúan csóválja farkát a házigekkó, de aztán csenget a postás, juhé):

Gyermekem, aki 13 éves, és már a fogyasztói szemléletbe született, kilátogatott a vidámparkba. Itt megszomjazván egy coca-cola automata mellett döntött. A megjelölt összeg bedobása után semmi nem történt. Erre a csemete roppant dühös lett, és úgy döntött, hogy nem hagyja magát, meg persze a szülõktõl lerángatott kétszáz forintot sem.

Öntudatos fogyasztóként felhívta az automatán feltûntetett számot, és megadta az adatait. Normál esetben ez a történet itt véget is érhetne, ha tegnap nem csöngetett volna a postás, hogy pénzt hozott. Miután adóvisszatérítést is várunk, már dörzsölgettem a tenyerem, de megdöbbenésemre 200 ft-ot kaptam rózsaszín csekken feladva. Miután átböngésztem a cetlit, kiderült, hogy a feladó a coca-cola, és ez az elnyelt pénz visszaküldése. Lesütött szemmel ugyan, de megemeltem a kalapom. Igérem viszont, hogy legközelebb valami igazi szemétkedõset írok, mert ilyeneket írni azért mégis csak ciki...