Farolunk egy utolsót lopott mobiltelefon témakörben, két újabb, egymásnak jórészt ellentmondó sztorival. Az elsõben Zoli arról mesél, hogy a rendõrség az IMEI-szám birtokában sem a szolgáltatón keresztül keresgél, míg Tarsy szerint van, ahol együttmûködnek:

Szórakozóhelyen ülés közben kicsúszott a telefon zsebembõl, öt percre rá már seholsem volt, természetesen már kikapcsolt állapotban. Másnap a hívtam a rendõrséget, hogy ilyenkor mi a teendõ. A diszpécser természetesen azt mondta, hogy fáradjak be a legközelebbi kapitányságra és tegyek feljelentést. Megkérdeztem tõle, hogy mégis milyen módszerekkel keresik a telefonokat. Mert már a szolgáltatóknak kötelezõ három évre visszamenõleg tárolni a helymeghatározós adatokat. Ezen információból kiindulva reménykedtem, hogy bekérik az adatokat a szolgáltatótól és már mehetek a régi telefonomért.

Nos ki kellett ábrándítania a diszpécsernek, mert azt mondta, hogy a módszer a következõ: néhány kolléga járja a használt mobil kereskedéseket és ellenõrzik az IMEI számot, ha szerencsém van belebotlanak az én telefonomba is. Amire valjuk be nem túl sok esély van. Így feljelentést sem tettem, hanem lenyeltem a telefon árát és az elveszett telefonszámok eszmei árát. Ennyit a fejlett technikáról és az azt kihásználó magyar rendõrségrõl.

És a másik oldal egy zugugyvédes történettel megtámogatva:

Amikor bekapcsolod a mobilt, és az bejelentkezik a hálózatra, elküldi az IMEI számát (ami a mobilt azonosítja), és elküldi a SIM kártya sorszámát (ami szerény személyedet azonosítja). Ez alapján egyértelmû, hogy ki használja, cellainfnformáció + lakcíminformáció alapján egyértelmûen kideríthetõ, hogy hol a mobil, nem kell felfordítani az egész utcát. A rendõrség visszahozza a lopott mobilt, ha elég kitartóak vagytok, és beszerzitek a szükséges engedélyeket. Példaként itt olvasható egy elégedetlen tolvaj litániája.