Tékozló Homár

A Wizzair és a repülőtércsere

2007.06.18. 14:21 | jackyll | 75 komment
Miklós szereti a kalandokat, ezért fapadossal repült Belgiumba. A Wizzair a visszaút előtt ezúttal nem gépet, hanem repteret cserélt alatta:
2007. 06. 11-én Belgiumba utaztam a Wizz Air W6 221-es járatával. A gép időben felszállt, és időben meg is érkezett Charleroi reptérre. Két nappal később szintén Wizz Air szervezésben jöttünk haza, közel sem ilyen zökkenőmentesen. W6 222-es járat Charleroi reptérről 22:05–kor kellett volna, hogy elinduljon. Kilenckor kaptuk az információt, hogy a járat minimum 3 órát késik, ráadásul át kell mennünk egy másik reptérre, ami 120 km-re van! A két reptér közötti utat busszal kellett megtenni, amire természetesen be kellet csekkolni, mondván Liege-ben már egyenesen a transzferbe kell mennünk. Buszraszállás előtt üdítőt kaptunk kiengesztelés képen, na ezt gyorsan elkobozták……

A történethez tartozik, hogy Charleroi reptérhez képest a Nyugati téri aluljáró mennyország és akkor mi már órák óta dekkoltunk ott. Na de sebaj, hipp-hopp (1 óra) átszaladtunk a másik reptérre, ahol újabb átvizsgálás, útlevél ellenőrzés...stb. várt ránk, majd 4 órás késéssel 2 órakor felszálltunk. Sajnos a fölöslegesen, várakozással eltöltött órák hangulatát nem tudom visszaadni, de aki akár egyszer is hasonlóra volt kényszerítve, tudja, mire gondolok. Ráadásul a reptéren egyetlen működő sörautomata, miután megette a kollégám 2 Euróját, megmakacsolta magát és többé semmit nem adott. Nem tudom, hogy ez mennyire általános jelenség, mert én eddig csak az Easy Jet-et próbáltam a fapadosok közül és ott minden a legnagyobb rendben volt. Egy biztos, a Wizz Air-t legközelebb messziről elkerülöm.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

harmatvíz 2007.06.18. 14:26:28

kiengesztelésképpen...szerintem

Narodna Strana 2007.06.18. 14:28:33

lehet repulni Szlovakiaba akinek nem tetszik. Na.

ignis_mare 2007.06.18. 14:33:09

Valaki a Penny Marketes post kommentjei közt mondta, hogy aki ott vásárol, min csodálkozik, "olcsó húsnak híg a leve".
A fapad a levegő pennymarketje.

NoMojito 2007.06.18. 14:33:29

Négy óra várakozás? Ennyi? Én már buszra is vártam ennyit. Ott meg se váró, se ücsi, se automata.


Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2007.06.18. 14:42:51

Háhá, én is ezzel a géppel jöttem vissza, de én nem üdítőt kaptam, hanem egy zselészerű jégkrémet, ami nagyon finom volt. (Azt azért nem mondom, hogy ezért megérte :-) Amúgy azért kellett átmenni Liege-be, mert Charleroi-ban olyan csendrendelet van, ami nem engedi késő este a repülőket "zajongani". Az átbuszozás is profin meg volt szervezve, viszont ami a kiábrándító volt, az valóban a Liege-i várakozás... egy termet nyitottak ki a várakozásra, ahová nem fért be mindenki, s csak hosszas könyörgésre nyitották ki a másikat a belgák, addig mint a marhák, állt mindenki egymás mellett. Majd kött a hitegetés, hogy már csak tíz perc, erre mindenki felállt, de persze tíz perc múlva sem... végül nagy nehezen ha jól emlékszem fél három körül az esőben áttereltek minket a géphez. Hát, mit mondjak, a belga vendégszeretet bekerül a világ legrövidebb könyvei közé. Ja, a gép amúgy azért késett, mert Budapesten a légügyi hatóságok vagy három órán át ellenőrizték, így eleve késve érkezett meg.

Sylba 2007.06.18. 14:50:54

A juni 14-ei reggeli Wizzair ami Palma de Mallorcara ment volna "csak" 5 órát késett Budról ez van. Van amikor pontos van amikor nem ugye mert fapados kering ide-oda ide-oda...aztán ha lesz egy kis/nagy /nagyonnagy késése emiatt akkor sajna az utas jár rosszul. És ezt nem lehet megfizetni sem étel tickettel sem ingyen kajával.

TH 2007.06.18. 14:51:05

Hmm...A Lufthansa megcsinálta azt, hogy járattörlés miatt a Düsseldorfról hazajövőket busszal kivitték Amsterdamba, és onnan repültek haza. Az mennyivel jobb ennél? Egy rossz példából kár általánosítani, a fapados légitársaságokkal nagyobbat szívhat az ember, mint a simákkal, de csak ezért elkerülni bármelyiket nagy hülyeség. Amikor én mentem WizzAirral Brüsszelbe, akkor minden OK volt, csak az útlevélvizsgálat volt kurva lassú Charleroi-n, így a transzferes busz a városba elhajtott a fenébe nélkülünk, de sebaj, a vonat úgyis olcsóbb volt.
A Charleroi meg tényleg nagyon kis reptér, de azért se árusok, se hajléktalanok, se koszhegyek, szal azért a nyugati aluljáróval összehasonlítani kicsit nevetséges, én nem értem, hogy milyen gondot okoz az, ha a reptér nem 3 km nagy minden irányban, az a 300 utas kb., aki ott volt, az azért el tudott férni...

Februar18 (törölt) 2007.06.18. 14:53:40

Én a SkyEurope-ot kerülöm el messziről, nem szóltak egyszer, hogy kicsit nem létezik az a járat, amire a jegyem szólt... Egyszer pedig négyórás várakozás (bár repülőtérváltás nélkül), szintén SkyEurope. Szóval egyelőre nekem a WizzAir a zsír.

Prixxy 2007.06.18. 14:59:58

Debrecenben.... vagy 2-3 éve "Herion" volt a banános dobozban.... csak a Nagykerben nem jó vevőnek szolgálták ki... :o))
Azóta sem hallottam az ügyről..

SkyCaptain · http://airport.blog.hu 2007.06.18. 15:12:28

minden fapados tud szemet is, meg jo is lenni. jarattorlesnel nekem legnagyobb gondom csak ryanairral volt, de az is idojaras miatt, nem a ceg hibaja alapvetoen.

hol koboztak el az italt? a buszon?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.06.18. 15:13:21

Ó, a MÁV-hoz képest ez kutyafüle. A minap mikor megvettem a jegyem, a kedves nénike ott a túloldan elfelejtette közölni, hogy volt egy kis változás és a vonat nem harminc, hanem öt perc múlva indul. Eredmény: mínusz kétezer-ötszáz forint, legalább annyit elsöröztem és elcigiztem, mert a legközelebbi IC, amire helyjegy is volt csak kb. öt órával később indult.

homár molla2 2007.06.18. 15:25:33

bajod van a fapadossal? utazz drágább nemfapadossal, vagy pofád lapos puttána. mennyit fizettél a jegyért? egy ojrót, plusz illeték? áhh

gmmm 2007.06.18. 15:26:25

ez tényleg nem a legszerencsésebb forgatókönyv szerint ment, de Miklós csak aláírt (kipipált olvasatlanul v. azóta elfelejtett?) egy szerződést a jegy vásárlásakor, amit a wizz valszeg teljesített is. szóval akkor mi ebben a homárra való?

2007.06.18. 15:35:26

Na, én is tudnék ám mesélni. Én június 10-én jöttem haza Londonból a WizzAir Luton-ról induló gépével. 11.25-re volt kiírva a gép, már 9.30-ra kimentünk a reptérre. Akkor láttuk, hogy késik a gép, 13.15-re van kiírva... egye fene, ennyi belefér - gondoltuk.

Aztán nem sokkal 13 óra előtt kiírták, hogy a várható indulás 17.30. Na, ekkor megütött a guta... Aztán 5 perc múlva már 16.30 volt a jóslat, majd átírták 17.10-re...

Így maradt egészen 17 óráig, amikor is összetereltek minket, és közölték, hogy éjfélre ér csak be a gép. Állítólag a gép elromlott Budapesten, de már megjavították, és a felszállásra várakozik... BUKARESTBEN! Nem vicc! Azt hitték, hogy ez senkinek nem fog feltűnni... Azt mondták, hogy csak este 10 körülre kapott felszállási engedélyt a gép, addig ott várakozik. Ja, és állítólag a személyzetet is akkor kellett összeszedniük Bukarestben.

Na, erre valaki telefonon kiderítette, hogy valóban elromlott egy WizzAir gép Budapesten, de NEM TUDTÁK MEGJAVÍTANI, ezért a menetrend szerinti éjszakai Bukaresti járat érkezik meg éjfélkor, azzal mi elmegyünk Budapestre, ahol felszedi azokat az utasokat akik 1 napja várnak, hogy Londonba repüljenek, majd visszatér Londonba, ahonnan 6 órás késéssel visszaindul Bukarestbe... Na erre varrjatok gombot!

Ráadásul az éjféli gép késett 1 órát, amiért a fedélzeten elnézést is kértek. az 1 óra késés miatt!!! Mikor már 15 órája várakoztunk... sebaj, közben kárpótlásul kaptunk 3 + 5 fontért kajajegyet.

(Ezt külön cikknek is be lehetne ide írni, de nem tudom hogyan kell az ilyet csinálni...)

mch 2007.06.18. 15:36:01

Az eredeti levélből nem derül ki, hogy valójában miért is késett a gép, illetve miért változtattak repteret. Szerencsére az Droli blogtárs pótolta ezt az apró hiányosságot.

Az ilyen dolgokon nem kell meglepődni, csak el kellene olvasni a jegyvásárlással aláírt szerződést és az idevágó jogszabályokat. Én is maradtam már Párizsban plusz egy napot időjárási viszonyok miatt. A költségeket térítették, end of story.

countryhiker 2007.06.18. 15:37:35

Amikor megvetted a jegyet a fapadosra, akkor ezzel a lehetőséggel számolnod kellett.
Azért olcsóbb a jegy, mert a járatokat nem aszerint szervezik, hogy neked jó legyen, hanem úgy, hogy nekik megérje.
Legközelebb menj egy orosz légitársasággal, pl. a Malévval és akkor ott nem lesz ilyen gondod.
Ja, hogy az drágább?

perezo 2007.06.18. 15:37:48

Én a nem éppen fapados austrian airlinessal jártam úgy, hogy a Bécs-Budapest gépem 2,5 órát késett éjszaka. Ugyan korrektül tájékoztattak minket arról egész idő alatt, h nem tudják, mikor indulunk, de a váróteremben csak kifosztott automaták voltak, én meg az éhhalál szélén. Nem beszélve arról, hogy Düsseldorfból szálltam át, rohantam hogy ne késsem le, mert ugye azt még a beszállítás elkezdésének elvi időpontja után se írták ki/mondták be, hogy aműgy a beszállítás nem kezdődött el, mert nincs mibe beszállni. Ezzel szemben az Easyjet/Germanwings/Skyeurope repüléseim hibátlanok voltak. Ja és legutóbb a Lufthansával jártam úgy, hogy üzleti útra indulván a reptéren fedeztem fel, hogy a járatomat törölték. Még jó, h a 1,5 órával későbbi gépre felfértem. Ennek ellenére bármelyik társasággal repülnék újra, mert repülni jó :-)

Sonica 2007.06.18. 15:42:46

Két évvel ezelőtt öt órán keresztül kempeltünk London - Lutonon a Wiccair szervezésében. Akkor talán meg is írtam ide a homárba hányattatásaink történetét, mivel a reptéren azt mondták, kárpótolnak, kapunk repjegyet vagy visszafizetik a jegy árát, mivel 5 óránál van valami határ. Vagy választhatunk másik repülőt. Persze, akkor már be voltunk csekkolva. Este volt, 21 óra körül ment az utolsó gép, akkor bezárt az összes bolt, egy shop és egy bár maradt nyitva, ez utóbbiban költöttünk el vagy 100 fontot. Ja, és persze itthon hazaérvén már nem is akartak kárpótolni. Leveleztünk egy darabig a wiccair kedves képviselőjével, de aztán meguntuk. És azóta hanyagoljuk őket.

2007.06.18. 15:44:16

Nekem igazából nem a késéssel volt a bajom, hanem a HAZUDOZÁSSAL! Ugyebár azt nem mondhatták, hogy elromlott egy gép és nem tudták megjavítani... ezért inkább össze-vissza hazudoztak.

mch 2007.06.18. 15:46:05

Sonica:
Ezt nem tudom hogyan sikerült, de ha megvan a szállásról, kajáról és ruházatról a számlád, akkor azt bizonyos összeghatárig kifizetik. Én csak elfaxoltam ezeket a számlaszámommal egyetemben, és ők utalták is a pénzt.

2007.06.18. 15:47:03

...még annyit, hogy nekünk este 8 körül is ment egy WizzAir gép Pestre, de arra nem raktak volna át ingyen, csak 105 fontos repjegyért cserébe. Volt egy öregapó egy kisgyerekkel, ott sírt nekik hogy tegyék fel arra a gépre, de nem tették. Aztán kiderült, hogy aki lement újra becsekkolni, azt INGYEN átírták a másik járatra! 16-an el is mentek azzal a géppel, de az öregember, kisgyerek meg egy terhes nő ott kellett még várjon 5 órát, éjszaka... na ezért küldeném el az összes WizzAir-es hazug disznót a sunyiba...

SkyCaptain · http://airport.blog.hu 2007.06.18. 15:53:23

szerintem a fapadoseknal sem direkt rosszindulatuak az emberek. igen, van, hogy elromlik egy-egy repulo. ez mar csak ilyen, ezert is tudunk fillerekert utazni. a repterenmaradasos tortenetek meg szomoruak, de vegso soron ezekrol nagyon ritkan tehet a legitarsasag maga.

en is ragadtam mar kinn (ket napot is, Stansteden, kaja nelkul), megsem a Ryanair-t hibaztatom ezert, hanem a repter munkatarsait.

kilozsul 2007.06.18. 16:00:56

"A történethez tartozik, hogy Charleroi reptérhez képest a Nyugati téri aluljáró mennyország "

Hát ha láttatok már csúnya felvonulási épületet akkor az az... Hangosan röhögtem, amikor a felgördülő olcsó műanyag redőny mögött megláttam az utlevélkezelőket... :D

DonCiccio 2007.06.18. 16:13:59

Utazzatok Alitaliaval. Drága és xar. Nemrég 7 órát dekkoltam Milanoban, mert késett az általuk szervezett csatlakozás.
A Wizz-el nem voltak még gondjaim...

ferenc61 2007.06.18. 16:14:47

Nagyon bizarr ez a Wizzair, itt tényleg a csík tolja repcsit:D

Leporello (törölt) 2007.06.18. 16:25:34

A tények kedvéért: a charleroi reptéren azért nem volt forgalom az utóbbi napokban, mert a légiirányítók bejelentés nélküli sztrájkba kezdtek. A liege-i reptér is zárva volt két napig, de aztán ott dűlőre jutottak. Sajnos a repülési bizniszben ez benne van, a légitársaságok is szívnak ilyenkor, nemcsak az utas (ráadásul minden kritika rájuk hárul).

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2007.06.18. 18:54:09

Leporello:

A miénk biztos, hogy nem sztrájk miatt nem indult, mert a többi repülő rendesen ment.

Sylba 2007.06.18. 20:16:01

Jaja Germanwings az jó, Ha rendelsz jegyet kapsz az adott városba utikalauzt, és repülés előtt üdvözlő mailt hogy "örülnek hogy velük fogsz utazni+ pontosak.

"
" Dear X Y,


In just a few days time you’ll be flying off to Cologne. As a special service we have put together a range of special moneysaving offers which are tailored your destination.

As a thank you we have also prepared a free travel guide for you which you will find at the end of the offer section.

You can find further low-cost flights between the whole of Europe and Germany here.


We wish you a pleasant flight!

Germanwings
" Erre mondta a barátom hogy szolgáltatás. :) az :)))

Bár tény hogy könnyebb ha a központból / Köln Stuttgart / indulnak de ezek is járkálnak előtte ide-oda.

A másik fapadosról nem nagyon láttam még homár bejegyzést és ez az Aer Lingus ők is egy korrekt cég. Volt szerencsém velük utazni. :)))) ők többet késnek mint a GErman de mindenki eljut velük Írföldre. :)))

Sylba 2007.06.18. 20:21:02

bocsi "ők többet késnek mint a GErman de mindenki eljut velük Írföldre. :)))
" ezt arra értettem hogy a GErmanwings nagyon kevés késéssel rendelkezik és az Aer L utána van ebben.

Egyébként egy tipp ha repülni szeretnél és tudod a járatot nézegesd előtte a bud.hu -t ésott rajta lesz hogy mikor melyik késik amelyik egy héten keresztül késik az alapvetően mindig késik. :)))
én igy jártam az Easyjet 10*10-es járatával. Az idén ha 10-szer pontosan indult ......

Artie 2007.06.18. 21:20:48

Arról mér a légitársaság tehet, ha olyan szar egy repülőtér, hogy elromlik az automata? Én jártam úgy Amszterdamban, hogy elromlott. Pedig talán az egy kicsit nagyobb reptér, mint a liege-i.

aFx 2007.06.18. 21:48:21

Budapest - Göteborg járat alapján voltak érdekes tanulságok nekem.

a fapados nem biztos, hogy annyival olcsóbb. Rómába, Londonba, P
rizsba lehet orrbaszájba jegyet akciózni, Göteborgba nem. főleg, hogy amíg nincs meg a számla, addig változik folyamatosan (felfele) az ár.

korántsem mindegy a repülő. itt esett az érdekes paradoxon, hogy a Wizzair gépen nagyobb volt a hely a lábamnak és hátsómnak, mint a Malévesen.

a fapadosok spórolnak a reptéren. értsd, nem biztos, hogy a központi nemzetközi reptérre fogtok megérkezni (illetve annak a személyszállítási részére, bár a nemzetközi repülőtérség se biztos). ez nem biztos hogy baj, de érdekes a leszállópálya végétől 200méterre legelésző lovak látványa földetérés után.

és ne feledjük murphy tövényét (megtörtént eset alapján): Göteborg, city reptér, 50centis hó, -8fok, éppen nem esik (csak a csontodba mar a szél). járat du 1 körül, előttünk a londoni járat (=lassabb security chechk), és bedöglött poggyásztovábbító futószalag. magyarul a bőröndöt is át kell vinni a security chechkpointon, és utánna feldobni a tolikocsira. ismétlem, előttünk a londoni járat utasai (akiket szigorúbban ellenőriznek, ami tovább tart), és a járatuknak ekkorra már egy órája a levegőben kéne lennie. brutális sor, nembaj, 1 órával a tervezett felszállás után már a gépen vagyok (mögöttem még a gép utasainak fele-harmada). na, max fél óra, és felszállhatunk. helyett egy óra, nő elkezdett a repülőn szülni (hála istennek még felszállás előtt). ok, semmi baj, két óra késés, úton vagyunk Varsóba. Varsó, hóvihar. Mivel a fapadosok spórolnak a repülőtéri szolgáltatásokon, ezért végig kell várnunk a sort a jégtelenítésre (mivel azalatt a fél óra alatt, ameddig ki és beszálltak az utasok, szuperül hórepülő lett a gépből). Várunk. Jégtelenítenek minket. Felszállunk. 3 óra késés. A menetidő 2:40 perc, mi végülis még 6 óra alatt teljesítettük a távot úgy, hogy a pilóta a levegőben belehúzott.

egyébként annyira nem volt vészes, és itt tényleg minden összejött.

mávnál a rekord 1:10 perc várakozás, kármán imre nemzetközi euronite vonat (20 perc késés átlagba, pontosan eddig talán egyszer indult, pedig rendszeresen járok vele), amikor kiindultam a peronra, még nem késett. majd 10, 20, 30, 40, 50, 60, 70 percet. 67nél ért be. -5fokban, jeges szélben a kelenföldi pályaudvar szélvédetlen peronján.kb összefagytam, mire beért...

Sylba 2007.06.18. 22:08:03

Proci ez tetszett "helyett egy óra, nő elkezdett a repülőn szülni (hála istennek még felszállás előtt)." viszont a szőrnyű hogy tilos repülővel utazni kismamáknak / úgy tudom 7 hónaptól / de attól függetlenül simán áthágják ezt a szabályt. :(((((
Egyébként nem tudom ki hogy van vele de én akkor utálok repcsivel utazni ha közben leglább két bömbőlő fél évesnél kisebb utas is van a fedélzeten. Nálam az a csúcs. :((( Nem vagyok gyerekgyűlőlő de valahogy nem értem hogy a nők / én is nő vagyok / miért terhesen és pici babával utaznak. VAgy csak én szivok mindig ezzel. :(

IQ-fiu 2007.06.18. 22:23:58

Elnezest, de korultekintenel legkozelebb mielott irsz? Sztrajk volt Charleroi repuloteren ezert sem fel- sem pedig leszallni nem lehetett. A Wizzair volt annyira korrekt hogy a 3 pesti jaratbol csak azt az egyet torolte amelyik nap a sztrajk elkezdodott. En nem voltam ennyire szerencses mint Te. Nekem Charleroi-Treviso returjegyem pentek-vasarnap ugrott a Ryanair-ral. Ok ugyanis nem voltak annyira korrektek mint a Wizz. Ryanair egyszeruen torolt es a legkevesbe sem erdeklik az utasok. Nezd meg a honlapjukon.

Madmoazell 2007.06.18. 22:28:53

Világéletemben sky-al repültem, már vagy hatszor, és egyszer se volt semmi probléma. Igaz, egyetlen alkalom volt, amikor egy órával később szálltunk fel, de az azért volt, mert Ferihegyen bombariadó miatt nem engedték fel a gépeket, ezért késett a miénk is.
Nem lehet általánosítani szerintem, nincs értelme...

nilsholgersson 2007.06.19. 09:20:46

A Wizzair velem is eljátszott már ilyet, de gyorsan hozzáteszem, hogy NAGYON SZERETEM ŐKET és már egy ideje csak velük utazom. A tmobil színű csajok jók, értik a poént és látják a szememben, hogy éppen mire gondolok (már hozzák is a hideg Heinekent). story: Bp-London indulás 18:00 kiérek időben, látom késés: 00:25 és London helyett Birmingham, de busszal lehoznak majd Lutonra, ne aggódjak. 25 perc nem sok, gondoltam.
Hamar kiderült, hogy az indulást jelöli a 00 óra 25 perc, így haza lehet még menni egy filmre. (Az egyik gépükön találtak vmi bibircsókot napokkal ezelőtt és így borult a menetrend. Ők próbáltak hívni, csak rossz számot adtam meg nekik a foglaláskor. szarvas hiba.) Hajnali kettőkor már pályán vagyunk. Felszálláskor még nem tudták megmondani, hogy hol fogunk leszállni. Luton éjjel zárva, ott biztosan nem. Menet közben szólt a pilóta, hogy Standsted (másik londoni reptér, lutontól kb. 100 km-re)engedélyt adott. Busszal át is vittek a másik reptérre, profi szervezés, mindenki happy. end.

és gyorsan egy ryanaires is, egyenesen sármellékről (térképen ne keresd). már az ide utam sem volt zökkenőmentes, de a visszaút...
Be-checkolás: parfüm fel,orrszőrök elfésülve, lipcseis haj beckhamesre belőve, mosoly.
Kezdik: Túlsúly, fizess! OK, fizetek, igaz, hogy a wizzair mindig elnézi nekem, de hagyjuk, ez itt ryanair. Majd EZUTÁN kivetetik a csomagomból a házi aszúmat és a 10 szál vastag kolbit. Utóbbit azért mert PUHA. ismétlem: PUHA. Mindet végignyomkodták, majd közölték, hogy ez a szabály. Ha kemény lenne, mehetne. Így sajnos marad. Dobhatom ki, vagy nyomhatom fel. (vagy adjam oda nekik és ők majd kidobják, nem?)

Írhatnék a reptérről (Fly Balaton néven fut) is esszét, - a barátságos biztonsági őrökről, a rendkívül szigorú, igazságos és könnyen elbizonytalanodó határőrökről, a katasztrófa esetén "bevethető" 1 db ZSUK v. AVIA (pontosan nem tudom) tűzoltóautóról , Attiláról, aki mindenesként mozog a reptéren ill. a gépen indulás előtt, angolul megnyugtatja a pilótát, hogy lassan minden rendben lesz, utoljára átnézik az utaslistát, majd megfeledkezve arról, hogy a gépen többnyire magyarok utaznak, durva anyázásba kezd az URH-ján úgy, hogy mindenkinek ökölbe rándul még a talpa is, ...stb - de nem teszem. Nézze meg mindenki maga!

furioso 2007.06.19. 10:42:18

Köszönöm a hozzászólásokat. Droli: Erről a csendrendeletről nem tudtam, amikor megkérdeztem, hogy miért kell buszoznunk csak egy sima "because of rotation" választ kaptam. A buszozás valóban OK volt, csak az volt kicsit necces amikor rohangáltunk a buszok között ki-ki a csomagját keresve.

Egyébként tisztában vagyok a fapadosok utazási feltételeivel, nem is a késés volt a gond.

Emiceha 2007.06.19. 10:45:09

Júúúúúúúúúúúúúúúúj de durva ez a sztoriiii!!!

Fapados, olcsó. Ismétlem: Olcsó. Vammég kérdés?

STP 2007.06.19. 10:57:00

ragcsalo 2007.06.18. 15:35:26

Én is úgy tudom, hogy elromlott egy gépük. Mi 19:45-re voltunk kiírva júni 9-én, Stockholmba. Már ez is késés volt, mert a foglalásnál még 13:45-ös indulás szerepelt. De azután ezt a módosított időpontot mindenféle előzetes értesítés nélkül módosították tovább 23:30-ra. A gép persze ekkor még nem szállt fel Ferihegyről, mivel csak 24:00-kor szállt ott le (!). Mi közel egy órát várakoztunk a betonon, amíg találtak egy török fapados légitársaságot, így éjjel 3 körül meg is érkeztünk Stockholmba... illetve onnan 100 km-re, az erdő közepébe! Szerencsére reptéri transzfer busz az indult, úgyhogy reggel 6-kor már a szállodában is voltunk...

szikveez 2007.06.19. 11:16:06

Sylba:

4 éve jöttem haza Szöulból, s két sorral előttem kettő, alig fél éves kisvacakok utaztak... Gondolod, hogy nem sírtak... A szüleiket sajnáltam csak, mert Európa felé közeledve már nagyon szégyelték magukat, dehát nem ők voltak a hibásak, a kicsiknek ez ugye az egyik napi normális elfoglaltság... De ettől eltekintve nagyon jó repülni!

furioso 2007.06.19. 11:26:32

Sky Captain: AZ üdítőt a buszozás előtt vették el, mondván tilos a "repülőre felvinni". Itt lettem ideges...ismétlem nem a késés miatt.

Emiceha 2007.06.19. 11:40:51

Figyelj már, most komolyan. Miért spirázod Magad rajta? Jó, tudom, bosszús az ember ilyenkor, de nem érdemes ezzel tovább foglalkozni. Hazaértetek rendben, ez a lényeg, a Wizz meg elfelejtve. Nem?

furioso 2007.06.19. 11:46:53

Emiceha: Ott a pont!! Már másnap csak röhögtem az egészen, mikor meséltem a feleségemnek. Az egészet csak okulás képen irtam, mint lelkes homár olvasó.

support.inda.hu · http://inda.hu 2007.06.19. 12:23:51

Mi tavaly utaztunk először (és utoljára) wizzel.
A gép elromlott, ki sem jött már értünk Párizsba (azaz másokat meg nem vitt ki Budapestről.) Több órás buszozással, majd 1 napos "késéssel", szintén repülőtércserével, alvás, mosakodás lehetőség nélkül, nulla tájékoztatással sikerült hazajutni. Semmi elnézéskérés, e-mailre nem válaszoltak...

Col.Maybourne 2007.06.19. 12:47:54

A fapadosok mar csak ilyenek, nem tudom minek lazadoztok... Fapados szolgaltatast vesztek olcsoert, ne tessek British Airways-szeru nivot elvarni. Azert azon gondolkodjatok el, hogy az 1euros jegy vajon milyen szolgaltatast takar.
A Malev 260euroert (all in) visz retur BRU-BUD-BRU. Ha torlik a jaratot rebookol mas altal uzemeltetettre. Azert amikor megveszitek olcsoert a jegyet szamoljatok ki, hogy mennyivel olcsobb tenyelegesen... Szerintem nem nagy a kulonbseg...

Col.Maybourne 2007.06.19. 13:01:55

Proci,
A seat-pitch csak akkor lehetett nagyobb a Wizzen, ha a Malev CRJ-vel repult. Az F70, vagy 737NG seat-pitch-cse a legjobb es a legnagyobb... Ez teny, az persze lehet, hogy Te maskepp erezted...

ex-Zep 2007.06.19. 13:12:38

mindig mondom mindenki maradjon otthon a seggén oszt akkor nincs gáz vazze

Hola (törölt) 2007.06.19. 13:14:18

Én a Keleti pályaudvaron szoktam 2-3 órát várni, de ott még azt sem mondják, fogy fapapucs. Pedig csak Tatabányáig szeretnék eljutni.

..::Froschlama::.. (törölt) 2007.06.19. 13:17:18

Azért az a Charleroi- repülőtér anyira nem szar. Kicsi de nem egy világvége. Mellesleg igazuk van az előttem szólóknak, támogasd Oroszországot, és menj MALÉV-val, 50ezerér/fő. A Fapados azé fapados merhogy egész nap a levegőben van a gép, és nem ők tehenek arról, monnyuk rossz az időjrás, vagy elromlott a gép. Én mentem már fapadossal Amszterdamba, Szkájjuróppal, é 5 perccel még előbb is indult mint ahogy a menetrendben volt. Amúgy voltam már én is úgy hogy a csodálatosan fegeteges éreurópa 23 és fél órát késett Madrid-Barajas- Tunis járatán. Úgyhogy modom utazz 4szer annyiért orosszal.

KopaszMercis 2007.06.19. 13:55:03

En az egyik (talan a legelso) magyarorszagrol indulo fapados jaraton voltam Parizsba, es vissza uton 4 nap mulva. Visszafele kurva nagy kesesvolt tobb ora, es gecire nem eretettem azokat akik a panaszkonyvet kertek es orrba szajba sirtak.
Fapadossal az utazzon, akinek ez belefer, akinek nem, az vagy utazzon rendes legitarsasaggal (ertsd: klasszikus) vagy ha tul csoro ahhoz, hogy utazzon maradjon a picsajan itthon. De tenyleg. Ez a szolgaltatas ezt tudja. Kb olyan, mintha a mekibe verned a pultot, hogy te hizol a kajatol...

mojoking77 2007.06.19. 14:03:20

Ugyan mar emberek....
Majusban mentem Pakisztanba Londonon keresztul... A meghirdetett boarding time-ban, az egadtta vilagon senki nem volt a check-in pultban. Egy ora varakozas utan megerkezett a szemelyzet, ok is leultek, varakoztak egy orat. Beszallasuk utan ismet egy oraval mi is elfoglalhattuk a helyunket, majd egy oraval kesobb elindultunk a kifuto fele.... Ahonnan egy helyi idiota hoborgese miatt vissza is fordultunk, felrealltunk, majd ismet harom ora varakozas (rendorok gepre fel, srac veluk egyutt le, csomagok megkeresese, leszedese), alig het ora kesesselfel is szalltunk.
Visszafele a nagysagos BA masfel oras kesessel inditotta a budapesti jaratat....:(

Semmi koze nincs ezeknek az eseteknek ahoz, hogy valaki fapados, vagy un. "normal" jaraton utazik.



Udv:

Gy

petya a barátságos :) 2007.06.19. 14:09:44

Szerencse kérdése, bármelyik fapadossal és nem fapadossal is megesnek ilyenek. Próbáltam már sok társaságot sokfelé, a Wizzair szerintem kimondottan kellemes társaság, és nincs velük több probléma, mint másokkal. Persze ez nem vígasztalja azt, aki egyetlen útján jár pórul.

SkyCaptain · http://airport.blog.hu 2007.06.19. 15:50:48

hehe Nielsholgerson, te is majdnem betertel a Bunker bufebe? :)

Sarmellek rulez, kedves homar ki is emelte regen az iromanyt, amit irtam rola ide.

furioso: ez tenyleg kocsogseg, talan azert csinaltak, mert nem volt szekjuriti csekk a busz es a gep kozott? ha volt, akkor nem szep dolog, de ha nem, akkor azert megertem.

grafitember 2007.06.19. 16:01:50

A post, ahogy maga a Homár is, tipikus magyar dolog.
Mindenkinek a krvnyjt, illetve felháborító, ugyanakkor mitképzelnek.

Azért tart itt az ország, mert százezrek vélik tudni/mondják el kéretlenül, hogy miért tart itt az ország.

Tízmillió darab, szuperintelligens intellektus ül a saját fikájában. Bravó.

furioso 2007.06.19. 16:29:21

SkyCaptain: volt szekjuririti csekk a busz és a gép között....pont ezért volt vicces. Na mindegy, majd legközelebb szerencsém lesz.

SkyCaptain · http://airport.blog.hu 2007.06.19. 16:36:54

grafitember: es tenyleg :(.

akik valoban hozza tudnak tenni valami ertelmeset pedig elbizonytalanodnak, hogy vajon hulyeseget beszelnek-e...

bocs az offert

Col.Maybourne 2007.06.19. 16:51:43

Azert ha a biztonsagom azon mulik, hogy a MALEV orosz tulajdonosat tamogatom-e, vagy sem, akkor megis Abramovics ur penztarcajat gazdagitom. A normalis legitarsasagok gepei ugyanis rendesen le vannak szervizelve, mondjuk nem jellemzo, hogy lerohadnak a bukaresti kifutopalyan. (Van repulogepszerelo rokon Ferihegyen...). Ha valakinek nem er meg 50 papirt a biztonsaga, akkor csak tessek; irany a fapados. A biztonsag szvsz nem tulajdonosi nemzeti hovatartozas kerdese...

_pierre_ 2007.06.19. 16:55:33

valószínűleg minden idők leghosszabb fapados várakozását (szopását) sikerült megtapasztalnom 2005 decemberében, szintén a WizzAir menedzselésében...
csupán 9 órát rostokoltunk Fh1-en, a gép fedélzetén... Se kiszállni nem engedtek, se frissítőt nem adtak, szal elég tré volt... kb. fél óránként mondta be a pilóta, hogy 10 perc múlva felszállhatunk, de ezt az első óra után már senki nem hitte el. este 9 helyett másnap reggel 6-ra azért megérkeztem Gatwickre...
olcsó húsnak híg a leve(le)...
azóta utaztam már többször is fapaddal, ezt nem skerült egyiknek se felülmúlni/megközelíteni azóta se - szerencsémre.
az ismerősök azóta is röhögnek ezen...

Col.Maybourne 2007.06.19. 16:57:47

Cherstian,
Ki tehet rola, hogy egesz nap a levegoben van a madar? Hogy ezert nincs rendesen karbantartva es ezert doglik be? Valoszinuleg nem Orban Viktor...
CRL pedig igen is egy retek hely, facilities nulla, kisebb mint a jaszkarafaszajenoi buszmegvaro. Es a jegyaradhoz egyebkent hozzaadod a taxikoltseget/buszjegyarat/vonatjegyet hogy onnan az Isten hata mogul eljuss valamilyen civilizalt helyre? Hmmm?

aFx 2007.06.19. 17:30:06

Göteborgba a két kisebb (Bombardier és Fokker) repül a Malévtól. a Wizzairtől egy a320. sajnos tényleg kisebbek az ülések, cserébe viszont nem áll meg Varsóban.

a szülő nő nem tudom hogy jött ki, szerintem ótvar méretű koraszülés volt. mint említettem, kb másfél-két órás sorbanállás volt előtte, meg némi ebből fakadó stressz.

egyébként bármennyie is szörnyűnek tűnt a leírásom, de annyira nem volt vészes.

utaznék máskor is Wizzairrel, bár következőre megint Malév a soros.

Tiboricus Maximus 2007.06.19. 17:49:17

En mar repultem ossze vissza mindenfele tarsasaggal, mindenfele, de egy csomagkesesen es egy felszallas elotti generalszervizen (fel ora) kivul minden flottul ment. Akkor en most mazlista vagyok ? :) :)

nilsholgersson 2007.06.19. 21:08:29

Sky Captain: Olvastam egy blogban a sarmelleki reptérről, de ott voltak képek is. Rákerestem, de most nem találtam. Kérlek írd le a címét, hadd mulassak egy jót. ui: a bunker büfében nem volt kiszolgálás, ugyanis a helyi "kalászosok" elzárták az utat. Információm szerint baj esetén azt meggyújtva, füstjelekkel szólnak a szomszédos tűzoltóörsnek.

KopaszMercis 2007.06.20. 12:43:46

mojoking77:
En nem arra gondoltam, hogy a normal legitarsasagok nem kesnek, en is szoptam veluk eleget. En arrol beszeltem, hogyha az kesik van jogod panaszkodni. ha a fapados akkor nincsen. Ha nem lett volna vilagos, most mar tudod.

fadgyasb 2007.06.20. 16:41:42

Én kb egy héttel ezelőtt utaztam ugyanazon járattal. Mi ugyan csak két órát vártunk Charleroi-n és onnan is szálltunk fel, de nem volt kellemes abban a bizonyos váróban várakozni. Erős dohányos vagyok és talán megértitek, ha azt mondom, hogy 6 óra megviselt, főleg úgy, hogy ahh. Egyébként Ferihegy 1-en sem lehet rágyújtani. Eszem ágában sincs a korlátozásokat megkérdőjelezni, de miután sehol sem lehet becsekkolás után dohányozni, azt kell, hogy mondjam, hogy ez hasonlít ahhoz, hogy ha mindenkit dohányzásra kényszerítenének. Egyetértek, hogy ne lehessen közösségi tereken dohányozni, de legyen kijelölt hely. Ha nincs, az ugyanúgy diszkrimináció, mintha nem lenne akadálymentesítve a reptér.

Egyébként pedig ez van, fapados. Ha ilyen módon vannak kihasználva a gépek, hát ezzel jár, ezért ilyen olcsó.

STP 2007.06.20. 17:17:43

KopaszMercis 2007.06.20. 12:43:46

Pénzt adok ki valamiért, és ezért nekem egy szolgáltatást nyújtanak (utaztatnak). Hadd legyen már jogom panaszkodni, ha úgy érzem, szrnak a fejemre. Egyébként nem is olyan sokkal olcsóbb a fapados, mint a Malév. WizzAir-el kb. 50.000 HUF-ra jött ki transzferrel együtt az oda-vissza út Stockholmba, de ugyanennyi lenne Malévvel is, csak az elvileg normálisabb ugye (úgy repülési időpontban, mind szolgáltatásban), és a reptér is közelebb van a városhoz.

KopaszMercis 2007.06.21. 04:11:40

Voltam en is a kozelmultban malevval stockholmban, es kbra sem 50 000 Ft volt, pedig ott voltam egy szombat ejszakat 25 evnel fiatalabb voltam stb. Valoban szolgaltatast nyujtanak, es hosszu hosszu passzusokba soroljak, hogy milyen jogokat tartanak fenn maguknak, milyen kovetkezmenyekkel (a nem fapadosnal is ez van, csak kevesebbet, es durvabban szankcionaljak magukat), es ez nem veletlen. Megfordithatnank a dolgot, es ha paraszt akarnek lenni, es durvan fogalmazni, akkor azt irnam, hogy nehogy mar nekem legyen dragabb a fapados, mert te nem vagy kepes nehany orat varni ha keses van, amikor nekem ez siman belefer. Nem azt mondom, hogyha pl el sem visznek, vagy vissza sem hoznak azert jar a penz, de a jatekszabalyok vilagosak es kozerthetok. A problema az, hogy magyarorszagon kezd elterjedni az a nezet, hogyha en fizetek, akkor nem kerek elnezest, ez onmagaban jo, csak ez azzal parosul, hogy mellesleg ettol meg en vagyok a basszajba. Hat nem. A fapados az fapados. Az BKV, az MAV (nem intercici), az stoppolas.. fapados. Olcso, szar, de repulo az ut sokkal gyorsabb mintha autoval mennel, es ha szerencsed van nincs nagy szopas. Ha berelnel egy magangepet, es ott tokoresznenek, hogy most akkor ennyit meg annyit kesunk, na akkor lenne miert pipa lenni. Es itt nem az osszegrol van szo, hanem a konszenzusrol, a megallapodasrol, amit egy magangep berlese, es egy fapados 1 forintos jegy vasarlasa jelent. Erdekes keves ember haborodik fel, amikor overbooking miatt felultetik business-re vagy elso osztalyra egy rendes jaraton. Es amikor amiatt teljesen lemarad a geprol, akkor sincsenek ugy kiakadva, mint egyesek a fapadosok kesei miatt. Azert mert mar mindenki tudja, hogy ez a jatekszabalyok resze. Fapadosnal is minel hamarabb megtanuljuk, es elfelejtjuk azt, hogy az egy (ird es mond egy) forintos jeggyel is mi vagyunk a vilag kozepe-eskeremapanaszkonyvet, annal hamarab leszunk boldogok! =)
Amugy jogod van panaszkodni, csak attol meg nem biztos, hogy racionalis dontes. Ha direkt geciznek veled az nem szep, de ketlem, hogy ez igy lenne. Abban sincsen semmi racionalis. Az, hogy annyi penzbol nem tudjak ugy megoldani, ahogyan te elvarnad, az meg mas tortenet...

STP 2007.06.21. 15:03:39

Így van, az egy forintos jegyet szerintem büntetni kéne (viccen kívül). Egyébként én pl. nem 1 Ft-os jeggyel utaztam, hanem Malév jeggyel összemérhető áron (aki nem hiszi, járjon utána). Tehát nem igaz, hogy a fapados azért igénytelen, mert olcsó. A fapados nem feltétlenül olcsó, viszont igénytelen.

SkyCaptain · http://airport.blog.hu 2007.06.21. 20:11:28

Nem ertelek Marv. Adott egy ceg. Arul valamit, adott feltetelekkel (amiket elfogadsz, ha megveszed a jegyet.

Ha nem tetszik, nem kell hasznalni.

STP 2007.06.22. 08:44:09

Erről az jut eszembe, amikor ismerősöm másnap visszavitte az egyik hipermarketbe a biciklijét, amit vett, mert tönkrement a váltó. Az eladó visszakérdezett: miért, ennyi pénzért mit várt? Tényleg érthetetlen. Egyes cégek azt hiszik, mindent megtehetnek, és az utas még csak fel se háborodjon.

SkyCaptain · http://airport.blog.hu 2007.06.22. 13:30:09

azt gondolom senki sem hiszi, hogy az altala kifizetett 1 euros jegy fedezi a repuleset, az a reklamut, amivel csabitanak az adott tarsasaghoz. ugyanazok a jogok jarnak, mintha teljesaru jegyet vennel arra a jaratra.

viszont pont azert, mert kevesebb ilyen jogod van, mint egy "rendes" legitarsasagnal, megengedhetik az olcsobb jegyeket.

amikor biciklit veszel, ott az eladok kotelesek visszavenni (gondolom) eppugy, mintha egy dragabb cangat vennel.

kaldewei 2008.01.14. 13:33:47

Sziasztok, tanácsot kérnék:

Wizz előrehozta az indulási időpontot 1 órával, na most így már nem jó nekem, tehát nem szeretném a módosításukat elfogadni. Mi lesz szerintetek:

- pénzt visszaadják?
- át kell foglalnom máshova (van-e felár?)
- vagy sima bukta?

köszi

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2008.04.20. 20:58:15

Hi,
1. Ingyen módosithatod
2. Ha nem jó, akkor 3 hónapon belűl BÁRHOVA ingyen jegyet adnak.
3. Ha viszont 3 hónapon tűl utaznál valahova, akkor rohadt gecik. Nem azért, mert megvetetik az uj jegyet, hanem azért, mert próbálnak itt ott lenyulni ( pl. ujra megvágnak a hitelkártya dijjal, stb, stb )

Komolya, ha tönkremennének, az jó lenne.
1. A skyeurope visszajönne, mert megűrűlne egy nagy adag viszonylat
2. a kapzsi reptér kapna a pofájába, visszavenne egy kicsit, és akkor a skyeurpoe még nagyobb valséggel visszajön ( ök a magas illetékek miatt mentek el ).

wizzair : Kritikán aluli kiszolgálás, meg nem válaszolt emailek, törölt járatok, stb. Az a szar, hogy fogják a piacot a sky elöl.
süti beállítások módosítása