Tékozló Homár

Veréssel fenyegetik a Suzukit bérlő diákokat

2007.06.19. 13:55 | jackyll | komment
A Freemail óta a legviccesebb általános szerződési feltételeket találta "J" a diákokra specializálódott fapados autóSuzukikölcsönző 4student oldalán. A szöveg szerint a bérlő beleegyezik, hogy amennyiben nincs hangulata visszaadni az autót a Swiftet, bérbeadó derékon suhinthatja a jobb belátásra térítés érdekében:
Nem tudtam eldönteni melyik blogra küldjem ezt a szösszenetet. Úgy döntöttem a Zugügyvédnek küldöm, ugyanis érdekel jogi szempontból is, hogy valóban felmenthetek-e valakit egy szerződésben az önbíráskodás alól, ha ő az ÁSZF-ben burkoltan utal rá, hogy akár verést is kaphatok, ha nem jól viselkedem. Úgy döntöttem mégis inkább Homárnak küldöm, mert őt többen olvassák, és itt a nyár, a nyaralás, az autóbérlés ideje. Örök tanulság: mindig tessék elolvasni az Átkozott Szerződési Feltételeket! A lényeg itt:

III. rész, 5. pontja: "5. A Bérlő feltétlenül és visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben bármilyen módon ellenállást tanúsítana bérautó a Bérbe adó, vagy ennek igazolt meghatalmazottja által történő elszállításával szemben, a Bérbeadó vagy az igazolt meghatalmazottja jogosult a Bérlő ellenállását megtörni és a bérautót saját birtokába vonni. A Bérlő kifejezetten megerősíti, hogy az ellenállás előzőek szerinti megtörése nem minősül tilos önhatalomnak illetve önbíráskodásnak."

Kifejezetten megerősíti... Jó, hogy nem kifejezetten kéri.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jacques Ucca (törölt) 2007.06.19. 14:03:08

A myar bíróságokon úgysem lehet eredményt elérni.. Akkor inkább már a parasztlengősök kerülnek bevetésre..
Egyébként Te mit tennél a helyükben.?
Pereskednél.?.? :-)

Trendetlen 2007.06.19. 14:10:59

Ez szerintem tisztességtelen szerződési feltétel, semmisségi ok, amelyre nem csak a fogyasztó hivatkozhat, hanem meghatározott szervezetek is. Ha ezt megállapítják, annak hatálya mindenkire kiterjed, azaz remélhetőleg nem fog egy bérlővel sem önbíráskodni a kopasz, fuxos suzukis, még akkor sem, ha az kifejezetten kéri:).

bespam 2007.06.19. 14:43:53

Kéretik nem elsiklani a jó öreg suzuki-fikázás felett a szerkesztő részéről, ez ma már szinte hungarikum. Az ember meg azt gondolná az ujságírónak több az esze :)

homár molla2 2007.06.19. 14:44:33

szerintem ennél meg csak az lenne korrektebb, ha azt írnák: "Ha nem adnám vissza a kocsit időben, vágjanak pofán jó erősen." és egyetértek: menjenek bíróságra, ha a taknyos kölkének (vagy a vén fasznak, tökmindegy) nem akaródzik visszadni az autót időben? ugyammá

j311 2007.06.19. 14:47:14

Miért ne önbíráskodna?
Valószínűleg nem egy ember megy a swiftért, míg a bérlő egyedül van. Ergo amit többen állítanak, kb. annak hisz a bíróság.
Másfelől semmilyen polgári szerződés nem áll törvény felett. Extrém példa: egy hétig élsz luxusban, ahogy akarsz, de a következő hétvégén megnyúvasztanak és eladják a szerveidet. Nos, ha elkapják a bandát, akkor ugyanúgy elítéli őket a bíróság gyilkosságért (meg még ki tudja miért), mintha erről az egészről nem lett volna szerződés.

hokaukomuszika 2007.06.19. 14:48:59

Ha véletlenül egy Suzukit bérelnék vágjanak is pofán - de naon durván! :)

tresor 2007.06.19. 14:53:42

Egy szerződés se tartalmazhat törvénysértő feltételeket. (hiába is egyeznek bele a szerződő felek)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.06.19. 14:54:26

Ezt kéne bevezetni a honi ker.bankrendszerben is. BAR lista? ugyanmá'! Egyet jobbró', kettőt balró', oszt rögtön fizet a t. ügyfél.

skorzy 2007.06.19. 14:57:59

"bérautó a Bérbe adó, vagy ennek igazolt meghatalmazottja által történő elszállításával szemben, a Bérbeadó vagy az igazolt"

suzukiéknál legalább következetesek lehetnének, 1 mondatban leírják a bérbe adót kétféleképpen is. Ennyit róluk meg az autóikról..:)

További magyar hang 2007.06.19. 15:19:50

Telejesen jól van ez így.
Mi az, hogy nem viszed vissza a kocsit? Jönnek érte és ha akkor sem adod, akkor megvernek és elviszik.
Itt a Homár-postokban is és mindenhol máshol is az életben azonnal felmerül megoldásként a megveretés, ha egy ügyfelet megszivatnak, miért ne lenne ez ugyanígy fordított esetben is?

báró Leopold 2007.06.19. 15:39:35

Télikertnél van az igazság. Egy szerződés sem tartalmazhat olyan elemet, amely imperatív jogszabállyal ellentétes. Ha én megkérek vkit, hogy lőjjön fejbe az ugyanúgy emberölés, még ha írásban is kérem. Ritka a kivétel ez alól a szabály alól.(pl sportolásnál)

fekete ٢etek 2007.06.19. 15:45:00

aki verésért bérel suzukit, az nem lehet sikeres ember!

fekete ٢etek 2007.06.19. 15:47:25

Amúgy jogos, abban az esetben, ha nem adják vissza!
Én levágnám a lábukat is

skorzy 2007.06.19. 15:48:35

hát ha hozzánk jönnének a verőemberek csak mondanánk hogy a suzuki a mi autónk


bocs ez nagyon szar volt

Xmas 2007.06.19. 15:52:31

Tehát a sportlövészetnél meg lehet kérni, hogy lője fejbe egyik a másikat. Afféle íjjal-nyíllal a fejre helyezett alma módon :D

VIC20 2007.06.19. 16:27:30

Ez a szerződéses kikötés semmis.

tresor 2007.06.19. 18:54:40

Egyébként a szerződés hülyeségétől eltekintve elég korrekt az ajánlat. Amikor nem volt autom en 5000 ert + 40 000 biztosítékért béreltem.

cybergyerek 2007.06.19. 20:40:12

Azért egy dolgot érdemes lenne tisztázni. A jog ismer néhány kivételt az önbíráskodás esetében. Ha például erőszakkal kiűznek a házadból, te erővel visszafoglalhatod azt. Ezekben az esetekben a törvény védi a magántulajdont, és lehetőséget ad a sértettnek, hogy megakadályozza javai elvesztését.

Ami a céget illeti, rendkívül korrektek, én is béreltem már tőlük autót, 7e-ért fullextrás középkategóriást, 0 kaucióval, és az sem zavarta őket, hogy beleraktunk 3 nap alatt 4500 km-t, sőt a karfa is letört véletlenül, azzal se szívóztak.

Ami a szabályzat ezen pontját illeti, nyilván megütötték már a bokájukat egy-egy aranyifjú k**g miatt, aki azt hitte, mindent szabad.
Sajna ez egy ilyen ország, a rosszfiúknak mindent lehet, ha valaki védekezni akar, akkor meg mindenki hörög...

tresor 2007.06.19. 21:03:04

Jogos önhatalom A magyar Polgári Törvénykönyv a polgári jogi igény önhatalommal történő érvényesítésének egyetlen törvényes útját ismeri. E szerint a birtokos a birtoka ellen irányuló támadást önhatalommal is elháríthatja. Abban az esetben azonban, ha a birtok már elveszett, tehát a birtokos kikerült a dolog birtokából, önhatalommal a birtok visszaszerzése érdekében már csak akkor lehet jogszerűen fellépni, ha az egyéb, törvényileg szabályozott birtokvédelmi eszközök (közigazgatási és peres út) igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

countryhiker 2007.06.19. 23:12:06

Végül is nem gáz. Volt akivel a halálos ítéleletét íratták alá.

Zaklató_Panda 2007.06.20. 08:08:29

Iwiw mwghívóért Suzukit bérelnék!

Apy 2007.06.20. 08:53:32

Mehehe. :)
Jogide-jogoda, szerintem is teljesen érthető, hogy az esetleges "jólnemadomvissza" bérlőket picit megmogyorózzák. Mondjuk vicces ezt a szerződésbe is beleírni, de legalább nem érint senkit meglepetésként. Mondjuk azt sem hinném, hogy mikor egy óra késéssel épp vinnéd vissza az ótót, a kölcsönző előtt jól leheggesztik a lábadat. (Bár nem tudom, a bérlés hogy működik, még nem volt szerencsém.)

Seduxen (már NEM dr.) 2007.06.20. 09:17:48

Mit vagytok ezen fennakadva? "Suzuki, a MI autónk..." Nem megmondják előre a frankót?

Füstkarikagyáros 2007.06.20. 09:27:50

Mintha az előbb lett volna itt egy hsz a 4student-től. 1 gurigát adnának a sértetteknek, ha vannak ilyenek. Amellett hogy szvsz elég gyenge reakció, nem igaz, hogy egy xaros helyesírás-ellenőrzést nem bírnak lefuttatni a szövegre, mielőtt kiteszik az oldalukra.

toi 2007.06.20. 09:32:34

midurva! kiverhetik belőled a kocsit:))
legalábbis szerintük.

McWolf 2007.06.20. 09:36:19

Amúgy ennyi erővel írhatnék itt helyben egy szerződést, hogy bármikor bárkit nemönhatalmúlag összeverhetek, és ha most itt helyben nem cáfolja meg, akkor az ráutaló magatartásnak minősül... Az sem lenne sokkal puhább...

Füstkarikagyáros 2007.06.20. 11:25:58

Hehe, látom sikerült lefuttatni azt a spell-check-et, vagy megkérdezni valakit, aki tud magyarul. A reklám miatt meg nem lepődnék meg, ha nem csak hsz-t törölné a moderátor :)

Viszont ennyi fáradsággal a szerződési feltételeket is kijavíthatnátok, úgysem ér semmit a kérdéses pont, max. hülyének néznek miatta.

Loga 2007.06.20. 13:08:44

ugyammá, most, bármikor, az utcán nem az ver engem, aki akar (tud)?
miféle törvény, miféle "rendőrség"?

elvitte a kocsit? vissza kell szerezni.
ellopják a kocsimat? vissza kell szereznem.
megtámadnak? meg kell védenem magam.
így megy ez.
süti beállítások módosítása