Tékozló Homár

Ebéd ezer alatt - Az 51-es út legjobb birkapörköltje

2007.07.18. 12:24 | szily | 27 komment

Lassacskán tényleg újjáélesztjük kedvenc homáros sorozatunkat az olcsó kajáldákról. Ezúttal a homokkal, kurvákkal és horgásztavakkal dúsan pettyezett 51-es út menti vidékre látogatott el sógorunk, a Zugügyvéd, hogy megtalálja élete halott birkáját, 800 forint körüli áron, ehhez jön a köret. Jó csámcsogást!



Horgászat után fedeztem fel a Cser éttermet, ami pont annyira van ide, mint Lacháza, hogy idézzem az idétlen mondást, ugyanis Kiskunlcháza végén, Baja felé jobb oldalt található a kivülről kissé jelentéktelennek tűnő vendéglő egy fehér családi házra emlékeztető épületben. Nem vagyok botanikus, először azt hittem, hogy az udvaron terebélyesedő két fa miatt kaptta az üzlet a nevét, de kiderült, hogy a tulajdonos vezetékneve volt a névadó. Ha valaki előszörre nem találná meg az épületet, az udvaron álló két 7-es BMW-ről biztos felismeri, a BMW-k télen a lebetonozott, fedett kerthelyiségben szoktak állni. Az étterem minimalista, meghatározhatatlan stílusú berendezése ne riasszon el senkit, ne nézzen körül, a sofőr vendégkörre dizájnolt belső építészet mindenütt ilyen országszerte, inkább üljön le az egyik boxba, és rendeljen egy birkapörköltet. Merem állítani, hogy ilyen birkát nemhogy az 51-es út mentén, hanem sehol az országban nem ettem még. A sűrű szafttal, belsőségekkel megspékelt omlós birkahús minden faggyúra emlékeztető ízt nélkülöz. A tulajdonos-szakács Cser úr állítólag direkt ennek a vendéglőnek nevelt józágokból készíti az ételt, ez nagy valószínűséggel így is van.

Egyszer egy bírósági tárgyalás után ültem be pörköltet enni, ahol - mármint nem a csárdában, hanem a tárgyalóteremben - a nézők között ült egy halőr is, az édesanyja volt a felperes. Az ellenfél ügyvédje nagyon kötözködött valamin, a halőr, tipikus halőrszerelésben - katonai gyakorlónadrág, zubbony, bakancs, halas jelvény - megunva az ügyvéd kekeckedését, felállt a tárgyalás alatt és odaszólt a kollégának: "ügyvéd úr, maga meg legyen csöndbe, a múlt héten elkaptuk magát ahogy kigereblyézett három méreten aluli süllőt. Maga egy rabsic". Ne feledjék, Cser étterem, Lacháza Baja felé jobb oldalt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fapuma (törölt) 2007.07.18. 12:26:05

télleg nincs mekdonálc? mijen hej a?

KicsiNaiva 2007.07.18. 12:26:50

Hihi :)
Nem felejtjük. Egyszer kipróbál.

KicsiNaiva 2007.07.18. 12:28:33

Ennél még a meki is drágább, ha jól be akarsz zabálni.

Nagyvakond 2007.07.18. 12:44:10

Felháborító!
Hogy' meri?!

boribonmackó 2007.07.18. 12:44:39

Nagyon megéheztem!

Csak egykis kukacoskodás...

Ha az út mellett van biztos autóval mentél.
Ha jól látom az ott egy pohár vörösbor.
Szöveg-környezetből nekem úgy tűnt egyedül voltál.
Iszol és vezetsz?

Vagy csak egy jól megkomponált MARKETING fogás. Ügyes! :)

Attól függetlenül elhiszem, hogy finom. Ha arra járok benézek!

Taktikai Reset 2007.07.18. 13:09:09

De hogy jön ehhez a halőr?

guadana 2007.07.18. 13:10:13

nem is tudom mi lett volna velünk a birkapörköltes történet nélkül.

egyébként meg le kell tépni az ajtaját.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.18. 13:13:40

Taktikai Reset!

A halőr egy birka volt. Na, ettől a ponttól gondolja tovább mindenki egyedül...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.07.18. 13:15:38

irtózatosan jó spéci kaját én is vásároltam a múltkor a boltba, majd beküldöm a homárnak egyszer ha ráérek

titan 2007.07.18. 13:16:12

Erről jut eszembe, hogy Hegyalja alkalmából a környező kajáldák ún. Fesztivál menüket szolgáltak fel, rendszerint ezer alatt. 800 Ft-ért gulyásleves meg valamilyen tészta volt, finom is volt, és annyi, hogy nem tudtuk megenni. Szerintem ez is belefér a témába.

2007.07.18. 13:16:33

Így aztán várhatom, hogy a beadványomat napirendre tűzze a blogján, ha közben Lacházán horgászgat.

B o r a t 2007.07.18. 13:37:50

A Cser étteremben ősi román birkákat szolgálnak fel.

Dr Net Elek (törölt) 2007.07.18. 13:41:27

Aki vendéglös az lehet sikeres?

Két 7-es bmw...

boribonmackó 2007.07.18. 14:06:38

Két 7-es BMW

Elsőre fel sem tűnt.
Több mint gynús!

Kényszerítették a blog megírására!

Lakás maffia! Pénzbehajtás, lányfutattás, Night Club.

Megzsarolták a fószert

Gumidomino 2007.07.18. 14:54:31

A 46-os út mellett Nagylaposnál a Birkacsárda legalább ilyen jó, és nem Ausztráliából jönnek a birkák.

BiG_ 2007.07.18. 15:03:28

Szerintem meg - a két 7-es BMW-ből levezetve - a birkát szőkített olajjal működő sparherten főzték.
Vagy nem.

Mindenesetre (LAN)guszta!

Üdv!

ducas 2007.07.18. 18:15:04

Végre egy pozitív duma ebbe a nagy melegbe...
Ha arra járok feltétlenül benézek...
Cserébe egy hamburgertipp:
Iregszemcse végén, a szexárdi úton van egy qrva jó hamburgeres...Állandóan tele van kamionnal a parkolója, ami ugye biztos jele a jó kajának...
Üres parkolós úti vendéglőnél nem álljatok meg soha...Sok kamion=jó kaja...

., (törölt) 2007.07.18. 19:43:44

Az a bor............))
Kell a forgalom ott is)) Nem akartok Hotcan-t venni? a .hu val írva ott van!))

joskafiser 2007.07.18. 19:49:59

az a szerencse h halott birkat toltal, nem elot.

szily 2007.07.18. 19:52:12

ha tudtok más jó birkepörköltös helyet, írjátok meg ide vagy levélben.

A Homár

csarlee 2007.07.18. 20:29:24

A 31-es úton Tápiószecső előtt, a fénysorompó után, van egy kifőzde. Na, ott lehet komolyakat enni! Nem csak a birkapörkölt isteni, hanem a többi kaja is. Tipikus melós fogások vannak, pörkültek, pacal, máj, gulyás, székelykáposzta. Ja, és ezer alatt és kb 25 km csodás fővárosunktól...

amzso 2007.07.19. 07:16:59

csarlee: ha jól lövöm be az irányt, akkor ott van a közelbe a térség (merem állítani) legjobb fagyizója! Kis fehér bódéban, érdemes kipróbálni! Carpigianni fagyizó, vagy vmi ilyesmi..

renugard 2007.07.19. 20:55:09

Éljenek a halőrök, le a rabsicokkal!!!

nony 2007.07.20. 08:15:31

Sziasztok!
Én kiskunlacházi vagyok, és még anno én is viszonylag sokat ettem a Cser étteremben.Imádom őket!
Hatalmas mennyiségű kaja, és baromi olcsó ár hozzá.
Legutoljára mikor ott voltam, sörös tésztás husit kértem vegyeskörettel.Hogy mondjak számokat is, 6 db bazi nagy húst kaptam amiből egy etióp család hónapokig elél. :)
Szóval tényleg megéri oda elmenni.Korrektek, olcsók, finomak,nagy adagok...mi kell még? :)

Levi Jr. 2007.07.22. 12:55:14

Nos az ízek ne tévesszenek meg senkit, bár én is szerettem ott kajálni (azon ritka alkalmakkor is, amikor egyáltalán ott jártam). A 7-es BMW az alap, a tulajdonos-utódok gondolkodásmódja szintén, főleg amikor a nevelt birkáról való bődületes ökörséget olvastam. Nem a cikk írójának szavait minősítem ezzel, hanem verbális támadóját.... :D kedves Zugivó,...komolyan elhiszed, hogy aki hetes BMW-ben rohangálva (Á Lá tipikus hajógyárin úrimurizó, emberszerű, az bíbelődik birkák ilyetén célból való szaporításával ? hehehehe...ez jó...ismerve a Cser gyerekeket, akik nyomukba sem érnek igen tisztelt néhai Édesapjuk főző és vendéglátós Tudományának; ez meg sem lep, hogy ilyen ökörséggel akarják hülyíteni a Kedves Betérő Vendéget, vevőcsalogatás gyanánt. Valljuk be, mi Lacháziak nem véletlenül járunk ritkábban ily helyekre. Ugyanis ez a stílus(talanság)nak nevezett valami csak az Idegen Vendégekkel szemben játszható. De ott viszont Kedves Zug'Véd úram, írásod alapján nagy sikerrel. Mindenkinek Jó Birkapörköltevést, és ha erre jártok azért mindenképpen nézettek be, mert az étek tényleg fincsi, a pia drága, (szerintem, dehát hol nem az) és hátha a sofőrdizájn és a "nyalom-falom-a pénzedért-zsebből kiéneklő stílus" nem tűnik fel,....Annyira.
www.levi-jr.mlap.hu

zzoci 2007.07.23. 18:34:36

ha jó a pöcő, nem sajnálom a két 7 BMW-t. De ezek szerint télleg' jó a pöcő mer vett két hetes BMW-t.