Tékozló Homár

Re: A Malév tojik a partnereire

2007.07.27. 13:06 | jackyll | komment
Tegnapi maléves-american airline-os naiv ügyfelünk problémájára máris itt a hivatalos megoldás: a jegyét csak az American Airlines tudja kiállítani, minthogy ott törzsutas. A Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese bővebben is kifejti:
Mint Önnek nagy tisztelője mind főtt mind elektronikus formában, nem magyarázni szeretném a bizonyítványt, csak pontosítani néhány fontos részletet, ami miatt egy kicsit félrecsúszott ennek a sajnálatosan rosszul megélt esetnek a megítélése. Persze ha bármelyik maléves kolléga kicsit is udvariatlan, arra nincs mentség, hiszen ilyen nem fordulhat elő. Én inkább a pontok gyűjtésére és felhasználására, illetve a bonusz pontok alapján járó jegyek kiállítására vonatkozó eljárási szabályokról írnék.

A panaszos utas American Airlines törzsutasként szerette volna felhasználni pontjait Malév járaton történő utazásra. Mivel a Malév a oneworld légiszövetség tagja, melynek az amerikai fuvarozó egyik alapítója, így erre természetesen jogosult is. Nem is ezzel volt a probléma, hanem azzal, hogy ilyen esetekben a szövetségen belül melyik légitársaság a jogosult a jegy kiállítására.

A szabály az, hogy a jegy kiállítását mindig az a légitársaság végzi, amelyiknél az utas a törzsutas rendszer tagja. Ebben az esetben a kedves utas az American Airlines-törzsutasa, ezért az American Airlines vagy annak képviselője jogosult kiállítani a jegyét akár a Malév, akár a oneworld többi légitársaságának járatára. Vagyis a Malév a legnagyobb jóindulat mellett sem teheti ezt meg.

Hadd írjak egy másik példát. Ha például egy Malév Duna Club tözsutas szeretné jegyre váltani pontjait, akkor a jegyet – szóljon az akár a Qantas által repült Bangkok-Sydney vagy akár az American Airlies által üzemelt New York-Los Angeles szakaszra, a jegyet mindig a Malévnak kell kiállítania, mivel Malév törzsutasról van szó.

Az American Airlines bónuszjegyek kiváltására természetesen van mód itt Budapesten is, mégpedig a Tensi Aviationhoz lehet fordulni, hiszen ők képviselik a világ legnagyobb légitársaságát Magyarországon.

Bízom benne, hogy az eset nem vette el sem a kedves utas, sem mások kedvét a velünk való utazástól.

Üdvözlettel:

Zboray András
Kereskedelmi vezérigazgató-helyettes
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marsellus wallas (törölt) 2007.07.27. 13:20:54

Mint Önnek nagy tisztelője mind főtt mind elektronikus formában

de jófej itt valaki...

harmatvíz 2007.07.27. 13:21:14

magyarázza a bizonyítványt...

Seduxen (már NEM dr.) 2007.07.27. 13:21:32

Hm, ez egy korrekt levél a "szállunk rendelkezésére" állami vállalattól :-)
Viszont: vigyázz Homár; főtt állapotban Rád feni az "ollóját" a helyettes vezér :-)))

Lilieth 2007.07.27. 13:22:30

Cöcö. De, elvette. Azért köszi a próbálkozást.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.07.27. 13:22:36

A blogmotor meg úgy néz ki tojik az én fejemre.
Ez is lehetne egy poszt...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.27. 13:26:07

Főtt, elektronikus homár? Repülőgépen szervírozva? Bónuszpontokért? Inkálosok nélkül? Hmmmm...

ramirez7788 2007.07.27. 13:26:36

Ha mondjuk ezt az irodista is így elmondta volna az ügyfélnek, akkor ez az egész sztori nincs. Szóval kicsit több meaculpát elvártam volna.

Seduxen (már NEM dr.) 2007.07.27. 13:29:36

Gondolom a levél - itt nem publikált része - úgy ért véget:
A vétkes kollégá/kolléganőt, aki batz-papucsban, hol argentin mezben, hol mezítelen felsőtesttel, lejárt inkalos passal, asztalán nehezékkel ellátott "Ez nem volt szép..." feliratú cetlivel félretájékoztatta kedves ügyfelünket, a malév-forradalom falhoz állította. Tekintettel arra, hogy így nem lehet sikeres ember.
Kihagytam valamit?

Hungerilla 2007.07.27. 13:35:22

A Malév egy Ősi Román cég...

Meklén és Tamara 2007.07.27. 13:35:57

szerintem ez így már rendben van.

Amúgy meg hová tűnt az Ikeás poszt?

Rák Attantam 2007.07.27. 13:38:14

Kihagytad a gabonafutrinkát...

tücsökbogár 2007.07.27. 13:38:45

Korrekt vót ez Seduxen. Volt-e vétkes kolléganőnek rokkant igazolványa? Mert akinek nincs...

Seduxen (már NEM dr.) 2007.07.27. 13:39:52

Rák: emmá igaz...
Sebaj, max engem is falhoz állít a forradalom.

homár molla2 2007.07.27. 13:46:09

és a lényeg, Zboray úr? hogy akkor most jár az ingyenpapucs vagy nem?

szasa 2007.07.27. 13:49:55

Nem rossz...
Bár a malév sara, hogy az alkalmazott ezt nem tudta így elmondani, a levél korrekt.
Kéremkapcsoljaki.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2007.07.27. 13:51:27

seduxen:

kihagytad, hogy a batz papucsot, pontokért kapta :))

Seduxen (már NEM dr.) 2007.07.27. 13:56:40

Ajjaj, egyre több lesz a számlámon...
Hányszor fog engem falhoz állítani a forradalom?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.07.27. 14:17:02

értelmes a vezérighely meber!
jó levelet írt. elmegyarázta mi-hogy van, legközelebb tehát mindenki tudni fogja, hgy smartkártyával zöld pontokat, cba törzsvásárlóival beváltani a malévnál nem lehet. ennyi. de ezt miért nem tudta megmondani az alkalmazott??

(és miért kell hinni egy ámerikai embernek aki azt mondta telefonon hogy magyarországon ezt bárhol lehet... lehet hogy a "nem tudjuk kiadni ezt önnek" után nem ordítani kellett volna hogy dehát amair jobban tudja innét 8000km-ről! és azt mondták lehet! ez már sose derül ki...)


bocsánatot nagyon nem kért, de végülis vezérighely nem volt udvariatlan, sőt, kioktató sem, ergó neki nincs miért.

korrekt RE volt ez, na

greggrant 2007.07.27. 14:17:55

És miért csak a vezérhelyettes tud ilyesmit közölni MALÉVéknál? Hol a cégen belüli kommunikáció?

ropile 2007.07.27. 14:18:00

hmmm, azert van az a valasz amit kedves Kiricsi Karola tud adni, amire ugy nyilik a bicska... meg a katyusa,

de ez korrekt valasz, az ugyintezo ezek szerint nem a vizu veszi ki a zokszigent, de mind1 is.

ettol fuggetlenul nem repulok a malevvel :) de ennek mar mas okai vannak :)

moli 2007.07.27. 14:22:56

rettento korrekt valasz.

bobbyperu · http://twitter.com/bobbyperublog 2007.07.27. 14:38:18

korrekt, mert így van. mindenhol. pont.

BiG_ 2007.07.27. 15:21:30

Nana, Seduxen! Kihagytad, hogy mielőtt falhoz állította volna a forradalom, előtte BéDéKá beszarozta, jól...

Üdv!

Bit Rot 2007.07.27. 16:26:30

"Ha mondjuk ezt az irodista is így elmondta volna az ügyfélnek, akkor ez az egész sztori nincs."

Egyetértek! Remélem legközelebb már ilyen lesz minden irodistájuk.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.27. 17:08:37

Nem kell a rizsa! A kárörvendő hisztiskurva fejét követelem!

ravaluf 2007.07.27. 17:13:05

A cerbonással szemben ez egy igen korrekt kis riposzt. Ráadásul, a benne foglalt info is helytálló, gondolom, a naív ügyfél először próbált meg bónuszjegyet váltani életében. Akit viszont meg kéne csapkodni, az az ügyfélszolgálatos. Én elég sokat találkozok velük, ritka képzetlen, bunkó, munkakerülő bagázs, legalábbis, a masculin jellegűek. Hölgyekkel még nem volt gondom... érdekes.

kallok 2007.07.27. 19:14:28

Holnap beváltom egy Mol kúton a Smart pontjaim egy OMW matricára. Ha pofázik a kutas kirugatom.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.07.27. 20:30:02

ravaluf 2007.07.27. 17:13:05
A naiv ügyfél azon akadt ki , hogy az ügyintéző hozzállása nem éppen a pontos tájékoztatásra és a probléma megoldására irányult, hanem a naiv ügyfél basztatására és fejének leordítására , valamint kárörvendésre irányult.

mergeske 2007.07.27. 22:12:42

Sziasztok okosok! Gondolom azok akik azt irják hogy az irodistának is el kellett volna mondani az ügyfélnek a levélben leirtakat azok a tegnapi levelet nem olvasták el figyelmesen mivel "sn" irja hogy ő nem hallgatta meg az ügyintézőt!
Akkor szerintetek mit kellett volna csinálni az ügyintézőnek??? Gondolkozzatok már egy kicsit légyszives!!!!!!!!!!

mergeske 2007.07.27. 22:17:17

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó
Te biztos nagyon okos vagy! Honnan tudod hogy hogy viselkedett az ügyintéző????????????
Mennyél be az irodába és győződj meg arrol hogy milyen aranyosak kedvesek türelmesek az emberek! És majd utána irogassál !!!!

Ez szól az összes nagyokosnak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nilsholgersson 2007.07.28. 02:27:31

csak nem te vagy az ügyintéző?

amerea 2007.07.28. 19:04:11

mergeske vagdalkozas helyett irhatnal mar konkretumot. az elozo helyen is kertelek mar ra.
masreszt, teny, nem hallgattam meg, mit akart az ugyintezo mondani VALAMI MASROL. vetkeztem, mea culpa. csak epp segiteni nem segitett.

maccar 2007.07.28. 19:33:26

danone: NEM, cerbona: IGEN, gé robi: NEM, malév: IGEN

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.07.29. 14:31:04

A Malévnál vajon be lehet váltani a tavalyi inkálos passt?

ex-Zep 2007.07.30. 08:50:11

bandika bekaphattya

RoxyTHC 2007.07.30. 11:07:06

Egyetlenegy dolog erdekelne csak...es ez vonatkozik minden ilyen esetre, amikor az ugyfelnek van valami panasza es utana az adott tarsasag kepviseloje elmondja, hogy valojaban mi hol merre...
Miert nem lehet az ilyen dolgokat azzal megelozni, hogy ott az adott helyen ilyen reszletesen es ertelmezhetoen elmagyarazzak az embernek, hogy valojaban miert nem lehet az amit szeretne, vagy milyen lehetseges megoldasok vannak???? Miert az az elso hogy az usert elkuldik a faxba es bunkok vele plusz kioktatok, majd amikor az user jogos felhaborodasaban mondjuk beir ide vagy akarmilyen szinten nyilvanossagot ad a dolognak, akkor rogton megjelenik egy kedves normalis ember aki elmagyarazza erthetoen hogy miert es mi volt a baj..?????
Csak managertol felfele tudnak normalisan komunikalni? Vagy az alapfeltetel az ugyfelszolgalatos felvetelnel, hogy paraszt bunkonak kell lenni, mert ha utana reklamal valaki a manager megmutathatja hogy neki is van valami funkcioja??? Bocsi, de nem ertem hogy miert nem lehet adott szituaciokat csak 22 koron keresztul megoldani, amit sztem lehetne egy fordulobol normalis hozzaallassal...

tundrazuzmo (törölt) 2007.07.30. 13:42:33

Engem pl. tök meggyőzött. Éljen a M4LÉV, mindig oda fogok menni, ha éppen AA bónuszpontjaimat fogom lerepülni.

De ha nem!!!
Akkor maradok a jól bevált f apadós járatoknál, harmadannyi áron.

Aztán ott majd nem lesznek bunkó ügyfélszolgák, mert nem is vannak olyanok, mert nem is kell papíros jeggyel szórakozni.

Ja, és dehogy akarokám burkolt marketinget nyomni, én is meg a zügyfélszolga is. Ááá nem. De ha netán lenne Önnek Hortobágy Club Gold kártyája, akkor azokon is tudna ajándékpontot gyűjteni, amit beválthat bármelyik gémeskútnál egy öblös kancsó Hungaricumra. Hogy jön ez ide? Sehogy, de aszonta a pijármenedzser, hogy minden megnyilatkozásban nyomjuk a köztudatba, hogy van ilyen kártya.
:)

amerea 2007.07.30. 15:01:44

tundrazuzmo, utazzal csak, csak ahova en jarok, oda nincs fapados es nem evente egyszer utazok nyaralas celjabol, hanem havonta min. egyszer.
süti beállítások módosítása