Maratoni étteremtesztet pöndörített Balázs az Öreghegy Fogadóban tapasztalt drámai állapotokról:

Amennyiben érdekel valakit, hogy mit főznek erdésznéből, hogy mi a különbség a bors és a paprika között, hogy miért "faszszopó geci" az, akinek nem felel meg a trappistából készült rántott camembert, és hogy miért szélhámos az, aki számlát merészel kérni étkezés után, illetve hogy miként is kell írni az "Öreghegy Fogadó" nevét, blogbejegyzésemben valamennyi kérdésre választ kap  -- kivéve a legutolsót.

A vágatlan élménybeszámoló a fenti linken olvasható, mi most csak a kedvenc részünket kopizzuk át, ahol a téves számlázás, majd számlanemadás után hőseink épp készültek beszállni a kocsiba, amikor...

...feldúltan jön ki utánunk egy középkorú házaspár, szemlátomást közel az agyvérzéshez. Megkérdeztük, mi bajuk. Elmondták dúlva-fúlva, hogy kértek két buborékmentes ásványvizet meg egy rántott camembert-t. A pincér kihozott nekik két pohárban (tehát nem üvegben!) valami vizet, ami leginkább csapvíz volt, azután vártak úgy félórát, amikor a pincér megint jött, és közölte, hogy camembert sajna nincs, jó lesz-e trappistából. Ezen a ponton fölpattantak, a pasi mondta a pincérnek, hogy "jól van, öcsi, akkor ezt az ásványvizet te fizetted", és kirobogtak. Mi ezen a ponton kapcsolódtunk be a történetbe. Beszálltak az autójukba (mi közben javasoltuk nekik, hogy ha ebédelni akarnak, menjenek Badacsonytomajra, a Borbarátokba). Ekkor a következő történt.

Az étteremből rohanva jön a pincér, és ordít a középkorú házaspárra, konkrétan a férfira:

– Te faszszopó kis geci, szállj ki a kurva kocsidból, mert leszedem a fejed, bazmeg, te rohadék! – Nyilvánvalóan nem volt számára megfelelő megoldás, hogy az állítólagos ásványvizet nem fizették ki. A férfi visszaordított a volán mögül a pincérnek, hogy „Köcsög!”, aztán beletaposott a gázba és elhúztak. Mi azt se tudtuk, köpjünk-e vagy nyeljünk: számos éttermi élményünk során nem sikerült még elsajátítanunk az adekvát viselkedést arra, amikor a pincér faszszopó kis gecinek titulálja a vendéget. Ezért inkább mielőbb el akartunk menekülni, mielőtt bajunk esik. Látjuk ám azonban, hogy a lépcső tetején megjelenik az atlétatrikós tulaj, mellette egy másik fickó, öltözete alapján minden bizonnyal szakács, és mondja jó hangosan a mi autónk rendszámát, meg azt, hogy na OK, akkor ezt felírjuk és feljelentjük...

...Ebben a helyzetben nem lehetett eljönni. Mi baja van ennek az őrültnek?! Odamegyünk hozzá, és kérdezzük: mi van, mit akar a rendszámunkkal?! Azt feleli, hogy ez üzletrontás, amit csináltunk, és hogy legyünk erősek, a kamera mindent rögzített, és feljelent, és... – Azt hittem, arra gondol, hogy ajánlottam a távozóknak egy másik éttermet, de nem: kiderült, hogy az az üzletrontás, hogy mi olyanokat kiabáltunk nekik, hogy faszszopó meg köcsög...

Úgy éreztem magam, mint Nyilas Misi, amikor a bizottság azzal vádolta meg, hogy ő ette meg a cipőkenőcsöt. Szerencsére a parkolóból odaérkező pincérben azért volt annyi jó érzés, hogy közölje a főnökével: nem mi kiabáltunk ilyesmit. (A jó érzés odáig nem terjedt, hogy megmondja: az inkriminált kifejezések az ő szájából származtak: simán rákente az eltávozott vendégekre.) A tulaj valójában csak az ordítozást hallotta, a hangot nem ismerte föl (meg aztán ha csak reggel 9 óta dolgozik ott a pincér, akkor még nem ismerhette annyira a hangját). Azonban ütötte tovább a vasat: ő akkor is feljelent, mert ez akkor is üzletrontás, és ezt nem tűri...

– De hát nem mi kiabáltunk, fogja fel! – próbálkoztam, de megvolt a válasz erre is:

– De szóba álltak velük!

[...]

A sztori eleje és vége tehát a maga rögvalóságában itt olvasható.