Tékozló Homár

Naiv ügyfél lenyomja az Agip-kutat

2007.09.19. 16:41 | jackyll | 64 komment
Végre pozitív naivügyfél, és nem is akármilyen, hanem proaktív! Respekt herodesnek a leveléért, amit fogyasztóvédelemnek írt, amiért alulírott Agip-kúton sehol nem volt feltűntetve a boltban kapható terméke ára - nyilván minden 100-200 forinttal drágább is volt, mint máshol:
Az M1-M7 közös szakaszán lévő AGIP benzinkút lehúzásai már sokszor adtak témát e fórumnak, sokakat megszivattak már (hisz szinte mindenkivel bepróbálkoznak, aki oda betéved), de most énnekem sikerült rajtuk elégtételt vennem, ráadásul egy lófingnyi ügy miatt :) Az alant mellékelt  -a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság területileg illetékes felügyelőségével folytatott- levelezésemet kiváltó sztori önmagában nem lett volna még "homárképes", mert annyira pitiáner, viszont olyan szinten felb...ta az agyamat, hogy muszáj volt tennem valamit, úgyhogy emailben panaszt tettem a fent említett hivatalnál.

Örömmel jelentem, hogy vannak azért helyzetek, amikor a naív ügyfél kezében nemcsak a nagyrabecsült HOMÁR lehet ütőképes fegyver a sutyerák kiskereskedelemmel szemben, hanem az ilyen kérdések megnyugtató rendezésére hivatott állami szerv is. Olvasd el és erektálj mentálisan Te is, amint én tettem, hogy egy pitlák párszázforintos ügy miatt is seggbe lehet dugatni egy prosztó benzikúti shopot :)

Legnagyobb tisztelettel:
herodes

Sent: Thursday, August 09, 2007 10:02 PM
To: fogyasztovedelem@pest.b-m.hu
Subject: Budaörsi AGIP töltőállomás

Tisztelt Felügyelőség!

A velem ma délután, a budaörsi AGIP töltöállomáson történtek miatt az alábbi PANASSZAL kívánok élni:

A 2007. augusztus 9-én délután, kb. 17 óra környékén budaörsi munkahelyemről hazafelé tartva megálltam az M1-M7 autópályák közös szakasza melletti AGIP töltöállomáson, a Budapesttől Győr felé (tehát a kifelé) tartó oldalon a töltőállomás shopjában, hogy dohányárut és édességet vegyek.

A polcokról kiválasztottam egy zacskó (Haribo, CocaCola ízű) gumicukrot. Akkor még nem tűnt fel, csak a pénztárnál fizetéskor, a horribilis ár: 10dkg-os csomag, majdnem 400 Ft, ez még benzinkútkategórában is nagyon soknak számít, bolti ára ennek a terméknek kb 130 Ft, normál benzinkúton 220 körül, autópálya mellett általában 260 Ft körül van, de nem is ez a lényeg, mindeki annyiért ad bármit, amennyiért megveszik tőle, de: Mikor a pénztáros hölgy az édességet "lehúzta" a kasszánál a vonalkódleolvasóval, a magas ára miatt, felháborodásomnak -hangsúlyozom!- _kultúráltan_ hangot adva kértem, hogy stornózzunk, ennyi pénzt én már csak elvből sem vagyok hajlandő fizetni egy tízdekés csomag cukorkáért.

Nagyon rövid szóváltás után a hölgy sztornózta a tételt, kérte, vigyem vissza a polcra, aholis rögtön rájöttem, mi hibádzik: a polcokról az árak feltűntetése. Röviden körbenéztem, amíg kifelé jöttem a shopból, amit ezalatt a pár lépés alatt polcot beláttam, sehol nem voltak árcédulák, ami a fenti esetben hivatkozott árak ismeretében nem is meglepő, hiszen ha ki lenne rakva, senki nem venne ott semmit, nyilván arra számítanak, hogy a legtöbb ember a legkisebb konfliktust sem vállalja 100-200 forintos árkülönbözet miatt.

Imereteim szerint azonban az önkiszolgáló üzletekben, a polcról levehető termékek mellett kötelező az árakat jól olvashatóan és egyértelműen feltüntetni. Felháborítónak tartom, hogy ilyen pitiáner módszert használva tukmálják meg a vásárlókat a -szerintem már a "rablás" kategóriába eső-
árszínvonalú termékekkel.

Tisztelettel kérem panaszom kivizsgálását.

Előre is köszönettel:

Kelt: 2007.08.09

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trolipotlo 2007.09.19. 17:02:41

Tisztelt Bejelentő!

...a szükséges intézkedéseket megtettük: a Kólás Haribo mától 220 Ft.

eppur si muove 2007.09.19. 17:03:56

na ja, ez magyarország, a birka nép országa

eppur si muove 2007.09.19. 17:05:23

na ja, ez magyarország, a birka nép országa. De szép volt!

BanyiX 2007.09.19. 17:09:27

:)

Aki benzinkúton vesz gumicukrot...

johnny1 · http://ecopop.blog.hu 2007.09.19. 17:13:49

Remelem nem kartyaval fizettel...

Secnir 2007.09.19. 17:14:25

...a szükséges intézkedéseket megtettük: ön ki van tiltva az AGIP kutakról.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2007.09.19. 17:14:45

Nem értem, hol van itt a seggbe dugás? Annyi történt, hogy megkapták, elolvasták, de mégcsak nem is köszönik. Mindezt köbö 5 hét alatt.

Dr Net Elek (törölt) 2007.09.19. 17:16:09

A válaszból csak az nem derül ki, hogy mi is volt a "szükséges intézkedés". Becsukták a benzinkutat? Kitetették az árakat? Lemondatták a fönököt?

Megdobbent 2007.09.19. 17:45:37

Szukseges lepesek a hatso szoba fele tortentek meg, telizsebbel, kezukben 30-30 csomag kokakola izu izevel tavoztak a helyszini vizsgalok ;)

Rák Attantam 2007.09.19. 18:03:44

...a szükséges intézkedéseket megtettük: lófej az ágyban, kő a szájban.

pizsama 2007.09.19. 18:08:55

levágták a logokutya két lábát...

., (törölt) 2007.09.19. 18:30:08

Most jártam arra. Felgyújtották a kutat, s utána bedózerólják:))

Annamarcsi 2007.09.19. 18:32:03

Nem tökmindegy, mi a szükséges intézkedés? Elég, hogy a Fogyasztóvédelem kiment, és ha már csak pár percre is (vagy többre ;-) ), de ráhozták a rosást a kúton levőre, már megérte :-)))

De a logokutya két lábának lemetélését határozottan támogatom :-D

herodes · http://www.gamblers.hu 2007.09.19. 18:36:09

ezeket az ötleteket tényleg be kéne venni a felügyelet által kiszabható büntetési tételek közé. imho ennek a felgyújtósbedózerolós szankciónak biztos jobb lenne a visszatartó ereje, mint a pénzbírságnak :)

zzoci 2007.09.19. 18:41:30

múlt héten pénteken tankoltam ennél a kútnál, egy cudar külsejű nyakig tetovált kigyúrt kopasz fickó a kutas, konkrétan azt hittem kötekedni akar, de kiderült hogy segíteni akart. Mondtam kösz megoldom, gondoltam ha segít a teli tank fele tuti a kabátba megy. Jó arcok, testvérek.

dr. _mmm_ 2007.09.19. 18:44:13

mit csináltak ..mit csináltak?!?

Palkovicsné személyesen tépte le az ajtaját!

matyólyány 2007.09.19. 18:53:46

Árulja el valaki hogy ki az a Palkovicsné!

nikii 2007.09.19. 20:01:00

Tisztelt Bejelentő!

...a szükséges intézkedéseket megtettük: a Kólás Haribo mától 500 Ft. Mert ugye valahol vissza kell nyerni az ellenőr kenőpénzét is, és a kútvezető gyógykezelési költségét is. Csaknem halálra röhögte magát szegény.

nikii 2007.09.19. 20:03:59

"matyólyány 2007.09.19. 18:53:46
Árulja el valaki hogy ki az a Palkovicsné!"

Palkovicsné kamu nyereménynótbúkokat osztogat féláron. De ha nem olvasod a hOmárt, nem kell tudnod.

oooyee 2007.09.19. 20:18:12

én pont a kútnál vásároltam, amikor megérkeztek a fogyasztóvédelmisek. az alkalmazottakkal együtt többször is újraolvasták a leveledet, és ahányszor "a vásárlók megtukmálásához" értek furcsa, vonyító hangokat hallattak.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.09.19. 20:18:31

Palkovicsné teljes életnagyságban
homar.blog.hu/2007/08/14/nyeremeny_nyeremenyado

Minden nap arra járok majd jól benézek hozzájuk de a kopasznak üzenem hogy húzza be fülét farkát mert letépem a kabátját!
Meg a kút ajtaját is!

az okos 2007.09.19. 20:24:20

ők viszont a kamerában látható rendszámod alapján,feljelentettek az apeh-nál,miszerint miből tellik neked: autóra,benzinre,gumicukorkára és dohányárura.

grigorij (törölt) 2007.09.19. 21:19:18

Hogy klasszikusokat idézzek: kezd elhülyülni ez a blog... Nemrég ez a nyitvatartós pali, most meg a gumicukros...
Közben megy a Barcelona-Lyon...

rexter 2007.09.19. 21:31:33

nahat aszittem ilyen hosszu felvezeto utan valami szaftos verengzes, forradalmi falhoz allitas es ajtoletepes lesz. de nem. ez igy eleg karcsu! ha azt irom h osi roman szokas agip kuton kolas gumicukrot venni az vicces? sztem nem :(

ZoOom · http://webdragon.extra.hu/foto 2007.09.19. 21:40:06

Minden cukorka árából 100 forintot, az ott vadászó, jólelkű, alulöltözött hölgyemények kapnak...

Kenton Delacruz 2007.09.19. 21:52:08

Benzinkúton benzint kell venni!!! Nem igaz hogy nem bírja ki gumicukor nélkül amíg egy rendes boltot talál.

Teru 2007.09.19. 23:21:45

Kíváncsi lennék, konkrétan mit takar ez a szükséges inktézkedés. Egy ajtóletépést remélem, mindenképp.

..és gyerekek, minden postban mindenki elbassza: a naiv rövid i, még mindig.

Tutanhamon 2007.09.20. 00:28:25

Kenyeret a kenyérboltból! 10 pék közül 10 ezt ajánlja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.20. 00:48:34

Kenyeret Palkovicsnetol,
gumicukrot DR. Batz-tol
benzint ukrajnabol
cigizni meg osi roman szokas ez teny es ott olcsobb is

Tutanhamon 2007.09.20. 01:09:59

Augusztusban jött a Fogyasztóvédelemre egy gumicukros, benzinkutas panasz. Nagyokat röhögtünk rajta, ki is nyomtattuk, és kitettük a faliújságra. Egy Batz papucsos panasz ment a szemétkozárba, hogy helyet kapjon. Más osztályokról is átjöttek szórakozni rajta. Aztán szeptemberben kiderült, hogy nem lesz meg a negyedéves terv. Előszedtük a könnyebb eseteket, köztük a gumicukrost is, naponta százat is lepapíroztunk. Telefonáltunk is mindenhova, hogy tudják, hogy voltunk náluk, és írásbeli figyelmeztetést kaptak.

öccá · http://dogsigns.blog.hu 2007.09.20. 01:29:05

Ilyet én is nyomtatok neked akármikor a kényelmes, irodai bőrfotelemben ülve. ;)
Amúgy riszpekt, hogy legalább válaszoltak...

Styleair 2007.09.20. 01:42:42

Honnan tudjátok, hogy Ő mit hív gumicukornak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.20. 03:32:54

hat mit lehet meg hivni gumicokarnak a gumicokron kivul?
baccot, or wath?

Farock 2007.09.20. 09:08:29

Benzinkúton árcédula nélkül árulni ősi román szokás.

stichus 2007.09.20. 09:31:32

az agip egy ősi...

nudlee 2007.09.20. 10:03:14

Ezek ilyen egyenbenzinkutak, nem? Agip van kiírva és belül is ugyanaz az összes.
A többiben van ár kirakva, vagy most elindítottál egy lavinát és serényen nyomják a matricákat mindenhova :)

Zsebencik Lopédia 2007.09.20. 10:10:55

rendes bolt? hooooool??????

Zsebencik Lopédia 2007.09.20. 10:14:51

Kenton Delacruz 2007.09.19. 21:52:08
Benzinkúton benzint kell venni!!! Nem igaz hogy nem bírja ki gumicukor nélkül amíg egy rendes boltot talál.

rendes bolt? :O
melyik és főleg hol?????

Zsebencik Lopédia 2007.09.20. 10:16:15

nyah, mégiscsak megírtam már...csak eddig nem tudom hol leledzett :(

mustang70 2007.09.20. 10:33:50

Palkovicsné
Batz papucs
Ezek a Homár alapműveltség alap tézisei, amelyek ismeretének hiányában javasolt a kereső használata.

MediaSlave 2007.09.20. 10:50:27

Nektek minden kiskereskedővel bajotok van? Nem lehet senki becsületes? Javaslom akkor, hogy tessék otthon gumicukrot gyúrni, laptopot forrasztani, paucsot vulkanizálni! Elismerem a pofátlanságnak is van határa, de az esetek többségében ti vagytok a kicsinyesek! Normális ember simán túllép a "homáros" jogsértéseken! Mellesleg ne románozzunk már annyit. Unalmas!
UFF

leon, a proli 2007.09.20. 11:35:13

a homár intro és a nfh értesítés alapján össze is rakható az IRL neved: Heródes Péter :DDD

egyébként elismerésem, hogy léptél az ügyben

vernarancs 2007.09.20. 12:30:35

MediaSlave · www.mediaslave.blog.hu 2007.09.20. 10:50:27

Ezert nincs tisztesseges kereskedo, mert a "normalis" emberek tullepnek a kis becsapasokon, atvereseken. Attol meg mert nem tudok otthon gumicukrot csinalni mert nincs eleg E betum hozza nem vagyom ra, hogy jol at is b@sszanak ha venni akarok. Igenis osi roman dolog igy kereskedni es a legkisebb szabalytalansagert is kemenyen buntetni kell. El vannak szallva itthon a kereskedok, pedig rendesen kene nyalniuk a seggeket mint "normalis" orszagokban.

Bácsfi Diána a Centrálból.... 2007.09.20. 14:17:45

Amióta Brigi nincs a kúton, elszabadult a pokol.
Brigit minden kútra!!!

herkentyü 2007.09.20. 14:17:55

ez szar
megaztan fasznak megy barki is agip kuthoz tankolni

Maddness69 2007.09.20. 14:47:52

Főnők: Jolánka! Kaptunk egy levelet, hogy valami fika kis benzinkúton nincsenek kitéve árak a termékek mellé.
Vegye elő sablon levelünket. Tudja! Azt a "A szükséges intézkedéseket megtettük" szövegűt. (Hogy ezt a szöveget mennyire jól kitaláltam. Gondolkoztam is rajt vagy két hétig. De megérte!)
Jolánka: Milyen intézkedéseket lát szükségesnek megtenni, kedves Főnők Úr?
Főnők: Csak nem gondolja Jolánka, hogy egy kis hülye f.sz pitiáner problémája miatt kiszállunk és körülnézünk?! A szükséges intézkedéseket meg hamarosan meglátja a saját szemével az iroda hátsó részében.:) (Épp ideje egy konkrét szopatásnak!) Le kell higgadjak! Már minden pitiáner kis f.sz minden kis pitiáner ügyével is NEKEM kell foglalkoznom?! Picsábamá'!

Epokit Drive 2007.09.20. 14:48:40

Apehos barátomtól tudom, hogy az alkohol- és dohánytermékek kapcsán a hiányzó zárjegyeket nagyon komolyan veszik. És a névtelen leveleket is kivizsgálják. Szívatásnak elsőosztályú...

Ed

big agnes 2007.09.20. 15:55:05

"...a kenőpénzt hiánytalanul átvettük!"

2007.09.20. 23:42:46

Még mindig jobb ha nincs kint ár, mintha van, de nem az igazi. Szerintem max egy apró pénzbírságot kapnak, amit a kis-szánalmas 100 forintos bizniszük pár nap alatt visszahoz.

cubalibre 2007.09.21. 08:48:07

Palkovicsné + Batz papucs + Orosz Peti aki a nőjének reggel nem tudott pogácsát vinni, ó, jaj. De szerintem az Orosz Péter az a Batz-os nőci rokona, mert Peti barátunk meg a pogácsáért kutyagolt reggel ide-oda.

Deuce Bigalow 2007.09.21. 09:38:43

az volt a top, amikor a cigi még nem volt zárjegyes, no ezek a mocskok majd 2x-es áron adták...
amúgy mennyire maszták meg a kutat vajh?

nikii 2007.09.21. 11:42:54

Egy parkolór mikuláscsomagot akart tenni a kocsimra, pedig volt érvényes jegyem. De megszivattam rendesen. Mikor befordult a sarkon, utánaköptem egy nagyot.
Tud még valaki izgalmas történeteket?

Cardamon 2007.09.22. 10:59:31

Volt már valakinek fogysztóvédelmis ellenőrzése?
Ott ahol minden áru a pult mögött van csak egy bemutató állványon nem volt ár amit elért a vevő . Nem önkiszolgáló bolt csak az állványt elérték!
120.000,- bírság . 3 féle áru volt a bemutató polcon.
Ennyit biztos kapott a kút minimum Azért a 400 Ft.-ot miért nem írják ki nem értem , mert aki ilyet vesz a kúton annak tudnia kéne , hogy arany árban mérnek mindent. Ezért felesleges kitenniük magukat retorzióknak.
A fogyasztó védelmiseken túl csak a munkaügyisek kekecebbek.

tonton 2007.09.22. 23:59:45

Adblock - ebből fogok írni egy eksönfilm forgatókönyvet...

lulubaba 2007.09.23. 15:52:34

helloka mindenkinek!!!Kicsit felháborítónak gondolom,hogy állandóan a benzninkutakkal vtok elfoglalva,szerintem van más téma is a világon ami még felháborítobb.pl állatvédelem,kormány munkásságai,vendéglátóhelyek átvágásai...és még sorolhatnám.Neked jackyll csak egy jó tanács ne menj benzinkutra inkább a tescoba ott olcsóság van és nem te fogod megszabi az árakat!!!!!(amugy azok is átbasznak)Ezzel a kis levélkéddel csak rögög rajtad a fogyasztóvédelem.......

Tesco4you (törölt) 2007.09.24. 09:18:50

Ez kb. olyan story mint amivel en talalkoztam Angliaban. A 15000-Ft.os kabat Angliaban 2600-Ft.(No Fear marka) Persze a vallalkozo ehezik es alberletben tengeti eletet. Sajnos az arak ilyenek otthon, mindenki annyit ker amennyit a vevo elbir.

A nagyon "draga" Anglia nem tud olyan draga lenni, mint otthon a szolgaltatoi szfera.

Mindent csak gazdasagosan!!!

signoraja 2008.02.08. 23:34:54

Emberek!Már egy halom okostojás hozzászólt a témához de majdmind csak lehúzta a jóembert a cukorkáival.Igen önmagában vicces , hogy 200 forint különbséggel megy a fogyasztóvédelemhez de itt nem ez a lényeg (csak a gyengébbek kedvéért ha valakinek nem tűnt fel eddig) hanem az ELV mint olyan.Gondolom ez sok emberből hiányzik meg a fasznak vásárolsz benzinkúton gumicukrot beszólás igen humorosnak találtatik.De basszuk már meg ez a sok köcsög nap mint nap lehúz minket , engem , téged és csak röhög rajtunk.Ha 20 emberrel eljátsza ezt az már 4000 forint és nem kell mondani hányan fordulnak meg a kúton.Egy nap símán bekaszál egy jobb havi fizut, amin hízlalja a kis elkorcsosult fattyait meg a kibaszott csaló fejét.
Nyilván önámítás azt gondolni , hogy bármi szankció is történt de ha az ilyen dolgokra mindannyian odafigyelnénk akkor talán idővel és hangsúlyozom idővel lehetne ebből a fos országból egy élhető helyet csinálni ahol az ilyen sunyi gennyládáknak nincs keresnivalója.
Tegyünk inkább ahelyett , hogy mindig csak lehúzunk (meg vissza.

stoti · http://mozgasserult.blog.hu 2008.03.06. 19:16:27

És mennyire büntették a boltot? És ebből mennyit kaptál te? Mert szerintem semmit.
süti beállítások módosítása