Panasszal szeretnék élni a következő eset miatt: 2007.10.14.-én a web-áruházukban rendeltem Önöktől 4 db Goodyear 175/60R15 UG6 81T típusú téli gumiabroncsot, darabonként 12.464.-Forintos áron. Kedden visszatértem honlapukra, hogy megnézzem rendelésemet, és akkor vettem észre, hogy áraik jelentősen megemelkedtek. Ekkor felhívtam az ügyfélszolgálatukat, és a hölgy akivel beszéltem a rendelésről azt az információt adta, hogy kb. egy hét alatt tudják rendelésemet teljesíteni, és természetesen a megrendelés pillanatában érvényes áron.
A mai napon felhívott egy kollégájuk, hogy sajnos rendelésemet nem tudják teljesíteni mivel abból az abroncsból amiből rendeltem nincsen árukészletük, de megvásárolhatom ugyan azt a terméket 19.741.-Forintos áron. Kollégájuk arra hivatkozott, hogy a beszerzési ár megváltozott.
Felháborítónak találom, hogy megrendeltem egy terméket, és az utána történt áremelést ki akarják velem fizettetni. Ha ismereteim nem csalnak az interneten közzétett árlista hivatalos ajánlattételnek minősül, és a megrendelés leadását követően nem változtathatnak árat.
Kérem vizsgálják ki, hogy milyen módon történhetett ilyen eset, és véleményem szerint az Önök érdeke is ezt diktálja, mivel így sok vásárlójuk bizalmát veszthetik el.
Természetesen személyesen is panaszt fogok Önöknél tenni valamelyik kirendeltségükben, de addig is ezt a levelemet eljuttatom a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek, illetve az Index internetes portál Tékozló Homár nevű rovatának, hogy esetemből mások is okulhassanak.
A rendelés után duplázott árú gumi
Egy internetes rendeléssel zárjuk az autósok panasznapját. Lívia az alábbi levelet küldte a Top-Tyre Kft-nek, miután kiderült, hogy az egy héttel azelőtt 12khufos darabáron megrendelt gumikat csak 20 ezerért vihetné el:
moderátor 2007.10.18. 14:33:20
pernyekergető 2007.10.18. 14:34:31
nikii 2007.10.18. 14:34:38
A folyosó végén balra.
Bástya elvtárs (törölt) 2007.10.18. 14:35:14
Dr. Kix 2007.10.18. 14:36:02
nikii 2007.10.18. 14:36:19
államcsőd · http://www.allamcsod.hu 2007.10.18. 14:37:03
Rák Attantam 2007.10.18. 14:37:19
Valami policy-t kéne már kreálnod, mert egyszer berág valami cég rád, oszt' még a páncélt is leperli rólad rágalmazásért.
Valami "megjelentek valóságtartalmáért nem vállalunk felelőséget"-re gondolok. Szerinted?;)
nikii 2007.10.18. 14:38:43
vernarancs 2007.10.18. 14:43:28
Ha van Livianak turelme es kedve ezt siman perre viheti es siman meg is nyerne. Bar latni kellene a megrendelest... Nyarra mar lenne is teli gumija :)
elvi(s)kérdés 2007.10.18. 14:46:38
nikii 2007.10.18. 14:47:17
punpa 2007.10.18. 14:48:18
Bíró Árpád ügyről lemaradtam. Linkelne valaki?
Bíró Árpád, született Palkovicsné Gasztonyi Ádám
Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2007.10.18. 14:50:45
nikii 2007.10.18. 14:58:22
De mi az a Zrt?
Ki az a Palkovicsné és miért hord baccpacskert?
A Pannonnál tényleg lehet mínuszba menni SMS-sel?
Ha a nő értelmes, mi van a tyúkkal?
És még 78 égetően fontos kérdés:
www.vicc.hu/index.php?tz=724,726+5
Céadaoin (user ID 44540) 2007.10.18. 15:05:48
akkor mi most véleményformáló erő vagyunk?
netalán közszereplők? :-D
(mellesleg, justdy, Cavinton...)
punpa 2007.10.18. 15:06:00
Panasszal szeretnék élni a következő eset miatt:
Gyermekük, Pistike, matematikaórán megdobott egy papírgalacsinnal.
Természetesen személyesen is panaszt fogok Önöknél, de addig is ezt a levelemet eljuttatom az Oktatási Minisztériumnak, illetve az Index internetes portál Tékozló Homár nevű rovatának, hogy esetemből mások is okulhassanak.
Üdvözlettel:
dr. Batzné Dr. Papucs Eleonóra
vernarancs 2007.10.18. 15:17:11
Eleg utos post volt pedig. Ehune.
Biro Adam esete a faligitarral:
homar.blog.hu/2007/10/16/a_muveszlelek_es_a_falidiszgitaros
Zsiri 2007.10.18. 15:19:29
Kezdem úgy érezni, hogy nem jó helyre küldöm a "cikkjeimet". Legalábbis ha ilyen fontos mondanivaló megjelenik, azok meg nem. Persze mindenkinek a maga gyereke a legszebb.
Van valami különleges módja az írások küldésének? Csak annyi a dolgom, hogy rákattanok a 'Levél a Homárnak' linkre és lököm? Nem kell közben szopogatni a Scroll Lock-ot, vagy ilyenek?
himihumi 2007.10.18. 15:22:07
nikii 2007.10.18. 15:23:03
Ha nem jelenik meg, küldd be simán posztnak egy hasonló témában. Majd elcsámcsogunk rajta, ha arra érdemes.
Gasztonyi_Ádám 2007.10.18. 15:23:15
Majmász Gedeon 2007.10.18. 15:23:42
vernarancs 2007.10.18. 15:24:52
Az a baj, hogy nem irtad bele, hogy "Tisztel Cim". Pedig kapnal .....g*ci jofej... valaszokat.
andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.10.18. 15:25:04
tekozlo-homar-szotar.andreiground.com/
himihumi 2007.10.18. 15:25:27
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.10.18. 15:26:22
nem teljesen elegendő rábökni a levél homárnak linkre. szopogatni ugyan nem kell a gombokat, de egy jól beállított levelezőrendszer még fontos elem (áútlúk, áútlúk ekszpressz)
vernarancs 2007.10.18. 15:27:51
Igen. 4500-ert szoktak nekem megcsinalni. Iden ingyen lesz mer mar felnin van a teli gumi. Sikeres vagyok-e?
Teligumi vagy teli gumi?
marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.10.18. 15:28:45
felenk egy 10-es amuGy
a holgyikenek nem tunt-e fel, hogy 175-os gumi niNcs 20 alatt, esetleg a 2 eve kulteren azo-fazo szar?
marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.10.18. 15:29:46
nikii 2007.10.18. 15:31:13
Szupport: - Milyen levelezőprogamot használ?
Júzer: - Kitekintő gyorsvonat.
Szupport: - MÍÍÍÍÍ?
vernarancs 2007.10.18. 15:32:25
Marhogynevolna? En pont egy eve vettem Dayton 195/60-as gumikat 16.000 huf-ert. A dayton tul. keppen goodyear, szoval nem matador vagy sava.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.10.18. 15:33:01
Az neked miért jó, hogy bármiről is van szó, te belinkeled a vicc.hu-t? Te csinálod talán? Kár, hogy Spam szűrőm blogra nem jó...
Zsiri 2007.10.18. 15:37:49
Na azé ennyire baltaarcú nem vagyok!
Van nekem olyan ótlúkom, vagy mi a feném, ráadásul sebes is...vagy expressz?
:-)
Adblock Júzer!
A kommentbe irogatással csak a kedves olvasótársaka dühíteném (esetleg), így kivárom, amíg Ollós Barátunk magától felrakja a mondókámat.
nikii 2007.10.18. 15:40:35
Apropó. Miért kell mindennek az ajtaját letépni?
klarky · http://kreport.blog.hu/ 2007.10.18. 15:40:55
marczipán · www.marczipan.blog.hu 2007.10.18. 15:41:26
szasa 2007.10.18. 15:45:57
A homár is kezd süllyedni... Ha most valaki a Top-Tyre-től olvassa a homárt, annk mi jön le? Az, hogy az emberek többsége szerint nem történt semmi, nincs bizalomvesztés, legközelebb is így kell csinálni. A legfontosabbak: első, palkovicsné, baccpapucs, vicc.hu(ami szar). Semmi értelme.
Céadaoin (user ID 44540) 2007.10.18. 15:50:39
Úgy gondolom, hogy aki olvasta a postot (és megírta a maga semmitmondó hozzászólását) az el is határozta, hogy nem vesz toptyre gumit / batz papucsot / palkovicsnét / csipkés lóf.szt, sőt, esetleg otthon is elmeséli.
Ezt ismételgetni, na az tényleg semmitmondó volna.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.10.18. 15:51:46
ámbátor 2007.10.18. 15:52:20
www.fridcar.hu/autoalkatresz.phtml?URL=synon.phtml&KHER=93&KMOD=381&D1=2000&MODE=4&ID=97816&LID=835647&KTYP=15054&GEN=307&CK=GTK015573XS
A három termék jó közelítéssel azonos, csak az egyik árának az elejéről lemaradt egy számjegy. Ha megrendelem, vajon összejön-e egy Homár posztra való anyag?
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.10.18. 15:52:50
vernarancs 2007.10.18. 15:54:46
Ez biztos kifog birni meg tobbet is mert a garazsban figyel a 175-os gumik mellett amiket hasznalni fogok :) Eladtam a hozzatartozo automat ui. Egyebkent ha nincs tel az rosszabb a teli guminak mert jobban eszi a szaraz ut.
klarky 2007.10.18. 15:40:55
Mondom en, hogy bridgestone.
Tutanhamon 2007.10.18. 16:09:22
Mit lehet egy ilyen ütős postra írni? Legalább elfoglalják magukat a gyerekek. Oszd meg a gondolataidat a postról kérlek!
vernarancs 2007.10.18. 16:13:11
Azt nem lehet, mert akkor veletlenul lenne egy ertelmes hozzaszolas is.
BiG_ 2007.10.18. 16:18:43
Azt a href.hu-t kéne használni és akkor a link nem tekeredne körbe a monitoron! :-)
Szólni kéne a ...Bíró...Ádámnak..., hogy hibás téligumii kéne a falra 12 rugóért, "Tisztelt Cím!" jeligére. :-))
Üdv!
MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2007.10.18. 16:21:47
Arab kendő leírás: kiválló viselet tüntetéskor :DD
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.10.18. 16:22:51
Amúgy a cikkhez próbálva érdemben hozzászólni:
Ha a visszaigazolás meg van, akkor szépem mosolyogva nnyit mondasz, hogy Te abból a fajtából kérsz. Ennyi. Ez kb. olyan, mintha a Tecsoban látod a feliratot, hogy TV abcdef típus 100 Ft / kg. Na, ha megragadsz egy ilyen abcdef típust, szépen kifizeted a pénztárnál, majd az ügyfélszolgálaton kéred a pénzed.
Ezt csak fokozni tudod azzal, hogy 3 nap után visszaviszed és az eredeti árat kéred vissza a blokk alapján.. figyeld meg, ajándékba kapsz egy bacc papucsot, de csak ha az ügyfélszolga a Palkovicsné. Vagy laptopot, de akkor lejárt Inkal belépő legyen rajtad és argentin mez. Ha meg nem adnak, még mindig kézbevehetsz egy PUNPÁT melyet ékként használva simán leszeded a mozgásérzékelős ajtót.
:))
moli 2007.10.18. 16:23:33
Céadaoin (user ID 44540) 2007.10.18. 16:25:47
meg akartam tartóztatni magam a korrektorkodástól, de ez már túl magas labda:
teli gumi - fahéjillatú óvszer; de _használt_...
nikii 2007.10.18. 16:55:26
Nincs saját gondolatom. Csak elolvasom a cikket, és hozzáfűzöm, ami eszambe jut róla. Meg elolvasom mások kommentjeit is, és amilyen gonosz vagyok, azokhoz is hozáfűzöm, ami eszembe jut róluk. Sokan így csinálják.
Vannak, akik nem olvasnak, csak írnak. Na, az nagyon durva, 20-kommentenként előjön ugyanaz a megjegyzés.
Vannak akik nem olvasnak, csak rákérdeznek arra, ami az előző cikkekben volt. Na, az még durvább.
Vannak, akik az előző cikkekből idéznek, egyfajta folytonosságot adva a Homárnak. (Ezekre kérdeznek rá az újszülöttek.) Ez olyan, mint a népköltészet. Mert a Momár az is, a tuti okosságokon kívül.
légvédelmi taposóakna 2007.10.18. 16:58:11
Harpagon 2007.10.18. 17:02:11
ámbátor 2007.10.18. 17:12:25
Leonard Zelig 2007.10.18. 17:44:49
Leonard Zelig 2007.10.18. 17:45:59
Rák Attantam 2007.10.18. 17:52:27
"akkor mi most véleményformáló erő vagyunk?"
Mivel a magyar fogyasztóvédelem, mint olyan nem működik (maguk alá gyűrték a multik és egyéb urak), ezért pl. a Tékozló Homár Önsegélyező Fogyasztóvédelmi Kör segítségével lehet közszemlére tenni a magyar fogyasztói társadalom szennyesét. Mivel a látogatottság magas, ezért kitűnő NEGATÍV reklámfelületként szolgál a magyarul tudó internetezők számára.
Persze a vélt sérelmet "szenvedők" és vicceskedvű internet-huligánok vissza is élhetnek ezzel az eszközzel. Nyilván a Homárt készítőknek nincs lehetősége a beküldött sztorik igazságtartalmát ellenőrizni. Ezért javasoltam, hogy önmagukat védendő, erre egy egysoros apróbetűs irományban hívják fel a figyelmet. Pl. a copyright szöveg alatt.
Andrei
Ez a tekozlo-homar-szotar.andreiground.com náccerű dolog! Nem lehetne esetleg egy ömlesztett listát is kitenni a Homáron született aranyköpetekből? Ez a kereső jó dolog, de aki nem tudja, hogy mit keressen az lőve van. Vagy csak én voltam figyelmetlen?
Jogging 2007.10.18. 17:54:48
Rák Attantam 2007.10.18. 17:55:47
Azaz helyesen: Mivel a látogatottság magas, ezért kitűnő NEGATÍV reklámfelületként szolgál a hírbe hozott cégeknek, a magyarul tudó internetezők nagy örömére.
nikii 2007.10.18. 17:57:49
Ébren vagy? Miről beszélsz?
Jogging 2007.10.18. 18:11:18
MosoMasa 2007.10.18. 18:13:57
vernarancs 2007.10.18. 18:31:28
mi az a bridgestone? olyan mint a zrt? "
Hidko. Gumibol.
nikii 2007.10.18. 18:31:48
HZCs 2007.10.18. 18:39:51
dr. _mmm_ 2007.10.18. 18:41:32
Én inkább a barátnőmmel...
vernarancs 2007.10.18. 18:43:18
nikii 2007.10.18. 18:57:43
Most mit kekeckedsz? Hát Japánban gyártja!
A Mislen tulajdonosa egy olyan borzasztó kövér ember. Bocsi, túlsúlyos. Nagyon öreg lehet. Szabadidejében a forgalmat irányítja, hogy a gyerekek biztonságosan jussanak át az úton az iskolába. Láttam róla képeket.
Na, kiteszek egy szmájlit. :-)
vernarancs 2007.10.18. 19:11:10
Azt en is ismerem :) Kamionok tetejen szokott utazni egyik iskolatol a masikig. Kene szolni neki, hogy az qrva veszelyes dolog. Hamar a gyerekeket vedi... :D
nem ördögtől való 2007.10.18. 21:23:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.18. 21:26:26
itt forduljak le a szekrol ha Vacon nem volt gumigyar
ott dolgozott a majdnem aposom a Gyorgyi apja
Gyrgyinek igen jo mellei voltak, de bezartak a gumigyarat
na nem azert, hanem rendszervaltas volt
akkoriban jottem en ki mert a szocializmust szeretem itt meg az van
amugy ha valamit megrendelek a neten amennyiert ki van irva azt itt megkapom
annyiert
joa 2007.10.18. 21:29:35
A gumijukkal meg legyen egy rossz évük
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.18. 21:31:17
törvényenkívüli 2007.10.18. 21:50:57
nikii 2007.10.18. 22:09:19
Valami ilyen érlelődött bennem is. Nagyon jól megfogalmaztad.
andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.10.18. 23:10:30
Nyenyere 2007.10.18. 23:59:42
Én csak az orosházi libamájkonzerveimért jöttem!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 03:39:28
latom ismeros vagy a kornyeken
altalaban kocsmakban kepezik magukat, de rengeteg fegyor haverom volt
froccsoznek leginkabb
ott a kokapunal van a borton, ha meg nem privatizaltak, vagy nem kapta vissza az egyhaz
jesszumpepi (törölt) 2007.10.19. 04:13:56
Egyszer azt írtad,30 éve laksz kinn,aztán 10 évet írtál,most meg a rendszerváltás környékét írod.Jóféle alkoholokat iszol te.Mesélj!
De azért szórakoztató vagy.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 04:22:34
akkoriban jottem ki
96-ban meg butort hordtam a Gyorgyi apjaval, mert elment maszek fuvarosnak, hogy bezartak a gyarat,
a gumigyarat
azt sosem irtam, hogy 30 eve azt mar megbeszeltuk
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 04:31:28
oh jesszum
gimnazium, szerelmek, vizilabdacsapat, tejivo, korso tej, 4 kifli
es akkor volt meg taurus gymigyar
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 04:45:00
megkerestem a regi utlevelem/ meg Vacon valtottam ki/
1997 marcius 28-an tettem le ide a labamat
nagyobb baj hogy a red sox mar 3-1-re vezet
Boadiccea 2007.10.19. 05:15:38
175/60-as gumi mi a faszra kell pláne 15-ösben"
Nem faszra kell a gumi, Nissan Micra 1.4-re
sultzoldparadicsom 2007.10.19. 07:37:34
a kertész tömlővel 2007.10.19. 08:16:21
ilyenekböl lesznek a hirek.
amu meg 165 70 14 a megfelelö a micrara télre.(kivéve ha ez egy ujgenerácios megnött felfujt oriás micra)
MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2007.10.19. 08:34:19
De még mindig nem tom, honnan jön :/
Terveüdekszi 2007.10.19. 09:40:02
Vazze, vegyél máshol gumit.
törvényenkívüli 2007.10.19. 09:42:54
MosoMasa 2007.10.19. 10:11:14
taurus ma is van
koga75 2007.10.19. 10:11:36
Ajánlom neked a www.panaszfal.hu oldalt, ott értelmes és hasznos tanácsokat kapsz hozzáértő emberektől
Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2007.10.19. 10:51:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 11:10:01
nem tudtam
de hogy Vacon volt egy gumigyar es bezart az tuti
itt amerikaban meg nem lattam gumigyarat
lehet itt is bezartak elvitek kinaba
isti77 2007.10.19. 11:16:43
"81T" ??? Kizárólag városi használatra lesz?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 11:43:42
hehe
Rák Attantam 2007.10.19. 11:44:44
"175/60R15" ??? Mi ez, bicikli?
"81T" ??? Kizárólag városi használatra lesz?"
Mi ez, vicc? :(
Guinevere · http://www.barcsay.com/blog 2007.10.19. 12:39:43
1. nem tök mindegy hogy milyen gumi?
2. miért az az érdekes, hogy mekkora a mérete?
3. "a kertész tömlővel" nézd meg bárhol egy 2004ben gyártott 1.4-es micrára ekkora kell
4. Isti77: ez még viccnek is rossz volt
Üdv
Lívia
Tutanhamon 2007.10.19. 12:40:04
Mokele-Mbembe 2007.10.19. 13:08:54
Szabadtéri téligumi nem játszik? Öregszünk?
Illetékes Elvtárs 2007.10.19. 13:20:18
Harpagon 2007.10.19. 13:28:54
Harpagon 2007.10.19. 13:30:23
Céadaoin (user ID 44540) 2007.10.19. 13:39:19
Tutanhamon 2007.10.19. 13:48:41
Téligumi? Az olyan bundás? Mókusszőrből?
alicecsodaorszagban 2007.10.19. 16:26:59
És volt ott egy filmgyár is Forte. az első fényképezőnkbe ilyen filmet tettünk, fekete-fehéret. nagyon baró volt. A Forte azóta zéertévé alakult, és bezárt.
nikii 2007.10.19. 16:36:12
Megadtad a megfejtést a ZRT-re: beZáRT!
jesszumpepi (törölt) 2007.10.19. 16:40:15
Mao elvtárs is hozzászólt egyszer-kétszer.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 20:57:24
telleg dogoljek meg, de a Gyorgyi anyukaja a majdnem anyosom a Forteban dolgozott
ezt Vician is tudja bizonyitani, aki komuves
ott Vacon
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 21:10:18
amugy meg lassan mennye aludni
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.10.20. 10:31:00
Én úgy tudom, hogy mind a Forte, mind a gumigyár üzemel ! CSak már valami váltás volt, mert a forte is fotópapirt gyárt (nyomtatóhoz) szóval kb. századára csökkent a létszám, meg a gumigyár is csökkentett létszámot, de megy. Asszem a piac melletti vasútról megy oda az utca. Meg van ott valami gyümölcs válogató, vagy ilyesmi. Na ott dolgozott a haverom felesége a Lili is, akinek körte formájú volt a feneke.. lehet munkaköri betegség? nem tudom... nekem nem volt szabad észrevennem, mert hát a haverom felesége...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.20. 14:06:01
biztos igazad van
de hogy Gyorgyi szuleit leepitettek az tuti
ott a piacon a bucsuban egyszer leszurtak valakit,
meg arra emlekszem
talan rendort
en jobban kedvelem a kiwi formaju feneket
alicecsodaorszagban 2007.10.20. 14:42:13
ennek őszintén örülök :)
sambala, itt olvastam a zindexen pedig
jesszumpepi (törölt) 2007.10.20. 15:46:39
Kövezzetek meg,de én.És kazettás magnót,és videót is.És van egy kb.50-60 éves Philips világvevő rádiónk,és néha hallgatjuk.És kb.6-7 éve még használtunk egy bőven nagykorú centrifugát is.A hűtőnk Minszk márkájú,és amíg működik,nem cseréljük le.Kávédarálónk is van,bár nem használjuk,de tervezem,hogy kipróbálom a kávéfőzést frissen darált szemeskávéból.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.20. 15:47:37
ez is milyen vicces, hogy jartam vezetni
itt a'merikaban egy sima teszt computeren tanfolyam nelkul,
aztan 10 perc vezetes
persze elotte valamit meg kell tanulni a vezetesbol aputol, vagy a szomszedtol
szerecc-e meg amugy?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.20. 15:49:07
Vacon volt egy ismerosom aki az ATI-nal dolgozott
de ez nem erdekes
de mi irigyeltuk mert csak ult az anyosulesen egesz nap
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.20. 15:52:06
haladni kell
videomagno jouristen
vacon volt utoljara
neha begyutrte a filmet
akkor Vician segitett szetszedni
jesszumpepi (törölt) 2007.10.20. 19:15:07
Ki nem halad,de a régi dolgok is jók lehetnek.
Hagyományos LP lemezeink is vannak,nemcsak CD-k.
Persze,aki külföldre költözik,ezeket nem szállíttatja ki jó pénzért.
Aki itthon marad,annak meg ne legyen kötelező kidobni a múltja darabjait.
Pl. a könyvespolcomon itt van a Winnettou is,amit alsós koromban olvastam.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.20. 23:26:23
vegulis igazad van nem kell mindent kidobni
/konyvet meg aztan semmikeppen/
meg emlekszem az anyamek lemezjatszojara, hat az nem volt semmi, igy belegondolva meg volt olyan szalagos magnojuk
winettou az egy kincs vol annak idejen
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.21. 07:03:45
Old Shatterhand mar nem tudom ki volt
ott neztuk a vaci moziban
boldog idok
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.21. 13:50:29
oda a vaci utra
de azt en mar nem szerettem
Vician eleteben nem volt moziban
princessophia 2007.10.24. 19:54:20
Ha tudtam volna, hogy ott ennyi mindenféle érdekes dolog van, már hamarabb elindulok!! :-)
Csak még előtte felrakatom a téli gumit... Ja, de nincs autóm.
Akkor én nem is vagyok sikeres ember:-(
avatartalan 2007.10.28. 15:18:47
jol emlékszem a tavalyi télre,egy keddi napra esett...