Tékozló Homár

T-csoportnak nehéz lenni

2007.11.06. 00:04 | jackyll | 25 komment

Két hátborzongató történetet öntöttünk össze a T-Kábel házatájáról. Az elsőben egy 0 forintos tartozás miatt szűnt meg az előfizetés, a másikban egy költözés húzódott el mintegy 3 hónapig, és azóta sem tudják, mit miért számláztak az ügyfélnek:

Nos, van egy T-kábel elôfizetésem, ehhez kapcsolódóan internet szolgáltatás. Azaz Kábelnet, vagyis t-online. Világos:) Fizetem évek óta a szolgáltatást, néha csúszom egy-két héttel. De azt hiszem ez még nem fôben járó bűn. A lényeg, hogy 0 Ft tartozásom van a szolgáltatók felé. Mígnem egyszercsak nem volt internetem. Szerelgettem napokig a masinát (közben számítógép csere is volt, ezért gondoltam hogy a hiba nálam keresendô). Írtam a T-onlánynak, hogy mi lehet a gond. Erre közölték, hogy számlatartozás miatt kikapcsolták. Azon a napon tényleg volt egy 1,5 hete lejárt csekkem. Nem is értettem, hogy 1,5 hétre miért kapcsolják ki. Mindegy, befizettem. Még mindig semmi.

Erre azt mondják, hogy jaaa, nemcsak kikapcsolták, hanem szerzôdést bontottak 2007. október 9-én (pedig 15-én még használtam az internetet:) ). Kérdem én, hogy mégis miért, meg hogy, meg mivan? Erre a válasz az, hogy valamikor júliusban küldtek egy levelet, amire nem válaszoltam. Hát ezért.

Hümm...hát bizony én semmilyen levelet nem kaptam. De akkor sem értem az egészet. Miért is haragudnak rám ezek ennyire? Nincs ok, nincs indok. Kikapcsolták, mert csak. És persze a levelük végén pár sor, hogy hol tudok náluk új szolgáltatást rendelni, ami nekem majd nagyon jó lesz. Ide idézem egy levelüket:

"A felszólítási folyamatot mindaddig nem zárjuk le, míg az előfizetés számláján díjtartozás van. Egyenlegközlő kimutatását jelen levelem mellé csatolom, mely alapján Ön is ellenőrízheti a kiállított számláit és a befizetések dátumát.

Aktuális egyenlege 0 Ft.

Megrendelését 1412 telefonszámunkon, és T-Pont üzletekben is megteheti.

További, a szolgáltatásokkal és számlázással kapcsolatos kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésére online Ügyfélszolgálatunkon keresztül, vagy e-mailben az info@t-online.hu vagy a szamla@t-online.hu címen és az 1412 telefonszámon."

Tehát megszüntetik a szolgáltatást mert tartozom, tehát a tartozásom 0 Ft. Ezt nem tudom felfogni. Valaki fel tudja?

Üdv
Ex?-felhasználó

 

Természetesen várjuk a bennfenntesek infóit, látják-e a fényt az ügyfélszolgálati káosz alagútjának végén?

 

Asszem a matáv "unatkozik? vásároljon kábelnetet!" szlogennel is hirdethetné a szolgáltatásait. Nekem legalábbis több havi "szórakozást" nyújtottak egy egyszerű kérésem: a kábelnet költöztetése miatt. Gondolom országunk lakói mind utálnak költözködni, jó birka módjára ülnek a fenekükön évekig, és soha nem fordul elő, hogy valaki egy előfizetés végpontját Budapest egyik végéből a másikba vigye. Ezért nincs is lövése a t-csoportnak ennek mikéntjéről. 2007 júliusában költöztem egyet, és gondoltam viszem magammal a röghözkötött internetem, mert ugye felmondani sokba fájt volna. Elindítottam a t-kábelnél egy végpont áthelyezést, de pár nap múlva felhívtak, hogy nem tudják a régi helyen megszüntetni a szolgáltatást, hiszen rajta van a net (mintha az valami nagy szőrös állat lenne, aki nem ereszti a kábel végét). A t-online-t felhívva persze rögtön a t-kábelhez küldtek volna, de leállítottam őket. Megegyeztünk egy levélben, amiben kérem őket, hogy intézzék a t-kábel ügyét is.

Egy hétig nem történt semmi, újabb telefonra megint a t-kábelhez akartak küldeni. Ekkor elborult aggyal írtam egy panaszlevelet mindkét cégnek, és elmagyaráztam nekik, mit is jelent a "cégcsoport" szó... Rögtön rájöttek, hogyan is kell költöztetni, és pár hét alatt lett netem az új helyen. (mellékszál: a fenti művelettel 3 db kábelmodem birtokosa lettem. Egy a régi helyen, egy az új helyen az előző lakótól és egy vadiúj)

Eltelt a nyár, használtam a netet, de feltűnt, hogy matávék elfelejtették levonni a havidíjat. Ki is jött szeptemberben pár számla, többhavi díjjal, egy végpont-áthelyezési díjjal, összesen vagy 50 000 Ft számlatartozást mutatva. Ám ennek nagy részét a 36 000 Ft-os szerződésbontási díj tette ki, amit az áthelyezés mellé még poénból kiszámláztak.
Az ügyfélszolgálatos hölgy is padlót fogott a számláim látva, és együtt sem bírtuk kibogozni, melyik tétel mit is jelent. Ekkor kapott a t-csoport egy újabb baráti hangú levelet.

Október közepén a számlareklamáció általuk az ÁSZF-ben megszabott reakcióideje lejárt, ismét felhívtam őket. Röpke 16 perces (!) telefonálás (várakozás) után csak annyi derült ki, valószínűleg visszavonják a szerződésbontási díjat, de még igazából semmi sem történt az ügyben. Pár nap múlva végre e-mail-ben kaptam meg a választ, hogy törölték a díjat.

Összefoglalva, a t-csoportnál egy ilyen egyszerű feladat, mint a költöztetés, kb. 3 hónapba, 2 anyázó levélbe és vagy egy órányi telefonálgatásba került. Jól gondoljátok meg, költöztök-e.

ps. Közben t-online rászokott arra, hogy a havidíjat a bankszámláról "T-Online Rt. TELEFON DÍJ" felirattal vonja. Amikor megemlítettem nekik, hogy még csak telefonelőfizetésem sincs, a válaszuk az alábbi volt: "Továbbá számlái ellenőrzését követően tájékoztatom, hogy az Ön által említett 6 900,- Ft telefondíjat nem számlázta társaságunk."

Erre a bankszámlakivonat birtokában nehéz bármit is mondani...

Ádám

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nikii 2007.11.06. 00:14:14

Vegyél pucér ADSL-t bármelyik szolgáltatótól, csak ne a T-Comtól. Telefonálhatsz, internetezhetsz rajta. Minek a T-vel kezdeni, ha úgyis tudod hogy szopás lesz?

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.11.06. 00:17:10

Aki T-t vet, szopást arat.
Bebetonozott tény.

cradbox 2007.11.06. 00:26:32

Hehe, nekem kora ősszel kiszámláztak egy májusi T-Online ADSL díjcsomagváltás örömére 9900 forint egyszeri belépési díjat - természetesen totál alaptalanul. Ezek után a telefonos ügyfélszolgálat közölte, hogy hát ez teljesen természetes, ha díjcsomagot váltok, és nem kötök rá hűségszerződést, ez rendjénvaló. Mivel levegőt is alig kaptam, inkább elköszöntem, majd más csatornákon sikerült az egyébként teljesen jogtalan számlát stornóztatni.

Mindez egyébként azért (is) van, mert a Magyar Telekom számlázási rendszereire a káosz az egy udvarias szó, egyik leányuk például a több éve vásárolt szuperterméket azóta is hegeszti. De a tanácsadó cégek legalább kaszálnak :)

Sir Mortzosch 2007.11.06. 07:02:39

Előrebocsátom - nem vagyok a T-cégcsoportnak üzletkötője, alkalmazottja stb stb.
Érdekes módon, maximálisan meg voltam elégedve a szolgáltatással, úgymint - nem volt probléma a sávszélességgel (4 mbit 5,3-5,9-el jött), levelezés, számlázás rendben, 100% rendelkezésre állás.
2 napja váltottam enternetre, egy okból kifolyólag : nem akartak alacsonyabb díjcsomagot adni, pontosabban 1000 forinttal drágábban, mint a listaár. Azonnal felmondtam és másikat kértem, szünetmentes ISP-vel.
Egyből tudtak hívni, hogy kapok 500 ft(hahaha) árengedményt és egy wifi routert, ha maradok. Nem maradtam.
Ez az egyeten negatívum, amit mondani tudok rájuk.

Zsirparaszt 2007.11.06. 07:18:08

1.: Mi az, hogy vonja? ÁVH lett belőlük? Ő ne vonhat, csak te adhatsz legfeljebb csoportos beszedésit, de az sem vonás.
2.: Egy ismerősömnek egyszercsak kiszámláztak 2 különböző (!), utánna meg 3 különböző (!) díjcsomagot. Ő mondta, nem fizet, kér normális számlát. T márka mondta nem küld, majd levonogatják. Ő monta, könyvelő nemet mond. Vita, vita, hűségnyilatkozat dacára (mert ugye 3x-os pénzt nem fizet sikeres ember) T-kapcsolatnak szomorú vége. Felszólítás, válaszhívás, normálisszámlakérés többszörösen. Számlát nem küldenek, pénzt nem kapnak. Most már egy behajtócég szkanderezik.

Potenciális Disznó 2007.11.06. 07:21:16

Adblock: a pucér ADSL-lel az a baj, hogyha - még - nincs telefonod, azaz vonalad, amit áthordozhatnál a másik szolgáltatóhoz, (persze a pucér adsl megrendelésének feltétele, hogy legyen legalább érpárad a lakásban) akkor (ha jól emlékszem a szavakra) passzív hurokátengedést alkalmaznak, amire a nagy rózsaszín cégnek 120 napja van eldönteni, hogy műszakilag lehetséges-e, és a 120. napon is mondhatnak nemet.

nikii 2007.11.06. 07:56:56

|viC|!

"persze a pucér adsl megrendelésének feltétele, hogy legyen legalább érpárad a lakásban"

Nem feltétele.

A pucér ADSL is megvan egy-két hét alatt, mint a gyalog ADSL. Nem is értem, miért fizet valaki telefon havidíjat. Az internet telefonnak nem szokott havidíja lenni, és olcsóbbak a percdíjak. Pláne vidékre, külföldre. Az USA-ba olcsób a percdíj, mint T-Fossal a helyi hívás.

Hogy a T-Fosnak milyen határidői vannak, az egy külön történet. Pl. az ADSL hibabejelentések visszaigazolására van 48 órája, utána a hibajavítás megkezdésére van 48 órája megint. Egy ismerősömnek egy hétig nem volt ADSL-e, mert csak szerencsétlenkedtek.

Бабаяга 2007.11.06. 08:04:21

Én mezei telefon vonallal jártam így anno, akkor még úri huncutság volt az adsl. Költözés előtt egy hónappal elinítottam a papirokat, hogy szeretném az utca egyik végéből, a másikba átvinni a telefonomat, a szám megtartása mellett. Mint kiderült, hat hetet szántak rá, hogy megvizsgálják, hogy a két cím egy kerületben van-é ezek után újabb hat hétig, hogy egy központhoz tartozik-é a két cím. Amikor telefonon érdeklődtem (édesanyámtól), droid először nem tudta felfogni, hogy nem a saját vonalamról hívom.

Manyizga (törölt) 2007.11.06. 08:20:07

gothic írta: "2 napja váltottam enternetre, egy okból kifolyólag : nem akartak alacsonyabb díjcsomagot adni, pontosabban 1000 forinttal drágábban, mint a listaár. Azonnal felmondtam és másikat kértem, szünetmentes ISP-vel."

Ezzel csak az a gond, hogy az új belépőknek jár a kedvezményes havidíj. A T-cég meg akkor tekint új előfizetésnek valamit, ha azon a vonalon legalább 3 hónapja nem volt ADSL-szolgáltatás. Ha volt, akkor a nagykereskedelmi kedvezményt nem ad a másik szolgáltatónak, így az se tudja olcsóbban adni. Legalábbis én így tudom.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.06. 09:16:08

tudo az a baj, hogy nem torodnek senkivel, minden automata gep csinal.
mikor bemesz az ugyfelszolgalatra, neked nem a tisztelt kiszolgalo szemelyzettel kellene foglalkoznod, hanem a geppel.

storyline :) 2007.11.06. 09:17:47

T-Cablu este o companie antica romaneasca.

nikii 2007.11.06. 09:27:30

Románul írni egy fórumba ősi román szokás.

storyline :) 2007.11.06. 09:31:11

Aki tudja, hogy ez románul volt, az egy ősi román.

nikii 2007.11.06. 09:35:36

Vagy tud latinul, és akkor egy ősi latin.

Transzilva 2007.11.06. 09:50:02

Nem is értem, hogy ki az, aki a T csoport bármilyen szolgáltatását igénybeveszi.

Véleményem szerint még az ELMŰ reakció idejét is felülmúlja, kivétel ha új előfizetésről van szó ugyebár, hiszen az új előfizető az jó, aki meg változtatni, lemondani akaró, az meg nem jó.

2007.11.06. 10:00:18

Ismerősöm mesélte, hogy kb 3 éve tojik a Rózsaszín szerződést küldeni neki, pedig ő a első évben egy csomót könyörgött ez ügyben. Aztán volt valami agyatlan grimbusz 1 év után és újra kellett igényelnie a szolgáltatást. Úgyhogy az a lényeg, hogy most ül 3 modemmel és hiába jelezte egy csomószor szándékát, hogy szívesen visszaad kettőt, neki 1 is elég, a kutya sem bagózott rá.
Aki a T-konzorciummal lepaktál, az meg is érdemli.
Egyszer én is rendeltem telefonvonalat, majd meggondoltam magam, de sikeres ember vagyok, úgyhogy sikerült megszabadulnom tőlük. Bár elég sok gyomorgörcsöt okozott a dolog.

Ja még jó múltkor küldtek levelet, hogy mivel lemondtam a telefonvonalat, ezért ÁSZF-et szegtem és azonnal megszűntették az internet szolgáltatást is. Ez azért mókás, mert sosem volt semmilyen Rózsaszín internetem.

csuhajja · www.felpenzem.hu 2007.11.06. 10:23:24

nemsemmi nekem is voltak gondok a magenta alakokkal.

Sir Mortzosch 2007.11.06. 10:46:19

Manyizga,

jól tudom, amit írtál. Csakhogy sérelmezem, hogy az új belépőknek van kedvezmény, engem meg leszarnak sok év után. Na ez a bajom.

Különben is : cine a spus, ca T-systems este a companie antica si romaneasca?
:D

Kirsten 2007.11.06. 12:00:11

én májusban rendeltem meg a tonlájn fantasztikus szolgáltatását, öt hetet vártam mire egy "miért t-onlájnt választottál, annál minden jobb" beköszönő szöveggel érkező szerelő dugdosott valamit a falba, és ebből valahogy lett internet. Aztán három hónapig nem kaptam számlát, és a negyedik ingyenélő hónapban megkaptam négy havit egyszerre, amitszerintem képtelenség befizetni. Fizettem szépen sorban, de folyamatosan le voltam maradva. Erre mikor utolértem volna őket, és az utolsó (éppen aktuális) számlát fizettem volna be, egyszerűen lekapcsolták, mert egy napot késtem. kilencedikei határidő, tizedikén már nem volt internet. Akkor én telefonáltam 1412re, 15perc nyomja meg a kettes gombot után végre élő emberrel sikerült beszélnem, aki annyit volt hajlandó mondani, hogy hát bizony, ha nem fizetsz lekapcsoljuk, pedig küldtünk felszólító levelet. nem kaptam. fizessem be, küldjem el a csekk másolatát valami fax számra, és 2 héten belül visszakapcsolják. természetesen azt a két hetet amig nincs internet, ők úgy veszik, hogy volt, és fizethettem azért, amit nem is használtam, mert ők lekapcsolták.

Gumidomino 2007.11.06. 13:45:45

Ja, mert a felszólító levelet e-mailen küldik, és le vagy kapcsolva. Lenyűgöző.

Az én kábelnet áthelyezésem se volt piskóta, de a vége a legjobb; miután mindkét ügyfélszolgálattal egyeztettem, hogy a modemhez hozzá se nyúljak, mert dádá, és kifizetem, ha el*szom, nyugodtan vártam az új helyen a szerelőt, a régin meg a modem szívességből kapott egy pár centis helyet míg érte megy a t-kábeles.
Megjött a szerelő, szétpakolt mint egy zsibárus, és kérte a modemet... :D
Aztán mégis nekem kellett elhoznom (mint a hímes tojást) egy újabb alkalommal; már hogy is gondolom, hogy ő fog mászkálni érte? :D

Kismanó 2007.11.06. 16:44:48

Nálam Fibernetes az internet, de a számlázási rendszer ott sem jobb. A többivel nagyjából elégedett vagyok. Az elmúlt 1 évben 2 db normális számlát kaptam, a többi hónapban ügyfélszolgálatra be és ott kifizetni a valós összeget.

bagojj 2007.11.06. 17:45:33

Óvakodjatok a kábeltévéjüktől is! A júliusi időszakot kétszer számlázták ki, én figyelmetlenségből mindkétszer kifizettem, mert csak több hónapos késéssel küldték ki a számlákat. Ezek után egy behajtócég keresett meg, hogy fizessem ki harmadszor is ugyanazt a júliust. Mert a Rózsaszín számítógépében nincs meg a befizetésem. Mondtam nekik, hogy legközelebb ne nyomják meg a DEL gombot az adatfelvitel után. Felbontottam a szerződést én is. Sajnos az egész cégcsoport ilyen, a káosz és azalulképzettség a jellemző.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.06. 18:58:12

mit vartal? milyen kiszolgalast fogsz kapni?

Nem ertenek hozza, Nem erdekli oket, Az alkalmazottakat csak a leult orak erdeklik,

Ezek utan....?

srajos 2007.11.07. 12:01:52

Jajjj mennyi romanul tudo fiatalember bujkal itt ;o))) oare nu e un obicei antica romaneasca?? ;o)))
süti beállítások módosítása