Tékozló Homár

Folytatódik a BSA-terror

2007.11.12. 13:20 | jackyll | 84 komment
Aki hétvégén nem csípte el, az most pótolhatja a BSA állítólagosan internetre szivárgott céglistáját, talán innen még lekapható. A fájl több mint 1700, főleg nyugat-magyarországi cég adatait tartalmazza, mellettük a tervezett látogatásoknak is van üres rubrikájuk. A Homár kicsit szkeptikus a dokumentum hitelességét illetően, de persze az is lehetséges, hogy szándékos szivárogtatással paráztatják az embereket. Ezt a gyanút erősíti, hogy a Homáron is dokumentált adatgyűjtős és az ezt követő hiánypótlós körlevelük mellett a nyomtatott sajtóban az alábbi hirdetést futtatják:

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2007.11.12. 13:22:49

bsa dögöljön meg, ahogy már több fórumony ís írtam.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2007.11.12. 13:25:40

Házkutatási engedély van?
Rendőr két hatósági tanuval van?
Ja, Nincs?
Akkor viszlát...

Gumidomino 2007.11.12. 13:26:45

Ez már tényleg egészpályás letámadás

Füstkarikagyáros 2007.11.12. 13:27:17

Így van. BSA? Viszontlátásra.

Füstkarikagyáros 2007.11.12. 13:29:05

Nem mintha lenne a céges gépeken lopott (MS, Adobe stb) szoftver, de ne tartsanak fel, csak ha kiszámlázhatom.

Vrungel kapitány 2007.11.12. 13:29:39

ja, ha elhajtod őket akkor majd rendőrrel jönnek és egy kicsit jobban megfingatnak....

OkoskaTo:rp 2007.11.12. 13:30:32

Turk Hava Yollari: Na igen, de akkor az együttműködési megállapodásuk alapján a BSA "megalapozott gyanúval" rád uszítja az Apehet. Az Apeh meg bárhol tud találni valamit. (De még ha nem is találna, biztosan lenne jobb dolgotok, mint velük foglalkozni napokon át.)

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2007.11.12. 13:32:55

Rendőrrel akkor jöhet, ha feljelent. A házkutatási engedélyt pedig az ügyészség adja ki.
Milyen érvekkel támasztja ezt alá? "Vélelmezzük, hogy rosszban sántikál"? Ez egy kicsit kevés...

The Good Boy 2007.11.12. 13:40:03

Turk Hava Yollari 2007.11.12. 13:32:55

Elárulom, a házkutatási határozatot a rendőrség "adja" ki. Az ügyészség csak akkor, ha amúgy ők a nyomozó hatóság. Egyébként halaszthatatlan nyomozati cselekményként még csak nincs is házkutatási határozat. A két hatósági tanú meg csak akkor van, ha te azt kéred...
Egyébként d*göljön meg a BSA levélküldő szervere!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.11.12. 13:41:27

Leég a pofámról a bőr. A BSA helyett. Ehhez már tényleg pofa kell. Akkor most mégis hatóságnak adják ki magukat?

Kérdés továbbra is: Mi köze az APEHNEK A SZOFTVEREKHEZ és a BSANAK A PÉNZÜGYEKHEZ?

Vrungel kapitány 2007.11.12. 13:44:08

passz, ezt a rendőrös dolgot én is csak riogatásként hallottam, de szerintem megoldják ha nagyon akarják. egyébként kb. 1800 cég van a listán, amire ezt mind átnézik... vagy nagyon sokan vannak, vagy nagyon ráérnek.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.11.12. 13:44:08

a bsa szopjon lovat!

ezt a kretén bandát, ilyet a világ nem szart ki még egyet sem ezen kívül.

Dr Kangörény 2007.11.12. 13:47:45

Az APEH-nél sem hülyék dolgoznak, ők is rühellik az ilyen hülyeségeket, ha a szoftverek számviteli nyilvántartását mennének ellenőrizni, akkor csak azt néznék meg, mást nem. (célellenőrzés)
Mi jogtiszta szoftvereket használunk, már várom, hogy minket zaklassanak, esetleg fel is jelentsenek. Utána én jelentem fel őket, hamis vád miatt.

GOD 2007.11.12. 13:59:18

Hát nem tudom, de azt igen, hogy:
1., A különböző számítógépen tárolt dokumentumokat ha más nem, a szerzői jogi törvény védi. Ezeknek a doksiknak az esetleges elkobzása (géppel együtt) miatt "tetemes anyagi kár okozása" címszóval perelhető lesz bárki személy szerint, aki ezektől megfoszt
2., Arra semmilyen törvény nincsen, hogy a sw-eket nyilván kellene tartanom gépenként, tehát ne akarjanak megkövetelni semmi ilyesmit egy jött-ment ajánlás alapján
3., Amennyiben az állítólagos ellenőrzésükkel munkából kiesett időt nem fizetik meg, annyiban ismét perelhetőek a jelen levők személy szerint
4., Ezeknek a senkiknek semmilyen joguk nincsen belépni semelyik cég területére, mivel nem hatósági személyek, semmilyen jogkörük nincsen
5., Azért ezeknek a működése sem egészen tiszta, mivel az alkalmazottaik sem ingyen és jókedvből dolgoznak ott, ha pedig igen, akkor az APEH szerint ez természetbeni juttatásnak minősül és szintén adóköteles.

Dr Net Elek (törölt) 2007.11.12. 14:04:58

Kacsa az egész. Csak a szokásos süket duma a "megyünk ám" dalból.

Geitenbeffer_ 2007.11.12. 14:09:36

hehe, 4. sor vége... ilyet szól, "szofver"

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.12. 14:15:06

gyere csak bsa, szivesen latunk. mar regen jatszottam macska eger fogot.

mókus 2007.11.12. 14:16:15

Valaki nyomja már fel a bsa-t! Nem vagyok ügyvéd/jogász vagy jogban jártas személy, de már nekem necces az, amit csinálnak :-s

gravy_t 2007.11.12. 14:20:55

először ilyet szólnak: sok cégnél nincs szoftvernyilvántartás, aztán meg összekötik azzal, hogy az illegális szoftverhasználat bűncselekmény. köze egymáshoz a kettőnek?

tanuljanak meg fogalmazni is.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.12. 14:23:52

miau, miau mar varlak bsa!

tudjatok mit? nezzetek el inkabb hozzam, totalisan legalis programok :)

Mária 2007.11.12. 14:31:57

Színtiszta ötvenes évek :)

Jön a nagy fehér autó és mindenkinek annyi lesz :)

Mellesleg a marketingjük nem piskóta, tudnak játaszani az emberi lélekkel...

Aki hagyja manipulálni magát, annak úgy kell :)

Matt Albie 2007.11.12. 14:44:30

Az lenne az egésznek az alapja szerintük (már ha jól veszem ki), hogy a tárgyi szközökről köteles vagy nyilvántartást készítenti, ha vállalkozó, cég stb vagy. Ha veszel egy vagy több szoftvert, szépen, jogtisztán, boltban, akkor kérsz számlát a magad/céged nevére. A számlát beteszed a könyvelésedbe.
Ha betetted, akkor tényleg kötelező szköznyilvántartást készíteni, ugyanúgy, mint a nyomtatóról, kocsikról, bútorról, meg mindenről. A vicc az, ha van számlád és van nyilvántartásod, akkor nyugodtan ellenőrizhet az apeh is meg a bsa is, hisz minden szabályos.
Ha fekete szoftvered van, azt az apeh nem vizsgálja, hiszen nem számolod el költségként.....
Az Apeh egyébként meg bármikor ellenőrizhet, úgyhogy ez nem nagy fenyegetés.

A Bsa-t meg nem kell beengedned sehova.
A rendőrt igen, de nem hozhatja magával a bsa-t, hisz ő a sértettet képviseli elvileg.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2007.11.12. 14:48:37

szerintem a bsa cselekménye hivatalos eljárás színlelése és bűncselekményt valósít meg.

cinna 2007.11.12. 14:56:39

engem csak az érdekelne, mivan, ha én egy cég vagyok és aszondom, bocs, nálunk minden unix/linux/OS-X es kapcsolódó szoftverekkel történik? tudtommal ezek jó részéhez a világon semmi köze nincs a bsa-nak.. ha meg kitalálják, hogy de nekem mint cégnek igenis ezt és ezt a szoftvert kell használnom, akkor minimum rávágom egy párszor az ajtót az "ellenőr" fejére. parasztvakítás a egész, a gerinctelenebb fajtából.

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.11.12. 14:58:30

Írtam már a Homárnak is, de még nem reagált rá, ezért idelinkelem: w3.bsa.org/hungary/report/

"Illegális szoftverhasználatról van tudomása? Amennyiben arra gyanakszik, hogy valamelyik munkatársa, kollégája vagy korábbi munkahelye olyan szoftvert használ, amelyre nincs licence, hívja a helyi BSA irodát a megadott telefonszámon vagy jelentse be az interneten keresztül. A bejelentés csak pár pillanatig tart, és az Ön adatait szigorúan bizalmasan kezeljük, sőt akár névtelen bejelentést is tehet."

Ez kb. mindent elmond a "cégről". Ötvenesévekbeli módszerek, kopirájtterror... Legyen Ön is besúgó!

farman 2007.11.12. 15:00:59

a dunántúli napló mai hirdetésében 8 nap van írva! kérem! most akkor mikor jönnek? (és kik? annyi emberük van, vagy mi?...)

Matt Albie 2007.11.12. 15:02:49

cinna 2007.11.12. 14:56:39

ez a lényeg. Ha frre szoftvert használsz, nem kell nyilvántartás, és az Apeh nem buzerálhat (e témakörban persze. elég tág tere van még ezen kívül sajnos)
A BSA-val szintén nem kell foglalkozni, az úgyse jöhet be
(érdekes módon ők egy egyesület, ami pár nagy szoftverfejlesztő érdekeit van hivatva képviselni. A szerzői jogi törvény emlékeim szerint felhatalmazza, hogy a szoftver szerzője ellenőrizze, hogy van-e nálad legálisan szovtver, csak ennek a mikéntjéről nincs sok információ.
Simán nem kell őket beengedni, és kész

zala 2007.11.12. 15:06:34

ez az APEH BSA megállapodás egy lufi, ami a BSA-nak, a nagy nyilvánosság előtti félretájékoztatáshoz kell.

a megállapodásukban foglaltak:
- a BSA adatokat szolgáltat az APEH-nek
- az APEH alkalmazottaknak a BSA a magyar adórendszerrel kapcsolatos szemináriumokat szervez
- a fenti szemináriumokhoz ingyenes támogatást nyújt
- az APEH a jogellenes szoftverhasználat tekintetében felmerülő és a hatáskörébe tartozó adójogi ügyekből levonható általános tapasztalatokról tájékoztatja a BSA-t
- a BSA technikai támogatást nyújt a feltételezett jogsértőkkel szemben lefolytatott vizsgálatok során
- megelőzési és tudatosítási céllal közös kommunikációs programot dolgoznak ki
- az APEH véleményezi a BSA szoftvernyilvántartási ajánlásait
- a BSA segít az APEH eredmények kommunikálásában
- a szerzői jogok megsértése ellen végzett tevékenységükről igény szerint cikket biztosítanak egymásnak a honlapjaikon.

ennyi
lufi ez ahhoz képest, hogy a BSA tkp. olyan leveleket küldözget, amiből reményei szerint a címzett azt olvassa ki, hogy:
kisapám én a BSA jövök az ölebemmel az APEH-el és ha valami nem tetszik nekem, akkor majd lecsatolom a pórázról és majd ő jól beleharap a seggedbe.

olyan ez, mintha küldenék mindenféle ajándékot Angelina Jolie-nak, akinek visszaír a sajtósa, hogy köszi megkaptuk és ezek után én mindenfelé híresztelném, hogy nekem a csajom Angie, és tegnap is kapott tőlem egy végbéltükörtartókar-tartó alumínium szelencét és nagyon örült neki.

totgabi 2007.11.12. 15:11:49

"BSA ajánlás, amit az APEH is véleményezett"
Akkor ez csak ajánlás! Nem kötelező, ha jól értem....

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.11.12. 15:17:24

Az APEH meg elmehet a...
Amíg az ABEV-nek csak windows-os változata van, némileg pofátlan dolognak érzem az APEH/BSA/Microsoft együttműködést...

baliquez 2007.11.12. 15:17:36

Egyébként mielőtt kimennek valahova arcoskodni szólnak előtte három nappal, legalábbis ahol eddig dolgoztam és jöttek ott szóltak előre. Bár lehet hogy csak mert korruptak is ráadásul.

Ha nekem is van egy magáncégem ami pénzt ad a rendőrségnek akkor már szabadon gazdálkodhatok az erőforrásaikkal és zaklathatom a polgárokat, vélt jogsértés kapcsán házkutathatok velük?

Úgy emlékszem hogy a rendőrség kizárólag abban az esetben engedélyez házkutatást magának előzetes nyomozati anyag (bűncselekményre utaló konkrét bizonyítékok) hiányában ha erős a gyanújuk hogy illegális bevándorlókat és/vagy bűnözőket rejtegetek otthon. Vagy az egy másik ország?

Ez a lista szvsz parasztvakítás meg mókusijesztgetés.

BSA: hatóság félrevezetése -> birtokháborítás/magánlaksértés -> eljárási hiányosságok -> tetemes anyagi kár okozása/biztatási kár (pl. elvitt szgép miatt nem teljesíthető szerződés és annak összes anyagi és erkölcsi vonzata peralap) -> az "ajánlás" nem törvényerejű, azt közrend fenntartására szolgáló erővel végrehajtani pl. szervezett formában folytatólagosan elkövetett önbíráskodás -> amit a médiában nyomnak pedig nagy nyilvánosság előtt elkövetett szándékos megtévesztés.

Precedensper kellene, ráverni néhány évet ezekre a földesurat játszó semmirekellőkre, hogy karcolgassák a serial numbereket a zárka falára évekig.

idegenvezeto 2007.11.12. 15:35:02

Lehet, hogy én vagyok a hülye, esetleg az átlagnál jobban szeretek belekötni mindenbe, de abba a megfogalmazásba, hogy "amit az APEH is véleményezett", belefér ez is: "Gyerekek, ennél nagyobb baromságot még nem láttam! vigyétek innen a francba!"

Véleménynek éppen ez is vélemény.

üdv: idvez

Feketecsuklya 2007.11.12. 15:50:42

A free szoftvereket az immateriális javak közt nulla értéken kell nyilvántartani, esetleg kinyomtatva mellé a licenc szerződést.
Ebben az esetben nem köthet bele az apeh, illetve így tudod amortizálni az eszközt.

Füstkarikagyáros 2007.11.12. 15:50:44

Megalapozott gyanú: hallom, hogy bent zümmög egy számítógép, és nem akarnak beengedni, biztos van félnivalójuk. Vagy mi? :)

Sem Mihály 2007.11.12. 15:53:54

Most őszintén, hallott valaki olyanról, hogy a BSA hatására valahol valakit is megbüntettek volna valamire is? Ugye, hogy nem...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2007.11.12. 15:56:24

EZ jó.
Holnap írok egy ajánlást, majd elküldöm az apehnek véleményezésre. Mivel az apehnek kutya kötelessége az állásfoglalás megírása, holnaputántól nekem is lesz egy ajánlásom, amit az apeh véleményezett.
De nagyon menő leszek!

Landy4x4 2007.11.12. 16:23:06

na akkor két példa:
jópáréve a régi céghez is érkezett levél, mondjuk meg mikor fogadnánk õket.
ügyifogyi küldött nekik céges papíron választ, dátum-idõ. természetesen nem jöttek, levél nekik, hogy b@sszák meg, mégis mit képzelnek, az egész cég talpig díszben várta õket, azóta sem érkezett válasz...
másk példa:
egyik ügyféhez bement BSA képviseletében xy ügyvédtanonc, ült a szék szélén, hogy õ pedig az ügyvezetõvel szeretne beszélni. ügyveztõ éppen havi ordíthatnékját tartotta és elviharzott elõtte, asszisztens bátortalaul utána szólt, hogy BSA indahouse. ügyfogyi reakciója az volt, hogy habzó szájjal elküldte hozzon bírósagi papírt, mert az évi 30M Ft-ért vásárolt szoftver után még ide meri tólni a képét valaki? tanonc el, és azóta sem láttak senkit.
Emberek, nem veszitek észre, hogy mi magunk csinálunk reklámot a BSAnak. a cél pedig az, hogy aki beijed az vesz szoftvert és végülis pont ezt akarják a BSA alapítói...

missparker · http://hogyvolt.blog.hu/tags/a_kam%C3%A9leon 2007.11.12. 16:31:01

Amíg az általunk csinált reklám arról szól, hogy menjenek a búsba, addig rendben van.

Egyébként meg érdekes vevőcsalogató módszer, hogy jól befenyítem a leendő vevőimet az Apehhel. Nálunk erre az volt a reakció, hogy amit lehet, ingyenes szoftverrel csinálunk.

Matt Albie 2007.11.12. 16:39:40

"Praet 2007.11.12. 15:50:42
A free szoftvereket az immateriális javak közt nulla értéken kell nyilvántartani, esetleg kinyomtatva mellé a licenc szerződést.
Ebben az esetben nem köthet bele az apeh, illetve így tudod amortizálni az eszközt."


Ezt elég fölösleges papírmunkának érzem.
Ha a cég nem ad érte pénzt, akkor kár betenni a könyvekbe.
Ez olyan, mintha egy másik cégtől érkező, pl. karácsonyi ajándék céglogós dugóhúzóz betennék a könyvelésembe, 0 értéken, mert ingyen kaptam.
A free licensz, az free. Ehhez semmi köze az Apeh-nek, meg a Bsa-nak.
(szvsz)

Landy4x4 2007.11.12. 16:40:06

igen, ingyenszoftver én is annak vagyok a híve. éredkes a pingvinemet nem emléxem mikor indíttom újra :)
de azért ne felejtsétek el, hogy sok embernek és nem profi IT-esknek a Windows a szoftver és az Office a Desktop aplikáció. mert már az isiben is ezt látta.
az is megér egy külön topikot, hogy ha ez drog lenne akkor a MS már rég ülne, mert az iskolában már rászoktatják a gyerekeket a rosszra :)

hulyemagyar 2007.11.12. 16:40:52

Matt Albie 2007.11.12. 14:44:30
"Az Apeh egyébként meg bármikor ellenőrizhet, úgyhogy ez nem nagy fenyegetés."

Ja, ha előre bejelentkezik.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.11.12. 16:43:27

Léééégyszi menjenek ki a BSA-sok az összes parkolási céghez.. menjen vele Apeh, rendőr, PSZÁF, VPOP, mentők bármi, csak szenvedjenek.. Légyszi légyszi, úgy örülnék neki!

Ha kell bizonyíték, még egy paint-el szerkesztett képet is össze tudok dobni, hogy mindenféle szoftverből, zenéből, filmből vannak fent cuccok, aktívan cserélgetik egymárközt és a pendrivejukat lenyelik ha gáz van...

Feketecsuklya 2007.11.12. 16:47:29

Albie
Elvileg az amortizáláshoz mellé kell biggyeszteni valami szoftvert.
Eztet írja valamelyik számviteli törvény, ha minden igaz.

Matt Albie 2007.11.12. 16:49:10

"hulyemagyar 2007.11.12. 16:40:52
Matt Albie 2007.11.12. 14:44:30
"Az Apeh egyébként meg bármikor ellenőrizhet, úgyhogy ez nem nagy fenyegetés."

Ja, ha előre bejelentkezik. "

igazad van. Én ezt úgy értettem, hogy ha jön, nem ez (mármint a szoftver nyilvántartás) a legnagyobb gond, ahova egy átlag magyar vállalkozónál találhat.
Mondjuk a munkaidő-nyilvántartás már fogósabb, az soha, senkinél nincs rendben, és a bírság is jóval nagyobb.

De erről egy könyvelőt kellene kérdeznünk.

Robinzon Kurzor 2007.11.12. 16:49:30

Hány olyan cég lehet Magyarországon, amelyiknek a tevékenységi körében van szoftverfejlesztés és/vagy -forgalmazás?

Nekem pl. van egy ilyen bt-m, és azt kellene csinálni, hogy minden cég írna egy szép kis levelet a BSA-nak (meg a megbízott ügyvédi irodáknak, meg persze a képviselt cégeknek), pontosan ugyanarra az Szjt. paragrafusra hivatkozba, hogy tessenek megküldeni a szoftvernyilvántartást, meg aztán megyünk ellenőrzni is, hátha a mi szoftverünket használják illegálisan.

Ha csak 200 cég ezt megcsinálja évente, akkor minden munkanap megy valaki a BSA-hoz illegális szoftver keresni ...

RoFä 2007.11.12. 16:53:42

Csak és kizárólag egy dologra meg ki a játék: addig kukackodnak, míg kitaposnak/lobbiznak néhány precedens értékűnek beálltani kívánt ítéletet (vagy közös megegyezést, ahol a cég sokat fizet az enjnye elmaradásáért.

Aztán jön a megrendelt sajtóvisszhang...elvileg... Viszont ezzel a magatartással szerintem a sajtó pénzért nem 5 perc alatt megvehető részét már maguk ellen fordították.

Mindenesetre a maga nemében ügyes kis...vállalkozás. Remélem a szoftverek rendben vannak.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2007.11.12. 17:06:28

Itt mindekinek legális szoftvere van, és mindenki anyázza a BSA-t.

Okés. Most jövök én. Remélem legalább egy BSA-Agent olvassa a soraimat.

Kedves BSA!

Nekem nincs egy legális szoftverem se, de ha mégis lenne, akkor tuti, hogy nem a licenszerződés szerint használom, vagyis bűncselekményt követek el. Önök szerint.

Na, Kedves BSA, mikor teccenek jönni, hogy meghurcoljanak?

Szerettel és egy kis rágcsálnivalóval várom Önöket, kérem, hogy jelezzék hány fővel érkeznek, nehogy ne legyen elég pohár az üdítőkhöz. Amennyiben egyből börtönbe is kívánnak zárni látogatásuk folyományaként, kérem szóljanak erről is, mert akkor eleve taxival megyek be a céghez aznap.

Köszönöm.

sarahlee 2007.11.12. 17:23:51

Megnéztem, a keszthelyi címek élnek és léteznek, közte a környék vezető médiája a helikonradio!!!!

OftF 2007.11.12. 17:41:01

Robinzon, a szoftverből élő cégek nem fogják a BSA-t cseszegetni. Ezt feltételezni már önmagában is botorság.

rickydh 2007.11.12. 17:56:28

Csak nekem fura hogy egy budapesti cég sincs a listán?Vagy csak nem vettem észre?

toxx 2007.11.12. 18:17:15

Csak nézzetek rá erre a listára. Ugye úgy néz ki, mint egy kinyomtatandó, majd kézzel kitöltendő lista? El tudjátok képzelni azt, hogy a BSA bármikor is aktuális ellenőrzési listája egy ilyen vacak legyen? Józsikám kézbe kapja az 1-2 oldalt, Bélám a 3-4 oldalt, Zoltán az 5-6 oldalt stb, aztán irány Horány, járjátok az országot, és ha megjegyzés van, akkor írjátok ám be rendesen abba az 5x1cm-es kis rubrikába, mielőtt visszaadnátok a lapot!

Nem "vállalat", hanem "cég" a hivatalos és már a köz által is használt kifejezés, szemben a lista első oszlopának fejlécével. Ahol "cím" áll, annak az oszlopnak a neve "Utca, házszám" kéne hogy legyen (a cím ésszerű számítástechnikai közelítésben irányítószám, város, utca(+házszám), egyéb, esetleg ország) Az adatok következetesen hiányosak, hiányzik az irányítószám, a kapcsolati telefonszám, a kapcsolati személy vagy ügyvezető neve, és ha már van olyan oszlop hogy nyilvántartási szám, akkor azt vajon kézzel kellene kitölteni? Ugye aligha, az jönne az adatbázisból. Inkonzisztens továbbá, hogy ha a lista neve "Tervezett Látogatások" (helyesen kis l-lel), akkor mivégre van egy "ellenőrizte" oszlop? Ha "ellenőrizte", akkor nem tervezett, hanem végrehajtott, ill. nem tervezett látogatások listája, hanem Látogatási napló vagy hasonló, amihez viszont még kisezer mező kellene. Ennek se füle, se farka.

Az egészről üvölt hogy hamisítvány, esetleg imposztorkodás.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.12. 18:53:15

nekem mar lassan az a gyanum, hogy a bsa nem is letezik, hanem egy olyan vmi mint az Isaura felszabadito hadjarat a Rabszolgasorsbol.

Netuddki. 2007.11.12. 19:50:59

Toxx! Miből gondolod, hogy a BSA-nál értenek a számítástechnikához?

Rickidh! Miért, Budapest Nyugat-Magyarországhoz tartozik?

cseresznye1 2007.11.12. 20:05:07

Bsa nem ér semmit nem értenek semmihez. volt itt 2 fakabát 2 valakivel idézem "valakivel" akik semmit nem tudtak felmutatni. fakabát jöhetett a többi marad ajtó elött. és pont

sk42 2007.11.12. 20:55:38

szofvernyilvántartásom az ténleg nincsen. De hár szofverem se sok :-)

Robinzon Kurzor 2007.11.12. 21:14:58

OftF 2007.11.12. 17:41:01
Robinzon, a szoftverből élő cégek nem fogják a BSA-t cseszegetni. Ezt feltételezni már önmagában is botorság.

1. Nem szoftverből élő cégről beszéltem (az én bt-m sem az, de van ilyen tevékenységi körei alapján lehetne).

2. A BSA nem védi a kis magyar szoftvercégek érdekeit.

3. Voltam már hatósági tanú olyan házkutatásnál, amit bizony szoftverből élő cégnél végeztek, a BSA feljelentése alapján.

4. Egy zárt fórumon is felvetettem, és volt rá érdeklődés, még az is lehet, hogy megszervezzük.

Secnir 2007.11.12. 21:24:21

Tisztelt BSA!

Itt, a Tékozló Homár törzsközönsége előtt szeretném kijelenteni, hogy én néha (napi 2 alkalommal) használok illegális szoftvert! Napi rendszerséggel (0-24h) használom a utorrent nevű alkalmazást a legfrissebb filmek és zenék letöltésére, amire a normális esetekben nincs pénzem (okok: a jó filmek kurva drágák, és csak a szarokat adják a TV-ben. Moziba nem járok, mert az a közelben nincs). Amennyiben ez nem tetszik Önöknek, kérem, egy előzetes egyeztetés alapján jöjjenek ki, és tekintsék meg az otthoni számítógépes hálózatomat! IP cím alapján megkereshetnek (ja, szopják le az IP címemet).
Ha mégis kijönnek egy névtelen feljelentés alapján rendőrökkel együtt, és Ordason keresztülverexik magukat (Ordas egy farkas-németjuhász keverék ed inkább farkas), akkor a maradék megtekintheti a bal szemével (amit én hagyok meg) azt az egy szem számítógépet, amin egy eredeti kékdobozos IBM Os/2 Warp Connect fut. Mást nem fognak tanálni, mert sajnos hülyék hozá. Ha felforgatják a házat akkor sem. Ha a szomszéd öregasszonyt megdugják akkor sem.
(Mert paranoiás vagyok és el van rejtve minden mint az '50-es években a desznyók).

Maradtam csekály tisztelettel

Secnir

(UI: az IP címemet leírom, hogy ne kelljen elkérni a T. Homártól, egyúttal megkönnyítem a dolgukat: 127.0.0.1 illetve 169.168.0.255)

Secnir 2007.11.12. 21:40:57



de most komolyan

a BSA (meg a proart, asva stb.) cégek azért jöhettek létre, mert az anyacégeknek rossz, hibás a taktikája.

példa.
én egy szoftvergyártó cég vagyok. Írok egy programot, a program írása 1$. Az eladási árát 1.000.000$-ban határozom me. Megveszi 1 cég, ilegálisan használja 2.000.000 cég. Hasznom 999.999$, károm meg (nem számolom ki, sok).
ELLENBEN
ha adom a prograomt 5 $-ért, akkor mind a 2.000.001 cég megveszi, mert azért a pénzért megéri. Ekkor nyereségem nem 999.999$, mint az első esetben, hanem 4*2.000.001$ azaz 8.000.004$ !

de ezt egy szoftvergyártó cég sem fogja belátni, hogy úgy tud megnyerni egy piacot, hogy 'kis nyereség nagy forgalom', ahogy vállalkozóéknál tanítják, hanem a beindításnál egyből 'nagy haszon' és abból finanszírozzuk a 'tolvajok' lefülelését. Lásd ASVA. ha egy jó minőségű pl. Prosectura CD 1000 forintba kerülne, megvenném. De most, hogy 3e huf alatt nem jutok hozzá, olcsóbb letölteni (add össze áram, plusz internetszolgáltató napi díja plusz nyerscd) vagy az xp, amikor 30huf, vagy ezer huf a magyar iso letöltése.

amíg ezt nem ismerik fel (el), addig lesz warez és torrent és dc. Nemcsak Magyarországon, hanem a világban.

uff én beszéltem.

beszóltam. mindegy.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2007.11.12. 22:04:20

Praet 2007.11.12. 15:50:42
"A free szoftvereket az immateriális javak közt nulla értéken kell nyilvántartani, esetleg kinyomtatva mellé a licenc szerződést.
Ebben az esetben nem köthet bele az apeh, illetve így tudod amortizálni az eszközt."

He?
Nullából értékcsökkenési leírás?
Maradványérték mennyi?

BTW még az óceánjáródat is kivezetheted a könyveidből, ha már leírtad nullára.

Feketecsuklya 2007.11.12. 22:08:14

A számítógép amortizálását szoftver meglétéhez kötik.
Hogy ingyenes, vagy fizetős az mindegy, de a könyvelésben szerepelnie kell.

soseleszekelső 2007.11.12. 22:10:21

Hozzánk jöhetnek.

Első kör lesz nekik, amikor elmennek a Dél-budai címünkre, ahol legfeljebb fél méter gazt meg egy réztáblát találnak.
Aztán ha véletlenül ránk lelnek a város másik végében, kérük tőlük mindenféle írást, mely bizonyítja, hogy tényleg ők azok és jogosultak azt csinálni amit szeretnének.
Ha ezen túl vagyunk és már jó sok idejük ráment, mutatok nekik jegyzőkönyvet több évet átfogó APEH ellenőrzésről, amiben le sem szarták a szoftvernyilvántartást, végül elküldöm őket a vérbe.

Aztán papírrepülőt hajtogatok a fenyegető levelükből és utánuk dobom az emeletről.

baliquez 2007.11.12. 22:16:20

Secnir, szoftvergyáras elméletedből kihagytad a drága supportot: egyáltalán nem érdeke a M$-nak hogy megvegyék sokan olcsóbban a féligsekész Pista típusú oprendszerét, mert mindenkinek sírni fog a szája hogy miért nem jó a program, és mindenkit csitítaniuk kell, meg patchelni, meg babusgatni, ami sokba kerül.

Valamint nem a csompi fapados változatot fogod te sem letölteni majd két év múlva (ha addig ki nem hajítják a Pistát mint agyhalottat a betegágyról), hanem a legzsírabbat, ugye, ha már ingyen van legyen a drágább.

Inkább adják jódrágán, mert a félkész fostömlő supportját meg a foltozgatását is neked kell kifizetni. Naná, majd Billnek, biztoss.

cseresznye1 2007.11.12. 22:32:34

Senicir ez kemény volt az ötletet témogatom eb/véreb sajna nicns a kutatáson tull vagyok. Mint leirtam 2/2en voltak itt ebböl 2 lépte át küszöbömet. " fakabát " . Amugy ne törödj a kutyával ugyis a gazdi harap........

nyubocs 2007.11.12. 23:22:18

Hát ez igy nem működött, de ez a véleményem a dologról

GOD 2007.11.13. 01:51:38

Azért ha lesz ilyen bsa-baszogatós dolog, akkor szóljatok, az én cégem is beáll a sorba!

SzigMa 2007.11.13. 09:35:07

Nekem van egy Alkotmánybíróság Főtitkára által véleményezett ajánlásom az illetékek megnemfizetéséről! Felszólítok mindenkit, hogy ne fizessen illetéket az Alkotmánybíróság Főtitkára által véleményezett ajánlásom alapján!
Megyek, azt leverem a vesédet, ha sárga csekket találok nálad!!! Irgum-burgum!

binci 2007.11.13. 09:41:23

No igen, a PSZÁF is állást foglalt az ügyben, nem is akárhogy:

"Tájékoztatás a Business Software Alliance legújabb kampányával kapcsolatban


Több pénzügyi szervezet megkereste a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) a Business Software Alliance - röviden: BSA - legújabb kampányával kapcsolatban a helyes fellépés iránt érdeklődve (figyelembe véve, hogy a BSA tavaly is hasonló akciót folytatott).

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a PSZÁF felügyelete alá tartozó pénzügyi szervezeteket, hogy a BSA nem felügyeleti hatáskörű szervezet, hanem egy vállalkozások által alapított társaság, amelynek Magyarországon semmilyen felügyeleti, vizsgálati joga nincs. A BSA megkeresésére történő válaszadás kizárólag önkéntes. A PSZÁF az általa felügyelt intézményeknél - egyetértve a BSA céljával - tiltja az illegális szoftverhasználatot.

Mivel a pénzügyi szervezetek minősített adatokat is kezelnek (személyes adatok, banktitok, pénztártitok, biztosítási titok, stb.) és ezen adatok védelme törvényben előírt kötelességük, ezért az adatokhoz történő hozzáférést minden felhatalmazás nélküli harmadik személy esetében meg kell előzniük, illetve meg kell akadályozniuk. Mivel a minősített adatok a pénzügyi szervezeteknél jellemzően a számítógépeken is megtalálhatók, így ezen eszközök vizsgálatát minden esetben meg kell tagadni. Az informatikai eszközökön vizsgálatot csak a magyar jogszabályok által felhatalmazással rendelkező hatóságok (Rendőrség, Ügyészség, PSZÁF, APEH stb.) folytathatnak. Javasoljuk, hogy a pénzügyi szervezet minden esetben ellenőrizze a vizsgálatra kiérkező jogosultságát, kétely esetén segítséget kérhet a PSZÁF Engedélyezési és Jogérvényesítési Igazgatóságától."

external.pszaf.hu/infohu/uj/kozlemeny/bsa.htm

baliquez 2007.11.13. 11:28:17

Na jó, de ez a pénzügyi szervekről szól, nem az egyszeri sz0pat6ó vállalkozóról.

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2007.11.13. 12:53:20

Próbáld elvonatkoztatni a PSZÁF-tól és pénzügyi szervezetektől.

1.) "a BSA nem felügyeleti hatáskörű szervezet, hanem egy vállalkozások által alapított társaság"
2.) "Magyarországon semmilyen felügyeleti, vizsgálati joga nincs"
3.) Amennyiben a vállalkozás minősített adatokat kezel, úgy "Az informatikai eszközökön vizsgálatot csak a magyar jogszabályok által felhatalmazással rendelkező hatóságok (Rendőrség, Ügyészség, PSZÁF, APEH stb.) folytathatnak."

Mutass nekem egy olyan (sz.gépet használó) vállalkozást, amelyik nem tárol ilyen adatokat.
(ügyfelek adatai, dolgozók adatai, stb.)

Innentől mehetnek a sunyiba.

Don Poli 2007.11.13. 12:55:51

w3.bsa.org/hungary/about/ ezt olvassa már el mindenki.A BSA-nak semmi köze a pénzügyi szervekhez!
Szószerint:"A Business Software Alliance (BSA) a biztonságos és jogtiszta digitális világ érdekében tevékenykedő, jelentős világszervezet.A BSA a világ üzleti szoftver iparát képviseli a kormányok felé és a nemzetközi piacon. Tagjai a világ egyik leggyorsabban növekvő iparágának résztvevői.A BSA feladata, hogy a fogyasztóknak a szoftvergazdálkodásról, a szerzői jogi védelemről, a kiberbiztonságról, a kereskedelemről, az e-kereskedelemről és az internettel kapcsolatos egyéb témakörökről adjon tájékoztatást.Az 1988-ban megalapított BSA jelenleg több mint 60 országban képviselteti magát programjaival."Itt a hivatalos honlapon sehol nincs szó arról,hogy tartozna valamilyen pénzügyi hatósághoz is.Egy ulyabb példája a gyártók fenyegetőző és lehúzó magatartására a tudatlan fogyasztók(itt program felhasználó) felé.Mehetnek bárkihez de nem kell őket beengedni, mert ennyi erővel bárki bemehetne egy parlamenti ülésre lepofozni a honatyákat mert nem szimpi a munkájuk.Szóval a sajáthonlapjuk is azt bizonyitja jelenleg a bsa egy szoftver értékesitő csoport mely kamu szöveggel riogatja a népet.Szerintem már ezért is lehetne őket perelni bár a jogi részáhez annyira nem értek!Remélem nem gázoltam a bsa lelkébe...

Feketecsuklya 2007.11.14. 21:44:59

Na! Körvonalazódik itt az okosság!
Ez a príma kis levélke ma jött:


Tisztelt Cégvezető!


"A Business Software Alliance eddig hatezer vállalatot és intézményt értesített arról, hogy ellenőrzi, a felhasználók programjai legális helyről származnak-e. Csak a cégek negyede reagált az értesítésre, ezért a BSA szigorú ellenőrzéseket ígér.” – forrás: jogiforum.hu


Valószínűleg Ön is kapott egyet abból a közel hatezer felszólításból, melyet az elmúlt időszakban a BSA (szoftverrendőrség) küldött ki. A levélben a cégek szoftvernyilvántartásának bemutatására szólítanak fel. A nyilvántartás beadásának elmulasztása esetén helyszíni ellenőrzésre számíthatunk.

A szoftverleltár elkészítése legtöbbször bonyolult, időigényes, speciális ismereteket igénylő munka. Jelen tájékoztatónkban segítséget próbálunk nyújtani a nyilvántartás elkészítésében, és javaslatokat teszünk az "elhanyagolt" szoftverállomány legalizálására.

A probléma:
Az illegális szoftverhasználat mértéke hazánkban kiugróan magas. A törvénysértés legtöbbször nem tudatos ellenállás. A cégvezetők többsége amellett, hogy jogkövetően próbál viselkedni, nem látja át a vállalat informatikai rendszerét, vagy tévhitek alapján rosszul ítéli meg a szoftverek állapotát.

A tévhitek:
" Már vettem tavaly XP-t a titkárnői géppel. Azt fel lehet telepíteni egy másikra is."
" Mivel nincs ráírva a CD-re, hogy csak egy gépre telepíthető, így több gépen is használhatom."
" Van egy Windows 2000 szoftverem. Nem olyan nagy baj, ha XP-t telepítek"
" Az irodai gépemen minden szoftver jogtiszta, akkor otthonra is feltelepíthetem."
" Az Office a Windows része. Nem kell külön megvásárolni."
" Az internetről letölthető 30 napos próbaverziót használom."
A tévhitek mögé nem lehet elbújni, ezért mindenképpen javasoljuk, hogy akkor is ellenőriztesse a számítógépekre telepített szoftvereket, ha úgy gondolja, hogy az Ön cégénél minden rendben van.

Milyen programokat érinthet a legalizáció?
Nem elég a Microsoft termékek vizsgálata! Valamennyi szoftver szerzői jogvédelem alatt áll, ezért a legalizáció a gépeken fellelhető összes szoftvert érinti. Ha Ön például CD/DVD íráshoz Nero-t, fájkezeléshez Total Commander-t, vagy tömörítéshez WinZip programot használ, és nem tudja igazolni e szoftverek eredetiségét, akkor ezek használata is illegálisnak minősül.

Az auditálás:
A szoftver audit során fel kell mérni a cég tulajdonában lévő összes számítógépet. Fontos, hogy a vizsgálatot megfelelő szoftverrel végezzük. Az ajánlott auditszoftverekről BSA.HU oldalon talál információt.

A nyilvántartás:
A BSA.HU oldalról díjmentesen letölthető az ajánlott szoftvernyilvántartási adatlap, amely mind gépenkénti, mind összesített nyilvántartásra alkalmas.
Az adatlapon fel kell tüntetni a

szoftver gyártóját - szoftver nevét és verziószámát
szoftver sorozatszámát ill. azonosítóját
szoftver nyelvét
szoftver típusát (teljes vagy frissítés)
szoftver licencek számát
licenc konstrukciót (OEM, dobozos, MOLP, stb.)
eredetiséget igazoló okirat számát
(szerződésszám, számlaszám)
Mikor legális a szoftverhasználat:
Az adott szoftver használatának feltételeit a szoftver használati útmutatójában megtalálja. Jellemzően akkor tekinthető egy program legálisnak, ha

a fejlesztő által meghatározott hivatalos forrásból vásárolta.
A vásárlás ténye bizonyítható (számlamásolat)
A vásárolt és használt szoftver mennyisége és típusa megegyezik
A licenszkártya/tanusítvány rendelkezésre áll
Egyéb feltételek teljesülnek (Pl. microsoft OEM termék esetén a COA matrica a PC-re fel van ragasztva)
Legalizáció menete:

Készítsen átfogó szoftver auditot
Vesse össze a telepített és megvásárolt szoftvereket
Távolítsa el a felelsleges szoftvereket
Vásárolja meg a szükséges szoftver licenceket
Alakítson ki pontos hardver és szoftver nyilvántartást
Akadályozza meg az illegális szoftverek telepítését (szabályzatokkal, a PC-k biztonsági konfigurálásával)
Évente végezzen átfogó auditot
vagy hívjon minket és elvégezzük Ön helyett a teljes vizsgálatot!


Hogyan legalizálja Microsoft termékeit?

Windows XP-nél és Vista-nál: egy gép esetén dobozos vagy OEM, több gép esetén licenszes, termék megvásárlásával
Office-nál: egy gép esetén dobozos(FPP), több gép esetén licenszes termék megvásárlásával
Szervereknél: a licenszes termék megvásárlásával
Reméljük tájékoztatónkat hasznosnak találta. Amennyiben további információra van szüksége, vagy szeretné megrendelni audit szolgáltatásunkat kérjük hívjon minket
a 06 1 273-0393-as telefonszámon.


Részletesebb felvilágosítást és konkrét ajánlatokat a www.telnetwork.hu/legalizacio/legalisszoftver.html oldalon talál.
A tájékoztatáshoz, forrásként a bsa.hu weboldalán feltüntetett információk szolgáltak!!!

MyNick 2007.11.15. 07:42:30

A cikk írója elfelejtette feltüntetni a törvényt ami kötelez engem vagy bárkit erre.....

zala 2007.11.15. 11:41:03

hvg 2007 november 17 (46. szám) 125. oldal:

Jogcímzetlen levél

"... Kérdéseinkre válaszolva az APEH sajtóósztályán elhatárolódtak a BSA-levél néhány kitételétől, hangsúlyozva, hogy annak tartalma szerintük általáben nem tükrözi az ominózus megállapodásban [APEH-BSA] foglaltalat. Ezért (...) az APEH nyomatékosan felhívta a BSA figyelmét, hogy a megállapodásban foglaltakon túl ne terjeszkedjen, mivel ez veszélyezteti a megállapodás fenntartását."

MyNick 2007.11.15. 14:00:44

na....orrkopp az APEH-től :D

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2007.11.15. 17:27:58

Elfogtunk egy levelet! - A BSA és az APEH együttműködésének részletei:
www.mtv.hu/videotar/?id=12813

Jurij Kakarin 2007.11.16. 15:04:40

ezzel egyáltalán nem kellene foglalkozni.
bekopognak, csöngetnek megkérdezni mitakarnak, ajtót nyitni, rendőrt kiáltani, bilincsben elvitetni a bsa pribéket :)

Majd a Budai 2007.11.16. 17:49:30

Azert egy picit kell vele foglalkozni. Ez ismet egy olyan gyenge kiserlet, mint ami a hazipenztar-adoval volt. Elso menetben bukta, de addig addig fogjak probalni amig lesz belole valami. Jogaszkamek addig nem nyugszanak amig nem szop a nep. Apeh arra hivatkozik majd ugy, hogy ami szoftvert nem veszel meg abbol nincs adotartalom amit Billy boy es nepi zenekara fizet allam bacsinak. Es allam bacsi nem boldog , mert meg egy ponton nem szorongathatja a tokeit a kedves nepnek. Tehat BSA --) Apeh --) Allam bacsi. Nehogy mar a fejos tehenke ne adjon tejet. Cegeket amugy is lehet izelgetni Apeh szotol meg a legbatrabbaknak is osszeugrik a gyomra. Szoval elobb utobb fogast fognak talalni, mert Billnek kell meg penz.

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2007.11.17. 00:38:55

Ezt a sok faszomságot csinálja az meg, akinek 2 anyucija van... jöjjenek el, nézzék meg, aztán mondják, ha valami nincs rendben.

Tomzolka 2007.11.17. 15:16:17

Sziasztok!

Lehet hülye vagyok, de akárhogy is keresem az adatlapot a bsa honlapján, melyet ki kellene tölteni, nem találom. Csak a már előre kitöltött szoftvernyilvántartási lapot találtam meg, de üreset sehol.
Írtam is a bsa-nak hogy legyen szívesek elküldeni nekem e-mailben, persze választ nem kaptam. Akkor hogy a fenébe várják el, hogy elküldje a cég a nyilvántartást?

ALW 2007.11.19. 12:18:03

Ezt figyeljétek:

"Nem elég a Microsoft termékek vizsgálata! Valamennyi szoftver szerzői jogvédelem alatt áll, ezért a legalizáció a gépeken fellelhető összes szoftvert érinti. Ha Ön például CD/DVD íráshoz Nero-t, fájkezeléshez Total Commander-t, vagy tömörítéshez WinZip programot használ, és nem tudja igazolni e szoftverek eredetiségét, akkor ezek használata is illegálisnak minősül."

A második levélben:

"Kértük, hogy szoftvereik nyilvántartását...- a BSA tagvállalatok vonatkozásában** - számunkra megküldeni szíveskedjenek"

** A BSA Magyarország tagjai: Adobe, Apple, Autodesk, Avid, Bentley Systems, Graphisoft, Microsoft, Symantec, UGS"

Én úgy tudom sem a Nero-t, sem a TC-t de még csak a winzip-et sem ezek a cégek készítették.
süti beállítások módosítása