
A mellékelt fotót tegnap este készítettem Brüsszel Charleroi repterén. A szöveget olvasva először nem akartam hinni a szememnek, majd úgy döntöttem, vétek lenne nem megörökíteni a kiírást. Vajon a reptér van az utasokért vagy fordítva?
A mellékelt fotót tegnap este készítettem Brüsszel Charleroi repterén. A szöveget olvasva először nem akartam hinni a szememnek, majd úgy döntöttem, vétek lenne nem megörökíteni a kiírást. Vajon a reptér van az utasokért vagy fordítva?
Tudom, hogy a Homáron általában cégeket szokás szidni, de én másra szeretném figyelmeztetni a nagyérdeműt. Bár ez is egyfajta vállalkozás. A Deák téri aluljáróban rendszeresen felbukkan néhány ember. Módszerük a következő: szórólapnak látszó képeslapot vagy kis mappát nyújtanak át. Gyanútlan járókelő gondolja, elveszi, tegyen egy jót szegény ördögökkel. Igen ám, csak az illető nem engedi ki a kezéből a cuccost, hanem elmondja, hogy az XY alapítványnak dolgozik, és a képeslap (mappa) eladásásból származó bevételből beteg gyerekeket gyógyítanak. OK, mondom, adok 200 forintot. Mire ő előkap egy nagyobb mappát, hogy ez így nem lesz jó, nézzem meg a papírokon, hogy mások ezer (!) forintot adtak eddig. Ezennel megköszöntem szépen az egyébként is rettentő gyanús kinézetű (és akkor nagyon PC voltam) fiatalembernek az együttműködést, majd el. Az illetőket egyébként nem nehéz felismerni, bal kezükben A4-es mappát tartanak, jobb kezükben pedig ez a bizonyos képeslap vagy annak megfelelő méretű mappa (levelezőkészlet?)
BAR listás vagy? Bajbajutottál? Nincs gond! A Hitelklinika segít:) Kedves bejegyzések és kimerítő válaszok a fórumban.
A minap, egészen pontosan augusztus 30-án arra vetemedtem, hogy elmegyek Pécsre, José Carreras koncertjére. El is indultam, beültem az autómba, másodmagammal és usgyi. Nagyon figyeltünk, mert nem akartunk autópályán menni. A régi 6-os út kiírásait követtük, nehogy véletlenül rákeveredjünk a pályára. Időnk volt, nem siettünk sehová. Egyszer csak a jelzés elterelt minket, és a kanyar után rögtön ott áltak az "Autópálya-mumusok", a matricaellenőrök. Mondtam, hogy tudomásom szerint nem voltam az autómályán, mire ő azt felelte, dehogynem, most jöttem le róla. Ez a 25. km-szelvénynél történt. Kb. 3 kilométer rendes út volt addig.
2006. októberében vásároltam a budakalászi Corában egy elektromos kütyüt. A csomagolás alapján elhittem, hogy egy igényes, nagy tudású terméket veszek, és az ár sem a gagyit sugallta. Csak a kibontáskor derült ki, hogy a csomag legértékesebb, legjobban megtervezett eleme maga a csomagolás, a benne levő áru gyenge, rossz minőségű műanyag kacat. Visszavittem az áruházba, ahol a reszortos eladó átnézte a csomagot, és panaszommal egyetértve jóváhagyta a visszavételt. Az ügyfélszolgálat készpénzt nem adott vissza, arra hivatkozva, hogy hitelkártyával fizettem. Felajánlottak egy levásárolható utalványt, ezt – jobb híján – elfogadtam. Az ország más részén lakom, hosszabb ideig nem jártam Budapesten. Júliusban jutottam el ismét a budakalászi Corába, ahol – meglepetésemre – nem fogadták el az utalványt, arra hivatkozva, hogy az 60 nap után lejárt.
Múlt héten tapasztaltuk, hogy a horvát autópályán a magyar határ és Zágráb közötti szakaszon, a kiírt 36 kuna helyett, 46 kunát szednek a gyanútlan, természetesen a pénzváltás után nagy címlettel érkező magyar autóstól. Két napon belül 4-ből 4 általunk ismert autós is panaszkodott erre. Nem az a 3-400 forint, de nagyon bosszantó. Szóval, aki arra jár, vagy számolja meg jól a visszajárót, és addig ne is induljon el, vagy pontosan annyit adjon.
Igazából nem panaszkodni szeretnék, csak egy fontos dologra felhívni a Vásárlók figyelmét, nehogy úgy járjanak, mint én. Még mielőtt Danone Activiát vásárolna valaki, érdemes jól megnézni van-e egyáltalán benne valami. Édesszájú emberként inkább desszertnek szoktam vásárolni, mint a bifidus actiregularis miatt. Europark Interspárjában le is kaptam egy négyes csomagot a polcról, hiszékenyen, hogy tényleg benne van, amit megveszek. Ma reggel, viszont, amint ketté törtem a dobozokat, arra lettem figyelmes, hogy az egyik gyanúsan könnyű. És láss csodát tényleg üres volt. Nem én csurgattam ki belőle aztán kimostam, nem volt lyukas az edény. Igaz ma van a lejárat napja….lehet, hogy így akartak megvédeni, nehogy romlott terméket egyek? Ez egy új módszer? A lejárat napján elpárolog a romlott joghurt?
Fejtéstek meg Ti a titkot!
Ma érdekes levelt találtam a postaládámban. A feladó a közkedvelt Intrum justitia. Eddig semmi izgalom, mivel az utóbbi időben számos állampolgárt lepnek meg hasonló küldeménnyel. Az izgalom tárgya, hogy egy nem létező cég nevére érkezett a fizetési felszólítás. (Utánanéztem a cégadatokban) Lüftung Technik pedig nincsen. Mit lehet ilyenkor csinálni? Nem szeretném, ha marcona emberek törnék rám az ajtót, hogy ők jöttek végrehajtani. Segítsetek!
A fiamat kellett "kimenteni" egy csömöri lovastáborból, ahol heti 25000 Ft-ért a gyerekek napi négy alkalommal csutakolhatták a lovakat, illetve egy alkalommal pataápolást végezhettek a nyári rekkenő hőségben. (Gyermekmunka?) Mindezért cserébe kaptak ebédet, naponta kétszer fél óra lovaglást, nem oktatással hanem inkább fenyítéssel fűszerezve. Egy koszos medencét (a szakhatóság biztosan nem látta) amelynek vizébe mártózhattak, vagy felügyelet híján éppen kismacskákat "fürdettek" benne.
Székesfehérváron készítettem a csatolt képet az Alba Volán egy helyi autóbuszán. A sofőr melletti ajtóra kiírták hogy az bizony nem a hátsó ajtó (ez vajon kinek nem tűnt fel?)... Igazi Back- (illetve jelen esetben inkább Front-) door kommunikáció :o) brightness