Tékozló Homár

Állatkínzás az Árkádban

2008.03.11. 13:55 | jackyll | 105 komment


Az előrehozott választások Húsvét már aktívan szedi áldozatait. Réka az Árkádban talált egy kétméteres állatsimogatót, ahova épp csak a fent látható Milka-tehenet nem suvasztották be (ezt a videót amúgy az Ilkablogon találtuk):
Ha valaki lemaradt volna róla, az Árkádban most 'Húsvéti Huncutságok' néven tavaszi programsorozat folyik. Nem kell megörülni, nem a hormonok áramlása által ihletett livepornóshow-ról van szó, csupán hatalmas papírmasé tojások kacérkodnak sárgára festett hungarocell nyuszikkal, persze van akit ez is tűzbe hoz, node nagyon elkanyarodtam a témától! A programsorozat részeként a tegnap beállítottak a pláza kellős közepére egy kis állatsimogatót. A 'kis' alatt tényleg 'kis'-t kell érteni, kb 2 méter átmérőjű, fél méter magas bambuszkerítéssel körülvett kifutót. Az alját egy kis szalma takarta. Ezen a helyen nyomorgott 2 jól megtermett juh, néhány kecske (felnőtt és gida egyaránt) és egy szakajtóra való házinyúl.

A plázában minimum 25 fok volt, de lehet, hogy több (hirtelen megenyhült az idő és gondolom a fűtést még nem szabályozták a kinti hőmérséklet után). Rengeteg ember volt kíváncsi az állatokra, felnőttek és gyerekek egyaránt sorban álltak, hogy megsimogathassák őket. Az állatok zavartan futkorásztak körbe a kifutóban és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy élvezik a felhajtást. Elképzeltem, hogy egy nap alatt hány száz, hány ezer kéz matat hozzájuk, miközben ott vannak a hőségben, egy idegen környezetben, ki tudja, hány napon át...

És végül Ax által elcsípett beszélgetés a karámnál:

- apa az a fekete az mi? - kérdezte egy kislány a kissé plázacica és plázakandúr szülőket miközben a fekete kis kecskére mutatott.
- az bakbárány.

[függöny]
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betépett felhasználó 2008.03.11. 14:06:22

es az a feket bakbarany is lila volt?

betépett felhasználó 2008.03.11. 14:08:12

akinek ez allatkinzas, nezze meg a Realban a nyulakat, kutyakat. nyaron 40fok melegben 1/8nm en ket kutyus, mikozben bazinagycetli hirdeti, hogy az allatok legkondis ketrecben vannak, es nem kell oket sajnizni, van minden ami kell nekik.
pfujjjj
Nalatok, laknak-e emberek?

betépett felhasználó 2008.03.11. 14:09:31

nem lehetne ezt a posztott "betepett felhasznalo portfolionak" nevezni?
lecciii...

Grafit Macska 2008.03.11. 14:09:49

Ez az idióta gyerekhülyítő lila tehén regnált nálunk is hetekig az InterSparban.
Plázakandúr édesapa valószínűleg nem látott még sem kecskebakot, sem kost... Hááát, a plazákban kevés is van belőlük...

Grafit Macska 2008.03.11. 14:13:27

Egyébként Nelsonnak van igaza! Be a karámba az olyan marketinges csapatot, amelyik nyulakat, kecskéket és egyáltalán élő állatokat tesz ki ilyesminek. Aki meg akarja mutatni a gyerekének ezeket az állítokat, vigye el oda, ahol azok normális körülmények között élnek. A Pláza nem élőhelye ezeknek az állatoknak. De ha plázamacska-anyu és plázakandúr-apu a Plázába megy, a gyereket is vinni kell. Különben hogy lesz belőle is plázacicalány/plázacicafiú?

betépett felhasználó 2008.03.11. 14:13:47

kozeleg a husvet, szinte latom hogy par het mulva a ket edes boci-juhci atkerul a hentes-osztalyra. Deneverpozban...
-- ha mar itt vagyok, latom a homar kigyhomlalta egy 3iknak beszort norriszos marhasagom. helyesen cselekedett!! ezt csa azert, hogy hencegjek egy picit.
Ja, ezt negyaluljatok ki, mert szo van benne az allatokrol is.

cenzúra forever 2008.03.11. 14:15:54

Én is voltam ott tegnap, egyáltalán nem tűnik ennyire horrorisztikusnak, mint ahogy itt le van írva. Mellesleg beszéltünk a sráccal, aki épp friss szalmát borított be az állatoknak, aki elmondta, hogy soroksáron működnek alapítványként, gyerekeknek rendeztek be egy tanyát, ahol több, mint 50 kecske mellett olyan állatokat is láthatnak a (budapesti, tehenet csak milkareklámból ismerő) gyerekek, amit különben soha. Ezek az állatok hozzá vannak szokva a simogatáshoz. A nyulak sem tűnnek túl idegesnek, állítom ezt annak a fényében, hogy nekünk is van otthon nyulunk. Egyáltalán nem úgy néznek ki, mint akik szenvednek. Egyedül a mamakecske idegbeteg kicsit, mert félti a két kiskecskéjét.
Ha ollós barátunk és a kedves feljelentő mindenáron meg szeretné védeni az állatokat, illetve jogosan akar pampogni, akkor tanácsolom, hogy ballagjon el az árkád végén található noé bárkája nevezetű állatboltba és nézze meg, mekkora nyulakat árulnak ott most akciósan 7500-ért (akik, szegények, nem húsvét környékén, nem akciósan 5000-be kerülnek). Ha nem tűnne neki fel semmi különös, csak esetleg az, mint a szerencsétleneket majd megvásárló apukák nak és anyukáknak, azaz, hogy milyen aranyosak, akkor elárulom, hogy azok a nyulak nem fogják a 2. napot sem túlélni náluk, mert szegények annyira picik, hogy ha szétválasztják (eladják) őket, akkor egyszerűen elpusztulnak. De a noé bárkája erre nagy ívben szarik, és árulja őket.
Fel is jelentem őket a picsába és nem a homárnál.

elwood 2008.03.11. 14:16:54

"Rengeteg ember volt kíváncsi az állatokra, felnőttek és gyerekek egyaránt sorban álltak, hogy megsimogathassák őket."

Na ezeket kéne karámba zárni, és kívül szabadon futkosnának a nyulak, bárányok.

cenzúra forever 2008.03.11. 14:17:39

betépett felhasználó:

akkor te jól jártál, mert nekem a teljes felhasználómat gyomlálta ki a liberális homár

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 14:18:38

ez itten az állatkínzás fogalma kérepm szépen. idézet a 98. évi 28. tv-ből.

állatkínzás: az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat...

betépett felhasználó 2008.03.11. 14:21:10

persze, es majd a plazadiri fogja eldonteni, hogy szegeny patasnak tartos-e a felelme, vagy csak husvet eloestjeig akuttizalodik majd.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 14:25:03

meg ez is.

Az állat tartásának általános szabályai
4. § (1) Az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni.
(2) Az állat életfeltételeinek kialakításánál tekintettel kell lenni korára, nemére és élettani állapotára. Biztosítani kell az egymásra veszélyt jelentő, egymást nyugtalanító állatok elkülönített tartását.
(3) Az állattartónak gondoskodnia kell az állat igényeinek megfelelő rendszeres, de legalább napi egyszeri ellenőrzéséről.
5. § (1) Az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról.
(2) A megkötve tartott vagy mozgásában egyéb módon korlátozott állat számára is biztosítani kell a zavartalan pihenés és a sérülésmentes mozgás lehetőségét.
(3).... Az állandóan zárt körülmények között tartott állat számára az állattartó köteles az állat szükségleteihez igazodó, megfelelő mozgásteret biztosítani.

Azt csak a hülye ember gondolja, hogy az állatnak jó a plázázás.

Miért nem szervez inkább az Árkád a telepre buszjáratot, amíg papa-mama shoppingol, hogy az érdeklődő gyerekek megismerhessék a kecskét, barikát, nyuszikát aki tojást tojik meg ilyesmi.

keke80 2008.03.11. 14:27:48

Árkádék amióta megnyitottak, folyamatosan címlapon vannak. én nem járok ilyen helyekre, mert nem Pesten lakok. Viszont annyi szépet hallottam-olvastam róluk, hog én már télleg nem szívesen mennék oda.

Ilyenkor húsvét táján mifelénk is különbözö 4lábúakat tesznek ki a "plázákban", de azok nem is élnek, meg nem is éltek sose. Vagy plasztiktehén vagy plüssnyuszi. Az is teccik a piciknek. Meg nem harapnak, adnak érdekes hangokat-szagokat magukból...

Grafit Macska 2008.03.11. 14:27:58

Mamapici! Az ötlet jó, csak az a baj, hogy akkor kevesebbet költ anyu-apu a plazában, mert nincs ott a gyerek, aki nyávogjon valamiért. Ezért nem indít a plaza buszt a telepre. Meg azért sem, mert ez így sokkal olcsóbb. Az meg kit érdekel, hogy mi jó az állatoknak????

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 14:28:13

mamapicilanya: remek javaslat! Kár, hogy erre sajnálnák azt a 'töméntelen sok pénzt'...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.03.11. 14:30:45

mamapicilanya: erről van szó!

+ kiegészíteném azzal, hogy a plázázás embernek sem való. :)

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.03.11. 14:31:16

Beteges ez az Árkád. Ezért csak szarni járnak oda az emberek. nyóccázé

hófehérke (törölt) 2008.03.11. 14:32:11

Évek óta ez megy az Árkádban húsvét előtt, tavaly én is láttam.

Juc Kisagyszony 2008.03.11. 14:45:15

na most akkor feljelenti valaki az árkádot vagy nem?

hófehérke (törölt) 2008.03.11. 14:47:09

Juc,
Nem. Mondom, hogy tavaly is ez volt, és gondolom ez lesz jövőre is.

Juc Kisagyszony 2008.03.11. 14:48:30

elbeszélgetnék a marketingeseikkel..nagyon alaposan

ddd.dino 2008.03.11. 15:20:20

Szerény véleményem, hogy ha a bárányok választhatnának az életfogytig tartó simogatás, illetve a vágóhídon át a báránypörköltbe vezető út között, szerintem a simit választanák. Még akkor is, ha ezt plázában, melegben és idiótáktól kapják, akik őket vadászgörénynek, vagy lazachomárnak tartják.

portások kedvence 2008.03.11. 15:24:36

Remélem, a bakbárányok ingyen szarhatnak az Árkádban!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 15:25:03

ddd.dino
de pont az a helyzet, hogy nem válaszhatnak. És mivel nem választhatnak, sokkal nagyobb gáz kitenni őket ilyen hosszas tortúrának. Legyen az plázasimogatás vagy ezerkilométeres szállítás 50 fokos melegben. Ki vannak szolgáltatva nekünk, épp ezért kell velük jól bánni, és amikor megöljük őket, azt nem hosszas kínzás után tenni.

nem várt fordulat 2008.03.11. 15:31:00

beszélgetnék???

az nem beszélgetés lenne....

ddd.dino 2008.03.11. 15:31:48

Rékuc,
Tényleg nem választhatnak, de ezek a bárányok megnyerték a főnyereményt. Ha jól értem, ezek egy állatsimogató telepről jöttek, és a legdurvább, ami életük végéig történhet velük, az a simi meg, hogy bakkecskének nézik őket. Amikor pedig letellik a simiben gazdag életük, természetes halállal hagyják itt az árnyékvilágot. Aki azt hiszi, ez durva, nézzen meg egy vágóhíd felvételt a youtubon!

movhu 2008.03.11. 15:38:04

Rékuc blogján már futott a téma, ide is csak azt tudom mondani:

Kretén dolog volt oda rakni szerencsétlen állatokat. Ott az állatkert nem is messze. Ugyan nem ingyenes, de egy családi mozizás áráért egész napos programokat nyújt. Van állatsimogató, játszótér, mindeféle utalvánnyal, üdülési csekkel lehet fizetni, és az állatok sem szenvednek. Csináltam róla egy kis rövid ajánlót is ősszel:

mover.blog.hu/2007/10/31/zoo_budapest_programajanlo

Egyébiránt kínzás helyett ajánlom figyelmébe mindenkinek a www.zoobudapest.hu/ oldalt.

storyline :) 2008.03.11. 15:40:17

Fizetős még a sz.rás az árkádban?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 15:40:23

ddd.dino
ha téged bezárnának egy 25 fokos 2x2 helyre, ahol egy nap ezernyi kéz piszkál hozzád kéretlenül és még az se lenne ahol elbújhatnál, a nap végére, de esélyes hogy már ebédidőben, üvöltve tépnéd le a látogatók fejét. Nos egy bárány ilyet nem tehet és elég gáz, hogy nem látod be, hogy ez cseppet sem egy főnyeremény sors...

paráznabillegető 2008.03.11. 15:41:05

az ilyen igénytelen plázagennyek simogassanak krokodilt vagy halat!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 15:44:16

a bárányka szegény nem tudja hogy a végén a vágóhídra megy, békésen legelészik és béget a nyájban.

A vágást - elvileg - kíméletes módon kell végrehajtani, hogy az állat ne stresszeljen (akkor a husi is finomabb, állítólag).
Van az a kifejezés, hogy állatjólét. Az is állatjólét, amikor hirtelen homlokon csapják a kettőhússzal, hogy aztán olaszországba menjen a húsvéti asztalra, és nem kergetig összevissza és nyiszitálják a torkát. Mert a kis barika életét csak kábítás útján lehet kioltani. Ha meg le kell vágni késsel, akkor is úgy kell lefogni, hogy az neki ne fájjon.
De az "átütő" pillanatig - elvileg - fogalma sincs szegénykének, hogy ez fog történni vele.

a bárányka amikor az árkádban béget, nem legelész a réten, vagy bújik az akolban a mamájához és a többi báránykához. nincs körülötte a nyája, a megszokott környezete, a szép zöld gyep vagy a birkahodály az etetővel, a többi kis bárány-játszópajtással, hanem egy rakás stupid városi bunkó hangoskodik, csodálkozik, visítozik örömében, hogy jé, barika, és piszkálják, macerálják. és néhány gonosz gyerek vagy felnőtt még meg is húzza a szőrikéjét, vagy a farkincáját vagy fülecskéjét.

a nyuszika is ilyen szerencsétlen, amikor az őrült szülő megveszi a piacon, és odaadja a kiskölöknek fojtogatásra.

és most letöröltem a könnyeimet...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.03.11. 15:44:21

ddd.dino:

Mondjuk ha a villamos levágja a lábadat, akkor ugye kevéssé vigasztaló, hogy másvalakit meg halálra gázolt. Az sem nagyon fog lelkesíteni, hogy ugyanakkor mások tömegmészárlás áldozataivá váltak.
De majd akkor jövök én és jól elmagyarázom, milyen mázlista is vagy!

cenzúra forever 2008.03.11. 15:47:52

de jó, hogy megint nem elvakult hozzászólások vannak. 25 fok egy napig szerintem kellemes. kellemesebb, mint -10.
Kedves "állatvédők"! A noé bárkájába mikor mentek el kisnyulat menteni? vagy azt a részét senki nem olvasta a hozzászólásomnak? oder azok a kisnyulak, akik ténylegesen életveszélyben vannak, szemben azokkal, akiket középen simogatsz, nem érdekesek?
nem gondolom, hogy egy bármilyen máshol elhelyezett hasonló funkciót szolgáló állatsimogató bármiben is különbözne ettől, attól eltenkintve, hogy ez egy épületben van.

szóval a kisnyulakat ki akarja közületek megmenteni a haláltól? az jelentkezzen és tegyen a noé bárkája ellen.

betépett felhasználó 2008.03.11. 15:50:30

En a baranykakat imadom.
ropogos pirosrasutve
es a nyuszikat is szeretem
ropogos pirosrasutve
fekete bakbaranyt? , azt nem!

cenzúra forever 2008.03.11. 15:51:32

mamapicilánya:
te meg ne a könnyeidet törölgesd, hanem irány az árkád, kisnyulat menteni, hamár. én tegnap megtettem a magam módján, hajrá, lehet követni a példát, nemcsak pampogni.

úrilány 2008.03.11. 15:51:52

de hát a tehenek lilák és arra valók, hogy simogassák őket, nem?


:DDD

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 15:53:48

kedves cenzúra, te már megtetted a szükséges lépéseket (írtad feljelented).

én innen a messzi távolból barátilag támogatlak, ugyanis most éppen nem tudok elmenni nyúlszabadítani.

de ha akarod, jövő héten húsvét előtt bekommandózok veled együtt és szélnek eresztjük őket (jó, előbb betesszük őket egy kényelmes ketrecbe, és elvisszük őket egy nyúlfarmra, ahol amíg kíméletes módon le nem vágják őket, boldogan élnek.

így jó lesz?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 15:57:34

cenzúra forever: ennyi erővel az is baj, hogy miért nem mentem meg a palesztin árvákat, a borneoi őserdőt, a rioi utcagyerekeket és az elkeseredett Windows usereket, így mind egyszerre. Ez a történet csak egy dolgot vet fel a sok közül, nem tudom, miért akkora baj neked, hogy ezt hoztam fel és nem a Noé bárkáját.

cenzúra forever 2008.03.11. 16:01:20

mamapicilánya:
na, ebből a hozzászólásodból számomra kiderül, hogy te sokminden vagy, csak állatbarát nem. a kisnyulak, amikről én beszélek, úgynevezett holland oroszlánfejű törpenyulak, nem házinyulak, amiket levágnak. ha én megmenteném ezeket az állatokat, akkor eszembe nem lenne vágóhídra adni őket, szemben veled. szívesen elvinném mindet, ha megtehetném, de nincsen erre sajnos momentán felesleges 75 ezer forintom. azt gondolom, én tudom, miről beszélek, tekintve, hogy 3 kutya, 3+9 (9 db ebből 8 napos) hörcsög és egy oroszlánfejű gazdájaként írom mindezt. és ha szeretnéd az állatokat, akkor soha nem írnál le ezt a mondatot: "s elvisszük őket egy nyúlfarmra, ahol amíg kíméletes módon le nem vágják őket, boldogan élnek".

ezek a nyulak, megfelelő körülmények között 7-12 évig élnek és kutyákhoz hasonló természettel rendelkeznek, azt hiszem, akinek van hasonló kisállata, az már kicsit megcsömörlött a folytonos nyúlprökölt, meg levágjuk, meg megesszük és hasonló viccesnek szánt beszólásoktól.

cenzúra forever 2008.03.11. 16:03:12

Rékuc:
nem teljesen értem, amit írsz, hiszen itt kardoskodsz az árkádban az állatok mellett az egyik hozzászólásodban, amikor meg arra kérlek, hogy tegyél is valamit, akkor meg jössz ezzel a palesztin kisgyerekek dumával. hogy is van ez?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 16:06:24

isten ments, hogy kardoskodjam, csak próbálom megmagyarázn, hogy szerintem a nyilvánosság, a nyilvános elítélés van olyan hatékony fegyver az ilyesmi ellen, mint a feljelentgetés (bürokrata hivatalainkat ismervén ugye).

Tajparaszt 2008.03.11. 16:06:27

Az ötlet biztos a testfestett macákra hajaz, akik egy rúdon vonaglanak 1 nm2-en. Na, de azokat ezért fizetik. Remélem fürdőkádat nem reklámoznak majd pirányákkal...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 16:08:27

de már nyilvánvaló, hogy ezen a fórumon senki nem lehet állatbarát és állatok érdekeit néző ember, csakis 'cenzúra forever'. I rest my case :)

Amadeus4 2008.03.11. 16:09:34

A baj az, hogy minél többet viszünk haza az állatkereskedésben árult manócskákból, annál több kerül be újra. Mert a legtöbben úgyis ilyen helyekről szerzik be az állatkákat, nem fárasztják magukat azzal, hogy lelkiismeretes tenyésztőt keressenek.
Egyébként nyúl forevör. De csak az tartson, aki felelősséget tud vállalni érte. A legkedvesebb, leghelyesebb kisállatkák a föld kerekén.

Mille38 2008.03.11. 16:10:19

Az állatkerti állatsimogatót miért nem jut eszébe senkinek feljelenteni? Egy betonudvaron van 20-30 különféle korú birka meg kecske, és tíz éven aluliak simogatják őket meg időnként kergetik. Télen hideg van nekik, nyáron meg meleg és közben esik az eső.

Szulita28 2008.03.11. 16:16:02

Túl azon, h ne bántsuk persze az állatokat, arra nem gondoltatok, hány bp-i gyereknek szerzett az örömöt, h láthatott és megsimogathatott végre élőben egy barit, kecskét, nyuszit? Vkinek nincsen pénze az 1500 ft-os állatkerti belépőre sem...

Én is voltam ott, és erős túlzás, amit leírt a leíró: a ketrec valóban nem nagy, azonban az állatok (talán a két barit, amik valóban meg voltak ijedve, de a jól megtermettől nagyon is messze álltak, pár hónaposak lehetnek) nem nagyon zavartatták magukat. Mondjuk, nem beszéltem velük, de a nyuszik vígan rágcsálták a répát, a kiskecskék szoptak, az anyakecske pedig kunyizott...

És sztem sokkal jobban érzik ott magukat, mint a vágóhídon...

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2008.03.11. 16:19:05

Rékuc · fika.blog.hu 2008.03.11. 15:40:23
ddd.dino
ha téged bezárnának egy 25 fokos 2x2 helyre, ahol egy nap ezernyi kéz piszkál hozzád kéretlenül és még az se lenne ahol elbújhatnál, a nap végére, de esélyes hogy már ebédidőben, üvöltve tépnéd le a látogatók fejét. Nos egy bárány ilyet nem tehet és elég gáz, hogy nem látod be, hogy ez cseppet sem egy főnyeremény sors...

többnyire 50x50 centi helyen utazom naponta többször, foylton tapogatnak kezek, táskákkal verik szét a térdemet és a hátamat, még sem érdekel senkit.
Kérem engeme is kínoznak a metrón, a buszon, a villamoson!

Felfújjátok az egészet. Egyrészt nem laknak ott azok az állatok, a GONDOZÓJUK horodozza őket. Én is láttam ezt a helyet és egyik állat sem volt rémültebb vagy idegesebb attól, hogy a kicsik megsimogatták őket. A nyuszik még böfögtek is.
Ennyire nem kellen habos szájjal ráugrani mindenre. A mértékletesség ugyanolyan erény, mint a józanság.
Voltak, vannak és lesznek állatok körülöttem, szal tudom, milyen amikor idegesek v rémültek. Ha nektek ez kínzás, akkor akkor öngyilkoljátok meg magatokat, mert mi is elvettük tőlük az életteret....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 16:20:27

akinek nincs pénze az állatkerti belépőre sem [könnycsepp elmorzsol, hegedűszó felsír] az nem a csillogó plázában mereszti a valagát...

és még mindig nem a vágóhídról van szó

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 16:22:01

'A nyuszik még böfögtek is.'

hát bakker ezzel végképp meggyőztél :DDDDDDD

movhu 2008.03.11. 16:24:14

Továbbra is azt mondom, hogy irány az Állatkert:

mover.blog.hu/2007/10/31/zoo_budapest_programajanlo

A belépő pedig lehet, hogy nem tűnik kevésnek, de 5000 forint alatt milyen egynapos családi programot lehet megúszni? Ráadásul fizethető pl. üdülési csekkel is, a T betűs mobilszolgáltató arany és egyéb kártyáira van kedvezmény. Sok családban el megy ez rosszabb dolgokra is.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 16:27:45

"és nézze meg, mekkora nyulakat árulnak ott most akciósan 7500-ért (akik, szegények, nem húsvét környékén, nem akciósan 5000-be kerülnek)." by cenzúra

nem írtad, hogy ezek nem enninyulak, hanem valami tenyésztett ritkaság (Isten bocsássa meg, hogy nem vagyok nyúlszakértő, csak a Bosnyák téri piacra járok, ott házinyulat árulnak húsvét táján, állatkereskedésben pedig nem fordultam meg jó régóta)

egyébként hivatásos állatkínzó vagyok, egy fátyolfarkú aranyhalat, Béluskát uszodányi akváriumban és két darab degut (luxusmókus ketrecben, aminek mérete szerintem vetekszik a lakásodéval) kínozok már több éve folyamatosan és szisztematikusan

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2008.03.11. 16:31:41

ugye? :D tudtam én, de télleg voltál te az Árkádban? Beszélgettél a gondozóval? Esetleg van képed arról, hogy a nyulak fejvesztve menekültek a vicsorgó kisgyerekektől, miközben a birkák visszavágtak és nyakon harapdálták a szüleiket?
plízzzz..... színeket is, ne csak fehéret v feketét

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 16:31:46

ja, hogy a gondozójuk hordozza minden nap az állatokat? az más. tényleg napi rutin kocsikázni kecskééknél?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.03.11. 16:35:19

Elnézést! Post, kritika, felháborodás, álltoknak nem plázát akarás mind-mind visszavonva! Ha a nyuszik böfögtek, ott baj már nem lehet!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 16:36:17

floor: itt tényleg az ÁLLATOKról van szó, nem az emberállatokról.

te leszállhatsz a tömött buszról. de a kiskecske és a kisnyuszika mit csináljon, ha neki nem tetszik?

alumi 2008.03.11. 16:40:14

És akkor még nem is beszéltünk a Karácsonykor a műjászólban búsan ácsorgó, nagy fejű csacsikról, és körülöttük bizonytalanul toporgó, bamba képű bárányokról...
Sok helyen ki vannak láncolva napokig a plasztik Máriák és Józsefek mellé, és annyi.. Őket senki sem akarja megmenteni?
A plázákba becipelt állatokat én sem igazán értem, milyen koncepció alapján viszik be... ha azt akarom, hogy a gyerekem megismerje ezeket az állatokat, kiviszem az állatkertbe, vagy ha csóringer vagyok, akkor kimegyek a Margitszigetre (tök ingyen) és az ott lévő kis állatkerthez sétálok el vele, és megmutogatom neki, hogy melyik, milyen állat. Bizonyára nem túl fain egy kis ketrecben, no mozgástérrel a fényárban álldigálni egész nap. Sok idegen zaj, sok ember, idegen szagok.
Az ötlet úgy ahogy van elhibázott, és marhaság.

Szervezek is rögtön egy kiszabadítási akciót szegény jószágoknak. Vajon le tudok ereszkedni kábelekkel a tetőről, úgy mint Cruse a Mission: Impossible-ban?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 16:44:02

primula: térjünk vissza karácsony előtt a témára. megoldjuk. esetleg ha látsz akkortájt a jászolban igazi gyereket plasztik Mária és József mellett...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.03.11. 16:46:46

Egen. Nyulaknál pl alap a napi autókázás, a bárányokat meg mindenki láthatja az Örsön, ahogy az anyázó emberek között csöndesen várják a mindig késve érkező gödöllői hévet. (Innen a mondás: a bárányok hallgatnak)

A kecskék meg mindig is a plázában érezték igazán jól magukat. Újabban annyira ellepik a bevásárlókombinátokat, hogy egyre inkább terjed a plázakecske elnevezés.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2008.03.11. 16:47:51

jaa bocsi :) néha nehéz szétválasztani :)

sajna nem szállhatok le mert a következő is tele van és várnak otthon :)

csak azt nem értem mejikőtök fülébe súgta a nyuszi meg a bari, hogy nem tetszik neki? a böfit csak viccből írtam, de télleg rágcsáltak és ugrabugráltak... pontosan úgy ahogyan régen az enyémek...

a párom huga is élvezte, igenis feldobta az egyébként általunk sem annyira kedvelt plazas vásárlós délutánt, mondom én nem tapasztaltam, hogy bárkinek bármije fájt volna vagy a fentebb említett törvényi szabályokat megszegték volna. nem tudom, hány óráig megy egy simogatás. ha egész nap ott vannak (mi vas koradélután láttuk érkezni őket), akkor kicsi lehet a hely, de akkor sem a gyerekeket meg a plazat kell szidni, hanem nagyobb helyet kérni nekik.
(Szerintem ez a konstruktív, és nem a köpködés meg torokharpás. :) Azért mert valamit mi nem szeretünk, attól az még nem biztos hogy káros. UFF:)

Lamia 2008.03.11. 16:50:04

Feljelenteni ma kishazánkban akármilyen állatkínzást, ahol nem folyik vér vagy nem halál a vége teljesen értelmetlen. Én felhúztam magam egyszer egy valag feljelentenivalón, és megkérdeztem az állatvédőket, hogy ezzel hova forduljak, erre azt a választ kaptam, hogy sehova mert értelmetlen. Ott akkora üvegben tartott törpenyúlról volt szó (éljen a Mammut), ami nem volt a nyúl hosszának másfélszerese! Plusz egy négyzetméteren tartott 10 túlnőtt körmű görényről. Ha ez nem állatkínzás, akkor néhány halálrasimogatott birka miért lenne az?

alumi 2008.03.11. 16:52:44

Bocsánat és még valami:

úgy tudom, hogy a lakásban tartás is az állatkínzás bizonyos fajtája. Különösen némely állatoknál...

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2008.03.11. 17:21:50

Na várjatok, és lehet az Árkádban ingyen használni a vécét??

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.11. 17:23:59

Na majd megjelenik a PETA és tuszul ejti az igazgatót az tuti, már látom is ahogyan karóba huzzák és élve nyuzzák meg.
Az ilyen rohadt állatkinzókat simán főbelövetném.

cuidado llamas 2008.03.11. 17:32:41

A BAKBÁRÁNY EGY ŐSI ROMÁN ÁLLATFAJ!!!

[Sven] 2008.03.11. 17:52:03

A mostani húsvéti kampány ami az Árkádban folyik egyszerűen szánalmas úgy ahogy van. Egyáltalán, minek ez?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.11. 17:52:52

Hoppácska, egy biztos, a nyúl és a kecske a húsvétra való tekintettel ingyér bogyózik...

Vladimir Harkonnen 2008.03.11. 18:16:55

betépett felhasználó 2008.03.11. 15:37:09
ha a plazaban sz@r,akkor ez mi?
www.petatv.com/tvpopup/video.asp?video=wool_pink&Player=wm

Támogatom az Ausztrál birkatenyésztők elleni bojkottot! Bár csak azért, mert soha nem sikerült megszeretnem a birkahúst!

A film gyenge! Ha valaki eltölt ilyen helyen egy hetet, külömb dolgokat láthat, és nem csak Ausztráliában!

2008.03.11. 18:34:01

Nyulat bántani, simogattatni, idióta hülyegyerekeknek húsvétra eladni, levágni, enni ősi román szokás! Nekem a nyúl afféle "szent állat".
Az Árkádnak meg az anyja picsáját!

., (törölt) 2008.03.11. 18:38:45

Valaki utána nézhetne, hogy a zEU!) Mekkora területet ír elő 1 kecskére, nyúlra, bárányra, emberre)) stb.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.03.11. 18:40:11

Én is voltam, simogattam, sosem láttam még 30 centi magas "kecskefiókákat".

Fotók érdekelnek valakit?

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.03.11. 19:09:19

Beteges hely ez az Árkád. Én mondom biza' Jekatyerina Naca Bizketova :)

Pipike 2008.03.11. 19:22:15

Az elmúlt nyáron pánikszerűen hagytam el az állatsimogatót az állatkertben, mert attól féltem legyilkolok egy pár kedves "állatsimogatót"!

mahabharata 2008.03.11. 19:57:59

remélem nem husvétig tervezték az 'akciót'.

Briguszka 2008.03.11. 20:20:51

A tecsós akvárium szerintem sokkal brutálisabb!!

ddd.dino 2008.03.11. 21:15:23

Rékuc, Mamapicilánya, valamint minden más militáns állatvédő!
A Ti értelmezésetekben a bárányokat(meg a többit) ki kell emelni a simogatás borzalmából, és visszaküldeni eredeti környezetükbe. Ez törvényszerűen vágóhídon végződik, az pedig lehet humánus, de akkor is vágóhíd! Pusztán azért lettem állatkínzó, mert felvetettem, hogy szerintem az állatok jobban jártak a simivel? Fenntartom! Igenis jobb dolog a simi, mint a vágóhíd! És igenis vannak emberek, akiknek nem tellik állatkertre (kétgyerekes családnak 6rugó)! Ettől én még nem rohannék a plázába, de talán akad egy gyerek, aki ennek a hatására elgondolkodik és rájön, hogy van élet a plázán, sminken, mozin, meg tévén túl! Persze, hogy surmók plázáznak, nem lehet minden plázacica eltés biológushallgató! nekik nem jár egy esély? Csak mert nem perkáltak 300 Ft vizitdíjat, akarom mondani1500 Ft állatkerti belépőt? De Ti, önjelölt világmegváltók, ettől mgfosztanátok őket, mert Ti annyira de annyira tudjátok, hogy mi a jó a kecskének! Gyerekek, vegyetek már mély levegőt. Nekimentek ennek az egy esetnek, mert feltálalták Nektek homárkörettel, de amikor számonkérik rajtatok a konkrét cselekvést (lásd állatkereskedési DURVA állatkínzás), akkor Nektek áll feljebb, hogy nem a Ti dolgotok megváltani a világot. Na neeee!
A youtube-on a minap láttam néhány PETA kampányfilmet, ahol a PETA aktivista csajok levetkőztek apránként (diszkrét kitakarásokkal, semmi pornográfia), cserébeviszont velük együtt végignézted a PETA kampányfilemt is. Ajánlatom: Ti levetkőztök a Homár nyilvánossága előtt (diszkrét kitakarásokkal, semmi pornográfia), én pedig cserébe elmegyek és lebontom a simikarámot, mint egyszeri fideszes a rendőrkordont. Na, mit szóltok?

szemtanú - alibit nem igazol! 2008.03.11. 22:02:01

A pécsi Árkádban most is van és tavaly is volt ilyesmi. Csak itt kb. 100 m2-en tartják a nyulakat, simogatni nem lehet. Viszont tavaly húsvétig láthatóan napról-napra fogytak a szerencsétlenek, meg fostak is, takarítás nulla, az emeleti kajáldákig ért az orrfacsaró bűz.
Rohadjanak meg a plázás állatkínzó szemétládák !SZÉGYEN!

parapali 2008.03.12. 07:45:45

Állatvédők!
Én isnerem azt a helyet (elmentem már több alkalommal is) ahol ezek a most simogatásra kitett állatok "élnek"!
Mielött feljelntgettek menjetek ki oda Soroksárra és nézzétek meg milyen körülmények között élnek ott ezek az állatok és még sok másik is!Rendszeres programokat szerveznek hogy megismerjék a gyerekek a magyar(és nem magyar) állatokat! Megjegyzem ingyen és nem 1700 ft os Állatkerti belépővel:-( /gyermek!Ott az állatokat nem csak simogathatják hanem gondozhatják is!NEM SZERETNÉM ha Reklámmá minősítenétek ezt a hozzászólást!!(kösz) Sok pesti gyerek azt se tudja hogy néznek ki eredetiben ezek az állatok csak fényképről ismerik, itt meg meglepődnek!Szerintem ez nem az igazi állatkinzás és vegyétek figyelembe hogy pár gyerkőcnek ez mekkora élmény lehet:DBiztos szereztem ma pár rajongót??:D:D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.12. 08:17:55

Csak mert nem perkáltak 300 Ft "vizitdíjat, akarom mondani1500 Ft állatkerti belépőt? "
ez most hogy is jön ide már megbocsáss?

"De Ti, önjelölt világmegváltók, ettől mgfosztanátok őket, mert Ti annyira de annyira tudjátok, hogy mi a jó a kecskének! "

igen, parasztországban nőttem fel, amit nem szégyellek (tarts nyugodtam parasztnak!) állatok között (ugyan a helyzet nem sokat változott, bár város ahol lakom, az ilyenektől érzem úgy, hogy most is ott élek, de az állatokat itt embereknek hívják), pontosan tudom, mi jó a kecskének, és hát az agrármérnökség is jelenthet némi hozzáértést, bár nem vagyok állattenyésztő

"Gyerekek, vegyetek már mély levegőt. Nekimentek ennek az egy esetnek, mert feltálalták Nektek homárkörettel, de amikor számonkérik rajtatok a konkrét cselekvést (lásd állatkereskedési DURVA állatkínzás), akkor Nektek áll feljebb, hogy nem a Ti dolgotok megváltani a világot."

írtam volt, hogy most nem alkalmas, de a jövő héten van szabad kapacitásom.

parapali: az eredeti körülményekkel itt senkinek semmi baja, ha jó vagy szövegértésből, láthatod.

a pesti gyerek meg tényleg jól meglepődik, mert neveltetése okán fingja sincs arról, hogy a tehén nem lila. akár sokkoló is lehet neki azt látni, hogy a nyúl nem tojja a tojást, hanem jó kis bogyókat szarik, vagy éppen fosik, ahogy szemtanu is írja.

ddd.dino 2008.03.12. 08:30:03

Vádlott, hogyan érti azt, hogy nem ellopta a nyájat, hanem önként mentek magával?
Tisztelt bíró úr kérem, én csak álltam a kapuban, mikor arra jött a nyáj. Én kitártam a kaput és megkérdeztem. bejöttök? A birkák azt válaszolták: Beee! Beee!

liven 2008.03.12. 08:53:18

Nem Bakbárány, hanem KANBÁRÁNY a párja pedig a KOCABÁRÁNY!

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2008.03.12. 09:50:41

Kedves ismerősöm pár éve írt a kerületi jegyzőnek, aki eljárást(?)/kivizsgálást indított, majd felszólította az Árkádban lévő állatkereskedést, hogy normális körülmények között tartsák az állatokat (kis dobozban 4-5 macska volt). Szerintem érdemes lenne ismét megkeresni a kerületi jegyzőt, úgy tűnik ő is állatbarát.

mutant · http://universal.blog.hu 2008.03.12. 10:47:10

bakbárány???hát beszarok:DD
semmi értelmét nem látom egyébként az ilyen állatsimogatónak.mert valljuk be:melyik gazda simogatja a birkáit otthon???meg a kecskéit!?azok nem háziállatok,mint a kutya vagy a macska!azok haszonállatok.
amúgy meg a nagyvárosban élőknek teljesen felesleges is ilyeneket mutogatni,mint az a párbeszédből is kiderült,mivel fogalmuk sincs arról,hogy melyik micsoda.összetapogatják szegényeket,azok meg nem értik,mi ez a túlzott kapcsolatteremtés velük.
a videó meg gusztustalan.igazából a tehénnek semmi köze a Milkához.szójatejporból csinálják,mint a többi csokit.nálam ez verte ki a biztosítékot!remélem,jól picsán rúgták azt,aki kitalálta!!!

BSz 2008.03.12. 11:13:04

Először is a nyájban élő állatok nem szeretik a magányt, kifejezetten szeretnek összetömörülni, a nyulak is zsúfolt helyen szeretnek. Csak ugye a hülye állat-védők sose az állatok "érdekeit" nézik, hanem azt, hogy az állatvédők szerint mi lenne jó az állatoknak (ami a szaktudás hiányában katasztrófához vezet).

Magyarul egy kutyát panelban tartani embertelenebb mint egy ketrecben 10 nyulat.

Aki plázába megy főleg hétvégén főleg gyerekkel az sikeres ember nem lehet. Megy a rinya, hogy nem tellik az állatkerti belépőre, de kiváncsi lennék ezen szülők hány százaléka iszik vagy dohányzik (110%?). Ja kérem mikor le kell mondani a napi drogról a gyerek javára, akkor elfogadható a vasárnapi-plázázás.

Ami meg végképp felbasz, hogy magyarországon a raboknak és a diákoknak kevesebb mint 7m2 jut a börtönben/koliban. Az nem embertelen? Mindjárt alapitok is egy civil szervezetet a jogaikért. Beszarok azon, hogy egy kutya halála mekkora katarzist tud kiváltani a kedves tévénézőktől, ugy hogy előtte egy falut mészároltak le pl.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.03.12. 11:43:18

BSz

Az a helyzet, hogy az embernek van joga és módja tiltakozni, ha valahol nem megfelelő elbánásban részesül.

Az állatoknak csak joga van (papiron), módja viszont nincs azért szólni, hogy valahol (akárhol) kurv@ rosszul érzi magát. Ez a mi felelősségünk.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.03.12. 13:27:57

Én is paraszt voltam, vidéken nőttem fel, és a nyulak kifejezetten jobban érezték magukat bezsuppolva a tehenek közé, mert A, melegebb volt, B, mindig hullott egy kis friss szalma vagy takarmányrépa. Jó, néha tehénlepény is, dehát csak az kapott a nyakába, aki nem figyelt oda :)


Állatsimogató: nem látogatom, amióta kb. 4-5 éve merő szeretetből szemközt csulázott egy ifjú láma :)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.12. 14:53:24

Levontam a következtetést: humánusabb streszben tartani egy állatot majd később kidobni a szemétbe esetleg átvágva a torkát elvéreztetni miután megunták mint azonnal megölni.Szerencsére nem mind gondoljuk így.
Kell álattsimogató a vadasparkokban, álattkertekben felügyelet mellett, de nem egy plázában nem kereskedelmi reklámfogásként.
Az álattsimogatók célja hogy az ember minnél közelebről megismerje az álattot, a viselkedését és személyes kontaktust teremtsen vele.Ehhez kell egy csendes környezet és az álatt számára már megszokott környezet, valamint szakértő felügyelet, álattgondozó.
Egy pláza nem alkalmas ilyenre.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.12. 14:57:20

,,Magyarul egy kutyát panelban tartani embertelenebb mint egy ketrecben 10 nyulat."
Nem embertelen ha az álatt egyébként jól érzi magát.Nem egy kutya ilyen közegben születik, nő fel és számára az a normális.
Nyilván nem láttál még kutyát aki 2 év után kikerült tanyára és ki sem jön a házából mert reszket, neki nem öröm hogy nem egy viszonylagos ismert közegben él.
A nyúlak sem szeretik annyira a ketrecet.Nagyapám nyúlakat tartott és bizony szegények nem éppen repdestek az örömtől.A nyúl is igényli a tágas helyet
meg a társaságot.

Doronita 2008.03.12. 22:24:05

a nyuszik imádják a meleget. amúgy én is láttam őket, ott dolgozom az épületben és nem is voltak olyan szomorúak.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.13. 01:35:46

Mondta neked hogy jól érzi magát? :D
Én nem érezném jól magam tudom :D

parapali 2008.03.13. 12:49:34

Én kihallgattam a nyulak beszélgetést!!:-)

te nyúl itt nagyon jó nekünk! másik nyúl idézem- csak nagyon meleg van nehogy valami állatvédő észrevegye mert akkor bekapcsoltatja a légkondit:-) és valami jegyzőnek is szólnak!:-)
Megjegyzem nem tudom ki volt az egy jópár hozzászólásal ezelött hogy most nem a kereskedésről van szó azt hiszem??hanem a simogatóról

Vladimir Harkonnen 2008.03.13. 18:05:18

Állatvédők!
Van egy jó hírem! Ma délelőtt a Kossuth rádióban szóba került a húsvéti állatsimogatók kérdése. Az állatkert embere elmondta, hogy náluk az állatsimogatóban egyhuzamban max. egy napig vannak a kisállatok, aztán pihenőt kapnak! Az idén is várják a megunt Húsvéti nyulakat, és még mindig menhelyre kerülnek, nem pitontáp lesz belőlük!
Egy szakértő is nyilatkozott, miszerint Magyarországon A kisállat boltoknak, csak díszállatokra van engedélyük, prémes, és haszonállatra nincs! Tehát teljesen jogosan lehetne szankcionálni a Húsvéti nyuszivásárt!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.13. 23:05:00

Tudtommal prémes állat például az amelyiknek prémje van, vagyis minden második lakó az állatkereskedésben aki nem hal, ugye? A legtöbb ajándékállat kukában végzi ha hal akkor a wcben.nem szabadna állatot ajándékozni, vagy a húsvéti nyúlat
ilyen formában le prostituálni a profit számára :/ Majd ők is fellázadnak mint a gyilkos paradicsomok aztán lehet kukucskálni :o
A tengerimalacom prémes vagy szőrős? :D
dísztárcsa, díszállat, díszmagyar :D

Vladimir Harkonnen 2008.03.14. 18:38:27

A prémes állat kitétel a kimondottan a prémjéért tenyésztett, nem díszállatokra vonatkozik!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.14. 19:45:10

Dísz a szobor de ez mozog meg minden akkor nem díszállat :D Hörcsögöt is tenyésztenek hogy aztán lenyuzzák, akkor az prémes?
süti beállítások módosítása