Nap mint nap a Dózsa György útnál szállok fel a hetesre, ahol a buszmegálló az út közepén van (önálló járdasziget), és a megálló után 15 méterrel egy közlekedési lámpa van, no meg egy zebra. A buszok a zöld hullám miatt általában nem sokkal a lámpa pirosra váltása előtt érnek a megállóba. Kb az esetek 50%-ban pont úgy jön ki a lépés, hogy az ember az út túloldalán végignézi, amíg felszállnak mások a buszra, odarohan, hogy elérje a járatot, majd a sofőr - bár látja, hogy páran a busz felé rohannak, hogy ugye felszálljanak - bezárja az ajtót, előregurul 15 métert, és ott elégedetten szemléli az utasokat, akik várhatják a következő buszt.
Ezzel a busz egy percet sem nyert, hiszen a lámpa miatt nem tud továbbmenni, de legalább az utas szív. Ajtót "természetesen" itt már nem nyithatnak ki ugyebár (bár egyszer-kétszer ez is megesett már, és az igazsághoz tartozik, hogy némely sofőr a megállóban várja meg, hogy zöldre váltson a lámpa).
Az egyik ilyen alkalommal eszembe jutott, hogy mi lenne, ha ilyenkor lefényképezném a sofőröket és egy blogot indítanék a fotósorozattal. Na nem azért, hogy public enemyként szerepeljenek eme nem túl user-firendly BKV alkalmazottak, hanem hogy idővel (gondolom ha minden hasonló eset felkerülne a blogra, nem lenne gond az óránkénti frissítéssel) :-) talán eszébe jusson a cégnek / sofőröknek, hogy jó lenne ilyesmire is ügyelni, ez legalább nem pénzkérdés, mint a járatritkítás. Naív ügyfél visszavág, satöbbi.
Pénteken délelőtt aztán eljött a pillanat: én futok, ajtó becsuk, busz előregurul, szemkontaktust felveszem, vezető gőgösen elnéz, fényképezőgépet előveszem, szemből lekapom a buszt, visszamegyek a megállóba és felkészülök arra, hogy egy negyed órát várjak feleslegesen.
Ekkor azonban valami olyasmi történt, amire nem számítottam: az ajtó kinyílt... de nem ám, hogy végre felszállhassunk (nem egyedül próbáltam elérni a buszt), hanem hogy sofőrünk leszálljon, és rám ripakodjon, hogy ő nem adott engedélyt a fényképezésre, és azonnal töröljem le a képeket, mert rendőrt hív és börönbe csukat (sic). Annyira ledöbbentem, hogy nem kezdtem el magyarázni, hogy ugyan hogy kérhettem volna engedélyt, ha még azt sem engedélyezte, hogy felszálljak a buszra - csak annnyit tudtam mondani, hogy dehát én a buszt fényképeztem és különben is, mióta kell az utcán engedélyt kérni a fényképezésre? A sofőr - ezzel is bizonyítva, hogy nem figyelmetlenségből nem engedett felszállni, hanem pontosan tudta, mi az ábra - magabiztosan közölte, hogy én igenis őt fényképeztem és mutassam meg neki, hogy kitöröltem a képét.
Szerencsére annyira lebénultam, hogy bár elég agresszív volt, végül nem töröltem le semmit, ő meg feleszmélt, hogy talán mégsem kéne a buszt leállítani a Thököly közepén, így hirtelen visszapattant a buszba és elhúzott, ezért a kép megvan.Csatolom is, ha tényleg a sofőrnek lett volna igaza (ami nekem elég furcsa lenne) akkor ne közöljétek a képet pliz. Nincs rajta rendszám, meg szarul is látszik (na majd legközelebb :-), det mint írtam, nem az lenne a célom, hogy őt személy szerint befenyítsék, hanem hogy az általános hozzáállás javuljon.
Hát amennyire mi tudjuk, a sofőrnek jogi szempontból annyiban igaza lehetett, hogy ha nem járul hozzá, nem közölhetsz fotót az arcáról. (Most is bemaszatoltuk az eredeti képen.) Rendőrt nem hívhatott volna, azaz hívhatott volna, de az nyilván nem intézkedett volna. A buszt szíved joga fotózni, akkor is, ha ő ott van az üveg mögött. De később, ha az érintett látja, amit publikáltál, felléphetett volna, hogy távolítsd el a képet, ha ő felismerhető. Börtönt azért nem kockáztattál. Velünk is előfordult már párszor, hogy írtak egy-egy kép szereplői, és ilyenkor le kellett vennünk fotókat. De a sztori annál jobb, megismertünk egy szenyó természetű, jogilag ugyanakkor tájékozott buszsofőrt.
A Homár
Az utolsó 100 komment: