Tékozló Homár

Digitálisnak hazudik egy csomagot a UPC, ami nem is az? (updatelve, a válasz: nem)

2008.06.23. 12:06 | szily | 161 komment

Még Homár-szinten is meghökkentő sztoriba futottunk bele. L. T. ugyanis meggyőzően állítja, hogy a UPC egész egyszerűen hazudja, hogy a Digital Silver nevű új csomagja digitális. Olyan ez, mintha adnának a bennszülötteknek egy delejjel működő varázsdobozt, csak éppen elfelejtenék közölni, hogy az országban még nem építették ki az elektromos hálózatot. Vérforraló részletek az átverésről alant.

Update 1.: Beleszaladtunk, mint részeg atléta a vizesárokba. Nem csekkoltuk eléggé L.T. levelét, és kitettünk egy jó közepesen méretes marhaságot. Levélírónk ugyanis lényegében összekeverte a digitális és a HD-adást, és csalásnak minősítette, hogy "Digital Silver" nevű csomagra előfizetve a dekóderból analóg módon jut el a jel a tévéjébe, egy SCART csatlakozón. Ahhoz, hogy HDMI-képes vevője és csatlakozása legyen, egy drágább csomagra kéne előfizetnie. Vagyis szerinte nem is digitális adás, amit ilyen néven kap a UPC-től. Csakhogy az adás attól még digitális, hogy a tévékészülékbe scarton megy be a jel. Ahogy egy hozzászóló megfogalmazta: minden HD digitális, de nem minden digitális HD. Elnézést a UPC-től, hogy, ha kérdőjellel is, de hazugoztunk. Ja, és annak, aki mélységében meg akarja érteni a témát, kivételesen melegen ajánljuk a kommentek végigolvasását, mert az olvasók ott szépen helyretettek minket.
 


Betelt a hócipő a UPC-vel, azt mondták, úgy mondták, ilyen lett. Szerinted a SCART digitális? Meg vagyok tévesztve. Én még átláttam a szitán, de hányan dőhettek be nekik?

Zsirinovszkij csókolgassa a UPCt mindenütt össze!

-------------------------------------------------------------------------

Tisztelt UPC!

1.

Problémám kettős, azonban az eset mindkét oldala közel áll a fogyasztók megtévesztéséhez.

Körülbelül másfél hónappal ezelőtt (sajnos pontos dátumot nem tudok adni) egy hölgy keresett önöktől telefonon, hogy "értesítsen": a technika csodás fejlődése révén hazánkban is elindul a "digitális televíziózás" (az idézőjel okáról alant), és a UPC 2008 augusztusától/szeptemberétől "megszünteti az analóg kábeltévét". Ezért itt a lehetőség - ajánlotta fel a hölgy -, hogy a hűségnyilatkozat felbontásával (sic!) áttérjek a UPC Digital Silver fantázianevű csomagra.

Többször leráztam a kisasszonyt, majd amikor már naponta telefonált, hogy "döntöttem-e" (ezek szerint volt választási lehetőségem? ja igen: vagy digitális tv vagy T-kábel? A 9. kerületben erre esélyem sem lett volna.) azt mondtam, hogy jó, a 3 hónapos próbaidőszakot változatlan áron vállalom, csak ne hívogasson naponta. Mint később kiderült az ügyfélszolgálaton, az eredeti szolgáltatás nem szűnik meg még évekig (gyanús is volt, hogy mitől próba, ha nem lesz hova visszatérni).

Akkor most pontosan hogy is áll a dolog a hazai digitális telvíziózás jövőjével? Na és az én hűségnyilatkozatommal? Fel van-e függesztve avagy sem? (Sejtem a választ, de adok Önöknek egy esélyt.)

Biztos vagyok benne, hogy ez az eljárás kimeríti a fogyasztók megtévesztését.

2.


De ha esetleg ez még nem lenne elegendő, hadd tegyek pár jószándékú megjegyzést a "digitális" televíziózás pionírjének, a UPC-nek.

Miután a nagyságos asszonnyal kénytelen-kelletlen lebeszéltük a "vevőegység" beszerelésének időpontját (már akkor megbántam), megérkezett egy szerelő, aki - miután IP-címet osztott a box-nak, és egyéb 21. századi mágiákat gyakorolt -, elővett egy SCART csatlakozót.


Nem tudom, hogy a levelemet olvasó tisztelt úr/hölgy mennyire van tisztában a "digitális" szó fogalmával, de szeretném felvilágosítani, hogy a SCART csatlakozó nem az. 1985-ben sem volt az. Amikor kérdeztem a szerelőt, hogy nem lehetne-e esetleg HDMI kábelt alkalmazni (ha már úgyis annyit fogok fizetni a digitális jelért, akkor az LCD tvbe ne scartot dugjunk már), közölte, hogy a Digital Silver csomaghoz NEM JÁR HDMI képes vevőegység, sőt SEMMILYEN MÁS CSATLAKOZÓ, csak SCART. Ha HD csomagot fizetnék elő, akkor 10000 forintért és még havi x ezer bérleti díjért kapHATok egy HDMI képes vevőegységet.

Azt állítani tehát, hogy a Digital Silver csomag digitális, a fogyasztók megtévesztésének minősül. Egyszerűbben: NEM IGAZ.
Ha esetleg az Általános Szerződési Feltételekben, 2-es betűmérettel szerepelne, hogy a szolgáltatás csak a TV-állványig digitális, és nem magáig a televízióig, akkor minden a legnagyobb rendben, én kérek elnézést.

Olyan magyarázatot tudok még kitalálni - hogy megkönnyítsem a PR csapat munkáját -, hogy a "Digital" szó pusztán a figyelemfelkeltés kedvéért került oda, nem hivatott jelentéssel ellátni a szolgáltatás jelminőségét.


Természetesen nem okoz álmatlan éjszakát a HDMI kábel hiánya, hetente egy-két órát tvzek. A boxot rég leszereltem, és csodával határos módon, jön az analóg jel. A kép "digitálisan" rosszabb és szemcsésebb, mint az "analóg" kábeljellel. (Ennek oka, hogy a SCART és a fél éves televízió már nem szeretik egymást annyira.) Mindenki boldog, és ahogy az analóg jelet nézem, kubai táncosok legyezgetnek banánlevéllel. "Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac".

 

Üdvözlettel: L.T.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huba21 2008.06.23. 13:27:26

acaman, a kártya szabványos, elvileg megy a tvddel...

randomuser1 2008.06.23. 13:27:33

akkor elmondanám, a plazmámon sima 15 pines d-sub analóg csati van pc bemenetnek, na ez még akkorább szivatás mint az upc-s scart, de az is lehet, olcsón akartak maximális kompatibilitást elérni, mert ugye nem mindenkinek hdmi bemenetes a junoszt tévéje oszt még a scartot is isteni csodának látja mert a képmagnó is tudja irányítania tv-t...

FlybyWire 2008.06.23. 13:29:13

YUV, nem YUY (juj :) :)

SajtiEgon 2008.06.23. 13:29:25

Ha már mindenáron homárkodni akarunk az upécézvel, akkor inkább azon kéne csámcsogni, hogy bevezettek valami kb. 100 forintos havidíjat azért, hogy papíron küldik ki a számlát. Na ehhez kell pofa, de jó vastag. Szerintem.

FlybyWire 2008.06.23. 13:30:41

Baloo 2008.06.23. 13:26:08
Azé' valljuk be, hogy kurvára élvezi itt mindenki, hogy szerencsétlen ElTét szénné lehet szájkaratézni. "

Aki a saját tudatlansága miatt háborodik fel másokra, az így jár :)

Azzal nincs baj, ha valaki nem ismeri valaminek a működését, de ha ezen még Ő maga is háborodik fel, az azért kaphat egy pici tudattágítást itt is :)

mingyábehalok 2008.06.23. 13:30:45

ettől tényleg behalok, mennyi marhaságot tudtok itt összehordani.

a upc ügyfélszolgálatnak nevezett rendszere valóban csapnivaló, ezt kár tagadni. nem értem, miért nem képesek hozzáértő alkalmazottakat odaültetni. nyilván pénz kérdése lenne. meg aztán az se mindegy, milyen utasításokat adnak annak a headset-es alkalmazottnak, és hogy mik a upc irányelvei az ügyfelekkel történő bánásmód tekintetében...
ez tény, aki került már kapcsolatba a céggel, tudja.

ami a szolgáltatás minőséget illeti, én meg vagyok elégedve. az analóg kábeltv szép képet ad (igaz, kérni kell a régi kábel lecserélését - mindennek ez a feltétele). az internet is megbízható, gyors, évek óta használom, nincs vele gond.

a digitális kábeltv:
a szolgáltatás digitális, és erre nem cáfol rá a tv-re csatlakoztatás módja. mint ahogy a műholdas tv-szolgáltatás (lásd tányéros tévé LOL) is digitális: mpeg formátumú adást fognak a digitális műholdvevő beltéri egységek; ezeket már hosszú évek óta digitális műholdas szolgáltatásnak hívjuk minden országban attól függetlenül, hogy a beltéri egységet itt is scart csatlakozóval dugjuk a tévére.

a kábeltv esetében a digitalizálás lényege, hogy a digitális jeleket a set top box doglozza fel és alakítja át. ezek valóban digitális jelek. ellentétben az analóg kábeltv-vel, ahol a kábelhálózaton továbbított analóg jeleket a tv analóg tunerje dolgozza fel.

itt a felbontáson van a hangsúly, nem a csatlakoztatás módján. és nem az a lényeg, mit hívunk digitálisnak, és mit nem.
pl. egy hagyományos dvd lemez képe sem lesz jobb, ha hdmi-n keresztül csatlakoztatod a full hdtv-re, mint ha s-video, rgb vagy akár komponens kimeneten keresztül, hiába digitális az első, és analóg a többi három.

a digitális kábeltv felbontása ugyanúgy SDTV (standard), mint az analógé, viszont a digitális jelátvitel jobb minőségű, ezért jobb a kép - és ennek semmi köze a hdmi csatlakozóhoz.

ha van blueray lejátszód és filmed, és fullHD-s tv-d, akkor érdemes hdmi kábelt venni.
ha előfizetsz a digitális kábeltv hd csomagjára, akkor érdemes hdmi kábelt használni, mert a hd adásokhoz kell.

ennyi.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2008.06.23. 13:31:01

"...az adás szemcsés..." igen, nálunk is probléma volt, egész egyszerűen az LCD tv-den, ha nem natív felbontásban nézed az adást, akkor már szarabb minőségű lesz a kép amit látsz, plusz a digitális adás tömörítve jön és emiatt láthatóak az artifaktok (remek példa erre a focimeccs, zöld alapon sok színes, gyorsan mozgó folt).

nem ismétlem el az előttem szólókat, hogy a digitális adással jön a műsorújság, stb extrákkal.

a doboz amit adtak hozzá az tényleg zajos, bekapcsolás után beindul a vinyó, aztán elhallgat. ami nagyobb baj, hogy a doboz szarul van összerakva, nincs elég jól ráfeszítve a burkolat, ezért a vinyó+venti vibrálásától zörög.

mi szétszedtük, meghajtogattuk a bádogot, majd visszacsavaroztuk, most jobban feszül és nem zörög.

Chrom 2008.06.23. 13:32:02

Szerintem én értem, hogy minőség meg minden:) De például én azon gondolkodom, hogy nekem az a lényeg, hogy MIT nézek a Tv-ben, nem az, hogy MIN. Mert például hogy én nekem tetszenek a kedvenc filmjeim Junosz TV-n is:)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.23. 13:32:43

Inkább olvasok, mint TV-zek. Ha mégis TV-zek, akkor marad a jó öreg kábel + ITT TV kombó. Egy sör és máris szebb a kép. 2 sör és extra hanghatások. 3 sör visszabeszélsz a szereplőknek. 4 sör még több hanghatás. 5 sör, már olyan mintha ott lennél (az EB-nél kifejezetten jó móka, amikor úgy érzed te véded ki a 11-est :D )

FlybyWire 2008.06.23. 13:33:49

"ha van blueray lejátszód és filmed, és fullHD-s tv-d, akkor érdemes hdmi kábelt venni.
ha előfizetsz a digitális kábeltv hd csomagjára, akkor érdemes hdmi kábelt használni, mert a hd adásokhoz kell.

ennyi."

így van ... esetleg kiegészít annyival, hogy "ha van blueray lejátszód és filmed, és fullHD-s tv-d, akkor ÉS CSAK AKKOR érdemes hdmi kábelt venni."

Chrom 2008.06.23. 13:34:05

EnZsolt, ezen nagyon jót röhögtem:) Respect, a múltkori csatározás ellenére!

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:34:20

EnZsolt! Ez igaz. Nekem meg ez a pár plusz adó és a rögzítés megéri. :D És SCART csatlakozón. Hát hülye vagyok? Lehet. :D
És valóban. Visszadumálni jó a tv-nek. :D

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:36:18

Emlékszem, nagyanyám mindent megbeszélt Lenke nénivel a szomszédok alatt.. :D

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.06.23. 13:37:02

Chrom: legyen szent a béke és koccintsunk egy virtuális sörrel :P

acaman 2008.06.23. 13:39:40

Huba21:
Lehet, nem nagyon akartam kipróbálni, mert utánaolvastam néhány fórumon és kiderült, hogy a upc-sek a kártyát a box azonosítójával társítják, így valószínüleg nem menne.

Gyanítom, hogy ebben a mondatban elég sok hülyeséget összehordtam, úgyhogy lehet szétalázni :)

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:39:48

EnZsolt!
Digitális sörrel vagy digitálisnak
hazudott sörrel?
Milyen csatlakozód van? Mert nem mindegy ám! :D

Sötét korom 2008.06.23. 13:40:16

Az alábbi Fibernet ajánlatról (július végéig akciós) kinek nómi a véleménye?


köszönhetően, 2007. decembertől a budapesti régióban elérhetővé vált a mai kor minőségi igényeit kielégítő FiberNet Digitális televízió szolgáltatás

Mi jellemzi a Digitális televízió szolgáltatást?

A Digitális televízió szolgáltatás igénybe vételéhez nincs szükség meglévő televízió készülékének cseréjére, továbbá az alábbi előnyöket biztosítjuk:

▪ a változatlanul maradó programcsomagok mellé tematikus, digitális minicsomagok rendelhetők, tehát csak azért a témakörért fizet, ami az Ön számára érdekes (pl.: film, sport, tudományok, filmek, erotika témakörökben)


▪ lényegesen nagyobb csatorna-választék az analóg szolgáltatáshoz képest


▪ észrevehető javulás a kép és hangminőségben (elérhetővé válik a Dolby Digital 5.1-es hangzás)


▪ integrált elektronikus műsorkalauz (EPG) naprakész tartalommal, amiből akár részletesen is megismerheti a kiválasztott műsor tartalmát és a szereplőket


FiberNet TV szolgáltatás a lakás több pontján

Isteee 2008.06.23. 13:41:40

nem a upc-t kene szidni, hanem a hulye usert...

mi kaptunk egy dobozt a digital silverhez, van rajta hdmi csatlakozo is, de nem ettol lesz digitalis a tv, hanem a doboztol, ami ott figyel a tv mellett...
ugyanis az a doboz eppen azert van, hogy atalakitsa a digitalis jelet...

gratulalok az ertelmes levelironak, a homar szerkesztosegnek es a kedves buta hozzaszoloknak is...

fanyuvo 2008.06.23. 13:41:59

Kedves barátim,

előre is kérem, hogy bocsássatok meg a belőlem feltörő őszinteségért, de olyan hülyeségeket írtok össze, mint egy marék lepke.

Huba21 megelőzött, és szépen tisztázta a helyzetet, de mondjátok csak, egy olyan tévére, amin nem HD adást akar vki nézni, mégis minek HD kábelt dugni ? Ha SCARTtal nektek nem jó, akkor DVDt se néztek, mert a fos DVD játékoson is csak SCART csatlakozó van? :D

azize 2008.06.23. 13:42:48

Én akkor nem lehetek sikeres, ha ma rendeltem meg egy digital silver movie+bronz telefon+silver internet csomagot havi 11 250,- Ft-ért plusz egyszeri 3 000,- Ft internet bekötési díjért??? (tv+telefon eddig is volt, de mivel megszűnik az HBO analóg lenni, plusz tegnap érkezett a vadiúj PC otthonra, muszáj volt lépni) Nos?

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:43:48

Isteee. Ezt ragozzuk itt már egy ideje. :D És A homár meg kiteszi címnek?! Gratulálok... Tessenek kijavítani.. Ez így elég gáz...

MR.G. 2008.06.23. 13:43:58

a hőbörgőknek ajánlom, hogy olvasgassanak szerződést, mielőtt aláírnak bármit is (ha kocsit vesz, akkor nem, csak aláírja a 100000%-os THM-es lófa**t?, akor nem sír, mert hülyének nézik)no meg az ÁSZF-et...
ha meg valaki sötét hozzá, akkor gyünnek az ilyen levelek, na puff

Dr Kangörény 2008.06.23. 13:44:19

Nálam szinte folyamatosan megy a tv. De nem nézem. :-) Nekem csak a villogás, meg a zaj kell, ahhoz meg nem kell digitális cucc, meg HD, meg miafasz.

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:44:56

azize! Évek óta használjuk, a digit meg egy hónapja, semmi gond nincs vele. Legfeljebb akkor te is sikertelen leszel.

gilette307 2008.06.23. 13:44:56

Vegyél T-Home Tv-t a Magyar Telekomtól, ott kapsz HDMI csatlakozót, plusz egy csomó mást(pl. 80 óra felvétel, amit akár a neten keresztül is el tudsz indítani, téka, tuti képminőség, stb). Mindez a UPC díjánál alacsonyabb áron.

Szibarita 2008.06.23. 13:45:07

Ezekszerint ha SCART-on csatolom a tevemhez a dobozt, akkor mar a doboz vevoegysege nem is digitalis? Nem attol digitalis valami, hogy digitalis jel megy be a tevebe, hanem attol, hogy digitalis jelet dolgoz at megjelenithetove, ennek altalaban hozadeka mindenfele extraszolgaltatas.

Eszleny.

Balage85 2008.06.23. 13:45:11

Van még egy különbség a digitális szolgáltatásnál, nagyjából végtelen mennyiségű csatornát lehet vele fogni, míg a sima kábelen fizikai korlátjai vannak. A upc digitalon kb. 2x annyi csatorna van mint ha analógon vennéd.

PTibor (törölt) 2008.06.23. 13:46:02

Tévedésben vagy kedves cikkíró!

a digitális tv adásnak semmi köze nincs a hd(mi)-hez. a digitális adás így teljesen egyértelmű kifejezés. ha a TV-d tud DVB-C-t venni akkr talán van mód, hogy a kábelt egyből a TVbe dugják, de nem vagyok benne bizts, hogy az UPCnél nincs-e valami kártyához hasonló kódolás

annak meg, hogy az analog pal rendszerű képet a stb és a tv közt hdmi-n küld át, semmi értelme

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:46:47

gilette. Vegyél. Aztán vagy tudod nézni, vagy nem. :D

fanyuvo 2008.06.23. 13:50:26

A digitalis adas - akarcsak a DVD jatekos - MPEGben jön. Ettől digitális mindenhol, ahol elő lehet fizetni ilyenre akármelyik cégnél. Nem attól, hogy mivel kötöd a dobozra.

Chrom 2008.06.23. 13:50:56

EnZsolt és kedves koccintani vágyok!
Én úgy gondolom, hogy szerzek a Médijamárktból vagy Hülyeazértnemvagyoktól egy nagy tévésdobozt. Azt telerakjuk sörrel, elmegyünk a JUPÍCÍ elé, megkérdezzük, hogy kijönnek-e sörözni? Ha kijönnek, akkor sikeresek lehetnek, ha nem akkor Scartot dugunk a digitális vevőegységükbe:O)

dshk 2008.06.23. 13:52:14

akik szerint marhaságot mond naív ügyfél, azért gondolkozzanak el. Amit kap az tényleg nem digitális jel, ezen nem lehet vitatkozni. Nem mondta, hogy a HD egyenlő a HDMI csatlakozóval, ezt éppen az okoskodó hozzászólók magyarázzák csak bele. A HDMI csatlakozón jöhetne a standard felbontású jel, akkor - és csak akkor - adna neki digitális jelet az UPC. Az az érv meg csak poénnak jó, hogy a tévé úgyis analóg jelet csinál a végén. Nem véletlen tértek át a számítástechnikában az analóg VGA csatlakozóról a digitálisra.
Az UPC sincs könnyű helyzetben, mert amit szolgáltatnak azt valóban digitálisnak nevezték eddig, csakhát egyre kevésbé jogos ez a megnevezés.

Tigerblogger (törölt) · http://callcenter.blog.hu 2008.06.23. 13:52:30

Visszavonom a "miért nincs HDMI csati a sima mediaboxon" kérdésemet. Azt hiszem, az előzőekből ez világosan kiderül.

Vajon ELTÉ is olvassa a hozzászólásokat, és tanul belőlük, vagy inkább okoskodik tovább az ügyfélszolgákkal???

A programozható távirányító amúgy egy jó ötlet, ha az ember eléggé kompromisszumképes és hajlandó lemondani egy rakás funkcióról. Előbb-utóbb úgyis szükség lesz mindre, akkor meg jobb ha kézél vannak mindig:)

paaj 2008.06.23. 13:53:55

Nelson Mandula

Nem azért hívtak, hogy elmondják, rengeteg panasz van, hanem azért, hogy megkérdezzék újra miért nem kell. Közben említette a hölgyemény a rengeteg panaszt. Meg azt, hogy ők ennek örülnek:)))))

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:54:13

Chrom!
Szerintem is kellene egy tévésdoboz, de ne plazma vagy lcd, mert az kicsi, hanem lehetőleg valami katódsugaras böhöm állat doboza, mert abba sok sör fér, és ugyebár máris kompatibilisebb vele az ember. A júpíszí előtt van kivetítő? Mert akkor ott megnézhessük a a meccst. Ha nem digitális, akkor elmegyünk, és cselekszünk még pár sört. Ha de, akkor meg pláne.

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:55:35

Tiger! Minden funkció benne van. 2 oldalt a tv és dvd. Tud mindent a tv-vel és a dvd-vel is. Kipróbáltam. Teletext, felvétel, lejátszás, menü, mindent kezel.

HÉV-es 2008.06.23. 13:58:28

Ez csak egyrészről tartpozik a fogyasztó védelemere. A ilyen jellegű szolgáltatókat az NHH-nál (Nemzeti Hírközlési Hivalat)is be lehet panaszolni, az a felügyeleti szervük.

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 13:59:46

Nekünk thomson beltéri van, a távirányítója hibátlanul viszi a többi készüléket is. de azért megszokásból még itt a maradék 3 távirányító. :D

Nyitott szem (törölt) 2008.06.23. 14:00:03

Fekete korom!

Sztem korrekt a Fibernet szöveg - legalábbis nem ígér többet, mint amit ad. A sportos meg az adult csomagjaik tök jók...

Tigerblogger (törölt) · http://callcenter.blog.hu 2008.06.23. 14:00:34

Aladár, meccs közben kipróbálom:) De ehhez jó sok sörre lesz szükségem nekem is!

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 14:01:35

Tiger! Meccs előtt. :) Amúgy tényleg kezeli az összes funkciót a kis dög. Meg is lepődtem. :D A kódok a kézikönyvben vannak.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.23. 14:01:42

darthwalk,
"a digitális adás tömörítve jön és emiatt láthatóak az artifaktok (remek példa erre a focimeccs, zöld alapon sok színes, gyorsan mozgó folt)"

Nevazz! Tennap ezek az artifaktok egy darab gólt nem rúgtak 120 percig...pedig télleg gyorsan mozogtak.

mingyábehalok 2008.06.23. 14:02:21

mindettől függetlenül az a véleményem, hogy a technika szokás szerint lehagyja a tartalomszolgáltatókat (ide értve a filmforgalmazókat is).

fullhd? 16/9? dolby digital?

miről beszélünk, gyerekek?

egy hagyományos dvd film felbontásához még a hd-ready tv is túl sok. blueray film pedig egyelőre kevés kapható a piacon.
dvd felbontás: 720x576
fullhd tv: 1920x1080
hd-ready tv: 1024x768 vagy 1366x768

16/9??? valaki nézze már meg, h a jelenleg elérhető tv-adások közül hány ilyen van? nem véletlen, hogy a gyártók mindenféle "smart-ratio" funkciókkal próbálják élvezhetővé tenni a 4/3-as adást a széles képernyős tévéken.

dolby digital-lal ugyanez a helyzet. ráadásul az elérhető áron kapható házimozi erősítős-(szatelit)hangfalas rendszerek annyit se érnek, mint egy közepes minőségű sztereó rendszer.

tehát ha valaki hd-tv vásárlásán gondolkozik (pláne, ha fullhd-n), jobb, ha tudja, hogy azon a 3db tévéadáson kívül (amire persze elő kell fizetni, és nagy részük nem eredeti fullhd, hanem felkonvertált) egyedül a blueray filmek nézésekor fogja kihasználni a készüléke előnyeit.
az sdtv adások hibáit egy ilyen tévé még jobban kidobborítja.

ezért nem értem, mire ez a nagy lapostévé őrület?!

persze, marha jó, és szép az igazi hd - majd ha az elérhető tartalmak nagy része ilyen lesz, majd akkor!

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 14:03:35

az artifaktok is kijutottak az eb-re?
Mikor játszanak?

petya a barátságos :) 2008.06.23. 14:05:07

Engem nem lehet átverni, tudom, hogy a digitális tv olyan, hogy a képernyőn csak számokat látok. ezért nem is fogok előfizetni rá soha.

2008.06.23. 14:05:26

Könyörgöm, ha már ennyire okosak vagyunk, akkor tanuljuk már meg, hogy Blu-ray és NEM Blue-ray vagy Blueray!!! NINCS BENNE "E" BETŰ!!!!

Sötét korom 2008.06.23. 14:12:55

Spectator61

Kösz a megerősítést a Fibernettel kapcsolatban.

A folyó vitához: mindenkinek ajánlom figyelmébe a több év óta létező digitális műhold adás/vételt. 19 ezerért PVR-es beltérit lehet kapni, ami mpegben rögzít. A mínősége: DVD.
Én lemondtam minden kábelTV-t és jól megvagyok.

JDG 2008.06.23. 14:12:56

Há' én is eccer maj szét***** ******* ******* a Freestartnak, mer a zanalóg telefonvonalas betárcsázós internetemen letöltött empéhármak a gépemre digitálisan kerültek fel. Kiírtam őket cédére és ferraktam a bakelitlejáccóra, de nem ment. Senki nem mondta, hogy a telefonvonal csak a modemig analóg! Rohatt szemét banda! Kértem tőlük telefon-IDE átalakítót, hogy közvetlen égethessek bakelitet a CD írómba, asszonták olyan nincse. Vissza is kértem a matávtól a 150 forintomat.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.23. 14:13:33

petya65,

az semmi, de aszongyák, hogy az is hiányos! Állítólag csak az 1-es meg a 0 láccik.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.06.23. 14:17:02

darthwalk · bpcity.hu 2008.06.23. 13:31:01 >>> A TV-Home TV-s egység is zörög, bár abba nincs venti, és nem is olyan zavaró. Az új FW lehetővé teszi, hogy ne menjen feleslegesen a vinyó, amikor nem TV-zel álljon le, viszont amikor rögzíteni kell valamit beindul. A régi egész nap ment, éjszaka egy kicsit zavaró volt. Nekem rossz volt, és szinte egyből hoztak egy újat, azóta nincs bajom a T-Home TV-vel. Ajánlani tudom mindenkinek.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2008.06.23. 14:19:53

Hej ól!

Kb. 3-3,5 évig voltam "kitartó előfizető", de amióta...

1, A UPC leszarja a régi ügyfeleket és ahol lehet, kumbákol, variál, megtéveszt.

2, A számlázás=káosz!

3, A 20MB-os vonal, még sosem volt 20..., már ezért kaptak milliós bűntetéseket.

4, A régi bábuk fizetik a Professional csomagot (20MB/1MB) br. 12.900,-Ft ért. (A weben, ilyen csomag már nincs, de...)
Az új bábuk pedig élvezik a Gold csomagot, (1 éves hűséggel) és 20MB/3MB! sávszéllel, br. 9.500,-Ft ért!!! Ez korrekt?!

Kár, hogy nincs "fáradt" gecim, kiszophatnák!

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 14:25:08

Papirkutya!
Hát mi rögtön érdeklődtünk a jújpíszínél a szerződés lejártakor, hogy mi és hogy, és érdekes, ismét olcsó lett a net, stb.Több éva vagyunk előfizetők, és korrektek voltak. megoldódott, hogy nehogymár többet fizessünk mint az új belépők. Egy kis utánajárás, és ugyanolyan kedvezményeket kapunk, mint aki most lép be. Ha nem foglalkozol vele, akkor miért is keresnének? 1 telefonhívás volt az egész.

djhumi 2008.06.23. 14:27:54

ScartWars! :D

"mindjábehalok" ott a pont, minek a fullHD ha nincs hozzá tartalom...

"jdg"..addig ok, hogy ráégetted a zenét, de nem tekerted vissza a cédét az írás után... persze h nem ment!

:D

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.23. 14:30:22

Wendriener Aladár,

persze hogy el lehet intézni, de azért az már milyen üzletpolitika, hogy a régi előfizetőt szopatjuk, ha nem szól?

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 14:31:13

Neson! Figyi.. Nem tudom. Te szólnál a helyükben? :D Ugye hogy nem...
Ez sajnos ilyen.

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.06.23. 14:31:32

Szerintem meg kilazult a düzni és az lehet a baj...

JDG 2008.06.23. 14:34:28

djhumi: De bisztos visszatekertem, mert ráégettem még a B oldalt is. Kusztomer szupport meg azt mondta, hogy hülye vagyok. Nemértem.

Jólfelhúztammagam 2008.06.23. 14:35:52

Homár!

Nyugodtan javíthatod a helyesbítést is, ugyanis nem minden HD digitális.

en.wikipedia.org/wiki/Analog_high-definition_television_systems

Igaz, ez már a szőrszálhasogatás tartományába esik.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.23. 14:37:19

Wendriener_Aladár 2008.06.23. 14:31:13

Ha szolgáltató lennék, inkább arra mennék, hogy minél több elégedett ügyfelem legyen.
Eleve olyan árakkal dolgoznék, hogy a régi ügyfél se érezze magát becsapva és az új is örüljön. Eccerű ez mint a vajaszsemle.

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 14:43:12

Nem tudom Mandula. Velünk az első megkeresés óta korrektek, és ők hívnak.
Lehet, hogy szerencsénk van.

Isteee 2008.06.23. 14:45:52

nah, gratula azert a homarnak a helyesbitesert :)

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2008.06.23. 14:46:33

Kedves Aladár!

Sajnos informatikával foglalkozom és igen kevés az időm, de szívből örülök, hogy Neked sok van!

1, Ha egy új szolgáltatással fárasztod az ügyfeled, miért nem lehet akkor is felhívni, ha spontán vége a hűségnek?!

2, Anno miért volt több hónapig használhatatlan az adatforgalom figyelése?!

3, Az új Gold csomagot egy hétig teszteltem, sosem volt 20MB! max. 16-17!

4, Miért kell előre fizetned?!

stb...

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 14:56:06

Kedves Papírkutya!
Tudja a bánat. De legaláb igyekszenek javítani a szolgáltatáson.
Szerény véleményem szerint.

pamparam 2008.06.23. 14:56:22

Elmeletileg a digitalis televiziozasnak az lenne a lenyege hogy jel digitalisan jut el egeszen addig a pontig hogy a TV-d XY pontjat milyen szinure kell kivilagitani, tehat sehol nincs jelromlas.

Ha a TV elott a jel barhol analogga alakul az jelromlassal jar. Ha fogsz egy digitalis tv jelet es azt sokszor analogga meg digitalissa alakitod vissza akkor egy ido utan semmit sem latnal. A digitalis TV-zes pont ezt kuszoboli ki, ezert a digitalis TV cimszo alatt az ember alapvetoen az ilyen szolgaltatast erti, ha ezzel a cimszoval mast kinalnak az atbaszas.

Hogy az UPC mit csinal azt nem tudom, nekem ugy hangzik mintha a sajat musorszorasuk hordozoja analogrol digitalissa valtozna (azaz csak az UPC kabelen a jel analogrol digitalissa valtozik) ami a felhasznalo fele ugy latszik nem igazan jar nagy elonnyel (mivel ugye a musorok tovabbra is analog modon jutnak el az UPC-ig, illetve az UPC halozata utan). A koznep viszont a digitalis TV alatt - helyesen - arra gondol hogy akkor valoban digitalis lesz minden, mint ahogy fentebb irtam, a ceg meg persze kihasznalja ezt, mert sokkal egyszerubb ha nem nekik kell kifizetni zsebbol a modernebb musorszorasi technologiara valo atlepest, hanem a sok luzer kifizeti nekik. Persze ha majd valoban digitalisat akarsz akkor azert majd megegyszer fizetni fogsz.

Akkor lesz majd jobb vilag ha az ilyet azonnal X millora/milliardra bunteti a tisztelt fogyasztovedelem, mert ez szandekos atkuras. Hirtelen eltunne a sok megteveszto hirdetes, meg az hipermarketek sosemvolt akcios termekei stb...

Egyebkent a tisztesseges az lenne, ha illedelmesen felhivna az UPC hogy "Elnezest a zavarasert, a musorszorasi technologiank valtozik, a jelek mostantol analog helyett digitalisan mennek a zsinorban, de ehhez le kell telepitenunk a TV-jehez egy megfelelo vevokeszuleket/konvertert akarmit, termeszetesen ingyen. Mikor lenne onnek alkalmas?
A VALOBAN digitalis szolgaltatasunkra is elo tud fizetni ezentul ha szeretne, mert a letelepitett kutyu lehetoseget nyujt ra, igy akar HD adasokat is foghat ezentul."

A tobbi dolog pl. hogy az uj elofizetoknek felannyiert adjak ugyanazt szinten nagyon kemenyen birsagolnam, mint ahogy a felhasznalo "roghoz koteset" is mindenfele buzi husegszerzodessel, mert 1. A szabad versennyel ellenkezik. Ugye ha a felhasznalok 90%-a le van kotve tizenszaz honapra a ket nagy szolgaltatohoz nem tud mas ceg belepni a piacra, hiaba kinal jobb termeket jobb aron. 2. Ki a faszom tudja elore hogy majd x evig ennel meg annal akarok TV-zni? Persze aki gyogyeger az lekoti magat 300 evre elore, dehat azert mert valaki hulye meg nem lehet kifosztani. Olyan ez mintha vennel egy laptopot, de mivel nem ertesz hozza neked 3 millioert adjak el a 3K-s laptopot. 3. Ezek a szerzodesek altalaban egyoldaluak, az aprobetus reszben ott figyel hogy a ceg szinte barmit megtehet, emelhet pl. arat is kedve szerint, a felhasznalonak meg nincs semmi joga. Nagyon szomoru hogy a cegek igy akarnak biztos bevetelre szert tenni a folyamatos fejlesztesek + az arverseny helyett. Ha ennyire nem bizik magaban/a termekeben a ceg hogy ugy gondolja egyebkent nem maradnek nala egy evig akkor en miert bizzak benne? 4. Ha valamit meghirdetnek 3000 forintos havidijjal, de ez csak mondjuk 24 honapos husegszerzodessel ervenyes, az nem havidij, hanem 72.000 forint 2 eves szolgaltatasert amit lehet havi reszletekben is fizetni. Ez persze mar mindjart nem hangzik olyan vevocsalogatonak, de sajna ez az igazsag.

Igazabol persze itt is az allam/tarsadalom a hunyo, mert engedi ezt.

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 14:59:04

konkrétan a többi tv készüléken a lakásban korrekt módon jön az analog upc. A digitálissal meg semmi probléma nincs. Sőt..

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2008.06.23. 15:03:15

A katódsugár elektronjai digitálisak?
Vagy hullámtermészetükből adódóan nem?

A képernyőből kilépő fotonok szintén digitálisak, vagy hullámosan analógok?

Isteee 2008.06.23. 15:03:22

meg a kabelhez es a hulye userhez kapcsolodoan: a draga user elmegy egy boltba, es vesz maganak egy 1 meteres hdmi kabelt, kb 2000 Ft, es akkor nem megint a upc-t szidja

2, a kovetkezo lepes ugyis az lesz, hogy " en hdmi-vel kotottem ossze a tv-t a dobozzal, de nem szol 5.1-ben"...

no komment

a tobbivel egyetertek

szgyula 2008.06.23. 15:11:56

Egy aprosagra felhivnam a figyelmet: Amig analog jel jon be a lakasba, addig videon veheted fel kazettara az egyik csatornat, gyerek nezi a masikat, Te a harmadikat. Ha digitalisan jon be a lakasba, amit csakis kizarolag az UPC doboza konvertal vissza analogga, akkor ettol elesel. Sot, kapsz meg egy taviranyitot, hogy tudjal csatornat valtani. Video termeszetesen tavolletetben nem fog felvenni musort ket kulonbozo csatornarol, mert nem tud csatornat valtani.

Csereben esetleg kapsz nemi jel javulast (mert majdnem digitalis a jel a TV-ig, csak az utolso par meter nem az) meg sok csatornat (tobb fer el digitalis formaban). Persze minosegromlast is tapasztalhatsz, ha tulzott lesz a tomorites. Meg hangyas kep helyett kifagyo kepet kapsz, ha baj van a jellel (engem jobban idegesit, de ez egyeni izles).

Mara ennyit a 'digitalis' kabeltv elonyeirol...

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2008.06.23. 15:17:00

Csak a pontossag kedveert: nem mindig kell kartya digitalis kabel jel elvezesehez ha a TV rendelkezik megfelelo tunerrel es a kabelszolgaltato nem feltetlenul kodol minden csatornat. Akit erdekel az wikizze meg a "Clear QAM" kifejezest.

polgár jenő (törölt) 2008.06.23. 15:21:29

digitális = szar
méhiszi mindenki h jó... (bb)?
//mos nem a mp3-ról beszélek, hanem a tv-rő//


én a digit-né futottam ebbe...
de az csak 2700 rupó és bvármikor lemondhatom...de egyelőre marad
(szarfos pixeles a kép + hang csúzsik, és a jobb széle lemarad a képnek..kb ennyi...a digit benne)

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2008.06.23. 15:32:56

A jelenlegi Digi olyan mint az anno. annyira várt BDSL! (még az adsl kapcsolatok sem voltak stabilak, melegedtek a kártyák, fagytak a kurva portok, régi és terhelt vonalak, de azért 80-90e / hó ért használhattad!)

u.i.:

Koaxon nem nagy cucc "jól/jót" szolgáltatni, de az ár/érték arányt is figyelni kéne!

cb600f 2008.06.23. 15:33:15

Szüleimnél évekig UPC volt, akkor még én is szídtam. Elköltöztem, most már visszasírom.

A TvNetworknél hónapok óta már nincs Sport1,2, az HBO dekóder kéthetente lefagy, digitálisban az M1 szaggat, analógban pedig hullámos. Amúgy általában csak focit szoktam nézni a TV-ben... Nem baj, mindjárt vége az EB-nek és a hűségidőmnek is :-)

Mondjatok már légyszi egy normális kábel szolgáltatót, ami a XVI. kerületben is elérhető. Ja, hogy nincs? Bárcsak lenne itt is UPC...

Kedves postoló! Egy 2 méteres SCART kábelen nem romlik észrevehetően a jel.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2008.06.23. 15:45:40

cb600F, csak egy aprócska szösszenet...

A körkényeden csak akkor fogsz üzletkötővel / "istennel" találkozni, ha egyedileg cselekedsz és kisírod Magadnak!
Ha a gerinc már él, azonnal megjelennek az üzletkötők és egymással harcolva nyalják majd fényesre a ...

Ha szerencséd van, a UPC megkeresi a közös képviselőd és egy-két-száz-ezer után gyorsabb lesz a bekötés...

Secnir 2008.06.23. 15:46:42

"Mondjatok már légyszi egy normális kábel szolgáltatót"
gyakorlott homáros tudja:
kábelt a kábelboltból, tvadást az égből.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2008.06.23. 15:49:55

"Olyan ez mintha vennel egy laptopot, de mivel nem ertesz hozza neked 3 millioert adjak el a 3K-s laptopot."

órmányszóvivő.húúúúú

Sötét korom 2008.06.23. 15:50:49


"Mondjatok már légyszi egy normális kábel szolgáltatót"
gyakorlott homáros tudja:
kábelt a kábelboltból, tvadást az égből.


Egyetértek!

ld. 2008.06.23. 14:12:55-ös hozzászólásomat

szgyula 2008.06.23. 15:57:51

De most komolyan. Par havi dijbol megvolt a muholdvevo, ketfejes, digitalis. Fillerbe nem kerul utana es nem kell allandoan lobbizni, hogy legyen ez a helyett. Van 1000+ csatorna, koztuk olyan, amit az eletben nem ajanlana az UPC/T-akarmi/Jozsi Bacsi sufni szolgaltatoja.

Secnir 2008.06.23. 15:58:00

tvadás az égből:
segítség itt:
sathu.netboard.hu/index.php
vegyél mondjuk:
www.sat.hu/ipbox/
updateld meg és nézd a
www.sat.hu/read.php?id=44
közül valamelyiket...

NemzetköziKockázatközösség 2008.06.23. 16:19:31

pamparamnal a pont.

A DIGITALIS azt jelenti, hogy a meccset kozvetito 27 kamera mindegyikenek jele atjon hozzam hibajavito kodolassal, es a monitorom DVI bemenetebe bevezethetem. Persze a PC-men keverhetek rajta ezt-azt szoftverbol, peldaul kirakhatom oket tobb ablakba is.

Tomorites elfogadhato, de EN dontom el, hogy nagy savszelesseget hasznalok-e a vesztesegmentes tomoritesre, vagy kicsit a vesztesegesre.

EGY darab D/A konverzio osszesen. Plusz valaszthato hangcsatorna az osszes lehetseges nyelven.

Na ez az, amit kisse meg alulrol kozelitunk.

mingyábehalok 2008.06.23. 17:17:43

továbbá a digitális témához...

a digitalizálás alapvetően tömörítés. a műholdas televíziózásban 10 évvel ezelőttig analóg adásokat sugároztak. egy műholdon volt x transzponder (frekvencia), amin egy analóg tévéadó fért el a hozzá tartozó hangsávokkal. jó vevőberendezéssel abszolút tökéletes, tűéles képet és ropogós hifi sztereó hangot lehetett kapni.

ekkor jött a digitalizálás, analóg pal-ból lettek az mpeg tömörítésű csatornák, és egy frekvenciára minden tévétársaság/szolgáltató a maga igényessége és a pénztárcája nagysága szerint 4-6-8, akárhány tévéadót tömöríatett akkora helyre, ahol azelőtt egyetlen adó honolt. ez alapvetően nem volna probléma, a gond az, hogy a szolgáltatók ellenérdekeltek abban, hogy minél kevesebb adót pakoljanak fel egy transzponderre, hiszen úgy több helyet kéne bérelniük.
így fordulhat elő az, h a digitális csatornák kockásodnak, a mozgó képek életlenek. namost ilyen az analógnál nem volt.

az egész engem csak azért zavar, mert a "digitális" mindenkinél a minőséget jelenti, a haladást, a modernizálást.

és akkor jönnek a hd-vel. nem kéne hd, elég lenne, ha az sdtv-s digi-műholdas csatornákat nem tömörítenék ilyen elmebeteg módon, máris gyönyörű képet kapnánk. ha mondjuk fele ennyi csatit tennének egy frekvenciára.
ott van példának a sky digital. az ő hagyományos (nem hd) adóik olyan szépen festenek még egy hdtv-n is, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy nem hd adást néz. és akkor meg lehet nézni a upc direct ugyanilyen szolgáltatásának a képminőségét. hát ég és föld...

Wendriener_Aladár/Orángutánfutó kölcsönző 2008.06.23. 17:27:39

Laikus! a digitális azt jelenti a 27 kamera mindegyike? És csinálok amit akarok? Bazz ez nem digitális. az az interaktív te jólinformált. Fizetős digi műholdas adókon létezik, pll f1 futam alatt autókat választhatsz azokból nézed a futamot. a digitális az adattovábbításra vonatkozik, egyem m,eg azt a csepp szíved. Ne keverd nár a sezlonyt a f@szmmal jóember...

NemzetköziKockázatközösség 2008.06.23. 20:25:10

Wendriner!

mingyabehalok nagyon jol latja: a DIGITALIS mara buvszo lett. A szuperhalado jajdefasza szinonimaja. Sorry, ha fekreertheto volt, amit irtam: azt probaltam megmondani, milyen lenne (lehetne) ma ez tenylegesen, ha peldaul a savszelessegbol adodo elonyoket kihasznalnank.

Az egesz onnen szarmazik, amikor meg LP volt CD elott, sercegessel. Rohadtul szamitott az erosito minosege is. Sot, AM volt FM helyett zenere, minden villamot hallottal. A CD DIGITALIS formatumaval sok gondot mar megoldottunk, drasztikusan javult a HANGMINOSEG.

Ezutan normalis embernek faj az, hogy a jUjPiCi nem a digitalis jelet adja oda neked, hogy a magad altal valasztott szuperketyereden megjelenitsed, hanem O MAGA az ellenorizhetetlen minosegu kutyujen VISSZAKONVERTALJA a kozepkorba, azaz analogra.

Aki NEM olvassa el az aprobetut (tudom, sikeres nem lehet, de) nem ezt varja a digitalis buvszotol. Es ez tenyleg atveres, hiaba megy a jel digitalisan a fekete dobozig, raadasul tomoritessel.

NemzetköziKockázatközösség 2008.06.23. 20:36:54

Hogy erthetobb legyek, leirom, mi lenne a korrekt magatartas:

1. Az alkalmazott tomorites pontos szabvanyanak megadasa minden csatorna eseteben. Aki kevesbe tomoritettet akar kapni, tobbet fizet.

2. A digitalis jel megjelenitese a settopbox kulso oldalan, mindenfele kodolas nelkul. Ha Mari neni a junosztyba akarja dugni, adjanak neki analog kimenetet IS.

3. (ez OFF): csatornankent a USER donthessen, hogy kell-e az neki (fizet-e erte), vagy sem. Vagyis ne legyen a csomagokkal arukapcsolas.

Ha ez lenne, senki sem tiltakozna.

NemzetköziKockázatközösség 2008.06.23. 20:47:16

Meg tomorebben: orulnel-e, ha a haverod a digitalis kamerajan keszitett felvetelet nem mondjuk DV formatumban adna a kezedbe, hanem atvenne elobb analog szalagra ugyanolyan felbontasban, es azt kapnad meg? Ugy gondolnad, DIGITALISan kaptad meg?

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2008.06.24. 04:39:21


>>>így van ... esetleg kiegészít annyival, hogy "ha van blueray lejátszód és filmed, és fullHD-s tv-d, akkor ÉS CSAK AKKOR érdemes hdmi kábelt venni."


NEM igy van.
Remekul jo szamitogephez is. A TV adast lecarom, nezze akinek nincsenek rokonai meg baratai akikkel foglalkozhat, de 107cm-es monitoron elvezetesebb dolgozni. Erre is jo a HDMI.

Alternatív 2008.06.24. 11:41:54

Sokan vannak itt nagy tévedésekben, és a Homár is potyára kért elnézést, tényleg átver a UPC a "digitális" jelszóval.

Először is: a digitális kábeltévére létezik egy szabvány, a neve DVB-C. Ami ennek a szabványnak megfelel, az lehet digitális kábeltévének nevezni, ami nem felel meg, azt nem. Ha az ügyfél kapott a markába egy kábelvéget, amin kijön a DVB-C jel, akkor lehet elnézést kérni a UPC-től, de erről itt nincs szó.

Az, hogy útközben valahol digitális is volt a jel (esetleg akár egészen a UPC szappanosdobozáig), az nem jelent semmit - a műholdas adások is digitálisan jönnek egy darabon, mégis az analóg csomagban kapom őket.

A "digitális" bűvszó megtévesztő használatának pedig az a lényege, hogy egyetlen előfizetéssel ne lehessen egynél több készüléket használni. Az analóg adásnál előfizetőre szóltak a szerződések, a digitálisnak nevezett, szappanosdobozzal korlátozott, általában rosszabb minőségű analóg előfizetéseknél pedig, sokkal drágábban, készülékre.

Aki beugrik nekik, megérdemli. Ettől függetlenül, az összes szolgáltatót jól valagba kellene rúgni, mert mind alkalmazza ezt a fajta átverést.

szaporító 2008.06.24. 12:34:15

Ez így igaz!

Arról nem beszélve, hogy van analóg HD jel is. Mert a komponenssel is tudok 720p-t, ami analóg, ha jól tanultam. Tudjátok, az a 3 színes draút...

Alternatív 2008.06.24. 12:46:25

Laikus!

Alapvetően egyetértek veled, de azt azért vitatnám, hogy a CD előrelépés volt az LP-hez képest. Tisztességes használattal, illetve a lemez időnkénti megtisztításával le lehetett csökkenteni annyira a sercegést, hogy ne legyen zavaró, a zenei anyag (audio data) minősége viszont sokkal jobb volt. Persze, ha az aljából indulunk ki, akkor már más a helyzet, mert egy CD-walkmannak kétségtelenül szebb a hangja, mint egy hordozható lemezjátszónak. :)

A rádiónál sem egyértelmű a helyzet, a DAB helyből korlátozva van, azt hiszem, a 192 kbites mp3 szintjére, ennél azért jobb minőséget is tudtak adni régen FM-en, ha akartak. Más kérdés, hogy már tizenpár éve meg se próbálják, mp3-at kapunk most is...

Bocs az offért!

NemzetköziKockázatközösség 2008.06.24. 12:48:34

Nemcsak a tévé/internetszolgáltató ver át. Még 10 éve lehetett tudni, hogy ami ketyerét megveszek, az mit tud és mit nem, és a drágább miben tud többet. Mára minden gyártó igyekszik mindezt eltitkolni. Még számítógépalkatrészeknél istenes a helyzet (bár a gigahertzek körül itt is nagy a hype), de monitornál "dinamikus kontrasztarány", a moviekamera egy fokkal még rosszabb. A fórumokba (pl. epinions.com) profi bértollnokok írnak. Pár éve képtelen voltam kideríteni, hogy mi is a különbség az Alivio váltó javára az Acerával szemben azon túlmenően, hogy "jobb", sőt "biztos jobb, ha drágább".

Nagyon beleillik ebbe a "digitalis mindig jobb az analógnal" hazugsága is. Nem tudom, a fogyivédelem tehet-e valamit.

NemzetköziKockázatközösség 2008.06.24. 13:02:54

Alternativ:

Egyetertek, sot zenebuzi vagyok, de azert nem annyira audiofil, hogy a szebb tranziensek es hasonlok oltaran felaldozzam azt a hangi tisztasagot, amit nekem az elso CD-k nyujtottak. Persze igazan profi gear-re sose volt penzem :(

Alternatív 2008.06.24. 13:42:09

Az lenne jó, ha minden termékre kötelező lenne ráírni a tervezett élettartamot, sőt, a felvágottak mintájára, a vételárat leosztani hónapokra. Pl.: Mxxxx mosógép, 15 év, 270 eFt - 1500 Ft/hó. Bxxxx mosógép, 3 év, 72 eFt - 2000 Ft/hó. Aztán mindenki döntsön.

De már annak is örülnék, hogyha a megtévesztő termékmegnevezések tilalmát sikerülne érvényesíteni (például a tejporból és vízből készülő üdítőitalt nem lehetne tejnek nevezni)...

1977ex 2008.06.24. 15:36:50

OFF

ez tipikus esete annak, hogy semmi sem jó az embereknek. itt van ez a UPC. van nekik 4 darab szolgáltatásuk. internet, telefon, kábeltévé és műholdastévé. ezekre több mint 1.000.000 előfizető. namármost szedjünk össze csak 10 embert és nézzük meg hogy minegyik ugyan azt akarja e vagy ugyan az tetszik e neki. hát nem sok esély van erre. na most egy ekkora multinál nem igazán van arra lehetőség hogy minden előfizető igényét ki tudják elégíteni. nem tudják mindenkinek a hűségszerződését külön figyelni. persze meg lehetne oldani ezt is csak ez bizony pénzbe kerülne. nem is kevésbe. ezt a pénzt persze előfizetőknek kéne megfizetni. az amúgy is magas árakra nem hiszem hogy még ezt is rá kéne dobni. azt meg szerintem nem várhatjuk el egyik szolgáltatótól sem hogy nonprofit cégként üzemeljen. borzasztóan egyszerűen el lehetne kerülni nagyon sok kellemetlenséget.

1, mielőtt valamit megrendelnénk érdemes lenne utána járni hogy nagyjából mit is kaphatunk a pénzünkért.

2, mikor megrendeltük és jönnek bekötni akkor alaposan el kéne olvasni hogy egész pontosan mit is fogunk kapni a pénzünkért. elolvasni azt is ez meddig lesz akciós áron és mikortól nem az.

3, esetleg felírni(telefonba, naptárba, bárhova) mikor jár le adott szolgáltatásunkra a hűség, és ha lejár felkeresni a szolgáltatót és érdeklődni hogy kaphatok ismét kedvezményt.

az ügyfélszolgálatra beérkezett hívások nagy százalékát ezek a panaszok teszik ki.

illetve ha vállaljuk hogy x évre kapunk valamit valamennyi összegért, nem értem miért háborodunk fel hogy esetleg 1 év múlva az már nem is olyan kedvező nekünk. tegyük fel felveszünk kölcsönt 2 éves futamidőre. havi 10.000 ft kell visszafizetni. nagyon kedvező örülünk neki. majd 3 hónap múlva ugyanazt az összeget felvehetnénk de csak havi 9.500 ft kéne visszafizetni. ilyenkor is elmegyünk a bankba reklamálni hogy na de az új emberek miért járnak jobban?

sajnos piacgazdaság van. mindenki k. gyorsan akar meggazdagodni. aki csak ül és néz és nem tesz semmit azért hogy kicsit jobban éljen és spóroljon itt ott, az megérdemli a sorsát. akit át lehet verni hangzatos szavakkal, aki hagyja magát lehúzni azt át is fogják verni. ma már nem olyan világban élünk ahol a normális értékek számítanak. ezt el kell fogadni. lehet ellene tiltakozni de felesleges. itt ebben az országban nem lehet olyanra alapozni hogy egy normális szolgáltató felkeresne és kinyalná a seggem. ez mind addig van amíg alá nem írod a szerződést. onnantól ha boldogulni akarsz csak magadra számíthatsz. sajnos ez van :(

KomplexSokaság 2008.06.24. 20:13:25

1977ex:

Az internet korában, a digitális technológiával igenis lehetséges, és nem is drága az, hogy a user például kiválassza a neki kellő csatornákat, ehhez elég ha kap egy jelszót, egy weboldalon beállítja, a szolgáltató szoftvere meg ennek megfelelően számláz.

De ha monopolhelyzet vagy kartell van, aahol nem megy a piac, nem az van, hogy legfeljebb mástól veszem meg, akkor bizony nincs más, közös fellépéssel, a fórumokon meg a sajtóban való ugatással, a megfelelő hatóságoknál való ajtóletépéssel kell kiharcolni a fogyasztói jogokat, közzé tenni az átveréseket vagy csúsztatásokat.

Erre még az ultralib Milton Friedman is rájött. Mert a multi pont úgy nem a te érdekeidet nézi, mint az állam. Mindkettő XIX.

pecsabi (törölt) · http://hedgehodgy.franksharman.com/ 2008.06.25. 13:08:09

Slow!

lehet váltani az olcsóbb internet csomagra! semmi gond nincsen, csak felhívni az ügyfélszolgálatukat és benyögni, hogy nekem is az olcsóbb internetcsomag kell. szó nélkül átrakják!

ave 2009.04.30. 13:02:44

A UPC digital minosege botranyos. Ilyen szar MPEG tomoritest en meg eletemben nem lattam a TV keszulekemen.

Szinek olyan durvan le vannak maradva a pixelektol, hogy pl. egy biliardgolyo fele zold a masik fele rozsaszin. Eles vonal a ketto kozott!
süti beállítások módosítása