Tékozló Homár

Elvette a kártyát, de pénzt sem adott az Erste

2008.07.17. 11:29 | szily | 83 komment

András ugyan joviális fickó, pompás újságíró és hű barát, de ideológiai meggyőződése miatt szinte betegesen szereti a pénzt. Nála jobban a jelek szerint csak az Erste Bank, ugyanis először minden értesítés nélkül letiltották a kártyáját, majd egy idő múlva már személyesen sem voltak hajlandók kifizetni neki a sját pénzét, mert megváltozott az aláírása. Ez szinte mindegy lett volna egyébként, ha az önkényesen elvett kártya pótlása nem sok hét alatt érkezne meg. Brutál szori alant.

 

Ha biztonságban akarják tudni a pénzüket, tartsák az Erstebankban. Az enyémre ott annyira vigyáznak, hogy már nekem sem adják oda.

A történet még június utolsó péntekén kezdõdött, háromezer forinttal a zsebemben indultam neki egy hétvégének - amit lehet, kártyával intézek, arra való vagy mi. Kora este volt már, a bankok rég zárva, amikor beugrottam egy közértbe ezt-azt venni, mielõtt felugrok a barátaimhoz. Kártyával fizetnék, de 050: Egyéb hiba üzenettel elutasítanak. Sebaj, van még készpénzem, kifizettem.

Másnap a bankomat dobta vissza a kártyámat, ami már kínosabb volt - a hûtõ otthon üres, készpénzem nincs, kártyával gebasz van. Hívom a telebankot, mégis mi van. "A kártyakibocsátó jelzésére letiltották a kártyámat, adataim illetéktelenek kezébe kerülhettek" - kapom a választ. A kérdésre, hogy errõl mikor szándékoztak szólni, azt a választ kapom, hogy feladtak egy levelet. Hogy telefonáljanak, sms-t vagy emailt írjanak, az eszükbe sem jutott.

A levél arról, hogy letiltották a kártyámat, július 7-én érkezett meg. Tértivevényesen, én meg munkában, így csak másnap jutottam hozzá. Ne gondolják, hogy egy új bankkártya volt benne. Dehogy. Fáradjak be bármelyik bankfiókjukba a jelen levéllel, és, mert milyen jófejek is õk, ingyen igényelhetek új bankkártyát. Tehát még vagy két hétig nem lesz kártyám.

Eddigre már egész rutinos lettem pénztári kifizetésekben. Már fel sem izgattam magam, ha az ékegyszerûségû mûvelet egy óráig is eltartott, csak akkor éreztem késztetést fizikai agresszióra, amikor a pénztáros nyájasan megkérdezte, hogy kártyával nem szoktam pénzt kivenni? De július 17-én sikerült új színt vinniük a történetbe.

Kedvenc bankfiókom (nevesítsük õket, mert tényleg megérdemlik, a többi fiók háromnegyedórás ügyintézési átlagával szemben ott tíz percnél többet sosem töltöttem, a Tompa utca-Ferenc körút sarki fiók dolgozói félistenek) tömve volt, öt ember állt elõttem, gondoltam ezt nincs idõm végigvárni. Utam a közeli Üllõi úti fiókhoz vezetett. Személyi, lakcímkártya átadása után már ki is töltöttük a nyomtatványt, már csak az aláírásom hiányzott.

Még gimnazista voltam, 14 éves, amikor megnyitottam a bankszámlámat az akkor még Postabanknál. Már akkor is egy krikszkraksz volt az aláírásom, most is az - nyilván kicsit más krikszkraksz. Ez sosem jelentett problémát. Eddig. "Nem jó ez az aláírás" - mosolyog rám a jószemû pénztáros. Aláírtam újra. Aztán újra. A tizenötödik aláírásnál már magam sem ismertem fel a szignómat. Eszembe is jutott édesapám, akitõl a szovjet-finn határon, hajnali háromkor vette el a szovjet rubeleket aláírás ellenében egy orosz határõr, két héttel késõbb pedig csak egy ugyanolyan zaklatott, álomból felriasztott aláírás ellenében voltak hajlandók visszaadni egyébként ugyanazt a köteg pénzt, amit jól megvédtek attól, hogy a kapitalisták kezébe kerüljön.

"Akkor ezt most sztornózzuk, maga pedig csináltasson új aláírási címpéldányt" - mosolyogta a pénztáros. Három hét után már nem ráz meg, ha újabb félórás tortúra elé állítanak a saját pénzem megszerzése közben. Legyen, gondoltam. De hamar elbuktam. A számlámhoz édesapámnak is van meghatalmazása, a címpéldányt pedig csak a személyes jelenlétében változtathatom meg. Kár, hogy Balatonfüreden lakik. Sebaj, legfeljebb tíz nap múlva megérkezik majd a bankkártyám, addig meg pénz nélkül is elleszek valahogy. A bankbetétemért meg nem kell aggódnom, nincs ember a világon, aki hozzáférhetne.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bibo65 2008.07.17. 11:30:57

Sokadjára sem olvasom el.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.17. 11:33:52

"a bankomat dobta vissza a kártyámat, ... errõl mikor szándékoztak szólni"

Szóltak: a Bankomat visszadobta a kártyádat.

Bibo65 2008.07.17. 11:34:27

Kérned kellett vona bankól gyors személyi kölcsönt. Azt egy köszönömért is adnak, és pénzednél is vagy. A kölcsönt 500% -os kamat alatt persze ne fogadd el!

Boo 2008.07.17. 11:38:36

Én elolvastam..de minek XD

staropramen 2008.07.17. 11:44:40

Végülis kiderült, hogy miért tiltották le a kártyádat? Lehet, hogy az orosz határőr mahinált valamit két vodka között a finn határon.

helianthus 2008.07.17. 11:48:27

nekem egy másik bankban (BB) sikerült egyszer régen máshogy aláírnom, mint a kártyán volt, akkor egy személyi bemutatásával és egy újabb gondos aláírással megúsztam, bár a kishölgy közben úgy nézett rám, mintha letörtem volna a műkörmét, (biztos azért mert plusz munkát adtam neki)

azize 2008.07.17. 11:50:44

:D :D Bakker, ezt a szívást!

staropramen: "A kártyakibocsátó jelzésére letiltották a kártyámat, adataim illetéktelenek kezébe kerülhettek"

Ezt helyesen tették, ha tudomásuk volt egy ilyen jellegű hacker támadásról, ez sajnos gyakori eset. A kommunikációval volt a nem kis probléma.

akiraly · http://index.hu 2008.07.17. 11:51:36

a visakozpont szolt a banknak, hogy kikerulhettek az adataim. Halas is voltam nekik, hogy letiltottak, csak hat szolhattak volna elotte tiz perccel, hogy he paraszt, vegyel ki penzt mert jon a hetvege, kartyad meg nem lesz.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.07.17. 11:52:38

éééérdekes.

most arról nem tehet a bank hogy ka kártyád csalásgyanú miatt letiltották. ha reális eset volt, és lehúznak, akkor azon izélsz hogy miért nem vették észre a visszaélést.

ha megváltozik az aláírásod akkor meg kellene újjítatnod a banknál. arról sem a bank tehet hogy te nem tetted ezt meg. ez is az érdekedben van, mert ha én bemegyek és aláírok xy néven, és kiveszem a pénzed akkor szomorú lennél.

ezt a csököttagyút.

akiraly · http://index.hu 2008.07.17. 11:56:40

@hurrá torpedó: a csökött agyammal azt gondolnám, hogy személyi+lakcímkártya+személyes jelenlét már elég garancia, végülis határon, igazoltatásnál, bíróságon, hivatalban megteszi. az aláírásom meg kabe millimeterekkel terhetett el, nem az van, hogy most mar egeszen mashogy irok ala, csak kicsit mar elnagyoltabban, lenduletesebben, de meg igy is tokeletesen azonosithatoan, hiszen az elmult 15 evben sosem volt problemam belole, mignem talalkoztam a joszemu fiuval az ulloi uton.

staropramen 2008.07.17. 11:57:14

azize
akkor megnyugodtam,ezek szerint a határőr ártatlan.üzenem neki, vodkázhat tovább, nem tudtak rávarrni semmit

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.17. 12:00:59

"ha megváltozik az aláírásod akkor meg kellene újjítatnod a banknál. arról sem a bank tehet hogy te nem tetted ezt meg. ez is az érdekedben van, mert ha én bemegyek és aláírok xy néven, és kiveszem a pénzed akkor szomorú lennél."

Azért ez nem egészen így van.
Egy banki kp felvételhez azé' kevéske egy aláírás. Kell hozzá személyi igazolvány is. Szerintem a banki prosztóság csúcsa, amikor a személyivel, útlevéllel, jogosítvánnyal felszerelt számlatulajdonost szivatják az aláírással.

pazola 2008.07.17. 12:03:23

Azt meg senki nem kerdezte meg, hogy miert van ott folyoszamlaja? Jojo, hogy Postabank, nade azert..

Boo 2008.07.17. 12:07:27

Szerintem a banki prosztóság csúcsa, amikor a személyivel, útlevéllel, jogosítvánnyal felszerelt számlatulajdonost szivatják az aláírással.

Kivéve ha az alkalmazott monitorján a számlaszám mellett ott villog, hogy a pénzfelvevőt 100%-osan azonosítsd, mert ha elcseszed levonjuk a béredből..

Szóval ez kivételes eset, kivételes szopatás jár érte. Xd

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2008.07.17. 12:15:29

Nekem ezexerint hatalmas szerencsém van a zótépével.
Velem is ugyanez történt: visszaélés a kártyám adataival. Telefonom csörög, be kellett azonosítanom maga - igen szigorú férfiember volt a túlvégen - majd az azonosítás után elárulta, hogy valaki vissza akart élni a kártyámmal. Azt javasolta, hogy tiltassam le, igényeljek újat, és jó lesz. És az új kártyát ingyér meg is kaptam három hét alatt.
Minden simán ment, az ügyintéző kedves volt, a személyim és a lakcímkártyám elég is volt neki.

Éljen a zótépé!

akiraly · http://index.hu 2008.07.17. 12:15:53

szeretnem megjegyezni, hogy meg azon sem basztam fel magam, hogy uj alairasi cimpeldanyt akartak csinaltatni velem, bar legutobb egy hete meg nem volt problema az alairasommal, ami nem az elmult het napban valtozott meg. de hogy ehhez a nem szamlatulajdonos, nem tarstulajdonos, csupan penzfelveteli joggal biro meghatalmazott jelenlete is szukseges, azon mar kicsit felbasztam magam, mert most komolyan utaztassam fel pestre az apamat, hogy penzt vehessek fel a sajat szamlamrol? ha az o alairasaval lenne gond, akkor jogos lenne, mert nem o a szamlatulajdonos. de forditva szimplan hulyeseg.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.17. 12:16:56

Boo,

Velem is eljátszotta ezt a nagysikerű MKB. Nem álltam neki az ügyintézővel veszekedni, mert nyilván nem ő találja ki a belső szabályokat. Hívtam a fiókvezetőt és 5 perc alatt kifizették a készpénzt.

Egyébként a banki ügyintézők a legritkább esetben rendelkeznek írásszakértői képzettséggel, már csak ezért sem értem, hogy milyen alapon bírálják el azt, hogy ki írta alá.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.07.17. 12:22:26

"az aláírásom meg kabe millimeterekkel terhetett el"

ebben az esetben egy ultramodern digitális lézeres szemű ügyintézővel volt dolgod, ha kiszúrta a milliméternyi eltérést. azt egyébként tényleg nem értem hogy mi a fasznak problémáztak az aláírással, mikor az semmit sem jelent.

nekem sose problémáztak, pedig hol 3 nevemmel írom alá, hol elhagyom a második keresztnevemet. kurvára nem egy-két milli eltérés, és sosem volt gond.

megoldás: fiókvezető kihív, haját leordítani, igazolványok sarkával szemeit kiszúrogatni közben, majd megkérni hogy kétszer egymásután írjon alá úgy hogy 100%-os egyezés legyen a kettő között, ha ez nem sikerül bankfiókot szaratni vele. ja hogy klasszikus legyek sünbe csomagoltat persze.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.07.17. 12:25:28

"Éljen a zótépé!"

Na ezt se olvastam még itt eddig...

luciferc 2008.07.17. 12:27:38

Elárulod, hogy 2-3 hét alatt mi a rózsaszín bőrtangáért kellett pénzfelvétel miatt egynél több alkalommal bemenni a bankba? Aki ennyire gyökér, hogy ilyenkor nem vesz ki egy nagyobb összeget, ami fedezi a következő 3-4 hetet, hanem 1000 Ft-okat vesz ki naponta kétszer, az ne hisztizzen. Nem kamu ez a poszt véletlenül? Ennyire hülye ember azért nem sok van, azok meg úgysem tudnak írni, hogy beküldjék.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.07.17. 12:28:00

Olyan nekem is volt hogy az autimatába beragadt a kártya (OTP) ő azt hitte kiadta, de nem jött ki.
Aztán egy bizonyos timeout (bő 10 perc) után visszaszívta (mivel ki sem jött belőle, ez nem volt nhéz) és közölte hogy majd az OTP nekem a kártyát prezentálja.
Prezentálta kb. 2 hét múlva az otthoni fiókban.

Ez még mindig jobb azért mintha ha nem veszed el a kártyát, akkor bárki elvihetné.


Ja, minek a rövidítése az OTP?
Ordenáré Tahó Parasztok.

kuf 2008.07.17. 12:28:41

Veletlen nem Visa kártyád volt/van? Engem a Raiffeisen hivott fel hetfon,h letiltjak a kartyamat, azt,h miert, nem hajlandoak megmondani. Bementem szemelyesen egy fiokba, ott felora mulva tudta megmondani a csaj,h valoszinu egy kulfoldi visszaeles vagy annak megelozese miatt.. A vicc,h a kartyam kb fel eves, azota kulfoldon nem voltam, netes vasarlasra soha nem hasznaltam, nem is alkalmas ra. Ja es nem a Raiffeisen tiltotta le, hanem a kartyakibocsato..

Бабаяга 2008.07.17. 12:28:46

A megoldás az lenne, hogy őrzök egy aláírás mintát, amit rendszeresen, mondjuk hetente összevetek a jelenlegi aláírásommal, majd ha jelentős változást észlelek, akkor befáradok a bankomba, bankjaimba és adott esetben, az egész családommal együtt újra aláírok nekik.
Ennél csak az volt viccesebb, amikor minden kártyámat, papíromat ellopták és pénz kellett volna a személyi, jogsi, stb. pótlásához, a bankfiókban pedig nem fogadták el az útlevelemet, hogy pótoljam a kártyámat, valamint némi pénzmaghoz se engedtek jutni.

azize 2008.07.17. 12:33:36

Ebéd közben is azon törtem a picinyke agyamat, hogy nemrég talán egy KH fiókból vittek el hamis személyes dokumentumokkal többmilliót az ügyfél számlájáról. Akkor mintha az derült volna ki, hogy nem ellenőriztek aláírást. Megpróbálom megkeresni a cikket.

staropramen 2008.07.17. 12:42:11

Bertold brecht valami olyasmit mondott, hogy egy bankrablás semmi egy bankalapításhoz képest. Az az igazi rablás.

zsoci 2008.07.17. 12:56:52

Ez baromság. A saját privát bankszámlámhoz elég a személyi vagy útlevél. Én sose írok alá semmit se csak a pénz átvétele után a KHB-ban.

Én sose tudok kétszer ugyanúgy aláírni.

üdv Zsoci

akiraly · http://index.hu 2008.07.17. 13:10:30

ugy tunik, az elmult ot oraban megjavult az alairasom, legalabbis most ujpesten adtak penzt.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.17. 13:15:53

Na ugye. Újpest jó hely. Sokkal jobb, mint Keszthely. Ott születtem. :)

Újpestnél csak egy jobb hely van, R-rel kezdődik és áckevével végződik.

dupi 2008.07.17. 13:30:48

szerintem a mccain intézkedett :)

basel 2008.07.17. 13:43:33

Azt halkan megjegyzem, hogy a bank csak akkor fog téged telefonon hívogatni, ha erre a számlaszerződésben utasítást (és felhatalmazást) adsz neki. De akkor aztán mindenért:)
Addig meg papír alapú a kommunikáció, annak minden lassúságával egyetemben.

És igen, ha csalásgyanú miatt letiltják a kártyádat, akkor a személyazonosságod bizonyítására nagyobb gondot fognak fordítani. Azt lenne érdekes kinyomozni, hogy mi vezetett a kártyatiltáshoz.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.07.17. 13:54:31

Nekem az erstés hitelkártyám tiltották le, majd huzavona után mondták, hogy akkor rendben, ügyfelük maradok, de igényeljek új kártyát, 3000+ forintért. Na, azt már nem! Kérem vissza a régit. Nem lehet. Miért nem? Mert az le van tiltva. És? Nem lehet. De nekem ezt a telefonos üfszolgálgák egyik vezetője személyesen ígérte meg.Olyan nincs. De van. Nincs. De.Kérdezd meg tőle, bazz. Jó, hívom majd.
Hív egy óra múlva, hogy igen, tényleg, rendben van, vissza is aktiválták.

Szóval lehet újra aktivvá tetetni a letiltott kártyát. Ne add fel!

acel 2008.07.17. 13:59:45

Inkább örülnél hogy vigyáznak a pénzedre, OTP csopán névazonosság alapján kifizette másnak a szüleim pénzét, kétszer letagdták hogy hibázott, és csak rendőrségi feljelentés után adta vissza a pénzt. Mindezt több mint fél év alatt.
Én mindig örülök ha ilyennel szívatnak mert azt jelenti vigyáznak a pénzemre.

Ha zavar az aláírás ellenőrzés akkor tedd ki a pénzed egz kocsma asztalára és indőnként menj vissza onnan elvenni a pénzed ;-). Ott nem kell se aláírás, és még a lopott kártyaadat esetén is elveheted a pénzed.

ehhh 2008.07.17. 14:03:39

nekem olyan meg nem volt, hogy elfogadtak volna az alairasomat. cib banknal ilyenkor felveszik a szamlavezeto fiokkal a telefonos kapcsolatot, aztan 10-15 percen belul rendezodik az ugy. idonkent csinalunk uj alairasi cimpeldanyt, aztan kezdodik az egesz elolrol. de maganbankszamlanal is, mas banknal is. azt hiszem, nekem abbol kene elnem, hogy szerzodeseket irok ala, aztan meg jol letagadom. mert tenyleg nem egyformak. mar az alairasi cimpeldanyon is 4 kulonbozo van. pfff.

kiskár 2008.07.17. 14:06:48

6-7 éve megszüntettem a bankszámlám, bankkártyám, azóta nyugodt vagyok. Elég nehezen ment a fizu intézése, de valahogy megoldották, hogy boritékba kapjam. :-)

Sikertelen lettem???
(mér érzem, hogy hamarosan a mobil következik)

kuf 2008.07.17. 14:07:11

basel,

szivesen kinyomoznam,de ezt is feloraba kerult egy Rafi fiokban. Valamilyen FR kod kerult a kartyam melle a 'rendszerben', ezt az üszis csaj se tudta,h mi. Az elozo kartyam is a legalapvetobb Rafi kartya volt, sosem vasaroltam vele semmit a neten.. kulfoldon 1x hasznaltam a regit, horvat raiffeisen atm-ben.
Kifejezett felhatalmazast meg nem adtam nekik,hacsak anno a szerzodeskoteskor aprobetuben erre nem volt utalas. Egyebkent vicc, hogy olyan szemelyes infokkal azonositott engem,amit kb a szomszedom is tudhat.

Bondon 2008.07.17. 14:09:03

céges jelenlétí ív, reggel/d.u. egy-egy aláírás (10mmx4mm rublika.)

ha valaki találne két egyformát az utóbbi 1000-ben csodálkoznék.

szvsz. irigylem azokat akik szépen kidolgoztak maguknak egyedi aláírást,és mindig ugyanúgy írják elé. enyém krikszkraksz. és sajna évente változik. egyszer tuti én is megyszívom.

De a digitális aláírásom az gyönyörű.

üdv.

ehhh 2008.07.17. 14:09:29

kuf: ahhoz te nem kellesz, hogy a visa rendszeret feltorjek, es onnan a te adataidat kiszedjek. sot, igazabol a kartyad sem kell.

johevi 2008.07.17. 14:10:12

Nem lett károd, viszont tényleg idegeskedtél egy jót. Vagy lenyúlják a pénzed a kártyáról, mert azzal tökölnek hogy elérjenek. Akkor már inkább az első. Arra azért figyelj, nehogy beterheljék az új kártya díját...

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2008.07.17. 14:20:06

Nekem ennél jobb volt a Raiffeisennél. Limit fölött kellett készpénzt felvennem, be is mentem az egyik xi. kerületi fiókba. A történethez hozzátartozik, hogy a számlához a feleségemnek is van hozzáférése, ő is adott le aláírásmintát (az ő neve háromtagú, mert dr.-ral kezdődik, az én aláírásom két tagú).

Adom oda az aláírt papírt a pénztárosnak, is jött ugyanez a szöveg, hogy nem jó az aláírás. Ezt eljátszottuk párszor. Próbálkoztam én is személyivel, a bankkártyámmal, nem volt jó neki egyik se. Végül már igen emelt hangon kiabáltam vele, de mivel sietnem kellett vissza a munkahelyemre dúlva-fúlva otthagytam a bankot. Sebaj, van a CIB-nél is számlám, azon is volt kellő mennyiségű fedezet, úgyhogy végülis fel tudtam venni a szükséges készpénzt...

A csattanó akkor jött, amikor bementem a számlavezető fiókomba a széna téren leadni új aláírásmintát. Aláírtam a papíron, a nő összevetette az eltárolttal, majd közölte, hogy ne szórakozzak, ez ugyanaz. Megmutatta, és tényleg.

Csakhogy.

A képernyőn először a feleségem aláírása jelent meg, majd egy page down gomb lenyomásával jött fel az enyém.

A pénztárosnak valószinűleg nem mutatták még meg a page down gombot...

Szumi 2008.07.17. 14:27:44

Járjon így minden bankártyás, sorállás-gerjesztő urbanomodern csiganyálhúzó, üreszsebű lúzer.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.07.17. 14:29:02

Ja aláírás. A K&H-nak volt ilye mániája hogy a "xxx yyy zzz" formátumú nevemet sehogysem tudták összeegyeztetni a "xxx yyy" formájú aláírásommal, mivel a zzz-t nem használom. Az 1 helyen szerepel, a személyimen.

Ügyintéző függő volt, volt amelyik fél órát telefonálgatott a számlavezető fiókomba, volt amelyik (biztos az értelmesebbje) egyből vágta hogy bizony ez egy 3 darabos név és a 3. darabot a tulaj nem használja...

Hülyék ezek, éppen csak nem pörögnek.

phrase 2008.07.17. 14:29:19

a poszt tisztelt szerzője esetleg nem szándékozna azon is felháborodni, hogy neki kell levegőt vennie és nem intézi el helyette más ezt is? csököttagyú...

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2008.07.17. 14:30:24

Ja, az előzőhöz tartozik hogy persze egyéb adatok is kelettek a kp felvéthez. Ott nem volt kártyám.

Bobby Baccala 2008.07.17. 14:39:57



bankbetét miatt azért én aggódnék a helyében, vmelyik erste garantált hozamú alapja nem teljesen úgy alakult ahogy kellett volna.
majd amikor bemegy hogy felvegye a befektetett 100 forint helyett a 130 forintját, ne lepődjön meg ha közlik vele bocsi csak 20 forint maradt a számlán..

tarkamarha 2008.07.17. 14:49:40

Nekem a kp-vel még sosem volt gondom. Annyira nem is nehéz cipelni. :) Miért is kéne váltsak? Ha balfék lennék és elhagynám a tárcám buknék pár Ft-t. Ha a tárcámban lenne a bankkártya is, akkor még eljátszhatnám a letiltós - igénylős izét is. Na nem...
Olyan helyen még sosem jártam, ahol kp-val nem lehetett fizetni, de azért még léteznek olyan helyek, ahol bankkártyával nem lehet.
Lehet nem vagyok sikeres, de úgy látom a legtöbb helyen hosszadalmasabb a kártyás fizetés a készpénzesnél.
Az is elgondolkodtat, hogy aki naponta kétnaponta rohangál pénzt felvenni az automatából valyon tényleg ennyire unatkozik?
Persze, van kártyám nekem is, hisz néha kell az, de messze nem a mindennapokra.

tarkamarha 2008.07.17. 14:59:57

+ még az előzőhöz:
Tulajdonképp a kártyaelfogadó helyek engem - a meggyökeresedett készpénzest - ha jól tudom minden vásárláskor "meglopnak", hisz rajtam nincs plusz költségük, míg a kártyás vásárlóknál a bevételükből még jattolniuk kell a bankoknak. (mittudom én milyen díjjal és ráadásul elfogadó helyenként változó arányban) Ergó az lenne tisztességes, ha kp-val minden olcsóbb lenne.
Persze tudom, a széllel szemben köpködök, de jól esik...

pdjames 2008.07.17. 15:04:58

Talán nem olyan rossz ötlet a fényképes bankkártya, olyat is lehet már manapság igényelni. Csak azt nem értem, ha az xxx yyy zzz formátumot nem fogadják el,akkor miért nem jelzik az aláírási címpéldány benyújtásakor, hogy ez náluk biza policy.
De ilyen baromságot nehezen lehet elképzelni, személyi és lakcímkártya alapján bárkit be tudnak azonosítani.

azize 2008.07.17. 15:17:53

Normál helyzetben a kártyás fizetés nem lehet hosszabb a kp fizetésnél, kivéve, ha Erzsike a raktárban telefonál a férjével az 1 db telefonvonalon.

És tényleg hajrá Újpest, nem győzöm hangsúlyozni :)

Mária 2008.07.17. 15:24:10

Egyik péntek délután Google hirdetésre utaltam át egyezer forintot kártyával.

Vasárnap este szigorú női hang telefonált, hogy visszaélés történt a kártyámmal, de hogy mi, azt nem mondhatja meg, csak ha telefonon keresztül azonosítom magam.

Mondtam, hogy azonosítsa magát inkább ő, mert honnan tudjam, hogy tényleg a banktól telefonál.

Erre azt mondta, hogy kérdezzek tőle valamit, amit csak mi ketten tudhatunk :)))

Mondtam, hogy inkább hagyjuk, majd én visszahívom a bankot. Visszahívtam, mire kedves férfihang közölte, hogy valaki átutalt ezer forintot a számlámról kártyával oda, ahová eddig még soha... Mondtam, hogy tudom, én voltam az. Erre megkérdezte, hogy fogok-e máskor is utalni a Google nevű "kereskedőnek", mert akkor ezt ők felírják és máskor nem telefonálnak miatta. Mondtam, hogy fogok.

Mondjuk a kártyámat nem tiltották le egyáltalán :)))

Maddness69 2008.07.17. 15:31:26

Az Erste bankról csak jót tudok mondani.

Nagyon jó ügyvédei vannak. pl.

Kerti Öröm 2008.07.17. 15:33:09

A LETZTE bankot jobb otthagyni. Én is ezt tettem, és azóta megszűntek a hasonló problémáim. Csak nehogy a mostani számlavezető bankomat is felvásárolják, ahogy azt már két előzővel megtették. Unom, hogy mindig menekülnöm kell tőlük...

hunRAT 2008.07.17. 15:45:02

Raiffeisen:

Hétfői nap, vásárolgatás kp nélkül, telefon csörög,
kedves női hang a telefonba épp vásárlás közben közli, h a Visa központ tájékoztatása alapján visszaélés történhetett a Visa kártyámmal, és amennyiben szóban jóváhagyom letiltja.
Mondtam neki, hogy tele a kocsi és nincs egy fillérem se, kissé problémás lenne ha letiltaná, de ha vár 5 percet akkor addig fizetek a pénztárnál (már a sorban álltam) és akkor letilthatja...
Visszahívott 5 perc múlva jóváhagytam letiltotta, közölte, hogy a bankfiókomba mehetek szerdán az új kártyáért és természetesen a bank állja a cserét...
Kedvesség, tájékoztatás, gyorsaság...ezért szeretem a fenti bankot...és megérdemlik a reklámot mert ilyenek és nem ótépé meg erszte..a.mikkel nem ilyen tapasztalataim voltak! ment is a számla megszűntetés)

the as · http://thelongestlistofthelongeststuffatthelongestdomainnameatlonglast.com/ 2008.07.17. 15:49:52

> kekecke 2008.07.17. 12:15:29
> Nekem ezexerint hatalmas szerencsém van a zótépével.
> Velem is ugyanez történt: visszaélés a kártyám adataival. Telefonom csörög, be kellett azonosítanom maga - igen szigorú férfiember volt a túlvégen

mi is a szamod? legkozelebb felhivlak en is szigoruan, aztan mondhatod az adataid..

jaffandi 2008.07.17. 15:50:16

Nem tudom, hogy más banknál hogy működik, de CIB-nél beszkennelik az aláírt űrlapot és számítógép hasonlítja össze az aláírási címpéldánnyal.

Én is jártam már úgy, hogy meghatalmazással kellett volna kivennem céges pénzt és egyik főnököm aláírását sem fogadta el a szgép. Az ügyintéző hölgy meg úgy nézett rám, hogy azt inkább nem részletezném. Tök kínos volt.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2008.07.17. 15:58:58

dsaf45tgfdsgds: hehe.... :-)
Én is kértem, hogy valamilyen módon azért igazolja magát, így felváltva mondta az adataimat, vagy ő elkezdte, én befejeztem. Így vált nyilvánvalóvá, hogy valóban banki ügyintéző volt az úr, és tulképpen az őrangyalom is egyben...

Szumi 2008.07.17. 16:07:41

A mostani aláírásom már csak nyomokban hasonlít a néhány évvel ezelőttire. OTP-nél vagyok, évi sokmilliós számlaforgalommal. Meg sem nézik az aláírásomat, nem érdekli őket, hiszen az évek során láttak eleget, megismernek.
Van bankkártyám, a széfben szokott lejárni. Cash forever. Még az USA-ban is főképp KP-val fizetek, kivéve az automata kutakon.

boldiii 2008.07.17. 16:11:09

Nekem egyszerre két kártyámat tiltották le külföldi utam után. Az erste hasonlóan az esethez, írt egy postai levelet. Ráadásul valahogy sikerült mínuszba rakni az egyébként nem hitelképes egyenlegemet, így jelezték, hogy amíg a tartozást nem rendezem, ne számítsak az új ingyenes hitelkártyára. Megoldottuk.

A K&H viszont felhívott telefonon, és képzeljétek, nem azt mondta, hogy letiltanak, csak azt, hogy ha jóváhagyom, akkor most szépen letilt, de ha nem hagyom jóvá, akkor nem garantált, hogy minden tranzakció rendben lesz. Ez utóbbit nem igazán fenyegetésnek szánta, csak elmondta a tényeket. A lényeg, hogy választhattam, és nyilván azt mondtam, hogy azonnal adjanak új kártyát, engem véd.
De tudtam róla, telefonon, időben, nem utólag.

Más kérdés, hogy a kártya átvetele eddig mindig problémás volt, mert vagy nem abban a fiókban van a kártya ahová megyek érte, vagy nem akarják odaadni, mert bár a nevemre szól, én "csak" társtulajdonos vagyok.

dimitrij 2008.07.17. 16:37:19

meseszerű a történet... finom kolorájzing effektust érzek rajta. :)

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.07.17. 16:46:54

Vannak olyan kapitalista-imperalista-pluralista csűrhebankok, ahol pont emiatt a következőt teszik:

1. Amikor megrendeled a kártyád, akkor aláírod. Bekerül a rendszerbe.
2. Amikor átveszed a kártyád, akkor aláírod a papirost és ez is bekerül a rendszerbe.
3. Amikor te bemész és akármilyen papírt aláírsz a banknak, akkor az aláírásod bekerül a minták közé a rendszerbe.

Ebből aztán meg tudják állapítani a szórások és fedések AUTOMATIKUS kirajzoltatásával, hogy valóban te vagy a delikvens. Persze Magyarország nem kapitalista-imperalista-pluralista. Ez itt a bibi.

dimitrij 2008.07.17. 16:48:49

"háromezer forinttal a zsebemben indultam neki egy hétvégének"

az első hiba.


"beugrottam egy közértbe ezt-azt venni, mielõtt felugrok a barátaimhoz"

akkor mégse 3 ezer?


"A kérdésre, hogy errõl mikor szándékoztak szólni"

aham, akkor valszeg nem csak az aláírásod, de az összes elérhetőséged elég régi lehetett... néha érdemes lenne frissíteni, hogy el tudjanak éréni, ha ilyen helyzet van. esetleg egy sms küldő szolgáltatást megrendelni, hogy tudj róla, ha éppen lenyúlják a pénzed.


"A levél arról, hogy letiltották a kártyámat, július 7-én érkezett meg."

telefonno felhívod őket, de vársz majd egy hónapot a levélre, nem mész be a fiókodba intézkedni? inkább vársz a levélre? gratulálok....


"Tehát még vagy két hétig nem lesz kártyám."

az inkriminált péntek utáni első hétfőn be kellett volna fáradni, magadnak takarítottál volna meg némi időt, ugye.


"Eddigre már egész rutinos lettem pénztári kifizetésekben."

talán lehetett volna annyi eszed, hogy ha már bent jársz, akkro nem csak párezret veszel fel, hanem többet, és esetleg intézed magadnak a kártyát.


"Személyi, lakcímkártya átadása után már ki is töltöttük a nyomtatványt"

hát ez egyrészt nem tart órákig, másrészt akárki bemehet ezekkel egy akármilyen fiókba... jobb lenne, ha a lopott tárcáddal a kezében megjelenne valami sittes gyökér, és az összes pénzedet elvinné? esetleg még hitelt is venne fel, amit utána majd neked kellene kijárnod, hogy ne kelljen fizetned?

Zalzan Kavol 2008.07.17. 17:42:26

Mondjuk telebank/netbankon keresztül át lehetett volna utalni a pénzt egy megbízható ismerős/rokon számlájára, ahonnan ki lehetett volna venni.
Ettől függtelenül erstebank szarjon komodói sárkányt, párszor már engem is megszívattak.

akiraly · http://index.hu 2008.07.17. 18:35:58

dmitrij, ennyi esszel szerintem indits blogot a bankkartyakrol.

Albu 2008.07.17. 18:50:42

„Nekem sem adják oda.”
Most vagy nekem nem adják _ide_, vagy oda nem adják (de kinek nem adják oda)?

De kíváncsi vagyok, ezért inkább továbbolvasom. Ma engem is megleptek ui.

Albu 2008.07.17. 18:57:47

Ez annyira nem durva. Megértem a csalódását, mert kellemetlen, de ez a dolgok üzemszerű működése, és így helyes.

Egyre inkább én is kedvet kapok ahhoz, h beküldjem a saját esetemet. Tetszik ez az oldal (és nem veti el a sulykot, mint a BKV-figyelő).

Lefty Rosenthal 2008.07.18. 00:21:47

az osszes itt bunkozonak meg ketsegbe vononak: valaki mondta, h szolt a bank, mert visszadobta a kartyat az atm. Az nem jelzes. A jelzes az, amikor felhivjak az ugyfelet, es kozlik vele, h ez van. Ez minden normalis helyen igy van. Minden nap van leghalabb 10-15 kartyacsalasos ugyunk, kb igy nez ki a dolog h reggel Jamaikan, delutan Chicagoban probalnak fizetni a (klon)kartyaval. Na ha ilyen esetben nekiallnank levelezni, ugy megbaszna minket az FSA h tobbet nem kellene bemenni dolgozni sem. Telefon, megkerdezni h tenyleg o van e ott, es ha nem, akkor storno, uj kartya ket nap mulva a postaladajaban/szamlavezeto fikoban, addig pedig szemelyazonositoval menjen be penzt kivenni. Ha nem stimmel az alairas, es nincs ID, akkor belekerdezunk az elmult napok tranzakcioiba, szemelyes adatokba ilyesmibe. Ha valaszol, akkor limitalt mennyisegu cash-t elvihet.

Nem am nekiallunk levelezni, bazmeg... a kommunikacio az, amikor megkerdezzuk:

on volt e delelott Jamaikan, delutan pedig Chicago-ban? Ha nem, akkor ennyi, ha igen, akkor kellemes napot.

dimitrij 2008.07.18. 07:51:56

akiraly: mi fáj lelkem? :) kicsit túlspiráztad a történetet, csak egy visszanyalt a fagyi. nekem el ezt annyira túlzizegni...

paranoid 2008.07.18. 11:02:19

dimitrij,

kiváncsi lennék, milyen nagyon zizegnéd túl, ha sürgősen kp-re lenne szükséged és a bankod nagggggyon hozzáértő pénztárosa nem adna a saját pénzedből, mert _szerinte_ nem is te vagy te.

És ugye, mivel kételkedtek a személyazonosságában, azt mondták, adjon másik aláírásmintát és akkor minden oké. Ha ez nem teljesen abszurd, akkor semmi... Ezek szerint ugyanezt játszák el a lopott igazolvánnyal érkező simlissel is. Kérnek tőle egy másik aláírásmintát és viheti a pénzt.
Röhej.

lynn 2008.07.18. 13:42:00

Nekem már kétszer tiltotta le az Erste ugyanezzel az indokkal a bankkártyámat, és bár elektronikus csomagom van, tehát számlakimutatást e-mailben kapok, csak ajánlott levélben értesítettek. Utoljára külföldi út előtt, és az új kártya persze nem készült el időben. Ja, és amikor bementem a fiókba új kártyát igényelni, a kisasszony nem értette a problémát, és ki akarta fizettetni velem az új kártya díját.

Lajszlo 2008.07.18. 14:16:28

Beszedési megbízást megrendelni mentem be az Erstébe. Kitöltjük a papírt, ügyintéző hölgy kapásból azt mondja, hogy kár is lenne beküldenie, mert nem hasonlít az aláírás a mintára, vissza fogják dobni Pesten. Mondjuk igaza is volt, eltelt 15 év azóta hogy a mintát adtam, csak azt furcsálltam, hogy ez eddig mért nem okozott soha zavart semmiben?? A másik furcsaság a faramuci megoldás volt: szíveskedjek kifáradni az előtérbe, az ott található telefonon felhívni a telebankot, bepötyögni a kódomat, és úgy már meg tudom adni a megbízást... elfogadom én, hogy a kód stabilabb azonosító, mint az aláírás, na de hogy ehhez ki kell zavarni az ügyfelet a teremből ?!? Mért nem lehet az orrom alá dugni egy terminált, hogy tessék ide bepötyögni a kódot, az kiváltja az aláírást, oszt ezzel sínen is lennénk...

Pernahajder Campbell (The Scunner Cambell) 2008.07.18. 18:53:42

mondjuk ha tényleg nem felismerhető az aláírásod akkor ne is adjanak ki pénzt, valaki el is lophatta a személyidet...hogy miért nem lehetett telefonon értesíteni azt csak a jó ég tudja...az a bank baromsaga, az aláírás szerinti tortúra meg szerintem jogos...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.07.18. 23:20:15

Engem is szivatott párszor a Budapest Bank, hogy nem jó az aláírásom. Én meg vigyorogtam, hogy nekem nincs is aláírásom, csupán rondán írok... :-) Általában 1-3 közötti számú próbálkozás után sikerült megelégedéssel befejezni a szitut.

Szerencsére három éve a főszámláim az ELLÁ-nál vannak, és pár hónapja az utolsó számláimat is megszüntettem a Budapest Banknál. Azóta nincsen faszkodás az aláírással, csak iBanq meg jelmondat meg számkód. Határozottan sikeresebb embernek érzem is magam! ;-)

dimitrij 2008.07.20. 10:06:14

paranoid: valszeg nem lennék nyugodt, de az biztos, hogy nem tupíroznám fel a dolgot, és küldeném el a homárnak.. :) adjak ötleteket? az a legjobb, ha 2 kártyája van az embernek egy számlához, ha ilyen esetek elkerülése végett, mondjuk egy visa, meg egy mastercard, annak valószínűsége, hogy a kettő adatait egyszerre szerzik meg, az kb. zéró. viszont ha az egyiket letiltják, akkor még mindig ott van a másik, ami simán használható... évi néhány ezer forintot megér, hogy az embernek legyen hozzáférése a saját pénzéhez, nem? :)

ez körülbelül június végére is rendelkezésére állt volt a fenti eset küldőjének, ha van annyi esze, hogy nem párezer forintokért jár be a bankba.

"Ezek szerint ugyanezt játszák el a lopott igazolvánnyal érkező simlissel is."

ezt te értelmezted így, amire mondjuk nem lennék annyira büszke a helyedben. hol olvastál hasonlót? én nem ezt írtam... valóban röhej, hogy egy rosszul értelmezett mondatból következtetsz. :)

dimitrij 2008.07.20. 10:08:52

"...hogy miért nem lehetett telefonon értesíteni azt csak a jó ég tudja...az a bank baromsaga.."

nem annyira. egyértelmű, hogy az ügyfél nem adott meg elérhetőséget. talán némi felelősségtudat az ügyfélbe is szorulhatna.

dimitrij 2008.07.20. 10:11:20

"És ugye, mivel kételkedtek a személyazonosságában, azt mondták, adjon másik aláírásmintát és akkor minden oké."


mondjuk ehhez nem ártana ismerni a folyamatot. ha komolyan azt hiszed, hogy ez abból áll, hogy ott és akkor újra alársz egy papírt és egyből utána pénzt veszel fel, akkor igen ostoba elképzeléseid vannak az ilyen esetek kezeléséről... nyugtass meg, hogy nem erre gondoltál. :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.21. 14:22:12

dimitrij:
egyetértek veled, már 10 éve visa és mastercard tulajdonos vagyok. nem azért mert összekeverem az aláírásomat, hanem mert egy dekáddal ezelőtt az egyik országban a vizás másikban meg a maszter volt többségben.

Magyaro. is maszteres volt akkor, de külföld már vizás.

Amúgy korrekt az ilyen bank, aki felhív, mielőtt zárolna, kérdés csak az, hogy biometrikus azonosítást, retinaszkent és DNS mintát mikor fognak elfogadni... :))

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.07.23. 17:14:49

Egy személyigazolványal simán besétálsz bármelyik utipifiokba és már hozzá is jutsz a pénzedhez.Ja hogy te nem vagy utipis :D Mert az erste az aztán kuwajó, látod, amig vannak ilyen ügyfelek addig el is tartják öket.Közben a készpénzfelvételért keményen leemelik ám a pótdíjat, amiről neked persze nem nagyon lesz tudomásod.Ezt megcsinálják havonta pár ügyfélel és meg van a zsebpénz :D
Én már felvetettem hogy retinaazonosítást használjanak, de sajnos az ügyfélnek a szeme sem áll jól :) Van aki az ersztés kártyáját dugdosa az utipis gépbe és mikor 3szor visszadobja negyedik alkalommal már ugy dönt akkor ezt be is veszi és a bunko ügyfél van felháborodva :D Vagy a elvette a kártyám a gép dolog, mikor sikeresen elcseszi a pinkodját, chipes karin átirja majd a régit üti be mellé, vagy annyira hülye hogy lejár a kártyája de nem cseréli ki.... Aztán ugye a bank a hibás, meg a boltban a pénztáros aki nem fogadja el a vécépapira kanyaritott ezres számot mint pénz, mondván az nem érvényes... Én nem tudom sajnálni azokat akik nem értenek valamihez de arra is képtelenek hogy amit napi szinten használnak, megértsék.A bankomat amolyan biankos gép, az első hitelesités után ha
nem találja érvényesnek a kártyát visszadobja.Átmegyek saját automatához és a gép pontosan ki fogja irni hogy mi a baja, ha meg utipis vagyok bemegyek a fiokba reggel, tépek sorszámot és 10perc mulva kisétálok a pénzel vagy az új kártyámmal.

Nava 2008.07.24. 17:50:32

Édes istenem, a szövegből egymással kapcsolatban nem álló részt kiemelve, összekötve muszáj a magyarnak szemétkedni.. grat...

Kedves András: én a bank első furcsa megmozdulásakor otthagytam őket a francba, a részletfizetéses személyi kölcsönömet a felvétel után nem sokkal kamatokkal együtt egy összegben követelték rajtam...
Hagyd ott őket, a K&H ezerszer korrektebb

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 01:58:50

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

kissmolly 2016.04.19. 11:29:04

Háháhááá... most kaptam 2x 050es kódot, akkor rákészülök. :D