Tékozló Homár

Visszavonhatatlanul emel hitelkeretet a Citibank

2008.07.21. 06:37 | ge | 61 komment

Gebra beleszaladt a banki ügyintézés poklának legmélyebb bugyrába, amikor minden ügyintéző máshogy ügyintéz, majd jönnek a kitöltendő űrlapok, de hiába: a hitelkerete először megnőtt, majd megszűnt és három hét után már csak a kérdései maradtak.

Az alábbi vidám és még folyamatban lévő eset főszereplője, szenvedő alanya vagyok, a másik főszereplő pedig a Citibank, tudjátok, "The Citi Never Sleeps". 2008 májusában-júniusában (a pontos időpontra sajnos nem emlékszem) kaptam tőlük egy levelet, melyben arról tájékoztatnak, hogy folyószámlámhoz kapcsolódó hitelkeretem az eddigi 150.000 HUF helyett 389.000 HUF-ra változik 2008. július 1.-étől. Amennyiben ezzel nem értek egyet, ezt jelezzem feléjük.

Nem az első ilyen próbálkozásuk volt. Mivel én nem kértem a változtatást, ezt a 06-40-24-84-24-es telefonszámon jeleztem. Ügyintézőjük arról tájékoztatott, hogy kérésemet rögzítette, és hitelkeretem változatlan marad.

Meglepődve tapasztaltam, hogy ennek ellenére 2008. június 30.-tól megemelték 389.000 HUF-ra a hitelkeretemet. Ekkor újból hívtam a Citiphone-t, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot. Azt az információt kaptam hogy 5-6 banki nap alatt ez megtörténik. Július 9.-én megint telefonáltam, mert semmi változást nem észleltem. Az ügyintéző arról tájékoztatott, hogy ki kell töltenem egy nyomtatványt (miért is???), amelyben kérem a hitelkeret csökkentést. Hogy minél hamarabb megtörténjen a hitelkeret visszaállítás, nem kértem, hogy postázza ki az ehhez szükséges nyomtatványt, ehelyett befáradtam a Váci úti fiókjukba még aznap, azaz 2008. július 9.-én. Ott ügyfélszolgálati munkatársukat tájékoztattam arról, pontosan miért vagyok itt, mi a problémám, ő pedig rendelkezésemre bocsájtott egy formanyomtatványt, amit kitöltöttem. Azt az ígéretet kaptam, hogy azonnal továbbítják a társosztály felé és egy-két nap alatt visszaállítják a hitelkeretemet, tekintettel arra, hogy ők hibáztak.

Mondanom sem kell, ez természetesen nem történt meg. Ehelyett tegnap, 2008. július 17.-én mikor az internetes felületükre bejelentkeztem azzal szembesültem, hogy nincs hitelkeretem egyáltalán. Sem 389.000 sem 150.000 HUF.

Sokadszorra hívtam ebben az ügyben a telefonos ügyfélszolgálatot, ahol kifejezetten segítőkész munkatársuk igyekezett kibogozni ezt az egyre bonyolultabb ügyet. Arról tájékoztatott, hogy a legelső telefonbeszélgetésről, melyben jelzem, hogy a hitelkeret változtatást nem kérem, (május végén, június elején) semmifajta jegyzőkönyv nincs. Felvetésemre, hogy nincs semmi gond, hisz rögzített vonalon beszélgettünk akkor is, arról tájékoztatott, hogy sajnos nem áll módjukban visszakeresni a beszélgetést, ha nem tudom, melyik nap beszélgettünk. Felajánlottam, hogy esetleg meg tudom adni, milyen telefonszámról hívtam őket, az talán segít. Nem. Elmondta azt is, hogy ahhoz, hogy a hitelkeret csökkentést végrehajtsák, jogilag szükséges az, hogy kitöltsek egy újabb dokumentumot, mert a fiókban természetesen nem a megfelelő nyomtatványt töltették ki velem. Közöltem, hogy én sem fiókba nem szeretnék bemenni, sem kivárni, hogy postázzák nekem a megfelelő nyomtatvány, majd visszaküldjem, mert az újabb egy hét optimális esetben, mire visszaér, majd szerencsés esetben esetleg újabb egy hét múlva a számlaadminisztrációs osztály talán elkezd vele foglalkozni. Ezt is rögzítette a jegyzőkönyvbe amit felvett. Azzal váltunk el, hogy panaszomat és kérésemet, hogy minél előbb állítsák vissza az eredeti állapotot, továbbította az ebben illetékesek felé, de sajnos nem tud semmit ígérni.

Pár kérdésem lett volna a Citihez a fenti történettel kapcsolatban, ám mivel semmilyen elektronikus formában nem lehet eljuttatni ezeket feléjük, mert nincs e-mail címe az ügyfélszolgálatnak, továbbá az internetes felületen csak 1000 (!) karakternyi lehet az elküldött üzenet hossza, valamint szinte 100%-ig biztos vagyok benne, hogy érdemi válasz egyikre sem érkezne, így költőien csak ide, nektek küldöm el.

Hogy lehet, hogy csak úgy, minden kérés és hozzájárulás nélkül megváltoztatják a hitelkeretem, ha nem ellenkezek? (egyoldalú szerződésmódosítás?)
Hogy lehet, hogy én ezt kértem, hogy ne hajtsák végre és a kérésemről semmilyen jegyzőkönyvet nem vett fel a Citiphone-os kolléga, illetve ezen kérésem sehol nincs rögzítve?
Hogy lehetséges, hogy az egyik egyik ügyintéző szerint elég telefonon bejelentenem a kérésemet, másik ügyintéző már tájékoztat arról, hogy pár nap, és életbe lépnek a telefonon kért változtatások, majd egy harmadik arról tájékoztat, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen, erről nyomtatványt kell kitöltenem? Nincs erre procedúra, melyben egyértelműen rendelkeznének az ekkor szükséges lépésekről? Felvetődik a kérdés, hogy ezek szerint a Citinél attól függ az ügyintézés menete, a szükséges lépések, melyik ügyintéző veszi fel a telefont, kihez kerülök a bankfiókban?
Hogy lehetséges, hogy eltelt három hét, és még mindig nem oldódott meg az ügyem?
Hogy lehetséges az, hogy a hitelkeret megnöveléséhez nem szükséges semmilyen nyomtatvány kitöltenem, aláírnom, egyszóval ahhoz nem szükséges a hozzájárulásom, mégis megtörténik, viszont a csökkentéshez kell? És vajon miért rögzítik a beszélgetéseket, ha ilyen ügyek esetén nem használják, nem tudják használni azokat?

Tudom, zárjam be a számlámat, és nyissak máshol. Meg fogom tenni, egy másik banknál van lakáshitelem, azontúl az ahhoz nyitott számlát fogom használni. Meglátjuk, velük meddig leszek elégedett.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.07.21. 07:06:10

Hááááát, Citi-ügyfélnek lenni necces dolog... Sógorom ott dolgozik náluk és amikor megkérdeztem, hogy jó-é a bank, azt mondta, hogy szerinte inkább nézzek valami más után, ha jót akarok. :P
Amúgy meg akinek hitelkerete van bármelyik pénzintézetnél, az minden bizonnyal nem sikeres ember. Azt tudnám esetleg ajánlani, hogy a Citi helyett próbáld meg az OTP-t, úgy hallottam, hogy ott nagyon kedvesek az ügyintézők, nem basszák át az embert, meg ilyesmik... :)

kismandala 2008.07.21. 07:14:24

OTP-nél tényleg nincs ebből para. Egyszer nekem visszavették mert 2 hónapig táppénzen voltam és jelentősen csökkent a fizum. Maguktól fölfelé azonban már nem módosították, egyszer az ügyintézőjük, mikor más ügyben hívtam, megemlítette h megemeltethetném, mondtam nem kell, azóta sem piszkálták.

jesszumpepi (törölt) 2008.07.21. 07:58:09

Felvetődik a kérdés, hogy ezek szerint a Citinél attól függ az ügyintézés menete, a szükséges lépések, melyik ügyintéző veszi fel a telefont, kihez kerülök a bankfiókban?

Rátapintottál a lényegre:
Az élet számos területén ettől függenek az ügyeink.Ezért keressük az ismerőst,az ismerős ismerősét,stb.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.07.21. 08:25:27

Azt hiszem a CitiBankhoz sem fogok menni :) Még mindig keresgélek mi volna jó számomra az OTP után. Viszont jesszumpepinek igaza van, sajnos nagyban függnek a dolgok, hogy kivel intézed az ügyeid, hogy áll hozzá és mennyire ismeri a dolgokat. Ezért jó, ha van ismerős. És különben is, hogy szaporodik a medúza?

staropramen 2008.07.21. 08:32:45

10 éve vagyok a citi ügyfele. számlám itt nincs ,csak egy hitelkártyám.Mindig korrekt magatartást tapasztaltam a telefonos ügyintézők részéről, persze lehet,hogy szerencsém van.Mivel nincs itt számlám , mesélje már el valaki,hogy a hitelkeret emelés milyen hátrányokkal jár, ha időben rendezed a tartozásod.Nem értem ugyanis, hogy mi ezzel a baj,hiszen a megnövelt hitelkeretet nem köteles igénybe venni az ember ,ha nem akarja.

csuf (törölt) 2008.07.21. 08:33:02

13 éve vagyok a budapestbanknál. eddig semmi gebasz nem volt velük

staropramen 2008.07.21. 08:39:38

@EnZsolt
Google-meduzák szaporodása-Brehm útvonalon ragyogó választ találsz a kérdésedre, de a ráckevei strandon bármikor végignézheted élőben.

Keen25 2008.07.21. 08:43:57

Udv. FYI. A Citinel meg mind a mai napig az egyik legkorrektebb az ugyfelszolgalat. Minden teren. Tudom, voltam ugyfeluk, es tudom, van nemegy ismerosom benntrol. Az, hogy onhatalmulag valtoztatnak hitelkeretet, ugyis, ha nem kered, az egyfajta "megbecsules reszukrol", neked mint Jo ugyfelnek. Az, hogy nem sikerult visszarakatnod a regi llapotra, szerintem egyszeri malor csupan.
Viszont most mondom. En nem vagyok Citi ugyfel, mert draga a szolgaltatas. Viszont meg is adjak erte, amit csak kell.
Szal nekem kicist erdekes ez a sztori, foleg, hogy mint mondtam, ismerem a bankot, meg az ugyfelszolgalatot. Szerintem kicsit eros Fake a sztori.

The Good Boy 2008.07.21. 08:59:21

staropramen 2008.07.21. 08:32:45
"10 éve vagyok a citi ügyfele. számlám itt nincs ,csak egy hitelkártyám.Mindig korrekt magatartást tapasztaltam a telefonos ügyintézők részéről..."
Nem akarom az ördögöt a falra kenni, de majd, ha meg akarod szüntetni azt a számlát, majd lesz negativ tapasztalat!
nekem is csak hitelkártyám volt náluk, fél napba, meg sok anyázásba került mire nullára lezárva meg tudtam szüntetni. Én még a reklámjukat is utálom azóta:)
Azt meg én sem értem, miért kell ekkora problémát csinálni abból, hogy nagyobb lett a hitelkeret? Nem muszály igénybe venni, pénzbe pedig nem kerül.

beste 2008.07.21. 09:06:05

staropramen 2008.07.21. 08:32:45
nekem pl. azért lehet baj a hitelkeret-emelésből, mert azt azonnal be kell jelentenem a lakáshitelt-banknál, aki rögvest a hitelképességemet ennek fényében újra vizsgálja.

beste 2008.07.21. 09:07:14

jav.: lakáshitelező banknál

staropramen 2008.07.21. 09:26:13

beste
a bank által megnövelt hitelkeret a hitelképesség egyértelmű javulását jelenti.A másik(lakáshitelező)bank ennek csak örülhetne, bár szerintem semmi köze hozzá.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.21. 09:43:57

Miért nem hagyod ott őket a fenébe?

2008.07.21. 09:55:14

Ha nagyobb egy számlához kapcsolódó hitelkereted, ráadásul egy olyan számlához kapcsolódó, amiről valóban rendszeresen használt (közüzemire meg minden más költésre), akkor egy ilyen kis "megbecsülő" emeléssel klasszul el tudnak szaladni a költéseid....
A banknak meg pont ez a célja (nem az udvarlás, meg a megbecsülés kifejezése az ügyfelek felé), hanem, hogy ha a jövedelmed alapján ő úgy ítéli meg, tartozz csak neki többel nyugodtan, ő meg majd jól rárakja a kamatot.
Persze, nagy nagy önfegyelemmel, napi ellenőrzéssel nyilván visszafoghatja magát az ügyfél a költéseiben, de miért az ügyfélnek kellene még külön figyelnie egy ilyen kis kéretlen banki "kedvesség" miatt?
És mondom, ennek a fajta emelésnek pont az a lényege, hogy a bank tapasztalatai alapján százból ha két ember olyan fegyelmezett, hogy előbb-utóbb ne a MEGEMELT keretet költse, ne azután fizesse a hitelkamatot, a többivel előbb utóbb elszalad a lovacska, a bank meg nagyobbat kaszál a nagyobb hitelösszegre jutó nagyobb kamattal.
Mint a hitelkártyával: ott sem az ügyfél kényeztetése a cél nyilván. De sok ember kiváltja, mert meg van róla győződve, hogy minden fillért visszafizet hóforduló előtt, és akkor jajdeügyesvolt, mert kamat nélkül használta a bank pénzét 30 napig. Aztán valahogy az emberek 99%-ának előbb-utóbb kimegy a fejéből, hogy írogassa, mennyi az épp aktuális tartozás, amit vissza kéne fizetnie, meg egyáltalán, hogy MA kellene visszafizetni, mert holnaptól már 35%-on ketyeg a kamat...
Bizony, ilyen egy bank "JÓINDULATA"..

staropramen 2008.07.21. 10:02:43

@Los Alamuszi
amit leírsz valóban igaz lehet, de
felelőtlenség és agyatlanság úgy pénzt költeni hogy saját magad fölött nem gyakorolsz önkontrollt.ha tisztában vagy anyagi lehetőségeiddel, akkor kínálhat akármilyen kedvező hitelt, hitelkeretet, aranyos kismacskát, bármit egy bank ,nem fogadom el, ha nem tudom visszafizetni.
Abban meg vastagon igazad van, hogy aki nem gondolkodik az jól ráfarag. A provident uzsoráscégnek is vannak ügyfelei.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.21. 10:16:39

Fejből tudom, mennyi van a számlámon. Na nem forintra, de pár ezer pontosságra. És nem próbálok többet költeni, mint ami rajta van. Sőt, néha még előre is tervezek. Akinek ez nehéz, fogadjon könyvelőt.

A hitelkeret megelemése meg azért baj neki, mert tudja, hogy úgyse lesz rá szüksége, ha meg valaki illetéktelenül hozzájut a számlájához, nagyobb kárt tud tenni.

crashdummy 2008.07.21. 10:19:35

Most már nekem is csak hitelkártyám van a Citinél, de én nem vagyok elájulva a szolgáltatásuktól.

Korábban volt számlám is, rendkivül kedvező kamatokkal csábitották oda a népet, amikor bevezették a lakossági folyószámla szolgálatást. Aztán telt az idő, és egy szép napon arra ébredtem, hogy az OTP sokkal jobb kamatokat fizet.

Egy költözésnél lett végleg tele velük a hócipőm. Olyankor rengeteg helyen kell bejelenteni a cimváltoztatást. Nos, a Citi volt az egyetlen, akinél ezt csak személyesen, a bankfiókban lehetett megtenni. Meg is szüntettem a számlám, ami, ahogy Jófiú is irta fenn, nem volt egyszerű menet.

A hitelkártyám még megvan, bár azzal is rendszeresen felbosszantanak. Mivel más bankból utalom át a havi befizetést, igy a Giro lassúsága miatt néha becsúszik 1-1 nap késedelem. Ekkor mindig rámterhelik a 3500 Ft késedelmi dijat (akkor is ennyi, ha csak 4000 Ft a befizetendő minimum összeg - ez is érdekes üzletpolitika). Én ilyenkor mindig reklamálok, ők meg elhajtanak. Mert a szabály ugye, meg az automata rendszer... Pedig "Founder member" vagyok a kártyán. Véletlenül sem mondanák, hogy "Bocs, látjuk te időben utaltál, csak hozzánk érkezett késve a zsé. Régi ügyfél vagy, sokat perkálsz nekünk, elengedjük a késedelmi dijat."

Nick-son 2008.07.21. 10:20:33

A Citibank tényleg egy g.ci bank lehet, elhiszek mindent róluk.

A saját maguk által kibocsájtott nemzetközi bankcsekket nem váltják be, csak beszedésre veszik (vennék, mert hülye aki otthagyja) át, kezelési költséggel egy hónap alatt.

Érdekes módon a K&H meg beváltja a citibankos csekkeket is azonnal, kezelési költség nélkül.

Bit Rot 2008.07.21. 10:21:04

Citibank = fos.

Az okokért elég csak végigolvasni a korábbi bankos (és Citibankos) posztokat és hozzászólásokat.

2008.07.21. 10:36:30

staropramen:
pontosan azt írtam, hogy gondolom pontosan tudják, hogy az ügyfelek hány százaléka képes arra, hogy NE éljen a szépen becsomagolt ajánlataikkal.
Vagy, mert nem is érti, hogy az neki nem jó, vagy mert azt hiszi (mint a kaszinós nyerőgépeknél), hogy van esélye a banknál HOSSZÚTÁVON okosabbnak lenni.

A post meg ugye PONT arról szól, hogy az írója szeretné kézben tartani a dolgait, NEM felvenni(rendelkezésre tartani) egy magasabb hitelt, ha nem muszáj, de a bank éppen letologatja le a torkán...

Amúgy, semmi bajom a hitelkártyákkal, folyószámlahitelekkel stb., mert tényleg vannak esetek, amikor jól jön egy mentő és pótkötél. Nem tartok senkit lenézendőnek azért, mert időnként egy-egy hónapban többet költ, mint, amire a havi egyenlegéből futná. Csak ugye a mai banki reklámok nem ERRŐL szólnak, és tényleg rengeteg az olyan ember, aki azt hiszi, a bank tündérkeresztanya, mikor felajánlja kedvesen, hogy megemeli a keretét ;-)))) De mondom, nincs baj ezzel sem, ajánlja, csak ne legyen kötelező elfogadni, sőt, ne lehessen úgy sem megemelni, hogy mondjuk csak elfelejti lemondani a szuper ajánlatot az illető, hanem kimondottan legyen mögötte egy aláírt szerződésmódosítás.
A hülyék persze nyilván szívnak így is, ami meg hosszútávon mindenkinek rossz. Ugyanis megint egy számszaki alapvetés: minél jobban tukmálják a hiteleket, és vetetik fel olyanokkal is, akik tkp. nem is igazán képesek visszafizetni, annál nagyobb lesz a bank kockázati tényezője, több a "bebukott" hitele, na, és ekkor egyrészt jól megemelik az ÖSSZES hitelamatot (MINDENKINEK, pl. annak is, aki épp lakást venne), és minden más módon elkezdik növelni a bevételeiket (hiszen a veszteségeiket fedezni kell), azaz: drágábban vezetik a számlád, drágábban használhatod az automatát, a betéti kamatokat megnyírják, "racionalizálják" az ügyintézők számát, azaz, többet vársz minden szarért a fiókban vagy a telefonon...még akkor is, ha alapító tag vagy a bankban, vagy VIP ügyfél, vagy életedben nem tartoztál két forinttal sem a banknak...
Magyarán, a bank SAJÁT üzletpolitikája miatt szív aztán az összes ügyfél...

staropramen 2008.07.21. 10:46:44

@Los Alamuszi
nincs köztünk vita,amit írsz igaz.Én igyexem tudatosan kézbentartani az anyagi helyzetemet,azért írtam a kommentet.Egyébként B.Brecht irta meg a frankót : mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?!

staropramen 2008.07.21. 11:02:41

Ahogyan azt boldogemlékezetű Pósalaki bácsi mondotta volt :UGORGYUNK !

2008.07.21. 11:06:22

A helyzetet semmi nem jellemzi inkább, mint a jelen pillanatban kialakult pénzügyi válság, aminek az oka ugye az amcsi pénzintézetek (jelzálog) hitelezési gyakorlata...azaz, hogy pl. 300USD saját tőkével egész kis helyre lakokat lehetett megvenni, tkp. full hitelből,de még itt is hamar elfogytak az olyan kuncsaftok, akiket még normális kockázattal lehetett hitelezni.

A mi cégünknél (közepes, nemzetközi, nagy forgalmú) meg már volt is a bankunk, hogy jajajaj, kénytelenek minden költségünket megemelni. A felvetésre, hogy akkor ez tkp most a saját hibájuk miáltalunk való megfizettetése, csak hümmögtek.
Mikor viszont elibük tettük másik két bank ajánlatát, amik évi szinten milliókkal voltak olcsóbbak (nyilván azért is, hogy megszerezzenek minket), a kezdő emelési ajánlatot visszavonták, és még az eredeti költségeinkből is engedtek egy jót ;-))))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.07.21. 11:16:49

sikeres vagyok-e, ha sms értesítése szerinta cib bank pénteken felülvizsgálta a folyószámlámhoz tartozó hitelkeretemet (amit a büdös életben még nem használtam fel és nem is fogok valszeg), anélkül,hogy kértem volna, és ezért 2500 HUF-ot vont le a folyószámlámról. a keretet érdekes módon nem emelte meg, pedig sokkal jobban élek, mint egy éve (hála magamnak)

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2008.07.21. 11:20:20

Nagyon régen vagyok Citi ügyfél. Folyószámlám, hitelkártyám, náluk van. Soha semmi probléma nem volt. Mellesleg nem értem: ha a Citi emelni akarta a hitelkereted, miért fájt az Neked???

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2008.07.21. 11:25:13

@Keen25 Igazad van. Nem a legolcsóbb bank, de az biztos, hogy a szolgáltatás színvonalába agyonver mindenkit. Mellesleg, most jött be az ingyenes szlavezetés - igaz ehhez 150000 et minden hónapban utaltatni kell a szlra. Ingyenes ATM használat, külföldön 2x ingyenes a felvét. Jah és a MA co-branded kártyával télleg műxik az ingyenes repjegy system. Erről ennyit.

Csééé 2008.07.21. 11:25:43

Magyarországon tök mindegy, hogy melyik banknál nyitsz számlát. Itt nagy ívben lexarják az embert. Hallottál te már olyanról, hogy versengenek a megtartásért? Csak az új ügyfélért megy a hajrá.
Nagyon gáz. Nem akarok külfölddel példálózni, de hugomnak angliában volt számlája. Itthon venni akart fel lóvét, azt hitték, hogy kártyacsalás és letiltották a kártyáját, majd még fel is hívták. Elnézést kértek, visszaállították és kapott egy halom kedvezményt, extrákat a banktól, mert hogy ők hibáztak.
Álom, álom, de szép álom.
Telefonos és személyes ügyintézők meg teljesen mindegy. Itthon ahány ember, annyi félét mond. :)

hanzs 2008.07.21. 11:28:24

Velem ezt a raiffeisen játszotta el.

A hitelkeretnek 2 költségeleme van általában, Egy éves rendelkezésre állási díj, mely a hitelkeret x %-a, illetve a kamat az igénybevett összeg után napra leosztva.

Naszóval ha pl megemelik a duplájára 300.000 ember hitelkeretét, mert csak, akkor mindenkitől dupla összeget szednek be az akár igénybe se vett hitelkeretért.

Ez a szokásos cseppet sem korrekt lehúzós magatartás.

hanzs 2008.07.21. 11:45:21

Habár ha jól nézem Citinél a rendelkezésre tartás az ingyenes, szóval ez nem annyira gázos, de pl a rafinál ez teljes lenyúlás volt, mert pl 300.000 ügyfél esetén 150.000-ről 300.000-re emelve csak a rendelkezésre tartásiból, 2 %-s díj esetén 900.000.000 plusz árbevétel jön be, ha jól számolom.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.21. 12:09:02

Nekem több mint 10 éve van citim, minden évben szétnézek, de jobbat még nem találtam. Valaki írta, hogy azért rossz a nagyobb hitelkeret, mert drágább (rendelkezésre tartási díj) illetve akkor "akármekkora véletlen" összeget leemelhet egy közműves.

Na, erre csak annyit írnék, hogy az a díj ingyenes. Szóval 2x annyi szintén :)

Illetve: ha hagyod hogy minden közműves saját belátása szerint emelgessen le a számládról, akkor megérdemled: vagy be kell limitálni, vagy még jobb, ha Netbankon te utalgatod... mindkettő ingyenes.

Illetve másvalaki írta, hogy nem tudja követni a minimum visszafizetési összeget mert dátumban elcsúszik és ráverik az extra díjat. Na erre meg azt írom, hogy ugye a minimum visszafizetendő összeg 2000 Ft.

okos ember csinál az év 12 hónapjára egy ütemezett átutalást a hitelkártyára úgy 20-a körül, hogy elsejére tuti megérkezzen. Ezt követően, ha költesz nagyobb összeget hitelkártyáról már csak arra kell figyelni, hogy 1 hónap múlva visszatedd, hogy a kamatmentes napokba beleférj. Szóval sztem jobb fizetni 2x 2000 Ft-ot, mint egyszer a 4500 büntipénzt bebukni, de ahogy gondolod. Megint más kérdés, hogy aki csak és kizárólag hitelkártyából költ az vagy legyen résen vagy próbáljon észnél lenni.

Ahogy a BB mondja: a hitel nem ajándék, hanem üzlet. önnek is nekünk is. Szóval rosszul jársz ha pl. egy rágó összegével szaladsz túl a limiteken.

shibuya 2008.07.21. 13:13:53

hanyszor mondjam meg hogy MKB es semmi mas?

crashdummy 2008.07.21. 14:15:06

Kedves Sambalabammbumbumm!

"...Illetve másvalaki írta, hogy nem tudja követni a minimum visszafizetési összeget mert dátumban elcsúszik és ráverik az extra díjat. Na erre meg azt írom, hogy ugye a minimum visszafizetendő összeg 2000 Ft."

Ha tiz éve van Citi hitelkártyád, akkor időközben bizonyára feltűnt neked, hogy

(1) a havonta minimum befizetendő összeg nem 2000 Ft, hanem változik, attól függően, hogyan használtad a kártyát és a hitelkereted az előző hónapban.

(2) a befizetés dátuma is változik, egyszer 11-ike, máskor 15-ike stb.

Ezért nem lehet erre automatikus átutalást csinálni. Ha meg pl. 14-ike a befizetési határidő, én utalok 12-én és a Citi mégis csak 15-én kapja meg a pénzt, az szerintem nem az én saram, hanem a Giro rendszeré. Ezért késedelmi dijat felszámolni pedig pofátlanság. Ahogy az is, hogy a késedelmi dij fix összeg, akkor is ennyi, ha 2000 forinttal tartozol a banknak, és akkor is, ha 1 millával.

jetsetwilly 2008.07.21. 14:52:31

bank - egyik kutya a másik eb...

Egyik sem merö jófejségböl "gondozza" a pénzedet. (a MKB - reklámjai átmentekk "öszintébe" és szintén ezt nyomják) de van olyan ami direkt vagy véletlenül kicsit több hangsúlyt fektet az ügyfelekre mint a többi.

Nekem lassan 15 éve van folyamatos számlám egy banknál (idöközben többször váltott nevet a fuziók során) A hitelkártya bevezetésénél jó darabig hivogattak, hogy szeretnének hitel keretet biztositani nekem, minden alkalommal megköszöntem de nem kértem. A 3-4 megkeresés után kértem valakit egyel magasabbról, hogy megkérdezzem miért kell ugyan azt a marketing rizsát elmondani egy adott ügyfélnek ha az már az elsö alakalommam is elutasitotta a lehetöséget?!? Csodák-csodájára a telefonos kollegina nem ellenkezett és néhány perc után kapcsolt egy banki embert, aki megigérte, hogy többet ez nem fog elöfordulni (igy is volt), de megkérdezte, hogy mi okból nem akarok hitel kártyát. Mire elmondtam, neki, hogy nem tartom jó dolognak az elöre költést, pláne, hogy láthatják a pénz mozgásoknál - hála Istennek - nincs is rá szükségem. Ö erre próbált meggyözni, hogy "elöre nem látott esetekben" ez milyen jól tud jönn, mondtam neki, köszönöm inkább elöször összespórolom az adott összeget és utánna használom fel. Ez igy nekem megnyugtatóbb és biztonságosabb. Ráadásul mi jó nekik abban, ha túlköltök és már a kamat számitás elött berakom a pénzt a számlára? Erre közölte, hogy nyugat európában ez sok banknál komoly fejtörést okoz, mivel sokan csinálják ezt és igy a bank pénzét használják szinte ingyen. (jelzem nem most, hanem pár éve történt a beszélgetés).
Az illetö egyébként elmondta, hogy mint magánember teljesen egyetért velem, de mint a bank képviselöje természetesen nem, ezen persze ö is nevetett. Mindezek után felajánlotta, hogy ha engedem, akkor egy személyre szabottab ajánlattal megkeresnének, ha engedem. Gondoltam legyen, az ö költségük a telefon...
Nem telt el 2 nap és jelentkezett egy ügyfélkapcsolatos és az elözö beszélgetésre hivatkozva felajánlotta, hogy segit optimalizálni a számlámhoz kapcsolódó költségeket, kb. 2-3 perc alatt elmondta, mit kell tenne legközelebb ha a számlavezetö fiókba látogatok és mit kell kitöltenem, illetve ha tudunk egyezetni idöpontot akkor addigra elkészitik a papirokat.
Láss csodát tényleg igy volt. Persze nem oriási megtakaritásokról van szó, hanem csak az éves számlavezetési és egyéb dijak némi lefaragásáról, ami éves szinten pár ezer forint. Minden esetre "kedves gesztus" volt a részükröl.
SZVSZ sok függ a banktól, de sok az adott fióktól és az ott dolgozóktól. A fent emlitett de nem megnevezett banknál nekem is volt negativ tapasztalatom más fiókjukban, amit egy másikban gond és probléma nélkül megoldottak.

Arra viszont kiváncsi leszk, hogy a city miként fogja a "0 Ft"-os ajánlatával megszerzett lakossági ügyfeleket megtartani hosszú távon ha a topic bejegyzéshez hasonlókat produkálnak...

kedves kis monca 2008.07.21. 15:47:09

Én is csak megerősíteni tudom, hogy az MKB sima ügy!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.21. 15:49:13

crashdummy 2008.07.21. 14:15:06

Pedig működik! Próbáld ki! Nekem úgy 20 környékén elküld 2000 forintot és ha vásárolok valamit akkor azt egy hónapon belül visszateszem. Így előfordulhat, hogy a hitelkártyámon extra pénz van, de mivel nem olyan vészes és a következő, vagy azt követő hónapban elköltöm.

Egyébként abban igazad van, hogy valahogy úgy van a minimúm visszafizetendő összeg, hogy abban a hónapban lévő költés X százaléka, de legalább 2000Ft. Szóval ha mondjuk egy nagyobb összeget veszel ki, van csak egy két kisebb váárlás volt akkor még rá kell fizetni kicsit. A GIROra pláne ha más bankból vagy nyogodtan számolhatsz 7 napot.. azon a pár napon talán nem bux sokat, hacsak nem milliárdos szinten forgatod a pénzt :)


Meg az is tetszik benne, hogy vettünk hűtőt, számítógépet stb. és be lehetett vonni egy "részletfizetési tervbe" ami persze a személyi kölcsönnek megfelelő kamattal megy, de pl. használhatod egy esküvői vacsora kifizetésére is, és nem kell sorbanállni az áruhitelesnél sem...

Szóval ez olyan dolog, hogy oda kell rá figyelni, mindenhol vannak szabályok.

Bit Rot 2008.07.21. 16:55:22

@sambalabammbumbumm:
"Pedig működik! Próbáld ki! Nekem úgy 20 környékén elküld 2000 forintot és ha vásárolok valamit akkor azt egy hónapon belül visszateszem."

Ennyi erővel, ha úgyis megvan a pénzed, először megvárhatnád a pénzed, és ABBÓL vásárolhatnál.

Akkor nem kellene feleslegesen fizetned hitelkártyát és kockáztatnod.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.07.21. 17:35:37

"Nincs gecibb, mint a CIB,
de a Citi is geci.
Az OTP meg fos, bibic."

tabibito 2008.07.21. 18:41:22

A megemelt hitelkerettel, gondolom, az asszony a baj.
De kicsiben is sokan tdjuk magunkról, hogy az a biztos, ha nincs nálunk sok pénz, nem a rablók, hanem a csillogó kínálat és a csábulás lélektana miatt.

A citibank a reklámjánál fogva eleve kizárt dolog.

nemisbeka 2008.07.21. 18:43:44

Az ügyintézés menete meglehetősen ismerősnek tűnt :), az ügyintézés témájától függetlenül. Aki azt mondja, hogy fake, na annak még nem volt dolga a Citibankkal. Vagy ott dolgozik :).

Ha igazán izgalmas életet akarsz velük élni, próbálj ki interneten vásárolni a Citi hitelkártyával, méghozzá egy nap _több_ tranzakciót. A kártyát egy szó nélkül blokkolni fogják, azt nem tudod belőlük kiszedni, hogy két vagy három vásárlás után várható ez a kedves lépés, az ügyintéző gépiesen csak annyit hajtogat: _több_ tranzakció után. A te védelmedben. Ezt a korlátot kikapcsoltatni nem lehet, azt a megoldást javasolták, hogy mielőtt _több_ halál veszélyes internetes tranzakciót próbálnék végrehajtani, előzetesen telefonon hívjam fel őket és _kérjek rá engedélyt_. Ezt egyszer kipróbáltam, akkor ügyesen az egész kártyát sikerült azonnal blokkolniuk :)). Persze a 487. húszperces telefon után visszaállították.

Aztán ha úgy döntesz, hogy sikeres ember akarsz lenni és megválsz tőlük, na az a harc lesz a végső :). Minden telefonbeszélgetés pontos dátumát és időpontját fel kell jegyezni, lehetőleg az ügyintéző nevével együtt, és az említett 1000 karakterbe belepréselve írásban az oldalukon is beküldeni nekik a lényegét, hogy nyoma legyen. Valahogy mindig jön egy újabb 190 Ft-os utolsó kivonat, ami - bár előzetesen hatszor ellenőrizték a számlát és megesküdtek, hogy nullás - valahogy csak rákerül a számlára és emiatt nem lehet megszüntetni a számlát, hiszen ott egy kifizetetlen tartozás feléjük.

Azt hiszem, három hónapba telt és nagyon sok telefonba a kompetensebbnél kompetensebb ügyintézőkkel, mire megszabadultam tőlük.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.07.21. 19:27:22

en tovabbra is a banok of americanal vatyok
es en elvezem hogy evrol evre emelik a hitelkeretemet
mi ezzel a gond?

Mylady 2008.07.21. 20:48:40

Sambala: "A GIROra pláne ha más bankból vagy nyogodtan számolhatsz 7 napot.. "

7 napot???
A GIRO-n keresztül másnapra ott a pénz. (Bocs, következő banki napra. Azaz a munkaszüneti napok, hétvégék, ünnepnapok, bankszünnapok nem számítanak.)
MINDIG. Néha hamarabb.

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2008.07.21. 22:29:34

Ha már felmerült a CIB, én náluk vagyok már egy jóideje és csak szépet tudok róluk mondani, főleg az ügyfélszolgálatról.
Nemrég volt egy kis gebasz a netbank jelszómmal ezért írtam nekeik egy emailt, erre másnap felhívtak(!) és 5 perc alatt megoldották a dolgot.
Ez csak szerencse vagy sikeres lennék? :)

gumby 2008.07.21. 22:39:23

shibuya! másfél év alatt az MKBnál KILENC jogosnak ítélt panaszommal én nem fogok ilyen jó emkábésat írni, remélem megbocsájtasz- a kilencet értsd úgy, hogy volt, amikor már a tököm kivolt és nem tettem panaszt,úgy több is lett volna. csak nem náluk dolgozol? ők szoktak ilyen magas lóról beszélni, tudnám hogy miért...nem méltók már a nevükre SAJNA

Blackknight1 2008.07.22. 01:05:33

Én is Citibankos vagyok ,úgy jó 10 éve.
Hitelkártya,folyószámla miegymás.Nem olcsó,de tényleg bárhol tudom használni a citis hitelkártyámat.Engem már párszor kihúzott a bajból,mikor pl sürgősen repjegyet kellett venni.
Még személyi kölcsönöm is van náluk,(sikertelen ember)aminek a törlesztését a folyószámláról vonják havonta.Nem nagy összeg 8 ezer körül.
Na ezzel volt egy jó story,mert egyik hónapban késve érkezett az egyik helyről egy átutalásom,és így a bank nem tudott 8000 Ft levonni,csak kb 6000-et.
Ezt csak akkor észleltem,mikor netbankolni akartam.Látom,hogy a 2 (kettő)Ft kamatjóváírásomat is azonnal levonták.Na itt már gondoltam,hogy gond lesz,ha 2 Ft-ra is nagy szükségük van,akkor gáz van.
"Természetesen" zárolták a számlámat a tetemes 2000 Ft-os tartozás miatt.Mire én ezt észrevettem,addigra már volt a számlámon kb 100 ezer forint,de nem tudtam hozzáférni,mert zárolva volt.Így a banknak sem tudtam utalni a pénzt.
Személyesen nem tudtam bemenni,mert külföldön vagyok.Telefonos ügyintézőt hívtam este felé.Persze segített volna,de sajnos ez ügyben csak személyi kölcsönös kolléga intézkedhet,ők meg csak munkaidőben vannak bent.Másnap sikerült beszélnem egyikükkel.Kb úgy beszélt velem,mintha a Szent Koronát elloptam volna,éreztem hangjából a megvetést.Megkérdeztem,hogy esetleg nem vehették volna figyelembe zárolás helyett,hogy már 10 éve ügyfél vagyok,és hát a tartozás összege sem túl nagy......NEM, EZ AUTOMATIKUSAN TÖRTÉNIK.Akkor esetleg ha most levenné a számlámról brutális 2000 Ft-ot és esetleg visszakaphatnám a számlámat...
JÓ,DE EZ NEM ILYEN EGYSZERŰ.
Szóval a történet vége az lett,hogy még két napig,gondolom szivatásból,zárolva volt a számlám.Harmadik nap telefonáltam,hogy mi a helyzet,Egy másik személyi kölcsönös kolléga azt mondta,hogy valszeg estére már elérhető lesz.Ezzel szemben 10 perc múlva már tudtam használni.
Amúgy nincs velük gond,a telefonos ügyfélszolgálatuk,és a netbankjuk is jó,szerintem.
De ha az első ügyintézőn múlik,ő valszeg le is lőtt volna 2000 Ft miatt.

azize 2008.07.22. 11:47:07

A giro nem lassú, csak időben kell hozzá elindítani az utalást, és ismerni kell a bankod napi határidőit. Ha délután 5-kor utalsz, ne a girót hibáztasd, ha másnapra nincs ott a pénz! ;)

azize 2008.07.22. 11:50:16

Hamarabb? Az nem giro, hanem VIBER v. bankon belüli átvezetés :)

Mylady 2008.07.22. 11:56:58

azize, a bankon belüli, meg a viber azonnali átvezetést/átutalást jelent

a giro következő munkanapra ott van

ha zárás után utalod, az azt jelenti, a következő napon adtad a megbízást, tehát az azt követőn jelenik meg a számlán

a 7 nap az nagyon durva

esetleg akkor fordulhat elő, ha beleesik az ötnapos karácsonyi hétvége :)

azize 2008.07.22. 12:05:42

Tudom, én ne tudnám? :)) Te írtad a giróra, hogy néha hamarabb :)A legazonnalibb akkor is a bankon belüli, a VIBER-t ált. 2 óra teljesítéssel vállalják a bankok. Mondom: általában :)

Lehet, hogy arra gondolt, hogy egyes szolgáltatók csak sok nap után látják a jóváírást az ügyfél egyenlegében, pl. ELMŰ :(? Az már nem a giro, nem is a bank, hanem a szolgáltató sara....

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.22. 12:30:32

John42 2008.07.21. 16:55:22
Viszont a 30-45 nap kamatmentes időszakban akár fizetésed duplájával rendelkezel... már ha élsz a lehetőséggel. Részemről többször nem mint igen, de ha véletlenül kell egy nagyobb összeg, hozzáférek.

Mylady 2008.07.22. 11:56:58
Persze, egy két nap szokott leni, de nem minden esetban.

Ha péntek 5 után küldöd el a megbízást akkor egyáltalán valami tevékenység hétfőn azaz a 3. napon indulhat meg. Sok kétnapos ünnepünk is van, előszeretettel a hét első/utolsó napjaiban
szóval 3+2+2=7 így jön ki. Ez biztonsági ráhagyás. Számold ki: a biztonság miatt nem buksz olyan sokat: van mondjuk 10% kamatú lekötésed az ugye 100e ft-nál 10e. De mivel az éves kamat így 10e/365=23,4 Ft ennyit buksz ha 100e Ft havi költésed egyetlen nappal korábban utalod. Igazából ennél kevesebbet, mert kevés helyen van napi kamat ilyen magas :)

Szóval vagy bevállalod, hogy 100Ft körüli összegnyi hozamodat kockáztatod, vagy fizetsz 4500Ft büntipénzt.

És igen ez valóban lehetne gyorsabb, lehetne az összes bank 24/7. Ez az, amiben már készen is vannak: ha saját folyószámlád van és netbankon keresztül töltöd a hitelkártyát, akkor 1-2perc alatt rendezve az ügy, hiszen befoglalni be tudja a folyószámlán az összeget - még ha nem is érkezik meg a hitelkártyára. Persze egy elég nagy hitelkerettel ez nem jelent nagy problémát.

Más: cégemnél K&Hs a céges kártya, ezt használják a nálam sikeresebbek utazásra, repi vásárlás stb. Volt egyszer, hogy egy fickót kirúgtak, le is adta a kártyáját, alá is írták a papírokat stb. Viszont napokig aktív volt a kártya, nem tiltották le, így 1 millióhoz közeli értéket feltöltőkártyázott, autópályamatricázott el ...

azize 2008.07.22. 13:08:31

Aki utal, az legyen már azzal tisztában, hogy 4 napos ünnep előtt pénteken már egyáltalán nem utal, sőt: pénteken általánosságban egyáltalán nem utal sehová, mert 3 nap kamatot benyel szépen a bank, holott girónál ez normál esetben 1 munkanapnyi kamatveszteség lehet maximum. Mondjuk ahhoz, hogy ez számítson, nem 8 000 Ft-os utalásokról kell beszélgetnünk :D

Mylady 2008.07.22. 16:22:27

Sambala, az 1 nap, meg a 2 mindig banki napra vonatakozik. Ahogy írtam is.

Azize jót szólt, bankszünnap/munkaszüneti nap stb. előtt soha sehova nem utalunk, mert akkor többnapi kamatot bukunk.

Tajparaszt 2008.07.22. 16:43:08

KEDVES BANK!
Elb@sztátok a hitelkártyámat.
Kérem visszaállítani.

Köszönettel...

Ez még 100 karakter sincs:)

Doktor Kotász 2008.07.22. 22:55:18

Re: crashdummy 2008.07.21. 10:19:35

"Egy költözésnél lett végleg tele velük a hócipőm. Olyankor rengeteg helyen kell bejelenteni a cimváltoztatást. Nos, a Citi volt az egyetlen, akinél ezt csak személyesen, a bankfiókban lehetett megtenni. Meg is szüntettem a számlám, ami, ahogy Jófiú is irta fenn, nem volt egyszerű menet."

Na itt látszik, hogy fogalmad sincs miről beszélsz. Lakcímet csak személyesen lehet megváltoztatni egy banknál a személyi igazolvány bemutatásával a pénzmosási törvény miatt. Levelezési címet egy sima telefonnal is elintézhetsz náluk. De ha kimondod, hogy cserélték a lakcímkártyád, akkor törvényi kötelességük arról fénymásolatot készíteniük.

HandG 2008.07.23. 10:36:13

csak 1000 karakter helyük van az internetes felületükön?

Akkor írd be, hogy olvassák el a homárt!:)
Főleg az ügyfélszolgálat főnöke no meg a minőségbiztosításért felelős ember is.:)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.07.23. 16:59:46

A hitelkeret növelése egy idei tavaszi-nyári akció volt minden banknál, úgy gondolták így majd az ügyfél többet költ és több pótdíj hajtható be rajtuk.Na most az új bankok, cici meg a többi szar automatán ugy döntött ök majd ezt beállitják az ügyfélnek aki meg nemkéri majd bemegy és lemondja.
Az utipinél, a sokat emlegetett bunko meg köcsög banknál egyszerűen senkinek nem emelték meg automatán, hanem amikor bement ügyintézni akkor a kisaszony elmondta neki hogy most minden díj nélkül emelheti a hitelkeretett ha igényli.Ott helyben választhatta az ügyfél.Sokan kérték, sokan meg nem.Így nem is jutott el ez a dolog mindenkihez de nem is jött vissza senki hogy baj van a hitelkeretével.A probléma ott van hogy sokan azt hiszik a pár éve alakult tökeerős(?) bankok holmi lasszó-akcióval(ingyenes kártyahasználat,stb...) azért alakultak hogy fényesre sikálják nyelvükkel az ügyfél popsiját.Hát a nagy, rossz szagú lópéniszt!Keményen bevasalják az akciók költségét számlavezetésen, tranzakciós díjon miközben mosolyogsz hogy ez meg az ingyen volt, közben olyan modon huznak le hogy te mint ügyfél észre sem veszed.

Majmász Gedeon 2008.07.29. 08:24:26

nem 150.000, hanem 150 000,
nem 389.000, hanem 389 000,
nem 2008. július 1.-étől, hanem 2008. július 1-jétől,
nem 2008. június 30.-tól, hanem 2008. június 30-tól (vagy 30-ától),
nem július 9.-én, hanem július 9-én,
stb.

eeeeeeee 2008.10.22. 20:32:13

sziasztok!
Igazán nincs tökéletes...én belülről látom ezt..nincs olyan hely ahol minden 100%...itt is emberek vannak,te és mi sem vagyunk tévedhetetlenek..

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 01:57:44

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

süti beállítások módosítása