Pocakos nő, véradó férfi, érzéketlen, de kényszeresen tegeződő multi, mi kell még? A véradás miatt őszi légyként konzumáló András és terhes felesége egy leértékelt íróasztal formájában vették hátukra a konzumkeresztet. Egy információs tábla eltérő értelmezése miatt ott álltak zárás előtt percekkel, és nekik kellett volna szétszedniük a bútort ott helyben, amire nem érezték magukat fizikailag képesnek. Végkimerülős sztori alant.
Hadd osszak meg veled egy tanulságos történet a magát nagy-nagy gyerekbarátnak hirdető IKEA-ról.
Egy júliusi estén az Örs vezér téri IKEA leértékelt árui között kinéztünk magunknak egy MATTEUS íróasztalt. Párom 7 hónapos terhes, jómagam épp véradásról érkeztem (ilyenkor másnapig mindenféle fizikai megterheléstől óva intenek), autónk nincsen, de akkor még nem sejtettük, hogy ennek itt szerepe lesz. Hiszen a leértékelt áruk felett ott díszeleg a megnyugtató felirat: "Ha nem tudod hazaszállítani a terméket, vedd igénybe házhozszállítási szolgáltatásunkat!" Mit sem sejtve fizettünk, és boldogan toltuk az asztalt a szállítók pultjához. Ahol közölték, hogy ez így nem fo menni, mert ők "csak lapra szerelve" szállítanak bútort. Nos, ezt fizetés előtt az áruházban sehol sem közlik a vevővel, a képen látható felirat sem éppen ezt sugallja. De ha ez van, hát ez van, megkérdeztük, segítenek-e szétszerelni. Válasz: NEM, a vevőszolgálati pult mellett találunk szerszámokat, szereljük szét mi. Mindez már pár perccel zárás előtt történt, amikor az időbe sem fért volna bele a
szétszerelés, különösen úgy, hogy leértékelt áruhoz útmutató sem jár. Ezután próbáltuk mindenfelől elmagyarázni, hogy ez képtelenség, a magunk és nem utolsósorban gyermekünk egészségét veszélyeztetnénk, ha kettesben nekiállnánk egy 30 kilós asztalt pár perc alatt szétkapni. NEM, ők ebben nem tudnak segíteni, a vevőszolgálati pult mellett találunk szerszámokat. Hogy ha mégis nekiállunk, záráskor jó eséllyel ottmaradunk a félig szétszedett asztallal? NEM, ők sajnos nem tudna minket megvárni, de találunk szerszámokat, szereljük szét, és különben is, a bútor épségét szolgálja, hogy ők nem szállítják el összeszerelve. Hja, gondolom, költözéskor ők is szétszerelik az összes bútorukat... Hosszú percekig futottuk ezeket a köröket, elmondtuk hogy nem sürgős a szállítás, másnap is visszamehetek valakivel szétszerelni, csak oldják meg valahogy a helyzetet. A válasz a szokásos: NEM, szereljük szét most, mi magunk.Belátva, hogy reménytelen a helyzet, sarkon fordultunk, anélkül, hogy tudtuk volna, hogy jut haza az asztal. Végül sikerült egy ismerőst hívni, akivel a bútorunk összerakva is épségben tette meg a kb. 4 km-es távot hazáig. De ezt este 9-kor pár perc alatt megszervezni nem evidens - csupán a szerencsénknek köszönhető, hogy IKEA-éknak nem jött össze a kedves vevők még komolyabb megalázása. (Az asztalt otthagyni bajos lett volna, leértékelt árut nem fizetnek vissza.) Természetesen másnap panaszkönyvi bejegyzés is született, majd e-mailt is írtam az IKEA-nak - kíváncsian várom a választ...
Willie 2008.08.06. 00:41:09
verm 2008.08.06. 00:41:47
Willie 2008.08.06. 00:45:31
verm 2008.08.06. 00:47:51
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.06. 01:10:33
Max. vitték volna holnap, semmibe nem került volna kiírni egy cetlit az osztályos melósoknak hogy azt az asztalt kapják másnap szét és házhozszállítás ide meg ide.
Sünszarás erősen az IKEA-nak.
kihanemén 2008.08.06. 01:38:32
Csutka 2008.08.06. 01:59:48
8-as 2008.08.06. 02:49:00
silent76 2008.08.06. 03:08:33
Snayperskaya 2008.08.06. 03:10:49
Ede elintézte volna hogy hazakerüljön a cucc (pontban 14:00-ra)...persze egy dohányzóasztalért cserébe..:)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.08.06. 03:20:37
jesszumpepi (törölt) 2008.08.06. 04:33:18
Mert alkalmas rá.
Tron65 2008.08.06. 06:56:49
Vitték volna ők, ha szétszedi valaki. Érdekes, hogy ha jóltudom, van olyan szolgáltatásuk, hogy ha kiszállítanak valamit, össze is szerelik. Lehet, ugyanezek a dolgozók szétszedésre nincsenek kiképezve?
rákenrolldetektív 2008.08.06. 07:03:32
Aztán lábat basznak rá és eladják leértékelt íróasztalként...
Editor Bob 2008.08.06. 07:17:16
Összegezve a fenti sztori elég gáz, de azért annyira összességében nem szar az IKEA.
Megdobbent 2008.08.06. 07:20:53
Bar egy "ITT FIZESS TE KIS HULYE" es egy "ITT SZERELD SZET BAZDMEG, VAGY ELVERUNK" tabla meg hianyzik az ugyfelcentrikus skandinav jellegbol...
EÖ (törölt) 2008.08.06. 07:30:07
De aki ilyen bunkó, hogy nem segít egy terhes anyának, azt húzza a bránerére egy jávorszarvas. ÉrtED-E?
homár molla 2008.08.06. 07:42:19
"leértékelt áruhoz útmutató sem jár" - és ez vajon milyen meggondolásból? annyit mondjuk súgnék a szétszereléshez a levélírónak: ahol csavart lát, azt ki kell csavarni, és úgy.
lajhar 2008.08.06. 07:57:18
Köszönjük, hogy termékünket választotta, reméljük sokáig elégedetten használja.
A felmerült kellemetlenségekért elnézését kérjük. Az alvállalkozó céget 10 tucat LEKSVIK gardróbszekrény össze- és szétszerelésére köteleztük helyben, majd elbocsájtottuk öket. Ezekután temékeinket csak Olofsson és Sven nevű dolgozóink szedhetik szét és rakhatják össze, a kiszállítást pedig a magyar posta fogja végezni. Tervezőnk, Svea Dafnäs megkezdte véradó kiegészítő szerszámszett kidolgázását, mely tartalmazza az az antigravitronos - metron is használható - teherszállítót.
szvsz nem a Svédekkel van a gond, hanem itt is magyarok dolgoznak...
Zahara 2008.08.06. 08:01:23
Make yourself at home!
LaNdo 2008.08.06. 08:02:25
ddd.dino 2008.08.06. 08:03:56
legközelebb ne véradás után menjen bútort (cirkogejzírt, fénymásolót, plazmatévét, stb. magyarul nehéz cuccot) vásárolni, és várandós feleség helyett a sógort vigye magával, aki segít pakolni. Van vagy nincs házhozszállítás, az ember legyen felkészülve minden eshetőségre. Ehhez nem kell mikroprofesszornak lenni, 1-2 magyarországon eltöltött év után rááll az ember tudatalattija. Segíts magadon és az Isten is megsegít!
Édesapám 2008.08.06. 08:11:49
másrészt, mit vársz tőlük:
www.blogadilla.com/2008/05/11/the-blogadilla-swedish-furniture-name-generator/
Berix 2008.08.06. 08:27:09
Édesapám 2008.08.06. 08:29:34
A tegez íjászok által nyílvesszők tartására használt eszköz. Megkülönböztetünk történelmi és tecnikai tegezt. A technikai tegezek sokfélék lehetnek, általában könnyű textilből, gyöngyvászonból készülnek. Az apróbb kiegészítők, mint tab, toll, wax... tárolására zsebek is találhatók rajta.
ez FONTOS!!!
Berix 2008.08.06. 08:48:04
Köszi:)) Most már sokkal jobban érzem magam
Én lennék terrorista! 2008.08.06. 08:54:14
EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.08.06. 09:02:56
zsoci 2008.08.06. 09:04:08
A tgeződés meg szerintem kifejezeten kellemes dolgo, én spec. rühelem ha magáznak.
Ja aki szétszedhető bútort költöjödéshez nem szed szét... Hááát.
üdv zsoci
plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2008.08.06. 09:04:27
Szumi 2008.08.06. 09:07:58
EÖ (törölt) 2008.08.06. 09:10:11
Szil-Ka 2008.08.06. 09:16:28
É2I 2008.08.06. 09:25:00
De a sógort vinni tényleg kötelező, nehogy mán' én pakoljak neki :D
Az IKEA-s szállítóknak meg sűrű, lapraszerelt sünöket kívánok.
Бабаяга 2008.08.06. 09:26:15
MosoMasa 2008.08.06. 09:51:21
Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.06. 09:57:53
Szóval szvsz a hiba az eladó készülékében volt.
Registry (törölt) 2008.08.06. 09:58:03
Milyen jogszabályra alapozzák ezt?
A leértékelt áruknál minden esetben fel kell(ene) tüntetni a leértékelés okát és emiatt valóban nem kötelesek visszavenni az árut, de ha más az ok, akkor igen.
Tpancs 2008.08.06. 09:58:21
a neten frankón le lehet csekkolni, hogy milyen bútornak mekkora a csomagolása, hány kiló. ha már komolyabb bútordarabért megyek, nem árt elgondolkozni azon, hogy én hozom-e haza, hívok ismerőst autóval, esetleg taxit (befér?), vagy hazavihetem.
ár: ennyi pénzért ezt kapod. lehet menni ennyi zsével a még gagyibb bútorboltokba, vagy csináltatni drágán ajtónlógást (??) bíró bútort. nekem több asztalos ismerősöm is megdícsérte az ikeás cuccaimat. az összeszereléssel sosem volt gond, a szállítók, és az összeszerelők is normálisak voltak.
a topic írójával a szállítósok tényleg bunkók voltak, de még mindig jól jártak, ha ismerőssel el tudták vitetni. ami gáz még, a kinti árukiadó! oda egynapi hideg kajával, keresztrejtvénnyel érdemes menni szerintem. ja, és a nagy környezetbarát Ikea fa*sága miatt csak autóval lehet megközelíteni.
Trackback 2008.08.06. 10:17:48
Tpancs 2008.08.06. 10:22:32
Picicica08 2008.08.06. 10:29:32
moli 2008.08.06. 10:45:37
felhaborit András, mit kepzel, ingyen kap szetszerelest? es ha a kiallitott termek szetesik szetszereles kozben, az a kulsos munkas felelosege?! kiallitott termek agyon van baszva, mindenki arra fetreng. aki ilyet vesz, az elfogadja a felteteleket, ki van irva a tablara, hogy magad gondoskodsz az elszallitasrol. ki van irva.
Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.08.06. 10:46:06
Amúgy meg simán szarjanak sünt farfekvéssel, ahogyan azt már feljebb megemlítették, valamint "szarjatok sünt!" feliratú cetlit sprágával jó alaposan rákötve egy kőre az ablakon behajítani. Szemét gennyládák.
(Bár hogy pozitív is legyek, a mandulatortájuk fincsi :)))
Fawlty Towers (törölt) 2008.08.06. 10:46:16
Kazimír 2008.08.06. 10:47:38
Valamint azt, hogy tanuljon meg kicsavarni néhány csavart, nem ördöngősség.
Az IKEA várandós anyukával szemben is bunkó alkalmazottjának pedig kevés jót.
moli 2008.08.06. 10:48:17
Kazimír 2008.08.06. 10:52:05
Az Ede a hétfői "Bizzar füredi vendégszeretet" posztból jön. Nekem legalábbis. Ajánlott olvasmány.
klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.08.06. 10:52:33
Szerintem a helyes metódus az lett volna, ha odamész, elmondod, hogy ezt meg ezt vetted, szeretnéd holnapig leparkoltatni, mert majd jössz a haverral és elviszed, vagy megkérdezed mikor/milyen feltételekkel tudják hazavinni a svédek. Vagy te azt képzelted, hogy a fuvaros téged vár, bepattintja a leértékelt cuccot a kocsiba és mert látja, hogy véradásból jössz a kismamával grátisz a bútorral együtt hazavisz titeket is? És este már használod is, nem? Hahahaha
Vicces vagy.
Az IKEA az összes bútorbolt között a legjobb. Velem még mindig rendesek voltak, nekem szó nélkül pakoltak már tele egy egész mikrobuszt.
Zavar a tegezés? Tegezz vissza! Vagy mi vagy te? Nyámnyila egyetemi professzor akinek derogál az emberi hang???
Ülj le, egyes...
Tenoce · http://www.deezer.com 2008.08.06. 10:58:27
Gondolom a lapraszerelt allapotu szallitas eseten sokkal kisebb a szallitasbol szarmazo serules valoszinusege.
HgGina 2008.08.06. 10:59:04
Az Ikea nemhogy a legjobb. Egyszerűen kritikán aluli. Minőségben, kiszolgálásban egaránt.
Hálaa jó sorsnak, már simán ki tudtam szórni minden, meggondolatlanságomból adódóan a lakásba került svéd bútorszemetet. Mindezt kezdtem akkor, amikor egy heverőhöz nem adott párnát 4 hónapig (NÉGY HÓNAPIG!!!) nem voltak képesek leszállítani. Indok: a gyárat annak idején Horvátországban a szerbek szétlőtték, és azóta sem tudják elkészíteni a hiányzó terméket. Mikor is volt Horvátországban legutóbb háború? Hány éve? Évtizede?
Vicces vagy. De bizonyára a Marsról jöttél.
Na ezért inkább kerülöm az Ikeát, és tisztességes bútort veszek.
Kutyuu 2008.08.06. 11:00:59
Azt már nem is mondom, hogy kb 1/2, 1/4 annyiba került mint a fuvaros házhozszállítás lett volna, és nem kellett otthon dekkolni másnap, hogy mikor hozzák.
Falusi (törölt) 2008.08.06. 11:01:41
minimum, hogy nem ott költöm el a pénzem ezután.
Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2008.08.06. 11:05:09
klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.08.06. 11:06:43
Te hol vásárolsz? A BoConcept-nél?
Már ne is haragudj, de egy első lakást berendező, az életbe éppen kilépő embernek nincs jobb választás az IKEA-nal. Mert vagy veheted a zseníliával burkolt tömeg ülőgarnitúrát kültelki garázsboltban, vagy veheted az Armani meg fene tudja milyen világcégek által dizánjolt nyavalyákat.
Én nem mondom, hogy életem végéig a Mysinge sarokülömön fogok hemperegni, de kezdésnek bőven-bőven megteszi és addig variálom, amíg akarom.
És mégegyszer csak azt tudom mondani: Ha nem tetszik nem kell oda menni. Kupiba sem jár az ember azért, hogy utána felháborodottan kiabálja, hogy nini itt b@sznak!!!!
Falusi (törölt) 2008.08.06. 11:07:52
Pulp Fiction 2008.08.06. 11:08:56
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.08.06. 11:13:57
Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.06. 11:15:53
...nagyobb vagyont vennék...
kockapaci 2008.08.06. 11:21:09
Páneurópai Harci Kos 2008.08.06. 11:21:59
Pár percer zárás előtt vásárolni... na mindegy:)
u.i. ez nem lego, és nem véletlenül van leárazva.
Páneurópai Harci Kos 2008.08.06. 11:25:01
Sokkal idegesítőbb a mindendennapi kereskedői gyakorlat pl: közértben a "Tessék kérni!!"
jesszumpepi (törölt) 2008.08.06. 11:28:57
Ne vegyél mérget a tetőcsomagtartós taxira.Tavaly egy heverő elszállítása rokontól napokig nem sikerült.A Főtaxit hívtam elsőnek,azt mondták,kevés ilyen kocsi van,és éppen egyik se vállalta.Aztán még vagy 5 taxitársaságnál jártam így.
Több nap után jött végre egy Főtaxis,segített felrakni a heverőt,a lakásba is segített behozni,és még drága se volt.
Csak azóta is csodálkozom.Addig azt hittem,hogy Budapesten van elég tetőcsomagtartós taxis.Tévedtem.
papugaja 2008.08.06. 11:34:33
ppm 2008.08.06. 11:39:13
Goyan 2008.08.06. 11:39:42
Amúgy négy hónappal ezelőtt, hét hónapos terhesen segítséget kértem az egyik pénztárnál, mikor is a hölgy válasza az volt, hogy minek jövök nagy hassal vásárolni. Szép. Úgy látszik az IKEA gyerekbarát ugyan, de nem terhesbarát...
polgár jenő (törölt) 2008.08.06. 11:40:21
monticello (törölt) 2008.08.06. 11:44:06
betépett felhasználó 2008.08.06. 11:44:27
hudegecimacivagyokmareggel...
ikke i drift 2008.08.06. 11:45:25
Meklén és Tamara 2008.08.06. 12:12:01
Meklén és Tamara 2008.08.06. 12:14:11
mangoróza 2008.08.06. 12:15:04
Syca 2008.08.06. 12:39:51
Egyébként meg IKEA rlZ
2008.08.06. 12:54:12
Arra mellesleg rákérdeztünk, hová van mindez kiírva, honnan lehet tudni, hogy csak lapra szerelve szállítanak. "Nincs sehol kiírva, de nálunk ez a szabály." No comment.
o.zs 2008.08.06. 12:59:28
Az IKEÁban bármihez kérhetsz használati utasítást, nekem pl egy lámpához nyomtatták ki 1 héttel a vásárlás után, mert elkevertük.
A másik, miért nem vitted vissza? Élhettél volna a lehetőségeddel, hogy x napon belül bármit visszavihetsz!
Én megértem, h nem szerelik szét helyetted, mert ők tényleg nem szerelnek semmit, de ezt tudhattad volna, mert erről híresek!
tigris 2008.08.06. 13:07:10
tiboldi 2008.08.06. 13:10:07
Elképzelhető, ha az Ikea megveszi egy nap a BKV-t, lesz a buszokon JOKKMOKK étkező és JÖRGENMÖRGEN fotel, de tankolni és szerelni nekünk kell majd...
2008.08.06. 13:11:18
DonCiccio 2008.08.06. 13:20:26
avogadro00 2008.08.06. 13:31:32
Bifi · http://gondola-tok.blog.hu 2008.08.06. 13:33:47
summa: a bunkóság nem Ikea, hanem ember kérdése.
É2I 2008.08.06. 13:38:00
Na igen, ez ismerős, ezután már a CSAK következik, mint mEgDönthEtetlen észérv.
(Ez az ede mindenhol ott van. Jók-e a kapcsolatai 14:00 órakor?)
Sünt a szóbeli szabályoknak, meg lábrázást, tikkelést, hajgöndörödést.
demizson bobby 2008.08.06. 13:45:08
Mondjuk máshonnan is csak azt.
a8zoli 2008.08.06. 13:50:37
kinéztem matracot kipróbáltuk másnap felmentünk kisteherautóval érte. csak a sugárban tudtuk leparkolni a kisteher autónkat másik mélygarázsba nem fért be.
semmi gon megkérdem hogy kasszánál kifizetem és árukiadónál majd megkapom igaz ? (fenn bemutatóteremben) ahogy mendegéltünk pénztár fele vettünk ezt azt kép akciós wok stb tele minden kezünk. pénztár mondom nekem még lenne egy ágyam... "össze van már szedve ?" kérdezi a pénztáros (kedvessen nem bunkón) mondom nincs. na azt akkor össze kell szedni... nekünk kérdem ? igen mondta. na jó mivel már le volt húzva minden apróság amit vettünk elvittük sugárban bepakoltuk és vissza go. (pénztáros rendes volt beengedett ott nem kellett végigmenni mindenen) ok itt a lista mit hol találunk mien polc mien sor. szedegetjük minden megvan csak a hátlap hiányzik. ok 3-as polc ... kifogyott na ok szólunk egy targoncásnak mer 3 emelettel van feljebb. tesóm elkültem 15 percig semmi ... (kezdek aggódni) visszamegyek infó pulthoz. egy vörhenyes srác (casper) közli hogy sajna meg kell várni a targoncást mer az most nincs és mikor lesz ? este 9 után :D épp 7 óra volt...
mondom ne vicceljetek már eljöttem 100 km-t és ez az egy szar hiányzik ... oldjuk már meg ... nem nem lehet mer baleset védelmi okok stb stb... ott ültünk este fél 10-ig mire megkaptam a hiányzó darabot úgy hogy a biztonsági őrők mint egy tüntetésen kézenfogva kivezették az utsó embert is az egész kócerájból ... amúgy úgy 8-10en voltunk hasonlóan ilyen gonndal ott.
(hozzáteszem matarcért el kellett menni este 10-ig egy másik kiadóhoz pár utcával arrébb) pláne én marha ott hagytam a raktárban az eddig összeszedett cuccomat. (ezt elpakolták) na itt kiakadtam és mondtam hogy vagy összeszedik nekem az elpakolt cuccomat (mer mér tologassak ennyi cuccot 200m-t ) vagy idehozzák az összes létező vásárlók könyvét amit csak tudnak adni és 2-en tesómmal teleírjuk nekik. a bizt. őrők feje (richard dreyfus) rendes volt ráparancsolt casperre és az szépen összeszedte mind az összes darabot + a hátlapot. 21-45-kor jöttünk ki bepakoltunk és átmentünk a matracért. éjfélre hazaértünk hulla kimerülten ... másnap délután egyedül otthon kb 1.5 óra alatt összeraktam masszív és semmi gondom vele . tehát a termék jó csak paraszt gyerek ne mennyen vásárolni vagy a policyt előtte kívülről tanulja meg... vagy kicsit lehetnének segítőkészek az ikeások . pl lezárja azt a szektort és kijön a targoncás leveszi stb....
Ainult Mina 2008.08.06. 13:51:52
Garfyka 2008.08.06. 13:54:36
Az ember általában nem úgy indul neki a napnak, hogy na, ma veszek egy leárazott azstalt. A lehetőség bepottyan és természetesen, élni akartak vele. Ha az IKEA csak egy hangyafingnyit is emberséges és seperc alatt szétkapja az asztalt, semmi pénzért pozitív reklámot generálhatott volna.
a8zoli 2008.08.06. 14:03:06
:D
Bifi · http://gondola-tok.blog.hu 2008.08.06. 14:04:22
Az Ikea jó (szerintem), akinek meg nem jó, az menjen a Kika-ba, Domus-ba, faragjon ágyat baltával tölgyfából, annyi megoldás van.
Engem ilyen probléma még nem talált meg.. mellesleg megnézném azt a férfit, a post iróját, aki nem mert megemelni 30 kg-ot, csak mert levettek 0,5 l vért tôle.
Én vagyok 2008.08.06. 14:18:23
Ha hibás az áru, és azért van leértékelve, akkor azt félrérthetetlenül közölni kell, és ebben az esetben is csak a minőségi kifogás alól mentesül az eladó. De csak olyan alkatrésszel és olyan hibával kapcsolatban, amiről előzetesen tájékoztatott.
Ne tessék bevenni a maszlagot, hogy leértékelt árura nincs garancia, jótállás, magyar nyelvű útmutató, vagy a akció idején a pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs. Ez mind sületlenség!
Alf (törölt) 2008.08.06. 14:18:53
andreasue (törölt) 2008.08.06. 14:23:16
Összefoglalva, köcsög egy cég. Nem tudom, mit szól ehhez Ingmar Kamprad.
trinity 65 2008.08.06. 14:26:08
Baggio.77 2008.08.06. 14:48:02
Lúzerek voltak...
Ha kitöltöd az ikea-familys papírt máris jár a kedvezmény meg az ingyen szatyor a papírt lobogtatva.
Brunoka 2008.08.06. 14:56:11
Asszony meg remelem eszbe kap es idejekoran tulad ezen az emberen...
madbal 2008.08.06. 15:25:34
Tpancs 2008.08.06. 15:36:17
Tpancs 2008.08.06. 15:37:39
Hermelin007 2008.08.06. 15:57:26
Egy cég - jelesül az IKEA - felelős azért, ahogyan a munkatársai, alvállalkozói vislekednek. Magát a céget minősíti akár jók a termékek, akár nem. Hiába szerettük az IKEA termékeit, hiába normális a munkatársak 99%-a, ám ez egy olyan tapasztalat, ami miatt meggondoljuk, hogy mikor vásárolunk ott legközelebb.
Egyébként miért ne merte volna megemelni az íróasztalt? Olvastad ezt a szövegben? Egyszerűen tényként leírta, hogy a véradáson óvva intették a fizikai megeröltetéstől. Valahogy a szállítók pultjához is elkerült az íróasztal, nem? ;-)
-------------------
Brunoka: Inkább ne írtad volna le! :-(
Nem cipeltette az egytonnás íróasztalt a terhes feleségével, sőt még egy üres ikeás papírzacskót sem.
l. feljebb.
---------------
Akik pedig félreértették: ahogy a szövegből kiderül, végül megoldottuk a problémát. A beírás nem arról szólt, hogy bénák, esetlenek, tehetetlenek lettünk volna, hanem arról, hogy
1. nem megfelelő a vevők tájékoztatása, sőt megtévesztő;
2. a szállítók viselkedhetnének emberségesebben, korrektebben függetlenül attól, hogy kisbabát vár valaki, vagy éppen más miatt nem a legszerencsésebb, ha emelget, vagy "egyszerű" vásárló; a segítőkészséget és a jóindulatot hiányoltuk.
3. érthetetlen volt számunkra, hogy miért nem lehet egészben elszállítani egy nam olyan hatalmas méretű asztalt;
4. ha már nem hajlandók egészben vállalni a szállítást, nem segítenek szétszedni, ha nem várják meg, hogy befejezzük a szerelést, akkor miért nem lehet másnapig ott tartani a kifizetett árut...
sq 2008.08.06. 16:31:00
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.08.06. 17:03:19
Én egyszer ebbe futottam bele, még májusban. 13ezerről 3ezerre volt leértékelve. Összeszerelve nem tűnt nehéznek, úgyhogy gondoltam, megkeresem. A raktárrészen kint a cetli: elfogyott... Ekkor a Hang elvezetett 20 méterrel arrébb, ahol egy egész raklapnyi volt, dobozban. Mázli. Emelem: 13 kiló. Lapra szedve, foghatatlanul. Nem baj, nem hagyom itt. Fogtam, odacígeltem a pénztárhoz, majd kiszaladtam vele a hévhez. Erőltetett menetben, úgy, hogy az arcom előtt volt a doboz, mert másképp nem bírtam el, így meg persze semmit sem láttam. Amikor odaértem a hévhez, már nagyon reszketett a kezem, és hallottam, hogy elkezd visítani, hogy indul. Á, és persze, hogy elejtettem a dobozt. Mindenki mosolyogva nézte, ahogy remegve felszedem a földről, majd a maradék erőmmel tovább rohanok a vonathoz, és üvöltök, hogy FÉLREAZÚTBÓÓÓÓÓÓÓÓL!!! Feldobtam a dobozt, utánaugrottam, ajtó zár, irány haza.
És mindezt úgy, hogy nálam volt az iskolatáskám ÉS a gitárom.
Tudom, nem vagyok sikeres ember.
De az tény (és erre már régen rájöttem), hogy az ember lánya, ha nem topmodell, magától kell, hogy megoldja a dolgait. Mert segítség NINCS. És úgyis megoldja. Mert nő. És nem számíthat senkire.
(Csalok: a héven felhívtam a párom, kijött és segített elvinni a dobozt az autóig...)
toleráns 2008.08.06. 17:06:43
Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2008.08.06. 17:09:26
A történetemmel arra akartam rávilágítani, hogy nem célzottan a komódért mentem, hanem bementem, hogy elüssem az időt az indulásig, majd megláttam és megvettem.
Honnan tudod, hogy velük nem ugyanez történt?
"Egy júliusi estén az Örs vezér téri IKEA leértékelt árui között kinéztünk magunknak egy MATTEUS íróasztalt."
Nem pedig "kinéztünk magunknak egy MATTEUS íróasztalt, és elmentünk egy júliusi estén megvenni".
Ne vedd kötekedésnek, de ilyen is van. Ha mégsincs igazam, akkor bocs.
Hermelin007 2008.08.06. 17:32:50
Mivel korábban nem volt rossz tapasztalatunk az ikeás szállítókkal, ezért fel sem merült bennünk, hogy más szállítási módban gondolkodjunk. Éppen ezért ért villámcsapásként bennünket az a helyzet, amiben rövidesen találtuk magunkat.
toleráns 2008.08.06. 18:17:33
crashdummy 2008.08.06. 19:23:48
Irány az ügyfélszolgált. Természetesen kicserélik, de hol a blokk? Sajnos az otthonmaradt. Mondtam, hogy sebaj, gyári csomagolás sértetlen, itt a banki bizonylat is, tán megkereshetik a számlát ők. De akkor is, hol a blokk? Jött negyed óra anyázás, aminek a végén kértem, hogy hívják oda a vezetőt. Újabb hosszú várakozás. A vezető sajnos nem ért rá. Ekkor kértem a vásárlók könyvét. Természetesen a beírásra sohasem jött semmilyen válasz. Megjegyzem kb. 30 ezer forintot hagytunk aznap ott, a vitatott tétel pedig kb. 500 Ft volt. Szarjanak sünt.
bedlifan 2008.08.06. 19:25:33
Xezs 2008.08.06. 21:52:16
sish 2008.08.06. 22:06:47
vizi73 2008.08.06. 22:19:16
András982 (törölt) 2008.08.06. 23:40:38
Arról szó sincs, hogy mi nem adtuk meg a kellő tiszteletet a személyzetnek: normális hangnemben érdeklődtünk tőlük, semmiféle anyázás, sőt, semmiféle hangos szó nem hangzott el.
Vagy talán Te álltál a pult mögött? Vizi Ede, személyesen? :)
hardrock 2008.08.07. 00:14:33
jesszumpepi (törölt) 2008.08.07. 07:17:46
Úgyhogy gyorsan adjátok meg a bankszámlaszámotokat az Indexnek!
Aztán be lehet fizetni a Karib-tengeri all inclusive hajóútra.
vizi73 2008.08.07. 08:40:46
NkrisszA 2008.08.07. 10:04:49
toleráns 2008.08.07. 17:48:37
Pajszer 2008.08.07. 22:40:17
/Aki nem érti mi az a LOL ajánlom a wikipediat :) talán edéről is lesz valami/
A kedvenc hozzászólásom:
Nem érti miért nem lehet eltetetni az árút az ikejában.
:):):):)
Képzeld el, hogy mondjuk a spárban elteted a tejet, meg a kenyeret meg mindent amit vásároltál. Vagy a MediaMarktban elteted a fritőzt a hajszárítóval. És azon gondolkodtál már ha rajtad kívül más is ezt szeretné, és mondjuk vagytok százan, akkor azt hova a búbánatos f@szba rakják el? Mert egy ember valóban nem sok. De 10-20 esetleg még több az már kezelhetetlen mennyiség. De persze az ikeja bontsa le a lakótelepet /és akkor azért is lehetne fikázni! :) hoppááá mekkora ötlet!!! :):):):)/ és külön a TE kedvedért húzzon fel egy raktárat. Nem?!
És még a nevedet is írják fel rá :):):)
És többen is írták. Ha nem tetszik az ikeja ne menj oda. Már én sem járok oda. De ismerem a dolgaikat, mivel rendszeres vásárló voltam. És volt olyan is, hogy a "kedves" vásárló társamat én küldtem el a búsba. Mert igénytelen tapló volt. Még tőlem is nagyobb. Pedig ez nagy szó :):):)
Aki dolgozott már kereskedelemben, vagy vendéglátózott, vagy csak simán emberekkel foglalkozik egész nap tudja, hogy mennyire kimerítő, és amikor mennél haza mindig van egy kettő aki még ott téblábol. És baromira lesz@rod, hogy terhes, nyomorék, fukszos izomagy, vagy tündibündi. Menjen a búsba. Haza akarsz menni. Sokáig dolgozol? És ? Nincs hétvége sem? Vagy ha akkor dolgozol tuti lesz hétköznap erre időd. ja, hogy meg kéne szervezni?! Hát bocsi.
A szállítók amúgy tényleg megszopattak. Simán befért volna a kocsiba. De az a baj, hogy itt csak a kedves delikvens verziója van.
Ja, és igen. Tényleg nem szedik szét neked a bútort, és hogy miért?! Egyszerű. Magyarországon vagy. előttem is a kép, kedves cégalkalmazott jófej próbál lenni. Szétszedi a kedves vásárlónak, vagy összerakja, tök mindegy. az meg, egyből kezdi is, "Elrontotta, megkarcolta stb. azonnal legyen olcsóbb, ingyenes stb." :):):) Igen, igen, mindig a multi a gonosz, mindig a csóri alkalmazott, és a vevő? Annak nem kell a vásárlói kultúra? Mindig csak a jogaival jönnek a hőbörgők, de az, hogy az jogos e...arról sok szó nem esik, csak dejó lehet valaki,valamit fikázni uzsgyi neki. LOL megintcsak. Néha rosszul vagyok a saját népemtől. Klassz.
Mindig a mutyizás, ügyeskedés, beírok a panaszkönyvbe, mert húha velem mi történt. És jaj meg juj. :):):) Persze, van úgy hogy tényleg arra mennek, hogy kibasszanak veled, de pont az ikeánál ki van írva minden bakker. Én is nagy trükk király vagyok ha valamiben lehet, de ők sem hülyék. Pont az ilyenekre számítanak mint én. :):):) És leírják. Ez mondjuk kötsög dolog tőlük. Ezért már nem is nagyon járok oda. Ja és a kis fosok akik meg úgy gondolják, hogy némá, itt lehet ingyé inni meg enni...tudod elkéne menni dolgozni, és megtapasztalni, hogy mi van ha a te pénztárcádra megy a dolog. Fizetni is kell stb. Na jó, abbahagyom mert még hosszan tudnám folytatni, de fölösleges. Nagyjából mindenki ugyanazért picsog, csak más megközelítésből.
Még egy uccsó dolog, terhes nőnek illik segíteni, de miért megy olyan boltba ami önkiszolgáló? Ráadásul hirhedten?
Vagy vigyen segítséget. Biztos van a születendő babának apukája....vagy valami hasonló hímegyed. Mondjuk ne valami élhetetlen nyápicot vigyen magával aki egy nappal a vérvétel után is olyan mint az őszilégy. :):):):):)
Bocsi, ezen rengeteg röhögtem :D:D:D
De tényleg. Rengeteget. :D:D:D:D Mondom :D:D:D:D Amúgy a metrón sem adják át neki a helyet, a boltban nekik tolják a kosarat stb. Hál istennek fizikai adottságaim révén ezt ha látom azonnal szóvá is teszem némi megtorlással megtoldva. Érdekes ilyenkor egyből mindenki tud viselkedni. De ezért miért kell beszaratni és megfélemlíteni az embert? /na jó...annak látszó létformát../ Erre mondjon nekem valaki valamit. A többi gyakorlatilag lesz@rható.
jesszumpepi (törölt) 2008.08.08. 05:57:29
Szomjasan isszuk szavaidat :-)
vizi73 2008.08.08. 09:56:41
Hermelin007 2008.08.08. 10:21:28
Ha ismét az IKEÁ-ban járunk, és segítségre lesz szükségünk, feltétlenül megkeresünk.
Egyébként nem az eladókkal, a pénztárosokkal vagy az ügyfélszolgálatosokkal volt probléma (ők segítőkészek voltak velünk), hanem a szállítás szervezőivel.
toleráns 2008.08.08. 10:27:19
Tegnap bementem vásárolni és körülnézni egy kicsit az Ikeába és csak úgy kiváncsiságból érdeklödtem egy picit.Igaza van egy-két forumozonak,a szállitócég a szemét!
Ez egy vadi új cég,párhónapja kerültek az áruházhoz.Hát jól inditanak,nem mondom.
Pajszer 2008.08.08. 10:54:02
A szállítok meg olyanok amilyenek. Biztos nekik is van főnökük. Valószínűleg fül is van a fején amivel hallja, hogy mit mondasz neki. És mivel ő a főnök biztos nem engedi meg magának azt amit egy dolgozó igen /pl rossz napja van, ezért tojik a fejedre :)/
Meg mondjuk ő "picit" többet is keres mint a csóri a pult mögött, alatt stb.
És érdekes.....volt olyan, hogy üvöltözni kezdtem és kivertem a palávert segítettek. /ezek most ikeások/Sőtt vezetővel is óbégattam a cserepultnál. De rájöttem, hogy nem is kell. Odamegyek elmondom mi a gond, és ha első körben nemet is mondanak, vagy csak simán nem tetszik amit mond, akkor mondom, hogy híjjad má ide a górét. És akkor az jön és diszkréten /nem ordítva, anyázva, fel és lemenőket emlegetve/ lás csodát tényleg segített. Sőtt /ezen röhögtem pár napig/ kaptam sütipapírt és azzal toltam be valami svéd marhaságot az arcomba. Ja és a sütipapírt nem lehet másolni. Próbáltam...... :):):):)
De ha valaki rájön szóljon má, mert van egy mandulás cucc azt imádom.
Hermelin007:
Újra elolvastam az elejét a sztorinak meg amit most írtál....a történet végig úgy megy, hogy az ikea volt a kancsó. Pedig egy külsős cég szivatta népet. Akkor ez nagyobb LOL mint a tegnapi. Megkockáztatom, Sírva nevetős.....
Nem mondom vannak idióta szabályaik /hol nincs ilyen?/ amihez igazodnia kell egy alkalmazottnak. Te sem pattogsz gondolom a főnököd döntései ellenében...nem?
András982 (törölt) 2008.08.08. 11:29:42
Hermelin007 2008.08.08. 11:55:14
Remélem, hogy az IKEA gyorsan túlad rajtuk, mert a hasonló történetek igencsak rontják a renoméját.
Jól is járnak vele, ha jelezzük, hogy probléma van az alvállalkozóval, különösen, ha ez nem egyedi eset volt.
Pajszer 2008.08.08. 11:58:19
Figyi....az ikeja logo melett ott a cég neve is aki a szállítást végzi. Ráadásul mindenre rá van írva, hogy szerződéses partner. A polójukra meg nincs ráírva, hogy ikea. Tök más a felirat rajta. De mostmár odamegyek valamelyik nap és megnézem. De ha valahova ez ki lesz írva, akkor kérek egy sütipapírt a büfébe!
Amúgy meg felellőséget vállal. A régiért legalábbis vállat. Velük volt ügyem. Normálisan intéződött. Igaz, kb egy hónap volt, de én nem siettem.
András982 (törölt) 2008.08.08. 12:09:42
Ez a lényeg. A "szerződéses partner" feliratok felderítésehez pedig sok sikert, ha ez számodra olyannyira fontos. Aztán fotót várunk róla! :D:D:D:D:D
Hermelin007 2008.08.08. 12:13:15
...ha jól látható helyre ki írták azóta, akkor kérünk képet! Feltétlenül!
Hermelin007 2008.08.08. 12:14:26
Hermelin007 2008.08.08. 12:15:48
Pajszer 2008.08.08. 12:30:56
:D
nem a szerződéses partnerre gondoltam, hanem a szétszerelősre. Amúgy hogy ráér mindenki. Mondjuk nálam természetes, mert naplopó vagyok, és rajtatok élősködöm, de ez én vagyok. Ti mit csináltok, hogy ennyire ráértek ?
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.08. 14:51:34
A vevő általi szétszerelésre meg annyit tudok mondani, hogy ha közben észreveszi a kedves vevő, hogy hibás az áru, akkor mi van? Ja, hogy az IKEA-dolgozó (!) általi _összerakás_ közben sérült meg? Akkor, ha az IKEA-dolgozónak általában sikerül sérülés nélkül összerakni a bútort, akkor miért is ne vállalhatná, hogy szét is szedi?! És miután szétszedte, kulturáltan végignézheti a vevő, hogy rendben van-e a cucc - ha nagyon muszáj, irassatok alá vele egy papírt, hogy nem sérült az áru. (Ha eleve szétszedett állapotban - ugye, ezt jelenti a "lapra szerelt"? - veszi meg, akkor mi a biztosíték arra, hogy nem sérült az áru? A kettő között mi a lényegi különbség?)
Nos, röviden csak ennyi... Egyébként mi is az IKEÁ-ból vettük a konyhabútort, és nem volt vele semmi gondunk. Ha az ember tudja, mit akar venni, és nem mindenáron a lehető legolcsóbbra (=szemét) hajt, majdnem mindegy, mit és hol vesz meg.
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.08. 14:52:47
toleráns 2008.08.08. 15:26:02
Amit mi vásárlok vissza viszünk.mondjuk ugy 90 napon belül/vágod?/. Ők azt újra össze szerelik,mert hihetetlen de hibás.hisz azért visszük vissza.tudod követni? nos ezt a hibás butort újra kirakják és eladják kb 30-40 %-kal olcsobban.nekünk.Tehát az ikeás dolgozó a jó butort nem rakja össze,mert...miért rakja össze!ilyen egyszerű.logikus?üdv.
Pajszer 2008.08.08. 15:47:57
ha meg vásároltál már az ikeában nem tünt fel, hogy nincs raktár? minden ki van rakva,hogy vigyed ha akarod. És ezzel kalap kabát. így rendszeresen szaladtam bele olyanba, hogy fent még írta a gép a cuccot,de mire leértem már nem volt. Hisz bárki elviheti, ha van.
Ja és semmi nem garantál semmit. Pl attól, hogy nem cigizel még lehet tüdőrákod. :) És ha jól belegondolsz azért nem vállalja a szétszerelést, mert nem ez a dolga. Legalábbis ahogy én azt gondolom, megtapasztaltam. Én sem csinálom meg más munkályát. Sőtt ha lehet, az enyémet is mással csináltatom. :)
Hmm...várjál csak...végiggondolva, szerintem az a különbség, ami ki is van írva, legalábbis egy éve még kivolt, hogy ami oridzsi csomagban van de sérült minden további nélkül kicserélik, de ami már össze volt rakva és úgy veszed meg azt a hajad mellé tűzheted pántlikával ,mert ott /szerintük/ bevállaltad ezt azzal, hogy azt a terméket választottad az új helyett. Vagy ez logikátlan?
És félreértések elkerülése végett nem védem azt a céget. Sőtt....
Csak nem szeretem, ha az éremnek mindig csak az egyik oldalát mutogatják. Van annak másik is.
nem értem ezt a szétszerelés közben észreveszi, hoyg sérült....a leértékelt cuccra gondolsz? Mert ha igen, akkor szerinted mitől lett leértékelt? :D:D:D
Amúgy ott romlik el a dolog, hogy "kultúráltan végignézi". Ha csak magambol indulok ki, akkor ott tuti találok valamit amivel még olcsóbb lesz :D És nem csak én vagyok ilyen "kedves".
A konyhavásárlásodra visszatérve....azzal szívtam egy nagyot. Nem a tervezős típus vagyok :D:D
Viszont az árakban azért toronymagas különbségek vannak. De persze itt kerül képbe, hogy mi az igényed. A Bo concept gyakorlatilag gyémántárban dolgozik viszont zoral lesz a konyha. Pl egybe 3 méteres fehérmárvány munkalap azért ott van a szeren. De ha ikeásat veszel megúszod 800.000 ból és használni is tudod. Csak nem lesz olyan pöpec. Vagy izlés kérdése. vagy mit tom én. Már most többet foglalkoztam ezzel mint ami egészséges. Nah ,nem is érdekel már. Nincs valami jobb topik? Ajánlat?
Pajszer 2008.08.08. 15:49:24
Erre nem gondoltam. Pedig egy egyszerűbb mint az én verzióm :D:D:D
Meghajlok a mester előtt! :D:D:D
toleráns 2008.08.08. 15:58:59
egyszerüen betévedtem a leértékelt osztályra és az ott dolgozok elmondták ezt.na meg persze ki is van irva.pont azon a táblán ami a cikk elején le van fényképezve.ezért nem értem a reklamálást.ha lenne egy kis gogyija a magyarnak,(és van)elöször oda menne vásárolni.kis hiba a butoron,ezrekkel olcsobb,már össze van szerelve....mi kell még.ja....udvarias szolgálatkész szállitó.na ez az én tippem.
toleráns 2008.08.08. 16:20:26
Pajszer 2008.08.08. 16:23:45
flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.08.08. 20:02:00
toleráns 2008.08.08. 20:14:27
Pajszer 2008.08.08. 22:26:40
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.09. 00:45:44
taddeus-ua571 (törölt) 2008.08.09. 17:03:24
kedves mindenki,
arról nem igazán esik szó a cikkben,h pontosan milyen osztályon vásárolták az asztalt, ugyanis kissé gyanús ez az eset nekem. Ahogy Pajszer is írta már nincs raktár, önkiszolgálás van. Az IKEA-ban ugyanis majdnem mindent (asztalt főleg) lapraszerelve árulnak, hacsek nem egy fából faragták ki :) és az önkiszolgáló szintről tudod elvenni a lapraszerelt darabot, mert a kiállítottat nem adják. Illetve van még a FUND (FOUND) osztály, ahol a régebbi kiállított darabokat adják el, jóval áron alul. Mivel ezek kiállított darabok, már össze vannak szerelve, ezért is vannak jóval áron alul, ám a FUND osztályon ott díszeleg a felirat, h amit ott vettél nem szállítják házhoz. Ennyi.
Magyarán ha nem a FUND-ről vették, akkor miért nem a lapraszereltet vették meg, mert az lenne a menete, és ez is ki van írta méterenként, h melyik polcon találod a terméket. Megnéztem a neten is, és a MATTEUS asztal lapraszerelve vásárolható az IKEA-ban(www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/30064057). Akkor nem értem, h sikerült egyben megvásárolni??
kedves topicnyitó naív ügyfél:
Ha sikerült e-mailt írni az ikea-nak, meg a homárnak, akkor esetleg mielőtt megvesz az ember vmit nem lehetne utánanézni, h ne járjon így? Nézte már pl. az IKEA oldalát? A halálrákja is le van írva rajta, és akkor talán nem járna így az ember. És most jöhetne, h utólag könnyű okosnak lenni, de én már nem is tudom hány év óta (amióta van internet) mindig utána nézek annak, amit venni akarok, főleg, ha ilyen jellegű a beruházás. Ezt javaslom tiszta szívből Önnek is, a sikeres továbbiakhoz!
Minden jót!
taddeus-ua571
toleráns 2008.08.09. 18:31:42
1./ nem ebbe az áruházba valók.
2./ nem profik ebben a szakmában.
3./ nincs három.
Azt irod, nem érted,hogy sikerült egyben megvásárolni.Egyszerüen.bementek a leértékelt osztályra és elhozták onnan.
ezt pont te taglalod a hozzászólásodban.
A "vérszegény" vásárló pedig jó hiszemüen oda caplatott a szállitokhoz,mire ők ISTEN-t játszottak.
Remélem jól ráfaragnak majd.
üdv. toleráns.
raptor88 2008.08.10. 12:15:52
toleráns 2008.08.10. 13:40:46
1./ hogy a büdös francba oldja meg,hogy ne csusszon szanaszét a platon a butorod.(össze köti cukorspárgával?? na ne má! röhögnöm kell.)
2./ a butorod,amit szétszedetett veled csak most fog megsérülni igazán.
3./ ha 13 vagy 14 évig nem szedették szét a szállitok a butorokat,akkor most miért?
üdv.
raptor88 2008.08.10. 15:05:55
kíváncsi fáncsi 2008.08.11. 20:29:56
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.08.11. 23:46:16
raptor88 2008.08.12. 00:04:10
vauvauvau 2008.08.12. 01:32:02
Szeretem a kajájukat is, a FINGBJÖRG-mártást húsgolyókkal, de a bútorukat is használom, a DOGLEGYSAR szekrényt vagy mondhatnám a SARTORTE ülőgarnitúrát is.
raptor88 2008.08.12. 23:01:57
kamushamus 2008.08.13. 19:55:36
Nem értem,miért kellett volna a szállítási diszpécsernek szétszerelni más tulajdonát képező előzőleg megvásárolt bútort,amire az IKEA nem vállal semmiféle garanciát.Gondold el,szerelje szét,majd szállítás után menjen el hozzád és szerelje össze,mert te nem vagy rá képes?Vagy kockáztassa meg azt, hogy összeszerelve a többi lapszerelt bútor szállítása közben megsérüljön,és mivel neked így biztosan nem kellene,fizesse ki az árát?Amúgy az a diszpécser akinek a munkaideje 9-kor lejárt,milyen panaszkönyvbe írjon be, hogy zárás után veled, meg az összeszerelt bútoroddal kell foglalkoznia.Aki ilyen tehetségtelen,miért nem kér a termékre szétszerelési,illetve összeszerelési szolgáltatást?Érdekelnének válaszaid,előre is kösz.Üdv
raptor88 2008.08.14. 13:13:59
kamushamus 2008.08.14. 15:22:36
Megint vért ad,és mivel nem végezhet fizikai munkát,ezért ne várjuk,hogy nyomogassa a billentyűzetet.Sünt neki!
raptor88 2008.08.15. 00:22:21
toleráns 2008.08.15. 18:16:50
egy ici-picit kilóg a lóláb a hozzászólásaidból.:-)
nagy vizi barát lehetsz.csak nem a kollegája vagy?Ettöl függetlenül egyetértek abban,hogy a vérszegény és szerelésből felmentett András és kedves neje túllihegte a témát,de ezt csak azért tette mert a szállitók diszpécsere is túl spilázta a szerepét.
mind a ketten bunkók voltak. ennyi.
kíváncsi fáncsi 2008.08.15. 18:24:22
kamushamus 2008.08.15. 21:41:46
Ha annak a diszpécsernek nem feladata szétszerelni a fickó bútorát, akkor minek tegye azt,és ha ő is laikus,és nem tudja hogy kell szétszerelni,és a többi kedves 9-utáni vásárlóval ki foglalkozik? Biztos volt belőlük,esetleg némi csúszópénz?
raptor88 2008.08.16. 14:10:34
toleráns 2008.08.16. 22:49:41
de nem értek valamit és ezt már leirtam kb 4 nappal ezelőtt.az idióta diszpécser nem tudja,hogy sokkal nehezebb szállitani szétszerelt állapotban egy butort,mint összeszerelve,ha az nincs becsomagolva? megmondom mi volt.egyszerüen tele volt a töke,hogy "béna kezü nincs vér a pucámban de van egy terhes feleségem " vásárló bunkó módon zárás után oda ment okoskodni vele,(különben ezt nem értem,az ikea 9-ig van nyitva,miért nem hajtják ki a bunkókat)mire a diszpécser:na majd ő megmutatja ki az isten ,és elkezdett szemétkedni a vásárlóval mire az meg vissza szemétkedett.a húnyó egyértelmüen a diszpécser.vegye fel a rendelést,mert ez a dolga és ne beszéljen hülyeséget,hogy csak szétszerelve tud kivinni egy komodot.ugyan már.ennek semmi értelme.egy kis hatalmi harc folyt két ember között,mi meg kitárgyaljuk. az egyik kutya a másik eb.és még valami az ikeában nem fogadnak el jattot az eladók.kétszer próbáltam adni de nem fogadták el.ráadásul,ugyanolyan segitőkészek voltak velem,mintha adtam volna.ilyen is van.de ez az ikea része.a szállitók,meg ugy tudom külön cég. ennyi.bocs a szófosásárt.
raptor88 2008.08.17. 12:31:48
dia77 2009.05.28. 15:53:02
dia77 2009.05.28. 15:54:06
dia77 2009.05.28. 20:06:56